A választás éjszakáján Orbán Viktor új, gyűlöletes kifejezést használt: oligarchák. Azok, akiknek most lejárt az idejük. Ezt szokta Putyin is mondani a gazdag üzletemberekre, igaz, az ő hazájában ez közkeletű kifejezés, nem ő vezette be.
Nem volt egyértelmű, kire gondol Orbán, hiszen kis hazánk leggazdagabbjaira nincs oka haragudni. Csányival, Demjánnal gyakran látni együtt, mosolyogva, Széles Gábor évi milliárdot veszít azon, hogy médiabirodalmával úgymond a Fideszt támogatja. De eszünkbe juthatnak a Lázár-testvérek, derék magyar üzletlánc-tulajdonosok, akiknek a cége, a CBA április elején az ÍTÉLETIDŐ szóval lelkesített a forradalmi választásra. No meg Fellegi Tamás, aki azóta miniszterként minden állami vagyon legfőbb őre.
Azóta kiderült, hogy a pénz-oligarchákra rájár a rúd, pontosabban a bankadó. Ám mitadisten, ennek bevezetését Csányi Sándor többször is igen megértően kommentálta. Kiderült, volt is rá oka, mert történetesen úgy alakult az adó vetítési alapja, hogy az ő bankja igen jól járt vele (az adót nem a nyereség után kell fizetni, ahogy a céges adóknál ez szokásos).
És ne feledkezzünk meg Parragh Lászlóról, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökéről! Aki szokott gazdasági sajtót olvasni, emlékezhet, kevés gyáriparos küzdött olyan ékesszólóan az elmúlt kormányok gazdaságpolitikája ellen, mint ő. Talán csak Demján Sándor szavai emlékezetessek, amikor rendszeresen Burundihoz hasonlította Magyarországot - mint kiderült azért, mert kb. ugyanakkora az államadósságunk. (Ha egy kicsit több lett volna az adósság, akkor már hasonlíthatta volna a hazáját Olaszországhoz vagy Belgiumhoz.)