A választás éjszakáján Orbán Viktor új, gyűlöletes kifejezést használt: oligarchák. Azok, akiknek most lejárt az idejük. Ezt szokta Putyin is mondani a gazdag üzletemberekre, igaz, az ő hazájában ez közkeletű kifejezés, nem ő vezette be.
Nem volt egyértelmű, kire gondol Orbán, hiszen kis hazánk leggazdagabbjaira nincs oka haragudni. Csányival, Demjánnal gyakran látni együtt, mosolyogva, Széles Gábor évi milliárdot veszít azon, hogy médiabirodalmával úgymond a Fideszt támogatja. De eszünkbe juthatnak a Lázár-testvérek, derék magyar üzletlánc-tulajdonosok, akiknek a cége, a CBA április elején az ÍTÉLETIDŐ szóval lelkesített a forradalmi választásra. No meg Fellegi Tamás, aki azóta miniszterként minden állami vagyon legfőbb őre.
Azóta kiderült, hogy a pénz-oligarchákra rájár a rúd, pontosabban a bankadó. Ám mitadisten, ennek bevezetését Csányi Sándor többször is igen megértően kommentálta. Kiderült, volt is rá oka, mert történetesen úgy alakult az adó vetítési alapja, hogy az ő bankja igen jól járt vele (az adót nem a nyereség után kell fizetni, ahogy a céges adóknál ez szokásos).
És ne feledkezzünk meg Parragh Lászlóról, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökéről! Aki szokott gazdasági sajtót olvasni, emlékezhet, kevés gyáriparos küzdött olyan ékesszólóan az elmúlt kormányok gazdaságpolitikája ellen, mint ő. Talán csak Demján Sándor szavai emlékezetessek, amikor rendszeresen Burundihoz hasonlította Magyarországot - mint kiderült azért, mert kb. ugyanakkora az államadósságunk. (Ha egy kicsit több lett volna az adósság, akkor már hasonlíthatta volna a hazáját Olaszországhoz vagy Belgiumhoz.)
Parragh Lászlót viszont a választások óta határozottan gyakran lehet hallani, és egyáltalán nem kelti a megfélemlített oligarcha látszatát. Talán azon bátorodott fel, hogy a kormányzat rendszereses egyeztet a Kamarával meg más gazdasági érdekképviselettel. Míg például a szakszervezetekkel nem volt még erre érkezése (bár a kormányzati szervek dolgozóinak jogállására fordított némi figyelmet).
A Kamara elnöke nemrég fontos javaslattal állt elő: legyen kötelező a kamarai tagság, hiszen az 'fontos gazdaságszervező eszköz' lenne. Hatékonyabban tud ellátni jó néhány közfeladatot az államnál, például a 'kereskedelemfejlesztést'.
Ebben Parragh Lászlónak teljesen igaza van. Eddig kénytelen volt kívülről javasolni, hogy például milyen pályázatokat írjanak ki. Most ez hatékonyabban fog menni: összeül az oligarchák tanácsa a Kamara elnöksége, és eldönti.
Lenne más előnye is a dolognak. Szerinte egyes szakmák már eddig is 'határozottan felszólalnak egyfajta szervezettség érdekében'. Majd egyfajta magyarázatot is adott: a "gazdasági kamara minden egyes vállalkozóra rálát".
