Orbán Viktor két éve még a népszavazás mellett volt, az emberek véleményét kérdezték a vizitdíjról, a tandíjról és a kórházi napidíjról. „A népszavazás jogát és lehetőségét nem megkaptuk, hanem kiharcoltuk.” Ezt még a 2008-as évértékelőjében mondta Orbán Viktor, beszédében akkor egyértelműen a népszavazás mellé állt. Azóta eltelt két év, Orbán Viktor miniszterelnök lett, és már a népszavazás kérdését is másképp látja. Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az alkotmánymódosításról, Orbán Viktor azt mondta: nem hiszi, a népszavazás csak egy lehetőség.
Orbán már nem híve a népszavazásnak...
![]() |
![]() |
2010.07.26. 10:25 | ZöldMarci | 4 komment
Orbán Viktor két éve még a népszavazás mellett volt, az emberek véleményét kérdezték a vizitdíjról, a tandíjról és a kórházi napidíjról. „A népszavazás jogát és lehetőségét nem megkaptuk, hanem kiharcoltuk.” Ezt még a 2008-as évértékelőjében mondta Orbán Viktor, beszédében akkor egyértelműen a népszavazás mellé állt. Azóta eltelt két év, Orbán Viktor miniszterelnök lett, és már a népszavazás kérdését is másképp látja. Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az alkotmánymódosításról, Orbán Viktor azt mondta: nem hiszi, a népszavazás csak egy lehetőség.
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
Hende Csaba nem pöcsölt
![]() |
![]() |
2010.07.24. 10:34 | partizano | 1 komment
Címkék: fidesz honlap hm honvédelmi minisztérium hende csaba nenyi nemzeti egyuttmukodes nyilatkozata
Gubcsi Lajos volt KISZ lapszerkesztő honvédelmi minisztériumos kinevezése után Makovecz Imre megírta, hogy a Magyar Nemzet "nem engedheti meg magának", hogy "kormányellenes" cikket írjon. Miután Gubcsit a HM Zrínyi kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójának nevezték gondoltam ideje megnézni a Honvédelmi Minisztérium honlapját. Itt láttam, hogy Hende Csaba miniszter úr jól látja el miniszteri feladatát. Hende nem rés, hanem bástya a Nemzeti Együttműködés Rendszerében:
A mostanra ejtett polgári körök egykori koordinátorában megvan a kellő tűz: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata kétszer is ki van téve a címlapra. Biztosra kell menni, hogy okuljanak a parasztok polgárok.
Hende Csabáról egyébként köztudott, hogy amikor még az MDF-ben képviselte a Hazát, akkor a megyei választmányi ülések szó szerinti jegyzőkönyvét is bekérte, mert tudni akarta: nem bírálják-e valahol Dávid Ibolya elnök asszonyt. Hiába: a tehetség utat tör magának.
P.S. Hende Csabát szeretném figyelmeztetni, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata a honlap angol nyelvű verziójáról még fájóan hiányzik.
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
A Societas megint akciózott
![]() |
![]() |
2010.07.24. 06:10 | balközép | 1 komment
Címkék: akció sajtószabadság societas free tv maci
Elsiklottunk, és csak a Kiemelkedűen Korszerű és Kiváló Médiatörvény elfogadása után vettük része, hogy a Societas megint akciózott. Az utóbbi évek szunnyadásából éledező ifjúsági szervezet a jól ismert TV Macival közösen elkészítette a Magyar ,,Királyi” Televízió új műsortervét, hogy az a minél tökéletesebben megfeleljen Orbán Viktor, Scmitt Pál, Cser-Palkovics András és Rogán Antal igényeinek. Ez az új műsorterv egy napra:
Nemzeti EgyüttMűködés 1-es Csatornája
TV-MŰSOR (2010.07.22)
07.50 – Jó reggelt Fülkeforradalmárok! (zenés ébresztő)
08.00 – Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok! (válogatás Orbán Viktor néphez intézett üzeneteiből)
08:45 – Reggeli Torna Schmitt Pállal (12. rész, hátbatámadástól a mellbeszúrásig – vívógyakorlatok)
09:30 – Tojásdobáló, rendőrköpködő (gyermekműsor a Jobbik székházból Annával a Kossuth téri tüntetővel)
10:15 – Mesterségek műsora (5. rész, a kötélgyártó)
11:00 – Keresztény konyhaművészet (gasztronómiai műsor, állandó vendégünk: Lévai Anikó)
11:30 – Világgazdasági Hírek (Matolcsy György műsora)
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
Mit rontott el az MSZP?
![]() |
![]() |
2010.07.23. 16:20 | ZöldMarci | 1 komment
Címkék: mszp baloldal kormányzás
Az MSZP a most már Orbán Viktor által is világbajnoknak nevezett hiánycsökkentés és Bajnai a gazdasági sajtó által elismert válságkezelés ellenére nagyon súlyos vereséget szenvedett. Ezt nyilván csak részben okozta a világgazdasági válság, (amely a ciklus utolsó két évére az unió által is várt 3-4 százalékos növekedés helyett 2009-ben 6 százalékos csökkenést hozott). Bauer Tamás írt egy jó összegző-féle cikket a vereség óta megjelent tanulmányokról, nevesint Baja Ferencéről, Földes Györgyéről, Gyurcsány Ferencéről és Mesterházy Attiláéról. Szerintem a téma iránt érdeklődőknek az egész cikket hasznos elolvasni, én két sarkalatos gondolatmenetét emelném ki a saját, egyszerűsített megfogalmazásomban.

"Egyszer se kövesd el ugyanazt a hibát."
Bauer vitatja Baja Ferenc (szerintem sok szempontból jól elemző) tanulmányának egy komoly állítását. Baja Ferenc szerint 2006-ig nem volt gond, hiszen 2006-ban a korábbi népszerűségvesztés után nyerni tudott az MSZP. Bauer szerint 2006-ban bekövetkezett népszerűségvesztést nem lehet az előző ciklustól függetleníteni. Az Orbán kormány által 2001-ben megkezdett fenntarthatatlan "gazdaságösztönző" (kiköltekező) politikát Medgyessy se hagyta időben abba, s az kisebb mértékben Gyurcsány alatt is folytatódott. Ez szükségszerűen vezetett a 2006-os megszorításokhoz, amely hidegzuhanyként érte az embereket. A kampányban adócsökkentésekről beszélő kormánytól, amely a választások után adót emelt, nehezen fogadták el a reformokat az emberek. Inkább hittek a Fidesz minden reformot élből támadó kommunikációjának (és azon ígéretének miszerint adócsökkentésből növelik majd az állami bevételeket).
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
Kikre is gondolhatott a kilépett Jobbikos vezető?
![]() |
![]() |
2010.07.23. 10:23 | ZöldMarci | 2 komment
Címkék: jobbik vona gábor radikális pősze lajos pachl tamás
A Jobbik Komárom-Esztergom megyei alelnöke, a párt tatabányai elnöke, Pachl Tamás a napokban lépett ki a pártból, mert úgy vélte, hogy a Jobbiknak nincs jövője, a fejlődés gátja a szervezetben előretörő radikalizmus. Pachl szerint két nagyobb tábor feszül egymásnak a párton belül, a korábbi utcai harcosokból és gárdistákból álló radikálisok, illetve a józan politizálásban gondolkodók. Pachl Tamás úgy látja, a párt elnöke is valahol a két erő között őrlődik. Pachl szerint Vona Gábornak nem is biztos, hogy „van szabad akarata”, mert „van egy bázis, ami megígérte, hogy kirángatja a Parlamentből, ha nem azt teszi, amit ők akarnak”.
Pachl szerint (a gárdát kritizálni merészelő) Pősze Lajos leváltása a frakció-helyettesi posztról azt jelenti, hogy Vona Gábor pártelnök a józanabb politizálás helyett a radikálisok mellett tette le a voksát.
Nem tudom Pachl miben reménykedett egy eleve "radikális változást" ígérő párttól. De egy videó alapján megpróbálom kitalálni milyen "radikálisokra" is gondolhatott. (Ők ugye radikálisok és véletlen sem gyűlölködő szélsőségesek):
(A plakátfeliratok nem "MSZP-s provokációk", ezeket a Jobbikot támogató kuruc.infó töltötte fel büszkén, mint helyesen korrigált plakátokat.)
MNO/Index/Piroslap
· 1 trackback
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
Varga a parlamenti divatdiktátor
![]() |
![]() |
2010.07.23. 06:26 | szocdemman | 135 komment
Címkék: fidesz varga istván
Dr. Varga István fideszes képviselő egyértelműen előlépett az alábbi képen látható pink rózsaszín öltönyével a parlament divatdiktátorává. Igaz a nyakkendője is rövidebbre sikerült, mint ahogy azt szokás kötni… Varga egyébként a mentelmi bizottság tagja, nem biztos hogy a mondatain derültek a honatyák, tegnap este tíz felé, ugyanis ekkor döntöttek mentelmi jogok kiadásáról. Bár zseniálisan egyetlen képviselő mentelmi jogát sem engedte át a 2/3-os szavazógép, nyilván ez is része az új divatnak. Lehet ez a rózsaszín öltöny titka, illetve kiegészítője?

Jó üléshez pedig szóljon a nóta: Pink - So what
· 1 trackback
Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél










