Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Beszólt a Fidesznek az Economist blogja

2010.07.06. 06:23 | ZöldMarci | 260 komment

Címkék: fidesz economist

A világ legrangosabb gazdasági hetilapjának, az Economistnak a hivatalos "Kelet-Európa blogja" kemény kritikákat fogalmazott meg. Először megjegyzi:

Magyarország kormánya szerint az országban tavasszal forradalom volt. Márpedig általában, ha valahol forradalom van, azt észre szokták venni, nem kell 50-szer 70 centiméteres nyomtatványokon közölni. Másrészt bár a választáson a Fidesz történelmi méretű elsöprő győzelmet aratott, forradalomról nem volt szó a kampányban.


Orbánnak legfeljebb bársonyos forradalma lehet

A szerző szerint furcsa, hogy a kormány teljesen rossznak állítja be az elmúlt húsz évet, pedig annak ők is aktív részesei voltak – figyelmeztet a poszt. Orbán 20 éve van a politika sűrűjében, mostani kormányának bel- és külügyminisztere is ugyanaz.

A blog szerint az, hogy két parlamenten kívüli párt (a Jobbik és az LMP) a szavazatok negyedét szerezte meg, az azt mutatja, hogy a választók szemében a Fidesz részese az elmúlt húsz év sikereinek és kudarcainak.

A szerző emellett megjegyezte azt is, hogy a Nemzeti Együttműködést Nyilatkozatának kifüggesztése miatt már Facebook csoport alakult és linkelt egy képet, hogyan gúnyolják ki az intézkedést.

(Piroslap/Vg.hu)

Korábban: Durvulnak a szocik: minden közhivatalba Orbán képet!

Facebook csoportok a témában:

Tiltakozzunk az Orbán-bulla és annak kötelező kifüggesztése ellen

Legyen a Facebookra is kifüggesztve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata!

· 9 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr502132404

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor kultusz 2010.07.13. 22:11:52

Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!... Isten magára hagyta a földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga! ... és hasonló kultikus megállapítások. A politikai dakota közmondások nagymestere és ihletője, azaz Orbán Viktor k...

Trackback: Nemzeti Együttműködési Fasz 2010.07.07. 04:39:11

A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot minden közintézményben ki kell plakátolni, így természetesen szerkesztőségünk falán is ott csüng. De sajnos nem mindenki ilyen lojális a jelenlegi vezetéshez, ezért egy új kampányba fogtunk, hogy minél többen megi...

Trackback: BEDE MÁRTON FELTÁMADT 2010.07.06. 14:06:47

  Csoda történt! Feltámadt Bede Márton, a néhány nappal ezelőtt brutális kegyetlenséggel meggyilkolt újságíró. Miután kellőképp kiujjongták magukat az Örömhírről értesült kedves olvasók,  egy újabb jó hírrel fokozzuk jókedvüket, éspedig az...

Trackback: Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi? 2010.07.06. 12:10:06

Avagy akinek a háza ég, az kiabál tűzet. Mert egy időben ment ám  a hajdani , mára már többszörös átalakulással megszűnt egykori Fidesz, ma FMPSZ részéről "a komcsik az ördögök " agitációs propaganda. A valóság mindig a legmulatságosabb...

Trackback: Szent Bertalan éjszakája 2010.07.06. 11:51:00

A Medgyessy-kormány törvénytelen módon kezdte működését - véli a Fidesz, mivel a párt véleménye szerint a közigazgatásban politikai leszámolások, tisztogatások, elbocsátások kezdődtek.Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke szerint az MSZP még a törvénysértést...

Trackback: A magyar roswell 2010.07.06. 09:56:47

Az új amerikai elnököt egy csomó dologba be kell avatni, a Fehér Házban található lépcsőházi villanykapcsolók trükkjeitől kezdve az atombombán át a roswelli titokig. Valószínű, hogy esküje után két hónapig mást sem csinál, mint hogy járja különféle sza...

Trackback: Játék a tűzzel 2010.07.06. 09:43:25

T/589. Ez nem a legújabb Terminátor-modell sorozatszáma, de legalább olyan ijesztő. Ezen a számon vették nyilvántartásba ugyanis a szocialistáknak a "A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála...

Trackback: Szobám falán... 2010.07.06. 09:43:09

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Trackback: A Fidesz két arca 2010.07.06. 09:15:51

A Fidesz csúnyábbik arca újra és újra előbukkan. Támogatóik jelentős részének azonban nagyon büdös a “Kádár népének kádári politikát!”-logika. Tegnap össztűz zúdult a Fideszre a “Nemzeti Együttműködésről” szóló politikai nyi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakmerazé 2010.07.06. 14:39:19

@Babu2000: Hát állóvíz az tényleg nincs, mentálisan irány lefelé a csatornába :-(

Karipapa01 2010.07.06. 15:02:13

Na VÉGRE!!! Már nem csak panaszkodni, dühöngeni és káromkodni lehet a piroslap kommentjei miatt, hanem jóízűen tele pofával röhögni is. A forintos poént @Kudlik Gyula nyomta:
"Azt kihagytad, hogy ők mind beépült demokratikus politikusok voltak, akik később meg is döntötték a rendszert. Ezért muszáj volt bevállalni ilyen munkákat is! Tipikus maszopos ferdítés ez a fidesz komcsizás. "
Fenomenális! A Mókus Örsben Ő legyen a mókamester, szavazzuk meg!

Netuddki. 2010.07.06. 15:02:37

50x70cm álló formátum nem jó. Nem passzol a konyhába a falra az asztal fölé, csak fektetve. Úgy meg nehezen lehet elolvasni.

Karipapa01 2010.07.06. 15:08:19

@kovi1970: akkor pedig állítsd fel a konyhát, mert könnyen lehet, hogy törvényt sértesz!

tölgyes 2010.07.06. 15:09:11

@IGe: Naná! Gyerek volt..ráadásul jól tanult, jól focizott..meg még filmszerepre is felkérték.. Így aztán népszerű volt az osztálytársak között.. Olyannyira, hogy még Soros is látott benne fantáziát..:) Maga meg hiába Gárdázott..nem figyelt fel Önre senki.

Várúr 2010.07.06. 15:10:46

@SzaGyu:
Ritka tudatlan vagy. Közép-Európa pl. németül Mitteleuropa, stb. "Keletet" az arcoskodó vagy teljesen tájékozatlan nyugatiak röfögik, mivelhogy "Keleteurópa" az Urál hegységig tart. Kicsit odébb van tőlünk. Amúgy lényegtelen. Ki nem szarja le, mit fecseg az Economist egyik blogja? De hogy a tippet innen kapta, az tuti.

Várúr 2010.07.06. 15:13:07

@Sir Kommentor:
Nagy hamar felejtenek az eeetársak, ingatlandadó, tandíj, stb. ügyekben.... Inkább nyínak egy A/1-es papír miatt. Végre van mit rágcsálniuk.

ben2 2010.07.06. 15:14:17

A baloldal azért bukott akkorát a választásokon, mert nem fogták fel, hogy ebben az országban nem az economist (+ külföldi befektetők, nemzetközi pénzügyi körök, stb.) véleménye a mérvadó, hanem az itt élő embereké. A kormánynak nem az a dolga, hogy külföldi pénzügyi körök kesztyűsbábja legyen, hanem hogy az itt élők érdekeit képviseljék, ha kell (és máshogy nem megy) a külföldi pénzügyi körök ellenében is.
Az amúgy különösen szánalmas, ahogyan "a világ legrangosabb gazdasági hetilapja" a magyar kormány által a hazai ballib médiának dobott retorikai gumicsonton (értsd: a nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztése) rágódik.

Karipapa01 2010.07.06. 15:15:46

@Várúr: Ez valóban igy van, de annak idején a nyugat- közép-kelet jelzőt a politikainem pedig a földrajzi megosztottság alapján használták és ez azóta is így maradt

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.06. 15:16:29

@tölgyes:

Engem is felkértek főiskolai KISZ titkárnak,( Mert ifjúsági vezetőként kaptam egy rakás plecsnit előtte) csak én visszamondtam. Hogy miért???

Csak, hogy én már akkor is olvastam és tudtam is, hogy értelmes ember nem megy politikusnak.

Ettől függetlenül azt sem úsztam meg, hogy sorkatonaként hadnagyként szereltek le.

Egyébként nyugodj bele, hogy a GONDOLKOZÁSBELI munkáim miatt tovább fog velem foglalkozni az emberiség, mint Viktórral.

Gödel ontológiai istenérvének a cáfolata
vilagnezet.blog.hu/2008/07/24/godel_ontologiai_istenervenek_a_cafolata

Karipapa01 2010.07.06. 15:19:30

@ben2: Nem. A baloldal azért bukott akkorát a választásokon, mert egy korrupt, tehetetlen rendszert építettek ki akkora ballaszttal, amivel már ők sem bírtak és ezt nekünk kellett finanszírozni! Na ezzel lett tele a töke a népnek.

Kivlov 2010.07.06. 15:55:35

észre kellett volna venni, persze, 2006 őszén, és eltakarodni a vörösöknek a ....... -ba

vakvarju 2010.07.06. 16:02:11

@tölgyes: Tényleg hemzseg a hibától, mert Mikola a Hazafias Népfront alelnöke volt, Fónagy az Ózdi Kohászati Művek párttitkára volt és nem csak MSZMP tag, Varga Karcagon volt KISZ titkár.
"....beépült demokratikus politikusok voltak." Jó lenne ezt a legenda gyártást befejezni. Nem beépültek, hanem beléptek önként, mivel az akkori politika tökéletesen megfelelt az ő ízlésüknek. Csak azt nem értem, miért kell utólag ez a szánalmas magyarázkodás?

Kivlov 2010.07.06. 16:08:14

@vakvarju:
azért kell, mert '89-ben (is) halvérű népség voltunk. minimum mindenkit ki kellett volna tiltani a közéletből, akinek köze volt az előző rendszerhez, ügynöklistákat felfedni, a nagyobb népsanyargatókat tarkón lőni a duna-parton...

CsJP 2010.07.06. 16:37:42

az Utikalauz jovobeli kiadasa szerint az Artisjus az a bagazs, akit "eloszor allitott a falhoz a forradalom". Mivel meg itt vannak, ezert ki van csukva hogy tavasszal forradalom lett volna.

Don T. Boy · http://m69.freeblog.hu 2010.07.06. 16:41:24

Ne röhögcséljetek, hatalmas bajba jutott a III. köztársaság demokráciája, már rég kint kéne lenni az utcán és követelni a diktátor lemondását, de legalábbis karóba húzását.

Mire vártok még? Végveszélyben a haza!

Kivancsi 2010.07.06. 16:42:47

@Babu2000:
alkotmany ide vagy oda?

A kispajtasok megoldjak okosban, hogy ha akarnak
10milla vegkialegitest adni akkor azt megtehessek...

kiutalnak 402Milliot szerzodesben abbol a delikvens megkap:
2 milla + 2% a 400millanak...
hup hup "barba" truk = 10milla

Szoval alkotmanyosan hulyenek fognak nezni bennunket :):)

esoutankoponyeg 2010.07.06. 16:44:31

@Kudlik Gyula: lol vagy ecsém, te vérfideszes :D

SzaGyu 2010.07.06. 16:54:08

"A bírósági szervezet nem tehet eleget a nemzeti együttműködésről szóló országgyűlési politikai nyilatkozat kihelyezéséről szóló kormányzati kérésnek, a politikától független bírói hatalmi ág nem vállalhat szerepet politikai nyilatkozat közzétételében - közölte az MTI-vel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), miután keddi ülésén tárgyalt erről."

És egy kis kiegészítés: " Narancsriasztást adtak ki, jégesők jönnek" Közli a meteorológia.

esoutankoponyeg 2010.07.06. 16:54:25

@Babu2000: HAHAHA :D mennyi vicces ember van itt! :D mert? orbán milyen gazdaságpolitikát folytat? :D jaaa.. nem jött össze a forint mélybe taszítása. ez ám az igazi kudarc. :) de laglább főzhetünk pálinkát b+. végre! végre! végre! mert ez majd megment minket. :D meg vitya 29 pontja. :D lol vagy teis b+.

SzaGyu 2010.07.06. 16:57:10

@esoutankoponyeg: Tudod. Ha az emberek leisszák magukat akkor könnyebben átvághatók! Ez az Orbán logikája .

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.07.06. 17:02:28

Kedves kommentelők!

Én javaslom, hogy inkább a Mengyelejev-féle periódusos rendszert akasszuk ki a közhivatalokba. Legalább művelődnének a népek, míg a sorukra várnak a tanácsnál.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

lekvároscsirke 2010.07.06. 17:02:51

Sokat olvasva látom, hogy miért is akarnak mindenkinek internet elérés biztosítani. Ennyi hülye, idióta hozzászólást, ritkán lát az ember fia egy csoportba! Megint elérték, hogy mindennel foglalkoznak a kommentelők, csak a valós gondokkal nem. Ki nem szarja le, hogy mit kell kifüggeszteni van mit nem. Sokan, elfelejtették, hogy az elmúlt években leamortizálták az országot. Lassan nagyobb teret kap ez az iromány mint a sokadik szoci berkeket érintő letartoztatások. Igaz, ez a cél, és a sok majom pedig ugrik mint kutya a gumicsontra. A közg.foglalkozó sajtó meg húzzon a francba. Eddig nem kiabáltak! Amíg a bankocskák lehúzták az embereket addig csend volt. Most, hogy nekik is fizetni kell, na akkor megszólal a kórus, és mindenféle eszközt megragadnak, hogy az átlagok is velük kiabáljanak. Emlékeznek ugye a taxi sztrájk alatt a drágább benzinért tüntetőkre? CSak itt volt ilyen, és közel az idő, hogy nagyobb részletfizetésért vonuljanak az utcára.

Fideszman 2010.07.06. 17:09:03

@vakvarju: Te beszélsz magyarázkodásról? Annyi hazugságot soroltál fel amennyit ritkán látok egy hozzászólásban, de nem is csoda hiszen mszmp párttag voltál te is. Gyurcsány az aki nyomorba döntötte az országot, kilátástalan volt a helyzetünk, európa szégyene voltunk, 110%al nőtt a munkanélküliség, fele annyi kukorica termett stb. Ez mind gyurcsány hibája.
Most végre elindultunk a növekedés útján hála Matolcsy és Varga szakértelmének és Orbán Viktor miniszterelnök úr helyes döntéssorozatának. Az ilyenek mint te azaz a beépített mszmp alvó sejtek, akik alig várják, hogy újra eljöjjön a komcsikorszak nem bírják elviselni, hogy a jelenlegi kormány véghez vitte a forradalmat és győzött minden szinten. Akinek bármi köze van az mszmphez azt el kell távolítani a munkahelyéről, mivel mindegyik hazug tolvaj. Senki ne dőljön be azoknak a szövegeknek, hogy ki mikor volt KISZ titkár párttag stb a Fideszből. Ők csak azért voltak akkoriban a hatalom közelében, mert ez kellett a rendszerváltás forradalmához amit Orbán Viktor vasakarattal véghezvitt. Most ismét győzőtt Orbán ezt nem bírják feldolgozni a komcsik, de sajnos mit sem ér a szavuk az ország kétharmadával szemben.

SzaGyu 2010.07.06. 17:15:50

@lekvároscsirke: A valós gazdasági dolgokkal nem nekünk kell foglalkozni, hanem a "nagy tekintélyű kormánynak" Az olyan embereknek mint mi vagyunk csak a politikai vélemény marad(t). OK?

esoutankoponyeg 2010.07.06. 17:17:51

@gergel: de kis érzékeny vagy te kis cunci. kapsz egy kis buksisimogatást, nehogy rosszul érezd magad.

@csakmerazé: ja, meg nácik is.

@Kudlik Gyula: kizártnak tartom, hogy ezt komolyan gondolod. ha mégis, akkor ajánlanék neked egy jó elmeorvost. orbán is hozzá jár. :D

mi lesz majd a "demokratikus" magyarországon ezzel a bloggal a médiatörvény után? majd a vérfideszesek kérnek helyreigazítást az economisttól? már látom magam előtt:

T. blog..! ezúton felhívjuk figyelmét arra, hogy az x-én megjelent írásukban valótlant állítot! önök szerint a "fidesz nem csinált forradalmat", márpedig a fidesz forradalmat csinált! sőt, megváltja a világot az emberiségnek mutat új irányt a pálinkafőzéssel és a 29pontjával, a médiatörvénnyel, bankadóval stb. kérjen elnézést a párttól kövesse meg és levelünk elolvasása után lője magát főbe, mert mást gondol mint mi!

bandulka 2010.07.06. 17:20:31

Arra még nem gondoltatok, hogy ez a plakátkiragasztás egy előre kitervelt, direkt feldobott labda itt az uborkaszezonban? Mindenki erről ír, beszél, a Fidesz nagyokat röhög rajtunk, mert vannak olyan jó tanácsadóik, akik tökéletesen ki tudják számítani a reakcióinkat?
S amíg mi itt a cirkuszt nézzük, addig a háttérben elveszik a kenyerünket? Meggyőződésem, hogy néhány héten belül drasztikus gazdasági intézkedéseket, megszorításokat vezetnek majd be. Merthát szarban, mégha nem is csődben van az ország. A bankadó kiemenetele is kétes, a többi intézkedésük pedig csak a pénzt viszi. Hol az input?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.06. 17:22:35

@Kudlik Gyula:

ugyan már mindkettő MSZMP, azaz komcsi utódpárt (sőt Óbán úgy rángatja néha-néha a vállát, mint egykoron Kádár tette)

MSZP = MSZMP 1
FMPSZ (amely volt már FIDESZ és FMPP is) = MSZMP 2

Ezt a NemBal párt is észrevette és a háta közepét mutatta a parlamentben az FMPSZ-nek. Jogosan, hiszen hasonlóan szétvertek egy békés megemlékezést, mint a MSZP-szadi kormány tette.

ampelmann 2010.07.06. 17:26:18

@Kivancsi: élén egy királlyal?
De amugy most Te kinek a partjat fogod? Igenis miert baj hogy 98%-os adoval sujtjak -baszki oromomre szolgall hogy indokkent hozhatom fel- VALSAG idejen a sokmillios allami vegkielegiteseket? Hogy jegybankelnok fizeteset irrealisan magas szintrol le akarjak vinni egy maximaltra? Jah hogy EKB ellenes? Baszki Neked mi a fontosabb? EKB vagy Mo.? Maradjunk mar a hulyesegekkel! Ezek miert bajok?
Vagy talan Te lennel Simor Andras egyszemelyben?

Irod: "Mi van most?
afa, nyeresegado, szemelyi jovedelem ado = 20-50%
Vikitol szamitva meg lesz 98%-s ado is :):) alkotmanyba rogzitve..
a sok egyebrol mar ne is beszeljunk: gepjarmu, hobby telek, ingatlan, kamat -ado,ado, ado, ado"

Tehat mindezekrol a fidesz tehet ugye? Hat persze ki mas...

Olyan vagy komolyan mint a lepcsohaz. Sotet es korlatolt.

ÖCSIBÁ 2010.07.06. 17:28:47

@Kudlik Gyula: TÉNYLEG KIÁLLT -KAYA IBRAHIM, JOSIF TOT, TOKAJI SZÖLLŐK , APUCI BÁNYÁI, NEM VOLT TAGGYÜLLÉS, PÁRIZSI NAGYKÖVET VAGY LEHET, HOGY AMNÉZIÁS VAGY

ampelmann 2010.07.06. 17:31:18

@IGe: Megszavazza maszop fidesz meg tartozkodik. akkor mi lenne?

Fideszman 2010.07.06. 17:31:45

@IGe: Hiába próbálod összemosni a két pártot a történelem Orbán Viktort igazolja. A komcsikat háromszor is eltakarította az útból, egyszer 90-ben, egyszer 98-ban és most. 2002-ben tudjuk nagyon jól, hogy csalással és hazugsággal váltották le őket. Akkoriban még volt elég mszmp káder az országban, de mára kihaltak szerencsére. Elfogyott az erejük és most Orbán Viktor végleg megoldja ezt a kérdést is. Utána következhet a másik két jelentéktelen párt és ha ők is eltűnnek végre eljön az igazság Magyarországnak. Te biztos nem voltál még Fidesz gyűlésen, én szinte mindegyiken ott vagyok az első sorban, jól ismerem a pártot, kivétel nélkül nagyszerű az országnak jót akaró emberek, csak sok agymosott ezt nem érti meg. Valahol érthető hiszen ők a hazugok oldalán állnak akik pedig nem sokáig lesznek szabadlábon és ez vár a támogatóikra is.

Fideszman 2010.07.06. 17:35:03

@ÖCSIBÁ: Elitéltek valakit? Nem. Egyébként is mit jössz itt 1000 éves maszopos hazugságokkal? Lejárt lemez. Az a helyzet hogy tönkretettétek az országot, elloptatok mindent kis nokiás dobozokban, miattatok van ez a nagy árvíz is mert nem költöttetek eleget a gátakra, Gyurcsány a hibás az árvízért!! Ébresztő!

Videofon 2010.07.06. 17:43:13

Az Economist nem azért ír a fülkeforradalomról, mert a hazai ballibet szolgálja, vagy a nyugati bankok érdekei mögé áll. Elég nevetséges lenne az Economist elköteleződése egy 1%-os európai gazdasági részesedésű ország érdekköreinek. Ugye, viccelnek az urak, amikor a százmilliárdjaikat kockáztató befektetők mértékadó lapját elfogultsággal, érdék-kiszolgálással vádolják?
Ugye, nem gondolják komolyan, hogy sok évtized alatt megszerzett reputációját feladja egy világlap az orbánizmus elleni küzdelem érdekében?
Nem, Hölgyeim és Uraim! Az Economist diplomatikusan üzen előfizetőinek:
Vigyázzatok a pénzetekre, mert Magyarországon dilettáns hatalommániások kezében van a nemzetgazdaság!

Melchi Zadok 2010.07.06. 17:48:53

@tölgyes: annyira patetikus, mi több nevetséges ez az erőltetett kimért magázódás egy internetes blog kommentjei között...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.06. 18:04:12

@Videofon: Valahogy sosem üzent Gyurcsány és elődje idején..., tehát pl. Veres Jani kiváló szakember, nála minden fasza volt.

Ugathattok, hogy jaajj, 270-ről, meg 200 ról elszaladt az Euró, meg a Frank, csak éppen, a hozzáértő elődök, akikkel az Economist meg volt elégedve, 240-ről, meg 145-ről ugrasztották meg...

Szóval tényleg. Vitya a hibás.

lüke 2010.07.06. 18:05:32

erre is érvényes:
jobb így, mint a forradalom
( pár embert megöltek pl a fr.az egyik legnagyobb vérengzés volt)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.06. 18:06:55

@Videofon:

Pontosan írtad. Erről van szó és úgy látszik még sem gyógyult ki tünetmentesen Óbán a mániákus depressziójából a 2002-es vereség után, hiába gyógykezelték évekig.

Ez pedig tényleg nagy kockázat, hiszen a hatalomvágyat sem lehet kielégíteni, az mindig egy rögeszme fog maradni nála. Hát így az fog következni, hogy a rengeteg ember, akik nem mentek el szavazni, mint én sem, esetleg felbőszülünk.

Mi felbőszülünk, a befektetők meg elpártolnak. Tehát kormánybukta, vagy ha úgy valaki jobban érti ez NARANCSOS BUKTA lehet.

lüke 2010.07.06. 18:07:21

megj.
klassz a hütés/ fütés a palamentben
anno a balatoni ervermelt jégtáblákon át fújták be a levegöt,
igy légkondocionáltak:)

Spanish VVax 2010.07.06. 18:12:57

Hogy lehet ilyet mondani hogy az Economist "komcsi" bérenc ??? Idióták !
Tudjátok ti mi a francról beszéltek egyálltalán ???? Qrvára úgy tünik hogy fingja nincs a sok fideszes gyökérnek mit makog.
A nemzeti együttműködés irománya nekem egy dolgot jelent. Azt hogy orbánnak egyetlen baja volt valójában a kádár rendszerrel...az hogy nem ő volt kádár !

hhh. 2010.07.06. 18:14:24

@Videofon: ajaj...ha ők a dilettánsok, akkor mi volt eddig?!? vajon mitől alakultak ilyen jól a dolgok az elmúlt 8 évben?

Spanish VVax 2010.07.06. 18:16:35

A mai nap főgyökere dijat ezúttal Kudlik elvtársnak utaljuk, aki minden fidesz gyűlésen ott ül az első sorban. Igazán szijjazhatnál magadra egy kevés TNT-t és legközelebb amikor a vezér elött ülsz, nyomd meg a piros (ja nem...a narancs) gombot az öveden. Sokan lesznek hálásak ecsém !!

Videofon 2010.07.06. 18:16:48

@melchi zadok:
Tölgyes konzervatív szerepet választott magának. De mivel csak szerep, kénytelen a formális jegyekre hagyatkozni. Ha valami nem belülről jön, nehéz természetesen viselni. A jó elvtársakból lett konzervatívoknak nem adatott meg az anyatej természetessége.
(Bár nekem gyanús néha, hogy a Jókai utcában kitalált konzervatív ő. Annyira mű, mintha megírták volna.)

Videofon 2010.07.06. 18:22:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Jóanyád nem tanított meg a tisztességes magyar nyelvre? Ugatni legfeljebb a családodban szoktak, az emberi szókincs hiányában. Azt sem tanultad meg, hogy ha hozzám írsz, azt ne többesszámban tedd. Mert az vagy funkcionális analfabétizmus, vagy primitív összemosás.
Gyúrj rá még egy kiicsit, aztán fuss neki mégegyszer.
Mit is akartál mondani? (Magyarul, nem primitívül.)

Fideszman 2010.07.06. 18:25:06

@Spanish Vax: Ezért a szövegért elintézem, hogy a celládban ne legyen ablak se te gyurcsányista országtönkretevő.

Nem vagyok fideszes 2010.07.06. 18:27:22

@Kudlik Gyula:

Nagyon fáj, ha imádott vezéredet merik megkritizálni és kiröhögni, ugye? Ezaz, védd be minél keményebben!

Rólad is, meg az összes orbánzombiról ez jut az eszembe: www.youtube.com/watch?v=kHmvkRoEowc

ZöldMarci 2010.07.06. 18:31:12

@MACISAJT: @avionics: Ez az Economist hivatalos blogja, amiből többet egészen biztosan az Economist újságírói írnak, mert a nyomtatott lapba ugye nem minden fér bele.

Amúgy ezek a hivatalos blogok, a mi térségünkkel az Eastern Approaches foglalkozik:

Economist blogs

* Babbage
* Bagehot's notebook
* Banyan's notebook
* Baobab
* Buttonwood's notebook
* Charlemagne's notebook
* Democracy in America
* Eastern approaches
* Free exchange
* Gulliver
* Johnson
* Lexington's notebook
* Newsbook
* Schumpeter's notebook

Fideszman 2010.07.06. 18:33:07

@Lófasz Hadnagy: Nem sokági beszélhetsz már így az ország miniszterelnökéről, hamarosan kopogtatnak nálad is.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.06. 18:35:14

@Videofon: Gratula! Az, hogy a te beírásodra volt a válasz, az még nem azt jelenti, hogy csak neked szántam. Tudod ezért a többesszám.

Egyébként szép reakció, rögtön családozni, személyeskedni, de hiába, betalált a dolog, ezért nyűszítesz máris...

Egyébként, hogy a picsába' van az, hogy nem az ilyen kommentben szakértő, álműbérválasztékos, majd reakciókat kukimorzsolva a monitor előtt figyelős szakemberek vannak ott a kormányban? Mint pl. te...

Nem vagyok fideszes 2010.07.06. 18:38:30

@Kudlik Gyula:

LOL, valóban? Visszasírod a jó ki ötvenes éveket, mi? Te balfasz, álmodozz csak tovább! :-DDD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.06. 18:39:24

@Videofon: Egyébként ez a rögtön személyeskedés eleve a tipikus válaszkerülés módja, látunk ilyet manapság eleget. Jobbról-balról egyaránt. Főleg balról..., mert ugye, onnan kell most sokat magyarázkodni...

Na, I'm out...

stars7726 2010.07.06. 18:43:57

mióta a fidesz van hatalmon,esik a tőzsde,k.gyenge a forint,rekord a benzinár,árvíz alatt a fél ország,emelkednek a lakáshitelek.
de ami a lényeg,van kifüggesztés,van rend és fegyelem,két hét alatt lett érezhető változás.

www.vezess.hu/magazin/aljas_traffizas_ferihegyi_repternel/25269/

mi jön még?

tlvajferi 2010.07.06. 18:44:04

én is szólnék az orbánnak, de nem jutok el hozzá
szóval:
eg yhónap eltelt, jó lenne felébredni csipkerózsika
tegyél már valamit a népért is, mert nem győzi fizetni a villany, gáz és közüzemi számlákat
a forrdalmat meg hagyd a p*cs*ba, ugyaniys az akkor lesz, ha gyurcsányt és bandéját felkötik
nem lenne jó mellájük kerülni!

Videofon 2010.07.06. 18:46:22

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Nem személyeskedés. Egyszerűen olyan primitív vagy, hogy nem tartalak méltónak a válaszra. Akkor személyeskednék, ha a személyednek szólna az elutasítas. De a primitívségnek szól, személyedtől függetlenül.

soproni1 2010.07.06. 18:49:13

4 év mulva meg ezeket zavarjuk el a p.csába !

Videofon 2010.07.06. 18:51:20

@tlvajferi:
Gyurcsány és bandája már megúszta a felköttést. Az mindig a regnáló hatalom tagjainak jár. Ez a forradalmi csőcselék alaptörvénye.

Videofon 2010.07.06. 18:53:51

@soproni1:
Ne legyél olyan biztos a 4 évben. Ha bukik a narancsforradalom, nincs alternatíva, amire érdemes 4 évig várni. Akkor az elitnek annyi. Akár 2 hónap múlva, akár 2 év múlva.

Fideszman 2010.07.06. 19:04:24

@stars7726: Azt elejted hogy a csontvázak most dőltek ki a kormányváltás után, a sok hazugság áradatot most szívjuk még csak. Ez a következménye a gyurcsányi elkúrásnak. Az árvízet sem kellene idekeverni, mert ha nagyon bele akarsz menni azért is gyurcsány a hibás amiért nem költöttek többet a gátakra. Helyette ellopták a pénzeket nokiás dobozokban. Sok ember életét tette tönkre az árvíz de tudjuk ki a hibás.

layo 2010.07.06. 19:15:47

@Kudlik Gyula: Te Gyula! Teneked Gyurcsány-becsípődésed van?

hazug fidesznyik (törölt) 2010.07.06. 19:16:13

@Spanish Vax: "A nemzeti együttműködés irománya nekem egy dolgot jelent. Azt hogy orbánnak egyetlen baja volt valójában a kádár rendszerrel...az hogy nem ő volt kádár !"

Nagy lószart. A baj ott kezdődött, hogy nem ő, hanem Árpád atyánk mondta meg, hogy merre menjünk...
:-)

Sherpa_1 2010.07.06. 19:17:40

Orbán Viktor kétségtelenül a legnépszerűbb politikus ma Magyarországon, a hívei körében pedig egyenesen kultikus figura, akik ráadásul mindenféle legendákat költenek már róla. Ezeket gyűjtöttük csokorba.

Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.

Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.

Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.

Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.

Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.

5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.

Orbán Viktor a seregben szájjal kapta el a tanklövedékeket és a föld-levegő rakétákat. A levegőben!

Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.

Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.

Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.

Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.

Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.

Orbán Viktor egyszer egy Felcsút-Balatonlelle meccsen kezezett, és az arannyá változott labda betörte az ellenfél játékos fejét, de az nem haragudott meg.

Orbán Viktor kötelezővé tette, hogy a közintézményekben akasszák ki Szijjártó Pétert.

Orbán Viktor nem ismer semmiféle Hoffman nevű zsidót, pláne nem Rózsát.

A testméretéhez képes Orbán a legviktorabb az egész világon.

Viszont nem neki van a legnagyobb pöcse a világon, hanem Magyarországnak (kettő is).

Orbán Viktor pubertáns korában – a felcsúti tánciskola próbabálján, konkrétan a slowfox és a bécsi keringő között – pápai gyereknek képzelte magát…

Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző Kárpáti hegyi-jetivel, Állítólag két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat. A jeti később Kövér László néven vált ismertté.

Orbán Viktornak nem ferde az orra, az a tökéletesen szimmentrikus. Ellenben az ember szemtengelyével, mely gyarlóságából kifolyólag képtelen érzékelni.a Viktori-arc anatómiai pontosságát, szimmetrikusságát.

Orbán Viktor soha nem mondott rosszat a busmanokról. Orbán Viktor minden busmanbérencek ura!

Ha valami nem sikerül elsőre 2/3-al, akkor Te nem vagy Viktor.
OV-nek nincs órája, mert Ő mondja meg mennyi az idő!
OV nem kap napszúrást… viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.

Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!

Sherpa_1 2010.07.06. 19:18:30

Orbán Viktor kétségtelenül a legnépszerűbb politikus ma Magyarországon, a hívei körében pedig egyenesen kultikus figura, akik ráadásul mindenféle legendákat költenek már róla. Ezeket gyűjtöttük csokorba.

Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.

Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.

Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.

Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.

Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.

5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.

Orbán Viktor a seregben szájjal kapta el a tanklövedékeket és a föld-levegő rakétákat. A levegőben!

Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.

Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.

Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.

Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.

Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.

Orbán Viktor egyszer egy Felcsút-Balatonlelle meccsen kezezett, és az arannyá változott labda betörte az ellenfél játékos fejét, de az nem haragudott meg.

Orbán Viktor kötelezővé tette, hogy a közintézményekben akasszák ki Szijjártó Pétert.

Orbán Viktor nem ismer semmiféle Hoffman nevű zsidót, pláne nem Rózsát.

A testméretéhez képes Orbán a legviktorabb az egész világon.

Viszont nem neki van a legnagyobb pöcse a világon, hanem Magyarországnak (kettő is).

Orbán Viktor pubertáns korában – a felcsúti tánciskola próbabálján, konkrétan a slowfox és a bécsi keringő között – pápai gyereknek képzelte magát…

Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző Kárpáti hegyi-jetivel, Állítólag két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat. A jeti később Kövér László néven vált ismertté.

Orbán Viktornak nem ferde az orra, az a tökéletesen szimmentrikus. Ellenben az ember szemtengelyével, mely gyarlóságából kifolyólag képtelen érzékelni.a Viktori-arc anatómiai pontosságát, szimmetrikusságát.

Orbán Viktor soha nem mondott rosszat a busmanokról. Orbán Viktor minden busmanbérencek ura!

Ha valami nem sikerül elsőre 2/3-al, akkor Te nem vagy Viktor.
OV-nek nincs órája, mert Ő mondja meg mennyi az idő!
OV nem kap napszúrást… viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.

Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!

layo 2010.07.06. 19:18:59

Mert csak azért,mert szerencsétlen Gyurcsány már réges-rég lemondott,azóta meg vót má egy rencerváltás is.Vagy még mindig az fáj,hogy méltó ellenfele volt Orbánnak ? Sőőőt

hazug fidesznyik (törölt) 2010.07.06. 19:28:57

@Ballagator: "Az Economistot kifejezetten a magyarság fizikai kiirtása érdekében alapították."

Értem én, de mi az a "magyarság"?

Bundili 2010.07.06. 20:50:53

@Motherhacker: vagy talán az értelmiségi holdudvaruk?

jimmywhite74 2010.07.06. 21:45:07

@Robi, a hód: Azért, mert úgy kb. az egész Világ Kelet-Európához sorol minket. Valószínű, hogy oda is tartozunk mind fejlettségben, mind kultúráltságban.

Nem megsértődni kell, ha egy nagytekintélyű magazin foglalkozik velünk, hanem el kéne gondolkodni a kritikákon. Érdekes, hogy akkor az nem zavart a mostani kormánypártiak közül senkit, amikor az Economist az előző kormány gazdaságpolitikáját ostorozta. A válság kapcsán elég sokat írtak rólunk.

Jamesboci 2010.07.06. 21:49:37

azért jó, hogy ez a economist legnagyobb problemája. nincs is vásssság....

Jamesboci 2010.07.06. 21:51:35

oszt a blogot jegyző sincs feltüntetve.
lehet hogy a lángelme Bauertamás irta.

Bilbo 2010.07.06. 22:15:29

Nézzétek meg, mit írtak a válaszolók a bloghoz. Magyar és nem magyar jól kiosztotta a fickót. Kommunisták, van kiút: Menjetek Észak-Koreába!

Bilbo 2010.07.06. 22:40:45

@Videofon: Ez az Economist _blogja_ (nem az újság), és a szöveg igen dilettáns. Pont arről van szó amit írsz. Csak 1% vagyunk. Ezért az 1%-ért nem fog az economist egy hozzáértő elemzőt szerezni. Majd valami hülye megírja, aki nem beszél magyarul és volt "haladó" kommunistáktól kérdezi, hogy mi van itt. Rosszabb esetben ő a volt haladó magyar kommunista. Ez utóbbi helyzet főleg német nyelvterületen fordul elő. Paul Vitányi az ÁVH sajtősaként tevékenykedett mielőtt demokratikus karaktere miatt 1956-ban elhagyta az országot.

Bilbo 2010.07.06. 22:43:25

@Videofon: Ez az Economist _blogja_ (nem az újság), és a szöveg igen dilettáns. Pont arről van szó amit írsz. Csak 1% vagyunk. Ezért az 1%-ért nem fog az economist egy hozzáértő elemzőt szerezni. Majd valami hülye megírja, aki nem beszél magyarul és volt "haladó" kommunistáktól kérdezi, hogy mi van itt. Rosszabb esetben ő a volt haladó magyar kommunista. Ez utóbbi helyzet főleg német nyelvterületen fordul elő. Paul Vitányi az ÁVH sajtősaként tevékenykedett mielőtt demokratikus karaktere miatt 1956-ban elhagyta az országot.

Bilbo 2010.07.06. 22:53:28

Bocs, nevet tévesztettem. Paul Lendvaira gondoltam. Ezer bocsánat!

Fideszman 2010.07.06. 23:00:27

@Bilbo: Te hülye vagy? Most kapták meg a kétharmadot minek mennének Észak Koreába?

Napkutya 2010.07.06. 23:01:58

Kíváncsi vagyok, mikor jön erre "az imperialista sajtó vezetőink lejáratásával védi a karvalytőkét" c. szöveg narancssárga színű remake változata....

Bilbo 2010.07.06. 23:07:05

@Kudlik Gyula: Látom te a 5%-os MSZP 2%-os vátesz-szekciójához tartozol. Ahhoz, amelyik megjósolta, hogy Antall visszahozza a Horthy rendszert. Gratulálok! MSZP, előre a lenini úton, egyenesen a szakadékba!

Napkutya 2010.07.06. 23:24:53

Jah, ha már az Economist-féle, gazdasági para-témák közé csaptunk: Az hogy van, hogy állítólag ezután sarcoljuk a bankokat (akiknek ez nyilván nem tetszik), de tárgyalunk a nemzetközi bankszektor által (ténylegesen!) fenntartott valutaalappal bármiről?

Ok. A lózungok, meg a körítés idehaza kell a szavazóknak, de mi a bánatos kecskeszarral kompenzálunk, hogy legyen egyáltalán tárgyalási ALAP?

Valaki világosítsa már meg az elmém, legyetek olyan jók!

Ehhez képest, tényleg tök mindegy, hogy röhögnek e a Magyar Köztársaság miniszterelnökének intézkedésein.

Fideszman 2010.07.06. 23:58:14

@Bilbo: Tévedésbe vagy kommunista provokátor barátom, engem megtalálhatsz bármikor a fidesz naggyüléseken az első sorban, én tartom a Kiskunlacháza táblát, dedikált könyvem van Orbán Viktortól!

1120 2010.07.07. 00:11:11

A The Economist egy újság, Orbán Viktor meg Magyarország miniszterelnöke. Van még kérdés?

eml 2010.07.07. 00:43:41

@1120: Van!

Hánan olvassák azt az újságot?
Hányan vannak ezek közül döntési pozicióban egy Magyar Államnak szóló hitel esetén?
Ezek az olvasók mennyire veszik komolyan ezt az újságot?

Holland ismerősök mesélték, hogy az ottani bulvármédia már szegényparaszti rétegből feltörekvő önjelölt királynak mutatta be, koronaúsztatásról állítólag még képek is voltak. hozzátéve, hogy az igazi királyokat arra nevelik, hogy egyszer majd királyok lesznek.

Megkérdezte hogy tudtak ennyien egy ilyen hülyére szavazni.

A cikk kitért a GyFeri és szocikk töketlenkedéseire is, de ott az a zemberek véleménye, hogy inkább egy hülye demokratát, mint egy demokratikusan hülyét kell a hatalomba engedni.

Szomorú voltam, hogy külföldön ilyen véleménnyel vannak rólunk.

Az újság, amiben ezt olvasták, az olasz kempingben is kapható volt. Tehát nem lehet egy olvasatlan szar.

Ben73 2010.07.07. 00:59:22

Ez hihetetlen! Tényleg ez megy ebben az országban? Van két párt, akik között az égvilágon semmi különbség nincs, és emberek az utolsó csepp vérükig melléállnak?
Az mszp a globalizációs elméleteivel szétbaszta ezt az országot. Odavetett mindent a tőkének, beáldozta szinte a teljes gazdaságot. A Fidesz próbálja a nemzeti vonalat vinni, de könyörgöm amikor ők voltak hatalmon kolbászból volt a kerítés? Ők nem rabolták szét ezt az országot?
Nem veszitek észre, hogy ezt az országot középszerű balxxxxok irányítják már vagy száz éve? Lenyomtunk vagy 40 év kommunizmust meghunyászkodva, utána Antal a megválasztása után 1 évvel a taxis sztrájkkor leakarta söpörni a hidakat. (faxxa kis demokrácia) Mikor kiderült, hogy beteg, ahelyett, hogy lemondott volna, a haláláig uralkodott. Úgy csinált mint a régi Orosz komcsi vezérek, a végén már szinte elemről ment, de akkor is hatalmon maradt, hogy privatizáljon. Utána jöttek vissza komcsik, csak már mint milliárdosok, utána jött a fidesz, az is jól megszedte magát.
Emberek ezek mind csóringer kölykök voltak, pár évvel a diploma után. A ciklusuk végén meg a legtöbbünknél 100-szor gazdagabbak lettek. Ezután jöttek megint a komcsik, most meg megint a macskajancsik. Ezek 4-8 évente váltják egymást, de mi mindig szarul járunk. Ez nem tünt még fel? Hogy vagytok képesek ennyire belebuzulni egyikbe másikba, hogy egymásnak estek, miközben bennetek sokkal több közös vonás van, mint köztetek és e-között az elbaxxott politikus gárda között. Annyira elvagytok vakulva, hogy a tények felett átsiklottok, és csak mszp-ben meg fideszben gondolkodtok. Megjelent egy blogban, hogy a fidesz fikázza az elmúlt 20 évet. Igaz? Igaz! megjelent, hogy pedig a fidesz is része ennek a 20 évnek. Igaz? Igaz! Ennyi az egész. Ez nem komcsi bérenckedés, hanem a rideg tények. Ébredjetek fel! Ez van, ilyen elbaxxott országban élünk. Egy valamit soha ne feledjetek! Mi emberek vagyunk az ország, és nem a politikusok. Ők jelentkeztek egy feladatra, mi megbíztuk őket ennek a feladatnak a teljesítésére. De a fontosak mi vagyunk, és azt ne engedjük már meg nekik, hogy összeugrasszanak bennünket.

Hadrianuska 2010.07.07. 04:53:36

A jobbosok tényleg ennyire sötétek, vagy csak elhomályosítja elméjüket orbánKirály Műdicsfénye?(...)

dtk74 2010.07.07. 07:05:36

@Kudlik Gyula: Az AVH fog kopogtatni? Ahogy látom meg vagy győződve arról, hogy aki másképp gondolkodik, azt meg kell győzni, vagy eltakarítani. Nem ismerős ez számodra, mondjuk az 50-es évekből vagy lightosabban onnantól 89-ig? Tényleg erre vágysz?
Jelszavak, tömeg, család, az erő, amit a többi veled mozduló, tapsoló, csápoló ad - ez jó dolog.
Jó ez egy motoros találkozón, fesztiválon, de ott nem arra gondolunk hogy kellene eltüntetni a több kerékben vagy más zenében hívőket. Ha így tennénk beteg dolog lenne, mi magunk lennénk defektesek. Nem gondolod?!
Ha úgy véled hogy átnevelő táborban a helyem, mert nem értem mi a lényege az igazságnak, írd meg nyugodtan.

hajnuki 2010.07.07. 07:20:57

Szerintem a kerdes itt az , hogy egyaltalan kit erdekel hogy mit mond az Economist. Kulonosen erdekes, hogy vajon milyen illetekessege van egy gazdasagi szaklapnak belpolitikai kerdesekben.

atv2010 2010.07.07. 07:57:52

@ben2: te már kiraktad a nyilatkozatot minden helyiségedben? ismét van miért mo.-on röhögni

atv2010 2010.07.07. 08:04:52

@Kudlik Gyula: te ezt tényleg komolyan gondolod, vagy ennyire sötét van nálad?

atv2010 2010.07.07. 08:07:53

@Kudlik Gyula: te beszélsz agymosásról? néztél már tükörbe?

Mr. Rustical 2010.07.07. 08:21:50

@Fekete Mamba: Hogyha a the Economiston lógsz, és elfogadod mérvadó információ forrásként, sok kárt nem okozhatna neked a 220 V, de azért csak óvatosan. Ha viszont tovább kívánod rombolni az agyadat nyomatatott szeméttel, inkább térj át a Népszavára, sokkal olcsóbb. Vagy tudom ajánlani a 89 előtti román központi pártlap magyar nyelvű változatát, Előre volt a címe, 1 mill példányban nyomtatták, biztos megvan könyvtári archívumban néhány évfolyama. A világ dolgaiban való eligazodásban legalább annyit tud segíteni, mint a The Economist.

Mr. Rustical 2010.07.07. 08:41:48

@csakmerazé: Éppen elég sok évfolyamot elolvastam belőle, mielőtt így döntöttem, eleinte ugyanis tényleg azt gondoltam róla, hogy egy komoly, objektivitásra törekvő lap. Ez a nyugati vonatkozású írásoknál nagyjából így is volt, ha vonalas is a véleményük, azért a tények szintjén igyekeztek objektívek maradni, vagy legalábbis annak tűnni. Ezzel szemben a harmadik világot - és benne Magyarországot - érintő cikkek nagyon gyengék, az objektivitásra való törekvésnek az elvárható legminimálisabb szintjét sem hozzák. Simán leírnak hamis állításokat, tényként kezelnek ellenőrizhetetlen véleményeket, szóval nem érdemes rájuk időt pazarolni.

Ez részben azért van, mert tendenciózusan visszaélnek a vélemény-formáló szerepükkel, és igyekeznek a harmadik világ kozmopolita elitjeit a saját érdekeik szerint manipulálni, részben meg azért, mert lex@rják az egész harmadik világot: hetedrangú újságírókat küldenek ki ezekbe az országokba tudósítani, akik ki se járnak a belvárosi romkocsmákból, és fogalmuk sincs a helyzetről, hozzák a kötelező, main-streem véleményt, megkapják a gázsit, és elisszák megint.

Ezért minden cikkük ugyanarról szól: ami a multinaciknak jó, azt dícsérik (nyakló nélküli privatizáció, irodaházak építése játszóterek helyére, emberi kapcsolatok felszámolása, helyi gazdaság megszüntetése, génkezelt termékek nyomatása, ez mind jó), ami meg a helyi közösségek érdekét szolgálja, azt szidják (helyi gazdaság erősítése, munkahelyek teremtése, organikus gazdálkodás támogatása, környezet-védelem, közösség-építés, stb.).

Ennyi a The Economist.

Egyre jó csak, lakmusz-papírnak: akit dícsérnek, az biztos, hogy valami nagy gazemberségre készül, vagy már elkövette, akit szidnak, az meg valamit tesz a helyi közösségért.

Fideszman 2010.07.07. 08:49:49

@Mr. Rustical: Na te egy igazi hazafi vagy nem ilyen gyurcsányista hazaáruló nemzetromboló segglyuk.Én a barikádot szoktam olvasni, ha néha tv közelbe vagyok akkor a hír tv-ről tájékozódok, mert az az egyetlen igazi független hírforrás jelenleg. A többi média felület nagy része ballibsi álértelmiségi hazug nemzetrontók kezében van.

Fideszman 2010.07.07. 08:57:42

@dtk74: Látom félsz az elszámoltatástól, de hát ez lesz minden hazug komcsival aki rombolta a nemzetet 8 évig. Te is közéjük tartozol gondolom azért félsz. Én nem félek érdekes, ja hogy én építettem a nemzetet veled ellentétben? Mindig járok a gyűlésekre és aktívan részt vettem a választási programokban is. Ingyen osztogatok a gyűléseken kokárdákat és kis magyar zászlókat, de ha meglátok egy ilyen komcsit mint te egyből szólók a többieknek, hogy itt egy hazaáruló kergessük el innen.

Zsoo 2010.07.07. 09:01:37

Most azonban a kormány, rendeletben kérte – nem parancsolta – saját szerveit, az önkormányzatokat, az intézményeket, legyenek szívesek jól látható helyen kifüggeszteni az „Együttműködést”. Elsőnek Sólyom László még éppen hivatalban lévő köztársasági elnök közölte, hogy ő nem függeszti ki, mert ő nem politizál. Szomorú kérdés, persze, hogy mit tett volna, ha megválasztják még öt évre. A sértett ember sértettként válaszolt és ez visszamenőleges árnyékot vet elnöki éveire és a szerencsétlenség és a kicsinyesség homályába burkolja az egészet. Az, akinek a nemzet egysége feletti őrködés volna a feladata, pártpolitikai cselekménynek minősít egy kétharmados többséggel elfogadott nyilatkozatot, s úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ez ettől kezdve nem párthatározat, még akkor sem, ha a Fidesz kétharmada fogadta el, hanem országgyűlési határozat, amely a választók megfelelő akaratából születhetett meg. A Sólyom bábáskodása mellett létrejött LMP azonnal csatlakozott ehhez a minősítéshez és Rákosi-időket kiáltott. Nemkülönben az MSZP, amelynek kétségtelenül vannak beható ismeretei a Rákosi-korszakról. Megkezdődött valami fura, erőltetett őrjöngés. Kitenni, vagy nem kitenni. Hőst akarnak csinálni azokból, akik nem teszik ki a Nemzeti Együttműködést a falra, az MSZP viccet farag és Orbán Viktor képét is kitenni javasolja. Haladunk a kabaréba. A tény, hogy miről szól a nyilatkozat, és hogy azt az Országgyűlés fogadta el, liberális oldalon senkit sem érdekel. Természetesen ebben az esetben is nagyobb és komolyabb dolog van a háttérben. A kérdés kabaréba lökésével a bukott oldal a változást és a változtatás jogát akarja elvitatni a kormánytól és a kétharmadosoktól. Nem véve tudomást magáról a kétharmados tényről. Arról, hogy amit ez az Országgyűlés kétharmados erővel törvénybe, határozatba, nyilatkozatba ír, az elfogadása pillanatában már nem Fidesz-törvény, hanem a Magyar Országgyűlés törvénye, amit a választások eredménye támaszt alá. Ma ez az egyetlen, valós legitimitás. A bukottak, a széllelbéleltek, ezt a tényt akarják elvitatni.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.07.07. 09:03:11

Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy ez az Orbánnyalás kőbevésése Schmitt által, minthogy Orbán találta ki.

Fideszman 2010.07.07. 09:12:15

@Zsoo: Igazad van ezek a nemzetromboló hazaárulók semmibe veszik az ország kétharmadát több millió embert néznek semmibe amikor viccet csinálnak az ország órjási többséggel megválasztott miniszterelnökéből.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.07. 10:23:47

Az a gond, hogy hazánkban a legtöbb politikus uralkodónak, kiskirálynak képzeli magát és nem közszolgának.

Orbán Viktor a szolgánk és nem királyunk. Ezt fel kellene fognia már végre. Ha rosszul szolgál, kirúgjuk. Hiába próbálkozik a hatalom bebetonozásával, neki nem az MSZP az ellenfele, hanem saját maga.

Mr. Rustical 2010.07.07. 11:54:01

@atv2010: Kudlik Gyula troll. Mielőtt beugrasz az ilyesminek, nézd meg a hozzászólásait. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.07. 14:07:47

"bryan 2010.07.07 14:05:36
Ez még talán érdekes lehet:

Politikai nyilatkozat: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Hogyan készült?

Forrás: Szabad Nép, 1952. december

A LEGYEN Béke, a Szabadság és az Egyetértés téesz tagsága közösen ünnepelte meg november 7-ikét. Az alábbi ünnepi beszéd hangzott el.

A. XX. XXI század negyedik ELSŐ évtizedének végén, huszonöt NEGYVENHAT év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros éve ÉVTIZEDE után Magyarország dolgozó népe megVISSZAszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar munkásosztály NEMZET önrendelkezésért vívott küzdelme 1919-ben 1956-BAN egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a Horthy-rendszerVÁLTÁS POLITIKAI PAKTUMAI idején is VAL folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba, majd Hitler oldalán a vesztes fasiszta rablóháborúba torkollott. A magyar munkásosztály és dolgozó parasztság NEMZET 1947 nyarán 2010 TAVASZÁN újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres fordulatot FORRADALMAT vitt véghez. Rákosi Mátyás elvtárs, az MDP KV és az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között kiMEGvívott fordulatotRADALMAT elismeri és tiszteletben tartja.

Pártunk és kormányunk, élén Sztalin eltvárs legjobb magyar tanítványával, Rákosi Mátyás elvtárssal AZ ORSZÁGGYŰLÉS kinyilvánítja, hogy az 1947. augusztusi ÁPRILISI választásokon, majd a két munkáspárt egyesítő kongresszusán új társadalmi szerződés született, amellyel a magyar dolgozók OK egy új rendszer, a Szocializmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerének felépítéséről MEGALAPÍTÁSÁRÓL döntöttek. A magyar munkásosztály NEMZET e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Központi Bizottságot, Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a szocializmust NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉT.

Mi, a Magyar dolgozó nép ORSZÁGGYŰLÉS képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar dolgozó nép, NEMZET tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend, valamint Rákosi elvtárs és a Magyar Dolgozók Pártja iránti hűség lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszere minden magyar dolgozó számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő, az internacionalizmus nemes eszméje által összekapcsolt proletárok MAGYAROK. Lehetőség mindenki számára és elvtárÁs mindenki FELÉ, aki Magyarországon él, dolgozik ÉS VÁLLALKOZIK. Szilárd meggyőződésünk, hogy a fejlett szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat, ezzel is erősítve az imperializmus ellen küzdő békefrontot. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar dolgozót EMBERT, legyen bármilyen korú, nemű, szakmájú, VALLÁSÚ, marxista képzettségű POLITIKAI NÉZETŰ, éljen bármely pontján az országnak VILÁGNAK, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyar dolgozók OK végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünket MOST KÖVETKEZŐ ÉVEIT."

Kalimera 2010.07.08. 08:32:14

Milyen párt a Fidesz?

K I A K A S Z T Ó !
süti beállítások módosítása