Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán szakmunkás alapú társadalma

2014.11.23. 07:30 | Brendel Mátyás | 234 komment

orbanszakmunkas.jpg

Természetesen nem az a gond, hogy Orbán erősíti a szakmunkásképzést. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen vannak azért jelentős számmal olyan fiatalok Magyarországon, akik még a szakmunkásképzőt sem érik el, és ha Orbán ezt támogatja, akkor az nekik, és az országnak jó. A költségeivel együtt is. Azzal együtt is, hogy nagyon sok gyerek sajnos még írni és olvasni se tanul meg rendesen, szóval a szakmunkásképző kapuját hiába nyitják meg nekik, nem tudnak belépni rajta. De valamennyit biztos segít egy ilyen törekvés az országon. Ha Orbán ezt a stadionépítés vagy az egyházak támogatásának rovására tenné, akkor frankó is volna.

A probléma az, hogy Orbán ezt a gimnáziumi és felsőfokú képzés rovására teszi. Az olyan idézet, hogy „a legdolgosabb és legtehetségesebb gyerekek menjenek nyugodtan szakiskolába”, vagy „egy közepesen elvégzett gimnázium és gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával”, és az emögött meghúzódó totális reality check error jelenti a problémát. És ugye Orbán ezt nem most kezdte, ez régóta, következetesen megy a rossz irányba. Emlékezzünk csak a tankötelezettségi korhatár leszállítására 16 évre.

Az a bizonyos tehetséges gyerek elvégezhetné az egyetemet is, de csak szakmunkás lesz. Nos, megkérdezhetjük a felnövő gyereket, hogy boldog-e azzal, hogy mondjuk szoftverfejlesztő helyett kazánkovács lesz belőle, de ha az ország érdekeit nézzük, akkor bár a kazánkovács lehet, hogy frankó kazánokat kovácsol, de a programozó azért mégiscsak több pénzt termel nem csak magának, a családjának, de az országnak is. Olyannyira, hogy meg tudja akár fizetni a keletről immigrált kazánkovácsot is, ha már odáig jutnánk, hogy nincs kazánkovács az országban, mert mindenki programoz. Ez lenne a legkisebb problémánk.

Orbán Viktor maga is egyetemet végzett, diplomás ember. És bár nem éppen pozitív példa, de biztos nem lenne elégedett magával, nem örülne neki, ha szakmunkást végzett volna ehelyett, és mondjuk kazánkovácsként dolgozna. Vagy focistaként.:) Na most az ország érdeke szempontjából Orbán Viktor pont nem jó példa, mert jobb lenne, ha miniszterelnök helyett kazánkovácsként dolgozna. Hasznosabb lenne az országnak. Ő végül is azok közé tartozik, akik úgy szereztek diplomát, hogy eközben nem is tehetségesek. De ettől még van sok tehetséges ember, aki bizony diplomásként hasznosabb az országnak, és nem szakmunkásként.

Ez az egész pedig olyan, mintha a 19. századi Magyarországon földet osztana a zselléreknek, de a vasútépítéstől vonná el a pénzt, miközben a világ legfejlettebb államai már rég túl vannak az ipari forradalom, és igazából Magyarország is velük tartana, csak ez a miniszterelnök, ez még két évszázaddal le van maradva.

Jelenleg a világ fejlett államaiban - igen, ez a "hanyatló" nyugat - olyan fejlődési folyamat zajlik, hogy a gazdaság legerősebb szektora a már nem az ipar, hanem a szolgáltatás, és a tudás alapú társadalom azt jelenti, hogy az ipar sem annyira a munkásokról szól, hanem robotokról, és ember nem annyira a fizikai munkához, hanem a szoftverfejlesztéshez kell. Az emberek, ha dolgoznak, ma már egyre inkább a számítógép mellett dolgoznak. Húsz év múlva már alig fognak emberek a gyárakban dolgozni, mert robotok fognak. Amit ma szakmunkások végeznek el, annak jelentős részét is robotok fogják.

Orbán víziója Magyarországról a "merjünk kicsit álmodni" víziója. Az 5 millió szakmunkás országa lehet, hogy eldöcög valahogy, de így soha nem fogja utolérni nyugatot. Ha mi a 19. századot tűzzük ki célul, akkor visszaesünk a 150 éves fáziskésébe, vagy még tovább.

Mi lenne, ha a szakmunkásképzés mellett mégis inkább erősítenénk a gimnáziumi és egyetemi oktatást?! Mi lenne, ha több mérnököt, tudóst, orvost képeznénk, akik tényleg fel tudják lendíteni ezt az országot úgy, hogy a nyugat nyomába érjen?! És aztán ha legfeljebb már annyi tudós és mérnök van, hogy kazánkovácsok már nincsenek, akkor legfeljebb importálunk párat keletről, mert már olyan gazdagok leszünk, mint az osztrákok, és megtehetjük?!

Téziseim pontokba szedve:

1) A jövőben kevesebb szakmunkásra lesz szükség.
2) Ezért a szakmunkásképzés nagyon nagy felfuttatása rövidlátó intézkedés. A szakmunkások túltermelése gyorsan visszaüthet. Sok, munkanélküli szakmunkásunk lenne egy-két évtized múlva.
3) A szakmunkásképzés felfuttatása a gimnáziumi és egyetemi képzés rovására egyenesen butaság.
3) Az egyetemi képzés felfuttatásával sokkal jobban jár az ország. A tudás alapú társadalom jobb, mint a munka alapú társadalom. Egy tudás alapú gazdasággal működő ország, az jobb, mint egy szakmunkás alapú ország, még akkor is, ha vészhelyzetben szakmunkásokat kell importáljon. Sok nyugati országban ez történik, és jobb nekik, mint Magyarországnak.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr676924931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2014.11.24. 12:18:06

@Brendel Mátyás: a természetes intelligenciához egy biológus jobban ért mint egy informatikus, anélkül meg nem lehet MI-t sem kutatni!

turista a saját országában 2014.11.24. 12:32:05

"Természetesen nem az a gond, hogy Orbán erősíti a szakmunkásképzést. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen vannak azért jelentős számmal olyan fiatalok Magyarországon, akik még a szakmunkásképzőt sem érik el, és ha Orbán ezt támogatja, akkor az nekik, és az országnak jó."

De legyenek ők is valamilyen szinten kiművelt emberfők!! És sajnos tudatosan pont az ellenkező irányban tartunk. Orbánnak és oligarha haverjainak (Demjén, stb.) biorobotokra van szüksége. No meg aki tanult ember, az könnyen piszmog, fanyalog, átlátja a dolgok mélységét, és netalántán még utcára is hajlandó menni jogaiért.

Te kivel végeztetnéd el szívesebben a lakás festését, vagy éppen a kőművesmunkát? Egy síkhülye betanított munkással v. egy olyan szakival, akivel éppen jól el lehet beszélgetni, akinek véleménye van, világlátása?

turista a saját országában 2014.11.24. 12:33:04

@turista a saját országában: Demjén helyett Demján Sándor, bocs. az elírásért...

HellsAngel 2014.11.24. 12:36:20

Egyebkent pl. Joe Spolsky hatarozottan arra az allaspontra helyezkedik, hogy a programozas igenis a Mozartokrol szol, mivel
1. a programot eleg egyszer elkesziteni, akar egy kottat vagy egy regenyt. Nem olyan mint cipoket gyartani, mivel minden energia a mintadarab kifejlesztesere / fejlesztesere / karbantartasara megy el, a sokszorositas nem problema.
2. a programozasban nincs olyan, hogy mechanikus / monoton munka, minden, amit tobbszor kellene megcsinalni, az automatizalhato. Vagyis minden fazisa egyeni teljesitmeny. Legyen barmilyen aljamunka is egy adott fazis, ha nem zsenik vegzik, kontarsaguk nyomot hagy a vegtermeken.
3. az eletkepesebb kod legyozi az eletkeptelenebbet hosszu tavon, a verseny vegen iparagankent egy "mindent vivo" valtozat marad, mivel senki sem akar rosszat maganak es mindenki az elerheto legjobb szoftvert fogja hasznalni

Ezert remenytelen, amikor valaki pl. hajlektalanoknak tanit programozni, ez olyan, mintha operaeneklesre tanitana oket, vagy sakkozni, hogy majd nemzetkozi szintu sakknagymesterek lesznek es ezzel emelkednek ki. Sosem fognak ezek az emberek senkit sem leversenyezni.

A tortenet azzal kerek, hogy termeszetesen az elobb elmondottak nagy meretu programokra vonatkoznak, kis programokat egy birka is meg tud irni. De ha ezekben van is potencial (lasd pl. 2048), ott nem a nyers programozoi tudas a dominans, ahhoz nem kell muszaki egyetemre jarni, hogy valaki ilyeneket fejlesszen.

torró 2014.11.24. 12:44:33

@Brendel Mátyás:
Ügyes! Amúgy ha nem tudnád, minden románnak diplomája van! Nem vicc! Voltak nálam, és csak hűledeztem amikor a szakmunkás kérdésemre azt mondta, nekik diplomájuk van. Ugyanis ők így hívják a szakmunkás bizonyítványt. Nálunk is át kell nevezni, és megoldódott a diplomás kérdés:))

manager2008 2014.11.24. 12:47:18

@turista a saját országában: Ki alkotja most az oktatással kapcsolatos hosszú távú stratégiát é a taktikát?
Egy jogász?
A jogi egyetemen nem tanítanak mg senkit sem gondolkodni. Nincs is ilyen tantárgy. A gondolkodás módszertan ismeretlen náluk. Egyetlen olyan jogszabály sincs amiben nincs egy halom logikai hiba.
Ki megy jogásznak?
Aki 3 maximum kegyelem 4 osztályzatot kapott a gimiben matekból.
Magyarul egy tökfej.
Egy jogász gy jft-t sem tud vezetni, soha életében nem alkotott meg még egy cipókanalat sem. Azt sem tudja milyen egy vállalat belülről.

A szakmája tulajdonképpen egy hasonlítási műveletből áll, ami azt jelenti hogy egy logikailag hibás, hiányos szöveghez próbál mg hasonlítani egy megtörtént esetet, de erre nulla az esélye valójában.
A logika szerint ha egy feltétel csomag ami egymással összefügg kiértékelendő és a tevékenységeket meg kell határozni mondjuk 4 feltételből áll, akkor az 16 eset. Ha ilyenből egymással összefüggésben van mondjuk 5 csoport, akkor 16*16*16*16*16 a esetek száma. Ki látott már olyan jogászt aki ezt ki tudja értékelni?
Senki.
Ergo: jogász komoly dolgok megítéléséhez teljesen alkalmatlan.
Azért lett jogász, mert ezt ő is tudja.

manager2008 2014.11.24. 12:56:33

@HellsAngel: Pontosan, informatikus vagyok, nagy rendszereket fejlesztettem, ezeknek a kezelését és létrehozását már nem is oktatják mert nincs hozzá tanár.
Pld egy Oracle adatbázis kezelő környezethez fejleszteni tanfolyami szinten képzettekkel nem is lehet, két év mire felfogja miről van szó, és tankönyv szinten is fapados amit tanítanak az egyetemen.
Az egyetem csak szelektáló hely, kiderül kinek lehet erre képessége, de érvényes tudás megszerzésére nincs idő.
Web programozás, meg mobil stb jó dolog, de nem ettől döglik a légy. Ma már egy mezőgazdasági gép, vagy autó is bonyolult, szinte mindenben szoftver ketyeg, és ezek nem olyan látványosak mint egy népszerű mobilos cucc, de van benne pénz. Indiában sokszor több komoly programozót fejlesztenek, é motiváltak is, mert valljuk be elég feszített munka ez, nem mindenki alkalmas rá. Bizonyos fanatizmus kell hozzá, és ez nem mindenkinek éri meg, alkalmatlan lelkileg a legtöbb okos ember is erre. Már ott bukik a mutatvány, hogy nem lépes a hazai képzés arra hogy a programozót lelkileg felkészítse a munkájára. Egy munkahét nem 40 órás hanem 120.

ursus artos 2014.11.24. 13:10:54

@Diorella Queen: A szakmunkástanulók azért szakmai számításokat tanulnak és tanulni is fognak az iskolában...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:35:20

@Emmanuel Goldstein: "Nem értem, miért kell szolgai módon loholni a civlizált nyugati világ után, behozni azt az évszázados lemaradást, mikor keletre tekintve, simán száz év előnyben vagyunk oroszmedve testvéreinkhez képest!"

neked se osztottak sok intelligenciát. és akkor loholjunk az orosz medve után hátrafele?:)

randomuser1 2014.11.24. 13:40:55

@Brendel Mátyás: te is hülye vagy, de ennek mi köze ahhoz, h az unortodoksz elgondolkodás szerint jobb kiszállni a versenyből és kispadról nézni a meccset, mint mindig utolsónak lenni?
mi a baj azzal, ha valamivel a többiek mögött, pár évtizdes technikával, államberendezéssel, munkamódszerekkel egészében véve kicsit elmaradottabb reáliákkal, de az egész társadalmat bevonva éljük az országunkat?
képzeld el, a biokertészetnek a manufakturális gyártásnak is van kereslete nem csak a nagyüzemi termelésnek még nyugaton is!

bölcsbagoly 2014.11.24. 13:41:54

@Brendel Mátyás: voltál te valaha Oroszországban?

randomuser1 2014.11.24. 13:43:45

@torró: hja kérem, náluk az iskolai tanarak is mind professzorok!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:47:38

@SkizofrénSün: "Sok olyan szakma van, amihez kell legalább akkora, ha nem nagyobb a matematika tudás, mint egy könyvelőnek, mint egy üzleti terv elkészítéshez. "

szerintem kevés olyan szakmunkáspézős szakma van

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:48:28

@bölcsbagoly: "Miért ne legyen oda terelve "

miért kéne terelni?! menjen, ha akar, de ne tereld!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:49:32

@bölcsbagoly: "Egyrészt, mert évtizedek óta alig épült sportlétesitmány az országban s éppen ideje volt, másrészt mert a rá költött összeg a töredéke annak ami pl. szociális juttatásokra jut évente s nem folyik el a feneketlen hordóból, hanem évtizeden át használni lehet."

ez mind nem cáfolja azt, hogy jobb lenne egyetemi oktatásra költeni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:51:25

@is:

"diplomasbol tul sok van. "

túl kevés van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 13:56:27

@Tom66: " Azt nem árt tudni, hogy Európában Svájcban rendelkeznek e legkevesebben diplomával."

ne mondjál hülyeséget!

epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/File:Proportion_of_the_population_aged_30_to_34_having_a_tertiary_educational_attainment,_2012_(1)_(%25)_YB14_I.png

Svájc simán EU 28 átlag fölött van, és simán Magyarország fölött.

bölcsbagoly 2014.11.24. 13:59:42

@Emmanuel Goldstein: Szibériában voltál a tajgában? Háát igen télen nagy a hideg, nyáron meg sok a szúnyog. De próbáld meg mondjuk Szentpétervárt is.

randomuser1 2014.11.24. 14:04:56

@bölcsbagoly: ja, leningrád már szinte civilizált város európai szemmel nézve is,csak a lakosság, az vad :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 14:16:45

@manager2008: ez a cikk nem arról szól, hogy még mennyi gond van a képzéssel, hanem arról, hogy az egyetemi képzés rovására nyomni a szakmunkásképzést butaság.

bölcsbagoly 2014.11.24. 14:18:36

@Brendel Mátyás: amig a mostani rendszer van, teljesen felesleges!
1. Nincs képesség szűrés a felvételinél, ergo, ahol nincs ne keress, vagy kavicsból nem lehet brilliánst csiszolni.
2. A mai tanszék felépitésekkl nem lehet minőségi munkát végezni (fejére állitott piramishoz hasonlitanak);
3. a hallgatókkal nem lehet személyes kapcsolatot létrehozni és főleg nem lehet eredményes feedback-et végrehajtani;
4. a magas g hallgatószám rákényszeriti az oktatókat , hogy szinte kizárólag irásbeli és tesztelési vizsgáztatási módszereket alkalmazzanak, azok pedig nem éppen alkalmasak a felkészültség objektiv felméréshez.
5. a kreditek utáni hajsza következtében az órarendek összeállithatósága teljesen haotikussá vált;
6. szép, szép a modernizálás, de pl. az indexek megszüntetésére miért volt szükség? Mi történik, ha hacker támadás éri az egyetem adatbázisát, benne a jegyekkel is?
7. Milyen hatékonysággal oktat az az oktató aki még 2-3 más intézményben is oktat?
8. Mivel a megbízott oktatókat nem tudják fizetni az egyetemek, mi a garancia rá, hogy a legjobb külső szakembereket meg lehet nyerni tudásuk átadására?
stb,stb, stb.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 14:19:11

@Tom66: te nem értetted meg a cikket, te vagy az idióta

Münci66 2014.11.24. 15:27:03

Möszjők!
Ha megengeditek, kicsit belevau, én is.
Az MI igen jó dolog, sok mindent ki tud váltani. De! Azért még pár év amíg "mindent" ki tud váltani. Ezt úgy mondom, hogy nincs phd-m a témából. Foglalkozni is csak informatikusként foglalkozom hasonlóakkal (ERP rendszer és társai) Addig is kell valaki, aki "viszi a boltot" Még jó pár évig.
Utána is kell képzett és jó szakember, aki karbantartja a dolgokat, megvalósítja a mérnökök terveit (Nem labor szinten, hanem mindennapi szinten!) Ráadásul a vevőspecifikus tömegtermelés nem azonos a laborszintű széria gyártással! Megoldható, de még sok idő kell a megbízható megoldásáig.
Én egyetértek azzal, hogy át kell alakítani a mai magyar képzést, több valóban képzett, magas szakmai szinten álló szakmunkásra (technikusra?) van szükség, ugyanakkor "büfé szakos" bölcsészből kevesebbre. (Azért néhányra belőlük is szükség van ám!)
Viszont megértem azok félelmét is, akik a dolgozói réteg "elbutulásától", a tehetséges, de nem Einstein szintű szegények lehetőségeinek bezárulásától, egy "kasztrendszer" kialakulásától tartanak.
Véleményem szerint ennél az átalakításnál is nagyon oda kell figyelni, hogy ne okozzunk több kárt, mint amennyi hasznot hajtunk. Ezért jó az olyan vita, ami a lehetséges negatívumokat is feldolgozza.

Tisztelettel, Münci

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 15:45:28

@gabcigirl: "És ne jöjjenek nekem a "tanultál volna mérnöknek" és egyéb okosságokkal, mert rengeteg embertől totál távol áll a reál. Nem azért, mert hülye, hanem egész egyszerűen eltérő az érdeklődési köre."

ha nincs munkád, akkor az érdeklődési kör eléggé luxus. tanulj mérnöknek, oszt szabadidődben érdeklődési körözhetsz!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 15:52:00

@bölcsbagoly: "mit nem hagyott???"

az egész egészségügyi és oktatási reformot. népszavazás 2008 + fenyegetés a következő népszavazással

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 15:59:57

@netnepper:

"Orosz szakról átképzett informatika tanárnők keze alól kikerült programozó palántáktól várod a hazai IT szakma felvirágzását?"

1) vannak egyetemek, ahol nem ez a helyzet
2) a többi egyetemen meg emelni kell a szintet.

Orbán ennek ellenkezőjét csinálja

"Amúgy sincs szükség programozó tömegképzésre. Kinek, minek, mi a fenét fognak programozni?"

ha még nem voltál Hajdúborzasztó határán túl, ne szólj bele, te fasz! kurva sok programoznivaló van a világban.

"Ha legalább minimális szinten de értenél ahhoz amiről itt beszélsz, akkor azzal is tisztában volnál, hogy ha valaki ért mondjuk a Java UI-hez, még bőven semmit nem lehet kezdeni."

őket java UI programozásra lehet használni. az már jobb, mint a kazánkovács. többet hoz az országnak.

"Vicces kis Android marhulásokra nem lehet komoly IT bizniszt építeni és oktatási rendszert alapozni."

de lehet. Párizs környékén 2012 körül szinte csak android programozókat kerestek

"Azok a bizonyos színvonalasabb programozói állások pont hogy nem a tömegképzésből kikerült IT-s emberkéket szívják fel."

de. jelenleg leginkább az ELTÉ-s és BME-s fiatalokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:01:07

@bölcsbagoly:

"ne hülyéskedj már! Mikor fogunk tudni konkurálni a nyugati fizetésekkel?"

szakmunkásoknak soha. pont ez a cikkem mondandója. pont ezért kell az egyetemi képzést fejleszteni.

kayaibrahim 2014.11.24. 16:02:55

@Brendel Mátyás: Gondom, elég fiatal lehetsz, hogy mindenről ennyire tudod a tutit, mindenkit kioktatsz. Idővel el ez fog múlni, ez nem hiba, csak életkori sajátosság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:04:04

@Void Bunkoid:

"pont az ilyen infó/üzleti/telekom tudásalapú, ide befeketető cégek rengeteg esetben vesznek fel - mint már említettem, csodás szabad bölcsész, meg néprajz és hasonló szakokon végzett bölcsészhallgatókat, hogy aztán belőlük "informatikusokat" képezzen."

szerintem nem. ha igen, akkor ezek nem jól fizető állások. tehát nem ez a legjobb megoldás.

nem vitatkozol velem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:07:56

@bölcsbagoly:

"okoska, nem vagy képes elfogadni, hogy a lakosság kb. 70% az egész világon alkalmatlan értékes szellemi termék előállitására mert nincsenek meg hozzá a szükséges képességei?"

faszfejkém, az oktatás célja pont ilyen képességek eljuttatása nekik. én úgy látom, neked a gondolkodás képessége hiányzik.

" Ez érvényes a dilomások, sőt a kuttaók nagyrészére is. Csak reprodukálásra képesek, kreativitásuk nincs. S nem lehet venni a boltban s kurzusokon sem lehet megszerezni."

az ország gazdasága szempontjából megfelelő, ha a lakosság 70 százaléka nem kreatív.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:09:48

@bölcsbagoly: "a természetes intelligenciához egy biológus jobban ért mint egy informatikus, anélkül meg nem lehet MI-t sem kutatni!"

szerintem több neurobiológiát tanultam, mint te.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:10:31

@bölcsbagoly: " a természetes intelligenciához egy biológus jobban ért mint egy informatikus, anélkül meg nem lehet MI-t sem kutatni!"

egyébként lehet. a mesterséges intelligenciának nem kell a természetest koppintani. tudod, kreativitás. benned az nincs

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:13:51

@bölcsbagoly: azért elég bődületes faszfej baromállat vagy, hogy azzal jössz, hogy te jobban értesz az MI kutatáshoz, mint az MI kutató, mert te biológus vagy. te a természetes intelligenciához sem értesz, sőt, neked olyanod nincs is, te IQ negatív!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:16:45

@HellsAngel:

1) nem minden zeneszerző Mozart. ez leesett?

2) programozni nyilván nem azt kell, aki általánosból kibukott, hanem aki megfelelő előképzettséggel bejutott az egyetemre. de Orbán ezt építi le.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:17:40

@torró: azért a szóvicceket nem tekintem érvnek, rendben?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:21:13

@Emmanuel Goldstein:

"mi a baj azzal, ha valamivel a többiek mögött, pár évtizdes technikával, államberendezéssel, munkamódszerekkel egészében véve kicsit elmaradottabb reáliákkal, de az egész társadalmat bevonva éljük az országunkat?"

kérdezd meg a 4 millió létminimum alatt élőt, hogy baj-e nekik, hogy egy kicsit még jobban "lemaradunk" nyugathoz képest! mindezt csak azért, hogy Orbánnak meglegyen a hülye ideológiája!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:22:24

@bölcsbagoly: "voltál te valaha Oroszországban?"

hányan emigráltak Oroszországba? hányan nyugatra?

asszem a nyugatnak nem kétharmada, hanem 99 százaléka van, amikor az emberek a lábukkal szavaznak

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:24:42

@bölcsbagoly: ezen vélt és valós problémák közül egyet sem old meg, hanem ront Orbán oktatáspolitikája azzal, hogy a szakmunkásképzést nyomja a gimnáziumok és egyetemek rovására.

ennek felfogásához nem kell 90-esnél több IQ. neked van ennyi?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:29:37

@Münci66:

"még pár év amíg "mindent" ki tud váltani. Ezt úgy mondom, hogy nincs phd-m a témából. Foglalkozni is csak informatikusként foglalkozom hasonlóakkal (ERP rendszer és társai) Addig is kell valaki, aki "viszi a boltot" Még jó pár évig."

1) nem mondtam, hogy ne legyen szakmunkásképzés
2) azt mondtam, hogy a lefutó igényre felfuttatni hülyeség
3) azt mondtam, hogy az egyetemi képzés rovására felfuttatni hülyeség
4) egyébként vannak bőven országok, ahol még elég szakmunkás van, ha nálunk már mindenki diplomás

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:32:19

@kayaibrahim:

"Gondom, elég fiatal lehetsz, hogy mindenről ennyire tudod a tutit, mindenkit kioktatsz. Idővel el ez fog múlni, ez nem hiba, csak életkori sajátosság."

örülök, hogy öreg létedre ilyen jól véled tudni, hogy fiatal vagyok, de elqrtad. tehát az első valaki, aki itt hibázott, az te vagy.

ráadásul vagy olyan hülye, hogy olyan kérdésben tippeltél, amely kérdésben utána lehetett volna nézni a dolgoknak. ez azt jelenti, hogy az intelligenciád elég alacsony

randomuser1 2014.11.24. 16:32:57

@Brendel Mátyás: nem úgy kérdezzük. hanem.lényegretörően:
-akartok-e holnaptól munkát, kenyeret? kapáltok, kaszáltok, tehenet fejtek, jó-e?
mindjárt más a leányzó fekvése!
hogy te kicsit rossazbbul fox élni az amúgy szerintem túlságosan is elméleti AI témáddal, az ne is haragudj, pártízezer fehérgalléros problémája négymillió éhezővel szemben.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:49:25

@Emmanuel Goldstein:

"-akartok-e holnaptól munkát, kenyeret? kapáltok, kaszáltok, tehenet fejtek, jó-e?"

Orbán elképzelésével viszont 20 év múlva is csak itt lesznek. nem tovább. és a gyerekeik meg 50 év múlva is.

és ha azt kérdezzük, hogy "akarod-e, hogy a gyereked is csak vizet gereblyézzen a Fideszes földesúrnak". akkor már megint mindjárt más a leányzó fekvése.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 16:50:16

@Emmanuel Goldstein:

"akartok-e holnaptól munkát, kenyeret? kapáltok, kaszáltok, tehenet fejtek, jó-e?"

sőt, rosszabb, mert 20 év múlva ezek a munkák is el fognak veszni, mert robotok fogják végezni. oszt akkor mi lesz, nagyokos?!

gabcigirl 2014.11.24. 16:57:10

@Brendel Mátyás:

Kevdes Mátyás!

Ha figyelted a poszt elejét, van munkám. Csak telített pályákon szeretnek gyökerek lenni az emberekkel a munkáltatók. Ezt csak az érti félre, aki akarja:)

randomuser1 2014.11.24. 17:01:03

@Brendel Mátyás: milyen robotok, butuskám, mifelénk a metro beléptetőkapuja is humán!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 17:20:47

@Emmanuel Goldstein:

a kérdés egyébként sokszor úgy merül fel, hogy:

1) van egy munkahelyed, kirúgnak, és a régi rendszerben kaptál munkanélkülit sok hónapon át, hogy megtaláld a következő munkát

2) Orbanisztánban meg 3 hónap után mehetsz közmunkásnak, és ottragadsz

biztos, hogy 1) a jobb?!

www.origo.hu/gazdasag/20141113-egy-tanulmany-szerint-a-kozmunkaprogram-nem-eri-el-a-valodi-celjat-es-rengeteg-hibaja-van.html

zobod 2014.11.24. 17:28:26

@manager2008: "Én még olyan jól képzett informatikust nem láttam aki itt maradt volna" - mert silány, sokadvonalbeli az a közeg, amiben mozogsz. Bejössz esetleg a Morgan Stanleyhez, vagy más hasonló céghez, azt sem fogod érteni, hogy mivel foglalkoznak. Nézz meg BME villany/info TDK témákat. Ezekre szükség van, a diplomagyárakra nincsen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 17:31:01

@Emmanuel Goldstein: "milyen robotok, butuskám, mifelénk a metro beléptetőkapuja is humán!"

igen, mert a BKV állami vállalat, és ez tulajdonképpen a közmunkaprogram része. de a magánstadionokban a beléptetőkapun vénalolvasó van. mert az Groupama Stadion.

az egyébként eléggé öntökönszúrós érv, hogy Orbán Magyarországa olyan kurva szegény lesz, hogy azért nem kellesz nálunk majd jól képzett, diplomás mérnök, mert minden marhavontatással fog működni.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 17:32:47

@zobod: "Morgan Stanleyhez, vagy más hasonló céghez, azt sem fogod érteni, hogy mivel foglalkoznak. Nézz meg BME villany/info TDK témákat. Ezekre szükség van"

nos, Orbán ezek ellen dolgozik.

bölcsbagoly 2014.11.24. 18:14:18

@Brendel Mátyás: szerintem meg pofátlanul hazudsz! Ráadásul ha már utána nétztél hogy ki vagyok , akkor tudhatnád, hogy én nemcsak tanultam azt, hanem tanítottam is! Hogy mekkora marha vagy az mutatja, hogy te képességeket akarsz eljuttatni (?) olyanoknak ,akiknak ez nativan nincs meg!
Ez a 4 millió létminimum alatt élő szlogen megint caak azt árulja el, hogy egy bigott komcsi ökör vagy, egyrészt mert nem igaz, másrészt mert eleve egy szubjektiv szempont , hogy kinek mennyi is a minimum.
Óceániába sem emigrálnak az emberek, pedig állittólag igen kellemes vidék. Sőt japánba vagy Délkorába vagy Hongkongba sem.
Nem nagyon szoktam az IQ-mat tesztelni, mivel azt is csak egy felfújt mitosznak tartom, de abban biztos vagyok, hogy minimum kétszer annyi, mint a magadféle felfújt hólyagoknak.
Amúgy, az egyetemek problémái csak azt mutatják, hogy minél hamarabb meg kell oldani a szakképzést mindhárom szintjén , mert mig a felsőoktatásból a szellemi elit utánpótlása csak kitermelődik , a szakképzés területén (főleg alap- és középszínten) ez magától nem jön létre.
No nem folytatom, mert amásoknak adott véálaszaidból is kiderült, hogy egy bigott orbánfóbiás tökfej vayg, ráadásul az szdsz-esek pökhendiségével, beképzeltségével is megáldva. Részvétem....ez már gyógyithatatlan a te korodban. Infantilizmusnak hivják jobb körökben.

KissGecihuszár 2014.11.24. 18:16:21

Lehet, hogy én is majd a gijotin (direkt írtam fonetikusan, még mielőtt bárki is kioktatna!) alatt végzem, de így 43 évesen hadd szabadjon 1-2 ú.n. tapasztalati TÉNYRE felhívnom az 1-be gyűltek szíves figyelmét, mégpedig; ha szeretnénk érzékelhetőbb GDP növekedést, akkor ahhoz biza ú.n. ipari termelés szükséges, mely abból áll, hogy különböző nyersanyagokból a lehető legnagyobb hozzáadott-értékkel ú.n. késztermékeket kell gyártani. Nomármost, ehhez ú.n. SZAKEMBEREK kellenek, azaz szakmunkások, akik minél qualitatívabb SZAKKÉPZÉSBEN részesülnek, lehetőleg olyan szintűben, hogy még legalább 1 idegen nyelvet is beszéljenek, pl azért, hogy képesek legyenek akár külföldi továbbképzéseken is részt venni, illetve az egyre bonyolultabb, összetettebb CNC és egyéb vezérlésű szerszámgépeket is biztosan tudják kezelni, beállítani, stb. A '90-es években az mdf bábkormányzása alatt sokan azt gondolták, sőt ebben masszívan hittek is, hogy Hazánk el lesz abból is, hogy mindenféle árút itt-ott, Nyugaton, Ázsiában, USA-ban megveszünk, behozzuk és kisebb-nagyobb hasznot rátéve azt értékesítjük, oszt jónapot. Minek "szarakodni" a Magyar Iparral, sokkal egyszerűbb mindent kintről behozni, beleértve az élelmiszereket is, mondván "a falun, a vidéken, mint élettéren már túlhaladott a történelmi fejlődés", mondogatta mantraszerűen az ország legújabb kori történelmének legkártékonyabb alakulata, maga a fekete halál, az szdsz! Egyebek mellett nekik köszönhető a közoktatás hathatós lezüllesztése, minek egyik legnagyobb vesztese a szakképzés volt. Még mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy fidesz seggnyaló vagyok, szeretném leszögezni, hogy fontosnak tartom a felsőoktatás qualitativ fejlesztését, ami számomra azt jelenti, hogy 1-1 korcsoport legalább 35%-a diplomás legyen! Viszont azt még fontosabbnak tartom, hogy a diplomások közt a nemzetgazdaság számára azonnal hasznosítható diplomásokat képezzünk, tehát elsősorban mérnököket, mert a sokak által puffogtatott tudásalapú társadalom alappillérei azok a mérnökök, akik megálmodják, megformázzák azt a terméket, melyet utána a jól képzett szakmunkások 3D-ben létrehoznak. Semmi jóra nem vezet, ha 1000-ével olyan diplomásokat öntünk ki az egyetemekről, akik utána a diplomás munkanélküliek nem kis táborát fogják növelni, vagy "rangon aluli" melókat kell, elvállaljanak, mert a képzettségüknek megfelelő állásban esetleg annyit kapnak, mely az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez vajmi kevés! Én elhiszem, hogy a legtöbb szülőnek sok esetben a valóságtól elrugaszkodott -gyakran érzelmi alapon meghozott- álmai vannak a csemetével, annak boldogulásával kapcsolatban, melybe a "piszkos meló", a melós ruha, de sok esetben még a mérnöki köpeny sem fér bele, pedig épp azzal okozzák a gyereknek az akár egy életre szóló sikertelenségi cunamit, ha nem a realitások mentén terelgetik őket, amikor a továbbtanulásról, végső fokon a boldogulásról van szó.

randomuser1 2014.11.24. 18:28:09

@Brendel Mátyás: csak neked tűnik logikai hibának, mert a saját mandrádat nyomod izomból, mert te olyan diplomás meg kutatófejlesztő, meg íkús is vagy...
az én alaptételem pont ez volt, minek belemenni egy vesztes versenyhelyzetben, ha tudunk kispadon is ülni?
khm?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 18:35:16

@bölcsbagoly:

"ha már utána nétztél hogy ki vagyok , akkor tudhatnád, hogy én nemcsak tanultam azt, hanem tanítottam is!"

ha meg te utána néztél volna, és az jóval könnyebb, akkor rájöhettél volna, hogy én meg csináltam, bazdmeg.

" Hogy mekkora marha vagy az mutatja, hogy te képességeket akarsz eljuttatni (?) olyanoknak ,akiknak ez nativan nincs meg!"

Nem akarok, Hazudsz.

"Ez a 4 millió létminimum alatt élő szlogen megint caak azt árulja el, hogy egy bigott komcsi ökör vagy, egyrészt mert nem igaz, másrészt mert eleve egy szubjektiv szempont , hogy kinek mennyi is a minimum. "

a létminimum összege egy konkrét szám.

"Óceániába sem emigrálnak az emberek, pedig állittólag igen kellemes vidék."

turistáknak lehet, ott élni nem egészen. egyébként Óceániába többen emigrálnak, mint Oroszországba.

" Sőt japánba vagy Délkorába vagy Hongkongba sem."

de, oda is többen.

"Nem nagyon szoktam az IQ-mat tesztelni, mivel azt is csak egy felfújt mitosznak tartom, de abban biztos vagyok, hogy minimum kétszer annyi, mint a magadféle felfújt hólyagoknak."

én biztos vagyok a fordítottjában, de nem jövök ilyenekkel, mert van annyi eszem, hogy tudjam, ez nem érv. csak te vagy ilyen hülye.

a többiben nincs érved, vagy pedig nem vitázol a cikkel vagy velem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 18:38:00

@KissGecihuszár: nem vitázol a cikkel. kicsit túlbecsülöd az ipart,. mint ahogy a cikkben szerepel, a fejlett országok GDP-jének NAGY RÉSZE NEM AZ IPARBÓL JÖN.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 18:39:43

@Emmanuel Goldstein:

"az én alaptételem pont ez volt, minek belemenni egy vesztes versenyhelyzetben, ha tudunk kispadon is ülni? "

kispadon ülni a vesztes helyzet ahhoz képest, hogy játszhatnánk is.

bölcsbagoly 2014.11.24. 18:47:21

@Brendel Mátyás: mit csináltál? tanítottak, de láthatóan feleslegesen. Márcsak azért is, mert alapvető anatómiai és élettani ismeretek nélkül milyen idegélettanról beszélhetünk?
Aha én hazudok? "....az oktatás célja pont ilyen képességek eljuttatása nekik...." ezt ki írta?
A létminimum nem egy konkrét szám, hanem minden embernél a túlélési igényei szintje. Más Amazóniában, az USA-ban és Mo-on, más városon és más vidéken, más egy értelmiséginél, s más egy favágónál! Az informatikusoknál mennyi?
Jómagam jó pár nyugati és amerikai (USA) emberkét ismerek, akik pont Oroszországba mentek dolgozni. Diplomások.
Az IQ persze, hogy nem érv, de a hiánya jól kitűnik a magadfélék esetében.

bölcsbagoly 2014.11.24. 18:50:45

@Brendel Mátyás: persze, hogy nem! Hanem a fejletlenebb országok kizsákmányolásából! Vagy adócsalásból, ld, Luxemburg példáját. Eléggé nyilvánvaló a legmagasabb életszinvonalú, számottevő ipar nélküli EU-s tag esetében! l

iovialis 2014.11.24. 19:44:31

(Jó estét az erre esetleg fogékonyaknak.)

@bölcsbagoly: Illendő válaszolnom, ha már megszólított, még ha érzem is, hogy a hozzászólással "csapdába" estem; nem vagyok agresszív térítő, bizonyos keretek között fütyülök rá, ki mit gondol. Csupán attól, hogy valamit sokszor, netán hangosan ismételnek nekem, még nem fogok meggyőződni.
Szerencsés vagyok, mivel eddig ÖSSZEESKÜVÉSEKBEN/MUTYIKBAN nem kellett munkacsoportot szerveznem :D Amikor meg projektet vezettem, az mindig célorientált volt - ennek megfelelően a kiválasztás alapja SOHASEM a lojalitás, hanem a feladat elvégzésében való részvételre alkalmasság volt. Persze, minél több résztvevőt kell összefogni, annál kevésbé lehet cél csupa 100%-os ember becsábítása, nemhogy még egyforma gondolkodásúak, elkötelezettségűek legyenek... Az, hogy menet közben egymás, valamint (szerencsés esetben) a vezető iránt kialakul egyfajta lojalitás, nem követelmény, inkább következménye annak, hogy sikerült megfelelő csapatot szervezni - illetve, hogy minden tag kielégítően látja el a feladatát benne.
Hozzáteszem, azt a luxust is megengedtük magunknak, hogy bármiről, akár politikáról is vitázhassunk; ennek kizárólagos ideje a munkán kívül volt, például reggeli-, ebéd-, időjárásszünetekben (sokat dolgoztunk szabadban).
Voltak kritikus munkaszituációink, de sohasem a csapat hibájából. A kívülálló okok, pl. legfelsőbb szintű előkészítetlenség/átgondolatlanság, vagy épp ostoba, menet közbeni ötletelésből fakadó módosítgatások okán... Ugyan kihez lehettünk volna ilyenkor lojálisak?
Salve!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 19:51:45

@bölcsbagoly: "mit csináltál?"

mesterséges intelligencia kutatást. teneked meg közöd nincs hozzá.

" A létminimum nem egy konkrét szám"

"2013-ban havonta 87 510 forint Volt"
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin13.pdf

"a magyar háztartások 36%-a, mintegy 1,376 millió háztartás élt a létminimum összege alatti jövedelemből – közölte a 168 Óra Online érdeklődésére a KSH. "- See more at: http://www.168ora.hu/itthon/ennyi-haztartas-el-letminimum-alatti-osszegbol-128182.html#sthash.1S3ljotT.dpuf"

"Más Amazóniában, az USA-ban és Mo-on"

csak Magyarország Volt a kérdés.

" Jómagam jó pár nyugati és amerikai (USA) emberkét ismerek, akik pont Oroszországba mentek dolgozni."

én is ismerek egy algériai férfit, aki 4 nyelven beszél, és Németországban lakik. de nem sok ilyen van.

Magyarországról több, mint 500ezer ember emigrált nyugatra. Oroszországba ennek töredékének a töredéke. az arány messze-messze-messze több, mint kéthearmados többség a nyugatnak.

" Az IQ persze, hogy nem érv, de a hiánya jól kitűnik a magadfélék esetében. "

fordítva van. Dunning-Kruger effektusban szenvedsz, kishülye.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 19:52:54

@Emmanuel Goldstein: "és miért nem játszunk?"

mert orbán meg Sem próbálja.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 19:53:59

@bölcsbagoly: a megoldás a szolgáltató szektor.

a "fejletlen országok kiczsákmányolása" szektor nem egy létező szektor.

randomuser1 2014.11.24. 20:06:14

@Brendel Mátyás: miért, te miért foglakozol AI kutatással, orbán kérte?
ugyanmár...

bölcsbagoly 2014.11.24. 20:13:10

@Brendel Mátyás: ja, én csak oktattam funkcionális anatómiát és sportélettant!
A KSH adata egy átlagszámitás, de semmi köze a valósághoz (ugyebár egy 4 éves kisfiú még nem képes gyereket nemzeni, egy 80 éves meg már nem ige n képes, de az átlaguk a 42 éves meg pont jó rá!). A 168 Óra meg egy szennymédium, neked való. Mo-on is ahány ember annyi. Kétlem, hogy egy rózsadombi polgárnak annyi lenne mint egy havanna telepi panellakóénak, egy borsodi falvacska lakóiról már nem is beszélve. Nekem pl. nincs kocsim, sohasem volt, s mégis esetleg jobban élek mint az akinek 3 is van. Ugyanis a létminimum testre szabott, más egy értelmiséginél, más egy sznobnál, s más egy hajléktalannál. Más egy olyannál aki jórészt önellátó és más annál aki mindent meg kell vegyen. Akinek nem kell tv a házában, nincs Pc-je, mobilja, autója s nem is hiányzik neki, annál ezek a költségek kiesnek a kiadásai közül, mig más számára ezek pótolhatatlanok. Egy igénytelen mindenevőnél sokkal kevesebbe kerül a kaja mint egy gurmandnál, vagy speciális étrenden élőnél, stb, stb.
Ha majd az orosz fizetések akkorák lesznek mint a nyugatiak, akkor oda is lesz aki menjen. Aki mosogatni/takaritni/ápolni ment ki nyugatra, azt nem az ottani kulturális színvonal csábitotta (nem is jut hozzá), hanem csak a pénz!
Ez a DKe inkább rád vonatkozhat.
ja persze, hogy nem. A magyar ipar leépitése és piacának elfoglalása nem számit kizsákmányolásnak. Hát minek?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 20:28:35

@Emmanuel Goldstein: jajj, nyuszókám, nehogy már ne akard felfogni, hogy ha Orbán jelentősen átalakítja az oktatást, az bizony sok fiatal tanulását befolyásolja! te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak magyaráztatod?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 20:30:40

@Emmanuel Goldstein: ha Orbán kivitelezői mondjuk 5-tel csökkentik egy bizonyos szak keretszámát, akkor 5-tel kevesebb fiatal fog olyat tanulni (feltéve, hogy nem betöltetlen szakot csökkent). ez elég kurva világos, kb 90-es IQ kell a felfogásához. neked ennyi nincs

bölcsbagoly 2014.11.24. 20:38:02

@Brendel Mátyás: megmondanád, hogy mit csinálhatunk 5-tel több kulturális antropológussal, néprajzossal, kommunikációs "szagembnerrel", stb?
Amúgy, mikor másokat hülyézel nézz a tükrödbe és köpd szembe magad. nagyon rájár a szád.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 20:38:14

@bölcsbagoly:

" ja, én csak oktattam funkcionális anatómiát és sportélettant!"

és, hol van az ahhoz képest, hogy én fejlesztettem mesterséges intelligenciát, tekintve, hogy az MI szakértelem a kérdés?! mondtam már, 90-es IQ kell ahhoz, hogy ne gyere nekem ilyen hülyeséggel, hogy te jobban értesz az MI fejlesztéshez, mint az MI fejlesztő, mert tanítottál valami mást.

" A KSH adata egy átlagszámitás, de semmi köze a valósághoz"

a ksh nem az mszp leánytagozata, bizonyos módon számítja a létminimumot, az az alatt keresőket, és a szegénységet, és ez nőtt a Fidesz kormány alatt. nem azért, mert a ksh csalt, hanem mert ez a valóság.

" Ha majd az orosz fizetések akkorák lesznek mint a nyugatiak, akkor oda is lesz aki menjen."

ezzel elismerted, hogy Oroszországban rosszabb az életszínvonal. ez volt a kérdés.

" A magyar ipar leépitése és piacának elfoglalása nem számit kizsákmányolásnak."

na ez az, ami nem egy objektív dolog. szerintem ilyenről szó sincs. az Audi például a Magyar gdp akkora részéhez járul hozzá, hogy ha bezárják augusztusban a gyárat, akkor csökken a Magyar GDP. ez nem kizsákmányolás bazdmeg. a Magyar gdp sehol nem lenne a külföldi befektetők és az EU-s pénzek nélkül. hol kizsákmányolás ez te fasz?! még Orbán is vinnyog, és viszakozik, ha az EU-s pénzeket vissza akarják tartani.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 20:39:11

@bölcsbagoly:

"mit csinálhatunk 5-tel több kulturális antropológussal, néprajzossal, kommunikációs "szagembnerrel""

a cikkben nem eme szakok fejlesztését ajánlottal, faszfej.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 20:42:20

@bölcsbagoly:

"mit csinálhatunk 5-tel több kulturális antropológussal, néprajzossal, kommunikációs "szagembnerrel""

kb azt, mint amit a paleoornitológusokkal. :)

randomuser1 2014.11.24. 20:46:38

@Brendel Mátyás: usában a kutya se tanul 1etemen csak a nagyon gazdagok meg a nagyon alapítványosok, valahogy mégis cask náluk vannak a legsikeresebb egyetemi központok és alegjobban működő K&F
idehaza elmaradott és gyér az oktatás és sose volt különösebb keletje a tehetségnek, namost, erre mondhatod, ez orbán hibája, de azt is mondhatnánk, szociokultúrális sajátosság, húsz éve is fosszzar volt az egyetemi oktatás.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 21:11:05

@Emmanuel Goldstein: mondhatom, hogy Orbán rontott a helyzeten és tovább akar rontani. ezt nyilatkozta. ez meg akáérhogy is nézzük, ROSSZ

KissGecihuszár 2014.11.24. 21:12:04

@Brendel Mátyás: Azért én ezzel hadd vitatkozzak, mert pl. az NSZK esetében kifejezetten az ipar adja a GDP nagyobb részét, de még a Franciáknál és az Olaszoknál is több, mint 50% az ipar részaránya a GDP-ből, főként mióta az Olasz könnyű és cipőipart gyakorlatilag kicsinálták a kínaiak. Ha már Kínánál, illetve Indiánál tartunk; a drágalátós Nyugat a '80-as évek végétől kezdve elkövette azt a súlyos hibát (mára már belátták), hogy először a könnyű, a ruha és cipőipart vitték el Kínába (L. adidas, puma, stb), mondván ott sokkal kedvezőbb feltételekkel - azaz szarér, húgyér- lehet gyártani a nagyon árérzékeny tömeg cuccokat. Mivel mind Kína, mind India ontotta a kizsákmányolható -sokszor gyerek- munkaerőt, ezért mindenki elégedett volt, hiszen a nagy nyugati gyártók ezáltal a manőver által megsokszorozhatták a profitjukat, előbbiek -főként a vidékről a nagyvárosokba "felköltözött" nincstelen, csóró parasztság pedig "stabil" melóhelyet, a kormányok pedig egyrészt hatalmas bevételeket -hiszen Kínában csak állami résztulajdonlással alapíthattak az "imperialisták" cégeket, másrészt pedig széles, eladdig nélkülöző néprétegek pacifikálását erőszak alkalmazása nélkül. Mivel jól ment a biznisz, ezért már egyre munkaigényesebb, magasabb hozzáadott-értéket előállító cégek (pl. Blaupunkt, AEG, egyéb elektronikai, szerszámgépgyártó, illetve automotive cégek) döntöttek úgy, hogy otthon mindent felégetve, felszántva, sóval beszórva új életet kezdenek Ázsiában. Emlékezzünk csak a vörös Schröder kancellár utolsó éveire: több, mint 5 milliós munkanélküli tábor Németországban, hasonló egyre súlyosbodó adatok Olaszországban, Franciaországban. eközben Kína, India felfoghatatlan ütemben fejlődött, hisz volt olyan év, amikor a kínai GDP 12%-al nőtt! Eközben az importált know-how berobbantotta a helyi cégeket is, nem véletlen, hogy mára Kína gyakorlatilag mindent képes legyártani és India sincs nagyon lemaradva ettől a tudástól. Eközben Nyugat-Európa már próbálna visszacsinálni mindent, hiszen a '80-as évek kínai lepukkant parasztjainak gyerekei már jól képzett, nyelveket beszélő high society girlek és boyok, akik már nem fognak napi pár € bérért robotolni, ergo már kezdi nagyon nem megérni nem kis pénzekért Európába fuvarozni az Ázsiában gyártott egykori legendás termékeket. India infrastruktúrája pedig még mindig katasztrofális, nem beszélve a korrupciós indexről, ami ugye nem mellékes, amikor 1-1 termék gyártási dinamikája óramű pontossággal van megtervezve, ergo nem ér rá, hogy 1-1 alkatrész 1 nap helyett 3 napig tartó utazással érjen a gyárba. Szóval Európa szeretne épp ezért újra iparosítani, mely elképzelés szerepel az EU elkövetkező pénzügyi ciklusának prioritásai közt is. Viszont a gyártási költségek most sem mellékesek, ergo az az EU-s tagország lehet nyerő, ahol alacsonyabb a bérszínvonal, jól képzett SZAKEMBEREK garmada áll rendelkezésre és persze kitűnő az infrastruktúra. Tehát akkor milyen úton kellene haladnunk?? Biztos, hogy a szolgáltató szektort kellene preferálni, vagy inkább helyzetbe hozni a honi KKV-kat, LC-ket, mint ezen esetleg az EU-ba visszatérő multi cégek beszállítóit? Ennek a hírnek én igenis tudok örülni: www.autopro.hu/beszallitok/Egymilliard-forintos-szerszamgepet-gyartott-a-Digep/12099/
Milyen jó, hogy a DIGÉP azon kevés hazai cégek egyike, melyet nem sikerült a faszkalap szdsz-es buzeráns bagázsnak szétverni, mondván nincs értelme a gépgyártásnak, egyszerűbb, ha ezeket a gépeket inkább Nyugatról megvesszük és némi marginnal továbbadjuk.

bölcsbagoly 2014.11.24. 21:21:37

@Brendel Mátyás: olyanból nem termeltünk ki soha 1-nél többet, azt is évtizedekre. most is csak egy van belőle. Úgy, hogy Ausztria kivételével (ott is egy van) egy környező országnak sincs egy sem. Hiányszakma. Ergo, rossz a válasz!
A MI nem =/= a természetes I-val. Az agy nem komputer, más elveken működik, igaziból nem is tudjuk hogy hogy.
A statisztikai adat csak egy általános információ. Attól hogy egy ember egy millió keres, a másik 9-nek akik csak 100.000-ret fejente, nem lesz 190.000 a fizetése, pedig tízük átlaga azt mutatná, nemde?
Kérdés,, hogy kinek rosszabb az életszinvonala Oroszországban? az oligarcháknak vagy a kedvenc kazánkovácsaidnak mint nyugati társaiknak? Dzsudzsák évi másfél milliárd forintot keres ott fotbalistaként. nyugaton sem kapna többet..
Ne csúsztass, nem a mostani helyzetről van szó az Audival, Mercedessel, hanem az 1990-1998 közti állapotokról, amikor a nemzeti vagyon nagyrészét kiárusitották az evlvtársaid. Ami meg megmaradt azt 2002-után (Ferihegy, Malév, Cargo, stb). A drága Eu-d meg termelőkapacitás létesitését nem engedélyezi állami segitséggel. A Malévet sem engedte megmenteni, mig másoknak hasonló esetben , igen. Miért is nem?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 21:39:59

@KissGecihuszár:

"Azért én ezzel hadd vitatkozzak, mert pl. az NSZK esetében kifejezetten az ipar adja a GDP nagyobb részét"

nem igaz, az ipar csak 29 százalékot ad, a szolgálttatás 70-et

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Germany

"de még a Franciáknál és az Olaszoknál is több, mint 50% az ipar részaránya"

nem igaz, a franciáknál az ipar 18 százalék, a szolgáltatás 80 százalék

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_France#Sectors_of_the_economy

az olaszoknál az ipar 25, a szolgáltatás 73 százalék

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Italy

az nem vita, hogy hasból mondasz baromságokat

a többi offtopic rizsa, és mivel egy komolytalan ember írta, el se olvasom.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 21:49:01

@bölcsbagoly: egyébként tudod mit?! emigrálj Oroszországba, hülye, vén trotty!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 22:35:42

@bölcsbagoly: "olyanból nem termeltünk ki soha 1-nél többet, azt is "

minek.

" A MI nem =/= a természetes I-val. Az agy nem komputer, más elveken működik, igaziból nem is tudjuk hogy hogy. "

éppen ezért a te biológia tudásod még kevésbé relevánsabb az MI-ben, mint az én MI tudásom. tökön szúrtad magad.

" A statisztikai adat csak egy általános információ."

de többet Mond, mint te.

" Kérdés,, hogy kinek rosszabb az életszinvonala Oroszországban? az oligarcháknak vagy a kedvenc kazánkovácsaidnak mint nyugati társaiknak? "

mindegyik rétegből több emigrál nyugatra, mint amennyi fordítva.

"Dzsudzsák évi másfél milliárd forintot keres ott fotbalistaként. nyugaton sem kapna többet.. "

nincs egymilliárd

www.blikk.hu/blikk_sport/fizetesemelessel-marasztalnak-dzsudzsakot-2296007

ennél többet kereshetne a Bayern Münchenben, de hát oda nem jut be. ez is mutatja, hogy mik az irányok

"Ami meg megmaradt azt 2002-után (Ferihegy, Malév, Cargo, stb). "

a Malév csődbe ment. a Fidesz örült volna, ha az átkozott nyugat megveszi, de nem vette. ennyit érünk nyugat nélkül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.24. 22:45:59

@bölcsbagoly: itt a top 10 kereső focista a világon

sporteology.com/top-10-highest-paid-soccer-players-2014/

egyik se orosz csapatban játszik, mind a "hanyatló" nyugat országaiban rúgja a bőrt. szar ügy.

egyébként az EU GDP-je 8-szorosa az orosz GDP-nek. az egy főre jutó GDP meg több, mint kétszerese

randomuser1 2014.11.24. 23:27:35

@Brendel Mátyás: mondhatod.. és ez így is van, sőt, megkockáztatom, hazánk újabb történelmi tragédia kapujában áll aminek egyik jele az orosz közeledés

bölcsbagoly 2014.11.25. 07:40:05

@Brendel Mátyás: Te csak maradj a fantazmagóriáddal, ha van olyan hülye aki pénzt ad érte. Persze, hogy többet mond, utálom a statisztikai maszlagokat. Hha neked a Blikk a hiteles forrás....sorry... A Malévet az elvtársaid eladták egy orosznak, aki csődbe vitte, utána ugyancsak az elvtársaid az EU jóváhagyása nélkül kitömték 100 milliárddal. Majd 2010 nyarán az EU "felébredt" és visszakövetelte ezt a pénzt a Malévtől, ebbe bukott bele. hazudni csak szépen, ahogy a csillag....s nem úgy mint Fletódék....reggel-este, meg közte.
Remélem tudod, hogy a GDP csak egy mutató a sok közül, nem kell fétisizálni. A polinéziai szigetek GDP-je vajon mennyi és köszi mégis jól meg vannak a lakói.

bölcsbagoly 2014.11.25. 07:43:54

@Brendel Mátyás: a hanyatló nyugatod egyik bűne többek közt az, hogy pl. így túlértékelte egy sport/játék szereplőinek az árát! Ha szerinted normális, hogy egy focista egy nap-hét alatt annyit keressen mint egy jó szakember, akár tudós egy év alatt, akkor te nem vagy normális. A haladó nyugatoddal együtt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 09:33:51

@bölcsbagoly:

" Persze, hogy többet mond, utálom a statisztikai maszlagokat. Hha neked a Blikk a hiteles forrás....sorry... "

a KSH-ra hivatkoztam. Magyarország statisztikai kérdéseit tekintve tudsz hitelesebb forrást?

a KSH-val szemben te viszont saját magadat tudtad csak, mint "hiteles forrást" felmutatni. ami hat bazdmeg, nulla. ennél még a Blikk is jobb volna, mert az legalább más emberek vélmeénye. te csak önhivatkozni tudsz.

tudományos cikkeid is csak önhivatkozásból álltak, te faszfej?!

"A Malévet az elvtársaid eladták egy orosznak, aki csődbe vitte"

értem, tehát ez Volt a te nagy példád arra, hogy a nyugat kizsákmányol minket, bezzeg Oroszország nem. és ezért kell nekünk Oroszország fele közeledni.

azért vagy Fideszes, te nyomorult, mert hót hülye vagy

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 09:36:08

@bölcsbagoly: szerintem az se normális, hogy Dzsudzsák majd egy milliárdot keres Oroszországban. tehát ez nem a "hanyatló" nyugat jellemzője.

és szerintem az se normális, hogy te hozod fel a focis példát, majd miutaán kiderül, hogy már megint hülye voltál, és tökön szúrtad magad, elkezded ekézni a saját példádat.

azért vagy Fideszes, mert hót hülye vagy, te nyomorult

KissGecihuszár 2014.11.25. 10:07:07

@bölcsbagoly: Ott van a 10 pontos; Brendel "kolléga" és a hozzá hasonló nagy valószínűséggel Bp-n élő cosmo-yuppie réteg, aki napközben egy igénytelen irodaházban héderel, majd onnét este 19h-kor a bulinegyedbe vonul, ahonnét olyan éjfél körül szubalkeszes állapotban tántorog haza, nos egy ilyen ember nekem ne pofázzon arról, hogy ez a követendő példa a "fejlett Nyugatot" ebben talán nem majmoló, 1000 sebből vérző Magyarország számára. Ki a faszom vagy te, hogy magas piedesztálról osztod a nettó hülyeségeid?? Ha már ennyire bújod a különböző statisztikákat, akkor annak is nézz utána, amit én mondtam, hogy az EU ismét iparosítani akarja a régi tagországokat, mert rájöttek, hogy a '80-as, '90-es évek komplett iparág importja nettó zsákutca volt!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 13:23:34

@KissGecihuszár:

" a hozzá hasonló nagy valószínűséggel Bp-n élő cosmo-yuppie réteg, aki napközben egy igénytelen irodaházban héderel, majd onnét este 19h-kor a bulinegyedbe vonul, ahonnét olyan éjfél körül szubalkeszes állapotban tántorog haza"

nem talált. az nem érvelés, hogy mit álmodtál

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 13:26:11

az a helyzet, kishülye, hogy szerintem én még részegen is okosabb vagyok nálad. :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 13:26:53

@KissGecihuszár: a saját érveidhez te nézel utána a statisztikáknak, vagy dugd fel magadnak! nem vagyok a rabszolgád!

bölcsbagoly 2014.11.25. 16:55:59

@KissGecihuszár: ez a pofátlan informatikus valamiféle francia címről pofázik, de ki tudja, hogy valójában hol eszi a fene. Ugyanolyan olyan beképzelt, pökhendi niemand mint a többi ballibsi álértemiségi. Ők értenek legjobban mindenhez, tudnak mindent jobban. S csodálkoznak , hogy minden normális ember utálja őket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.25. 19:47:12

@bölcsbagoly: "valamiféle francia címről pofázik"

ebben is tévedsz

bölcsbagoly 2014.11.26. 12:49:58

@Brendel Mátyás: de remélem nem itthon rontod a levegőt? Csak azt nem értem, hogy miként foglakozhat valaki minimális ikerrel is a MI-val, amikor ő még a természetessel sem rendelkezik? -:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.26. 16:27:36

@bölcsbagoly: "Csak azt nem értem, hogy miként foglakozhat valaki minimális ikerrel is a MI-val, amikor ő még a természetessel sem rendelkezik?"

no lám, rájöttél, hogy az a hipotézised, hogy én nem vagyok okos, ellent mond a tényeknek. de nem a hipotézised veted el, mert hülye vagy.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.27. 05:45:08

@bölcsbagoly: Hülye vagy baglyocska! Az első hely értékes. Az olimpiai aranyérmeseket ismerjük, az ezüst érmeseket alig, a bronzosokat nem is tudjuk. Az első és az ötödik között meg lehet csak tized másodpercek, centik vannak.
Lásd F1, ahol azonos autóval a szuper tehetség és a közepes között csak tizedmásodperc van. A sport pedig reklám, a reklám meg üzlet, kőkemény üzlet. Innen kezdve pedig az az első, aki egy tizeddel jobb. Az ott fog dolgozni ahol a legtöbbet fizetnek és nem csereszabatos, mint egy átlag értelmiségi vagy szakmunkás. Hülye vagy, mert ezt nem érted.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.27. 05:46:57

@Brendel Mátyás: ettől a hülye tollas @bölcsbagoly: -tól sose várj olyat hogy igazol valamit, csak huhog bele a cybertérbe.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.27. 07:35:58

@KissGecihuszár: "Ott van a 10 pontos; Brendel "kolléga" és a hozzá hasonló nagy valószínűséggel Bp-n élő cosmo-yuppie réteg,"

nem talált. elég könnyen osztogatod a 10 pontot alaptalan víziókra. megfontolt érvelést nem láttunk tőled. eléggé hirtelenkedő fasz vagy

Void Bunkoid 2014.12.01. 15:06:35

@Brendel Mátyás: valahogy mégis illene itt tartani azt a munkaerőt, aki itt termel, és később itt is fogyaszt.

Szerinted mit fognak csinálni a jövőbeni "importált szakmunkásaink"?

Ugyanúgy haza fogják utalgatni a lóvét anyunak, mint ahogyan csinálja Lengyelország meg Litvánia népességének vagy a harmada-negyede már vagy tíz éve - meg gondolom rengeteg a hazautaló londoni diplomával segédmunkát végző magyar is.

Ergo nem OTT fogják elkölteni a pénzt, ahol megtermelik, azaz nem lesz növekvő fogyasztás, ami növekedést, több munkahelyet generálhatna - mert ugye általában munkára akkor lesz igény, ha van hozzá társuló fogyasztás is, amiért termelni kell.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.01. 16:01:55

@Void Bunkoid:

"Ugyanúgy haza fogják utalgatni a lóvét anyunak, mint ahogyan csinálja Lengyelország meg Litvánia népességének vagy a harmada-negyede már vagy tíz éve - meg gondolom rengeteg a hazautaló londoni diplomával segédmunkát végző magyar is."

ugye ez a "hazautalja a pénzét, aztán eltűnik" nem tény. egyelőre az emigrált emberek nagy része maradni akar, és arról, hogy mennyit utalnak haza, nincs pontos felmérés. mármint, hogy hányad részt.

de mondom, bárcsak ott tartanánk, mint most Ausztria, hogy hozzánk jönnének a szakmunkások, mert nálunk már majdnem teljes foglalkoztatásnál sincs elég szakmunkás. miközben az ország nagy része olyan dologból él, amely sokkal kényelmesebb, jobban termeli a hasznot, mint a szakmunkásmunka.

egy tök jó jövőkép kicsit leegyszerűsítve: a magyar informatika cégben román szakmunkások csinálják az irodafelújítást, miközben az informatikai cég valami okos kütyüt állít elő, amelyet a román vendégmunkás, és az otthoni románok jó pénzért megvesznek.

én konkrétan tudok ilyenről magyar szakmunkással, és német IT céggel.

azért szerintem messze jobb a dolog programozói végén állni, mint a szakmunkás végén.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.01. 16:06:53

@Void Bunkoid: kicsit nagyobb léptékben meg ezt valahogy úgy szokták leírni, hogy a keleti vendégmunkások nyugaton kisegítenek, és ezzel egy bizonyos szinten segítenek fenntartani a keleti országok gazdaságát, ami nem baj, mert ezek a keleti országok kiváló piacot képeznek a nyugati cégeknek. tehát a fizetőképes kereslet szintjén érdemes őket fenntartani. akár még pénzelni is.

általában a szélsőbal és szélsőjobb pont azon nyekereg, hogy ez egyfajta gyarmatosítás. csak azt nem látják, hogy ebből a kiút nem a multinacionális karvalytőke szidása, hanem a képzettség.

mert ha olyan tudásod van, ami eladható, és amit akár a nyugati cég is, de jól megfizet, akkor az már rendben van úgy. nettó 2500 eurós fizetéssel már jól el lehet lenni

igazi Ténytár 2014.12.20. 05:04:33

@ Orbán az egész országnak 16 eves korig tanulo SZAKMUNKÁS LETÉT AKAR mert az a jovo.

Meg ne legyenek gimnazisták, ilyen olyan értéktelen diplomások, MIKÖZBEN A LÁNYA PERSZE NE SZAKMUNKÁS LEGYEN.

De meg csak nem is apja szerint értékes diplomás (Mérnök, mert ugye azt nem tudna elvégezni) hanem könyvtár-büfé szintű turisztika közgazdász diplomás.

de azt is 15millios Nyugati egyetemen...

iflgazdasag.blog.hu/2014/12/19/lerantjuk_a_leplet_az_orban_ugyrol
süti beállítások módosítása