Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Schmitt azt se tudja, mit szavaz meg

2010.06.29. 06:23 | partizano | 120 komment

Címkék: szánalmas köztársasági elnök schmitt pál

Schmitt Pált tegnap meghallgatta az MSZP-frakció. Szűcs Erika volt munkaügyi miniszter megkérdezte tőle, hogyha az emberek embere szeretne lenni, akkor mit gondol a kormánytisztviselők indokolatlan elbocsátásáról, és aláírta volna-e a Fidesz-KDNP által elfogadott törvényt.

Erre Schmitt Pál közölte: "maximálisan egyetértek azzal, hogy ezt a törvényt köztársasági elnök úr visszaküldte. Végigolvastam a háromoldalas indoklását. Én ezt komolyan veszem, és abban bízom, hogy akik ezt előterjesztették, a bizottságokban megfontolják az elnök indoklását, és olyan végső törvény-tervezet alakul, ami elfogadható lesz...".

Ekkor többen jelezték, hogy ez már nem valószínű, hogy bekövetkezik, mert a Fidesz a visszaküldött törvényt újra megszavazta. A történetben az a legkínosabb, hogy a Fidesz mindezt Schmitt Pál szavazatával együtt tette. Aki láthatóan mégsem vette annyira nagyon komolyan Sólyom javaslatát. Végül pedig arra sem emlékezik, hogy mit szavaz meg.

Nagy tapsot Magyarország következő köztársasági elnökének!

· 6 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr452117479

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Xenut az alkotmányba! 2010.07.01. 05:06:23

Igen, követlejük, hogy Isten mellett Xenu is kerüljön be az új alkotmány szövegezésébe, mégpedig kurvagyorsan!  Jó, jó, a gondolat még viccnek is rossz, de egy pillanatig ne gondoljuk azt, hogy a dolgot ne lehetne kivitelezni, ha a mostani ko...

Trackback: A Vincent jelöltje: Zaphod Beeblebrox 2010.06.29. 13:56:33

Most, hogy elérkezett az idő, az új Köztársasági Elnök megválasztására, az Örülünk Vincent sem halogathatja tovább a legmegfelelőbb személy megnevezését az Államelnöki posztra.A Jobbára Ártalmatlan Kutatócsoport, az Örülünk Vincent Szakpolitikai I...

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.06.29. 10:39:19

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. száza...

Trackback: Ki a franc akarja egyáltalán Schmitt Pált? 2010.06.29. 09:49:35

Orbán Viktor megüzente a bolgár tengerpartról, hogy Schmitt Pált akarja köztársasági elnöknek. Így Orbán Viktor az első ember, akiről konkrétan tudom, hogy Schmitt Pált tartja a legjobb jelöltnek. Itt nemcsak arról van szó, hogy Schmitt Pál erkölcsileg...

Trackback: Schmitt Pál Caligula lova (film) 2010.06.29. 09:48:55

TheZhrmghg videójához nem kell sok kommentár, azután, hogy Orbán Viktor azt a Schmitt Pált jelöli, aki mellett senki se állt ki a nevét vállalva és, aki még névtelen internetes szavazásokon is csak 3-8 százalékokat kapott). Nos íme a kiváló jelölt bemu...

Trackback: Középszerűség diadala 2010.06.29. 09:41:25

Gubcsi Lajos példája is bizonyítja, hogy új kor kezdődött a magyar demokrácia történetében. Persze azt eddig is tudtuk, hogy vannak jó és vannak rossz kommunisták, volt KISZ-vezetők, de most már bizonyosan tudjuk, hogy a tehetség és a hozzáértés elnyer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 10:19:35

„Az élet napos oldalán állok, ennélfogva felkészületlen vagyok a támadásra. Én, aki 90 kilós tiszta izom voltam, s azon fáradoztam, hogy ’megsemmisítsem’ a páston az ellenfeleimet, a sértést, az ármánykodást, a rosszindulatú pletykát, az igaztalan vádaskodást nehezen viselem. Szinte fizikailag fáj. Ezért aztán soha nem sértek meg senkit, mert úgy vélem, nekik is fájna, ha tudatosan megbántanám vagy megaláznám őket. Olvasom az interneten, hogy voltam már besúgó, korrupt, pedofil és börtönlakó. Hihetetlen vagyonom van és így tovább… Mindig csodáltam a politikusokat, hogyan bírják elviselni a sok aljasságot. És mégis: amióta politizálok, és kitinpáncélt öltöttem magamra, azóta már nehezebb megsérteni.”

„A politika sohasem volt az erkölcs küzdőtere. Mindig is az érdekek küzdfövenye maradt, amely bénítólag hat a jellemre… Én ebből kimaradok, és azon veszem észre magam, hogy szinte egyedül, Don Quijote módjára új filozófiát képviselek, egy új stílust.”

Akkor most mi vannn?

vénkujon 2010.06.29. 10:20:39

arra vagyok még kíváncsi, hogy ezúttal mennyi "aranyat" vár...:)

salvor hardin 2010.06.29. 10:25:40

rájuk szavaztam. én kérek bocsánatot.

baba jaga 2010.06.29. 10:27:01

kim ir szen,úgy arat.

orvian 2010.06.29. 10:27:49

@pcr:Le style, c'est l'homme

Rob67 2010.06.29. 10:28:20

@Transylvanianmixedgrill: igazad van, a cikk egy komcsi trükk. Ezért szól egy régi régi jó komcsi elvtársról aki mára KE lesz.
GYF mint ex-KISZ titkér sem volt nagyobb komcsi :)
Szólj a haverjaidnak, hogy a 'komcsizás' lassan nem trendi, a főnökeid is lemutyiztak a múlttal...

baba jaga 2010.06.29. 10:30:45

a hírtv meg az echo egyre nehezebben fog találni komoly embert,
aki erről a bohócról bármi pozitívumot fog mondani.
komoly hitelvesztéssel jár...

zsebatya 2010.06.29. 10:32:36

@pcr: Az van, hogy valaki itt szűzleányt játszik a kuplerájban. A NOB ugyebár pontosan az a szervezet, ahol az elmúlt 25-30 évben a gáncstalan lovagok tették nemes dolgukat. Jézusom, akad ebben az országban valaki értelmes ember, aki ezt a nyálságot beveszi?!

baba jaga 2010.06.29. 10:34:07

@salvor hardin:
kicsit elkéstél,de ahogy a megbánás szép erény,
úgy a megbocsátás is kötelező.

antitaxis 2010.06.29. 10:35:03

Forradalom van, tessék tudomásul venni. A mi Palink például a sexuális forradalom élharcosa...

orvian 2010.06.29. 10:35:58

Az orbáni úton már többen megvilágosodtak.

zsebatya 2010.06.29. 10:36:30

Egyébként megismétlem máshol már megtett javaslatomat, még van pár óra. Ha már forradalom, legyen igazi: Pozsgay Imrét köztársasági elnöknek! (Már persze, ha a forradalmi miniszterelnök megbízásából végzett alkotmányozási munka mellette esetleg elvállalná ezt is.)

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 10:37:19

@orvian:

Nekem is tetszik a fekete öltönyzokni:DDDD
vagy nem azt kérdezted, hogy ki a sztájlisztom:)))

Bobby Baccala 2010.06.29. 10:39:18

azért van abban vmi gyönyörű amikor a vörösök elkezdik isteníteni az eddig gyűlölt sólyom lászlót!

Hypofx 2010.06.29. 10:42:57

Nem ertem a meglepodest, tudatos dolog ez a fidesznel hogy hulyeket tol az elo sorba....konnyen meg lehet vallni toluk. ASZF elnoke is korrekt ember mi?? LOL eljen az uj all demokracia...ket ev mulv ugy is megszuntetik a kozt elnok poziciot es ha nem is kiraly de valami hasonlo lesz OV

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.06.29. 10:47:20

Ez meglep bárkit?
Schmitt a második magyar köztársaság legnagyobb politikai bábja. Egy igazi pojáca. A nafgy Viktor operett demokrácia legfas*ább bábúja.
Gratulálok Palika! Ennyi önbecsülése egy bélféregnek is van.

isti77 2010.06.29. 10:49:01

"Szűcs Erika volt munkaügyi miniszter"

Ez az, aki tele pofával zabálta a pogácsát, amikor a Hír TV-nek válaszolt? Nem, nem csak azért, mert a Hír TV-ről van szó, ez az ATV-nek is így adta volna elő magát.

Én viszont kifejezetten azért írtam "ez"-t "ő" helyett, mert erről van szó (róla helyett).

2010.06.29. 10:49:24

nekem aztán ez a volt komcsi nem köztársasági elnök

Indriq 2010.06.29. 10:52:37

nyugalom, ne háborogjatok, a beiktatási ceremóniánál a Kossuth téren modern gladiátorként megvív Schmitt egy oroszlánnal, aztán Orbán kenyeret fog osztogatni, és csökkenti a nép adóját. A nép pedig megkapván a cirkuszt és kenyeret lelkesen fogja éljenezni a két királyt, akihez Kövér fog csatlakozni.

Peetee 2010.06.29. 10:53:47

Palibácsi egy bábu lesz. nyugdíjas évek a Sándor-Palotában.
Csinálnak majd neki motorgarázst is, sőt, ha a teherauó lenen a szenvedélye, még behajtási engedélyt is kapna 24tonnásra fel a várba!
Viktor és Fidesz mindent megtehet, jövőre már narancsot termesztünk az alföldön, Felcsút lesz a megyeszékhely, a Szent Korona pedig OV hálószobájában lesz kiállítva....a gyerekek meg majd a jogarral és az országalmával játszanak.

Alex3000 2010.06.29. 10:54:21

OLYAT MIÉRT NEM LEHET, HOGY A NÉP INDOKLÁS NÉLKÜL ELKÜLDHETI A POLITIKUSOKAT A P*CSÁBA?

orvian 2010.06.29. 10:56:26

@Indriq: Kövér,már csak(véres) hab a horrorok tömegén.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 10:59:34

Kövér?
ATYAÚRISTEN.
Mégegy semmittevő jogász, ráadásul zsírosbajszú.

Idézet az életrajzából:
"Az egyetem elvégzése után, 1986.
február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi
Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott
tudományos segédmunkatársként, majd fél évig ismét katona
volt."

Pistie 2010.06.29. 11:04:04

@yafet: "Azért elég felháborító az mszp-ben, hogy így képesek gáncsoskodni régi elvtársuk köztársasági elnökké választásánál."

Csak ezúttal azok vannak többségben, akik ellenzik Schmittet, tehát most véletlenül az mszp azt csinálja, amit csinálnia kell!

gorcsev54 2010.06.29. 11:06:54

Ez egy zsíros állás: havi 1,5 milla stb.5-év múlva élete végéig havi 1,5 milla 100 nm lakás használatra élete végéig sőt az asszony élete végéig( a most létező másik 5 lakás mellé -ami kiadva adómentesen) -másokat 60 kommandóssal kifelé-szóval nehéz lenne olyan barmot találni aki nem fogadná Többek közt én is.De tulajdonképpen nem is kéne szavazni hanem életfogytiglan lenne ,mert akkor legalább van miért fizetést + palotát biztosítani.Javaslom ezt a megoldást,hiszen Viktorunk is azt hiszi a koronával a fején a trónból megy majd kb úgy 80 évesen nyugdíjba, igaz hogy az elméje egy kicsit megkopik addigra, de mi hozzászokunk,hiszen már most szoktat.

orvian 2010.06.29. 11:13:27

@lebowski71: Valóban,azért ez szép névnapi ajándék:akarsz Köztársasági elnök lenni?Nanná.Te vagy!Jó időzítés.Mostantól a vájt szeműeknek csak a naptárt kell figyelniük a kinevezések előtt.

antitaxis 2010.06.29. 11:14:33

@Belpo: Nem volt az komcsi. Egyszerű nyalonc, karrierlovag. És bármely segghez kompatibilis.
Az ország szégyene egy ilyen elnök.
Na meg a First Lady. Nyilván viszi magával a Palotába, a Second Lady-t, a Third Lady-t....

Falusi_metálos 2010.06.29. 11:16:31

Elvtársak !

Legalább örüljünk, hogy egy régi és biztosan megbízható elvtárs került ismét hatalmi helyzetbe.
Jó is ez, a sok hülye azt hiszi, hogyha elmegy szavazni, akkor valami változni fog...
Milyen könnyű kijátszani őket, még jó, hogy Moszkvába annak idején rendes képzést kaptunk hatalomtechnikából.

Hajrá elvtársak és előre.....

Emi2 2010.06.29. 11:16:59

Egy japán politikus ezek után harakirit követ el, de komolyan. Na most azért nincs annyi harakiri japánban, mert nem csinálnak (nyilatkoznak) ilyen eszement hülyeséget.Lélegzetelállító a faszi, és még be sem iktatták.

Kalamona 2010.06.29. 11:17:51

Nemtom, hogy milyen elnök lesz, de a ma reggeli bejátszások - két frakció előtt is beszélt - kétségessé teszik számomra, hogy jó.
Mekeg, makog, nem tud magyarul, remeg a keze és a feje, ami még vörös is. Rossz volt látni.
Ráadásul, ilyen retorikával és lexikális tudással, a magyar nyelv hagyományainak megőrzésén is akar munkálkodni.
Van ennek az embernek önkritikája e témában?:(

Pointed 2010.06.29. 11:21:32

Szegény Hofi tudta előre. Nemhiába, gyakorlatilag minden szava egy prófécia volt, hiszen megmondta ő is:
"Lehet kormányozni, meg döntéseket hozni ellenzék nélkül is. A baj csak az, hogy erre már annak idején Rákosi elvtárs is rájött..."

Falusi_metálos 2010.06.29. 11:25:11

Ilyet majd nemsokára a kerálynak is ki kéne ám adnia......

www.turkmenistan.gov.tm/ruhnama/ruhnama-ven.html

Roy 2010.06.29. 11:26:52

@kurt cobain: Ott is rendkívüli hosszú nyelve volt.
Mi jöhet még ez után?
@Emi2:
Sajnos Schmitt nem fog harakirit elkövetni.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 11:28:19

De most komolyan, egy közgazdáról, és a Testnevelési Egyetem egyik címzetes egyetemi tanáráról beszélünk?

Roy 2010.06.29. 11:35:29

@pcr:
Nem csak Kövér volt a kádár rendszer kegyeltje, hanem Viktortól lefele az összes most mellét verő Fidesz-Kdnp tag is. (Kisz, Mszmp)
Ott jó kiképzést kaptak, hogy lehet egypárti diktatúrát csinálni.
Orbán, és társai Még Aczél elvtárs különös kegyeltjei is voltak. Az ő javaslatára mentek külföldi egyetemekre ösztöndíjjal tanulni. Ők lettek volna az Mszmp új nemzedéke.
Tehát kítűnő képzést kaptak.
Nem véletlen, hogy kitűnő Mszmp funkcionárius lett a Magyar köztársaság első embere.

dr. mesterséges színezék 2010.06.29. 11:40:15

Kár, hogy nem lehet párhuzamosan KE-nek és az OGy elnökének is lenni - úgy sikerülhetett volna az a bravúr, hogy SP megszavazza, visszaküldi, újra megszavazza, majd picit meg is savazza a törvényt.

SP-től függetlenül: a francia modell álszent hazugság, túl kell lépni rajta - végkielégítések nélkül.

Kalamona 2010.06.29. 11:42:46

@Roy: Öhöm! ezért nem lesz itt legalább még 50 évig igazi rendszerváltás/-változtatás.
A mai" vezetők" mindegyike azon az emlőn nőtt fel, de sajna elfelejtik és ezért, amikor végre tehetnének ellene, nem tesznek semmit.

nestrot10 2010.06.29. 11:45:08

Rákosi Viktor arra törekszik hogy az alattvalói butábbak legyenek mint Ő...--hááát az szavazói az biztos azok........ butábbak,......na meg a Schmitt Palcsi is:) a jó kommunista köpönyegforgató:)

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 11:45:18

@Roy:
Namost akkor, miért is van az, hogy ezek az igen jó szakemberek számomra hiteltelennek és elég ostobának tűnnek, a sok Soros ösztöndíj ellenére is.
Bizonyára én vagyok az egyetlen, aki olykor(vagy tán mindig) butának és hülyének nézi őket.
Egyszerűen elképzelhetetlen számomra, hogy ezek külföldön angolul, vagy mittomén franciául nyomták a szöveget a külföldi egyetemeken.

énis 2010.06.29. 11:47:44

Szűcs Erika még ki meri nyitni a pofáját egyáltalán?

sunázósün 2010.06.29. 11:53:27

@isti77: Nem az az, akinek a Hír TV pogácsa zabálás közben odatolta a mikrofont a pofájába a pogi mellé, pedig többször elböfögte, hogy most nem nyilatkozik.

Roy 2010.06.29. 11:55:18

@pcr: Nem buták, nagyon is okosak. Sajnos a tudásukat nem a népért, hanem a hatalomért kamatoztatják. Mint írtam a tudásukat az akkori rendszer támogatásával szerezték meg. Megtanulták azt is hogy kell diktatúrát csinálni. Ehez nagyon jól jött 2/3.
A hiteltelenség az renben van. Nekem már a megalakulásuk óta hiteltelenek.
98, és 2002 óta meg a szememben végkép eljátszották a hitelességüket.
Ők is közrejátszottak abban, hogy Magyarország itt tart. Az Mszp is hibás ebben (korupció, kapkodás)

Kalamona 2010.06.29. 11:57:59

@énis: Ő legalább vállalja a múltját és úgy kérdez.
Nem, úgy mint a KE jelölt úr..., "ha kell, akkor felfüggesztem a FIDESZ-tagságomat"...
Miből gondolhatjuk, hogy a felfüggesztés ideje alatt pártatlan lesz?
Gerinctelen, köpönyegforgató és ráadásul a saját politikai hitvallását sem meri vallálni. Önzös, kicsinyes a beosztásért való taposában.
Na, ez már nálam is kiverte a biztosítékot, pedig még akkor is bíztam bennük, amikor ellenzékben voltak.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 12:01:33

@Roy:
Én nem érzem azt a bizonyos kisugárzást, amit az a hatalmas intelligenciaszintnek a fokmérője nálam.

Bár egyes források szerint a Bibó koliban is az angol helyett inkább franciáztak.

Бабаяга 2010.06.29. 12:02:50

@zsebatya: Igen, azok, akik rájuk x-eltek. Bár az a tömeg, aki elhitte, hogy bizony itt Kánaán lesz már júniusban, az elhiszi azt is, hogy SP egy igazi lovag, aki sose nem volt kommunista, ő maga szúrt le minden ellenfelet azon a bizonyos olimpián, egy percet se ülve a kispadon, természetes számukra pártsemlegessége, mivel független jelöltként indult Demszky ellen.

Nekem csak egy régi Boncz jelenet jut az eszembe, melynek a csattanója a következő: ejnye királyfi, ilyen idős vagy és még hiszel a mesékben. Mikor fognak a tömegek rájönni, hogy akárhányszor mennek neki a vén banyának, abból sose lesz 18 éves gyönyörű királylány. Ezeknek SP kell, meg száz éves boszorkány.

sunázósün 2010.06.29. 12:10:54

A drága autókon a palota felé suhanva sem feledkezik meg a 3 millió szegényről. - mondta
Ki emlékszik még, mikor mint független főpolgi jelölt 5 perces monológot tartott egy nyilvános vitán a BKV gatyábarázásáró, majd Demszky rákérdezett:
- Schmitt úr honnan lesz erre forrás, tudja Ön mennyibe kerül most egy BKV-jegy?
a válasz: ööÖÖÖööÖÖööÖÖÖöö

Csatmar (törölt) 2010.06.29. 12:13:59

Egy picit off:
Elment a MSZP, megjött a Fidesz, én meg csak szomorkodom, mert egyik rosszabb, mint a másik.
Schmidt Pali bácsi mindig is jó kommunikációs érzékkel rendelkezik, ez a dicséretére szóljon, de hogy hirtelen a Fidesz az utolsó bokorba is egy pártkatonát akarjon állítani, azt már undorítónak tartom. Főleg annak a ténynek a tükrében, hogy számos fontosabb dolog is megoldásra vár. Eddig csak pár látszat-intézkedést hoztak, érdemi munkájuk kettes alá (se).

Roy 2010.06.29. 12:15:10

@pcr: Nem tudom milyen kisugárzásról beszélsz. A tanultság nem jár együtt az intelegenciával. Az utóbbit nem lehet megtanulni azt vagy hozza az ember magával vagy nem. Azt egyik egyetemen sem oktatják. Biztos hallottál már többdiplomás bunkókról, és maximum érettségivel rendelkező inteligens emberről.
Az okosságukat bizonyítja az is ahogy a választásokon beszopatták a jónép nagy részét.

zsebatya 2010.06.29. 12:15:31

@Бабаяга: Hát igen, a fene egye meg. De magunk között: a balos társaságnak sem éppen nagy erőssége a személyzeti munka - lásd a minden poszton bevetett, Draskovitsot, Szekerest és összes társaikat. Szóval a mi boldogtalan hazánkban talán már nem is akad alkalmas ember. Vagy ha akad, csendben röhög valahol ezen az egészen, csak úgy magában.

Roy 2010.06.29. 12:18:04

@Csatmar: Ne félj maradnak a látszatintézkedések. Érdemi munkát ne várj!

Frank Galvin 2010.06.29. 12:20:53

Aquila non captat muscas. Neque Accipiter

Sólyom László, köztársasági elnök 2010. március 10-i levele, az Országgyűléshez, egy, egyébként abszolút a Zemberek javát szolgáló törvényjavaslat (egyöntetűen megszavazva az MSZP-SZDSZ által, és egyöntetűen leszavazva a FIDESZ-KDNP által) vétójának indoklásakor:

„…a szándékkal … egyet lehet érteni.… a Törvény azonban úgy próbál egy teljesen új jogintézményt nagyon rövid határidővel bevezetni…, hogy az előkészítetlensége, átgondolatlansága, a szabályozás elnagyoltsága, illetve hiányosságai miatt az említett pozitív céloknak nem felel meg. Ezért a Törvény teljes átdolgozásra szorul.

Ezek a hiányosságok elsősorban azzal állnak összefüggésben, hogy a törvényjavaslatot
országgyűlési képviselők nyújtották be, és annak előkészítését, valamint benyújtását nem előzte meg az igények és a lehetséges megoldások felmérése, szakmai vitája, a koncepció széles körű megvitatása stb. Ez utóbbi egy olyan … jogintézmény esetében, amelynek eredményes alkalmazásában az érdekvédelmi és jogvédő civil szervezeteknek, valamint az ügyvédi karnak nagy szerep jutna, különösen fontos lett volna. A törvényjavaslatot nem véleményezhette továbbá a bíróság vagy az ügyészség részéről senki, és arra sem volt lehetőség, hogy a közigazgatási egyeztetési-véleményezési eljárást le lehessen folytatni. …

Mindezzel kapcsolatban általánosabb érvénnyel szeretnék utalni egy korábbi törvény visszaküldése kapcsán tett megjegyzéseimre. Az elmúlt években … számos alkalommal szembesültem azzal, hogy egyes törvények nem kellőképpen átgondoltak, nem illeszkednek semmilyen tágabb koncepcióba, az új szabályozásról nem történik szakmai egyeztetés, a törvény gyakran alapvető jogdogmatikai hiányosságban szenved, nem egyszer nyilvánvalóan alkalmazhatatlan lenne. Különösen így van ez a képviselői önálló indítványok alapján születő törvények esetében. A képviselők részvétele a törvényjavaslatok előkészítésében fontos lehet, de csak akkor, ha az nem megy a törvények minőségének rovására. Ha a képviselői indítvány ad hoc jellegű, szakmailag nem alátámasztott, nincs kellőképpen kidolgozva és átgondolva, akkor nem töltheti be funkcióját. Vannak olyan fajsúlyú ügyek, amelyek esetében a kormányzati szervek szaktudása és apparátusa nélkülözhetetlen a megalapozott és átgondolt döntés előkészítéséhez. A Törvény által bevezetni kívánt jogintézmény is ebbe a körbe tartozik. A fentiek alapján a Törvénnyel nem értek egyet.”

Forrás: www.keh.hu/admin/data/file/6803_20100310_visszakuldo_lev_pp_csoportos_cimerrel.pdf

Lásd még:
piroslapok.blog.hu/2010/06/21/az_egyeni_kepviselo_inditvanyokkal_ranyitott_orszag

orvian 2010.06.29. 12:24:51

@Roy:Azért ennyi autista,ha emlékezni kezd...

Бабаяга 2010.06.29. 12:27:01

@zsebatya: Én akkor jöttem rá, hogy nagy baj van, és semmilyen párttól ne is várjak semmi jót (a fityisztől sose reméltem jót.), amikor belenéztem a az OVB vitájába, hogy akkor, lehet-e részeredményeket közölni, vagy sem.
Aki már 98-ban szavazhatott, az tudhatta, hogy ez lesz.

Bakter 2010.06.29. 12:30:03

Remélem tévedésből egy tövény helyett nem a komplett olimpiai csapatot küldi majd vissza Londonból.

orvian 2010.06.29. 12:31:47

Egyébként az orwelli Állatfarm-ra vizionálok:csak itt a független előtagot fogják(?) függővé átírni.Persze mi is belenyugszunk.

DarthVader 2010.06.29. 12:38:45

@Canis Lupus Libertas: "most a korábbi leszarók kibaszott nagy demokraták, demokráciaféltők lettek - igazi helycserés támadás történt. "

Ez speciel igaz. Az ő véleményük nem is érdekel. Viszont:

A korábbi leszarók beterjesztett szar törvényeit Sólyom visszadobta, ebből pölö Te megtudtad, hogy szar a törvény (átlagember egyáltalán nem figyel oda a beterjesztett törevényekre), amit második körben mégis elfogadtak, és tudtál hőbörögni, mint átlagember.És szépen alakitani a véleményedet. Most a beterjesztett szar törvényekről esetleg azt se tudod, hogy léteznek,(amig számon nem kérik rajtad.) (Az ellenzék ágálására úgyse figyel senki, sőt, a jelen közfelfogás szerint amit az ellenzék nagyon ellenez,az csak jó lehet.)

zsebatya 2010.06.29. 12:43:02

@Бабаяга: Igen, csak nekem eközben még mindig fáj a csalódás, amit húsz évvel ezelőtti reményeim szétfoszlása okoz még ma is. Emlékszem, mit össze röhögtünk az egyik gazdaságpolitikai főelvtárson, aki úgy '87-88 táján nem tudta megmondani, mennyibe kerül tíz deka párizsi, mert annyira "elszakadt a tömegektől". Erre tessék, itt a Zemberek Elnöke, aki úgy papol a BKV-ról, hogy nem tudja mibe is fáj egy buszjegy az olyan kocsinélküli csórónak, mint például én vagyok, ha Pestre esz a fene. És közben még kenegetik rá a mézet, hogy mennyire fájin plebejus jócsávó. Hát kapja be.

endre69 2010.06.29. 12:45:32

Szent Pál napi királyválasztás. Első Pált Szent Viktor koronázza.

orvian 2010.06.29. 12:45:53

@DarthVader: Szomorúan bár,de el kell ismernem,hogy Te a légyeget tártad elénk.

orvian 2010.06.29. 12:54:07

@Gurney Halleck: És velünk ki lesz?
A plebsre gondoltam.Ne is velünk,csak ÉRTÜNK!Na jó:utópia,felébredek....

reálisan 2010.06.29. 13:04:27

Bárki legyen a Köztársaság elnöke, csak a magyar emberekkel, a magyar érdekekkel foglalkozzon. Solyom László elnök urat ugatták eddig, most ugyanazok dicsérik. Kit érdekel mit kavar itt a sok liberális!

Uebermensch 2010.06.29. 13:07:01

@zsebatya: Hát ha ezzel rám gondoltál, akkor én inkább csak sírdogálok. Annyira azért NOT FUNNY!

Бабаяга 2010.06.29. 13:13:28

@zsebatya: Te, meg én, fiatalként mást akartunk. De a tömeg, a fiatalok nagy része is, nem akart mást, csak milka csokit meg gorenje fagyasztót, és osztrák életszínvonalat. De mindezt úgy, hogy a gondoskodó állambácsi adja neki. Ezért tart itt ez az ország, és ezért lesz ez a bájgúnár a KE. Ők megérdemlik, na de aki normálisan gondolkodik, az mit tegyen?

@reálisan: Én azért nem dicsérem, nem tetszett, hogy jogi kísérletet folytatott egy országgal. Ebben nagyon hajazott Oviékra. Oviék jogi szemináriumot játszanak 10 millió emberrel. Tudtommal az embereken folytatott kísérletek tilosak, főleg ha azok nem egyeztek bele, nem kaptak kellő tájékoztatást.

orvian 2010.06.29. 13:19:47

@reálisan:A liberálist nyilván szitokszóként használtad.

"A liberális demokráciában a működési szabályok értékrendjére a liberalizmus eszmerendszere a jellemző, vagyis az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. Ma már választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni. A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét."
Írd le melyek azok amik zavarnak,illetve amikről lemondanál.

nemecsek ernő áruló 2010.06.29. 13:22:02

@Csatmar: Ne aggódj! Így is lesz a következő 4 évben is. Esetleg választás előtt behintenek egy kis nyugdíj-emelést (a két forduló között persze) hogy onnan is kapjanak pár plusz szavazatot, Viktornak meglegyen a betevő kézcsókja, oszt' jónapot.

A nép meg lehet boldog, mert majd a hírtévén megmondják, hogy itt a kánaán, és különben is az emesz(em)pé komcsi, ez pedig Viktor minden létező agymenését, és cselekedetét lett légyen az bármilyen jellegű szabadrablás is, legitimálni fogja, tapsolni fognak hozzá, és örvendeznek, hogy nem a komcsik uralkodnak az országban.

Én meg mondanám, hogy inkább elhúzok ebből az országból a p****ba! Csak fáj itt hagyni, mert szeretem a bakonyt, imádom, mert itt születtem.

Netuddki. 2010.06.29. 13:26:01

@Бабаяга: Rosszul tudod, nem kísérletnek hívják ezt, hanem kőkemény szopatásnak. Ez a bosszú a 8 évért amiért nem választottuk meg őket. Pedig 2002-ben pont az ilyen viselkedés miatt "vesztették" el a választásokat. Apropó, egy választásnak egy párt nem lehet vesztese, ha mi választók veszítünk állandóan.

Netuddki. 2010.06.29. 13:28:04

@GerzSonka: Húzzon el az aki ellopja az adónkat. Beleértve azt is aki a semmiért veszi fel tőlünk a fizetését. Úgy az összes politikus egy kupacban.

zsebatya 2010.06.29. 13:30:24

@Бабаяга: "de aki normálisan gondolkodik, az mit tegyen?"
Fordítok egyet: mit tehet. Például, mint én, mehet éjszakára targoncázni a Tecsó-raktárbázisra. És közben hallgatja rádión az éjszakai politikai műsorokat (amilyen hülye) és napról napra egyre inkább tele van a töke.
Nem csak húsz éve, de még két hónapja is volt bennem remény, hogy na most, végre itt a lehetőség, a napi háborúnak egyértelmű eredménnyel vége. Hátha ekkora hatalom még valami olyasmit is felébreszt az arra megszavazottakban, mint tiszteség, méltányosság, kompromisszumot is ismerő, értelmes célokban gondolkodó határozottság. De nem, itt a gazos kastélykert helyett már megint a frissen kapott gondnoklakással meg a személyi cselédséggel foglalkozik az új számtartó - istenem, ha Mikszáth, vagy Móricz élne, de tudna innen tudósítani...

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 13:38:31

Na és most éppen Ákos szól a rádióban, jajjj
A szavazás is megindult

orvian 2010.06.29. 13:43:14

@kovi1970:A Vérmező tán még nincs beépítve:bosszulkodjanak(bár ilyen szó nincs) ott.Ott lehetne szavazni(is).
Cirkuszhoz nem kell ekkora Parlament.

orvian 2010.06.29. 14:05:47

Végre egy oldal(persze lehet, hogy csak ma van így),ahol nem mocskolódtak.
A blues nyugtat.
Ezért itt van egy:és,hogy ne csalódjon senki itt vannak az előadók.
BB King / Gary Moore - The Thrill is Gone
Nem kell megnézni.
www.youtube.com/watch?v=lqAuuIDU2sw
Szép napot.

sinkoneri 2010.06.29. 14:36:54

Bulvár országnak bulvár elnököt...

gorcsev54 2010.06.29. 14:41:00

A szabad rablás folytatódik.Miért kap egy köztársasági elnök élete végéig 1,5 milla fizetést és 100nm lakást a mandátum után?(ha meghal a felesége kapja) Akkor mi 40 év után miért csak "nyögdijat" kapunk,miért nem fizetést?-ráadáúl a leendő elnöknek aztán igazából van hol laknia.Hogy van ez?Meg a végkielégítések?Továbbra is minden ugyan úgy?Nehogy nekem azzal jöjjön itt bárki is ,hogy Ők megérdemlik.Aki így gondolja az fizesse a saját zsebéből, ne mások f....verje a csalánt Aki meg arról beszél ,hogy mi közünk hány lakást adott ki bérbe annak figyelmébe ajánlom a szja törvényt ami úgy tudom mindenkire vonatkozik .Szóval Viktornál sem változik semmi,aki dolgozik ,vállalkozik (nem bodzaszedő vagy számlagyáros vagy zsíros állami megrendelések)az mind dögöljön bele a válságba meg mindenbe ,dolgozzon 65 éves koráig,bezzeg az elit kap egy négy ötéves zsíros állást oszt jó napot.Én nem azt mondom , hogy ne fizessék meg a köztársasági elnököt, de csak addig amíg hivatalban van- különben is élhetne utána Ő is nyugdíjból,hiszen elérte, éri azt a kort és az is lesz jó pár százezer, és most is megvan már mindene neki is meg a családjának is.De tudom ez mind nem számít, minden így frankó.Kinek?

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 14:47:07

Először is egy 68 éves ember régen túllépett a nyugdíjkorhatáron, most akarja megváltani a világot szenilisen?

orvian 2010.06.29. 14:52:29

Jut eszembe:a Köztársasági Őrezred megbízhatatlan?
Magán testőrséget is fizessek?

gorcsev54 2010.06.29. 14:55:01

@pcr: Én nem tudom , hogy Palibácsi szenilis-e?De talán lehetne mást is találni erre a posztra Ő meg menjen nyugdíjba.Igaz vannak itt még szenilis és" kavintonra" szoruló emberek, csak ,hogy mást ne említsek a jó Viktorunk is.Elég korán.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 14:56:37

Másodszor, ha az Hungarhotelsnél, az Astoria hotelnél, a Népstadionnál, a TV tornánál, a Testnevelési Egyetemen, az Olimpiai Bizottságban és még jóég tudja hány helyen dolgozott ez a "nagyformátumú" ember, ja még volt nagykövet is,(
ő mindenhez ért)
szóval ha ezeken a munkahelyeken nem tudta volna magát megszedni rendesen az elmúlt rendszerben és a mai vadkapitalizmusban, még sajnálnám is.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 14:58:06

@gorcsev54:
Bocsi de ő nemcsak cavintonra szorul, hanem pszichiátriai gyógyszerekre is.

orvian 2010.06.29. 15:00:24

Színjáték a Parlamentben:felszállt a füst:habe palink!!
És ezt egy volt Mdf-es(Lezsák Sándor) jelentette be!!!
Már csak a kenyér hiányzik
Elfogytak a tükrök?

orvian 2010.06.29. 15:02:00

Színjáték a Parlamentben:felszállt a füst:habe palink!!
És ezt egy volt Mdf-es(Lezsák Sándor) jelentette be!!!
Már csak a kenyér hiányzik
Elfogytak a tükrök?

orvian 2010.06.29. 15:03:51

Bocsánat a duplázásért,de annyira elérzékenyültem.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.29. 15:08:41

@DarthVader: Erről írtam néhány sorral feljebb, mint ahonnan idéztél. Éppen ezért a "viszont"-tal kezdődő rész kissé mellément. Bár azt gondolom, hogy Sólyom Lászlót sem azért nem csípték/csípik sokan, mert egy nem közszereplőnek termett fazon, hanem azért, mert trendinek gondolták őt utálni. Na most ez következik Schmidttel is - bár lényegileg változás nem történik majd, csak időt takarít meg a kormány, SP pedig könnyű pénzhez és lekörözhetetlen kéglihez jut pár évre.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 15:08:49

Azért én még legalább egy hétre bezárnám őket, éljenek vízen és kenyéren.
Gondolkozzanak el a döntésükön, meg azon, hogy nem merték a nevüket adni hozzá és titkos szavazáson döntöttek.

orvian 2010.06.29. 15:09:43

Eldobom a Bibliám:a megtérteket kell csak hallgatnom.
Mától csak szenteltvizet iszom.

Mike36 2010.06.29. 15:12:25

ergo úgy nyomkodja a gombot, hogy lövése nincs miről szavaz
szerintem a fideszesek többsége szimpla szavazógép
csak akkor nemtom minek ennyi ember
legyen olyan mint egy közgyűlés, pártonként egy ember, százalékos táblával
mennyivel olcsóbb lenne nekünk, adófizetőknek

lepojka 2010.06.29. 15:24:34

Inkább nyugdíjba ment volna, az sem lenne kevés, meg az olimpiai aranyéremért a tisztelet díj élete végéig.

Mike36 2010.06.29. 15:26:21

@Falusi_metálos: nem csak ő
a mostani csapat tele van 3. vonalbeli volt MSZMP kéderekkel

Mike36 2010.06.29. 15:55:05

@gorcsev54: "bezzeg az elit kap egy négy ötéves zsíros állást oszt jó napot" jól látod
plusz mindenfelől bebiztosítjuk magunkat, hogy még véletlenül se derüljön ki semmi, vagy ha ki is derül, jogilag támadhatatlan legyen

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.29. 21:38:16

@Mike36: Ha megemlítesz egy olyan parlamenti pártot, ahol megjelenik az egyéniség és az egyéni vélemény, akkor eloszlathatod azt a gyanút, hogy reménytelenül elfogult vagy. :) Sok sikert!

whiterose 2010.06.30. 08:30:30

Elvtársak!
Fáj? Nagyon?

nemecsek ernő áruló 2010.06.30. 08:51:51

@whiterose: Micsoda? Hogy azt mondják, "változás, vazze!" de továbbra is egykori MSZMP káderekkel töltenek fel minden ("elméletileg" politika felett álló) intézményt? Neked nem fáj?

nemecsek ernő áruló 2010.06.30. 08:53:16

@GerzSonka: @whiterose:
Ugye a felső hozzászólásomban milyen igazat beszéltem? Az, hogy az MSZP "komcsi" legitimálja a saját "komcsika".

gorcsev54 2010.06.30. 10:49:26

@Mike36: Így van tegnap óta nem szóltam hozzá,ma olvastam az Indexen Pintér úr vagyoni helyzetét,most már aztán végképp nem tudok mit mondani,de nem is merek mert még a végén" gumimacit" kapok a szemem környékére .Ja olvastam Kövér Úr nem akarta Schmitt urat, még a végén becsülni fogom.
süti beállítások módosítása