A Fidesz kormányra kerülése után már rögtön pontosított: 10 év alatt teremtünk egymillió munkahelyet. Tehát a 2011-es penzum 100 ezer állás teremtése lenne. No, de ezt, hogyan fogja megcsinálni a Fidesz? Elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy ügyes. Ahogy Rodolfo mondaná, csak a kezüket figyeld.
Az az elv, hogy segély helyett munkából éljenek meg az emberek ez alapvetően helyes, pont erről szólt a szocialisták által elkezdett Út a munkához program is. Persze, ehhez az is kell, hogy jobban megérje dolgozni, a segély mértékénél többet lehessen keresni munkával.
Vegyünk egy önkormányzatot példaként, mondjuk a ferencvárosit. A IX. kerületben még a szocialisták út a munkához programja alapján közfoglalkoztatásban kb. 210 ember dolgozott. Úgy ahogy ez szokás: napi 8 órát, egy éven keresztül. Teljesen érthető, hogy ezek az emberek így nem kaptak segélyt sem és a munkájukra szükség is volt. Hiszen, parkokat tartották karban, utcákat tartották tisztán, magyarul a város működtetés részei voltak.
Figyelem a hangsúly a 8 órában és az egy éveben van.