Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Kell-e nekünk még egy Bős-Nagymaros?!

2014.03.07. 15:51 | Brendel Mátyás | 168 komment

Címkék: választások 2014 paks

bosnagymaros.JPG

A közvéleménykutatók továbbra is következetesen a Fidesz nagy előnyét mutatják ki, akár kétharmados győzelmet is lehetségesnek tartanak. Arról egyébként kevesen beszélnek, hogy mi lenne, ha a Fidesz csak kicsit nyerne, ha az előnye éppen csak akkora lenne, hogy ne legyen többsége, akkor - bár ebben a választási rendszerben ez igen valószínűtlen, de - lehet, hogy Fidesz-Jobbik koalíció fog kormányozni. Mert szerintem Orbán lepaktál, ahogy a kisgazdákkal is lepaktált. Hogy ez rosszabb, vagy jobb lenne-e egy Fideszes sima győzelemnél, nehéz lenne megmondani. A Fidesznek nyilván kellene valamit adnia a Jobbiknak, ami számunkra szinte csak rossz lehet. Másrészt viszont várható némi megosztottság, és ebből adódóan kisebb hatalmi koncentráció is. Persze egy koalíciós torzsalkodás a nyíltan náci és a bújtatottan náci, Európa-ellenes, hülye-populista pártok között sok jót nem hozhat, de hát bizonyos szempontból lehet azt mondani, hogy jobb, mint az egypártrendszer. Összességében nehéz eldönteni, melyik eset a jobb, nehéz megbecsülni, hogy mennyi az esélye a koalíció szükségességének, tehát én erre kampánystratégiát nem építenék.

Kampánystratégiát csak arra érdemes építeni, hogy az ellenzéki összefogás nyerésre játszik, teljes fronton a Fidesz és a Jobbik ellen is játszik, és nem taktikázik, mármint a szó rossz értelemben vett jelentése szerint. Egyik párt sem elfogadható tényező. A nyerésre pedig csak akkor lehet játszani, ha valaki abban reménykedik, hogy a közvéleménykutatók totál félremérnek. Én magam nem foglalok ebben álláspontot. Lehetséges, hogy így van, de nem tudnám megmondani. Azért nem, mert 5 százaléknál többet a közvéleménykutatók átlaga még soha nem tévedett. Lehet most azt mondani, hogy most az emberek nagyon titkolják a szavazatukat, mert minden eddiginél jobban félnek, de hát tudja a fene, hogy ebben bízhatunk-e. Aki nyerésre játszik, és az ellenzéki összefogás csak nyerésre játszhat, az nyilván "kötelező", hogy ebben reménykedjen.

A Fidesz itt a választási hajrában két ügyet is elhalasztott, mert túlságosan nagy vihart kavart, ez pedig a német megszállási emlékmű ügye, és a jóval drágább paksi bővítés ügye. Orbán Viktor mindkettőben félt, és meghátrált, és inkább mindkettő a választás utánra halasztotta. Ezzel pedig előállt az a helyzet, hogy az ellenzéktől függetlenül a kormány összehozott egy óriási, és egy kisebb tétet, amiről a választások szólni fognak:

A) Akarsz-e olyan német megszállási emlékművet, mint amilyet ez a kormány tervez?!

Illetve:

B) Akarod-e a paksi bővítést úgy, ahogy ez az Orbán-Putyin paktumban van?

Egy újabb Orbán kormány ugyanis teljesen nyilvánvalóan beleverné az emberek pofájába mindkettőt, amint megnyerték a választást. Ők mindkettőt akarták, akarják, és csak elhalasztották. Nem fogják megváltoztatni a véleményüket, csak, mert választást nyertek. Társadalmi vitát se fognak rendezni. Tehát nyilván mindkettő meglesz a választás után közvetlenül, ha ők nyernek.

germanelectricityprices.jpg

A német kereskedelmi áramárak 2008-2012. A kép forrása a carbonbrief.org.

Na most én nem vagyok atomenergia ellenes. Sőt. Ahogy Wittner Mária mondta: "vannak fizikus barátaim, és beszélgettem velük." Szerintem nekem jóval intelligensebb fizikus, sőt, atomreaktorokkal foglalkozó barátaim vannak, vagy én jobban felfogtam, amit mondanak, mint Wittner Mária. Merthogy nekem azt mondták, hogy ez a bővítés 2009 előtt még jól nézett ki, de most éppen nagyon nagy hülyeség belekezdeni. Ugyanis leestek az energiaárak. Hát ezt lehet ellenőrizni, valóban nagyon egyértelműen estek, és nem néz ki úgy, hogy a közeljövőben emelkednének. Európa legerősebb gazdasága, a német leépíti az atomreaktorokat, és évtizedek óta a környezetbarát energiát támogatja, mára ez meg is hozta gyümölcsét: a német gazdaságnak bőven vannak energiatartalékai, a gázerőművekkel például egyenesen az a baj, hogy nem kellenek, és azokat is le kell építeni. Egyébként amit a német kormány véghezvitt, az egy komoly környezetbarát gazdaság-élénkítő program eredménye volt, és ilyesmit kéne a magyar kormánynak is csinálnia. A magyar kormánynak bizony állami szinten kéne erősítenie, dotálnia a környezetbarát beruházásokat, hogy a leginkább progresszív technológiákban versenyképesek legyünk. Ez lenne kérem az egyik lehetősége a valódi munkahelyteremtésnek.

De ahogy azt sokan megfogalmazták, Paks-II.-vel nem is ez a legnagyobb baj. Akár energiabiztonságból is lehetne bővíteni, ha a miniszterelnök őszintén kiállna, és elmondaná, hogy ezért tesszük, ezért kerül nekünk euró milliárdokba, és kéri a népet, hogy fordítson az ország erre ennyi pénzt. A nép valószínűleg nem adna erre pénzt, mert nem állunk mi olyan jól, és mert a népet általában nem érdekli az, ami nem közvetlen veszély. De ezt akkor is így kéne csinálni, és Orbán ezt nem teszi. Azzal sem állhat ki, hogy ki tudja milyen magánérdekből, ismerősi érdekből, uram-bátyám érdekből, miféle paktumok alapján erőlteti ezt a dolgot titokban az oroszokkal. Mert ugye az is probléma, hogy miért pont az oroszokkal.

De az atomerőmű építése nem olyan gyors dolog, mindenképpen elhúzódik még több, mint egy ciklusig. Ha az 5-ös metrót vesszük alapul, akkor az is kérdés, hogy ha most elkezdik, egyáltalán megélem-e. És akkor várhatóan mi lesz? Az lesz, hogy ha a Fidesz nyer, a következő ciklusban elkezdi az atomerőmű építését. Aztán pár év múlva olyan nagy lesz az ellenzék népszerűsége, plusz, csatlakoznak a zöld mozgalmak, amelyek addig még erősödhetnek kicsit, és az egész Paks-II. tarthatatlan lesz. Olyan politikai ügy lesz belőle, mint Bős-Nagymarosból: az emberek ebbe fogják belecsatornázni az összes kormányutálatukat. Ha pedig mindez találkozik azzal, hogy ez az egész projekt eleve anno egy diktátor önkényes kis játéka alapján, eleve titokban kezdődött, eleve meg sem kérdezték a  népet, eleve nem volt semmiféle közbeszéd, társadalmi vita róla, akkor úgy fog kitörni mindez az elmulasztott probléma, hogy elsöpri a bővítést. Nem érdekes a nemzetközi szerződés, nem érdekes, a törvény, a majdani kormánynak majd vissza fog kelleni csinálnia. És akkor ott leszünk majd, mint Bős-Nagymarosnál: sokba került és nem épült fel semmi hasznos. Csak drága tanulópénzt fizettünk a hülyeségért. Orbán hülyesége miatt, és az őt esetleg újra megválasztók hülyesége miatt, és az ellene nem szavazó passzív emberek hülyesége miatt. Euró milliárdokat fogunk fizetni ezért.

Nem igazán értem, miért kell ennek a k. országnak (copyright Gy.F.) még négy év, hogy végleg megutálja Orbánt?!

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr335848616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torró 2014.03.08. 13:12:26

@torró: Szkeptikus! Basszus! ezért kell elolvasni mielőtt kirakom.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.08. 13:28:06

@Mesterlövész: ennyire futja bertroll???
nem sok,viszont keves...
:)

Pipas 2014.03.08. 13:31:08

@torró: "De a magán véleményem kissé szeptikus az atom erőművekkel ,"

Nagyon helyes. Szkeptikusnak lenne mindig nagyon helyes.

"Mivel tudjuk, a technika nem tud elég biztonságos lenni"

Hát az nyilván attól függ, hogy hogyan definiáljuk az "elég biztonságos" kifejezést. Az biztos, hogy sokkal kevesebben haltak meg atomerőmű miatt, mint ahány embert hobbiból megöltek vagy ahányan meghaltak a szúnyogok miatt. Ha igazából az emberi szenvedés érdekel valakit, akkor egyértelmű, hogy a szúnyogokkal kellene foglalkoznia.

"hozzáadva még az emberi tévedést is."

Az emberi tévedés elég jól kiküszöbölhető az atomerőművek esetén. Csernobilban nem a tévedés volt a lényegi elem, hanem a szándékosság. Azzal már nehezebb a dolgunk.

"Azonkívül a hulladék tárolás gyakorlatilag ember öltőkön keresztül kell megoldani."

A zöldek szerint kinyír minket a co2, az atomhulladék meg vagy okoz gondot vagy nem. Szóval ebből a szempontból az atomerőmű tűnik jobbnak, persze ha hazudnak a co2-ről, akkor más lehet a helyzet.

"Azonkívül a bolygónk is produkálhat komoly problémákat, tehát a természet is kiszámíthatatlan."

A geológia elég jól kiszámítható, a többi meg nem igazán okoz gondot. Ha magyarország pl. elkezdene sűllyedni, akkor azért lenne elég időnk atomerőművet menteni. Japánban azért mások voltak a viszonyok, ott van tenger és a rendszeres földrengésekről is tudtunk. Ott nyilván más a helyzet.

Persze a kockázat nem 0, soha nem 0.

csak egy néző 2014.03.08. 13:35:23

@eßemfaßom meg áll:
"
egyébként a németeknél 80Ft fölött van egy kWh olcsó német áram, feltételezem nagy élvezettel fizetnél te is ennyit napelem meg szélerőműáramért."

Igen,nagy élvezettel fizetnék fidióta komám.

"Németországban, a szerdán megjelent adatok szerint a reálkereset 2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó havi keresete pedig 3264 euró (874 ezer forint) volt".

csak egy néző 2014.03.08. 13:38:46

@eßemfaßom meg áll:
"sógor havi 2millás fizuért dolgozik másfél éve a németeknél "

"egyébként a németeknél 80Ft fölött van egy kWh olcsó német áram, feltételezem nagy élvezettel fizetnél te is ennyit napelem meg szélerőműáramért."

Mintha nem kicsit lőttél öngólt, kiskancsó.

Nagy Zsolt E. · http://osszefosas.tumblr.com/ 2014.03.08. 13:38:49

Majd jön Szarházy meg az 1%-os libás és megmenti az országot elvtársak

csak egy néző 2014.03.08. 13:41:01

@Nagy Zsolt E.:
Szeva Zsótika,gyere könnyíts magadon, hidd el jobban leszel ott a messzi Londonban a kis szobácskádban.

Obela 2014.03.08. 13:49:09

Azért nem ártana a lehetséges koalíciós tagok közé a Schiffer féle alakulatot is be-
sorolni. Hiszen ükapjához hasonlóan ő is a langymeleg kritizálás híve. Orbánnak
ilyen ellenzékiségre van szüksége. Elvégre: lehet ilyen is a más politika.

Szúnyog 2014.03.08. 14:18:39

@csak egy néző: hülye vagy. Semmilyen árral együtt nem jöttek be a nyugati bérek. Ez volt az egész EU bővítés lényege.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 14:30:55

@Behajtó70:
Abban igazad volt, hogy 25 éve nem volt rendszerváltás. A jelenlegi pártok képviselői között rendgeteg a kommunista csökevény, maga Orbán is egy kommunista. Az egész családja párttag volt az MSZMP-ben, őmeg KISZ titkár volt, de nem is hazudtolja meg magát a mi kis köpönyegforgató törpediktátorunk.
Itt van az ukrajnai helyzet. A mi kis kreolbőrű Maracanaépítő szovjet-orosz barát zsebdiktátorunk nem áll ki a nyilvánosság elé és nem nyilatkozik egyértelműen az ukrajnai orosz megszállásról.
Kísértetiesen hasonlít 1956-ra, az ukrajnai helyzet, de mint az egykoron szovjetbarát partizán, később 1956-os forradalmár, most meg véresszájú komcsizó Mari nénye fogalmazott Paks ügyében, "ez már nem Szovjetunió, ez már Oroszország". Látjuk Mari nénye Ukrajnában, csak ezzel egy baj van a kommunizmus előtt is csak Oroszország volt.

kosztarovics bácsi 2014.03.08. 14:31:55

A büdös bolsi fajtádat már megutálta az ország. Négy év se kellett hozzá cikkíró...

Pipas 2014.03.08. 14:37:14

@Törvény: "Az egész családja párttag volt az MSZMP-ben, őmeg KISZ titkár volt, de nem is hazudtolja meg magát a mi kis köpönyegforgató törpediktátorunk."

Jah, KISZ titkár volt gimnáziumban. Én meg ez időben beléptem az ifjú gárdába, mert azt mondták, hogy ingyen koncertbelépőket kapunk, aztán amikor nem kaptunk, viszont meg akartak tanítani menetelni, akkor kiléptem. Sőt jógáztam is, azt hittem, hogy a meditáció hasznos dolog. Aztán felnőttem. Nagy ügy.

Persze azt kifejthetnéd, hogy hogyan lehet valaki "köpönyegforgató" úgy, hogy közben "nem hazudtolja meg önmagát"?

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.03.08. 14:38:47

ha orbán helyett csak ti vagytok, akkor 4000 év alatt se utáljuk meg viktort. ezt kéne fölfogni, elvtársak.
adva vagyon egy katasztrófálisan szar kormányzás, az ország többsége változást akar, ehhez képest marad meg a 2/3. nem gondolkoztatok el azon, miért? nincs mivel?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.03.08. 14:40:44

Szerintem a Krim csak vissza megy oda ahova tartozott ezer évig 1958 ig.
Nem is értem mi ez az Ukrajna,ugyan az a nyelv szknte.

csak egy néző 2014.03.08. 14:53:43

@Szúnyog:
Gratulálok öcsém.
Látom sikerült megérteni, amit írtam.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 14:57:07

@Pipas:

Kutyát macskát nem érdekel, hogy te mi voltál, hova léptél be és honnan léptél ki.
Orbán meg KISZ titkár volt, a gyengébbek kedvéért Kommunista Ifjúsági Szövetség.

Pipas 2014.03.08. 15:03:47

@Törvény: "Kutyát macskát nem érdekel, hogy te mi voltál, hova léptél be és honnan léptél ki."

Persze, nyilván nem az a lényeg, hogy én ki vagyok és ki voltam én csak egy példa vagyok itt. A lényeg az, hogy kialakult politikai nézeteket követelni egy gimnazistától meglepően botor dolog. Természetellenes lenne.

"Orbán meg KISZ titkár volt, a gyengébbek kedvéért Kommunista Ifjúsági Szövetség. "

Volt. Sőt ágyba is vizelt... vagy legalábbis pelenkázni kellett egy ideig. :) Szerencsére az országot nem gimnazisták vezetik, szerencsére az emberek felnőnek. A legtöbbjük legalábbis.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 15:06:52

Egyébként Mari nényének igaza van, döntsék el szakemberek azt, hogy legyen Paks II vagy sem. Az más kérdés, hogy szakemberek a parlamentben nincsenek. Az országházban - amit tulajdonképpen át lehetne nevezni állatkertnek - csak felelőtlen, korrupt, hazug, jellemtelen egyének vannak.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 15:13:42

@Pipas:

"...szerencsére az emberek felnőnek."

Nos ez szószerint nem igaz, mert a felcsúti igen mélynövésű. Átvitt értelemben sem igaz, mert az semmiképpen nem felnőtt ember, aki a saját hobbijára elkölt több ezer milliárd forintot az adófizetők pénzéből, hogy legyen az országban több nívós stadion, de amit benne kellene megnézni, azt tulajdonképpen a pusztán egy libalegeltető területen is meg lehetne rendezni.

Pipas 2014.03.08. 15:20:32

@Törvény: "Nos ez szószerint nem igaz, mert a felcsúti igen mélynövésű."

A "felnő" szó nem azt jelenti, hogy "magas lesz". Te is tudod, hogy hogyan értettem.

"mert az semmiképpen nem felnőtt ember, aki a saját hobbijára elkölt több ezer milliárd forintot"

Mennyit?! Ugye ez csak valami vicc volt?

"a saját hobbijára"

A foci tényleg hobbi, semmire sem tartom. Viszont nyilván egy halom ember hobbija, nyilván nem orbán viktor az egyetlen focirajongó az országban és nyilván attól, hogy mondjuk orbán viktornak fáj a foga nem kellene még megszüntetni a fogorvosi rendelőket, nem?

♔bаtyu♔ 2014.03.08. 15:21:17

@Pipas: Ez jellemző a komcsira. Lerántja a másikat is maga mellé a sárba.

Most minden komcsi úgy tesz, mintha nem tudná, Orbán nem sokáig volt KISZ titkár, ugyanis letartóztatták és a KISZ szervezetét feloszlatták.

Ugyanakkor pld. Lendvai 87-ben az MSZP-MSZMP váltáskor még csak a székét sem tette arrébb.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.08. 15:25:24

Csak a barom MSZP csicskák fogják húzni Paks 2 kapcsán a szájukat.

Ők is csak azért, mert nem az Elkúrók csinálják.

Az atomenergiára szükség van ezt 80 IQ felett mindenki tudja.

Pipas 2014.03.08. 15:26:46

@♔bаtyu♔: "Lerántja a másikat is maga mellé a sárba. "

Én tisztán emlékszem a Kádár időkre. Ha elmondtam volna, hogy pár évtizeddel később a párt tiltakozik a bankok megadóztatása ellen, aggódik, hogy a burzsoázia elmenekül az országból, büszke lessz arra, hogy milliárdosok a párt vezetői vagy "kommunistának" nevezi a jobboldali ellenzékét, akkor körberöhögtek volna.

És ezek után köpönyegforgatónak nevezik a politikai ellenfeleiket? Ne má'! :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.08. 15:28:57

@♔bаtyu♔:

A KISZ-t éppen Gyurcsány akarta újjáélszteni, hisz a megyei KISZ titkári pozíció (ezt hasonlítgatják egy gimis KISZ titkári pozícióval össze) hiányzott neki, mint egy falat kenyér.

És minő meglepő, ezen KISZ újjáélesztési tervében, Bajnai Gordon segédkezett neki.

Régi barátság az övék, és kezdetektől (privatizációs szabadrablás -> EU-s pénzek ellopása) közös az érdekszövetség.

Pipas 2014.03.08. 15:31:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Úgy van. És amikor miniszterelnökként megbukott, akkor annyira demokrata volt, hogy megtette a haverját miniszterelnöknek. Ismét egy MSzP miniszterelnök, akire nem szavaztunk... demokrata, mi?

Gera 2014.03.08. 15:32:02

"Kell-e nekünk még egy Bős-Nagymaros?"

Hát, ha nem kell, akkor ne csináljatok Paksból, ha egy mód van rá. Amúgy az analógia abszolút jó: Bős-Nagymarosnál is egy összességében aránylag értelmes, de azért néhány ponton valóban megkérdőjelezhető beruházásból sikerült totális csődtömeget varázsolni egy rakás inkompetens idiótának alapvetően politikai okokból. Szóval ha a baloldal úgy érzi, hogy ez következik, akkor kérem őket, hogy hagyják abba.

♔bаtyu♔ 2014.03.08. 15:32:04

@Pipas: Igen, van pár ember a ballibsiknél akiket ismertem régebben és még mindig nagyon furcsa, hogy kommunistázik. Főleg úgy, hogy még mindig használja az "elvtárs" szót, ha picit elbambul. Kemény és vastag kommunistákról van itt szó, olyanokról akik nagyon megsértődtek volna, ha ledemokratázod őket.

Az MSZP orosz ellenességére szerintem csikorognak rendesen a párttagok, a legtöbbje öreg már ehhez a váltáshoz:)))

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:37:31

@Gera:

Az a rakás inkompetens idióta, aki a Bős-Nagymarost bedöntötte, pont Orbán Viktor , a fidesz, és a haveri Védegylet volt.

Ezek az inkompetens idióták mostmeg behívják az oroszokat és atommal játszanak.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:38:37

@♔bаtyu♔: Azért ismersz sok kommunistát, mert a fidesz azokból áll és te meg ott ülsz köztük.

Gera 2014.03.08. 15:40:03

@a 17 éves Parker Schnabel: Ez engem abszolúte nem érdekel. Most éppen a baloldal akar Bős-Nagymarost csinálni tisztán politikai okokból, akkor az rendben van, vagy mi? Kár, hogy a végén meg mindig mi szívjuk meg ezeket az ostoba politikai csatározásokat.

Pipas 2014.03.08. 15:41:06

@♔bаtyu♔: "Az MSZP orosz ellenességére szerintem csikorognak rendesen a párttagok, a legtöbbje öreg már ehhez a váltáshoz:))) "

Jah, ezt én is észrevettem. Már csak a piros szín maradt és ez sokakat kiakaszt. :D

7tom 2014.03.08. 15:44:56

Az ellenzék felelőssége, hogy ne legyen még egy Bős-Nagymaros, nem az atomerőmű bővítést kell támadni, hanem a módját, vagy még azt sem, csinál rengeteg hülyeséget a kormány, úgyhogy van bőven választék.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:46:03

@Gera:

Az meg engem nem érdekel, hogy mit akar csinálni szerinted a baloldal.

Már 25 éve is Orbán volt itt a bajkeverő,

mint ahogy azóta is mindig.

Ha ebben az országban totális hatalmat adnak egy ilyen senkiházi szédelgő felcsúti agyalágyultnak,

akkor ő a probléma,
meg az a sok magadfajta, akit ez nem érdekel.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 15:46:14

@Pipas:
Nem volt vicc.
Szerinted három stadion mennyiből jön ki + ami elfolyik a zsebekbe???
Ne légy naív!

Törvény (törölt) 2014.03.08. 15:48:10

@♔bаtyu♔:

Tudod mi a jellemző a komcsikra?

Akik pártfogásba veszik a régi nagyobb komcsikat, lásd Szűrös, Pozsgay.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:49:44

@7tom: Az ellenzéknek kétharmados hatalommal szemben nincs semmi felelőssége.

Nem tud semmit se megvitatni, se támadni,

Orbán már anélkül aláír az ország nevében 30 évre előre, hogy akár a saját kormánya tudna róla.

Azt csinál, amit csak akar.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 15:51:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

A németek meg leépítik az összes atomerőművüket.
Lehet, hogy a németek IQ-ja nem éri el a 80-at, de ennek egyenes következménye a gazdaságuk erőssége?

MACISAJT 2014.03.08. 15:51:21

Fpgjuk rövidre.

1/ Emlékműnem kell, megleszünk nélküle, főleg ha a szovjetet is áthelyezik egy szoborparkba.
Sőt, un. holokauszt -emlékév sem kell, a zsidók emlékezzenek ott ahol akarnak és főleg a saját pénzükből.

2/Paks kell, mert a/ Paks 1 kidől és 40% azonnal ugrik b/ és mert Magyarország esetében ekkora kisesére nincs semmilyen életképes alternatíva.
Mint ahogy az oroszokra sincs, mert egyetlen más konkurens sem építené azt meg a saját hiteléből...

Végezetül.
Orbán nem további négy évig marad, az agyonvert ballibák pedig ahelyett hogy azon fantáziálnának hogy majd körmükkel bontják le Paksot, inkább a varsói gyorsot lessék.
Mert az menetrendszerint megérkezik Pestre, márpedig Varsóban 2005 óta a hatalom közelébe sem szagolnak a ballibák, a korrupciós ügyeik azóta húzzák őket a mélybe...Nem véletlen hogy a radikális jobboldal és a liberális jobboldal küzd azóta a hatalomért.

Pipas 2014.03.08. 15:52:16

@Törvény: "Szerinted három stadion mennyiből jön ki + ami elfolyik a zsebekbe??? Ne légy naív! "

Több ezer milliárd? Komolytalan.

Ha utánanézel a neten, akkor látod, hogy mindenféle összegeket írnak mindenféle politikai oldalak, a felcsúti stadionra írnak 3.8 milliárdot, 12.5 milliárdot, az egész országra írnak 21 milliárdot, 57 milliárdot, sőt olyan is van, aki 110-130 milliárdot mond. Senki sem borult el annyira, hogy "több ezer milliárdot" emlegetne.

7tom 2014.03.08. 15:52:23

@a 17 éves Parker Schnabel: Nem érted, a közvéleményt hangolhatja az ellenzék az atomerőmű ellen ,amire semmi szükség nincs, mert ez az útja egy újabb Bős-Nagymaros kialakulásának, annyi dolog miatt lehet támadni a kormányt, nem ezért kellene, mert nemzeti érdekünk a saját energiatermelés.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:53:11

@MACISAJT:

Ezért előtte a branccsal lezuhant a repülő.

azt a részt kár lenne kihagyni.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 15:58:22

@7tom:

A nemzetből a kormány már rég kizárta azt, aki nem fideszes.

A nemzeti oldal van hatalmon.

A nemzeti érdekük, hogy minden pénzt felcsúton halmozzanak gúlába.

A többi embernek az az érdeke, hogy valahogy ezt túlélje.

Ehhez viszont nem Putyin és az atommáglya a legjobb út.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 16:00:02

@Pipas:

A több ezer milliárdban legyen akkor benne a klubboknak adott támogatás is.
Engem mikor fog támogatni ez a jóságos kormány 50 millióval?

7tom 2014.03.08. 16:04:06

@a 17 éves Parker Schnabel: Nem erről beszélek, a közgép akkor is kap munkát, ha nem épül atomerőmű, így legalább valami hasznosat csinálnak, nem mondjuk egy méter magas kilátót az Alföldre.

Gera 2014.03.08. 16:04:15

@a 17 éves Parker Schnabel: Először is magadfajtázzad a ..., engem hagyjál ki ezekből a hülyeségekből. A baloldal pedig nem _szerintem_ szórakozik most éppen ezzel, hanem tényszerűen ezt csinálja: annak ellenére, hogy korábban se az oroszokkal, se az atomerőmű bővítésével nem volt bajuk, most habzó szájjal oroszoznak meg nyomják orrba-szájba az atomellenes baromságokat teljesen felelőtlenül, kizárólag a napi politikai ostobaságok jegyében. Az ő indokaikat még megértem: féreg politikusok, akiknek semmi nem számít, de a szavazóik hogyan képesek követni ezeket a kacskaringókat, az baromira érdekelne. Én Gyurcsány alatt is támogattam a bővítés előkészítését és a Déli áramlattal se volt bajom és most is ugyanazt mondom, nálam ez nem attól függ, ki a miniszterelnök.

Pipas 2014.03.08. 16:06:45

@Törvény: "A több ezer milliárdban legyen akkor benne a klubboknak adott támogatás is."

A fociakadémia százmilliós nagyságrendet kapott. Te ennek az több tízezerszereséről beszélsz. Aránytévesztésben vagy.

Igen, sokat költöttek focira, igen, sokak szerint nem kellett volna és nincs kizárva, hogy igazuk van. Én biztos, hogy nem költöttem volna focira, ennyit biztos nem. De a több ezer milliárd az brutális tévedés, szó sincs ennyi pénzről.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 16:11:17

@Gera:

Figyelj!

Te nem veszed észre azt, hogy bármelyik van hatalmon akkor az a jó amit akkor mondanak, ha meg ellenzékben van bármelyik akkor pont az ellenkezőjét harsogják.
Így volt ez akkor is amikor a Fidesz ellenzékben volt. A Fidesz is támadta az atomot, oroszokat, nem kell 4-es metró.
Sőt Sz@rgyártó hetente kétszer mondta azt ellenzékben, hogy a kormánynak lehetősége van az üzemanyag jövedéki adóját csökkenteni.
Ja, hogy kormányra kerültek és nemhogy nem csökkent, hanem emelkedett!

Gera 2014.03.08. 16:12:50

@Törvény: Már hogyne venném észre? Erről beszélek, ember. Csakhogy van, amikor ez nem oszt-nem szoroz, belefér a napi hülyeségbe, meg van, amikor nem kéne. Például atomellenes propagandát politikai okokból nyomatni, azt nem kéne.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:15:15

@7tom: Kilátót ? Annak még lenne értelme. Ráülhetnél uzsonnázni.

Ezek faturult csinálnak.

Fideszék még életükben semmi értelmest nem csináltak, mert nem olyan a neveltetésük.

Ha Putyinnal lepaktáltak, az is tuti, hogy nem azért, hogy valami hasznos legyen belőle.
A tárgyalásaikat titkosították.

7tom 2014.03.08. 16:17:03

@a 17 éves Parker Schnabel: Te nem bírsz elvonatkoztatni attól ,hogy ki csinálja a dolgot, pedig a lényeg az ,hogy mit csinál, nem az, hogy ki.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:19:10

@Gera: Melyik féreg politikus baloldali és ellenzi az atomerőművet ?

Mond, hogy hol lehet látni azt az orrba-szájba nyomatott ellenzéket, mert én még egyet se láttam...

Az Indexen talán láttál baloldali politikust ?

Vagy hol a fészkesben ?

Minden csapból a cigány folyik.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:24:36

@7tom: Az a lényeg, hogy ki csinálja, mert a baloldal épített autópályákat, M0-ást, hidakat és metrót,

az Orbán meg hiába kormányzott 8 évet, nem épült azalatt semmi.

Orbán mindig csak - mer nagyokat álmodni -.

Olimpiára is eltapsolt jónéhány milliárdot, meg focivilágbajnokságra, meg Gripenekre, meg stadionokra, meg Horthy emléktérre a Kossuth téren,

de értelmes dolog semmi nem lesz abból, amit ez a felcsúti kolbászpusztító csinál.

Ebben biztos is lehetsz.

Csak a Putyinnal paktálás, az megy neki tutira.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 16:26:55

@Pipas:

Rohadtul nem érdekel mennyi. A hatalmi gőgtől azt se tudják kinek a kijének adjanak pénzt felesleges dolgok megvalósítására.
Régen focibarát voltam, de kb 5 éve nem nézek se stadionba se tv-n semmilyen magyar meccset. Időpocsékolás!
Mai napig megy a hitegetés, a fogadkozás a mismásolás. Aztán sorban jönnek a pofonok. Miért kell erre ennyi pénzt elkölteni?
Hét elején szavaztam az NSO-n hogy mi lesz a magyar-finn végeredménye.
Vendég győzelemre szavaztam és nem azért, mert utálom orbánt meg az ellenzéket meg mindent, hanem pusztán realitásból. Mert, ha száz stadiont húzunk fel, kitömjük a klubbokat, akadémiákat pénzzel, attól itt nem lesz jobb foci. Le kellett volna vinni amatőrligába az egészet.

Ha a mindenkori kormányok és ellenzékek pusztán realitásból döntenének és hoznának törvényeket, akkor ez egy élhető ország lehetne, de sajnos az a generáció még nem született meg vagy ha igen, akkor még nem nőtt fel.

Gera 2014.03.08. 16:33:41

@a 17 éves Parker Schnabel: Ember, az index egy merő balos atomellenes propaganda volt hetekig, minden napra jutott valami marhaság. Ezt nagyjából kimaxolták, úgyhogy mára leginkább az oroszellenesség maradt, kapóra jött ez az ukrán dolog. Politikust természetesen nemigen tudok mondani, ők kerülik az ilyen nyílt megnyilatkozásokat, mert azt nehéz utána kimagyarázni, amikor az ellenkezőjét csinálja az ember (Orbán orrát is milyen szépen sikerült belenyomni a saját szarába, ugye), bár főleg a PM-esek eléggé nyomatták ezt és hát ők is az Összeomlás részei, nem? De alapvetően inkább a háttérből véleményformálás megy, az összes idióta balos blog tele volt ezekkel a hülyeségekkel.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:37:32

@Gera: Te mondtad, hogy a baloldal tényszerűen csinálja, mert féreg politikusok.

Most meg egyetlen baloldali féreg politikust se tudsz említeni, akit láttál volna atomot ellenezni ?

Az Index a fidesz lapja, a bloggerek meg nem politikusok.

Úgyhogy te vagy a féreg, ezek szerint.

zobod 2014.03.08. 16:42:56

Németország ipari kapacitásai nem kis részét kitelepíti külföldre, így nyilván csökken energiaigénye. Viszont mi, itt Magyarországon pont ezeknek a kapacitásoknak szeretnénk célországa lenni, akár bújtatott dotációkkal (pl. mesterségesen alacsonyan tartott villamosenergia árak).

Nem hihető, hogy a baloldal elvi vagy épp objektív okból tiltakozik Paks ellen. Azért tiltakozik, mért az évszázad egyik legfontosabb beruházásából egyszerűen kihagyták őket. Ha már így alakult, akkor próbálják megakadályozni hogy megvalósuljon.

Pipas 2014.03.08. 16:45:07

@Törvény: "Rohadtul nem érdekel mennyi. A hatalmi gőgtől azt se tudják kinek a kijének adjanak pénzt felesleges dolgok megvalósítására."

Okés, próbáljunk meg konstruktívak lenni. Próbáld meg a helyembe képzelni magad.

Tévedtél három-négy nagyságrendet, most kijelented, hogy tulajdonképpen nem is érdekel, hogy a kormány mennyit költ erre-vagy arra, de el kell higgyem neked, hogy szórják a pénzt feleslegesen, indokolatlanul, hanyagul sőt bűnös módon, mert túlságosan sokat költenek focira. Akkor most ez a hited mire is alapul? Merthogy a piltikai preferenciádat, meggyőződésédet, preferenciáidat nem igazán szívesen venném át, de ha vannak racionális érveid, akkor azokat szívesen megfontolnám, akár meg is változtatnám a véleményemet.

"Régen focibarát voltam, de kb 5 éve nem nézek se stadionba se tv-n semmilyen magyar meccset. Időpocsékolás!"

Engem soha nem érdekelt.

"Ha a mindenkori kormányok és ellenzékek pusztán realitásból döntenének és hoznának törvényeket, akkor ez egy élhető ország lehetne"

Hát ezt megint csak igen nehéz lenne bebizonyítani.

7tom 2014.03.08. 16:47:00

@a 17 éves Parker Schnabel: Maximum neked az a lényeg, hogy ki csinálja, értelmes embert nem az érdekli, hanem az, hogy mit csinál, a te gondolkodásmódod miatt nincs ma egy vízlécsónk, Nagymarosnál, de a pénzt elköltöttük rá, eredménytelenül.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:49:00

@7tom: Én vízlépcsőpárti voltam. Kábé ezért utáltam meg az Orbán bandáját Védegyletestül rögtön, ahogy kibújtak a tojásból.

Hogy ezek a felelőtlen szédelgők itt atomozzanak, az a Kárpát-medencére életveszélyes.

Gera 2014.03.08. 16:55:06

@a 17 éves Parker Schnabel: Unalmasak a hülyeségeid. Nehogymár eltagadd a folyamatos Paks ellenes balos propagandát, a csapból is ez folyt pár hete.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:55:08

@zobod:

Hogy mi volt az évszázad legfontosabb beruházása, azt majdmég meglátjuk.

Orbán már álmodott ide Olimpiát is, meg focivilágbajnokságot, meg a jobboldal Világkiállítást,

de ezekből sose lett semmi.

A legfontosabb beruházásunk eddig mind a 6 baloldali kormány műve volt,

és azok működnek is.

Ha a baloldalt kihagyják, ezek a félkegyelmű pöttyösseggű barmok, még az ágytálig se találnak el.

Ez a Putyin-Orbán paktum csak valami nagy disznóság lehet,

mert Orbán még esemest se tud írni, nemhogy beruházást tervezni.

Lopni.

Kim lr Szen 2014.03.08. 16:55:36

Leestek az áram árak, mert támogatott a német zöld cucc és áll a gazdaság.
Ja és spórol a lakosság, mit az állat.
És mi lesz ha mexüntetik a zöld támogatást, megindul a gazdaság és esetleg az emberek több áramot fogyasztanak? Ja hogy akkor az új Paks nélkül szívunk?

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:56:40

@Gera: Hol van balos propaganda ?

Én már balos propagandát se látok sehol. Minden csak fideszplakátokkal van kitapétázva.

Kim lr Szen 2014.03.08. 16:57:07

@a 17 éves Parker Schnabel: "Ha Putyinnal lepaktáltak, az is tuti, hogy nem azért, hogy valami hasznos legyen belőle."
- Azért mert pénz kell nekik, de ennek Paks volt a feltétele.

Hajdú Peter 2014.03.08. 16:58:30

"Akarsz-e olyan német megszállási emlékművet, mint amilyet ez a kormány tervez?!"

Annal meg jobbat is.
Jo lenne egy 50 meteres Hitler szobor a parlament ele. Nerm azert mintha olyan sokat koszonhetnenk neki, hanem hogy kibaszunk a zsidokkal.
Megneznem a mazsihiszesek pofajat, amikor bejelentenek, hogy 10 milliardert Hitler szobrot epitunk. Talan meg tobbet is megerne.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 16:59:11

@Kim lr Szen:

Orbán megépíti a felcsúti mauzóleumát arany köpőcsészével, cserébe Putyinnak adja Paksot , hogy csináljon, amit csak akar ?

Gera 2014.03.08. 17:03:04

@a 17 éves Parker Schnabel: Például itt :) De hagyjuk, unom.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:09:53

@Pipas:

Te most tényleg fényesre akarod nyalni az orbán rezsim valagát?

Hol élsz te?

A mondvacsinált statisztikátok a foglalkoztatásról, meg a munkanélkülsiég %-ról.
Amikor majd ebben a statisztikában 60 % lesz a közfoglalkoztatott akkor jó lesz szerinted?
Te teljesen beteg vagy, hogy nem akarod megérteni azt, hogy herdálják a pénzt mindenre stadionra, felesleges emlékműre, Nemzeti Trehányboltra (mit folyton kirabolnak, sok ész lehet az ötletadónak), közgép. Csak úgy folynak el a milliárdok és te csak észre sem veszed!
Paks kell vagy nem, nem csak ez a kérdés!
Hanem, hogy miért titkos???
Kinek mennyi jut az állami forrásból, hova kerül? Esetleg egy része valakiknek a zsebébe kerül??
Földmutyi, na ezért vonulhattak traktorral a maszop idején Budapesten a gazdák, most meg a felcsúti paraszt semmizi ki őket!

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 17:11:51

@Gera: Hát ja. Úgyse mi döntjük el, hanem Felcsút.

zobod 2014.03.08. 17:12:35

@a 17 éves Parker Schnabel: nincsen kétségem, hogy a következő 10-20 éven belül új atomerőműl fog épülni, a fidesszel vagy nélküle. Hogy a roszatom épít nálunk erőművet, az areva vagy más, az részletkérdés. Ha nem épül fel, az nem rajtunk, nem a magyar szándékon fog múlni, hanem a finanszírozás meghiúsulása miatt.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:19:01

@Pipas: Mennyi pénz ment el a nevetséges közfoglalkoztatási tesztre?
Rajzolj napocskát vazeg!!!

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 17:23:28

@zobod: Nemrég írta valaki, hogy a törököknél az oroszok olyan atomerőműveket építettek, hogy az erőmű orosz tulajdonban maradt, csak az áramot adják át.

Pipas 2014.03.08. 17:33:07

@Törvény: "Te most tényleg fényesre akarod nyalni az orbán rezsim valagát?"

Nem, igazából én csak tisztán szeretnék látni. megismerni a valóságot amennyire csak lehet. De mindegy, úgysem hiszed el.

"Hol élsz te?"

Egy házban.

"A mondvacsinált statisztikátok"

Én nem csináltam semmiféle statisztikát. A legtöbbjét nem is nagyon hiszem el.

"Amikor majd ebben a statisztikában 60 % lesz a közfoglalkoztatott akkor jó lesz szerinted?"

Miért lenne jó?

"Te teljesen beteg vagy, hogy nem akarod megérteni azt, hogy herdálják a pénzt mindenre stadionra"

Okés, megpróbáltam kideríteni, hogy tulajdonképpen mennyit is költöttek el stadionokra, merthogy bemondás alapján nem hiszem el, hogy sok ezer milliárdot költöttek volna el stadionra az nyilvánvaló. Az is nyilvánvaló, hogy nem fogok felháborodni és fröcsögni az "elherdált" pénzekről ha még azt sem tudom, hogy mennyi pénzről van szó.

Közted és köztem valószínűleg csak annyi a különbség, hogy amikor valaki azt mondja, hogy ezer milliárdokat költenek stadionokra akkor te simán elhiszed én pedig azt mondom, hogy "oké, ez felháborítónak *tűnik*, nézzünk utána mi igaz ebből".

"felesleges emlékműre"

Minden emlékmű felesleges. Néha mégis csinálnak ilyeneket mert vannak akik szerint nem feleslegesek. Ennyi toleranciát össze bírok magamba szedni, hogy ne bukjak ki azon, hogy néha csinálnak pár emlékművet az emberek.

"Hanem, hogy miért titkos???"

Ugyan már, ne mond, hogy nem érted. Egy atomerőmű építése nagy pénz, stratégiai kérdés, biztonságpolitikai kérdés. Jó, hogy nem teljesen nyilvános, hogy a fenébe lehetne az?

"Földmutyi"

Az egyik politikai társaság azt mondja, hogy mutyi, a másik azt mondja, hogy nem az. Ne haragudj, de mielőtt elkezdenék hinni, elkezdeném mindenkinek kifejteni a véleményemet és embereket vádolnék meg hazugsággal vagy mutyizással (vagy az egyik oldal hazudik vagy a másik mutyizik), szeretnék tisztán látni, szeretnék bizonyítékokat. Amíg elegendő bizonyítékot nem látok, addig fenntartom magamnak a jogot, hogy azt mondjam "nem tudom". Nem tudom, hogy történtek -e visszaélések, mennyi visszaélés történt.

És ne haragudj, de azt kell mondjam, hogy az nem bizonyíték, hogy Gyurcsány, Bajnai vagy Mesterházy veri a tamtamot, hogy így-meg-úgy. Hazudtak már...

Az a Bogár vagy ki az elég hitelesnek tűnik, de bizonyítéknak azért még kevés. Tehát azt kell mondanom, hogy "nem tudom".

Kim lr Szen 2014.03.08. 17:33:09

@a 17 éves Parker Schnabel: vagyis az üzleti kockázat az oroszoké, de ha felmegy az áram ára, akkor a haszon is.
A környezeti kockázat viszont a törököké.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:33:34

@a 17 éves Parker Schnabel:

Óvatosan ezekkel a dolgokkal, mert fidesz oldalon a héten vagy a múlt héten valamelyik elmeháborodott vadbarom már megint olimpia rendezésről beszélt a 2020-as években.
Láthattuk, hogy mit vergődik Görögosrzág amiatt ismegmás miatt is.
Ráadásul eg olimpia egy hónapig tart, aztán azt a sok sportlétesítményt utána nem tudják megfelelően sehol sem hasznosítani, a fenntartásuk meg horribilis összegeket emészt fel.
Miért is tiltakoztak Brazíliában a VB ellen??? Miért is volt nem olyan régen rendbontás emiatt???
Pont Brazíliában.
De tudjuk azt is, hogy Montreal, Barcelona, Sydney is évtizedekig nyögte és nyögi egy ilyen rendezvény költségeit.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:36:56

@Pipas:

Pökkhendi stílus, beskatulyázlak fidesz bérencnek, onnan már nem szabadulsz.

Pipas 2014.03.08. 17:40:27

@Törvény: "Mennyi pénz ment el a nevetséges közfoglalkoztatási tesztre?
Rajzolj napocskát vazeg!!! "

Láttad azt a teszted vagy csak a napocskát hallottad valami politikai agitátortól? Az a teszt tökéletesen elfogadható szerintem. Ne magadból indulj, ki, tényleg nagyon buta emberek vannak.

Ráadásul tudnod kell, hogy az ilyen tesztekbe általában szoktak olyan kérdéseket tenni az elejére, aminek a kizárólagos célja, hogy megnyugtassa a vizsgázót. Nézd meg a lapot, láthatod, hogy a következő kérdés már olyan, amibe ezek az emberek simán beleizzadnak. A cél az volt, hogy általános iskola alsó négy osztályának szintjén lévő emberek tudását felmérjék. Hiába felnőttek, ezen a szinten van köztük nagyon sok. Ez a teszt erre kitűnően alkalmas.

Pipas 2014.03.08. 17:43:35

@Törvény: "Pökkhendi stílus"

Jah, az iskolázott embereket a pórnép sokszor pökhendinek, nagyképűnek gondolja, elkezdi sértegetni annak ellenére, hogy semmivel nem szolgáltak rá. :D

"beskatulyázlak fidesz bérencnek"

Soha nem szavaztam a fideszre.

"onnan már nem szabadulsz. "

Szabad vagyok, a szabadságomnál nagyonn értéket el sem tudok képzelni.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:49:42

@Pipas:

Te azt komolyan gondolod, hogy 10-12 év alatt végzett 6-8 általánossal rendelkező embereken ez segít???
Vajon, ahhoz hogy a kapát, lapátot egyebet a jó végénél fogja meg, ahhoz ezt a tesztet kell kitölteni?
Továbbá számtalan olyan ember is bekerült a programba, akinek szakmája van, vagy közép és felsőfokú végzettsége.
Nekik vajon minek kell ez a teszt?

Törvény (törölt) 2014.03.08. 17:55:26

@Pipas:

Soha nem szavaztam a fideszre.

Ezt most higyjem el?

Pipas 2014.03.08. 18:02:52

@Törvény: "Te azt komolyan gondolod, hogy 10-12 év alatt végzett 6-8 általánossal rendelkező embereken ez segít???"

A felmérés volt a célja, nem a segítés.

"Vajon, ahhoz hogy a kapát, lapátot egyebet a jó végénél fogja meg, ahhoz ezt a tesztet kell kitölteni?"

A kérdés, hogy megérti -e amit mondanak neki, képes -e felfogni, amikor elmondják neki, hogy hova álljon és milyen alakú gödröt ásson. Képes -e egyszerű magyar mondatokat megérteni.

"Továbbá számtalan olyan ember is bekerült a programba, akinek szakmája van, vagy közép és felsőfokú végzettsége."

Jah, nyilván. A teszten aztán ki is derült, hogy kik ezek, elitták -e az eszüket már vagy még értik mit mondanak nekik. Katonaságon voltam ilyen intelligenciateszten.

"Ezt most higyjem el?"

És én vajon mi a fenét csináljak? Esküdözzek vagy kérjek igazolást a választási irodától? :D Mi a fenéért hazudnék? Pláne egy tök ismeretlen embernek, aki azt sem tudja ki a fene vagyok.

zobod 2014.03.08. 18:22:39

@a 17 éves Parker Schnabel: egy közel hetvenmilliós, 700 milliárd $ körüli GDP-vel bíró, feltörekvő ország energiaigénye ezt a kockázatot elviseli. Nekem a török konstrukció inkább FDI, a roszatom úgy árul áramot Törökországban hogy épített oda egy atomerőművet. Nálunk más a helyzet, ha az orosz fél meggondolja magát a finanszírozással kapcsolatban, akkor nem lesz új atomerőmű. Pont ezért tartom sanszosnak, hogy a szocik is a roszatommal építtetnék, mert az egész projekt a finanszírozáson múlik, és a roszatom által ajánlottnál jobb kondíciókkal aligha lehet finanszírozni.Tudja ezt mindenki, a szocik is, őket csak az zavarja hogy nincsenek a buliban benne (egyelőre). Meglátod, ha belevágunk a projektbe, és kapnak belőle egy koncot, el fognak hallgatni.

ephart 2014.03.08. 18:28:53

" A Fidesznek nyilván kellene valamit adnia a Jobbiknak, ami számunkra szinte csak rossz lehet."

számotokra?ne rettegjél már folyamatosan judeobolsevik

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 18:34:18

@zobod: Látom, te tudod, hogy kik vannak benne a buliban.

Orbán egymaga.

És ?.................................

Ez már megint egy olyan buli, mint a Gripenes, aminek csak kára van, de Orbán legalább egymaga jól megtollasodik.

Az se lett okosabb, se olcsóbb attól, hogy a szocik nem csukták le miatta, hanem tovább mentegették.

Törvény (törölt) 2014.03.08. 18:36:23

@Pipas:

Egy felmérésssel nehezen lehet segíteni azokon az embereken, akik nem rendelkeznek elvárható tudással.
Viszont ha az ötletgazda megmutatná neki, hogyan kell 3m széles 10 méter hosszú 4m mély gödröt ásni, akkor még tanulhatna is valamit, persze csak akkor, ha előtte nem ezzel foglalkozott a nebuló.
Ez csak egy feltevés volt, mert mihaszna, ha ezt a gödröt munkagéppel 20 perc alatt kiássák.

A felmérés ötletgazdája a valaki valakije, amire nyilvánvalóan támogatást zsebelt be.

Én továbbra sem hiszem el. Látod ilyen egyszerű az amikor én nem hiszek el valamit.

zobod 2014.03.08. 18:52:56

@a 17 éves Parker Schnabel: Nem kell mindent Orbánra kihegyezni. A brit korrupcióellenes hivatal pár éve vizsgálta a Gripen ügyben érintett BAE/Saab ügyeit Csehországban, Magyarországon, Dél-Afrikában. Szerintük mszp is kapott pénzt, euroban számolva 7 vagy 8 milliót.Ha jól emlékszem, bár ez nem biztos, a szocik eleve a gripen mellett voltak, a fidesz nyomta kezdetben az f16-ot.

Nem lesz ez másképp az atomerőművel sem. Ilyen finanszírozást más aligha fog ajánlani, ha az oroszok fenntartják a szándékuk, és tényleg csak az mszp kekeckedésén fog múlni a beruházás, akkor majd meg lesznek győzve.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.08. 19:04:45

@zobod: Szerintem, ha kapott volna egyetlen szoci is a Gripen ügyben, az akkor lehetett, amikor már Orbán elvesztette a választásokat, és a szocik döntési pozícióba kerültek.

Mivel a Gripen ügyet Orbán egymaga döntötte el, és te csak a szocikra mondtál egy összeget, ezért látom, hogy csak mosdatod a gazdádat.

Ha pedig az atomerőmű kérdést Orbán egymaga dönti el megint, akkor te megint valami szocit emlegetsz,

Pedighát az a nagy helyzet, hogy Orbán dönt, Orbán a hibás, és Orbán a korrupt is.

Szerinted akkor mennyit kapott zsebbe Orbán az egyik meg a másik ügyért ?

eßemfaßom meg áll 2014.03.08. 19:18:15

@csak egy néző: mert te azt hiszed hülyegyerek, hogyha német árqamdijat fizetnél magyarországon, akkor autómaikusan német fizetést is kapnál?

baromi szép gyerek lehettél, mert hogy nem az eszed miatt szeretett az anyád az biztos.

Szúnyog 2014.03.08. 19:29:06

@eßemfaßom meg áll: igen, "csak egy néző" azt hiszi, s még lehülyéz másokat. De hát mindig ilyen.

Pipas 2014.03.08. 19:45:06

@Törvény: "Én továbbra sem hiszem el. Látod ilyen egyszerű az amikor én nem hiszek el valamit. "

Nem állítom, hogy a felmérés szükséges vagy különösen hasznos lett volna. Lehet, hogy szükség volt rá, lehet, hogy nem, lehet, hogy tudni lehetett előre, ha haszontalan volt és lehet, hogy nem. Hatástanulmány, mindig ilyeneket követelnek mostanában az ellenzék felől, hatástanulmányhoz meg adatgyűjtés kell. Vagy kellett, vagy nem kellett, a fene tudja.

Én csak annyit állítok, hogy a "rajzolj napocskát" nem nyilvánvaló baromság, mint ahogyan azt sokan állítják. Ha felmérés kell, akkor valami ilyen kérdéssor ésszerűnek tűnik, benne ilyen napocska rajzolás, hogy megnyugodjon a delikvens és felidézze milyen tollat vagy ceruzát fogni a kezébe.

csak egy néző 2014.03.08. 21:38:56

@Hajdú Peter:
Nem sikerült megcáfolni a neved, baromarcú. Gratula.

csak egy néző 2014.03.08. 21:41:20

@eßemfaßom meg áll:
Te is igazoltad a neved fidióta csicska. Neked is szövegértési gondjaid vannak, nem is kicsi, próbálj meg visszaolvasni, kiskancsó, hogy miröl is volt szó.
Azt hiszem anyád téged is csak lustáságból tartott meg, mert .....

csak egy néző 2014.03.08. 21:53:49

@eßemfaßom meg áll:
Segítek egy kicsit. Te azt kérdezted, hogy szivesen fizetnék e német áramdíjat, erre én azt válaszoltam, hogy szivesen fizetnék, HA itt is olyan bérek LENNÉNEK? Sehol nem írtam azt, hogy autómatikusan német bérek lennének itt. A szúnyog komádnak sem sikerült értelmezni, és még ő mondja, hogy lehülyézem, pedig, mintha ő nyitott volna lehülyézéssel.

csak egy néző 2014.03.08. 21:55:42

@Szúnyog:
Figyelj csak öcsém, ki is hülyézett?
"Szúnyog 2014.03.08 14:18:39
@csak egy néző: hülye vagy. Semmilyen árral együtt nem jöttek be a nyugati bérek. Ez volt az egész EU bővítés lényege."

eßemfaßom meg áll 2014.03.08. 23:08:18

@csak egy néző: Komoly versenyben vagy magaddal a "Ki tud még mélyebbre kerülni" versenyszámban, és nyerésre állsz :)

csak egy néző 2014.03.09. 00:05:40

@eßemfaßom meg áll:
Gratulálok, látom nem sikerült megértened.
Nem baj. Az a lényeg, hogy jó neked.
Ennyi volt.

7tom 2014.03.09. 01:17:04

@zobod: A pénzt össze is lehetne spórolni az erőműre, még nagy áremelés sem kellene hozzá, csak a rezsicsökkentést kellene elfelejteni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.03.09. 20:19:02

@♔bаtyu♔:

"Az ember nem feltétlenül azért szavaz Orbánékra, mert Paks-al egyetért, ennél azért több kell."

Azt írtam, ellene szavazhat azért, mert nem ért egyet. olvasni tudsz?! És mivel kurva sokba kerül, ennél jobb indok nem kell.

"Mellesleg Paksot nyilván bővíteni kell, a német erőmű leépítések ára is az, hogy valahol pedig épülnek, pld. csehek, franciák, mert a németek áramfelhasználásá nem lesz kevesebb."

A német áramimport valójában csökkent:

s73.photobucket.com/user/knauzaa/media/Infografiken/import_export.jpg.html

"Nyilván én nem ezért nem szavazok az MSZP-re, de azért elgondolkodtató, hogy pld. ebben a témában is milyen hülye indokkal operálnak. "

te bemutattad, hogy milyen tudatlan, hülye és diszlexiás vagy, ne nagyon hülyézz másokat!
süti beállítások módosítása