Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Meglepően friss volt a Bajnai beszéd

2012.10.23. 19:17 | Brendel Mátyás | 113 komment

Címkék: tüntetés beszéd milla bajnai

Bajnainak az elmúlt két év után nehéz volt olyan beszéddel előjönnie, amely igazán érdekes, igazán ott van. Miért? Mert az elmúlt két évben nagyon konstans módon, nagyon egysíkú módon romlott a helyzet minden fronton. Ugyanazok a dolgok vannak itt a nyakunkon. És mégis...

***

Jobb volt, mint gondoltam. Akik esetleg majd azzal jönnek, hogy hirtelen szerelmes lettem a Bajnaiba, annak elmondom, hogy a beszéd tartalma volt jobb, mint vártam, az előadásmód az nem sikerült jobbra, mint gondoltam, és ez nem nagyon meglepő. Sem Bajnai hangja, sem viselkedése nem volt igazán jó, sőt, nyomokban olyan furcsán is nézett ki a színpadon, hogy akár a hitelesség látszatának rovására is mehetett. Az első pár másodperc szerintem kifejezetten béna lett. Bár a hitelesség számomra mégis megvolt, én a zavarnak és a személyiségnek tudom be a metakommunikációt.

Nem fogom az unalmas szempontokat és mondanivalókat elmondani, három szempontból fogom elemezni a beszédet, az egyik az, hogy igazam volt-e az előzetes helyzetelemzéssel, azt csinálta-e Bajnai, amit vártam, a második az, hogy igazam volt-e Juhász Péter kritikájával, a harmadik pedig néhány újszerű mondandó, illetve újszerű kép. kiemelése. Hát most bocs, de szerintem ez az érdekes, és aktuális dolog. A viszonylag unalmasabb "miért kell Orbánnak mennie" általános dolgokat el kellett mondani, de én nem fogom megismételni. Evidensnek veszem, hogy az olvasó ezt tudja, olyan olvasóra nem számítok, aki nem tudja. Meg az olyan nem is érdekel.

Az első szempont. Én azt jósoltam, hogy bár Bajnai a Milla tüntetésére megy el, itt kezdi a zászlóbontást, itt indítja el az összefogást, de ha hihetünk korábbi elemzéseiknek, akkor nem kerülheti ki a többi pártok felé a nyitást. Pontosan ez történt, Bajnai nagyon fontos gesztusokat tett, nagyon fontos dolgokat szögezett le, amelyek biztosítják, hogy a Milla tüntetésen nem felszólaló pártokkal is nyitott az összefogásra.

Így tehát Gyurcsány és a DK vészjelzése elhamarkodott volt (be is látta). Bajnai ügyesen oldotta meg azt a problémát, hogy a Milla tüntetésén bontott zászlót.  A Milláén, amely elhatárolódott a 2010 előtti pártoktól, ugyanakkor Bajnai ezzel nem ért egyet. Ezt úgy oldotta meg, hogy ugyan előzetesen nem szólt be Juhásznak, nem vitatkoztak, nem szegült ellent, és nem lázadott. Utólag sem alázta meg Juhászt, de a beszédben, ott, ahol világos volt, hogy márpedig nagyrészt itt most ő csóválja a kutyát, ott jelezte, hogy mi lesz. Ez kevesebb, mintha Juhásztól előzetesen kikényszerítette volna a fegyverletételt, de utólag azért kb ezt érte el. Most innen nem látom, hogy Juhász hogyan fogja kizárni az MSZP és DK politikusait. Nem látom, hogy Juhász hogy vihetné tovább a politikáját.

Zászlóbontásról beszéltem, mert ez az volt. Igaz, a hármas összefogás, a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás alapítvány összefogásának a zászlóbontása, de az volt. TGM-nek nem volt igaza. Ha ez neki nem tetszik, akkor neki nem kellett volna szónokolnia.

Juhász Péter felől nézve sem kellett volna TGM-nek szónokolnia, mert el kellett volna döntenie, hogy a közöst akarja domborítani, és a DK és MSZP szónokait és zászlóit azért nem hívják meg, mert túl megosztóak, de akkor TGM mit keres ott?! Vagy plurális felfogást akarnak sugározni, de abba belefér az MSZP és a DK. Én nem látom, hogy TGM miért lenne kevésbé megosztó, mint a DK. Elvégre TGM radikális baloldali, maga szerint nagyon nem ért egyet Bajnai gazdaságpolitikájával, a DK meg azzal szinte az utolsó törvénycikkelyig egyetért, mindketten liberális-szociáldemokrata elveket vallanak. Tehát mit keresett ott TGM, és miért nem volt meghívva a DK?!

Na most azért kérem, mert a Milla Juhász Péter egyéni kis hatalmi játszmájának eszköze, és ő azt hívott meg, akit akart, és azt nem, akit nem. TGM neki személyesen jó volt, meghívta. Nagy Navarró Balázst nem. Pedig Nagy Navarróval igazán nem sok gondja lehet, azt még úgy sem lehet magyarázkodni, mint Gyurcsányt. Hogy miért nem hívta meg Nagy Navarrót, erről Nagy Navarro a Milla FB oldalán kommentben kifejtette a véleményét. Mivel ez nem jelent teljes publikálást, ezért én ide nem másolom be.

Ugye a 2010 előtti politikusok utálatával az a gond, hogy Bajnai ellent mond az elvnek:

"Sok bűne volt a 2010 előtti éveknek is. Minden kormányhoz lehet kérdőjelet tenni, de nem lehet őket összemosni."

"Ebben a szövetségben szükség lesz demokratikus pártokra és politikusokra is. Várjuk azokat a honfitársainkat, akik a maguk pártkötődését nem akarják megtagadni. Nem is kell megtagadniuk"

"Mert igenis van lényegi különbség a mostani két év és az azt megelőző nyolc között. Aki ezt nem ismeri el, az nem igazságos"

Meg egyébként is hülyeség ez a nagy 2010 előtti utálat. Mitől lennének a 2010 utániak jobbak?! Hát a Milla történetében nem látjuk a hatalmi játékok, a gyerekesség, az elvtelenség nyomait?! Hát az alternatív köztársasági elnök választása nem volt a komolyság és a demokrácia szembe köpése?! Hát nem látjuk ezer apró kis jelből, hogy Juhász Péter is pont ugyanolyan kis érdekpolitikus, mint bármelyik más rossz politikus bármelyik pártban?! Ilyen minden van, mert "magyar földből nagyrészt ilyen politikus nő", az ilyen a hatalom közelébe szeret kerülni, és nincsenek elég erős eszközök a kiszűrésére. Ha a pártokban nincs, akkor a Milliában meg aztán pláne nincs.

Juhász Péter politikáját tehát Bajnai megcáfolta, és Kónya is, mert Kónya is arról beszélt, hogy az a nézet, hogy a bajainkért az elmútnyócév tehet, hazugság. Értve ezalatt azt, hogy persze voltak hibák, de most elsősorban Orbán a hibás. És értve ezalatt azt, hogy az az elmútnyócév nem hasonlítható az elmúlt két évhez.

A pódiumon a tüntetés végén három személy állt: Juhász, Bajnai és Kónya. Ezen három személy között Juhász elmúlt napokban makacsul képviselt anti-MSZP és anti-DK politikája kétharmaddal simán bukott. Juhász marginalizálódott. Igazam volt a kritikával, és ennek következményei is lettek.

Bajnainak az elmúlt két év után nehéz volt olyan beszéddel előjönnie, amely igazán érdekes, igazán ott van. Miért? Mert az elmúlt két évben nagyon konstans módon, nagyon egysíkú módon romlott a helyzet minden fronton. Ugyanazok a dolgok vannak itt a nyakunkon. Ugyanaz rossz ma is, ami 2 éve volt, ugyanaz a kétségbeejtő ma is, ugyanazokat a kritikákat lehet elmondani, legfeljebb annyi van, hogy "nyugaton a helyzet fokozódik", és igen nehéz ezt az egyre rosszabb helyzetet egyre negatívabb jelzőkkel, képekkel, hasonlatokkal leírni. A hallgató sajnos megunja, telítődik, ilyen az ember. Habituáció.

A kulcs tehát az új jelzők, képek, hasonlatok megtalálása, és Bajnai talált ilyeneket. Persze tudjuk, hogy ezen nyilván hetek óta dolgozik egy csapat, és elég sok ismert mondást, szófordulatot ültettek a beszédbe, de nekem a vártnál sokkal frissebb, érdekesebb lett.

"Magyarországnak két ellensége van, a reményvesztettség és a csodavárás"

Ezt nagyon fontosnak tartom, én már nagyon sok évvel ezelőtt is írtam a messiásvárásról, amely Magyarországnak egy nagy átka (már minimum Ady óta), és akárhogy is, de Bajnai körül is kialakult ez a messiásvárás. Valószínűleg nehéz elkerülni, és kár is volna elkerülni azt, hogy emberek tömegei várják 2014-től majd a nagy fordulatot. És valamekkora nagy fordulatra szükség is lesz, és remélhetően be is fog következni. Ugyanakkor elengedhetetlen hűteni a túlzott messiásvárást.

És az is való igaz, hogy a magyar szavazók, akár csak ezen blog olvasói is nagyrészt vagy túlzottan messiásvárók, vagy túlzottan is reményvesztettek. Sőt, akár egyszerre a kettő is előfordul. Emiatt van az, hogy tulajdonképpen nagyon keveset tesznek az emberek. Mert vagy a messiástól várják, vagy pesszimistán tétlenek. Az, hogy csináljanak valamit, az ritkán fordul elő.

Bajnai beszédében ez a fontos, nem feltétlenül nagyon új elem is friss megfogalmazásban került elő. tetszett, ahogy elmondta, a bloggernek, az ex-miniszterelnöknek, a pártoknak, az egyszerű embereknek is mindnek ki kell venni a részét a dolgok megváltoztatásában. Mindenkinek a maga szintjén. És különösen az tetszett, ahogy arról beszélt, hogy szinte "kellett", hogy visszajöjjön. És ez azért nem alakoskodás, mert való igaz: nagyon sokan veszik fel azt a mentalitást, hogy ők sok százezret keresnek, jól élnek, mit érdekli őket, majd kihúzzák, majd túlélik, majd kihúzzák, majd mások 2014-ben megoldják a dolgot. Hát nem. Ezért tenni kell, és nem ülhet otthon az ország nagy része, kibekkelve a még hátralevő másfél évet. Mert akkor még öt és fél lesz.


Az embereknek például most október 23.-án annyi lett volna a feladatuk, hogy többen legyenek, mint a Békemenet. Hát, sajnos még ez sem ment. Csak annyian voltak, hogy a kormány simán behazudja, a Békemenet volt sokkal nagyobb. Én már tavasszal is elmagyaráztam, hogy ez miért fontos. És nem messiásos módon, és nem semmittevős módon magyaráztam el, hanem pont azt, hogy ez egy kis dolog, amivel azért sok mindent el lehetne érni. Ennyi.

Ha a két tüntetés kb azonos nagyságú, akkor a kormány bevállalhatja különösebb probléma nélkül a hazugságát. Ha négyszer annyian lettünk volna, akkor durva lett volna, mert két képpel első ránézésre megcáfolható a dolog. A külföldi tudósítók nem hülyék. Az egyértelmű vereséget Orbánék nem tudták volna menteni. A döntetlen közelit simán kimentik. Nem lett volna szabad nekik döntetlen közeli eredményt engedni!

És ez azért baj, mert most pár hónapig Orbán nyeregben érzi magát. Ahelyett, hogy megszeppent volna, ahelyett, hogy a valóság durván nyomta volna orrba, szépen bemesélheti még magának, bemeséltetheti a talpnyalóival, hogy a király nem meztelen.

És ez meg azért baj, mert amíg a király ennyire nem tér észhez, addig mi szívunk. Minden egyes hónappal. Nem kicsit, nagyon.

· 2 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr114865084

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.24. 10:30:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: 56 + 56 (fotógaléria a Milla tüntetésről) 2012.10.23. 21:36:27

Jó volt a napsütés, jó volt a szokott tömeg, jó volt, hogy egyre több személyes ismerőssel futottam össze (itt egy volt kolléga, ott egy szomszéd, amott egy jóbarát szülei), és jó volt, hogy most már nem csak szócséplés volt, hanem konkrét cselekvés, p...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 00:02:03

@billy reed:

"Ez így lett volna akkor is, ha a Milla rendezvényén 4 millióan lettek volna."

azért az ugye eljutott volna Angela Merkelhez, és esetleg akkor legközelebb jobban megmosta volna Orbán fejét,. ezt kéne felfogni, te félkegyelmű!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 00:05:06

@NYJetsTD:

nem írtál érvet, hülyegyerek. elmagyaráztam, hogy a Békemenet és az ellentüntetés miképpen és mit befolyásol.

amilyen tuskó vagy egyébként, simán tökön is szúrtad magad egy bekezdésen belül mondtál ellent saját magadnak, te húgyagyú.

"Merkel néppárti? Húú de tudsz, ezt másnak el ne mond...és szerinted mi lenne neki fontosabb, orbán néppártisága, vagy az otthoni szavazók bizalma? Vagy mert felvonult ovi mellett a szavazók 3%-a, attól lefossák a bokájukat?"

Itt egyszerre állítod, hogy:

A) Merkelt érdeklik az otthoni szavazók, az otthoni szavazóknak meg nem tetszik az, hogy Magyarországra költ a német állam pénzt (ami ugye így eleve baromság, meg tud a fenét erről a német átlagszavazó). De azt vetetted fel, te sötétállat, hogy érdekli ezeket a német szavazókat az, hogy ráadásul ezt a pénzt egy nem demokratikus államra költi a német állam. Tehát, hogy az átlagos német szavazó tud az ellentüntetésekről, érdekli őt, hog a szavazók 3 százaléka ellentüntet.

Ez volt a felvetésed:

NYJetsTD 2012.10.23. 20:39:21

B) Ellenben most meg azt állítod, hogy az átlag német szavazót nem érdekli a Békemenet, nem érdekli, hogy a szavazók 3 százaléka felvonul a kormány mellett.

Döntsd el, te félkegyelmű, hogy akkor az a 3 százalék, az a százezer körüli ember, amelyik a Békemenetben vagy egy nagy ellenzéki tüntetésben tud lenni, most érdekli-e a német átlagszavazót, vagy sem!

Oszt ha lekorrepetáltál a bevezetés a logikába tantárgyból, akkor az utóvizsga jeggyel gyere vissza, te barom!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 00:12:12

@NYJetsTD:

a megoldás meg az, hogy az átlag német embert nem érdekli a százezres magyar Béketüntetés, sem a Milla tüntetés, nem is tud róla, nem szerepel a német híradókban. Egy háromszázezres esetleg már szerepelt volna.

De nem ez a fő ok, amiért nagyot kellett volna tüntetni, hanem ahogy már mondtam, az EP-ben a néppárt hozzáállását kissé befolyásolni tudja, meg Angela Merkel hozzáállását. Angela Merkelnek ugyanis a német nagykövet vagy lapok bemondják, hogy mekkora tüntetés volt, és azok nem a kormány poropagandáját adják vissza, de azért +-20ezer még sem érdekli őket.

tehát egy 120ezer versus 80ezer az Angela Merkelnek döntetlenként lesz bemondva, ellenben egy 300ezer versus 100ezer, az "hubazmegként" lesz bemondva.

ilyen egyszerű ez öreg, csak ki kéne nézni az agyadból néha. Mondjuk nagyon úgy néz ki, hogy azért nem tudsz kinézni belőle, mert nincs.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 01:01:08

"Az embereknek például most október 23.-án annyi lett volna a feladatuk, hogy többen legyenek, mint a Békemenet. Hát, sajnos még ez sem ment."

- Több helyről hallottam, hogy a kormányellenes tüntetéseken akit felismernek a közszférából, azt kivágják. Ha vállalkozó, és vannak közmegrendelései, ellehetetlenítik, elveszik a nyert szerződéseit.
- Sok ember akar váltást, de meg is akarnak élni az emberek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 01:09:04

@Brendel Mátyás:

" ugyan mit számít a szabolcsi nénike élete szempontjából, hogy Insbruckban az osztrák bácsika mit gondol?!"

Az osztrák bácsi adóbefizetéseiből keletkezik az az irdatlanul magas EU pénzösszeg, amelyből a szabolcsi nénike falujában felújítják a közműhálózatot, hogy a néninek ne gyertyával kelljen este kisétálni a pottyantósra.

Ha az osztrák bácsi úgy gondolja, hogy a töke telke van abból, hogy a pénzét költik, miközben szabadságharcolnak ellene, akkor kevesebb pénz jut ide, és a néni unokájának nem lesz új óvoda, iskola, orvosi rendelő,......

Az ov által kivetett bankadó például ''''rengeteg'''' pénzébe kerül a bajor adófizetőknek.
Mivel a Freistaat tulajdonában levő pénzintézet leánybankját sarcolja. Közvetve a bajor polgárokat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 01:10:32

@Brendel Mátyás:
"egy dolognak van jelentősége, hogy a nyugati politikai vezetők mit gondolnak, "

- Amit a választóik. Lásd előzőt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 01:15:17

@Brendel Mátyás:

" kimegy Orbán Berlinbe Merkelhez, Merkel elkezdi mosni Orbán fejét, hogy demokrácia. mire Orbán visszaszól, hogy: "
- És jött az újabb nemmegszorítás. Mert ha nincs újabb matolcsi csomag, akkor nincs nyugatról pénz. És innentől Merkeléknek nem kell tenniük semmit, mert a népnek kell ov-t leváltani. És a megszorítások (Kiigazítások) után le is fogja. Merkeléknek az az érdeke, hogy 14 elött (Értsd: Választásokon bukjon) ne váltsák le.

Azt már megírták róla kint, hogy nem demokrata. Úgyhogy demokrácia ügyben nem mossák már a fejét.

NYJetsTD 2012.10.24. 01:16:07

@Brendel Mátyás: : ) kreténgyerek.... logikáról papolsz, közben pedig az egész bejegyzésedben arról regélsz, hogy "orbán azt mondta".... faszikám, látszik, közöd nincs arról mit jelent a politikai üzenet...úgyhogy a logika szót te ne vedd a szádra, mert Russell forog a sírjában...

Ráadásul az olvasási és megértési nehézségeiddel ne fárassz, mert annyira koncentrálsz a sértegetésekre, hogy közben elveszíted a fonalat. Egyszerre csak egyet csinálj, mert így szánalmas. Ha logikai bukfencet vélsz felfedezni, gondold még egyszer végig, hátha végre sikerül megértened. Ha nem megy, akkor nincs mit tenni...

Szedd össze magad, mert tőled ez harmatgyenge... na nyomd tovább debil, délután elolvasom mit brekegtél...

ezu 2012.10.24. 04:52:52

Ha azt motyogta volna, hogy bubububububu, néhányaknak akkor is friss lett volna. Van akinek mindegy, csak az a lényeg ki mondja. Én halottam belőle részleteket, hát egy egészséges ember belealudt volna.

ezu 2012.10.24. 04:57:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ja. Jó nagy hülyeség, de azért az lehiszem, hogy többen mondták. Viszont nekem a szomszédom elég vad balos (a főnökei is tudják róla), és osztályvezető egy országos háttérintézménynél. Köztisztviselő. Na most képezel el azt az iskolai takarítónőt, akit kirúgnak mint közalkalmazottat, mert meglátták a bajnai altatóterápiás beszédét hallgatni.:)) Ugyan! Le se szarják. Max annál nem szarják le, akit ők tettek be a finomba, de az meg érthető.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:41:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Sok ember akar váltást, de meg is akarnak élni az emberek. "

rövidlátó megalkuvás

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:45:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ez roppant nehezen érvénzesülő, áttételes összefüggés.

az én Angela Merkeles éldám ennél jóval hamarabb, és biztosabban hat. ráadásul a te közvetett összefüggésednek az én közvetlenebb összefüggésem az alapja: az osztrák bácsika Angela Merkelen keresztül hat Magyarországra. már amennyire.

Angela Merkelt meg akárhogy is, de eléggé le tudja szerelni Orbán azzal, hogy "miféle tüntetés? mellettem tüntettek többen!"

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:47:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Azt már megírták róla kint, hogy nem demokrata. Úgyhogy demokrácia ügyben nem mossák már a fejét. "

de piont azért is, mert a Békemenettel és a silány ellentüntetésekkel tudott védekezni,

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:49:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: az osztrák bácsika véleményét is erősen befolyásolja, hogy mit lát a híradóban. és nem látja azt, hogy Budapest utcáin százezrek tüntetnek a kormány ellen, tehát az osztrák bácsika képe Magyarországról kevésbé az, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

ha a híradóban sok százezres tüntetés lenne, akkor egészen más volna a véleménye.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:52:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: többek között erre találták fel az álarcos tüntetést. miért nem tudnak az emberek gondolkodni, miért kell mindent a szájukba rágni, miért nem tudják megoldani a problémáikat?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 07:56:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: amikor Teheránban voltak a tüntetések, akkor milliónyi ember ment ki tüntetni. pedig ott, ha felismertek valakit, akkor nem csak annyi volt, hogy kirúgták az állásából. de nem voltak gyáva férgek, és nem voltak lusták. tragikus vége lett, de azt el kell ismerni, hogy hősök voltak. a magyarok meg gyávák és lusták. és aztán jönnek a buta kifogásokkal, és megmagyarázzák a dolgot. mint te, meg NYJets (bazmegmárilyennévvelkommentelni, már ez is jelzi az értelmi színvonalát)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 08:17:00

@Brendel Mátyás:

"rövidlátó megalkuvás
"

- Az. Viszont a gyereknek nehéz elmagyarázni, hogy most nem alkuszunk meg ov-val, és ezért nem eszünk vacsorát.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:19:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Viszont a gyereknek nehéz elmagyarázni, hogy most nem alkuszunk meg ov-val, és ezért nem eszünk vacsorát. "

de meglehet. és így lesz a következő generáció gerinces. mert nem azt látják a szüleiktől, hogy gyávák és lusták.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:21:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ahogy a Bajnai beszédben szerepelt, mindenkinek ki kell vennie a részét. a megalkuvó szülő nem teszi. te is Orbán leváltása ellen dolgozol. szánalom vagy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 08:21:35

@Brendel Mátyás:

Az emberek harmada nem tudja, miből lesz fűtése idén.

A megalkuvás túl nagy áldozatot kíván, amit nem vállalnak fel az emberek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 08:25:16

@Brendel Mátyás:

" a megalkuvó szülő nem teszi."
- De, amennyiben elmegy és szavaz.

te is Orbán leváltása ellen dolgozol. szánalom vagy. "
- Én azon dolgozom (azt szeretném), ha 14-ben hatalmon maradnának. Részemről az áldozat a plusz négy év, amit nekik adnék, mert nyolc év regnálás után remélhetőleg már nincs lejjebb, ahova akkor buknak. Négy évet könnyen felejtenek el az emberek. A bebetonozott embereikre most ki sem térek, mert ha 14-ben nem sikerül 2/3-al megverni, akkor a kormány csak kirakati bábu, míg ov emberei 9 évre be vannak betonozva.

Ezt máshol már kifejtettem, miért gondolom így. Sokan gondolják hasonlóan.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:33:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Az emberek harmada nem tudja, miből lesz fűtése idén. "

pont azért, mert tavaly és tavaly előtt is megalkudtak. jövőre a fele, utána a háromnegyede nem fogja tudni, ha nem mennek ki tüntetni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:34:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: mondom, az ilyen hülyék, mint te az ellenzék második legnagyobb ellenségei.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:37:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

a te "logikáddal" egyébként az volna a legjobb, ha mindenki kimenne tüntetni, mindenkit kirúgnának, mindenki éhezne, mindenki majd halálra fagyna, mert akkor majd jól megutálják a Fideszt. a te "logikáddal" még az lenne a még jobb, ha egymillió ember menne ki, és Orbánnál elszakadna a cérna, és belelövetne a tömegbe.

nem is értem, miért nem ennek szurkolsz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 08:51:35

Bajnai beszéde nagyon jó volt, kellemesen meglepődtem, rosszabbra számítottam.

Külön pont, hogy elhatárolódott a kommunistáktól, erre nagy szükség volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 08:59:44

Figyusztok, nyuszókák, a német, osztrák, francia, angol és más ország emberei a tegnapi eseményekből szinte semmit nem tudnak, mert nem nagyon szerepel a külföldi újságokban.

Pár szórványos hír van:

"“We can’t accept strangers telling us what we can and can’t do in our own home,” Mr. Orban told an audience which the Interior Ministry estimated at 400,000. The premier was referring to repeated clashes between his cabinet and Brussels over economic and political issues."

"Demos für und gegen Orban"
www.tagesschau.de/ausland/ungarn384.html

és a Tagesschau akkor nagyon jótékony volt a Millával, mert leírta, hogy százezren voltak, azt elhallgatta, hogy Orbán mellett is voltak ennyien. És az Orbán melletti tüntetésről egy néptelenebb képet vágtak be.

Szóval ez már majdnem MTV-s manipuláció, de azt már nem hallgathatták el, hogy volt Orbán mellett is egy jelentős tüntetés, tehát a német közember ha valamit levesz, akkor csak azt, hogy ezek a hülye magyarok legalább fele részt Orbán mellett vannak. Nem jön át, hogy mondjuk nyolcvan százalék van ellene.
blogs.wsj.com/emergingeurope/2012/10/23/hungary-leader-talks-tough-as-opponent-returns/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:01:06

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: "Külön pont, hogy elhatárolódott a kommunistáktól, erre nagy szükség volt."

neked vannak ilyen furcsa lelki szükségleteid, de normális embernek nem fontos, hogy Bajnai elhatárolódjon Thürmertől.:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:03:47

@Brendel Mátyás:

Ez a magyar hagyomány. Az én korosztályom (45 éves vagyok) abban nőtt fel, hogy "így van, de nem szabad mondani" és "vigyázz, mert apádat börtönbe viszik, ha így beszélsz". Kiskorunktól megtanultuk, hogy nem az igazat kell mondani, mert azt "nem szabad".

Emlékszem, 10 éves voltam, s az iskolában (Bp. V. kerületében jártam általános iskolába) 1977-ben vagy 1978-ban, a dátumra nem emlékszem, egy április 4-i ünnepségen kérdéseket. Erre az egyik gyerek felállt és megkérdezte "miért van még mindig ruszki megszállás az országban?", persze botrány lett, de a legjellemzőbb, hogy senki sem azt mondta, hogy "bravó, bátor gyerek" vagy "hülye reakciós gyerek", hanem mindenki azt mondta "a hülye szülei nem tanították szegény gyereket, hogy ilyet nem szabad mondani".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:04:48

@Brendel Mátyás:

De, fontos, s nem csak Thürmer. Az utóbbi időkben voltak olyan hangok az MSZP környékén - különösen a Szanyi-táborban -, hogy a Fidesz ellen úgy kell győzni, hogy nemet kell mondani a "káros neoliberalizmusnak" és "balra" kell tolódni. Emlékezzünk vissza, hogy még egyezségkötési próbálkozások is voltak pár hónapja a magyar kommunista minipártokkal - Munkáspárt, Zöld Baloldal, Mebal, stb. -, melyeket aztán szerencsére Mesterhézyék jó időben letiltottak.

A különféle kommunista tendenciák igencsak károsak. Nagyon örültem, hogy a marxista 4K nem lett meghívva a mai eseményre - mi keresnivalója egy olyan pártnak, mely a venezuealai féldiktatúrát és a kubai diktatúrát éljenzi, s pozitív példának tekinti ezeket az úgymond "emberellenes" neoliberális-nekonzervatív megoldással szemben. De mondhatnám az LMP-t is, melynek egyik vezetője a múlt héten blogjában éljenezte a venezueali diktárort és rendszere "pozitívumairól" értekezett hosszasan.

Szóval azt hiszem, hogy ebben a helyzetben igenis helyes és aktuális lépés volt a vonal meghúzása a szélsőbal irányában.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:05:04

@NYJetsTD:

"Demos für und gegen Orban"
www.tagesschau.de/ausland/ungarn384.html

erre szerinted a német választó nyomást fog gyakorolni Merkelre, hogy kritizálja már meg Orbánt?! hülye-e vagy?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:08:39

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

figyusz már, hülyegyerek

1) A neoliberális politikától balra nem egyből a kommunizmus van. csak a te egybites agyadban

2) Bajnai nem határolódott el a 4k-tól, lmp-től, mszp-tól, hanem összefogásra szólított fel, amelyben minimum az MSZP benne van. úgyhogy ne örülj ennek! ráadásul a Szoli és a Milla programjában is erősen baloldali elemek vannak. azoktól sem határolódott el. hogy ez hogy fog összeállni az még a jövő kérdése

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:10:24

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: jó, de hogy Sauerbronn ezt úgy adja elő, hogy ez megfelelő indok is, az már baj. ezt csak úgy szabad előadni, hogy "ez van, de ezen változtatni kell!".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:10:25

@Brendel Mátyás:

"Bajnai nem határolódott el a 4k-tól, lmp-től"

Remélem el fog. A 4K-tól már el is határolódott, hiszen az 4K komcsi szervezet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:12:20

@Brendel Mátyás:

"ráadásul a Szoli és a Milla programjában is erősen baloldali elemek vannak. azoktól sem határolódott el"

Bár én magam jobboldali vagyok és nem értek egyet a baloldali értékekkel, önmagában semmi gondot nem látok abban, ha valaki baloldali. Nem a baloldallal van baj, hanem a szélsőballal. Bajnai ez utóbbitól határolódott el.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:13:09

@Brendel Mátyás:

"A neoliberális politikától balra nem egyből a kommunizmus van"

Nem is mondtam ezt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:17:41

@Brendel Mátyás:

Nyilván nem indok, de ilyen a magyar néplélek. Nemzedékek ebben szocializálódtak. Egy csomószor mondták már nekem "te hülye vagy, hogy nem anoním módon írsz a neten!".

lászló71 2012.10.24. 09:41:02

@NYJetsTD: Kedves a Svájciak mióta vannak az Únioban ??????????Év számot ,vagy ,,,,,,,,,,Pofád lapos.....

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:45:02

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

akkor ezt tisztáztuk, Bajnai elhatárolódott Thürmertől, és lehet, hogy a 4k!-tól. Ennek örülsz te ennyire? Ezt neked Gyurcsány is bármikor prezentálja.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 09:47:54

@NYJetsTD: "Európában bárhol beszélget az ember, németek, osztrákok, svájciak mind-mind azt kérdezik, hogy miért támogatják ezt a bolond embert a magyarok? "

és akárhiogy is, de ebből is csak egy következtetést lehet levonni, meg kell mutatni nekik, hogy nem támogatjuk! tehát nagyobb ellentüntetésnek kellett volna lennie, mint a békemenetnek, és olyan nagynak, hogy a nyugati tévékben és újságokban szerepeljen.

most nem ez történt, a magyar ellenzéki közemberek nagy része kudarcot vallott

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 09:55:26

@Brendel Mátyás:

Igen, örülök ennek. S Gyurcsánynak is örülök. Gyurcsánnyal nem politikai gondom van, kb. azonos elveket vallok vele (más kérdés: ezeket én jobboldali elveknek nevezem, ő meg - ismeretlen okból - baloldaliaknak). Gurcsánnyal a gond maga a személyisége - egy kicsit rád hasonlít felesleges agresszivításban... :-)

Persze a DK elkövetett pár hibát is, de nem alapkérdésekben, hanem egyes másodlagos témákban. Rajta is voltam a DK támogatói listáján, csak azután töröltem magam, miután a DK kiállt a homokos házasság mellett, ez számomra elfogadhatatlan erkölcsi okokból, de egyébként most is leginkább rájuk szavaznék, ha ma lenne a választás.

judy7 2012.10.24. 09:59:03

Sztem nincs ekkora jelentősége a tömegek méretének. Nagyon sokan,mint pl. én is, otthonról követték az eseményeket (momentán nem volt 7000 Ft-om felutazni Pestre).
A lényeg, hogy ezután mi fog történni. Egyértelmű, hogy gyors és intenzív válasz érkezik kormányoldalról. A jelenlegi rezsim egy dologban k..va jó, a megosztásban és a Bajnai által megcélzott tömeg túlságosan heterogén, könnyen osztható. A kérdés, egyben tudják-e tartani...?
A kérdés, hogy be tudnak-e temetődni az évek alatt kialakított lövészárkok? Vagy hagyjuk magunkat felmorzsolnii?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 10:34:39

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

"én jobboldali elveknek nevezem, ő meg - ismeretlen okból - baloldaliaknak). "

"a DK kiállt a homokos házasság mellett, ez számomra elfogadhatatlan erkölcsi okokból,"

van két ismeretlen okod. pedig mindkét kérdésre a másik kérdés tartalma az ok, a válasz.

Gyurcsány azért nevezheti magát baloldalinak, mert kiáll a kisebbségekért, és azért áll ki, mert baloldali. tök trivi, "ezt egy 90-es IQ-val fel szokták fogni az emberek".:)

fantasztikusan hülye vagy, hogy még azt se rakod össze, ami közhely, ott van az orrod előtt, te magad írod le. kb két sor alatt fellépő, rohamos amnéziád van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 10:36:28

@judy7:

"Nagyon sokan,mint pl. én is, otthonról követték az eseményeket"

és ezt szerintet Orbán Viktor, Angela Merkel vagy Barroso tudja?! na ezért van jelentősége.

"Egyértelmű, hogy gyors és intenzív válasz érkezik kormányoldalról. "

persze, megosztás és furkálódás fog jönni, de a politikájukon nem fognak változtatni.

TetraB 2012.10.24. 10:36:53

szerintem sem volt gond a tömeggel. ha a Millán kétszer annyian lettünk volna, akkor is bemagyarázzák, hogy ők voltak többen. és ez a tömeg magától jött, nem hozták, nem fizették. az adott helyen egyébként nem is nagyon látszik már nagyobb tömeg, a Szabad sajtó tele volt, az Erzsébet-híd tele volt, állítólag a Keletinél is voltak emberek.
lehet, hogy a közszférában van ilyen fenyegetettség, hogy kirúgnak, bár írhatna valaki erre megtörtént esetet. nekem nem tűnik valószínűnek, hogy valakik nézegetik a tüntetésfotókat és embereket keresgélnek. az okok lehet, hogy prózaiabbak. 5 emberből, akivel beszéltem és azt mondta jön, 2 kirándulni ment, 2 meg inkább ottho nmaradt a gyerekekkel. 1 jött el végül.

vegyünk észre valamit. a tegnap Milla nem csak Orbán ellenes, hanem (eddigi) rendszerelllenes tüntetés is volt. ilyeneket meg már a nyugati sajtó sem szeret mutogatni. nem is nagyon mutatjáka a százezres spanyol, portugál tüntetéseket sem. a miénket még Orbán miatt néha bevágják.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 10:52:07

@Brendel Mátyás:

Tévedsz. Zavar van a fejedben a "baloldal" és a "jobboldal" értelmét illetően. Sajnos ebben nem vagy egyedül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 11:23:29

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

neked van zavar.

természetesen a bal és jobboldal fogalmának van emberjogi és gazdasági jelentése. Gyurcsány gazdasági értelemben közel neoliberális szocdem. ezt sem kell jobboldalinak megjelölni. emberjogi értelemben viszont totál bal.

jobboldali gazdaságpolitikai szempontból például az egykulcsos adó jó. balolali szempontból viszont csakis a többkulcsos adó lehetséges. és a DK amellett van. na ennél fontosabb szempont nincs is. teljesen jogosan nevezi magát baloldalinak.

te totál hülye vagy, akárcsak más kérdésekben is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 11:31:40

@TetraB:

"ha a Millán kétszer annyian lettünk volna, akkor is bemagyarázzák, hogy ők voltak többen"

persze. ha csak 60ezren. de én messze több emberről beszélek.

"egyébként nem is nagyon látszik már nagyobb tömeg, a Szabad sajtó tele volt, az Erzsébet-híd tele volt, állítólag a Keletinél is voltak emberek."

ha az lett volna a hír, hogy nem férnek az emberek, látod akkor nehéz lett volna elmagyarázni, hogy nincsenek többen.

"nekem nem tűnik valószínűnek, hogy valakik nézegetik a tüntetésfotókat és embereket keresgélnek. "

ez nekem sem, de véletlen felfedezések lehetnek. én értem, hogy ennek van kockázata, de ezt vállalni kell. őszintén szólva én nem szeretnék olyan főnöknek dolgozni, aki ilyenért kirúg. akkor derüljön ki!

"rendszerelllenes tüntetés is volt. ilyeneket meg már a nyugati sajtó sem szeret mutogatni. nem is nagyon mutatjáka a százezres spanyol, portugál tüntetéseket sem. "

szerintem ha nem nézel ilyen tévét, nem olvasol ilyen sajtót, akkor ne égesd magad hülyeségekkel! nyugaton minimum más ország tüntetéseit simán leadja minden újság. de mivel más országoké, nagynak kell lennie. a kis tüntetés, na az nem érdekli a külföldi sajtót.

TetraB 2012.10.24. 11:38:05

@Brendel Mátyás: TV-m nincs, külföldi sajtót sem nagyon olvasok, ezért elnézést az elhamarkodott véleményért. valahol olvastam, hogy ezeket az Occupy féle dolgokat kevésbé mutogatják, de akkor tévedtem.

egyébként tömeg szempontjából mindig jobbak a nagy terek szerintem. a Szabad Sajtón nehéz lett volna szerintem úgy megszervezni, hogy mindenki hallja. bár a híd két oldalára, ahol ha jól emlékszem a Szolidaritás is bevonult, ott azért még fértek volna jó páran. de nem tudom, hogy arra is érvényes volt-e az engedély.

mindenestre a legutóbb Szoli tüntetéshez képest ahol voltam, azért elöntött az a tömeg feeling, mozdulni alig bírtam :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 12:23:50

@TetraB: "valahol olvastam, hogy ezeket az Occupy féle dolgokat kevésbé mutogatják, de akkor tévedtem."

mondom, az adott országban a kormányhoz húzó média esetleg nem annyira, de egy másik országban simán tök jó hír, hogy ezek ott sátoroznak a főtéren vagy a parlament előtt, vagy a St Paul katedrális előtt...

"egyébként tömeg szempontjából mindig jobbak a nagy terek szerintem. a Szabad Sajtón nehéz lett volna szerintem úgy megszervezni, hogy mindenki hallja."

ebben van valami, de ez azt jelenti, hogy a Milla eleve nem mert nagyot álmodni. persze jogosan, nem ez a hiba.

Rive 2012.10.24. 12:27:34

A király nem tér észhez.

Ha megszorongatják, akkor a király büntet.

Az utca-pénisznek ugyanúgy semmi értelme, mint az e-pénisznek.

Ha Bajnai/akárki a politikából kiábrándult tömegeket akarja megszólitani, akkor meg kell azzal békélnie, hogy ez a réteg vakcinálva van a nagy lelkesedés, a tömegbulik, effélék ellen.

Érje be azzal, ha elmegy a tömeg szavazni.
Nálam is érje be szépen azzal, ha elmegyek szavazni.
Ha sikerül valamit felmutatnia, akkor el fogok menni szavazni.

Buli alatt evezni voltam. ~ ötven horgász 'jött szembe' a Tisza-tavon, már akkora tömegtől is herótom volt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 12:36:00

@Brendel Mátyás:

A liberális az mindenképpen jobboldali, leszámítva a szoclib irányzatot.

Attilajukkaja 2012.10.24. 12:53:22

@NYJetsTD:
"Unom már hogy állandóan a hülyékhez kelljen igazodni."
Sokban egyetertek veled. Csak nem tudom, hogyan definialod a "hulyeket".
Megerne egy miset az, hogy kik is ma itthon a hulyek,...es miert van beloluk ennyi.
Szvsz nem Orban tehet rola,....O csak ugyesen kihasznalta az emberek hiszekenyseget (egy bizalmi u"rt toltott ki) , ahogy sokan tettek az elmult nehany szaz evben. Orban egy ugyes opportunista, aki igazi forradalmarbol avanzsalt igazi mini diiktatorra.
(Arrol most ne beszeljunk, OV hogyan elt vissza a 2/3 bizalmaval, mert ez a poszt nem errol szol.)
En nem Orbant hibaztatom. Neki jonnie es gyoznie kellett ahhoz, hogy mi mindannyian raeszmeljunk, mi az, amit biztosan nem akarunk. Es ez az elmult 22 vagy 60, 100 evre vonatkozik. En ezert koszonetet mondok OV-nak.
Es itt huzok egy vonalat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 12:56:57

@Brendel Mátyás:

"
Brendel Mátyás · ile-de-france.blog.hu/ 2012.10.24. 08:33:17
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Az emberek harmada nem tudja, miből lesz fűtése idén. "

pont azért, mert tavaly és tavaly előtt is megalkudtak. jövőre a fele, utána a háromnegyede nem fogja tudni, ha nem mennek ki tüntetni. "

- Ne légy demagóg! Attól, hogy tüntetni megyek, nem lesz olcsóbb a gáz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:02:41

@Brendel Mátyás:

Csak gondold végig!

Ha nyer más, nem 2/3-al, akkorr mit tud tenni egy kormány?

A kulcshelyeken 9 évre bebetonozott fideszkatonák vannak, a zorbán megint szétvereti a várost, a kormány közjogilag tehetetlen lesz, és a babérokat a fidesz aratja le 18-ban.

Ellenben ha hagyjuk őket ámokfutni, amely ámokfutás hetente egy hónappal vet minkewt vissza, talán sikerül nekik annyi kárt okozni, annyit konfrontálódni, hogy 18-ban megsemmisítő vereséget szenvednek. Akkor egy2/3-os demokratikus (mai ellenzék) formációnak van négy éve, hogy országot építsen.

Remélem, ők akkor már nem basszák el. Mert ez a lehetősége megvolt orbánnak is.

Ha jól élt volna vele, idővel lovasszobra lehetett volna az Oktogonon. Ám ő ezzel visszaélt, bár lovasszobra lehet így is lesz.

Hidd el, minden porcikámmal azon vagyok, hogy a zorbán mégegyszer ne mehessen nemhogy a miniszterelnöki tisztség, de még a képviselői jelöltség közelébe sem. De ahhoz, hogy ez tartós legyen, áldozatokra lesz szükség.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:04:16

@Brendel Mátyás:

Az én logikámmal az lenne a legjobb, ha afidesz hívők is rádöbbennének, hogy az ámokfutás miatt lesz nekik is szarabb. A környezetemben elkezdtek egyébként döbbenni, de kell még négy év, hogy világosan lássanak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:06:58

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: 86-88 táján a KüM protokolltermében volt egy iskolai ünnepség. A Marx-Engels-Lenin molinót fordítva akasztották fel, és a három fej jobbra tekintett.
Megjegyzésemet, miszerint már a nagy öregek is jobb oldalon keresik a boldogságot, meghallotta a tornatanár, ezért elintézett nekem egy igazgatói intőt, ünnepélyen való botrányos viselkedés miatt.
Otthon azt mondták, legközelebb, ha ilyet mondok, figyeljek oda, hogy ne hallhassa mindenki.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 13:12:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

2/3-as nyerés után lehet új alkotmányt csinálni, s ily módon az egyes tisztségeket is megszűntetni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:13:13

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

A nélkül, hogy tovább ragoznánk a témát, csak egy mondatban reflektálok:
Ha elfogadod, hogy létezhetnek homokos emberek, akkor meg kell adni nekik is a jogot, hogy választott társukkal együtt, ugyanolyan módon élhessenek, mint a többi ember.

A DK nem tűr megkülönböztetést, ezért ki KELL állnia a melegházasságok mellett.

Attilajukkaja 2012.10.24. 13:14:17

@Rive:
"ez a réteg vakcinálva van a nagy lelkesedés, a tömegbulik, effélék ellen.
Érje be azzal, ha elmegy a tömeg szavazni. "
Valahol kozepen lehet az igazsag. Vannak, akiknek kellenek a lelkesito beszedek. Szeretik hallani, hogy masok is hasonloan gondolkoznak, hogy nincsenek egyedul.
Es vannak, akik nem igenylik ezt a felhajtast. Csak elmennek szavazni.
De mindenki szereti latni, hogy MASOK kiallnak az o igazaert is!!!!!!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 13:15:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem értek egyet veled.

A házasságnak van egy adott definíciója. Minek megbolygtani? S ha ezt tesszük, akkor miért csak a homokosok kedvéért?

Attilajukkaja 2012.10.24. 13:20:18

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
"A házasságnak van egy adott definíciója."
Pontosan mi is az? Es ki definialta?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:20:57

@TetraB:

Egy másik esetet írok le:

Kórház osztályvezető főorvosánál megjelent két öltönyös, hogy jelentsen az osztály dolgozóiról. (ki mit mond ov-ról, a kormányról, ki akar elmenni külföldre, ki elégedetlenkedik a körülményekkel, ki ad hangot a véleményének, kire hallgatnak a többiek, stb...)
Nemet mondott. Ez hétfőn volt, szerdán már csak sima orvos volt.

.

Közhivatalban megtiltották a dolgozóknak, hogy közéleti történésekről eszmét cseréljenek. Ezt egy ott dolgozó mondta.

.

Egyik iskolában a tanító nénik végigkérdezték a gyerekeket, kik merre voltak hétvégén, kik voltak békemeneten.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 13:24:48

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
Látsz esélyt 14-ben kétharmados győzelemre? Ahol a nyerte kétharmad nem egymásnak esik, hanem dolgzik négy évig, és megteremti a minimumot?

Attilajukkaja 2012.10.24. 13:42:01

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
"2/3-as nyerés után lehet új alkotmányt csinálni, s ily módon az egyes tisztségeket is megszűntetni."
Ez az en bajom. Ha nem lesz 2/3 a nyero part reszerol 2014-ben, akkor elvileg semmi olyat nem szuntethetnek meg, amit nyilvanvaloan elszurt a Fidesz? Meg nepszavazassal sem???? Hat milyen demokracia ez?

Amugy nem kell uj Alkotmany, mert most sincs uj. Csal uj Alaptorvenyunk van, amit nem konszenzus, tarsadalmi megegyezes alapjan fogadott el az orszag,...csak egy part eroltette ra a zemberekre. Az Operahazban probaltak megunnepelni a bevezeteset, ahonnan a hatso kijaraton voltak kenytelenek tavozni a nemes urak es holgyek, hogy elkeruljek a tomeg haragjat
Ez nem Alkotmany! Ennek az iromanynak nincs becsulete. Meg akkor sem, ha kulon asztalt, nemzeti szalagot es tollat biggyesztunk melle az onkormanyzari hivatalokban.

Attilajukkaja 2012.10.24. 13:50:56

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

"Férfi + nő. Így alakult ki a magyar jogban. "

Igen, en is igy hallottam annak idejen. Azert orulnek, ha valaki ezt egy paragrafussal ala is tamasztana nekem. Nem vagyok jogasz,....de szeretnem latni, hogy milyen jogi alapon zarjak ki az egynemuek hazassagat nalunk.
Szakavatottak velemenyet kernem,....de azok ugysem latogatjak ezeket a blogokat. Sajnos.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 14:07:22

@Attilajukkaja:

Erkölcsileg igazad van, de jogilag nem.

Egyébként az Alaptörvény 95 %-a rendben van. Ki kell dobni a fenébe a preambulumot - hívő keresztényként szégyellem, hogy a kereszténységre hivatkozva csinálták! S pár cikkelyt rendben kell hozni.

Sajnos jogilag nincs olyan követelmény, hogy az alkotmány konszenzuson alapuljon.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 14:14:42

@Attilajukkaja:

Jogász nem vagyok, mert nem tettem le az államvizsgát, de 5 évet azért elvégeztem.

1952. évi IV. tv.:
"10. § (1) Házasságot nagykorú férfi és nő köthet."

Ez a hatályos szöveg.

A korábbi tv. kb. ugyanezt mondta ki.

Mo-n 1895 óta van polgári házasság. Előtte csak egyházi volt, azt az állam automatikusan elismerte.

Attilajukkaja 2012.10.24. 14:30:00

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
"Ki kell dobni a fenébe a preambulumot - hívő keresztényként szégyellem, hogy a kereszténységre hivatkozva csinálták!"
Orulok, hogy ezt mondod!
Nem vagyok hivo, de eddig eszembe sem jutott elutasitani a keresztenyseget. A legtobb csaladtagom hivo katolikus,...es soha nem bantanam a hituket. Amig ram nem eroltetik.... (Eddig meg sosem probaltak!)

"S pár cikkelyt rendben kell hozni."
Ebben is nagyon egyetertunk! Foleg azokat a cikkelyeket, amelyek korlatozzak a szemelyi szabadsagomat. Nehogy felreerts! En benne vagyok a 10 parancsolatban. Lehet, filozofiai vitaink lennenek, melyiket hogyan ertelmezzem.

"Sajnos jogilag nincs olyan követelmény, hogy az alkotmány konszenzuson alapuljon. "
Igen, idaig en is eljutottam. De nagyon nem tartom ezt jonak, becsuletesnek. Es azt remelem, hogy egyszer ez megvaltozik.
Szamomra az Alkotmany tobb, mint egy szabalyokat felsorakoztato lista! Ez egy moralis, egy osszetartozast szimbolizalo kodex, amelyhez barki onkent csatlakozik, aki magyar akar lenni. Egy olyan kodex, amelyikre nem csak a nemzetunk kis resze lehet buszke, hanem a legtobb magyar.
En egyelore nem tartozom ezek koze. :o/

Attilajukkaja 2012.10.24. 14:37:45

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

"1952. évi IV. tv.:
"10. § (1) Házasságot nagykorú férfi és nő köthet."

Koszi szepen. Most legalabb van, mire hivatkoznom.
....De nem orulok neki.

Most akkor meg mi jon? Tenyleg a sotet kozepkor?
El vagyok keseredve.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 15:00:36

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: "A liberális az mindenképpen jobboldali,"

nem. gazdaságpolitikában jobboldali, de emberjogilag nem. a homofóbia a liberálisnál kizárt, a jobboldalionál lehetséges.

bazdmeg te miért vagy ekkora faszfej?!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.24. 15:16:39

@Brendel Mátyás:

"Emberjogilag" - na ez nem létezik. Sőt éppen a jobboldalra a jellemző a személyes szabadságjogok kiemelése.

A homoszexuális kérdés meg egész más ügy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 15:19:26

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Attól, hogy tüntetni megyek, nem lesz olcsóbb a gáz. "

ha sok százezres tüntetés lett volna már 2010-ben, akkor Orbán fejét jobban megmosták volna. azt meg tudjuk, hogy Orbánt egyetlen dolog tudja megállítani, a külföld. az EU, meg Angela Merkel.

és ha ez 2010-ben megtörtént volna, akkor 2 jobb év volna mögöttünk, jelentősen jobb volna az emberek helyzete.

az elmúlt 2 év fényesen igazolta, hogy ez a helyzet. a mostani Merkel látogatás is fényesen igazolja, hogy Merkel ad fejmosást Orbánnak, de a dolog nagyon attól függ. pár százezres tüntetés nagyon is befolyásolta volna.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 15:24:08

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:

""Emberjogilag" - na ez nem létezik. Sőt éppen a jobboldalra a jellemző a személyes szabadságjogok kiemelése.

A homoszexuális kérdés meg egész más ügy. "

te hülye vagy. erről ennyit. letagadod te a csillagokat is az égről. total reality check erroros bedrogozott baromállat vagy.:) figyi, ugye zserinted a Föld lapos, és a Nap kering a Föld körül?:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 15:28:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

politikai kalandorkodásnak semmi értelme. az ellenzéknek csak nyerésre szabad játszania, és kétharmadot kell kérnie. ha nem kap, akkor is nyerésre kell játszania. ilyen barom stratégiát, mint te nem lehet bevállalni. nem szimulátorral játszol, bazdmeg, emberekről van szó!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 15:30:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"a legjobb, ha afidesz hívők is rádöbbennének, hogy az ámokfutás miatt lesz nekik is szarabb. A környezetemben elkezdtek egyébként döbbenni, de kell még négy év, hogy világosan lássanak. "

az egyetlen elfogadható stratégia arra törekedni, hogy ezt másfél év alatt lássák be. minden egyéb embertelenség, és öngyilkosság.

Attilajukkaja 2012.10.24. 15:46:16

Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
Ha ok mondjak, akkor tenyleg egy hulye vagy.
En nem ezt tapasztaltam,....de en itt egy senki vagyok. Nincs szavam. Nekem is tetszett Bajnai beszede. Es nekem is tetszett, hogy elhatarolodott bozonyos koroktol.
Nehez ugy.

menőmano 2012.10.24. 18:51:19

Hát! Ja! Most lesz csak igazán totális helyzet, zűrzavar.
Visszatért a Bajnai Gordon a nagybetűs politikai életbe. Mert hiszen el sem ment, csak éppen nem politizált "élesben".

Némelyek részéről kezdődhet a totális sivalkodás.
osztjónapot!

:)))

menőmano 2012.10.24. 18:53:05

Bocsika! Lemaradt)

A fotó, a poszton a Bajnairól. Zseniális. Nagyon tetszik.
Hát komolyan...........
:))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 19:02:40

@Brendel Mátyás:

Egyszer hallgasd meg, minket mondanak a fidesz hívők. ezeket másfél év alatt nem lehet kigyógyítani.

Másik kérdés, nem látom az ellenzéket, aki elvégezné ezt a gyógyítást.

Hány ellenzéki politikus magyarázta el eddig érthetően a nyugdíjkérdést?
Hány ellenzéki politikus állt ki eddig és magyarázta el az emberek számára érthetően, mitől jobb, ha az IMF kamatot fizetjük a szabadpiaci helyett?
Hány ellenzéki politikus vezette le idézetekkel, forrásokkal, miről mikor mit hazudott orbán és a fidesz?

Másfél év kevés. Az elvakultak-elkábítottak tisztánlátásához, de a felvilágosító munkához is.

menőmano 2012.10.24. 19:03:36

Kezdődhet a totális számháború. Hol voltak esetleg többen, a "menetelgetésen", vagy az "Együtt 2014" tüntetésen.
Nem az a lényeg, hanem az, hogy mi lesz a jövőben. De én úgy gondolom, hogy a Bajnaival sikerülni fog.
:)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.24. 19:03:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Kiegészítés:

Ne a fidesz ellen szavazzunk, hanem azon értékek mellett, melyeket a fidesz elutasít.

menőmano 2012.10.24. 19:10:34

Tessék, itt van)

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni. Nem világos, hogy milyen formában képzeli el a részvételét – lehet, hogy ő maga már tudja, de ez a nyilvánosság számára még nem egyértelmű.
Én attól tartok, hogy párt nélkül ez nem nagyon megy. A modern politikai rendszerekben nem nagyon sikerült párt – vagy valamiféle nagyon komoly mozgalom – nélkül politikai választási sikereket elérni.
Azt gondolom, hogy itt előbb-utóbb valaminek történnie kell: ha nem pártalapításnak, akkor egy szélesebb támogatottságú mozgalom létrejöttének."

atv.hu/cikk/20120207_halmai_bajnai_az_egyetlen_alkalmas_szemely_de_kellene_moge_egy_part?source=hirkereso

***

Hát. Ja! Megtörtént. S ez biztató.
:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.24. 20:51:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Egyszer hallgasd meg, minket mondanak a fidesz hívők. ezeket másfél év alatt nem lehet kigyógyítani."

a másik, hogy nem is kell, 20 százalék körül vannak. és te az egész országot tönkre tennéd, hogy ezt a húsz százalékot levidd mondjuk tízre. mert t0z az akkor is Fideszes maradna, ha a NATO szénné bombázná az országot a szabadságharcban. ahelyett, hogy a húsz százalékot normálisan legyőzni akarnád.

elég elborult vagy te is, mit ne mondjak!

"Másik kérdés, nem látom az ellenzéket, aki elvégezné ezt a gyógyítást."

ezt ehhez a bejegyzéshez hozzászólva nem böfögheted ide csak így.

"Hány ellenzéki politikus magyarázta el eddig érthetően a nyugdíjkérdést?"

sok.

"Hány ellenzéki politikus állt ki eddig és magyarázta el az emberek számára érthetően, mitől jobb, ha az IMF kamatot fizetjük a szabadpiaci helyett?"

sok

"Hány ellenzéki politikus vezette le idézetekkel, forrásokkal, miről mikor mit hazudott orbán és a fidesz?"

ezt blogok és pártok portáljai teszik. a politikus erre beszédekben, riportokban rámutat, ennyi, ezt meg is teszik.

"Másfél év kevés. Az elvakultak-elkábítottak tisztánlátásához, de a felvilágosító munkához is. "

a nyolcvan százalékot kell meggyőzni, nem a húszat! itt kqrtad el. mindjárt az elején.

Éhes_ló 2012.10.25. 20:05:29

A döntetlenről a postoló csak álmodik.
De tegye.
Joga van hozzá.

Nekem is röhögni rajtuk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.26. 19:35:37

@Brendel Mátyás:

"ezt ehhez a bejegyzéshez hozzászólva nem böfögheted ide csak így.
- Európai Vitakultúra?

"Hány ellenzéki politikus magyarázta el eddig érthetően a nyugdíjkérdést?"
sok.
- Ki, mikor?

"Hány ellenzéki politikus állt ki eddig és magyarázta el az emberek számára érthetően, mitől jobb, ha az IMF kamatot fizetjük a szabadpiaci helyett?"
- Ki, mikor?

"Hány ellenzéki politikus vezette le idézetekkel, forrásokkal, miről mikor mit hazudott orbán és a fidesz?"
ezt blogok és pártok portáljai teszik. a politikus erre beszédekben, riportokban rámutat, ennyi, ezt meg is teszik.
- Mekkora része a lakosságnak olvas RENDSZERESEN blogokat, hát még pártok portálját?

"Másfél év kevés. Az elvakultak-elkábítottak tisztánlátásához, de a felvilágosító munkához is. "
a nyolcvan százalékot kell meggyőzni, nem a húszat! itt kqrtad el. mindjárt az elején."
- A nyolcvan százalékot nem kell meggyőzni, mert a 80 százaléknak az a része, aki elment, az eddig gondolkodás nélkül beikszelt a Jóskának, Gyulának, Viktornak, Péternek, Ferencnek, Viktornak. Mikor éppen milyen volt a lapjárás.
Magyarországon az emberek indulatból szavaznak (Ezt lovagolja meg folyamatosan fidesz kommunikáció), nem elvek és értékek mentén.

Én azt szeretném, ha értékek mellett szavaznánk.

Ehhez sajnos be kellene áldozni még négy évet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.26. 22:51:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Európai Vitakultúra?"

nem. valóban nem európai az, amit te itt "vita" címén csinálsz. nem nevezhető európainak az a vita, amiben valaki egy összefogásról szóló cikkben csak úgy bevágja, hogy nem lát összefogást. annyi nincs benne, hogy arra reflektáljon, hogy miért hiszi azt, ez az összefogás nem fog működni. ez "vitának" azért elég szánalmas.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.26. 23:01:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Mekkora része a lakosságnak olvas RENDSZERESEN blogokat, hát még pártok portálját?"

ez az ő hibájuk. szidjad az embereket! de mondom, néha a politikusok is rámutatnak Orbán vagy a Fidesz egy ordító önellentmondására, hazugságára., néha csinálnak belőle kampányt is. de a blogot nem olvasó, pártok portálját nem néző, attention span hiányos átlagembernek azt sem lehet sokáig magyarázni, hogy Orbán mikor mit mondott. aki értelmes, nem amnéziás, tájékozott, annak már nem kell magyarázni, hogy Orbán össze-vissza beszél. akinek meg 3 hónapos a memóriája, tudjuk, sok ilyen van, annak a 8 év is 3 hónap, meg a 4 év is.:)

" A nyolcvan százalékot nem kell meggyőzni, mert a 80 százaléknak az a része, aki elment, az eddig gondolkodás nélkül beikszelt a Jóskának, Gyulának, Viktornak, Péternek, Ferencnek, Viktornak. Mikor éppen milyen volt a lapjárás.
Magyarországon az emberek indulatból szavaznak (Ezt lovagolja meg folyamatosan fidesz kommunikáció), nem elvek és értékek mentén."

ha igazad van, akkor csak fel kell korbácsolni a Fidesz ellen az indulatokat. azért ez nem lehetetlen.

"Én azt szeretném, ha értékek mellett szavaznánk."

és ezért érveltél amellett, hogy még kéne 4 év, hogy igazán beguruljanak a Fidesz ellen.:)

"Ehhez sajnos be kellene áldozni még négy évet. "

nem. te teljesen cáfolod magad.

ha valaki értékből szavaz, arra egy ciklus is bőven sok. az, hogy a Fidesz milyen "értékek" mentén politizál, valójában már 2010 előtt is tudható volt. ehhez egy ciklus sem kell.

az egy ciklus, a két ciklus az azért kell, hogy minél több indulat rögzüljön jó mélyen fel az emberekben. nem az észnek kell 8 év, az biztos. a 8 év MSZP kormányzás sem az MSZP ésszerű kritikáját rögzítette az emberekben, hanem a zsigeri gyűlöletet véste be jó mélyen. már a butábbakban.

az ésszerű érvekhez nem kell 8 év. fél óra alatt levezetem, elmagyarázom neked a másodfokú egyenlet megoldóképletét minden oldalról, és el is fogod fogadni. ahhoz nem kell 8 év, hogy rögzüljön,. ami ésszerű. ahhoz kellhet 8 év, hogy bevésődjön az indulat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.26. 23:04:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

egyébként én magam csináltam egy ilyen blogot, de abbahagytam, mert őgy ítélem meg, hogy a 80 százaléknak már nem kell magyarázni, hogy Orbán szélkakas, a 20 százalék meg soha nem fogja elismerni, vagy iszonyatosan sok munka lenne, nem éri meg.

szelviktor.blog.hu/
süti beállítások módosítása