Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

A Fidesz provokálja a társadalmat

2010.11.28. 07:14 | szocdemman | 288 komment

Címkék: jog mszp fidesz kormány nyugdíj alkotmánybíróság ab bajnai gordon bajnai

 A kormány nyugdíjvédelmi megbízottja elmondta: a kabinet "eltökélt szándéka volt", hogy a reálhozamot adó- és járulékfizetési kötelezettség nélkül lehessen felvenni, egy összegben. "A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges, illetve igazságtalan lenne, ezért a többi tőkejövedelemhez hasonlóan fog adózni, vagyis a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó alá fog esni a reálhozam" - közölte Selmeczi Gabriella.

A fenti index-cikk nem vicc, bár rég nevettem ilyen jót. Sokszor a Fidesz már-már önmaga paródiája, de ez a komédia a mi életünkről szól. Énnekem napról-napra markáns meggyőződésem az, hogy a narancsosok provokálják a társadalmat, vagy úgy gondolják, hogy akkor kormányoznak jól, ha a fél ország elkezd ellenük tüntetni. Mert ha ez a cél, akkor kurva jól csinálják.

Szóval sokat csámcsogtam már a jelenlegi oligarcha uralmi gőgjén, arroganciáján és cinizmusán. De ebbe a hírbe aztán koncentrálódik mindaz, ami miatt én soha nem tudtam fideszessé lenni, és lassan már bármelyik pártot többre, és egyenes gerincű emberek elit klubjának tartom, mint ezt a latin nevű kompániát.

Na akkor szedjük ízeire Orbán Viktor aktuális akaratát Miss Selmeczi tolmácsolásában. Kezdjük azzal, hogy a Fidesz nem olyan régen a jogásztársadalom elitjének számító Alkotmánybíróság igen világos elmarasztaló határozata ellenére tett olyat, ami nem lehetséges. Most pedig a jogászokra hivatkoznak. Végiggondolva ez azt jelenti, hogy ha ma Magyarországon a Fidesz jogi tagozatának, vagy ha tetszik a Fideszhez közelálló meg nem nevezett nímand jogászoknak nagyobb hatáskörük van, mint az Alkotmánybíróságnak. Háhá így pofán köpni az AB-t…

De ne ragadjunk le itt… a Fidesz saját maga húzza ki a magánnyugdíjpénztárak beállamosítása mellett szóló, unos-untalanságig sulykolt érvéből az értelmet: alig termeltek profitot, ergo az emberek rosszul jártak azzal, hogy a magánnyugdíjpénztárba léptek be, hisz az állami rendszer több profitot termel. Tehát kérdezem én, egyszerű Fidesz szavazó (nem is), akkor ha nekem veszteségem van a magánnyugdíjból, miért is kell megadóztatni, hogy én még rosszabbul járjak? De ugye a Fidesz olyat nem tesz, amivel az emberek, tehát én, Fidesz szavazó (soha) rosszul járnék, tehát a magánnyugdíjpénztárak olyan szép profitot termeltek nekem, hogy akkor is jól járok, ha a kormányzat lecsippent belőle egy 16%-os sápot… ja… persze értem én, ezt mind nem akarták, de a Fidesz jogi tagozata letelefonált, hogy ez jogszabályba ütköző….

Komolyan mondom, érthetetlen. Ááááá, értem, miről szól, értem, mi a cél, sőt, értem, mi a szándék. Természetesen az, hogy ép agyú ember ne maradjon a nyugdíjpénztárakban. OK. Más elképzelés, más nyugdíj-modell. Lehetséges, nincs kőbe vésve. (A baj az, hogy még az sincs: hisz homlokegyenest mást kvartyognak, mint egy hónapja, biztos változott a koncepció…) Amit nem értek, miért kell ez a gyomorforgató tálalás, ez a rém cinikus stílus. Nem lehetne nem hülyének nézni az embereket, és azt mondani, az van, hogy megszüntetjük a magánnyugdíj-modellt, mert… és tessék mindenkinek átlépni, mert így gondoljuk, hogy jobb lesz. Jó ebben az esetben dünnyögnének a szocik. De az csak dünnyögés maradna, és nem felháborodás.

Sok mindent értékelek át. Volt olyan, amikor azt gondoltam, hogy az MSZP nem csinálja jól, volt olyan, amikor azt gondoltam, hogy az MSZP-nek mennie kell. A Fidesz nagyon ügyes ellenzéki politizálással koptatta az MSZP-t. De ha Fidesz ezen mondatai is olyan őszinték voltak, mint amiket most tapasztalhatunk, akkor minket átvertek. Nem kicsit, hanem nagyon. Ha tetszik, 8 évig hazudtak nekünk.

És nem akarom eljátszani azt, hogy én is a Fideszt támogattam, vagy hogy nem az MSZP-re szavaztam. Sőt, érveltem is ezen a blogon az MSZP-re szavazás mellett, tettem azért, mert szükségesnek láttam egy erős ellenzéki alternatívát. (Abban, hogy erre szükség van, azt hiszem nem tévedtem). De aki olvas minket a kezdetektől, tudja, én is úgy gondoltam, hogy az országnak jobb lesz, ha nem a szocialisták irányítják egy ideig. Ebben viszont úgy érzem tévedtem, főként, ha a Bajnai kabinet tevékenységével vetem össze ezt a mostani "kormányzást"...

· 4 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr652478073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Immáron túl mindenen...Kell egy csapat 2010.11.28. 20:43:57

Tudom, lerágott csont a nyugdíjtéma, nem is igazán ez lesz a mai napi írásom elsődleges mondanivalója. Sajnos azonban ez az egyik olyan fogódzó, amivel rá tudok világítani: nagyon sürgősen kell egy csapat, de főleg egy hiteles vezető, aki kivezetheti e...

Trackback: Miért hazudsz, Selmeczi? 2010.11.28. 16:43:13

Hát pénzért. De ez azért bonyolultabb. 1. Selmeczi nagyasszony, a nyugdíj-elvétel szabadságát védő biztos nemrég bejelentette, milyen előnnyel jár, ha valaki átlép az állami rendszerbe. Elsőként is, az „infláció feletti hozam felvehető&rdquo...

Trackback: Nyom-da-fes-té-ket tű-rő sza-vak-kal 2010.11.28. 12:46:54

Többen emlegetik mostanság Orwell regényét az 1984-et, ahol például a Szívélyesség Minisztériumának nevezték a brutálisan durva belügyminisztériumot. Ez ügyben szokás említeni Selmeczi nagyasszony ‚nyugdíjvédelmi‘ titulusát. Lássuk, mi az ...

Trackback: Matolcsy György és az állami garanciavállalás 2010.11.28. 11:29:24

- Mindketten tudjuk, hogy valójában szó sincs döntési szabadságról. Miért nem húztak egy vonalat január elsejével: akkortól mindenki visszakerül a tb-be, oszt jónapot.- Mert az államosítás lenne, az pedig ellentétes egy konzervatív polgári kormány közg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Wolf 2010.11.28. 08:58:20

LOL! Ez a pofátlanság himalája csúcsa! Visszaterelik az állami kasszába, és ha van nyeresége még meg is adóztatják!!! Most fontosak a jogászok hirtelen...

"ezért a többi tőkejövedelemhez hasonlóan fog adózni, vagyis a 16 százalékos" - a tőkejövedelem az másnéven nem a kamat lenne, úgy véletlen? csak mert az 20%, úgyhogy ha a mondat első fele igaz, hogy tőkejövedelemhez hasonlóan fog adózni akkor 20% lesz a védelmi pénz. Ha viszont a 16% az meg személyi jövedelem adó, az meg nem tőkejövedelem... hoppá tetszik érteni!?

G. Wolf 2010.11.28. 09:09:29

@G. Wolf: "Az árfolyamnyereség-, illetve a kamatadó azonnali és a jövő év végéig szóló eltörlését, valamint a Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatlábának azonnali csökkentését szorgalmazta a Gazdasági Rádiónak adott nyilatkozatában Varga Mihály, a Fidesz vezető gazdaságpolitikusa. "

2008. november 21.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=124468

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.28. 11:10:24

Ez még mind semmi!

Majd azt figyeljétek meg, amikor azok, akik maradnak a magánban, minden évben fizethetik ugyanezt a sarcot a nyereség után! :D

Lt.Dorsi 2010.11.28. 11:14:20

Logikailag nekem az nem világos, hogy egy kötelezően vont járulékot hogy lehet megadóztatni???
Ha jövedelemként kezeli, akkor az a magántulajdonom, ha pedig így van akkor nagy értékre elkövetett magántulajdon elleni jogsértést követnek el mikor ezt a magántulajdont állami tulajdonná teszik...

magyar ember teli szájjal 2010.11.28. 11:17:49

"én is úgy gondoltam, hogy az országnak jobb lesz, ha nem a szocialisták irányítják egy ideig" :))) Lol :))) Hiteles, mint mikor Voksán Virág félti a DJ szakmát :))

Rob67 2010.11.28. 11:18:52

1. Hogyan lehettek veszteségesek a nyugdíjpánztárak ha ki lehet vetni akér egyetlen emberre is a tőkeadót? A kommunkiécióból hiányzik valami...
Márpedig aki nem tud kommunkálni az hogy végzi a dolgát drágáim?

2. Akkor most hogy is van? Ha maradok akkor 24% a bünti, ha megyek akkor casak 16%?
Ergo szopni fogok?

Van másfél millám, nyereségem. Felajénlom vérdíjként.
Na arra legalább megéri.

KG2000 2010.11.28. 11:20:11

Az a baj ezzel a bloggal is, hogy nem hajlandó gondolkozni, pedig nem is olyan bonyolult a dolog. Mellár Tamás közgazdász professzor nyilatkozta nemrég, hogy ő már 1997-1998 ban megírta, a kötelező magánnyugdíj, amelyet a világbank erőltetett rá 9 kelet-európai országra, rendkívül káros a társadalom működésére. Azóta a Világbank már nem is erőlteti egyetlenegy másik országnál sem. Rém egyszerű belátni, hogy ez a dolog szétrobbantja az amúgy is törékeny össztársadalmi szlidaritást, együttműködést, a lehető legrosszbbat teszi, az emberek "lelkét" torzítja el. Persze a tiszta közgazdasági következmények is rendkívül súlyosak, ülünösen a szegény, gyenge kelet-európai államokban. Az, hogy kik is támadják manapság a kormányt külföldről, már önmagában is bizonyítja ezt az iszonyú kárt.

Az összes többi részletkérdés, amelyről lhet és kell vitatkozni.

hower 2010.11.28. 11:21:18

"Nem lehetne nem hülyének nézni az embereket"?

Nem lehet; figyelmbe kell venni a szavazóbázis tulajdonságait is.

bierkamp 2010.11.28. 11:21:35

A FIDESZ BANDA ÉS A NEMZETI TÖRPE-provokál, Forradalmat akar? Igazit?---megkaphatja!!!---de igazi forradalom vér nélkül nem megy!!!!!!!!

hower 2010.11.28. 11:22:46

@KG2000: "a lehető legrosszbbat teszi, az emberek "lelkét" torzítja el."

Na, ez a pszeudo-sprituális szöveg, amitől hányok.

Franciska18 2010.11.28. 11:23:00

Remek, ez legalább beismerte szereti a MASZOPOT és vissza a remegő szemű libatolvajt!

meggyes alfonz 2010.11.28. 11:26:08

Felhívnám a figyelmét mindenkinek arra, hogy a jelenleg hatályos törvények szerint a mnyp-ből a kedvezményezetteknek/örökösöknek kifizetett hozam adómentes! (akár csak az önkéntes pénztári hozam kifizetések)
Akkor most miért kellene a hozam kifizetéseket megadóztatni?
Az első tervezetben még a tagdíjkiegészítést is adómentesen lehetett kivenni, most meg már a hozamot sem. Nem elég 3.075 milliárd Ft?

EMU 2010.11.28. 11:27:13

Bezzeg ha a fidesz tetveit kell kimosdatni valami hátrányos kötelezettség alól, akkor Lex Szapáry, Lex Navracsics, Lex Baranyay, Lex Járai, Lex Borkai, Lex Vida, Lex Szalai, Lex CBA, Lex Szász, Lex Polt. Ugye?! A nemzeti együttműködés rendszere. A jó édes kurva anyjukat! 3000 milliárdot nyúlnak lenyúlni az országot eltartó, aktív rétegétől, a tulajdonukra teszik rá a kezüket, és a miniszterelnök kussol, egy tetű gyáva alak kiállni és a zemberek képébe mondani, hogy mi fog történni. Ilyen mohó, tetű, gerinctelen, rohadt bandát egy ilyen alakoskodó, szemét, gyáva alakkal az élen még nem látott a föld.

Nem vagyok fideszes 2010.11.28. 11:29:01

"fideszesé lenni" "Selemczi" "köbe vésve"

Ember, annyira kurva nehezedre esne átolvasni az irományod és kigyomlálni belőle a félreütéseket, mielőtt élesíted?

Egyébként meg teljesen igazad van.

2010.11.28. 11:33:44

Jól gondoltad aranyapám, bár részben tévedtél. A maszop ment , de vissza már nem jön :)

KG2000 2010.11.28. 11:35:04

@hower: Pedig igaz. Amikor a magánnyugdíjas azt mondja, tojik a költségvetési hiányra, meg hogy a mai nyugdíjakat nem lehet fizetni, a lényeg, hogy az ő drága magánnyugdíja háborítatlan legyen, akkor pontosan a világbank által okozott kár lényegéről beszélünk, amely az emeberk "lelkében" okoztak. Mert lehetett volna más megoldást is találni 1997-ben, illetve az önkéntes pénztárak már akkor is léteztek. De úgy látszik, a világ hatalmasainak az volt az érdeke, hogy az újonnan szabad kelet-európai országokat minden eszközzel elnyomva tartsa, mert egy gyenge és megosztott, egymással acsarkodó társadalmat könnyebb fejni.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 11:36:12

Nem akarom az ördögöt a falra festeni (mert seggbe rúg a házmester), de szerintem ez következik akkor amikor felélik a félre tett nyugdíjunkat ezek a férgek:

- a lakáskasszák lekötött pénze, mert ha jól tudom, ahhoz most még nem lehet nyúlni, csak lekötötten tartani, pont jó alany lesz
- első lépésként engedélyezik, hogy befolyjon a gazdaságba, vagy is nem lesz kötelező a kasszáknak lekötötten tartani. (jól hangzik, mi? azért engedik el, hogy élénküljön a gazdaság és az ingatlanpiacba friss pénz áramoljon be!)
- aztán kitalálják, hogy a kasszák rosszul kezelik, és a zemberek pénzét nem hagyhatják a karvalytőke martalékául.
- innen a forgatókönyv ugyanaz, mint a manyup-okkal

teesék! lehet kritizálni...

KG2000 2010.11.28. 11:40:06

Egy nem is olyan lényegtelen részletről szintén "elfelejtkezik" a sok magánnyugdíjazó. Matolcsy többek között bejelentette, hogy a magánnyugdíjakra vonatkozó állami garancia meg fog szűnni. Ami azt jelenti, hogy eddig bizony az állam garantálta a magánnyugdíjakat. Igen, ilyen a mi kis nemzeti magángazdaságunk, amely állami, ha veszteség van, magán, ha nyereség van.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.11.28. 11:40:44

hogy is mondjam.. nem arra kellene morogni, aki nekilátott kitakarítani a szobát.. tecciktudni, nem kellett volna teleszarni!!

igényes 2010.11.28. 11:43:58

Ennek a Selmeczi Gabriellának nem valami amerikai barátja van? A csaj egy nemzetbiztonsági kockázat?

Ex0dus 2010.11.28. 11:44:41

@KG2000: Tehát a manyupok tették tönkre a magyar társadalmat? Esetleg még az afrikai éhezők is miattuk vannak, vagy az észak koreát is titokban ők pénzelik?
Annyira unalmas már ez az állandó bizonyítási kényszer. A Mnyp knek van pozitív és negatív hozadéka is és mindkettő kezelhető lenne.
Én már csak arra várok, hogy mikor lesz végre Magyarországon egy "small government" párt, hányok már attól, hogy csak szocialista pártok vannak, csak az egyik piros, másik zöld, harmadik narancs, stb.

ezüstérem 2010.11.28. 11:45:31

Olyan jó hallgatni, ezt a ballib fröcsögést, ami itt megy mindig... De várjuk csak meg, hogy ki nevet a végén. Van még hátra három és fél év, és amilyen szar helyzetben hagyták a kommancsok az országot, olyan szar eszközökhöz kell most nyúlni. Amikor majd ismét a régió egyik legerősebb országa leszünk három vagy hat vagy hány év múlva, akkor meg ugye a qrvaannyát orbán viktornak, mert meg merte lépni. Azt ismeritek, hogy kockázat nélkül nincs győzelem? Egyébként meg én sem vagyok éppen fidesz-szavazó, de ha valamit muszáj meghozni, hát muszáj meghozni.

remekelek64 2010.11.28. 11:49:49

Fidesznyikek! Lassan indulni kéne, útleveleket, tartózkodási engedélyeket, külföldi rokonok, ismerősök címeit átnézni, szortírozni. Ja, szóljatok a szoci elvtársaitoknak is! Ha lehet, együtt menjetek. Magyarország, én-nélkülük- már foglak szeretni!

G. Wolf 2010.11.28. 11:50:41

@KG2000: "Rém egyszerű belátni, hogy ez a dolog szétrobbantja az amúgy is törékeny össztársadalmi szlidaritást, együttműködést, a lehető legrosszbbat teszi, az emberek "lelkét" torzítja el."

1989-ben vége lett a szocializmusnak ;)

Nézd csak meg ezt a korfát, 2050-ben már nem fog működni a szolidalitáson alapuló nyugdíj. És úgy nézd, hogy a középső keresőknek el kell tartani a fiatalabb és az idősebb korosztályt is. És ugye itt úgy van hogy aktív-inaktív. Akkor még nem vettük figyelembe hogy ebből mennyi az állami alkalmazott, mert azt is végső soron a piacról befizetett adók tartják el.

2.bp.blogspot.com/_Ad_APCgymew/SnMKt_pxUkI/AAAAAAAAAaY/VSIMp2ppgYs/s1600-h/J_korfa.jpg.png

és egy cikk is bővebben:
www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-292620

És elhiszem hogy rossz, meg embertelen, de ha nem gondoskodok ma én saját magam a holnapomról, holnap senki nem fog gondoskodni rólam, met nem tud!

Attis62 2010.11.28. 11:51:39

@bierkamp:
Rugjuk véresre a szaros seggüket! Én szívesen rúgom az elsőt a porbafingó törpe valagába!

azanyámistenit 2010.11.28. 11:53:53

Nem lesz manyup, nyilván hamarosan nem lesz önkéntes sem-mi van az öngondoskodással? Ezt nyomták X évig-sok ember azt hitte, a manyup-al valamit tesz magáért, az utódaiért-most mi a túró lesz? menni kell Szlovákiába, Ausztriába?

Attis62 2010.11.28. 11:54:00

@KG2000:
"Rém egyszerű belátni, hogy ez a dolog (manyup) szétrobbantja az amúgy is törékeny össztársadalmi szlidaritást, együttműködést, a lehető legrosszbbat teszi, az emberek "lelkét" torzítja el."

Na te kretén akkor a zorbán triplán volt manyup tag, mert annak annyira torz a lelke, hogy Hitler és Sztálin is csak minsitrálhatna neki! Baromagyú!

csakmerazé 2010.11.28. 11:55:19

KG2000 2010.11.28. 11:20:11

A jelenlegi államosítási eljárásra vonatkozó részt miért nem emlegeted? Úgy lenne teljes a kép:

"A modernizálásra szoruló területek közül - a téma aktualitása miatt - kiemelten foglalkozott a nyugdíjrendszerrel Mellár, aki a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszernek kezdetektől ellenzője volt. "Tehát azzal, hogy a kormány azt mondja, szeretné ezt megváltoztatja, és megnyitotta a visszalépés lehetőségét, azzal egyetértek. Ami viszont azon túl, azóta történt, azzal nem tudok egyetérteni" - fogalmazott az elmúlt hetekben ismertté vált nyugdíjelképzelésekről.

"Nem értem, miért volt szükség erre a forradalmi hevületre, amikor lett volna kellően hatékony, bár munkásabb megoldás: ki kellett volna dolgozni az állami nyugdíjpillér reformját" - mondta, megjegyezve: figyelmeztetni kell a kormányt, hogy rossz irányba indult el. "Nem igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt, sőt a jó célokat is el tudják rontani a rossz eszközök. Az erő alkalmazása csak rövid távon jelenthet megoldást" - fogalmazott."

Battlestar Galactica 2010.11.28. 11:55:50

@Bukowszky: ezt kifejtenéd? Az ilyen népi bölcsességeknek nincs semmi értelme, ha nem konkretizálunk!

számos más irányba lehetett volna elindulni, még akár a rendszert javítani is lehetett volna! De nem ez volt az igazi cél, hanem a költségvetés folyó kiadásainak befoltozása! Nem nevezném teleszarásnak. Ha neked elromlik valamid, akkor kibaszod?

@KG2000:
Mondjuk szerintem az állami garanciaelhagyás mellett átirányítani az önkéntes szektorba is megfontolandó lett volna, aztán döntsön mindenki, hogy akarja-e vagy sem. Akikkel kibasznak, az nem az a sok tetves adóelkerülő szlovák rendszámmal járó "vállalkozó" meg hasonló, na meg a sok ingyenélő, munkanélküli koszos cigány, hanem aki végigdolgozza az életét és mellette folyamatosan fizeti a nyugdíjjárulékot. Így mindenkinek megalázó nyugdíja lesz, persze szigorúan szolidaritási alapon, és aki azt hiszi, hogy kicsit több pénzt kapott, mert többet dolgozott, azt átverték, mert a többinek odaadják majd a nyugdíj mellé a különbséget segélyként, nehogy éhenhaljon!

Ez puszta lenyúlás! Szaloncukor helyett szart kapunk, emberek csillogós papírba csomagolva! Hazugok ezek, hozzájuk képest Feri kispályás füllentő!

zeee 2010.11.28. 11:56:06

@Ex0dus:

Teccik tudni a fidesz szocializmust épít, - sőt - kommEnizmust. Lesz majd orbán mauzóleum, krasznaja plosagy, stb. Nekem a t.köm tele volt a szocikkal, - na jó főleg a pannon pumás szadesszel -, de azt mindenki tudta, ha a fidesznek 2/3 lesz, akkor ez lesz. Egy s.ggnyaló félidióta köztársasági elnökkel, néhány vezető (helyesen)írni is alig tudó pereputtyával és a (jog)állami kontroll teljes felszántásával.

EMU 2010.11.28. 11:58:43

Ennyi feideste ipari hibás hülyék, te jó isten, ezeket tényleg programozták... csak komcsizni, libsizni tudnak, közben meg a szájukba szarhat a nagy vezér, örömmel csócsálják. Agyatlan, hülye banda

Battlestar Galactica 2010.11.28. 11:59:11

@ezüstérem: Ismered a viccet bazmeg?

Bemondja a rádió: Vigyázzanak, egy hülye az autópályán szembe megy a forgalommal! Mire az ürge:
- Egy? De hisz itt mindenki szembe jön!

Azt hiszem dakota mondás, de nem biztos...

Az Igazi Pityi 2010.11.28. 11:59:52

Kedves szocdemman!

Ha megér neked 1000 Ft. + áfát, hogy kijavítsam a fogalmazásodban a helyesírási hibákat, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot a susik@freemal.hu e-mail címen.
Még ha igaz is, amit írsz, abban a pillanatban erejét veszti a mondanivalód, ahogy egy olvasni tényleg tudó ember az általad iszonyú helytelenséggel leírt, "Alkotmány Bíróság", "magánnyugdíj-pénztárak", vagy "nevetem" (egy tével) szavakba ütközik.

meggyes alfonz 2010.11.28. 12:03:45

@KG2000: Milyen garanciáról beszélsz? Amit a pénztáraknak KÖTELEZŐ volt összerakniuk egy alapba a tagok által befizetett pénzből? Fel kellene már fogni végre, hogy az ELŐZŐ ORBÁN KORMÁNY ÓTA NINCS SEMMIFÉLE ÁLLAMI GARANCIA!!!

Keen25 2010.11.28. 12:06:34

@KG2000: Azért kérlek azt se feledd el, hogy az "állami garancia" a te, és az én adómból táplálkozik. Véletlenül az állami nyugdíj is. MEg a közszolgák, bére is.
Tehát amikor az állami garanciát elveszik (ami egyébiránt a bankoknak is rendelkezésükre áll) akkor azt kommunikálják felém, hogy a bruttó bérem 24%-a arra kell, hogy a jelenlegi nyugdíjakat fizessem belőle, a deficitet pedíg az állami garanciából fedezik. A különbség csak annyi, hoy a MANYUPnál az állami garancia arra kell, hogyha a MANYUPnál befektetett pénzem kifizetése ütközik problémába akkor az állam átválallja azt a kifizetést. NEm azt, hogy a manyupok helyett fizet.
Kérdésem:sacc 30 év múlva ki fogja az állami nyugdíjrendszerbe az állami garanciát bevállalni? (nem mellékesen a jelenlegi 24%-s járulék után te garantáltan kapsz nyugdíjat. De a 25%-s adó alapján nem jár neked semmi.) mondjuk nekem sem fog.....

EMU 2010.11.28. 12:07:31

@me__ga: Hagy mondja csak, nem látod, hogy erre van programozva? Igazi népi gyökér, vagyis gyökerű minden bizonnyal

Kálmánbátyám 2010.11.28. 12:08:39

@KG2000: Ahh az állami garancia :-) Bocsi, de a bankszámlán is csak korlátozottam van, mégsem tojja össze magát senki, hogy eltünik a pénze.
Életbiztosítás megtakaritási részén sincs, mégis rengeteg embernek van.
Vigyázz ezzel, mert egyáltalán nem biztos, hogy valaki egy össze-vissza kavaró kormány kancsal igéreteiben jobban hisz.
Bahh, a legtöbb nagybanknak sokkal nagyobb a tökeereje, prudensebb, és megbizhatóbb, mint a magyar állam.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 12:09:00

@Az Igazi Pityi: Az első mondat végén nem felkiáltójelnek kellett volna szerepelni? És azt hiszem a Ft után nincs pont!

Nem kellett volna ezt a posztot írnod!

zeee 2010.11.28. 12:09:19

@redmill:

Gyurcsány ezt már megmondta: akinek nem tetszik, az kereshet magának jobb helyet: értsd: máshol sincsen kolbászból a kerítés.
Most azonban a a veszély valós arra nézve, hogy a kommunista rendszert visszaépíteni nem akaró társadalmi középréteg, a kreatív értelmiség és kiváló szaktudású mesteremberek egy része külföldi JOGállamokba vándorol. Tessék megnézni (már most) a tőzsdét, az ingatlan piacot, - általában a fizetőképes keresletet -, ebből semmilyen konjunktúra nem lesz. Már a kínaiak is üvöltve menekülnek innen, - pedig azért ők nem igazán voltak "túladóztatva" a józsefvárosi piacon.
Arra jó kilátás van, hogy a migrációs bevándorlókkal, majd Ópusztaszeren alkotmányozunk, - végülis ősmagyar rokonságban állunk a thaiföldiekkel és és több Belső-afrikai törzzsel is. Na ez lesz a szép új világ...

Dracon 2010.11.28. 12:09:46

@KG2000:
Hát ja bebukjuk az állami garanciát. Te meg a droid elvtársaid hiszitek ezt a faszságot.

MUTASS EGY PÉLDÁT ITTHON AMIKOR AZ ÁLLAMNAK EZ ALAPJÁN FIZETNI KELLETT!!!!

NEM TUDSZ MERT.

1. Nem telt el 15 év az első manyup megalakitása óta. Tehát jelenleg SENKI SEM kap járulékot.

2. A MANYUP vagyon kezdetben nagyon nagy része, jelenleg meg tobb mint a fele magyar állampapir amire az államnak a manyup nélkül is garanciát kell vállalnia!

Szóval Droidkáim a Zorbánban nem kell a garancia, mert a patkánykormány garanciájával kitörölhetjük. A garanciához egy szavahihető kormány kéne nem pedig ez a rablókommunista.

bögyörke 2010.11.28. 12:11:29

@me__ga: Jó lenne ha még most azonnal felébrednél. Tisztelem a hitedet, de szeretnélek megkímélni egy csalódástól. Nem az előző Orbány kormány óta, hanem az úgynevezett rendszerváltás 1989 óta nincs semmire állami garancia. Lehet, hogy hétfőn már találkozhatsz is eggyel, semmi garancia nincs arra sem, hogy lesz munkahelyed. Semmi garancia nincs arra tehát, hogy lesz nyugdíjad, semmi garancia nincs arra, hogy nem emelik a gáz árát, semmi garancia nincs arra, hogy nem államosítják bármilyen magán vagyonodat, ha állambácsinak pénzre lesz szüksége, ezért kérlek ébredj fel, a fülke forradalom nem te érted volt.

zeee 2010.11.28. 12:13:07

@Battlestar Galactica:

Ez nem lenyúlás: ez kommunizmus. Ébresztő elvtársak! Vegye már észre mindenki (amíg meg nem koronázzák), hogy a királyon nincsen gatya.

layo 2010.11.28. 12:17:59

szocdemman a vesszőid még mindig katasztrofálisak, nézz utána, szerintem 1 nap elég lenne és már menne is, mint a karikacsapás.

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.11.28. 12:21:36

@layo:

Na, jó elmentek a... stiláris hibákkal tessék a köztársaság elnökéhez fordulni... :))))

Battlestar Galactica 2010.11.28. 12:21:48

@zeee: Igaz lehet, mert ezeket a bibós geciket még a kommerek képezték ki. Úgy látszik, hogy még is sikerült jól elsajátítani a leckét! Nem esik messze a vak a botjától! (dakota mondás)

Az Igazi Pityi 2010.11.28. 12:23:36

@Battlestar Galactica:
Ej, ej, talán igazad van :). Az biztos, bár bizonyítani nem tudom, hogy ha munkaként elvállalok valamit, akkor nem "csak" leírom, mint a hozzászólásomat, hanem többször le is ellenőrzöm.
De miért ne írhattam volna meg azért?
Lehet, hogy szocdemmannak megér egy ezrest, hogy csak a felkiáltójelek hiányoznak a szövegéből.
(Egyébként folyamatosan javítja a szöveget, tehát úgy néz ki, hogy ennek az üzletnek amúgy is fuccs már :)

Pajtás 2010.11.28. 12:24:40

vissza kell tapsolni a Bajnai-Oszkó párost...

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.11.28. 12:28:34

@Az Igazi Pityi:

schmitt.pal@fidesz.hu. Ő lektora a blognak:))

layo 2010.11.28. 12:30:09

@ezüstérem: apukám, nagyon úgy tűnik, hogy itt már nincs hátra 3 és fél év.Vagy a fidesz, vagy az ország fog bedőlni. Én a fideszre szavazok és némi vérre is számítok.

SLacc 2010.11.28. 12:30:24

Nem rossz cikk, de a vesszőket tedd jó helyre, vagy sehová, mert így a legzavaróbb.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 12:36:04

@SLacc: A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek is én nem ellenzem!

Hagyjátok már azokat a kurva vesszőket!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.28. 12:36:05

Pécs az inkubátortelepülés.
Itt lopták el először a vízszolgáltatást a fideszesek.
A múltkor meg azt találta ki Páva, hogy minden beépítetlen telek után fizessen a tulajdonosa négyzetméterenként évi 280 forintot. Azóta visszalépett (gondolom kitalálta, hogy a haverjáé a fél Mecsekoldal, az meg szólt neki, hogy nehogymá Zsozsó), de szépen lassan meglesz ez is.
Országosan.

Valami polgári vagyonadó, ami nem az ingatlanok értéke után fog adóztatni, hanem az ingatlanok száma után.

gyilkos fűegér 2010.11.28. 12:36:44

@Franciska18:

Én utálom a maszopot, de igenis: vissza Bajnait!

meggyes alfonz 2010.11.28. 12:36:54

@bögyörke: Az 1997-ben megszavazott törvény szerint a mnyp-ből kifizetett 25%-nyi nyugdíjpénztári járadékra az állam garanciát vállalt. Tehát a jövedelmed alapján kiszámolt nyugdíjból a nyugdíjfolyósítótól 75%, a nyugdíjpénztártól legalább 25%-nyi nyugdíjra lett volna a tag jogosult. EZT a garanciát törölte el az első Orbán kormány. Azóta csak egy a pénztárak által összerakott garanciaalap van, amit most a kormány "visszakér".

De igazad van. Semmilyen garanciára nem számíthat most már senki. Erre szavaztak az emberek 1989-ben. Ez van.

Az Igazi Pityi 2010.11.28. 12:44:49

@szocdemman:
OFF

:))
Neki is írok egy árajánlatot, hátha bejön :) Szerinted mennyit kérjek? Úgy hallottam nagyobb pénz áll náluk a (z állam) házhoz, valami 2700 000 000 000 Ft, vagy mennyi. Lehet, hogy tőle nem egy ezrest fogok kérni.

(Egyébként bocs, nem bántani akartalak!)

ON

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.28. 12:45:01

ha betét, akkor a kamatadó 20% - de nem betét, hanem járulék
ha biztosítás, akkor 10 év után 0%, de nem biztosítás, hanem járulék
ha járulék, akkor mit fognak kitalálni, hogy abból is elvegyék az egy részét?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.28. 12:47:15

@Babette_:
Kreatívak!

A járulékra is lesz adó, csak bizonyos esetekben 0%.

TaZ (törölt) 2010.11.28. 12:50:44

tanuld meg rendesen kitenni a vesszoket, mert mar fizikai fajdalmat okozott a sokadik rossz kozpontozas...

Battlestar Galactica 2010.11.28. 12:51:38

@Babette_: Az átlépők a 16%-os adót nem az átirányított pénzből fizetik ki, illetve nem abból kerül levonásra, hanem azt a 2010-es adóbevallásban kell majd szerepeltetni és adó módjára befizetni. A tétel a söralátét hátsó oldalán lesz apró betűvel.

Ma Baker 2010.11.28. 12:56:18

Ha a Fidesz huszárosan államosította volna a pénztárakat és nem hagyott volna választási lehetőséget (mint ahogy a cikk írója beszél róla) nna akkor lett volna csak igazi komcsizás meg Sztálinozás. Van kalapja-nincs kalapja helyzet. A lényeg, hogy lehessen fröcsögni.
"Nem lehetne, nem hülyének nézni az embereket és azt mondani, az van, hogy megszüntetjük a magánnyugdíj-modellt, mert… és tessék mindenkinek átlépni, mert így gondoljuk, hogy jobb lesz."

finomanarancs 2010.11.28. 12:57:54

Felcsúti cigánygyerek azt hiszi kibaszhat a szavazóbázisával, kurvára mást ígért márciusban.

hower 2010.11.28. 13:01:03

@KG2000: Érzed-é, hogy ezzel azt támpgatod, hogy az állam minden magáncucchoz jogosan hozzáférhessen "a közösség érdeke nevében"? Igen, a te bankszámládhoz is, az miért lenne kivétel?

reccs 2010.11.28. 13:03:11

@KG2000: Az emberek lekét nem a világbank torzította el, hanem az az elzüllés, aminek az első nagy hulláma 98-02 között volt. Amikor úgy kezdett lopni a kormány meg a fidesz, hogy közben még a pofánkba is röhögött. Autópálya, Kaya, Tot, Simincska, Schlett, stb. Igen, lecsukták az öszes fkgp-st parasztvakításnak, bizonyítva, hogy teljesen hülyének néznek bennünket.
Ezek után csodálkozol, hogy nem éreznek közösséget az emberek ezekkel?

kimdzsongil 2010.11.28. 13:03:36

@KG2000: Szolidaritás és együttműködés itt!
Mikor volt itt ilyen?

Battlestar Galactica 2010.11.28. 13:03:48

@Ma Baker: Nincs igazi választási lehetőség. Ha azt mondta volna, amit írtál, akkor nem is lenne ekkora gáz, csak ezek a hazug hazaárulók a szart csillogós papírba csomagolták, és úgy tálalják, hogy az a mi érdekünk. Egy kiflitolvaj szájából különösen groteszk, nem?
Az igazi baj csak az, hogy a folyó kiadásokra fog elmenni egy jelentős része! Na ez a nem semmi! Feléljük a családi ezüstöt!

kimdzsongil 2010.11.28. 13:04:15

Selmeczi azt is mondta, hogy aki bukott a nyugdíjtőzsdén azt is kihozzák nullára!
Itt több 100MRD-ról beszélt ugye?!!
Nos akkor 900MRD nyugdíjkassza-hiány+több 100MRD kártalanítás= még több hiány!!!!
Vagy lehet én voltam gyenge matekból és funkcionális analfabéta is vagyok.

Selli69 2010.11.28. 13:14:31

@Battlestar Galactica: te tudsz valamit. Sokat gondolkodtam azon, hogyan fogják behajtani rajtam azt a 16%-ot, amely olyan ex-tulajdonom után fizetendő, amely ex-tulajdonom sosem volt igazán az enyém, a lényege egy majdani haszonélvezet lett volna, ám ettől a haszonélvezettől épp megfosztottak. Nem is tudom: ez most akkor tulajdon?...Mámint: enyimé? Vót?

Nos: nem kívánom megfizetni. Létezik még az adósok börtöne, vagy eccerűen viszik a lakásomat? Valaki, aki erre jobban rálát válaszoljon....Köszi.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 13:19:53

@Selli69: Nagyon egyszerű: btk.-s eset lesz a magánynyugdíj haszonélvezetének kísérlete. Még a gondolati szakaszt is büntetni rendelik majd. Főbüntetés nincs, mellékbüntetés viszont kötelező lesz: pénzbírság!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.28. 13:20:16

@Ma Baker: A választás: vagy átlépsz, és lehet, hogy kapsz valamit, vagy nem lépsz át, és mi gondoskodunk róla, hogy biztos ne kapj semmit...

Italo Balbo 2010.11.28. 13:24:07

@KG2000: A te kis lelkedet meg az fogja összetörni, mikor Orbán harmadszorra is megbukik ;)

puffatag 2010.11.28. 13:31:26

@reccs: a sosemhazudó szétlopta az országot első regnálása idején is, POLT POT petya megszüntette az összes eljárást, most 20 évre választják újra ezt a tetvet, úgyhogy nem lehet a mostani tolvajokat sem felelősségre vonni. a szadesz 2002-ben független ügyészi szervezetet akart létrehozni, mert látták, hogy POLT POT nem engedi bíróságra a fideszes lopásokat. sajnos Bárándi igümin azt mondta, nem lenne elegáns.

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.28. 13:43:08

@Battlestar Galactica:
egyébként hány söralátét lesz összekapcsolva?
vagy két dobozban jön, mint anno a 3.1-es windows telepítőlemezek?

Rive 2010.11.28. 13:45:56

M. és O. úr a majdani állami nyugdíjak értékét az erőltetett gyerekszám-növeléssel szándékozik biztosítani.

M. és O. úr anatómiai ismereteit frissítendő szólok, hogy s#ggbeb@szásból nem szok' több gyerek születni, sőt.

Amúgy nem tudja valaki, hogy szlovák cégnél alkalmazásban álló, magyarországi kiküldetésben dolgozó munkavállaló hova adózik?

Battlestar Galactica 2010.11.28. 13:48:10

@Babette_: Csak egy. Ez egy olyan guinness rekord korsónak az alátéte, aminek az átmérője 1 méter.

igényes 2010.11.28. 13:57:43

Orbán személyes példamutatása aggasztó, sajnos vannak követői!

1. Hazudott ezt tudjuk a választási igéretei be nem tartásából, csak egy példa: Megőrizzük a Magánnyugdíj-pénztárakat.
2. Orbán rabol, és követői szintén.A rendőrség megerősítette, hogy pénteken délután három ember próbálta meg kirabolni a kispesti bankfiókot. A harmadik elkövetőről azonban nem árultak el semmit, csak annyit üzentek neki, nincs esélye.
3. Orbán lop, tehát követői szintén.
Ellenőrizni akarták a rendőrök a járművét, de nem állt meg, átment Budára, és majdnem elgázolt két rendőrt. Az autó és a rendszám is lopott volt.

MiKeyRuLeS 2010.11.28. 14:03:49

@TaZ: Bakker, öreg, ékezet nélkül írsz, és te reklamálsz a helyesírási hibákért?
Ne fogd a számítógépre, én éppen egy Macen gépelek, és igen, itt is, mint minden PC-n van magyar billentyűkiosztás.

gitáros 2010.11.28. 14:12:51

Javaslom a tisztelt rablókormánynak, hogy az esetlegesen veszteséggel átlépő manyup-tagok kompenzációját is adóztassa meg ("teljes joggal" megteheti, hiszen az mindenképpen plusz jövedelem), oly módon, hogy az érintett tagok ténylegesen fizessék meg a kompenzációra eső 16 százalékot.

@Ma Baker:
Az egy tiszta helyzet lett volna. Arra lehetett volna mondani, hogy pontosan úgy "államosítják", ahogy anno kötelezővé tették a magad nevében való "takarékoskodást".

A szitu viszont az, hogy végül is ezek a faszok kvázi elismerik a magántulajdonodat képező manyup-megtakarítást, csak épp gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy megtartsd...

böhömúr 2010.11.28. 14:20:27

Bajnai! Bajnai! Bajnai! Gyere vissza Bajnai! Vagy tudod mit... jöhet a Mesterházy is...

jelentéktelen alak 2010.11.28. 14:37:07

Bar a jobbiknal szerintem nincsen lejjebb, ugy erzem, hogy a fidesz es az mszp is a jobbik kampanyanak resze.

Ha igy megy tovabb, akkor ugy ahogy az mszp letre hozta a fidesz 2/3-t, a fidesz letre fogja hozni a jobbik 3/3-t.

Nem hiszem, hogy egy komanyzati ido elg volna, elfelejteni a Gyurcsanyt az embereknek. Emlekezni fognak ra, meg sokaig. Orban emleke, meg meg frissebb lesz.

Ha igy lesz, akkor jajj az orszagnak. Akkor vege a torekeny, beteges 25eves sxabadsagnak... :-(

Rántott máj (törölt) 2010.11.28. 14:42:08

@G. Wolf: Csakhogy a magannyugdijpenztar nem ongondoskodas. Az az onkentes magannyugdijpenztar. Mivel a magannyugdijpenztarak kotelezove tetele mellett a jelenlegi kirovo-szetoszto rendszer megmaradt, lenyegeben csak annyi tortent, hogy a jelenlegi nyugdijak kifizetesere beszedett jarulekot odaadtak magancegeknek kezelesre. Masreszt mivel nem mindenkinek tettek kotelezove a mnyp-be valo belepest, az a felemas helyzet allt elo, hogy az allam altal egysegesen beszedett jarulekra egyesek ugy tekintenek, mint a sajat vagyonuk lenne (mikozben termeszetesen nem az), mikozben a tobbieke megy a nagy kozosbe. A mostani nyugdijakat pedig emiatt reszben mas forrasbol kellett fedezni, lenyegeben az adobevetelekre terheltek azt is. Ez pedig azt jelenti, hogy a te "megtakaritasod" a te altalad IS befizetett adobol volt fizetve. De nem csak a tiedbol. Tehat a te "maganvagyonod" egyfelol olyan jarulekbol van felhalmozva, amit tolem is beszednek, de arra forditjak, amire beszedtek, masreszrol az en altalam befizetett adot is felhasznalva fizetik ki.

MoKiLoK 2010.11.28. 14:42:14

Bár BSG megelőzött, de mintha sokan elsikkadnának afölött, hogy bizony a 16%-os adót majd az szja bevallással együtt, a saját jövedelemből kell megfizetni.

Nem vagyok manyup tag (elég idős voltam, nekem nem volt már kötelező), de őszintén sajnálom az összeset, még engem is felháborít ez a pofátlan nyúlás.

böhömúr 2010.11.28. 15:03:12

@jelentéktelen alak:

A Jobbik azt sem tudja, mi folyik a parlamentben... meg hát elégé csendben van, csak annyit kért Vona számon a Fidesztől, miért az Ő programjukat hajtják végre... akkor ez most olyan mintha a Jobbik lenne hatalom nem???

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.28. 15:04:19

A fideszes hazugságokkal szemben:
A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó 18 magánnyugdíjpénztár összesített vagyonának piaci értéke 7,2 százalékos növekedéssel, 2841,2 milliárd forintról 3047,1 milliárd forintra emelkedett 2010 második negyedévéről a harmadik negyedévre.
A gyorsjelentés szerint tehát a pénztárak az inflációt jelentősen meghaladó mértékben növelték hozamaikat. A 2008. évi gazdasági válság okozta veszteségeket követően a magán-nyugdíjpénztári portfólió piaci értékében a pénz- és tőkepiaci tendenciákkal összhangban gyors korrekció zajlott le.
Ennek eredményeként 2008. december 31-től 2010. szeptember 30-ig a portfólió piaci értéke 63 százalékkal nőtt, amit nagyrészt a kiemelkedő befektetési teljesítményekre lehet visszavezetni.

Pofátlan szarjankók, már rosszabbak mint a szocik!

borovi 2010.11.28. 15:11:31

@magyar ember teli szájjal szopja orbán f@szát...

ork1234 2010.11.28. 15:13:27

A szocik egy része unszimpatikus, buta, tehetségtelen tolvaj (Hiller, Pogácsazabáló Erika, VadaiÁgika stb), egy részük gátlástalan tolvaj (Kúrcsány, Bajnai, Veres stb), de a Fideszhez képest óvoda. A Fidesz SOKKAL veszélyesebb, többet árt az országnak és az embereknek, mint a szoci mutyi.Mert van erejük és eszük is a nyílt színi lopáshoz, és mindent meg is tesznek majd, nem csak suttyomban. Tippeljek, mikor lesz a sorozatos tüntetések miatt kijárási tilalom?

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.28. 15:15:55

A SZAR FIDESZESEK azt is büntetik, aki visszamegy hozzájuk állami nyugdíjba. Meg aki marad részben magánnyugdíjban. Egyszer tényleg jól seggbe lesz lőve ez a ROHADT BANDA. :)))

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.11.28. 15:17:49

@magyar ember teli szájjal:

""én is úgy gondoltam, hogy az országnak jobb lesz, ha nem a szocialisták irányítják egy ideig"

Ezen én is hülyére röhögtem magam, pont a vörös klozettpapír mondta, hogy most egy ideig nem töröl szoci segget! :D

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.28. 15:20:01

A kiflilopó Selmeczit megkérdezték az Indexesek magánnyugdíj pénztárak hozamáról, erre így felelt:

"Ön tudja, hogy a kasszák átlaghozama az elmúlt 12 évben mekkora volt?

Nem nekem kell tudnom. Ezeket a kérdéseket hadd döntsék el a pénztártagok. Mindenki előveszi majd az egyenleg közlőjét és megnézni és kiszámolja, hogy neki mi a jó."

És ez mint nyugdíjvédelmi szar. Ez kellett nektek???

Battlestar Galactica 2010.11.28. 15:22:05

@ork1234: Lássuk csak!
2011. március: megkezdődnek a megmozdulások, tüntetések
2011. június: a szakszervezetek leváltják vezetőiket
2011. augusztus: vége a nyaralásoknak, viktátor érzékeli a bajt
2011. szeptember: rendszeresek a tüntetések
2011. október 23.: kijárási tilalom elrendelése a lelepleződés miatt. Az Öcsödi beszéden kiszivárgott, hogy tulajdonképpen a Fidesz az MSZP testvérpártja, folyamatos egyeztetéssel. Mindkettő az MSZMP utódpártja.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.28. 15:31:15

@Rob67:
NEM FOGSZ SZPONI TE SEM!!
ÉS SENKI AKINEK SOK PÉNZE VAN A MAGÁNNYUGDÍJPÉZTÁRBAN!!!
mert akinek sok van a számláján annak magas a bruttója vagyis a 16% os SZJA val jól jár!!!
Az unokatesóm havi 1 milliót keres a manyupba 85 ezret utalnak neki VISZONT 160ezerrel több a nettója akkor most hány év alatt jön vissza a pénze???
elárulom 3 év alatt visszajön az eddigi megtakarítása.(12 éve még nem keresett 1milliót)
miért nem sírtok a 16 % os szja miatt???
pont azokat érinti a manyuptagság akinek van jó bruttó jövedelme.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.28. 15:35:52

@Állítsuk meg a fideszes ámokfutást, Orbán takarodj:
és te garantálod hogy soha többé nem lesz sem válság sem háburú sem hiperinfláció???
aha a két korea közt kitörne egy háború ,olyan válságot generálna hogy arról kuldulnál.Az egész térség tözsdéje zuhanni kezdene:IGEN A KINAI TÖZSDE IS,AMUI MOST SZÁRNYAL ÉS REKORD HOZAMOKAT AD!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.28. 15:39:42

SZÓVAL AZUsának elég jól jönne egy koreai háború ,a kinai tőzsdék szépen zuhanni kezdenének !!!!
ugye nem kell mondanom ez mivel járna nálunk is?!

Dracon 2010.11.28. 15:43:39

@Gyurma73:
Nekem is jól jön a 16%os kulcs meg a gyerekkedvezmény. DE PONT EZÉRT mondom azt hogy ez egy patkánykormány.
ÉN LÁTOM hogy ez egyensen belevezett az államcsődbe, amit csak egy kicsit elhalasztani tudnak a manyup lerablásával de elkerülni nem.

Persze a panelproli minimálbéren tartott fideszbázis aki csak ácsingózik hogy egyszer úgy keressen mint az "irigyelt" un. középosztály ezt a veszélyt nem látja, neki csak azt maradt hogy az zorbán igérte nekik is a jólétet.
Majd meglátjátok b+ hogy mit kaptok januárban a boritékba és akkor kinyilik a szemetek!

offshoreceg 2010.11.28. 15:44:07

Ami biztos, hogy külföldi bankszámlanyitással kapcsolatos oldalak az elmúlt héten 15x látogatószám növekedésről nyilatkoztak. Talán végre elkezdi foglalkoztatni az embereket, hogy mit is kéne csinálniuk, pénzükkel és hogyan, ja meg hogy a susnya helye ott van, ahol vigyáznak rá és fialtatják. Minden más csak porhintés. Mi vagyunk a legműveletlenebbek egész ejrópában a pénzügyi kultúrát tekintve, még egy átlagos albán is többet tud a bankolásról, mint mi, itt az ideje a változásnak.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 15:52:06

@Gyurma73: Tudod, az orbáncsűrhe 2/3-a nem az unokatesódból jött össze, hanem jobbára azokból, akiket ez az intézkedés negatívan érint. Én nem örülök, hogy azon vidéki honpolgáraink verejtékéből, akik a 80%-hoz tartoznak, az unokatesód jobban fog járni jövőre, mert eddig sem volt neki szar!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.28. 15:58:11

@Dracon: ha meg jobban jobban jársz a többletből vegyél aranyat vagy lakást vagy vidd ki ennyi.

blacklord 2010.11.28. 16:00:44

Rühellem az összes szocit Hornék óta folyamatosan, és mégis egyet kell értenem az utolsó soraiddal. Tragédia ez, na. :-(((

egyszo (törölt) 2010.11.28. 16:08:32

Bajjjerhez csak annyit, hogy le style c'est l'homme.

nemecsek ernő áruló 2010.11.28. 16:10:47

@KG2000: Akkor ne legyen kötelező. Legyen választható. De akkor a 27% munkáltatói járulékot ne az államnak fizessék, hanem a pénztáraknak!

finomanarancs 2010.11.28. 16:38:18

Köszönöm Orbán Viktornak, hogy el kezdtem gondolkodni azon, mit is tegyek a megtakarításaimmal.

fingerbangs 2010.11.28. 16:39:06

az mszp-nél lejjebb nincs, hittük ezt sokan, sokáig
és most itt a cáfolat, remélem minden fidesz szavazó agyvérzést kap

lifelike 2010.11.28. 16:41:21

aki teheti vigye ki a pénzét ausztriába, de már a jövő héten

agyamputáltak 2010.11.28. 16:49:57

ezüstérem 2010.11.28. 11:45:31

ugye bajnaiék idején is helyeseltél tehát? :-)

Tell Vilmos 2010.11.28. 16:52:48

Vérkonzervatívként mondom, hogy nagyon rosszul mennek a dolgok! Egy jó kis csődhelyzet felé gyalogolunk, de lehet, hogy ez a célja Vityának. Végül is egy 60-80 milliárd eurós mentőcsomaggal egész jól lehetne lavírozni magyar gazdaságban, no persze a 20%-át rögtön le is nyelnék jó magyar szokás szerint.
Sajnos kezd tényleg igaza lenni azoknak akik kedves vezetőként aposztrofálják Victorunkat! Ráférne egy orbántalanítás a Fideszre, és akkor egész remek kis csapat jöhetne össze. No persze az összes seggnyalót is ki kéne paszírozni, és máris eltűnne a párt fele...
Csak az a gáz, hogy a másik oldal sem jobb mint ahogy azt megtapasztaltuk, de hát akkor ki jöjjön Vityáék után???

Üdv.

Tell.

agyamputáltak 2010.11.28. 17:05:54

Tell Vilmos 2010.11.28. 16:52:48

agyamputáltak 2010.11.28. 17:09:31

tehát a blogmotor monnyon le

szóval csak annyi, hogy ha konzervatívnak vallod magad nyílván nem tetszik a Viktor hisz azok komcsik-fasiszták ez már vita tárgyát képezheti melyik inkább :D

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.11.28. 17:10:39

Én szimplán veszek egy kamionnyi aranyrudat, aztán mindenki le van ejtve.

röhögő 2010.11.28. 17:17:48

@ezüstérem: "Van még hátra három és fél év, és amilyen szar helyzetben hagyták a kommancsok az országot, olyan szar eszközökhöz kell most nyúlni."
- Ne legyél abban biztos hogy van ezeknek 3 és fél évük! Ha belázadnak az emberek, akkor nem a TV székházat fogják megostromolni! Kötél meg lámpavas pedig mindig lesz.

moophlander 2010.11.28. 17:25:06

@röhögő: Sarló-kalapáccsal a seggükben az exkomcsik esetleg villámhárítónak jók, nem pedig belázadóknak! A budapesti izraeliták ezeket használják előretolt hadosztálynak! :)

röhögő 2010.11.28. 17:25:14

Egy óriási hibát követtek el 0. Viktorék. Az emberek bizalmát a jogállamban most játszották el végleg. Senki sem fog bízni abban hogy bármiféle nyugdíjat is kapjon, hiszen az manyupokat sőt esetleg az önyupokat, vagy a bankszámlákat is simán lenyúlják. Az egész hangulat olyan, hogy minimálbér, aztán szevasztok. Több százezer kkv-s átmegy minimálbérbe és részmunkaidőbe, azt az APEH nem fogja tudni kezelni.
Állami bevétel meg meredeken megy majd lefelé.

öcsi55 2010.11.28. 17:25:44

Hölgyeim és uraim!
Bent lehet maradni a magánnyugdijpénztárban,csak nem ajánlott!
A kormány nem fogja, havonta 30 milliárddal finanszírozni az emlitett intéményeket.Amivel én nagyon egyetértek,aki nem ért egyet az kiabáljon , nyugtat.

röhögő 2010.11.28. 17:25:56

@moophlander: Köszi hogy felvilágosítottál, most már akkor sejtem kik verték szét a várost 2006-ban!

Rob67 2010.11.28. 17:26:17

@Gyurma73: Már bocsás meg a személyeskedésért, de ekkora barom nem lehetsz...
Attól hogy nekem mér több van a MANYUP számlámon, neked csak annyi jön ki hogy jobban keresek??
Bazdmeg azt hittem anyósom a legegyszerűbb a világon a fogpiszkáló után...
Arra nem gondolsz hogy talán régebb óta fizettem mint te???
Édes vagy ahogyan megnevetteted a napomat.
16% - Sajna rám nem vonatkozik, én többet fogok fizetni mert nem magyarországon keresem a betevőt. De agyon kérlek ebből meg ne vond azt a következtetést hogy na akkor meg pláne gazdag vagyok. Ez az én választásom volt, az előnyei/hártányai is csak rám tartoznak. De nem Dubaiban vagyok és nem lettem olajsejk. És lányeges: egyetlen olyan főiskolát/egyetemet sem végeztem a magyar adófizetők pénzén amive a munkémat végzem. Úgyhogy ez sem érvényes rám.
Megjegyzem még a fentiek egyike sem jogosítana fel sem téged sem pedig a narancskurucokat hogy elvegyék amit eddig én összeraktam. Én sem fosztogattam senkit eddig sem, ezt elvárom ezután is.
Majd visszagyűjtögetem ha elveszik, akárcsak unokatesód...
Sok volt, most kiegyenlítjük...
Úgy érzem magam melletted mint az ősközösségi ember: van a gyűjtügető és a vadászó. Én gyűjtügetem a haverod vadászik...
Ahogy néztem a híradót tegnap van 11 ezer aki feldobná az Orbán/Matolcsy duó ellen a pénzét vérdjnak, aztán majd megnézzük kire vadásznak fiatal barátom.
Az kurva sok pénz :)
Addig meg mondd meg a Gabikáétoknak, védje a saját nyugdíját, meg a haverjaiét. Az enyémet nem kell. Eddig is elvoltam a segítsége nélkül, de baromira. És a jövőre nézve sem várom egy balfék/inkompetens állam segítségét semmiben.
Úgy neveltek, hogy megoldjam magamnak ne pedig a politikéától várjam a segítságet 30 év múlva...
De gondolom Neked ezt a 30 évet nehéz lesz átgondolni. 30 évvel ezelőtt ilyenkor éppen dolgozatot írtam a délutáni hóesésben az iskolában arról, hogyan is képzeljük el a szocializmus jövőjét 20 év múltán...
Elképzeltük. De elmúlt.
Most a viktorod ad egy ígérvényt 3 millió embernek, hogy 30 év mőlva lesz jó nyugdíja... A legnagyobb tanuságot nem sikerült megtanulnia: itt nem tervezhetsz 30 évet, még 10et sem drágám.
Viktornak egy kicsit többet kellett volna az iskolapadban töltenie. Nem hármas érettségivel a jogi egyetemre menni aztán meg Kádár és Soros kedvencként/kegyeltjeként Oxfordban melegedni.
Melegedni, mert ha tanulni ment volna ezekre a helyekre, akkor ma többet tudna a tervezhetőségról és a tervezhetetlenségról és kevesebbet a kötelező kádárista reformokról.
Szólj neki hogy vége a szocilazmusnak, itt demokratákra lenne szükség és nem posztkommunista tervgazdálodó rabalókra.
Ha az ennyire jó volt, hogy visszahozza, akkor mi a fasznak döntötte meg. Elbaszta 20 évünket...

röhögő 2010.11.28. 17:27:16

@öcsi55: Te olyan egyszerű vagy hogy egy dióda hozzád képest szuperszámítógép.

szobatars 2010.11.28. 17:28:25

"De aki olvas minket a kezdetektől, tudja, én is úgy gondoltam, hogy az országnak jobb lesz, ha nem a szocialisták irányítják egy ideig."

Nos, ebben nem tévedtél, menniük kellett. A gondot az okozza, hogy a "maradék" oldalon a tehetségtelenség és kapzsiság -remélem, az ország jövője szempontjából remélem- egyelőre legyőzi a szakértelmet.

Speciel a nyugdíj ügyében mindkét oldal hazudozik össze-vissza.

Rob67 2010.11.28. 17:28:43

@moophlander: Az ex-komcsik alatt gondolom a kormányt érted, remélem legalábbis... Már a sarló-kalapács miatt is.
Mert jelenleg mást nem látok ezen a területen. Esteleg a Törmert, de az azért túlzás, á nem játékos ma már.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 17:28:46

Még az is lehet, hogy van tényleges támogatottság a kormány intézkedéseinek. Ha az ország tényleg arra szavazott, hogy ezt tegyék a munkavállalókkal, akkor nincs mit tenni, mert úgyis végigverik rajtunk. Ha nép tényleg hülye, akkor a "demokrácia" se csodafegyver. Sőt ha nép azt akarja látni, hogy szétverik a köztársaságot, akkor ennek a kormánynak tényleg ezt kell csinálnia, mert erre kapott felhatalmazást. A közvélemény kutatások szerint toronymagasan áll a kormány népszerűsége. Ez azt jelzi, hogy szuicid gazdaságpolitikát akar a "Nép" (gy.k. hogy dögöljön bele az ország)
Nem tudom, hogy ezt akarja-e látni a nép. Úgy tűnik a kormány elszántan bedózerolja a köztársaságot és úgy újra államszocializmus felé haladunk. 3 millió munkavállaló meg bekaphatja. Mi fizetünk úgyis mindent.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.11.28. 17:29:22

Érdekes motívum, hogy amíg kúrcsány fegyencék egyengették lejtőn lefelé felettébb nagy sikerrel országunk sorsát, a ballibek / szocik nem vizionáltak eresedő homlokkal mindenféle utcai tüntetést, lámpavasat, sőt minden utcára vonuló jobbost orrba szájba fasisztáztak, náciztak, válogatás nélkül. Ment is a rikácsolás állandóan, hogy "Fujj ki az a nem európéer gané aki utcára meri vinni a politikát?"

moophlander 2010.11.28. 17:30:19

@Rob67: Úgy látom, egyszinten vagy anyósoddal! Már bocs!

röhögő 2010.11.28. 17:31:20

@Rob67: A törpe azt a rendszert dönti meg amelyik a hatalmának útjában áll. Kommunizmus, szocializmus, demokrácia, neki mindegy. Ő legszívesebben istencsászárra szenteltetné magát.

agyamputáltak 2010.11.28. 17:33:43

öcsi55 2010.11.28. 17:25:44

ennyire buta vagy? :(

Rob67 2010.11.28. 17:34:16

@moophlander: Ennyire megviselt a hosszú olvasással töltött idő???
Látom az egészból az anyós szót fogtad. Ne olvass ha ennyire árt :)
Vidd a pénzt ha akarod, de nem értem ezért miért én vagyok a hülye?
Mert arra azért vigyáztál hogy a minimál mondatnál több ne jöjjön át. Nem volt többre pártfelhatalmazásod?
Pedig egyedül is mehhetne. Az elején prsze nehéz, de belejössz. Gyerünk

SLacc 2010.11.28. 17:35:25

@Battlestar Galactica: Ja, oszt a Dzsoni papba nem is lehetett belekötni... szocdemmanba se lehetne. :)

bandos 2010.11.28. 17:35:54

Kedves szocdemman, blogíró!

Két apróság:
1)Te sosem gondoltad, hogy jót tesz az országnak, hogy ha kicsit nem a szocik irányítják. Innentől kezdve természetesen hiteltelen amit írsz.

2)Az országnak amúgy valóban jobb, hogy nem a szocik irányítják. Persze ez nagyon szubjektív, kérdés, kinek? A szocik hatalmi körének, a multiknak, a bankvilágnak ez valóban nem jön be, amit az átlag magyarért, kis-közép vállalkozásokért tesz a kormány. Néha ebben el-elbizonytalanodtam én is, de mivel látható az a szoclib össztűz, amit minden intézkedése után kap a kormány, nos, pontosan látszik, kinek és kiknek fájnak igazán az intézkedések :) A multiknak, a bankoknak, a biztosítóknak, és az ezek seggét nyaló hazai körnek.

öcsi55 2010.11.28. 17:36:08

@röhögő: honnan tudod,hogy nem szentelték.

Chicano 2010.11.28. 17:36:20

@nemzetikonyves: Hát had vigyék az utcára ha az kell nekik. Szerencsére amíg hatalmon voltak jól bevásároltak gumilövedékből meg vízagyúból, majd most is jók lesznek ezek szétverni a kormányellenes tüntetéseket. Ahogy volt fasiszta csürhe majd most lesz komenista csürhe. A gumilövedéknek tök mindegy.

driopios 2010.11.28. 17:36:25

Ej, milyen jó is lett volna ez a mai alkotmány a "Szociális népszavazás" előtt.
Fizetnénk szépen a 300 forintot, és megmaradna a 3000 milliárd... Persze, akkor nem tudhatnánk, hogy mi a Magyar demokrácia vastörvénye.

Fogjuk-e még a gyurcsányt visszasírni, jobban, mint a horn gyulát?

SLacc 2010.11.28. 17:41:31

@Battlestar Galactica: Amúgy meg olvasd el figyelmesen, mit írtam. Nyilván az a legjobb, ha jó helyen vannak.

Chicano 2010.11.28. 17:42:21

@driopios: "Fogjuk-e még a gyurcsányt visszasírni, jobban, mint a horn gyulát?"

Ti már most visszasírjátok, a normális emberek meg, pártállástól függetlenül, sose fogják. Horn Gyulát meg ki sírja vissza? Az a 10 százaléknyi kádárnépe mszp nyugdíjas, vagy ki?

öcsi55 2010.11.28. 17:43:10

@agyamputáltak: ha szoc-lib kommenteket olvasok,nagyob buta.
Talán abból fakad,hogy számomra a gyötrődésük mulatságos.

SzaGyu 2010.11.28. 17:46:31

Én meg kivetem a bankadót, elveszem a nyugdíjat, módosítom az Alkotmányt, -Nincs ugyan pénz és az önkormányzat eladósodott de: felépítem a debreceni új stadiont, közben számíze szerint újraírom az Alkotmányt.

Ez után már csak korona kell a fejemre és én leszek a nagy Orbán király.
(Tetszik, nem tetszik?
Ugyan. Menj már. Kit érdekel?!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.28. 17:50:52

@Rob67:
"Arra nem gondolsz hogy talán régebb óta fizettem mint te???
Édes vagy ahogyan megnevetteted a napomat.
16% - Sajna rám nem vonatkozik, én többet fogok fizetni mert nem magyarországon keresem a betevőt"
97 óta van Manyup ,tehát nem fizethetsz régebb óta (tényleg buta vagy)
Ha külföldön dolgozol akkor pedig az ottani munkáltatód nem az itteni Manyupba utal.Sőt itthonról ne is várj semmijen nyugdíjat mert nem itt adózól.
ne keverd az önkéntest a kötelezővel.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 17:54:54

@röhögő: hagyjad szerencsétlent, ez egy troll!

TaZ (törölt) 2010.11.28. 17:57:50

@MiKeyRuLeS: ha ékezet nélkül írok, az szerintem sokkal inkább olvasható, mintha össze-vissza központoznék... ezt csak most, csak neked ékezettel írtam, nem a kiosztás hiánya, mint a megszokás miatt nem használok ékezetet...

SzaGyu 2010.11.28. 17:58:58

@moophlander: Te egy fanatikus ember(?) lehetsz.
Kíváncsi leszek, ha arra kerül sor, hogy fogja Orbán szétlövetni a narancssárga mellényedet.

moophlander 2010.11.28. 18:01:04

Bárki bármit fröcsög, azt, hogy ide jutott az ország, egyedül a szocialistáknak és a liberálisoknak köszönhetjük! Pontosabban a magukat ezeknek vallóknak! Ismerek józanul gondolkodókat a baloldalról is, de ők voltak akik mindig is bírálták az MSzMP-ből ittragadtak jogosultságát! Már Károly Róbert is tudta, ha szarba van az ország, azt csak kemény törvényekkel lehet rendbe rakni! Akik most sírnak, azok voltak akik anno, a dilettáns szocikra szavaztak és közvetve bár, de ők is hibásak, hogy szarban a Haza!

igényes 2010.11.28. 18:01:15

BÁRKI BÁRMIT MOND A FIDESZ NEM A MAGYAROKÉRT VAN. ORBÁN CSAK HISZI, HOGY Ő A FIDESZ. REMÉLEM A FIDESZ NEM HISZI ORBÁN A FIDESZ! LÁTTUK MÁR SÍRNI ZOKOGNI A GYŐZIKÉT. A FIDESZ "ORBÁN BOSSZÚÁLLÓ" NÉLKÜL CSODÁT TEHETETT VOLNA. KEVESEBBET KELLENE PIÁLNI! KEVESEBB PÉNZT OSZTOGATNI, KEVESEBB PÉNZTÁRT FOSZTOGATNI!

böhömúr 2010.11.28. 18:04:18

@moophlander:

Egyetlen hibájuk volt, hogy bezárták az opnit... mert szabad lábon vagy...

moophlander 2010.11.28. 18:05:45

Ha növekszik a gaz a kertemben, akkor nem a tetejét vagdosgatom, hanem kib@szom gyökerestől!

böhömúr 2010.11.28. 18:06:35

@moophlander:

Ne keverjük már össze a kemény törvényeket a mocskos törvényekkel.
Nem Károly Róbert korában élünk, hanem 2010 Magyarországában.

Természetesen mindenért a szocik a hibásak...hhehhheeeehwaHHHahhhahhhh:))))))))

Battlestar Galactica 2010.11.28. 18:11:04

@moophlander: Tipikus fasz hozzáállás, te narancsosmajom! Aki nincs velünk, az ellenünk van! Aki nem fidesz szavazó, az már csak bolsi, vagy ballib lehet, ugye? Az nem lehet, hogy egyszerűen ormány viktornak nincs igaza? Majd márciusban meglepődsz, baromarcú!

moophlander 2010.11.28. 18:12:11

@böhömúr: Nem, nem pontosan így értettem! A szarvas hibákat követték el a szocik! Gondolom, azzal azért nem vitatkozol, hogy a szocialista politikai "elit" , aki a parlamentben ül, csak végrehajtó személyzet!

igényes 2010.11.28. 18:14:56

@moophlander: Remélem hazamegy karácsonykor.

Édesanyja próbálta a három gyereket a széltől is óvni. Sípos Erzsébet gyógypedagógus volt, aki hátrányos helyzetű cigány gyerekeket és értelmi fogyatékosokat tanított sziszifuszi munkával írni, olvasni, beszélni, járni.

Édesapja viszont, igazi tekintélyelvű családfőként, nagyon szigorúan nevelte a fiúkat. Az akkor mezőgazdasági üzemmérnökként dolgozó Orbán Győző legnagyobb fiát egyszer nagyon keményen elkalapálta, amikor középiskolásként az engedélye nélkül, titokban akart elmenni egy rendezvényre. A stikli persze kiderült, ám az atyai pofont elsősorban azért kapta, mert szemtelenkedett az édesanyjával, illetve visszabeszélt édesapjának - írja a Blikk.

moophlander 2010.11.28. 18:16:45

@Battlestar Galactica: Na, ezért nem sikerült nekünk jobboldaliaknak hitelesnek lennünk sok dologban, mert ilyenek mint te nem látnak tovább a kerítésüknél!

moophlander 2010.11.28. 18:24:51

Na, látom sikerült egy-két önjelölt - netán megbízott - megmondó embernek pár percet is, szoci-libsi licence alapján, ellopnom a vasárnapjából! Megyek iszom egy italt az egészségetekre! Valahol azért sajnállak benneteket! Szép estét mindenkinek! :)

Acsabi44 2010.11.28. 18:28:52

"Nem lehetne nem hülyének nézni az embereket, és azt mondani, az van, hogy megszüntetjük a magánnyugdíj-modellt, mert… "

this.

Battlestar Galactica 2010.11.28. 18:29:06

@moophlander: Ne beszélj hitelességről! Pont te! Most válik ez a komcsi utódpárt hiteltelenné! Gennyes fidesz kutyák! Hazugok, mint a komcsik! De ti is lógni fogtok!
Amit a kirakatbabátok összehord, az nem épeszű dolog! Kiflit lop és még neki áll feljebb? Mocskos tolvaj banda!

igényes 2010.11.28. 18:38:53

A rendvédelmi szervek fegyveres dolgozói húsz év szolgálati viszony után korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Sok vita volt erről az elmúlt években, szerintem megérdemlik. Az ehhez szükséges többletjárulékot a munkáltatójukat (rendőrséget, honvédséget, pénzügyőrséget) felügyelő minisztériumok fizették be minden évben a költségvetésbe. Eddig. Jövőre ugyanis már egyetlen fillért sem kell átutalniuk az obsitosok plusz nyugdíjára. A Napi Gazdaság a költségvetés tervezetében felfedezte, hogy a fedezet az általunk eddig összegyűjtött nyugdíjmegtakarítás lesz.

Idén összesen 77,2 milliárd forintot fizettek a különböző minisztériumok a fegyveres dolgozók nyugdíjára, ebből a Belügyminisztérium állt 46 milliárdot, azaz egyedül többet, mint a többi tárca összesen. A BM költségvetése tehát úgy növekszik jövőre, hogy eközben jelentősen csökkennek a kiadásai, s éppen a mi magánvagyonunk terhére. Mivel jövőre 5,2%-kal nőnek a nyugdíjkiadások, több mint 81 milliárdot lehet számolni a fegyveresek többlet nyugdíjára. Ez a magánnyugdíj-pénztári tagoktól jövőre népgazdasági megőrzésre átvenni tervezett 530 milliárd forint egyhatoda. Tudják, ez az pénz, ami az államnál nagyobb biztonságban van, mint a nyugdíjtőzsdén.

A lap másik idevágó híre, hogy Nagy Csaba, a magánnyugdíj-pénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség elnöke lemondott a tisztségéről. Nagy Csaba, aki az OTP Pénztárak vezetője egyéb fontos elfoglaltságával indokolta a lemondását, azonban a Napi Gazdaság elemzője úgy látja, hogy az OTP elnöke nem akarta, hogy a bank neve gyakran elhangozzék a jövőben várhatóan elmérgesedő nyugdíj-vitában. Azaz a legnagyobb magánnyugdíjpénztár, amelyet összegszerűen a legnagyobb veszteség ér, nem akarja felemelni a szavát kisemmizett tagjaiért. Csányi Sándor persze már a bankadó miatt is csak tessék-lássék morgolódott, a nyugdíjlopás ellen pedig végképp nem szólalt meg. Én a magam részéről nem csodálkozom, mindenesetre az OTP-részvényesek helyében elgondolkodnék azon, hogy akarom-e olyan cégben résztulajdont, amelyik nemhogy önként, hanem kifejezetten szívélyesen mond le a vagyonáról. Pintér és Csányi urak vagyonával kapcsolatban nem aggódom.

Lacdelo 2010.11.28. 18:39:15

Nem lehetne valahogy evkozbe levaltani a Fideszt? Ha minden igy folytatodik 4 ev mulva teljesen tonkrevagjak az orszagot. :(

Tóth Ágas 2010.11.28. 18:48:15

lehetett volna másra is szavazni, az MSZP-n és a Fideszen kívül több más párt is indult a választásokon.

Lacdelo 2010.11.28. 18:56:27

Kar hogy a Fidesz kieherelte a demokraciat. Jo lett volna egy par uj partot latni a parlamentben, dehat a kpogtatocedula gyujtes idejenek csokkentesevel es a szamanak novelesevel komoly hatter bazis nelkul itt uj partok nem tudnak a parlamentbe bejutni. Koszonjuk OV!

Értelmező · http://dramaket.blog.hu 2010.11.28. 18:59:44

Hát...én nem akarom azt mondani, hogy "én megmondtam"....de én sokaknak tényleg megmondtam. Hogy ez lesz, ha aláírják azt a rohadt biankó csekket a Fidesznek. Konkrétan nem tudtam az egyes lépéseket, de hogy ILYEN KORMÁNYZÁS VÁRHATÓ, azt lehetett látni

az összes fideszes politikus VÁLASZTÁSOK ELŐTTI SUNNYOGÁSÁBÓL. MEG ABBÓL, HOGY ISMERHETJÜK A STÍLUSUKAT AZ ELSŐ OV-KORMÁNY IDEJÉBŐL.

ÜDV, Értékelő

atila68 (törölt) 2010.11.28. 19:02:33

Mennyi dühös ember.
Gondolom a többség beült a Horn Gyula féle magánnyugdíj hintába, és most fájlalja a fenekét mert leszakadt a lánc.
Eszem ágában nincs kárörvendeni, két napja tudtam meg, hogy a csajom is belépett egybe miután megkérdezett és én nem javasoltam.
Szerintem a MNyP minden csak nem öngondoskodás.

Straight 2010.11.28. 19:10:15

Úgy látszik a visszamenőleges döntés intézménye inkább hungarikum mint fidesz találmány.
Egyre kevesebben szavaztak a fideszre.:)))

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 19:14:29

@atila68: Gondolom jobb eltartatni magad. A csajod majd kitart.

Fideszman 2010.11.28. 19:17:08

@Értelmező: rá kell nézni a fejükre, lázár jani, pintér, selgeci gabi, semjén zsóti, répássi köcsög, szíjgyártó stb mindegyik egy unszipatikus majom már ránézésre is, hátha még meg is szólalnak, kinyílik a bicska a zsebembe attól a folyamatos hazugságfolyamtól ami ömlik a szájukon, terelés félrebeszélés stb. éljen a fidesz magyar kommunista bolsevik párt

agyamputáltak 2010.11.28. 19:25:27

öcsi55 2010.11.28. 17:43:10

az milyen fajta?!

Cent Rum 2010.11.28. 19:25:49

@KG2000: "Rém egyszerű belátni, hogy ez a dolog szétrobbantja az amúgy is törékeny össztársadalmi szlidaritást, együttműködést, a lehető legrosszbbat teszi, az emberek "lelkét" torzítja el."
Megtudhatnám azt a rém egyszerű dolgot?
Hol lehet megtalálni a Mellár nyilatkozatot?
Tényleg érdekel.

agyamputáltak 2010.11.28. 19:27:02

atila68 2010.11.28. 19:02:33

ja szerinted, mert buta vagy :(

fakopács 2010.11.28. 19:31:51

@moophlander: Hülyegyerek! Te erre szavaztál?

Anti Anyag (törölt) 2010.11.28. 19:35:32

A szocik annak idején átvertek benneteket a MNYP-vel. Még csak azt sem mondhatjátok, hogy első eset volt, bár tudom, hogy a magyar optimista alkat:-)

agyamputáltak 2010.11.28. 19:40:14

Anti Anyag 2010.11.28. 19:35:32

ezt csak úgy kinyilatkoztatod? :-) nagyszerű

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 19:40:42

@Anti Anyag: Dehogy vertek át. A mostani kormány sz@rt bele a ventilátorba.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 19:45:20

@Anti Anyag: És álljon már meg a díszlépés! Ha maradok a mnyp-ban akkor nem kapok állami nyugdjíat? Fizetnem kell a 25%-os járulákot, de nem kapok érte állami nyugdíjat? És ezt olyan egyszerűen elintézik, hogy átnevezik a járulékot adóra? Ezek szerint 25%-os adóemelés lesz akik nem lépnek át. Ilyen civilizált országban nem lehet csinálni.

fakopács 2010.11.28. 19:45:40

@Anti Anyag: Mi volt az MNYP-ben az átverés? Írd le!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 19:47:48

@fakopács: Le ne írja a szerencsétlenje, mert isten bizony elküldöm a... -ba!

agyamputáltak 2010.11.28. 19:48:44

Hari R. Seldon 2010.11.28. 19:45:20

Ja de ez nem az :-)

ariete 2010.11.28. 19:49:30

Jesszusom, mennyi elkeseredett komcsi van ebben az országban!

Keserves lesz nekik ez a 8 év, de talán 20...

Tudom, mert én is 8 évig szenvedtem, amig ezek a kultúr forradalmárok idáig züllesztették az országot.

Hajrá Fidesz! Még keményebben kell ezeket oktatni móresre. Elszámoltatást!
Dutyiba az összes vöröst!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 19:51:55

@agyamputáltak: Sajnos nem. Ez mucsai bivajbasznád, ahol az ilyen szarháziak szavaznak olyan kormányra, ami a becsületesen dolgozó embereket kifotgatja a megtakarításaikból. Ha ebből a szemét népségből összejön 2/3-nyi szavazat, akkor innen el kell húzni minél előbb. Remélem azért nem ezt akarta a "NÉP". Ennél talán okosabb a magyar, de akkor meg kurvára átbaszott minket a fidesz.

venyigeszú 2010.11.28. 19:53:46

@igényes: és ez ki a túrót érdekel rajtad kívül???

agyamputáltak 2010.11.28. 19:55:47

ariete 2010.11.28. 19:49:30

te miről beszélsz? :DDD

agyamputáltak 2010.11.28. 19:57:23

Hari R. Seldon 2010.11.28. 19:51:55

na igen. bár engem nem baszott át, én ilyesmire számítottam, bár ekkora lopásra még én sem :D

venyigeszú 2010.11.28. 19:59:25

@Hari R. Seldon: ez nem egy civilizált ország. Egyébként pedig tényleg nem lehet, mivel diszkriminatív, az pedig alkotmányellenes.

ariete 2010.11.28. 20:00:56

Arról, hogy kár volt 1989 ben kerekasztalhoz ülni az akkori hatalommal. A komcsikat be kellett tiltani, mint a cseheknél, ukránoknál és az oroszoknál tették. Azóta sem tértek magukhoz.
Itt pedig...túl sok lett megengedve nektek szocikáim. Diktatúra kell ide. Az billenti helyre a balos elmebajt.
Azt a biszkut nyilvánosan felakasztani az Andrássy 60 előtt.
Példáúl ilyesmi, kedves "agyamputáltak".. :)

agyamputáltak 2010.11.28. 20:01:24

lehet, de félő, hogy addigra késő lesz ..

venyigeszú 2010.11.28. 20:01:48

@ariete: Jó reggelt! Ma Magyarországon a FIDESZ képviseli a kommunistákat.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:02:00

@venyigeszú: Naponta kétszer írják át az alkotmányt. Nem szaroznak. Izomból átnyomnak mindent. Alkotmány? Szerintem NINCS alkotmányos köztársaság, mert ha a kormány leszarja az alkotmányt, akkor NINCS ALKOTMÁNYOSSÁG.

agyamputáltak 2010.11.28. 20:03:38

ariete 2010.11.28. 20:00:56

te nagyon buta vagy :D írj még valamit :D

venyigeszú 2010.11.28. 20:03:56

@ariete: ma már kicsit sokat ittál, szerintem menj aludni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:04:12

@ariete: Diktatúra kell? És ezt nyiltan fideszszavazóként le mered írni? Úgy látom a szavazók egy fideszdiktatúrát akar.

ariete 2010.11.28. 20:04:30

@venyigeszú: nagyon helyes. Az ő módszereikkel lehet csak küzdeni a valódi komcsik ellen. Voltak lágy, békés próbálkozások. Mire mentünk vele? Arcunkba hazudotta fletó nevü féreg, hogy nem lesz vizitdij, oszt lett...
Na ezt a balos lmebajt cCSAKIS bolsi módszerekkel lehet kiírtani. ;)

venyigeszú 2010.11.28. 20:05:09

@Hari R. Seldon: ezt miért nekem válaszoltad? Egyetértünk.

agyamputáltak 2010.11.28. 20:05:22

Hari R. Seldon 2010.11.28. 20:04:12

hát lehet ezt is vállalni, nincs ezzel gond, csak ne az ilyenek legyen többségben szavazáskor :D

agyamputáltak 2010.11.28. 20:06:34

ariete 2010.11.28. 20:04:30

mi az a valódi komcsi?!

ariete 2010.11.28. 20:06:51

@Hari R. Seldon: igen diktatúra. Iskola. Tanulás. Kötelező iskolába járás.

És ha királyság a neve, akkor az legyen. És Viktor simán elképzelem Magyarország legigazságosabb uralkodójaként. Na persze, Mátyás után. :)

venyigeszú 2010.11.28. 20:07:08

@ariete: lehet, hogy nemcsak ittál, hanem be is vagy szívva. Vagy eleve ilyen hülyének születtél?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:07:34

@venyigeszú: Eszem megáll. Demokratikus ország és beszavazzák a diktatúrát. És még tetszik is nekik. Ha nép hülye, akkor tényleg nem lehet mit csinálni. Remélem a 2/3 nem diktatúrát akar, csak ez a szerencsétlen hülye.

venyigeszú 2010.11.28. 20:08:33

@agyamputáltak: úristen, el ne magyaráztasd már vele :))

agyamputáltak 2010.11.28. 20:09:23

ariete 2010.11.28. 20:06:51

:D:D:D:D:D hát te nagyon sötét vagy, írj még!

venyigeszú 2010.11.28. 20:09:56

@Hari R. Seldon: sajnos egy csomóan vannak. Bár nem kétharmad, csak a választási matek csinált belőlük kétharamados parlamenti többséget.

agyamputáltak 2010.11.28. 20:10:04

venyigeszú 2010.11.28. 20:08:33

nevetni akartam csak :-(

ariete 2010.11.28. 20:10:39

@venyigeszú: látod, barátom, ezért nincs mit veletek tárgyalni. NEVELNI kell!

Mi az a valódi komcsi? Hát te. Tipikus komunyiszt, komiszár.... :)

venyigeszú 2010.11.28. 20:12:08

@agyamputáltak: mint látod, én vagyok a komcsi és talán te is

ariete 2010.11.28. 20:17:14

örülök, hogy magatokra ismertetek.
És most nyugodjatok meg szépen. Mert a ez a harc VOLT a végső... Most jön az igazság órája.
Engem kötelezően beléptettek a meggazdagodni vágyó komcsik a MNYP-be. Sosem volt ilyen szándékom. Na az volt a nagy lopás!
Most pedig, remélem erős államunk lesz. És ha kell, akkor diktatura. Én élvezeni fogom.

jjoey 2010.11.28. 20:17:27

Tömören összefoglalva a dolgokat, Magyarisztán = Banana Republic.
Republic, mert Banana Kingdom nincs (még)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:17:55

@venyigeszú: Ez éppen elég. Szerintem kisebbség akar diktatúrát és csak a legnagyobb balfaszok támogatják még a kormány nyugdíj ügyben. Nem hiszem hogy van épeszű munkavállaló, aki csak úgy elnézi, hogy 2-3 milliós ÖRÖKÖLHETŐ megtakarításait elvegyék.

Szerintem önkéntes alapon akarták az átlépést, de nem akartak átmenni a zemberek a zállami nyugdíjba. Na ekkor jött a zsarolás. Ha nem lépsz át, akkor nincs nyugdíjad, de a járulékot egy életen át fizetned kell. Ez már szerintem az egyébként kormánypárti szavazókat is felháborítja. Kivéve persze azt a pár debilt, akik még most is kormánypártika. A kormány már kivettek a fél szemét, de még majd "jóváírják" neki a fél szemét 30 év múlva. És amikor a kormány már a gyomrában kotorászik könyékig, még akkor is tapsol. Ezekkel tényleg nem lehet mit kezdeni. Aki olyan hülye, hogy nem érti, hogy a mnyp-i befizetés az ÖVÉ, az meg is érdemli, hogy elvegyék tőle.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.28. 20:18:52

@Tell Vilmos:

Szerintem is fizetőképtleneséget terveznek bejelenteni.

oriblog.blog.hu/2010/11/27/joslat_magyar_allami_fizeteskeptelenseg

Rájuk vallana, hogy mások miatt van az adósság, ők azt nem akarják fizetni. Ez olyan civilizálatlan és gyerekes, de olyan kurucos is lenne egyben.

jjoey 2010.11.28. 20:20:10

@ariete: normális vagy? vagy minimálos? ha igen és nem a válasz, nézd meg, mennyi van az MNYP szládon, na az a TE!!! pénzed, TE gyüjtötted és ennek erejéig igényt tarhatsz nyugdíjra. Vagy ha ez nem érdekel, akkor esetleg a folyószámládról is adhatsz egy kis pénzt, a "közösbe", ott bizton jó helyen lesz.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.28. 20:21:17

@Rob67:

Pedig a tervgazdálkodás sokkal kurucosabb és tökösebb hozzáállás mint a körülményekhez való alkalmazkodás és a jövőre tervezés...

Ma megkapod a gyereked örökségét, elvered a kocsmában, mindenkit meghívsz, holnap meg csodálkozol, hogy senki nem szólít tekintetes úrnak.

Igazi dzsentri dolog.

agyamputáltak 2010.11.28. 20:22:55

ariete 2010.11.28. 20:10:39

te beteg vagy ember :D te csápolsz a kommunistáknak és ha te azt mondod más vagy mint én, akkor én nem lehetek komcsi csak te :D logikus szerintem

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.28. 20:23:03

@Hari R. Seldon:

A maffia is előbb ajánlatot tesz, csak utána zsarol.

ariete 2010.11.28. 20:24:13

@Hari R. Seldon:
Most mondok még egy égbekiáltó hülyeséget (mert szerinted az).
Ha az állam szuverenitás megörzésének az az ára, hogy a 20-30 év múlva esedékes nyugdijakat elveszik és a neoliberális katasztrófa okozta kátyukat betömjék. Én boldogan odaadom. Mert hazafi vagyok. Ellenben veled, aki az első repülővel és a pénzeddel eltünsz. Ezt nevezik hazaárulásnak.

Ezért utálnak minket a szomszédaink (ukránok, osztrákok,szlovákok, szerbek, románok), mert egy kiló szappanért eladnánk anyánkat is.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:24:47

@jjoey: Szerintem nincs neki. Valószínűleg soha nem dolgozott. Más f@szával akarja a csalánt kaszálni.

agyamputáltak 2010.11.28. 20:25:32

venyigeszú 2010.11.28. 20:09:56

na ez megérne egy külön vitát, hogy a szavazásra jogosultak 33,7%-a által került hatalomra 2/3-dal ez a barom :-)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.28. 20:25:58

@ariete:

Hehe, ha jól sejtem, te azon egyedek közé tartozik, aki szerint:

"én nem vagyok az, de EZEK itt mind hülyék! Dikatatúra kell EZEKNEK csak azt értik..."

Ha nem csak herrgelnéd itt a népet, azt hinném, te is skizo vagy, de így csak vicces.

jjoey 2010.11.28. 20:26:24

@Hari R. Seldon: a munkáltató nem fog "szarozni", ha
- magyar, nem tök mind1, a minimál után hova megy a 24%? különben is, nem jó ovival vitatkozni, mert jön a Nemzeti AVH.
- ha multi, meg megy Slovensko-ba, itthon marad a fióktelep (ld bankok), aminek egyik előnye, hogy nix jogi személy idehaza, azaz a jegyzett tőke és eredmény tartalék, ha van, adómentesen kimegy az országból - cég cégnek fizet ugye alapon (még egy érv a folyó fizetési mérleg hiányra, amit az MNB refinanszírozhat euró vásárlással például) mit neki ez a 10milás lakosság, kicsi piac, ráadást stagnáló forgalom, jövedelem

agyamputáltak 2010.11.28. 20:26:58

ariete 2010.11.28. 20:24:13

:D:D:D:D:D te tényleg nagyon buta vagy

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:27:43

@King Size Lobster: A diktatúra meg se kérdez. Most úgy néz ki, hogy "demokratikusan" eldönthetem, de ha ez így ebben a formában (ha maradok, akkor nem lesz állami nyugdíjam viszont egész életemben fizetem a járulékot) végigmegy, akkor ez NEM VÁLASZTÁS. A kormány majdnem szó szerint egy fegyvert nyom a homlokodhoz. Ide a megtakarításadat!!! Pénzt vagy életet?

jjoey 2010.11.28. 20:30:52

@agyamputáltak: mi lenne, ha a szavati jog a fizetett adó mértékével lenne arányos, pl minden 10eft adó után 1 szavazat. lehet, nem "ezek" nyertek volna?

ismerős gondolom, hogy anno az amerikai gyarmatok azért "keveredtek" függetlenségi háborúba, mert nem tetszett nekik, hogy adót kellett fizetni a koronának, de a parlamentbe nem delegálhattak. na, megcsinálták az USA-t azóta (amit lehet nem szeretni, vagy szeretni, ez azon nem változtat, hogy 200 év alatt, bevándorlók sokasága, különböző náció!!! létrehozta a Föld legerősebb államát, valahol bebizonyítva, hogy a nemzetiségi kérdés "másodlagos" és tudnak békében élni egymás mellett - extrém kommentektől kiméljetek : ) )

ariete 2010.11.28. 20:30:57

@King Size Lobster: az itt irogató írni és gondolkodni tudó kissebséggel vígan el lehet éldegélni demokratikus normák szerint. De a "kádár népének" 80 %-nak DIKTATURA kell! Az Nép érdekében. Aztán, ha már megértek rá az emberek, lehet nekik tanítani a demokráciát.. Egy fene, választásokat tartani. De addig, sikálni kell a szart amit itt hagyott a liberális "....."...:)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:32:05

@jjoey: Neked NEM mindegy, hogy befizetsz bruttó évi 3 milliós fizetésed után 700 ezer forintot negyven évig és NEM kapsz érte semmit.

jjoey 2010.11.28. 20:35:19

@Hari R. Seldon:
- nem, a munkaadód fizet. (24%, neki mind1, hogy kapsz-e nyugdijat, vagy sem, talán max elfilózik azon, ha neked fontos volt, hogy maradj mnyp tag, akkor esetleg volt gyerekszobád és tiszteled a tulajdont, ezért inkább majd téged tart meg a "közösbe mindent" képviselővel szemben)
- te magadnak fizeted
maradnak páran, mert akkorák, hogy egy telefonhívás és a forint/euró 400 felett (szted azok az alapkezelők, akik a magyar GDP többszörösét forgatják nem tudják "elintézni"?)

amúgy meg, ha van 20 éved nyugdíjig, akkor addigra ugyis lesz egy olyan kormány amely nem teheti meg, hogy ne fizessen (ld 90 után az sztk-t nemfizetők is kaptak nyugdíjat), gondolj bele, ha pl mindenki maradna MNYP tag, akkor 2030-tól lenne párt, aki lemondana a mai 3milliós tagság szavazatáról???

Rob67 2010.11.28. 20:35:48

@Gyurma73: Hét az agyad tényleg nem több egy gyurmánál fiatal barátom.
Az oviban nem tanítanak szöveg értelmezést?
Az unokatesózás egy igen fiatal gyerekre vall, akinek nem fejlódött még ki rendesen a szókincse, ergo NÁLAD fizetem/fizetem régebb óta.
Próbálj értelmezni, utána átérhetsz az anyatejről a felnőttek nyelvére baba.
Aztán tovább: FIZETTEM, múlt idő, de attól a pánzt nem neked gyűjtüttem.
És mint írtam nem várok az államtól semmit, ezt sem értettted?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:35:59

@ariete: A kormány MAGA okozta a helyzetet. Felelőtlen gazdaságpolitika vezetett ide. A kormányváltáskor alacsony volt a hiány és stabil az államháztartás. Na ezt sikerült fél év alatt odáig elvinni, hogy már zsarol a kormány. Én fizessem meg, hogy szétveritek az én pénzemből a köztársaságot? Hát NEM!

ariete 2010.11.28. 20:37:29

ó azok a régi boldog idők.... Virágzó Kádár ország....:)

www.youtube.com/watch?v=rjLBdT1jVL0

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:37:39

@jjoey: NEKED nem mindegy, hogy lesz-e nyugdíjad. Január végéig el kell döntened, hogy akarsz-e nyugdíja vagy csak fizeti akarsz egy életen átt? Erről van szó.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:40:03

@ariete: Te meg tapsolsz hozzá... És élteted a diktatúrát.

jjoey 2010.11.28. 20:40:09

@ariete: az USA-nak sem jött be a demokrcia exportja, ha most elfolytod a csirákat, sose lesz az! nézz körbe, 20éves szakmunkás és nem érdekli a nyugdíj, tb, csak az, "mennyi a nettó", ha ez a korosztály sem tanul meg valódi polgári módon gondolkodni, akkor marad proli, egész életére, gyermekei pedig jó eséllyel is prolik lesznek (a proli nem bántásként szerepel)
javaslatod csak tüneti kezelés, nem viszi előbbre se a "népet", se az országot. ha már apáink "szívtak" és nekünk is ez jutott 50%-ban, legalább gyerekeinknek ne jusson már belőle!

dr.pupak30 2010.11.28. 20:41:39

hogy a jó kurva anyjukat

Rob67 2010.11.28. 20:42:04

@Gyurma73: Egyébként ezt a faszségot meddig kell jétszanunk? Ha elveszed ami az enyém akkor tolvaj vagy, akérhogy is magyarázod.
Akér szépen nézel közben akár politikus vagy.
A bűnözö az bűnöző marad. Az igaz kommunksta megmarad annak. Ennyit a jobboldali komcsikrikról baba...
A (kommunista) rend újra helyre áll, te meg tapsolsz neki, bravo.
Jani bácsi sírját koszorúzzátok erősen.

ariete 2010.11.28. 20:42:34

@Hari R. Seldon: nemá fél év alatt hozta létre a jelenlegi kormány a jelenlegi gazdasági helyzetet...
Egyébként van egy jobb megoldásom is. Lenin is ezt tette 1918-ban. Zárolni a gazdagok vagyonát (az egész "elitét") és semissé nyivánítani a külső adósságot.
A Szovjetúnió ezután 10 évig embargó alatt éldegélt, sokan éhen haltak..

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.11.28. 20:44:38

Ha ez így megy tovább a 2006 őszi vadmagyarok ezt a címet fogják felgyújtani:
Fidesz Központi hivatal
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.

jjoey 2010.11.28. 20:45:37

@Hari R. Seldon:
eddig se kapok, illetve az államiból nem, és eddig is csak fizetek, mert se gázártám, se egyéb, mert a bűvös nttó 100 felett vagyok (úristen, 400 euró, most épp csak 320...) ezért a hőmérsékleten spórolunk, nincs is 24 fok a kecóban.

érdekes, a nemzet közgazdásza nem volt hajlandó beszélni a nagy 5letről, a 24% is menjen priváte!

amúgy nem futa, VArga és Navracsics csöndben van. miért is? (remélhetőleg kizárólag a svájcifrank alapú lakáshitelük törlesztése miatt nem akarnak utcára kerülni dec elején családjukkal, elbukva fizujukat)

ezért kell az mnyp, mert azokon le lehet verni, ott van név, cím, az állam esetében meg ha épp az a cél, akkor nem fizetnek.
nyugaton, bár fura, de van cégkultúra és felelősség, etika, ami nem zárja ki a "bantunégerafrika" (bocs a kifejezésért) kizsákmányolását, de egy bukta után elnők-vezérizgatók mennek, nem mint idehaza.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:45:57

@ariete: A felelőtlen gazdaságpolitika vezettet ide. 2009-ben 4%-os hiány volt és stabil költségvetési pálya. ELKÚRTÁK! Nem kicsit. Még az önkormányzati választások előtt is azt hazudták, hogy nem kell semmilyen rendkívüli intézkedés a hiánycél tartásához. Maga Matolcsi hazudta a képünkbe. Hazudtak és elkúrták. Ehhez képes az öszödi beszéd semmi.

ariete 2010.11.28. 20:49:24

@jjoey: A proli főleg azért marad proli, mert a kulturális érdeklődése nem emelkedik felül a búlvár világ súlykolta szemeten túl.

A proli, rossz értelemben, ma már rég ott van az ÚJ GAZDAGOK széles táborában. És semmit nem kíván tenni a saját kulturális fejlődéséhez, mert nem is tudja mi fán terem...
Viszont vannak szegény szakmunkások, kétkezi dolgozók akiknek nem idegen az igazi érték. De nincs pénze a felemelkedéshez. Na ez a tragédia.

jjoey 2010.11.28. 20:49:46

@Turbék: jó 5let : ), a gond, 2006ban ilyentájt már állt a bál. bezzeg most, vagy esetleg be van igérve a 3000 mrd ft-ból csurran-cseppen csurbanovnak is, ezért van csendben? (pedig idén korábban is havazik mint 2006ban, be kéne gyújtani, nem?)

jjoey 2010.11.28. 20:53:54

@Rob67: de azt is vigyázva, mert az öreg fogta az adást a 80as évekre végre, a 67es gazdasági reformja után (amibe a ceskoslovenko-i tankos "skoda aksiért jöttünk" túra kicsit bezavart), szval még benne is csalódhat egy picit Gyurma73

jjoey 2010.11.28. 20:56:30

@ariete: ebben nem értünk egészen egyett, igaz, van újgazdag, aki megmaradt a kukoricaföld értelmi szintjén, és van proli, aki akar, de nem jut 5ről 6ra. viszont ez a rendszer sem segíti elő, hogy jusson.
sajna az egyéni felelősségvállalás sokaktól távol ál, és kényelmesebb a "állam mindent megold" felfogás.

ariete 2010.11.28. 20:58:31

@Hari R. Seldon: az általad említett 2009-es Bajnai féle program egyszerübben szólva fiskális, megszoritásokon alapuló politika volt, nem ébresztett az emberekben csillapithatatlan vágyat a vállalkozásra. Az is egy módja volt az adósság törlesztésnek. De miért ne lehetne a JÖVŐ (úgy értem 20 múlva nyugdij) pénzével gazdálkodni? Ha már annyi esze volt a magyar népnek, hogy bedölve a bankok propagandájának ész nélkül bevállalt óriási hiteleket, miért ne lenne annyi BIZALMA a mostani kormány iránt, hogy helyrehozza a hibákat?
De még mindig ott van a gazdagok vagyonának totális zárolása...:)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 20:59:27

@jjoey: Abban benne lennék én is, hogy a 24%-t a mnyp-ba fizessem és akkor nem kérek állami nyugdíjat. Ez fair lenne, és mindenki eldönthetné, hogy állami nyugdjíat akar vagy fedezeti alapút.

viktor134 2010.11.28. 21:00:26

@KG2000: ja, a tied már tönkre is tette. :)

a szolidaritást a fideszes barátaid nyomják szét.

leírom neked röviden és lassan:
ha valaki nem akar állami lenni, ezért marad, de a levont járuléka után ezesetben nem kap, akkor miért is fizessen?

kinek az ötelte volt ez?

ariete 2010.11.28. 21:01:55

@jjoey: de igen, egyetértünk. A magántulajdonnak igenis van szerepe a világban, de mint látjuk az a szócska hogy "magán" nem mindig a "köz"t szolgálja. Az államnak igenis nagyobb lehetősége van segíteni a szegény rétegbeli tehetségeken.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 21:04:20

@ariete: Megszorítás? Még az azt is jobban elviselem, mint a megtakarításaim ellopását.

jjoey 2010.11.28. 21:04:36

@ariete: ez súlyos.
- a bank addig verte fejed a falba, amig nem vettél fel 10milás hitelt CHF alapon, gondolom (főleg, mert neked is kellett kecó, verda, mint a haveroknak, és nem volt jó a forintalapú 15% hitel)
- Bajnai is sokat "hibázott", de ne felejtsük el, hogy a felső réteget nyúzta ő is, (a vállakozni tudót), nem a "népet" és nem ment rá az alapvető dolgokra (pl gázártám, ami fogyasztásra ösztönöz, de energiatakarékosságra, beruházásra nem)
- sok olyan trv-t hozott 2011-től, amihez nem kellett volna nyúlni (pl 15milás szja határ), de ugye a propaganda
- az mnyp rendszer pedig pont azt szolgálta, hogy a jövőben az állam kiadása csökkenjen, hogy ez egy 20 éves átmenet, ez van, ezt fizette meg az ország az elmúlt 12 évben, még lett volna 8 év, és vége, de nem.

amúgy, 98ban ovi zárolta az mnyp befizetés emelését 6%-ról 8%-ra, meg is szüntethette volna kapásból, vagy már akkor is az lebegett a szeme előtt, hogy jó az ott, majd ha kell, max lenyúljuk???

jjoey 2010.11.28. 21:06:35

@Hari R. Seldon: lenne is baj belőle : ))), de tetszene, az lenne a tuti frankó megoldás. sztem kb 3millióan maradnának is ahol vannak

viktor134 2010.11.28. 21:07:51

@ariete:
hol húzod meg ki a gazdag?

mi van, ha ez alapján az elméleted alapján utcára raknak téged, mert miazmár, hogy saját lakásod van? :D

jjoey 2010.11.28. 21:10:39

@ariete: téves a felfogásod, az állam szerepe, hogy olyan keretet biztosítson, hogy a szegénység csökkenjen, ad abszurdum felszámolódjon, pl, mert beruházásokat ösztönöz, ami munkahelyet teremt )semmiképpen sem az, hogy újraelszotás keretein belül érdemtelenül osztogasson, mert ez telesítmény visszafogáshoz vezet, ami senkinek sem jó.

ráadást a munkahelyteremtés terén ne feledd, ha olyat tudsz, amit a kinai, akkor vele versenyezel bérben is, ha olyat, amit a német, akkor a némettel. namost, kivel akarsz versenyezni?

pl. ha neked azt mondják, hogy dolgozz többet, keress többet, majd amikor ledolgoztad, szólnak, bocsi, de a többet inkább a szegényeknek adjuk, legközelebb dolgozol többet? kétlem.

(amúgy meg, ott vannak a segélyszervezetek erre a célra)

ariete 2010.11.28. 21:17:54

@jjoey:
lehet hogy hülye vagyok, meg maradi, de nekem sosem volt szimpatikus a magyar kapitalizmus modell és a bankok agresszív nyomulós politikája. Ezért SOHA nem vettem fel hitelt, nincs tartozásom, inkább nekem tartoznak egyesek, hiszékenyek..
Most áldom a maradiságomat, hogy milyen jól tettem, hogy nem hitelből vettem bármit is..
Egyébként elárulom e széles közönségnek, orvos vagyok. És legalább 20 éve várom a változásokat. Sokadmagammal VALÓBAN idióta vagyok, hogy még itt rohadok e szép hazánkban, puszta emberszeretetből, és nem 10X fizetésért melózok Angliában...
És mégis miért tesszük?Mert hiszünk, mi barmok, hogy egyszer jobb lesz. Hogy egyszer engem csodáló új gazdag ismerősöm kikapcsolja a TV-t, leül és elolvassa az Aranyembert, vagy a Bün és bünhődést...

ariete 2010.11.28. 21:22:05

@jjoey: erre egy rövid válasz: az állam ereje és tekintélye azzal arányos ahogyan bánik a szegényekkel, elesettekkel, lelkibetegekkel, gyengékkel...

ariete 2010.11.28. 21:25:50

@viktor134: te is tudod hol kezdődik a gazdag. Maximalizálnám a fizetést 2 millió nettóban. Aki felette van, tekintettel a súlyos válságra.... És még ott vannak a volt kiszes oligarcháink...

ariete 2010.11.28. 21:31:45

@Hari R. Seldon: a megtakaritásaid (nyugdijjárulékra gondolok) nem csücsülnek a bankszámládon, hanem a mostani öregeket szolgálják. Majd ha te is öreg leszel, az akkor fiatalok fogják fizetni a te nyugdijat. És ... affelöl is vannak kétségeim, hogy bármelyik sziklaszilárd MNYP egyszer csak, teljesen véletlenül, nem mond-e csődöt? Sokkal nagyobb cégek is mentek már tönkre...
Jobban teszed, ha már most más megtakaritásokban gondolkodsz...
Az sem biztos hogy 20 év múlva bárminek lesz értéke, aminek ma azt hisszük hogy az...

tomwar 2010.11.28. 21:34:13

Ariete, az altalad emlegetett ketkezi szegeny munkasokkal baszik ki az egykulcsos adoval a szeertett kormanyod. S ebben semmi partossag nincs, egyszeru matek
EN jol jarok, de igy se tapsikolok. Ezt nevezem en szolidaritasnak, nem a frocsogest.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 21:43:14

@ariete: De! Pontosan olyan mint egy bankszámla. Mit szólnál öcsi, ha apád bakszámláján lévő megtakarításait vennék el? 24%-t fizetek az állami kasszába! Ossza be az állam. Ez a dolga, de a megktakarításaimhoz NE nyúljon!!!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 21:44:48

@ariete: De! Pontosan olyan mint egy bankszámla. Mit szólnál öcsi, ha apád bakszámláján lévő megtakarításait vennék el? 24%-t fizetek az állami kasszába! Ossza be az állam. Ez a dolga, de a megktakarításaimhoz NE nyúljon!!!

jjoey 2010.11.28. 21:46:35

@ariete: gazdaságpolitkán nem fogunk veszekedni, már látom, sztem és ebben elviekben igaza lenne matolcsynak, a gazdasági felemelkedés a megoldás, ha van növekedés, van bevétel és munka és ez alapvetően segít a szegényeken is, kérdés, ezt hogyan éri el az állam, ha már gazdaságpolitizál.
sztem idehaza nem jól, pl mert nem fogadta el a szocik sem, hogy a megtakarítások egy részét úgy ösztönözzük, hogy bérlakásprogram legyen belőle. igen, lenne, akinek 4 lakása lenne, 1ben lakik, 3 bérlakás, de 3 másik családnak is lenne hol laknia.
ha meg megteheted, menj angliába, sztem új tapasztalatra teszel szert, milyen is az, amikor a szolidaritás alulról jön, nem epdig felülről mondja meg vki, mit is csinálj a pénzeddel.

de egyelőre a dolog ott tart, hogy a magyar állam úgy akar a szegényeken segíteni, hogy másoktól elvesz, majdhogynek szegénységbe sodorja őket.

ami meg a fizumaxot illeti, ne feledd, ha mogyoróval fizetsz, csak mókusokat kapsz.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.28. 21:46:37

@ariete: A tanácsaidat tartsd meg magadnak. Én tudom mi a jó nekem. Az nem jó, ha elveszi az állam a 10 éves megtakarításaimat. Sokan vannak akiknek ez az összes megtakarítása.

ariete 2010.11.28. 21:52:27

@tomwar: elismerem, vannak az én igazságérzetemmel is szembenálló kormányintézkedések. Ott van még a korrupció: a kétkezi munkások is számla nélkül dolgoznak én is a MÉG eltürt hálapénzből élek...
Mindennek eljön az ideje... A feladatok tényleg oriásiak, a társadalom meg sokrétegü, mindenkinek a saját problémája a legégetőbb. A kormány lehetőségei pedig eléggé behatároltak. Még 2006-ban az fletónk is megmondta, hogy mennyire a végét járjuk...El...k

jjoey 2010.11.28. 21:52:38

@tomwar: én kicsit árnyaltabb lennék, mármint az adócsökkentés terén, "sajna" ez azoknak jó, akik fizetnek. aztán azon is el kellene filózni, miért lehet az, hogy van 100 ezer adófizető (kb 3%), aki befizeti a teljes szja 20%-t, és van majd 80% aki 20%-t fizet (KSH), közben meg, ott a sok "lizingszuzuki" és lakáshitel + felni és plazmatévéhitel. miből?

ha igaz, hogy a feketegazdaság kb 6ezer mrd ft, akkor ott kellene kutakodni apeh, vagy nemzeti avh terén.
nem azokat cseszegetni, akiket a "rohadt multi" bejelent 300ezer bruttóra és ki is fizeti utánuk a 100eft járulékot, meg le is von 100eft adót és járulékot. (értsd: a multi kifizet 400eft-ot, ebből az ember hazavisz 200ezret, azaz a teljes bérköltség 50%-a az államhoz vándorol és még igényt tart 10% (korábban 19%) nyereségadóra is..., ráadást emberünk támogatást sem kap, mert sokat keres.
az adózók 2%. meggid, még? hova?

ökörpöröly 2010.11.28. 21:55:34

Hétfőn újabb komoly árfolyamgyengülés lesz a forintnál és a BÉT-nél.
Már azt mondják, hogy az államnak nem kell hiteltörlesztésre fordítani az elrabolt vagyont, hanem szabadon felhasználhatja.
Ez újabb nagyon rossz pont. Hiszen azt jelenti, hogy a tényleges vagyontömeget feléli az ország, jobban mondva egy részét feléli, a másik részét ellopja cigány Szaddam és holdudvara.
Akinek van megtakarítása, az kezdje el kimenteni régiós demokratikus jogállamok bankjaiba. Egyelőre még szabad, a régiós jogállamok nem adnak tájékoztatást róla cigány Szaddamék részére. Kizárólag bűncselekmény esetén lehet kérvényezni az adott ország hatóságoktól a betekintetési lehetőséget, de erről az adott ország bíróság dönt.
Cigányfölde lettünk, őseink szégyenkeznének!

jjoey 2010.11.28. 21:57:46

@ariete: csak akkor szervezett módon kellett "fellépni", mert nem tetszett, hogy bár 300ft volt a vizitdíj (lehetett volna finomítani persze), de legalább 5 perc volt a dokinál a várakozás, most minimum 40 perc, mert "gyógyszert kell íratni és különben sincs otthon kivel beszélni".
sajna fletónak sokmindenben igaza volt, csak a "nép" nem vette még észre, talán a 2008-2009es ft esés felébresztett 1-2 embert (sokat nem, mert "a bankok"..., ez kb olyan, ha 10 év múlva kiderül, a kenyér rákot okoz, az összes rákos a multikat és pékeket vonná felelősségre, mert kenyeret adtak el. abszurd, de felelősségvállaás = 0 idehaza)

jjoey 2010.11.28. 22:01:47

@ökörpöröly:
várj 2 napot és a külföldre utalás (értsd a Magyar Királyság? területés kivülre) btk-s tétel lesz 10 év szigorított, tárgyalás nélkül (tárgyalással 15, ha Polpetti is beavatkozik, akkor 20), esetleg 9,5 év kényszermunkával kiváltható. (tokaj hegyalján kell a szüreti óccsó munkaerő és valakinek a füvet is vágnia kell a focipályán)

tomwar 2010.11.28. 22:08:29

Jjoey, a csehek nepszavazason emeltek meg a vizitdijat...mert jonak talaltak...ahogy en is. Lehette volna finomitani rajta, de tobbe kerult nepszavazni ellene, mint amennyi "bevetelt" hozott volna. Talan ki lehetett volna festeni a rendelot...

Ariete, latod, a kolbaszbol font keritesben is lehet budos a hus... A feketegazdasag felszamolasa tokeletes egyensulyba hozta volna a koltsegvetest, teny, dolgozni kell vele. Ezt a penzt meg eleg volt ellopni. Mert ne szepitsuk, ez az, akkor is, ha az allam teszi. Esetleg ha a szo bant, lehet nevezni zsarolasnak is....az is megall. Sajnos...

ariete 2010.11.28. 22:08:29

@jjoey: ráéreztél... Pont hasonlókat akartam írni. Egyetértek 100%-ig a riposztoddal.. Még azzal is hogy Gyurcsány is sok valós problémát jól látott. Sőt, nem 300 hanem indokolatlan egészségügyi ellátás igénybevétel esetekben ( pl.éjszakai ügyeletben több napos fülzsirdugóval beesik valaki, vagy csak receptet felírni, mert nappal nem ér rá) akár 5-6000 pénzecske sem gátlástalanul sok...
Gyurcsány a nyilt hazudozásával és az azt megfejelő gátlástalan pökhendi cinizmusával vívta ki a nép utálatát... Ilyen ember, igy nevelkedett. Egy prosztó.

tomwar 2010.11.28. 22:11:07

Ariete, Fleto azzal vivta ki a nep haragjat, hogy igazat mondott...olvasd csak el azt a beszedet teljes egeszeben. Erdekes olvasmany.
Termeszetesen ez nem menti a politikai felelosseg alol, ahogy Selmeczi Gabit sem, hogy segghulye ahhoz, amivel megbiztak.

ariete 2010.11.28. 22:19:33

@tomwar: tévedsz... A fletó úgy nyert választásokat, hogy elhazudta az ország valódi helyzetét és téves adatokat adott az EU-nak. Én speciel azért utáltam meg, mert nem lehet egy ország első vezetője egy prosztó fajankó akinek nem idegen az alpári stílus... És erre nincs mentésg, hogy közvetlen akart lenni, közérthető... blablabla... Egyébként, szakmai nyelven szólva egyszerüen paranoiás bordeline-os pszichopata.

tomwar 2010.11.28. 22:24:08

A politikusok akkor hazudnak, ha mozog a szajuk...Viktor pont ugyanugy, mint Fleto. Sajnos...es a sleppjukrol nem is beszelve.

viktor134 2010.11.28. 22:26:47

@ariete:
Airete,
Hogys került akkor oda Viktor és a csapata?
"Én speciel azért utáltam meg, mert nem lehet egy ország első vezetője egy prosztó fajankó akinek nem idegen az alpári stílus..."

a zsebtolvajlás szerintem alpári és prosztó.

viktor134 2010.11.28. 22:29:45

ariete: "Maximalizálnám a fizetést 2 millió nettóban."
160 e havi nettóban?

tehát azt mondod, ha én havi 200 órát dolgozom, ne vihessek többet haza?

tegyél az állami szektorba teljesítménybért, na az aztán megmutatná, hogy ki mennyit dolgozik, és ki az aki csak fűtött helyen tolja a passziánszt.

ariete 2010.11.28. 22:34:29

@viktor134:
A Viktor és sleppje mögött ott az ország valódi tudományos és kulturális elitje, meg lehet nézni a gyüléseiken a vendégsorokat. A szocik gyülésein.... hááát... Sas adócsaló józsi és a hetihetes...

A zsebtolvajlás az amit Hunvaldék tettek... Ez pedig egy országot mentő akció, amire MEGKÉRTÉK a nép segítségét. Van alternatíva: lehet maradni a MNYP-be....

ariete 2010.11.28. 22:38:02

@viktor134: mondom 2 000 000 nettóban. Anniból vígan meg lehet élni, persze luxus jacht nem fér bele....

És kívánom hogy te is a 200 órádért 2 milliót vigyél haza..

Egyébként egy bizonyos idő után már inkább az lesz a szempontod, hogy több legyen a szabad időd...;)

jjoey 2010.11.28. 22:47:07

@ariete: olvastad Kende könyvét? na, ahogy elnézem, az mind igaz. egy bunkó vidéki surmó ovi. bár ha azt nézem, hova jutott, jól csinálta. lehet, nem vele van a gond, ahogy még anno Antal Józsi mondta, " a népet nem lehet leváltani".
sztem akkor inkább én csomagolok.

jjoey 2010.11.28. 22:49:52

@viktor134:
én már akkor letettem erről, amikor bevezették a "tisztviselő napot", az az a nap, amikor az államigazgatás nem dolgozik, de a versenyszféra igen.

namost, ha ezt megfordítod, és csinálsz egy napot, amikor a versenyszféra nem dolgozik, azt úgy hívják: Általános Sztrájk.

jjoey 2010.11.28. 22:54:03

@ariete: ovi milyen? láttad már?
- folyton a száját nyaldossa, mint egy alkoholista
- még zsebredugott!! kézzel sem tud közlekedni egy brüsszeli összejövetelen (ha az ember jobbkezes, rendszerint ezt a kezét vágja zsebre öltönyben, ovi a balt...
- várom amikor előjön belőle a "honfitársaim...."

+ pár erdélyi, felvidéki magyar utlevél, szavazójoggal és kapásból a 2 milliós adózó kap még 5 milát eltartani, de legalább jó lesz, mert sokan leszünk.
aki tudna sem tud felkapaszkodni, mert visszahúzzák-nyomják. mutass még egy jobboldali kormányt, aki ezt teszi?

agyamputáltak 2010.11.28. 23:18:26

ariete 2010.11.28. 22:34:29

:D:D:D:D:D "valódi(!)" és te orvos vagy, hát remélem a szakmádat legalább jól kitanultad, mert amúgy segghülyeségeket állítasz és önellentmondásba kerülsz magaddal vagy full kettős mércével mérsz

tomwar 2010.11.28. 23:28:17

Ariete, egyetertunk, hogy Sas Jozsi blama...kinos volt, nem kicsit!
Dehogy a politikai es tudomanyos elit felsorakozott volna...hat nem tudom. En nem nagyon lattam haszonlesokon kivul komoly tomegeket.

A 2 milla brutto fizetes jovore nettoban 340.000Ft-al tobbet jelent. Nyilvan nagy szukseg volt ra...3 gyerekkel meg tobb, mint felmillio nyereseg. Ez igazsagos szerinted?

viktor134 2010.11.29. 00:08:21

@ariete:
"Viktor és sleppje mögött ott az ország valódi tudományos és kulturális elitje, meg lehet nézni a gyüléseiken a vendégsorokat."

Ezt ugye egyértelműen ki tudod jelenteni? Annak idején Galilei sem volt szalonképes, bármennyire jó tudós volt.

Nem értem, hogy miért nincs kinn a U2, vagy a Kaukázus a soraikban...

Szerintem az igazi kulturális elit, akárcsak a tudományos, kutat, vagy előad, nem pedig pártrendezvényekre megy reprezentálni.

Nekem ezek a rendezvények a vidám vasárnapra, meg az aktuális MLM rendezvényekre hajaznak... :) Egymást dícsérik, megy a pompa, és attól jól érzik magukat.

viktor134 2010.11.29. 00:18:39

@ariete:
"Ez pedig egy országot mentő akció, amire MEGKÉRTÉK a nép segítségét. Van alternatíva: lehet maradni a MNYP-be.... "

A két alternatívád:
1. add ide a pénzed most a pénzed, meg 24%-ot, és majd valakitől kapsz nyugdíjat.
2. ha nem adod de a 24%-ot továbbra is, akkor lófaszt nem kapsz.

Szerinted ez választási lehetőség?

És komolyan gondolod, hogy az ország megmentésére kell? Megmenteni csak hosszú távú ötletekkel lehet.
Ha gázár támogatás helyett napkollektorra költené az ország a pénzt, és szerelné fel orrba szájba, pár év után lehet, hogy tizedannyi lenne akinek kell még a gázár támogatás. És akkor az így felszabaduló 90% mehet újabb programba... Ez, hogy most csak csapatjuk neki az sehova nem vezet. Jövőre mit fognak beszedni, hogy megmentsék az országot?

Egyébként már marhára elegem van az önjelölt Mózesekből, akik tudják merre van a Kánaán, és az én pénzemen szervezik oda az utat.

De még egy apróság, beidézem már ide neked a Btk. Zsarloást, mert most ez az ajánlatuk. (Szerintem a (2) áll rájuk, hogy bűnszövetségben, hivatalos személyként...)

Ettől függetlenül: JUSZT IS MARADOK, DE EGY BÜDÖS VASAT NE VÁRJON TŐLEM AZ ÁLLAM MÁS NYUGDÍJÁBA.

----

Btk. Zsarolás
323. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a zsarolást
a) bűnszövetségben,
b) élet vagy testi épség elleni avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel,
c) hivatalos személyként e jelleg felhasználásával avagy hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével
követik el.

agyamputáltak 2010.11.29. 00:53:38

viktor134 2010.11.29. 00:18:39

maradást is meggátolják, adminisztratív úton, hogy még véletlenül se sikerüljön "fafejűsködni"

egyébként a 2 c) stimmel, feljelentést kell tenni, vagy hivatalból is eljárnak?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.11.29. 05:08:18

@ariete: A fidesz is hazudott. Szeptemberben az önkormányzati választások előtt még szó sem volt a mnyp-i befizetések államosításáról. Matolcsi maga hazudta még szeptemberben , hogy nem kell semmilyen rendkívüli intézkedés a hiánycél tartásához.
Nem keresem meg a linket. Mindenki emlékszik hogy hazudtak össze vissza.

HáBori 2010.11.29. 13:21:31

Egy kicsit hosszú lesz, bocs....

Na szóval, először is, itt páran, (gondolom fideszfanok)azt állitják, hogy a manyup számlán lévő pénz nem az én tulajdonom. Cáfolom, ill. nem is én, hanem Matolcsy úr.
Ime: www.parlament.hu/irom39/01817/01817.pdf
A parlamenthez benyújtott T/1817-es törvénytervezetével, ennek is pontosan a 17.§-ában

"17. § Az Mpt. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
5
„(4) A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amelyre az e
törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az
e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni.”"

Hoppá..... hogyan is van ez? Tehát ez a követelés az én tulajdonom,-gondolom, mint a házam, autóm meg az XXXbanknál lévő folyószámlám. Ugye fideszfanok??? (ezt egyébként azért tették bele a törvénytervezetbe -a tételes indoklásuk szerint-, mert itt szüntették meg a követelésemre az állami garanciát)

Haladjunk tovább, ezek szerint ez az én magántulajdonom, viszont a következő, 18.§ így szól:
"18. § Az Mpt. 24. § (10) és (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(10) A 23. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a magán-nyugdíjpénztári tagnak a
magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról – ha e törvény
eltérően nem rendelkezik – személyazonosságának ellenőrzése céljából személyesen, a
Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervnél (a továbbiakban:
nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell nyilatkoznia."

Én nem vagyok jogvégzett ember, de a józan paraszti eszemre lefordítva ez azt jelenti, hogy ha meg akarom tartani a magántulajdonomat, -itt manyup számakövetelésemet, máshol/máskor esetleg a házamat, autómat egyéb számlámat????- akkor nekem kell nyilatkoznom -horribile dictu, személyesen befáradva a T. Hatósághoz-, hogy igenis tényleg és valóban úgy gondolom, hogy megtartom azt ami az enyém, amit 13éven át gondoztam, ápoltam, gyarapítottam.......

.....na ne, ne röhögtessen Matolcsy úr, ezt ugye nem gondolja senki komolyan Európa közepén, az Európai Unió tagállamában a XXI.sz-ban, állítólag jogállamban!!!

Mégegyszer..... ez az enyém, Ő mondta ki a saját törvénytervezetében, akkor miről beszélgetünk? Enyém, megtartom és kész, majd ha oda akarom adni valakinek, na majd akkor nyilatkozom arról, hogy mit akarok vele kezdeni! Értve vagyok??

De (fáradtan legyint!!!!), oké, legyen, világéletemben jó állampolgára voltam a hazának, mindig minden törvényt, szabályt betartottam, mondhatnám jogkövető magatartást tanúsítottam, most is ezt teszem, bemegyek, nyilatkozom arról, hogy ami eddig 13évig az enyém volt, azt ezután is megtartanám (mert hát ugye miért ne? én gyűjtöttem, vállalkozó vagyok, még csak nem is a munkáltatóm rakta ezt félre nekem, lévén magam vagyok a saját munkáltatóm).
És erre ön Matolcsy úr mit tesz? Hát szankcionál engem, engem az abszolút jóhiszemű, jogkövető magatartást tanúsító állampolgárát ennek az országnak!!!!

Hát, hogy a fenében is van ez? Mit is követtem el, hogy engem kitaszít a közösségből, vagy az ön szavaival kiszerződöm az állami nyugdíjrendszerből????

Mi ez a csavar, hol és mit követtem el én, hogy ezt a büntetést érdemlem?? ja, és melyik magyar Bíróság is mondja ezt ki???

De, rendben, még ezt is elfogadom, -ha eddig én (önnel, az állammal ellentétben) tudtam takarékoskodni, akkor a nyugdíjig még hátralévő másik 13évben is tudok, oké, megoldom!!

Na de már aztán az már a pofátlanság netovábbja, hogy közli velem -ugyan kitaszítottak az állami nyugdíjrendszerből- de azért ugyanúgy fizessem a nyugdíjjárulékomat továbbra is mint eddig (ja, hogy mostantól nyugdíjadó a neve, leszarom)).

....és akkor személyesen....

Tisztelt Állam úr!

Én 13évvel ezelőtt kötöttem önnel egy egyeszséget, hogy márpediglen -könnyítendő a majdani állami nyugdíjterhet- ezentúl én magam gyűjtöm és rakom félre a leendő nyugdíjam negyedrészét az ön által kijelölt pénztárba. Megegyeztünk, egymás tenyerébe csaptunk -emléxem- hogy ez a pénz az enyém, azzal a feltétellel, hogy csak akkor kapom meg ha eljön az időm. Cserébe én lemondtam a majdani állami nyugdíjam negyedrészéről, Ön pedig megígérte, hogy az így az állami büdzséből kieső részt kipótolja (tudom teher, viszont ha már megérdemelt nyugdíjas éveimet töltöm ugyanennyivel könnyebb önnek)
Ez eddig frankón működött is, bár sokszor hallottam önt panaszkodni, hogy sok a kiadás, sokba kerül ezmegaz, meg hát a hitel, meg a törlesztés, ugye, meg aztán jött ez a fránya világgazdasági válság.... Oké, én ezt mindet elhiszem, de tudja Állam úr, nekem sem könnyebb a helyzetem, nekem is drágább lett az élet, ön is drágábban mér eztazt, járulékok, adók miegymás, meg hát a Világgazdasági Válság azért engem sem került el.
De.... én eddig tartottam magunkat a megállapodásunkhoz és nagyon szeretném ha Ön Állam úr, ön is ezt tenné. Higgye el nincs már sok hátra a szerződésünkből és akkor könnyebb lesz Önnek. Addig is talán próbáljon meg kicsit felelősebben bánni azzal a fene sok (vagy kevés??) pénzzel, higgye el én is ugyanezt teszem a magam szintjén és nem Öntől várom el, hogy ugyanmár a Magyar Nemzeti Banknál lévő valuta tartalékból segítsen engem talpra állni, Szépen kérem Ön se ácsingózzon az én, öreg napjaimra félretett pénzecskémre.

Köszönöm: egy (atizmillióbólvagycsakháromból) állampolgára

atila68 (törölt) 2010.11.29. 15:20:18

@Hari R. Seldon:
Az Asimov életmű tulajdonosainak helyében megfontolnám egy per indítását a személyed ellen hitelrontásért.
Jó volt veled beszélgetni.

kirkezoa 2010.11.29. 15:35:47

@ariete: Teljesen normálisnak érzed magad? Mert tuti nem vagy az, hülyeséget beszélsz. Egyik oldalról a diktatúrát tiltanád / komcsik, szocik/ másik oldalról meg ha a Fidesz teszi tök jó. Tuti skizofrén vagy beszéld már meg az énjeiddel mit is tartasz jónak:))))

viktor134 2010.12.04. 16:00:50

@agyamputáltak:
én megpróbálom majd a feljelentést, de várom a konkrétumot előtte.

Szúrófény 2012.07.20. 06:01:44

Széchényi " Az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal!" Nagyobb diktátorok is belebuktak ebbe már!
süti beállítások módosítása