"A Fidesz választási és kormányzati nyelvezetével megnyitotta az utat a magyar demokrácia létének tagadása felé"

Tartaruga írása.

A Fidesz politikai önképének fejlődésében kulcsfontosságú volt a 2008-2009-es év. Ekkoriban emelkedett ki robosztus gondolati pillérként az a két fogalom, amely utat nyitott a magyarországi demokrácia tagadása, majd drasztikus és nyílt átértelmezése.

Egyfelől a „többség” gondolata szinonimájává szegődött az erkölcsi és anyagi jónak, miközben a „kisebbség” illegitim és káros lett, legyen az kormánypárt vagy társadalmi kategória. Másfelől a párt táborán és szellemi holdudvarán belül igen komoly kohéziós erőt fejtett ki az ez elképzelés, mely szerint kormányozni csak az „emberek” akarata mentén szabad, s a Fidesz így is fog tenni.

A többségi elv kétségtelenül a demokrácia legműködőképesebb és legbiztosabb döntéshozatali folyamata. A demokráciaelmélet legnagyobbjai bizonyították, hogy sem az egyhangú döntések kényszere, sem a minősített többség szabálya nem ad akkora szabadságot az egyén számára mint a többségi döntések. Mindeközben ugyanezen kutatók figyelmeztetnek arra, hogy a többségi döntés szükségszerűen illúzió a képviseleti demokrácia keretei között. Nem elsősorban az egyes választási rendszerek torzító hatása, sokkal inkább a politikai döntések logikája vezet ahhoz, hogy a döntések kisebbségek közötti kompromisszum eredményeként születnek meg parlamentáris, bizottsági és kormányszinten csakúgy mint a pártok vezetésében. A tényleges többség összetétele igen gyakran változik. Ilyen formán a kisebbségi uralom, avagy az elit dominanciája alig megkerülhető probléma többségi rendszerek esetén.

A Fidesz éppen azzal tagadja meg az elmúlt húsz év demokráciáját, hogy ki kívánja iktatni az ezen folyamatok, a demokrácia tökéletlenségeinek ellenőrzését és ellensúlyozását szolgáló intézményeket. Ha elfogadjuk, hogy a politika, így a demokratikus politika középpontjában a hatalom áll, akkor azt is észre kell vennünk, hogy a demokrácia döntően az ellenzékiség rendszere.

Másfelől, a „jó kormányzás” elve demokratikus rendben nem a nagyobb jólét elérését takarja, hanem a döntéshozatal átláthatóságára, megalapozottságára és kiszámíthatóságára vonatkozik. Az ellenzék nyelvi eszközökkel történő tagadása, valamint egyes kulcsterületek korlátozása jelentős lépés afelé, hogy a döntéshozás alkotmányosan átláthatatlanná váljon. Ha a Fidesz célként a közvélemény által kívánt döntések meghozatalát tűzte ki, azzal kijelenti azt is, hogy nincs szüksége a döntések előkészítésére.

Az európai huszadik század tükrében tarthatatlanul együgyű az az orbáni álláspont, mely szerint végre elérkezett a valóság végső felfedezésének kora. A többség véleménye még homogénre vasalt, vagyis pontosan megegyező értékítélettel, anyagi érdekekkel bíró közösség esetén is csak akkor lenne tekinthető nagyobb valószínűséggel helyesnek, ha feltesszük, hogy a közösség tagjai egyénileg az esetek több mint 50%-ban hoznak jó döntéseket. Ez az elvárás nem csak ellentétben áll a tehetség misztifikálására hajlamos, a tehetséges és tehetségtelen állampolgárok dichotómiájában gondolkodó hivatalos kommunikációval, de ellenőrizhetetlen is. A többség véleménye nem törvényszerűen helyes még akkor sem, ha feltesszük, hogy a posztmodern korban létezik ilyen. Ezzel el is érkezünk a második tévedéshez, „az emberek” és a kormányzás kapcsolatához.

A társadalom helyén csak tömeget, illetve tehetséges és tehetségtelen tömeget látó Fidesz által meghirdetett konszenzus retorika addig bizonyosan üres marad, amíg a kormányzat fel nem ismeri az érdekek különbözőségéből eredő tagoltságot. Az Európa egyes országaiban, például a 90-es évek Olaszországából ismert nemzeti paktumra szükség lehet a hiánycél teljesítése érdekében, a jelek azonban arra mutatnak, hogy a Fideszt sokkal kevésbé utilitarista célok vezérlik.

Az emberpolitika ugyanis kifelé vezet a ma ismert demokratikus játékszabályok közül. A „mi az emberekkel kormányzunk” egyfelől az autoriter rendszerek politikai világából ismert blöff. Ha a szerveződő társadalom helyét a kisemberek veszik át a retorikában, akkor elég kijelölni azokat, akik helyettesítik az egészet, s egybe rámutatnak az közellenségekre is. A második, konzervatív, lehetőség egy hivatásrendi alapon megmerevített, az elit testületekkel kötött kompromisszumokból táplálkozó rendszer, amely ismét csak nem a jelenlegi alkotmányos fogalmaink szerint értelmezendő parlamentáris rendszer.

A Fidesz választási és kormányzati nyelvezetével megnyitotta az utat a magyar demokrácia létének tagadása és egy új, a kisebbség, az ellenzék és az érdekek fogalmait nélkülöző politikaértelmezés felé. A törékeny sellőlányból a vártnál könnyebben válhat ismét Leviatán.

Korábbi írás: A Fidesz-kormányzat gazdaságpolitikája: se nem kicsi, se nem szép.