Egy újabb tűzoltó levelet, véleményt találtunk, azaz pontosabban most kaptunk. (És várjuk a továbbiakat is: piroslap.hu@gmail.com) Ez úttal egy másik szakszervezet a HTFSZ közölt le egy véleményt. Mint ismeretes, többek között a tűzoltók szerzett jogait is megnyirbálná a kormányzat. Ez ellen küzdenek. Mi meg természetes, hogy leközöljük véleményüket! Szolidaritás!

Tisztelt Szentesi Zöldi László Úr!

Köszönöm, hogy billentyűzetet ragadott, és leírta véleményét (http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kitartottak.html) a tervezett Balsai-Lázár féle alkotmánymódosítással kapcsolatban. Írásán keresztül betekintést nyerhetünk a hivatásos állományon kívüliek rólunk alkotott gondolatairól. Jómagam 6 éve tűzoltó vagyok, és bár számos rendőr, börtönőr ismerősöm van, csak a tűzoltók nevében válaszolhatok Önnek.
Egy-egy civil polgártársunk véleményében az irigység hangját hallom megszólalni, mikor rólunk, szolgálatellátásunkról, és szolgálati nyugdíjunkról beszélnek

Joggal irigykedhetnek, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan munkájuk van, ahol életeket menthetnek meg. Tudja milyen fantasztikus érzés egy embernek újra életet adni, vagy kimenteni a közvetlen életveszélyből? Leírhatatlan!
Kevesen mondhatják el, hogy olyan munkakört látnak el, amit a civil társadalom erkölcsileg elismer. Jó érzés tölt el minket, amikor egy ügyfélszolgálati ügyintéző foglalkozásunkat kérdezve egy kedves elismerő mosollyal tekint vissza ránk, vagy egy látogató csoport a laktanyánkban biztató, tiszteletet kifejező szavakkal dicsér minket.

Kevesen mondhatják el, hogy olyan kollégái vannak, akikre bármikor bármilyen körülmények között számíthat. Mi ezeket a kollégákat bajtársaknak hívjuk. Ha bajba, életveszélybe kerülünk, egymásért tűzön-vízen átmegyünk. Ez az egymásrautaltság, és egymásra való odafigyelés végigkísér minket. Szolgálaton kívül, ha bármi problémám akad, tudom, hogy 22 telefonszám közül bármelyiket felhívom, azonnal a segítségemre sietnek, tanácsot adnak.

Tűzoltók körében nagyon színes a civil végzettségek palettája, egy szolgálati csoportban lévők szinte minden hétköznapi szakmát lefednek tudásukkal. Legyen az lakásfelújítás, autószerelés, költözés, számítógépes probléma, biztos vagyok benne, hogy ha kell, még aznap előkerül néhány baráti dolgos kéz, aki segít megoldani a feladatot, problémát. Legyen az családi, lelki baj, válás, szakítás, gyász, biztos vagyok benne, hogy bajtársaim lelki társként állnak majd mellettem, és segítenek feldolgozni, kibeszélni magamból a problémáimat, mint ahogy ezekre már sokszor sor került. Miért is ne segítenének nekem, hisz lehet holnap én mentem meg az ő életüket – fel sem merül bennünk a kérdés, számunkra teljesen természetes. A civileknek nem adatik meg ilyen közösséghez tartozni, nem élnek át ilyen közös élményeket, sejtésük sincs, milyen lehet CSAPATban dolgozni és élni.Ezek mind valóban irigylésre méltó dolgok, melyekre büszkék is vagyunk. A szolgálati nyugdíjat – mint szintén irigylésre méltó jogunkat - nem véletlen hagytam a végére, úgy gondolom, ezt egy kicsit más aspektusban kell vizsgáljuk az előzőekhez képest. Rávilágítanék hivatásunk árnyoldalaira is.

Kedves Szentesi Zöldi László Úr! Ön, és "civil társai", mikor reggel otthonról elindulnak dolgozni, hányszor köszön el úgy családjától, gyermekeitől, hogy lehet nem tér haza többet? Mi minden harmadik reggel megtesszük. Persze ezt nem éreztetjük velük, nem mondjuk ki, de titkon gondolunk erre is, tudják ők is. Önök hányszor nem alszanak otthon családjukkal? Mi minden harmadik este megtesszük. Fizetésünk ismert, egy átlagos vonulós tűzoltó 80-90 ezer Forintot keres, ebből adódóan az összes közvetlen kollégám (egy kivételével, aki a szüleivel lakik) másod-harmadállást vállal, hogy magát és családját el tudja tartani. Ez azzal jár, hogy a 24 családtól távol töltött óra után jön további 8-10-12, akár 24 óra másodállásban töltött idő, majd egy hulla fáradtan otthon töltött éjszaka után másnap is munka, majd ismét szolgálat.

Van kollégám, aki melósruhában jön szolgálatba, átöltözik egyenruhába, majd a 24 óra elteltével ismét vissza melósba, és folytatja tovább. Van, aki olyan fáradt váltáskor a felsorakozásnál, hogy csodálom, hogy nem esik össze. Mindezt azért, hogy meg tudjon élni, nem azért hogy luxus körülményeket teremtsen magának. Érti? A családja csak fényképről ismeri. A tűzoltók a két végéről égetik a gyertyát, sosem pihennek. Ön, vagy a kollégái élnének ilyen életet? Egyik kollégám az illetménye átutalása után néhány napig kenyeret és párizsit hoz szolgálatba étkezni, hónap közepén már csak vajas kenyeret, hónap végén pedig mi dobunk össze neki kajára, mert különben üres kenyeret kellene ennie. Meleg ételt a virslin kívül nemigen láttam előtte az asztalon. Ez élet Ön szerint? Önök kedves civilek mit szoktak enni? Ettől az embertől elvárják, hogy tegye oda magát, és teljesítsen emberfeletti teljesítményt, ha szükséges. Meg is teszi! Még így is! Ilyen energia bevitel mellett Ön meg tudná tenni kedves Uram? Önnel fordult már elő az, hogy szabadságát, vagy pihenőnapját töltve, egyszer csak kapott egy telefont, hogy azonnal jöjjön be dolgozni?

Nekünk állandóan elérhetőnek kell lennünk, külföldre csak engedéllyel távozhatunk. Szabadságunkról bármikor visszarendelhetőek vagyunk, és élnek is a lehetőséggel. Más: Halt már meg fiatal kollégája munkavégzés közben, öntől pártíz méterre? Volt a temetésén? Önnel hányszor fordul elő az, hogy a forró zuhany alól kirángatják a kabinból, majd törülközés nélkül gyorsan felkap magára valamit, és kimegy akár a -10 fokba dolgozni 2-3 órára? Velünk rendszerint előfordul, a riasztás az riasztás, a két perc az két perc. Uram, Ön hányszor szakította félbe a nagydolgát a WC-n, mert valami közbejött? Gyors elcsippentés, egy gyors törlés, és rohanás! Én így csináltam már négy esetben az eltelt éveimben, mások is kénytelenek így megoldani az ilyen helyzeteket. A riasztás a WC-n ülve is riasztás! Ön és kedves civil társai, jártak már úgy munkavégzés közben, hogy rájuk jött a hasmenés, vagy nagyon kellett vizelniük? Biztos vagyok benne hogy igen. Gyanítom a többségük úgy oldotta meg a kérdést, hogy felállt, és elment a mosdóba. Elárulom, nekünk erre sincs néha lehetőségünk akár órákon keresztül. Aludt már úgy éjszaka, hogy közben valamire nagyon figyelt, és a legapróbb neszre is kinyílt a szeme?

Mi minden harmadik éjszaka így „alszunk”, sőt éberségünk teljes életünk minden éjszakájára átragad. Az ilyen minőségű „alvás” minden, csak nem pihentető. Volt már egy teljes napon át teljes készültségben? Amikor minden kis apró napi cselekvésnek úgy kezd neki, hogy lehet nem fogja tudni befejezni, mert közben elriasztják? Egyszer próbáljon így megélni egy napot. Étkezzen így, mosson fogat így, wécézzen így, telefonáljon így, aludjon így. Gondoljon minden pillanatban arra, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy 5 perc múlva azt fogja csinálni, amit eltervez. Képzelje azt, hogy minden pillanatban olyan állapotban kell lennie, hogy a következő pillanatban a maximumot kell kihozza magából. Mindig egyen annyit, hogy soha ne legyen éhes, mivel lehet csak másnap reggel ehet legközelebb. Próbálja ki a bizonytalanságot csak 24 órára. Tudja, milyen pszichés tünetekkel jár ez pár év után? Járt már úgy valamelyikük, hogy álmukban elfeküdték valamelyik testrészüket, netán elzsibbadt kezük-lábuk, és hirtelen kellett felállniuk, és munkát végezniük? Velünk rendszerint előfordul. Érti, miről beszélek?

Itt a munkavégzés alatt arra gondolok, hogy adott esetben életmentést kell végrehajtanunk. Önökkel fordult már elő olyan, hogy munkájuk végzése közben, valamilyen szakmai szabályra, adatra nem emlékeztek, és segítségül bele kellett nézniük tanulmányaikba, vagy egy könyvbe, vagy az internetre? Nálunk ilyen nincs, erre nincs idő és lehetőség. Beosztottaknak, tűzoltásvezetőknek, az összes beavatkozást érintő jogszabályt, biztonsági szabályt, intézkedést, szabályzót, és sok különböző szakképesítést igénylő információt (statika, épületszerkezettan, gépjárműszerkezettan, kémia, anyagismeret, fizika, mechanika, elsősegély, pszichológia, ács, asztalos, stb.-stb.) fejből, a kárhelyen flottul tudni kell a szakszerű beavatkozáshoz. Akár álmunkból felébresztve ugye. Önöknek volt olyan, hogy a munkahelyén egy részmunkára azt mondta, hogy á, ezt majd később, vagy majd holnap végzem el? Nálunk ilyen nincs. Parancsuralmi rendszerben élünk, itt utasítás, és „parancs, értettem” van. Ha épp nincs kedvem wc-t felmosni, szertárt takarítani, füvet nyírni, hajnali 3kor havat lapátolni külső körlet takarításként, akkor is megteszem, mert meg KELL tenni.

Ha nehezemre esik a szakadó esőben, vagy éjszaka a mínuszokban kimenni riasztásra több órára fagyoskodni, vagy a kánikulában több órára a napon aszalódni, akkor is megteszem, egyszer sem fordulhat elő az, hogy nem most nem. Fagyott már Önökre ruha? Egyszer legalább érdemes kipróbálni! Tűzoltásnál, vagy esőben bizony vizes lesz a védőruha, átázik, a hidegben pedig megfagy.

Bevonulás után 1 órával, pedig ugyanezt az öltözetet vesszük magunkra a következő riasztáshoz. Ha ott lángokkal nézünk szembe, akkor a ruhába ivódott víz gőze megfőz minket. Szenvedett már égési sérülést? Próbáltak már egymás után 2x felszaladni a hatodik emeletre 30kg teherrel? Ön hányszor hozott egy másodperc alatt olyan döntést, amin más vagy saját élete múlhat? Ön érezte már veszélyben magát? Érezte már úgy, hogy pár másodpercen belül lehet, hogy vége az életének? Hozott már ki égő épületből gázpalackot perceken át úgy, hogy közben bármikor felrobbanhat? Ment már be úgy házba, hogy a födémje bármikor Önre szakadhat, vagy Önnel együtt a mélybe szakadhat? Volt már olyan térben, ahol a gázkoncentráció mértéke olyan arányú volt, hogy egy kis szikra hatására bármikor végezhet Önnel a detonáció? Hogy áll a tériszonnyal? Leereszkedne kötélen 10-20-30 méter magasból? Hatolt már be lakásába olyan személynek a befogása céljából, aki mentálisan teljesen instabil, ön- és közveszélyes, kényszergyógykezelésre szorul, és bármikor az Ön életére törhet? Keresett már lakásban több hete nem látott idős személyt? Gondolkozott rajta, hogy vajon a kádban fogja megtalálni meghalva, vagy esetleg a konyhában elesve, esetleg felakasztva magát egy gerendára? Látott már többhetes meztelen rothadó holttestet? Érezte már a szagát? Gondolkozott már azon napokig, hogy mivel tudná ezt a látványt, emléket kiverni a fejéből? Önnek és kedves barátainak vannak állandó visszatérő rémképei? Olyanok, amiről nem szívesen mesél a feleségének? Állt már napokig olyan (ár)vízben derékig, ami előtte kimosta a temetőt, a dögkutat, és az emésztő gödröt? Étkezett és aludt ilyen körülmények között? Vágott már ki láncfűrésszel sötétben, szakadó esőben, veszélyesen megdőlt többszáz kilós fát? Épület áramtalanítása után, érte már olyan meglepetés, hogy megrázta a lopott áram? Ment már be olyan épületbe, ahol akkor járt először, nem volt helyismerete, akkora füst volt, hogy az orráig nem látott, többszáz fok volt, és embereket keresett benn – tudván azt, ha nem talál vissza időben, akkor meghal? Fejtett már át közúti balesetet szenvedett veszélyes anyagot szállító járműből anyagot hordóba? Tudván azt, hogy ha belélegzi, vagy bőrével érintkezik vége az életének? Közölne-e szívesen szülőkkel olyan hírt, hogy a gyermekük az imént elhalálozott? Lehozna hordágyon egy olyan embert a hegyen lévő erdőből, aki két hete tévedt el, még épphogy él, többször maga alá csinált, és lábait már élősködők borítják, húsát eszik? Leereszkedne egy 10 méter mély kútba, hogy kiemeljen onnan egy vizihullát? Egyáltalán, hány halott embert látott? Hány embert látott a szeme előtt meghalni? Hány embert látott a keze között meghalni? Hány halott kisgyermeket látott? Hány olyat, aki mások felelőtlensége miatt halt meg? Hány hörgő vagy jajveszékelő súlyos sérültet látott? Hányszor lett véres más ember sérülésétől a teste és a ruhája? Hány levágott testrészt látott villamos vagy metrógázolásnál?

Uram, ez csak néhány példa volt, ami hirtelen eszembe jutott, ezeket mi átéltük, és napi szinten újra-és újra átéljük, az emlékeket pedig cipeljük magunkkal, a fizikai megterhelést viseljük, egészségkárosodást vállaljuk. Had mutassam be Önnek pár ex-kollégámat, aki kb. 2 éven belül lett nyugdíjas. Életkoruk most alig több 50-nél, egyik az utolsó aktív évét úgy töltötte, hogy szolgálatba jövetel előtt mindig 2 cataflamot vett be derékfájásra, pszichésen teljesen megviselt ember, a másik jelenleg is úgy fájlalja könyökét, hogy nem tudja felemelni a jobb kezét, vérnyomással gyógyszeresen kezelik, a harmadik úgy köhög állandóan, hogy 10-15 percenként majdnem megfullad. Megjegyzem zárójelben, hogy a háromból kettő elvált, egyedül él. Én ennyi válást, szakítást még nem láttam életemben, mint itt. Nehéz megérteni, együtt élni és azonosulni egy ilyen életvitellel. Kollégáim fáradtak, stresszesek, megviseltek, valahol meglehet érteni a másik felet is, hogy nem kérnek ebből.. Még korábban nyugdíjba vonult kollégákat nem nagyon tudok Önnek bemutatni, mert már nincsenek közöttünk. A tűzoltók osztálya a reumatológia, a magas vérnyomás, infarktus, tüdőbetegségek, rák, pszichés problémák, ez szinte minden nyugdíjas tűzoltó velejárója. A tüneteket, a betegségek előjeleit fiatalabb kollégáink – köztük én is - érzik, érezzük magunkon már most. A statisztika pedig azt mutatja, hogy a vonulós tűzoltók jelenlegi korkedvezményes nyugállományba vonulása után átlag 5-6 év múlva meghalnak.

Még mindig úgy gondolja, hogy nem érdemli meg egy tűzoltó a szolgálati nyugdíjat? Ön végezné-e a felsorolt munkakörülmények mellett a munkánkat 20-25 éven át? És Önök? És 30-35 éven át? Remélem sikerült választ adnom cikkének arra a kérdésére, miszerint „hogy azért, mert valaki rendőr vagy tűzoltó, miért használódna el jobban az évek, évtizedek alatt, mint az óvónő, a hidegburkoló vagy az újságíró?”, és remélem nem panaszkodásnak veszi a munkánkról leírt kis ízelítőt. Ha ennek ellenére mégis úgy gondolja, hogy a tűzoltó és a hidegburkoló, óvónő, pincér, pont ugyanúgy használódik el az évek során, akkor még arra az egy apróságra felhívnám a figyelmét: Az emberi testnek vannak fizikai korlátai, ezek idővel nyilván lejjebb és lejjebb szorulnak. Ha egy hidegburkoló egy járólapot 5 perccel később tesz le, ha nem bír el két csemperagasztós zsákot, csak egyet.. ha egy óvónő 1 perc helyett 4 perc alatt viszi ki a gyerekeket az udvarra játszani, ha a cipőjüket kétszer annyi idő alatt adja rájuk.. ha egy pincér már nem tudja fejből az étlapot, ha 3 perccel később viszi ki a levest a vendégnek.. ha az újságíró 1 órával tovább írja meg a cikket, ha már remegő ujjal nyomja be a diktafon gombját.. az NEM KERÜL SENKINEK AZ ÉLETÉBE! Ha egy tűzoltó fél perccel később ér oda, ha egy tűzoltó nem bírja el a mentendő személyt, ha egy tűzoltó rosszul lesz a kárhelyen, ha egy tűzoltó hibázik, az a mentendő személy, másik tűzoltó, és önmaga ÉLETÉBE KERÜLHET!!!

Kikérem magamnak, hogy „a társadalom lustájának” hív minket! Felháborító, hogy kitartottnak nevezi azokat a kollégáimat, akik előtt a legnagyobb tisztelettel kellene adózzon, azért amit végigcsináltak, és tettek! Ők Tűzoltók voltak, nagy T-vel! A hazát szolgálták, az Ön hazáját! Ki tudja hány emberéletet és milyen értékben anyagi javakat mentettek meg! Soha nem számolták! Amikor kellett, mentettek, harcoltak, küzdöttek! Uram, a legkevesebb amit tehet, hogy bocsánatot kér megsértett bajtársaimtól!! Akik egykoron az életüket áldozták volna az Ön életéért is, és most megannyi megaláztatás után Ön is beléjük rúg egyet! Kérem Ön, és újságíró kollégái, civilek, gondolkozzanak el, mielőtt véleményt nyilvánítanak!

Tisztelettel,
Egy Fővárosi Tűzoltó

(nevemet, rendfokozatomat nem merem leírni, mert félek a felsővezetésünk, és a szakmai felügyeletünk kicsinyes bosszújától. Itt tartunk, hogy megfélemlítve kell éljük életünket. Ezt is vegye figyelembe mindenki, aki munkakörülményeinket és szolgálati nyugdíjunkat szeretné véleményezni.)