Érdekes… érdekes… érdekes… Ma a jó képességű LMP vezér Schiffer András bejelentette, hogy a pártja 10 kérdésben népszavazást kezdeményez. Egy picit populista történet ez „a kiszolgáltatottság és a megszorítások ellen irányuló kérdésben kezdeményez népszavazást az LMP”… mondta a képviselő… jeee remek bullshit. Tanulnak a fiúk a parlamentben…
Nem is lenne ezzel semmi baj alapesetben. Demokratikus joga az LMP-nek népszavazást kezdeményezni, max. szurkolunk, hogy a fizetett aktivistáik össze tudják-e gyűjteni a kellő mennyiségű aláírást.
De baj van a bejelentéssel, amelynek időzítése lopás gyanús. Ugyanis tegnap az MSZP elnöke Mesterházy Attila adott interjút az RTL Klub híradójának, mely teljes terjedelemben megtekinthető az RTL honlapján. Itt, a párt vezetője arról beszél, hogy az MSZP gondolkozik egy népszavazási kezdeményezés elindításán, az alkotmányhoz köthető sarkalatos törvények kapcsán, ha arra szűkség van. De értelemszerűen meg kell várni, azok tervezett szövegét.- Remeghetett meg az idegtől Schiffer András szemöldöke… kell a frászt, majd az LMP most megmutatja!
Tegnapi Mesterházy riport
Oszt éppen pont ma, a Mesterházy interjú után egy nappal, kiáll a zöldségek vezére és bejelenti… jééé…
Hiper gáz ez… most aztán jól betartottak az LMP-sek az MSZP-nek. Gratulálok! Lehet népszavazni 10, az este összecsapott kérdésről, aztán majd a valóban fontos sarkalatos törvényeket addig csendben áttolja a Fidesz?? Ezzel, szerintem Schiffer a Fidesznek nagyot segített és működése kifejezetten káros volt a demokráciára nézve! Pártérdek rulez by LMP!
Tudom, tudom… már korábban is terveztétek… csak pont ma született meg a gondolat… ugyan már:)))
Na, az ilyen megmozdulások miatt vigyoroghat Viktor bőségesen…
Remélni csak egy dolgot tudok: az MSZP erre a helyzetre normálisan fog reagálni! Mindegy, bárhogy is van ez, az időzítés akkor is furcsa... nekem...