Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Így hárítják át a bankadót az emberekre?

2011.02.09. 12:50 | balközép | 70 komment

Címkék: bank

Az adózzanak a multik elvből lassan, de biztosan ez emberek ismételt megsarcolása látszik kirajzolódni. Jó, ez így egy cseppet populista volt elismerem, de legfeljebb annyira, mint amennyire a bankadó intézménye.

Számomra tök világos volt a dolog. Ha tetszik az adózási táplálkozási lánc alján te vagy… oszt biológia óráról már tudjuk, hogy ebből kifolyólag a legnagyobb eséllyel te is szívod meg.

És mondhatnám, hogy bezzeg a szocik megmondták… ha megmondták, ha nem mondták akkor is tök mindegy, mint ahogy lenni szokott a parlamenti ellenzéknek viszonylag korlátozott a szerepe… főként egy kétharmados szavazógép esetén…

Azonban, most nem a szocik mondják azt, hogy a bankadót áthárítják az emberekre:

„A fogyasztóvédelmi szövetség szerint megkezdődött a bankadó áthárítása az ügyfelekre. Szerintük az egyik bank akár ötven százalékkal is több pénzt kér ezentúl egyes szolgáltatásokért, ami úgy vélik, jóval az infláció feletti emelés.”

Persze, lényegében mindegynek tűnik, hogy egy átutalás 100 forint vagy 150… vagy egy bankszámla vezetés 200 vagy 300 forint. Bár ilyen lényegtelennek tűnő kisösszegről, ha emlékeztek, pont a Fidesz tartott népszavazást, vizitdíj vagy valami ilyesmi volt az.

Azonban a bizonyos bank ügyfeleit nem érte meglepetésszerűen az emelés. A Volksbank ugyanis levélben értesítette őket, hogy emelik a lakossági bankkártyák és hitelkártyák éves, valamint kibocsátási díját. De arról is tájékoztatták az ügyfeleket, hogy a hatálybalépés előtti napig ingyen felmondhatják a számla és bankkártya-szerződésüket. Mondhatnánk korrekt multi…

Persze ebből még nem kell rögtön összeesküvés elméleteket gyártani. Ennek az emelésnek nyilván lehet az oka, hogy a bank stratégiát váltott, vagy a nemzetközi helyzet ugye… nem is, a benzinár… az magas…. vagy az afrikai harcsa világpiaci ára. Na ne komolytalankodjuk!

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez több lakossági panasz is érkezett. Ők is teszik a dolgukat, most a pénzügyi felügyelethez fordulnak, hogy vizsgálják ki, mi áll a szerintük indokolatlan drágítás mögött. „Mivel ezek viszonylag nagyobb tételek, nem magyarázhatók egyéb költségekkel, ezért arra a következtetésre jutott a FEOSZ, hogy feltételezhetően a bankadó valamilyen továbbhárítása következett be”- írja az erről szóló cikk.

A bankadónak az egyik legnagyobb veszélye a banki szektorban estlegesen generált árdrágító hatás. Értem én, hogy a kormány ki tudja mikor (elméletileg 2013-ban) kivezeti az adónemet, de ha addig a többi banknál is bekövetkezik ez az árdrágulás, akkor az tartósan ott marad, és ami eddig az állami kasszát gyarapított végül is a mi pénzünkből, az majd a bankét fogja… majd kiderül…
 

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr192648944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságadók három évig? 2011.02.09. 20:20:15

Szerző:  Ténytár "A bankadó után további válságadókat fogunk bevezetni, ami a nevéből kiolvasható módon átmeneti ter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pozse 2011.02.09. 14:06:42

Izé, most az jön, hogy valaki már ezt megmondta?
Én direkt készültem rá.

Sine ira et studio... 2011.02.09. 16:09:33

Kedves Balközép!

Számomra némiképp meglepő, hogy a bankok és a kormányzat küzdelme kapcsán ön a bankok, vagy a semlegesség pártján áll.
Azért egykét dolgot tisztázzunk: Magyarországon elenyésző mennyiségű magyar bank van. Másodsorban, a bankok Magyarországra azért érkeznek, mert olyan profitrátával dolgozhatnak (például hitelezés terén), amiről anyaországukban csak álmodhatnak (mondjuk ezzel a legtöbb megadóztatott multi így van, ezért vannak itt). Harmadsorban, ezek a bankok zömében tőkespekulációból élnek meg, és a számukra sokkal kedvezőbb magyarországi befektetések révén szivattyúzzák ki a tőkét az országból (szintén extraprofit, csak más területen). Negyedsorban, a bankok - az előző kormány hathatós támogatásával - voltak azok, amelyek megshortolták a svájci frankot a magyar devizahitelesek kárára. A sort még folytathatnánk.
Magyarán, Magyarország eddig a bankoknak olyan terület volt, ahol a nyugati feltételeknél kedvezőbbek között tudtak működni, a SAJÁT hasznukat megtalálni. És ezek a bankok zömében nem magyarok - ha tehát jól megy nekik, nem a magyar gazdaságnak megy majd jól, mert ezek hatalmas arányban nem idehaza fektetik be a tőkét (ha befektetik egyáltalán), hanem nyereségesebb, jobban menő nyugati vállalkozásokba. Itthon marad a spekuláció, a szó szerinti pénzszaporítás, amit végső soron mi, magyarok finanszírozunk, hiszen mi élünk itt.
Értem én, és persze, egyetértek azzal, hogy végső soron az embereket (is) sarcolják ezekkel a pénzekkel, csak erre meg azt mondom, hogy a liberális, szabályozatlan piac egyik hatalmas hátránya. És ezzel ismét visszaérkeztünk oda, hogy a piacokat szabályozni kell, a bankadó bevezetését minden országban üdvözölni kell, és támogatni kell, mert egyszerűen irracionális méreteket öltött a tőkspekuláció, az a fiktív pénzmennyiség, ami bankok között, vagy akár bankokon belül forog körbe, termeli a maga kamatait, és - közben nem létezik.
Persze, eltértem a tárgytól. Csak annyit akartam ezzel alátámasztani, hogy a bankadónak igenis van jogalapja. A szocik persze megmondták, és a bankok védelmére keltek azzal, hogy a kormánynak nincs jogalapja megadóztatni őket, hiszen nem magyarok, nem támogattuk őket a válság idején. Én meg egyrészt azt mondom, hogy a válság annak a lufinak a kipukkadása volt, amit a bankok maguk fújtak, másfelől pedig azt, hogy igenis joguk van megadóztatni őket, ha már ennyire jól járnak azzal, hogy itt vannak.

bontottcsirke 2011.02.09. 18:40:20

Ahol elemeik a díjakat, onnan el lehet menni egy másik bankba, hiszen verseny van, aki jobban szolgáltat annak több ügyfele lesz.
Én éppen ellenkezőleg tapasztaltam, a normális bankok összekapták magukat és több megoldást kínálnak, mint valaha.

És végezetül: vajon kik fizetnének? Az emberek akiknek már így is alig van pénzük vagy mi?

Ja tudom vegyünk még fel kölcsönt és osszuk szét.

Janovszki Zsolt 2011.02.09. 18:41:41

60 nappal előtte bejelentette a bank, ahogy kell. Ha valakinek nem tetszik, akkor ennyi idő alatt át lehet menni más bankhoz. Ne csináljuk már, hogy hű, áthárítódik a bankadó. Arra, aki hagyja magára hárítódni. Ez kb. olyan, mint a hűséges ügyfél a kötelezők piacán a legnagyobb balek. Akinek drága a bankja, az váltson másikra, és vagy otthagyja az összes ügyfele a bankot, vagy nem, de akik maradnak, azok ne sírjanak, hogy drága. Így jártak, oszt jónapot.

Atika!!! 2011.02.09. 18:43:40

Szabad piac: emel->otthagyom. Van vagy 20 bank az országban.

oc 2011.02.09. 18:49:03

Ezt nem teljesen értem: ha ezek után egy bank dijat emel, akkor az biztos azért van, mert ráháritja az ügyfelekre az extra adót?
Az ilyen-olyan dijak minden évben változnak, bár tény, hogy pl. az 50 % brutális.

Ugyanakkor át lehet menni másik bankhoz. És ez a megoldás nekem jobban tetszik, mint az országelhagyásra buzditó "el lehet innen menni".
Inkább bankot váltok, mint hazát [a magas SZJA és egyéb miatt].

Sine ira et studio... 2011.02.09. 18:54:55

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Nem csak a szabad versenyben, de minden rendszerben elég ritka, hogy mindenki ugyanazt, ugyanúgy csinálja. Ha már csak egyetlen egy marad, aki mást csinál, hatalmasat kaszál, a többi kárára. Elég valószínűtlen, hogy senki ne kockáztassa meg azt, hogy marad a régi tarifán.
A Piroslapot meg tényleg nem értem, elvileg baloldali blogként hogy képes még mindig ezt a marhaságot nyomatni, hogy a bankadó hibás lépés volt.

Sine ira et studio... 2011.02.09. 18:58:00

Amúgy meg annyiszor hallgattam ezen a blogon, hogy a "gazdagoktól el kell venni".
Érdekes, ez a bankokra, a Piroslap szerint nem áll, pedig náluk igazán sok van.
És különben sem arra kel hangsúlyozni, hogy "el kell venni", hanem meg kell nézni, hogy X vagyonos ember mit tesz hozzá a gazdasághoz, miközben kivesz belőle? És eszerint elbírálni a multikat, bankokat, vállalkozókat.

vitalis06 2011.02.09. 19:04:33

A bankszámlámat olyan bankban vezetem,ahol szinte minden (utalás, pénzfelvétel számlavezetés) ingyenes. Ha nem így lenne, akkor elmennék egy másik bankba.
Azért nem működnek ebben az országban a szabad piac törvényei,mert az emberek ahelyett, hogy egy másik bankba mennének leveleket irogatnak. És duzzognak. A bank röhög és emel.

kurtabaing 2011.02.09. 19:05:51

Az enyém nem emeltek semmit.
Nagyjából egyébként semmiért nem is számolnak díjat (utalás, kp.felvét, számlavezetés mind 0-ba kerül).
Tehát akár emelhetik 100%-kal is tőlem. Vagy végtelen százalékkall.
Talán váltani kéne...

torró 2011.02.09. 19:11:35

És nyugodtan megtehetik, mert tudják hogy itt senki nem meri azt mondani, jó, akkor kivesszük a pénzeinket és b..szák meg a bankjukat. Ha lennénk olyan tökösek hogy ezt meglépnénk,akkor a bankok se lennének akkora arcal! Ezt is meg lehet szervezni mint más egyéb tiltakozást.Csak annyi elég lenne hogy pár százan sorba állnának hogy ,oké akkor kivesszük a pénzünket.De itt csak olyanra állnak össze mint a sajtószabadság melletti tüntetés.Pedig egyszer saját magunkért is ki kellene állnunk!

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.09. 19:18:40

Nyilván hiú ábránd, hogy a pénzéhes, gátlástalan bankok bármilyen önmérsékletet tanúsítsanak.Megoldás lehetne a díjtételek hatósági árassá tétele.

fuakjs11 (törölt) 2011.02.09. 19:23:40

@torró: látom, nem látod a problémát. Pont az a baj, hogy ehhez tüntetéseket akarsz szervezni. Nem. Ennek tök magától, csendben kellene megtörténnie. Aki elégedetlen, keres egy másik bankot és szépen odaviszi a zsíros zsebbélelő zsetont.
A magyar birka népség. Az első kommentek között valaki azért basztatta a bankot, merthogy itt milyen magas neki a profitrátája. Persze, hisz ez egy birka nép.
Ha valaki balfaszkodik, azt én is kihasználom. Nemhogy egy bank...

is 2011.02.09. 19:29:10

@Janovszki Zsolt: Kartellrol azert mar biztos hallottal? Amikor mindenki ugy jar, mert akarhova megy, ugyanez jon.

@konyvline: Ugy, ugy. Lenin is megmondta, hogy az allamnak kell meghatarozni a termekek arat, nem pedig valami piacnak, mert abbol csak profit lesz.

Meg technikai fejlodes.

Meg gazdagodas.

Meg a szocialis sztenderdek novekedese.

Dehat nekunk ez nem kell. Mi mar megszoktuk a leninizmust. Hatosagi ar, hatosagi termelesi 5 eves terv. Te tenyleg elhitted, hogy nem az van? Csak azert, mert Orban Viktor azt mondta, es neki aztan mindent elhiszel?

Murderface 2011.02.09. 19:35:30

"Ahol elemeik a díjakat, onnan el lehet menni egy másik bankba, hiszen verseny van, aki jobban szolgáltat annak több ügyfele lesz."

Légy nyugodt, mindenhol megemelik. Sőt, mondok egy még jobbat, volt olyan bank, ahol már a törvény megszavazása ELŐTT pár héttel megemelték a különböző díjakat, biztos ami biztos. Persze szép csendben, nehogy elkezdjen károgni a nép :)

vitalis06 2011.02.09. 19:47:05

@Murderface:
Nincs igazad. Kb 5éve ingyenes a számlám és szinte minden rajta. és az is marad.
most könnyítettek még, a deviza utalás forint számláról még olcsóbb lett.
Aki eddig sem válogatott, az ezután sem fog és a bankok tudják ezt. ezért mernek emelni.

misc · http://misc.blog.hu 2011.02.09. 19:51:06

Óriási reveláció következik: a bankok nem léteznek. A bankot mint fogalmat mi találjuk ki, csupán a gondolatainkban van jelen, fizikailag nem megfogható.

Ebből következik, hogy ha a kormányzat különadót vet ki a bankokra, akkor azt mindenképpen létező, természetes személyek, azaz a zemberek fogják megfizetni: a bank tulajdonosai, alkalmazottjai, beszállítói, ügyfelei.

soproni1 2011.02.09. 19:51:42

Szeretném megkérdezni a hardcore tőkeellenes fan-októl:

A bankok, közművek, telefontársaságok, hipermarketek kire hárítsák a plusz terheiket ?
A tulajdonosok otthonról hozzanak be pénzt ? Esetleg az ott dolgozók ?
Magyarországon több, mint egymillióan vannak BAR-listán. Ezek a buzik nemcsak a hiteleiket nem fizetik, hanem a többi számláikat sem, amit meg rajtunk hajtanak be ( mivel máson nem tudnak).

misc · http://misc.blog.hu 2011.02.09. 19:53:27

@konyvline: hatósági díjszabás, kommunista-e vagy?

angyalföldi partizán 2011.02.09. 19:56:35

Imádom ezt a blogot!Egyszerű emberek,egyszerű mondanivalóval.A csapatomban a helyed elvtárs!Bár,azt még mindig nem értem,miért csapkodjátok a seggeteket a földhöz,ha a bank emel.Nem,nem, és nem értem.Hát most balosok vagyunk Elvtárs,vagy mi a rák?No Pasaran!

misc · http://misc.blog.hu 2011.02.09. 20:06:09

@Ashikaga Takauji: hozzászólását ajánlom mindenkinek, igazán mulatságos.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.02.09. 20:07:37

Hm... nem tudom miért meglepetés az, hogy a bank/biztosító/kereskedő/telekom cégek áthárítják a rájuk mért adóterhet...

Csak a kereskedelmi cégeknél volt aránytalan adómegállapítás, a többi esetében a válságadókat kb. egyformán terítették szét a szolgáltatóknál, nehéz kartell vádakat kiáltani akkor, amikor például mindhárom mobilszolgáltatónak ki kell csengetni egy cégmérettel arányos adót.

A bankok esetén mindegyik kb. egyformán kapott a jóból, de mindegyik másképp terheli tovább. Van, ahol megnövekedett a számlavezetési díj, esetleg bevezettek SMS értesítési díjat, vagy egy eddig ingyenes szolgáltatáshoz alapdíjat rendeltek, a legtöbb kompenzáció a betéti és hitel kamatok közötti résben történik, itt pár tized százalék tízmilliárdokat jelent, és nehezen észrevehető.

JohnHenry 2011.02.09. 20:17:07

nem, az ügyfél nem feltétlen tud átmenni másik bankhoz, mert a pl. a hitele odaköti és ha időközben mondjuk megszünt a munkahelye és kénytelen feketén dolgozni, másik bank szóba se áll vele.

Táskás Tóni 2011.02.09. 20:17:47

Ezt nem lehet átfogalmazni,úgyhogy csá.

torró 2011.02.09. 20:19:50

"franCo" Igen ,félreérthető volt, nem kimondottan tüntetésre gondoltam. Pontosan arra próbáltam mutatni hogy AKI elégedetlen a bankjával az merjen lépni! Egyébként a nagyobb bankok szerintem nem fogják túlzottan emelni a szolgáltatási tarifájukat,maximum a szokásos inflációs rátát fogják ellensúlyozni, ahogy azt már megszoktuk.Ebben a pillanatban hallom a tv -n hogy nem hárítják a bankok át, kivéve egy bankot leszámítva.

Netuddki. 2011.02.09. 20:22:37

Lepaktált a fidesz a bankokkal (is) az állampolgárok kárára.
A "bankadóért" cserébe nem fogják csesztetni őket az áremelés miatt. Aztán ha már nem lesz bankadó a miatt sem ha nem csökkentik az áraikat. Bárki meglássa...

Kivlov 2011.02.09. 20:25:59

a bankok bekap6ják, féreg zsidó bagázs. ha fingasz egyet a fiókjuk előtt, azért is fizetni kell.
ott kéne kezdeni, h a cégek ne kötelezzék a munkavállalókat a bér utalásos formájára. Több, mint a fele fix, h a KP-s fizetést választaná...
a multik szintén mehetnek az anyjukba. akkor nem szövegelt egy sem, mikor milliárdos adókedvezményeket kaptak, most h vissza kellene tolni valamit, egyből tovább hárítanák. tetvek...

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.09. 20:44:48

@is: Igen elhiszem neki, hiszen a tények Orbánt igazolják. Vajon hány embert zavarna, ha hirtelen eltűnne a bankok kétharmada ? Szerintem senkit. Milyen sipákolás volt, amikor a kormány megadóztatta a multikat, majd így meg úgy kivonulnak. Egy sem vonult ki. Fenntartom, hatósági árat bevezetni a banki szolgáltatásoknál, és amelyik banknak nem tetszik, az hazamehet :))

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.09. 20:45:37

@SCUMM: Én nem, de te gyanús vagy nekem :)))

kvadrillio 2011.02.09. 21:19:01

Nem kellenek a bankok.

soproni1 2011.02.09. 21:28:29

Hatósági ár a legjobb ! Meg kell mondani, hogy max. 3% lehet a kamat és költségek.
A hitelesek fele nem fizet rendesen, tehát a bank költsége átlag 20%. A bank elkezdi költeni a betétesek pénzét. Fél év mulva küld egy értesítést a betéteseknek:
Bocs, de a nemfizetők miatt a megtakarítását csak késve tudjuk kifizetni. Az ott bankoló vállalatok fizetésképtelenek lesznek. Pármillió munkanélküli, csőd .
A kommunista lakosság követeli, hogy az állam fizesse ki a betéteket, ne lakoltassák ki a fizetésképtelen lakáshiteleseket ( ekkorra már nemcsak a lúzerek nemfizetik a rezsijüket, hanem aki bankon keresztül kapta a fizuját ).
A bankok csődbe mennek, emberek az utcán. Jön egy vörös zászlós Vezér, aki államosít.

A piac mindenható, hiába látják másként a baloldali mozgalmak. Ha nem lennének rosszul fizető adós b uzik, akkor a bank is másként gazdálkodna a megtakarításaimmal.

Johny the mocsok 2011.02.09. 21:33:09

Fel kell lógatni az összes rohadék bankárt!

kéne egy nick 2011.02.09. 21:39:39

Van, amelyik 100%-kaltöbbet kér. Mondjuk az OTP bizonyos szolgáltatásokért.

Egy csomó meg az eddig ingyenes szolgáltatásaiért kezdett pénzt kérni.

soproni1 2011.02.09. 21:45:30

@Johny the mocsok:

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog ...

Dr. Muerte 2011.02.09. 21:48:03

Ja-ja, értem én! A bankok szemetek, nem kellenek, de a plazma tv és az autó és a saját lakás persze kell! Akkor most miből is? A demagógiát félretéve, mi is a bankadó áthárítása? Nos a vállalkozás költségeinek érvényesítése a szolgáltatás árában! Jobb ha tudja mindenki, hogy a bankok áthárítják a bankadót, az alkalmazottaik bérét, a működési költségeiket, sőt a társasági adót is, mivel nem szeretet szolgálat, hanem vállalkozás. Félreértések végett: a pékek is áthárítják a liszt beszerzésének csillagászati árát (aminek haszna az adónkból agyontámogatott agráriumban marad, akik eladták a búzát külföldre). Aki hülye haljon meg, szokta volt mondani nagyanyám. A kormány nagyon jól tudta, hogy egyszerűbb eladni a bankok/multik adóját, mintha közvetlenül a zembereket adóztatná. Amúgy meg senkit nem kényszerítettek, hogy hitelből vegyen autót/házat stb.! Persze lehet maximálni a hitelkamatokat, hatósági árassá tenni a banki szolgáltatásokat, sőt államosítani a bankokat. Asszem ezt már kipróbáltuk jó 40 évig és krvára nem működött Kádáréknak sem. Persze a bankokat siratni nem kell, hanem rendesen fizetni, hogy szépen befizethessük állam bácsinak és ezért mégse őt, hanem a csúnya bankokat utáljuk!

soproni1 2011.02.09. 21:52:56

@Dr. Muerte:

A kedvencem, amikor a Provident székház előtt tüntettek a balta arcúak.
Amikor a riporter kérdezte a fő alkeszt, hogy miért vett fel ilyen kölcsönt, a válasz :
Azt tanultam, ha adnak fogadd el !

Dr. Muerte 2011.02.09. 21:58:12

@soproni1: igen, sajnos túl sokan vannak, akik a kommunizmusban szocializálódtak, a mostani kormányzat egyes tagjait/csinovnyikjait is beleértve....

apanna 2011.02.09. 21:59:09

Nevezett banknál van az egyik folyószámlám. évek óta nem emeltek díjat. Egyébként nem is annyira bank ,mert a működése nem több egy takiszövinél.
Az első hitelünk is onnan van, minidg korrektek voltak, nem úgy mint a többi nagy bank, azok ha kellett ha nem emeltek.....

Piréz Vitéz 2011.02.09. 22:09:42

@Ashikaga Takauji: Jó sok hülyeséget sikerült összehordanod. Legjobb, hogy elején még azt mondod, hogy mekkora óriási profitjuk van itthon a bankoknak külföldhöz képest, a végén meg már, hogy azért viszik ki a tőkét, mert Magyarország nem jó üzlet nekik.

Amúgy elég sokan írják itt, hogy így van ingyen, meg úgy alig kerül valamibe a számla, csak azt nem veszik figyelembe, hogy a vállalkozásoknak sokkal magasabb díjat számolnak fel, és azok szívnak elsősorban a bankköltségekkel. Egy cégnek pedig sokkal nehezebb bankot váltani, mert ha változik a számlaszám, az rengeteg macera. (=költség)

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.02.09. 22:39:32

Az én bankom a Fideszes Csányi-féle OTP.

Nagyon drága, de a Nemzeti Együttműködésért semmi nem drága ezért néha utalok magamnak 1 forintot hogy azzal is hozzájáruljak Orbán Viktor nemzetépítő terveihez!

2011.02.10. 01:54:52

@Ashikaga Takauji: "Magyarországon elenyésző mennyiségű magyar bank van"

Ja, végül is ha azt az egyet, ami a bankszektor 80%-át birtokolja Mo-n, meg az a párszáz kis takarékszövetkezetet nem számítjuk..

kpityu2 2011.02.10. 05:54:40

A minap akartam nyitni számlát az OTP-nél. Asszonygya a hölgy: havidíj 1200 FT de ha van rendszeres átutalás akkor "csak" 600 Ft. Kiröhögtem, majd számlát nyitottam és lekötöttem a pénzem a helyi takarékszövetkezetnél. Ott 150 Ft/hó a kezelés és 50 Ft/hó az SMS.

Yasashi Tanuki 2011.02.10. 06:50:16

A bankadó és az SZJA emelés között van egy óriási különbség amit egy baloldali orgánumnak illene értékelni.

A Gyurcsány - Bajnai féle megszorítások egyetlen réteget, a dolgozó adófizetőt sújtották az SZJA emeléssel, ezzel szemben a bankadó elosztja a terhet az egész lakosságra, de azon belül is van lehetőség az elkerülésére, ha valaki bankot vált, vagy otthon tartja a pénzét, és erősíti a bankok versenyét ami hosszú távon jó az állampolgároknak.

Ha a kétféle megszorítás között választani kell akkor inkább a bank és energiaadó, mert az nem csak azt a lovat sújtja ami amúgy is húz.

Roy 2011.02.10. 07:17:01

@Yasashi Tanuki: Szerinted kit sújt jobban? A gazdag, és meg se érzi azt a 100- 150 Ft-ot, mint akinek 60-70 ezer megy havonta a bankszámlájára.
Milyen SZJA emelésről beszélsz? Talán ÁFA emelés.
Bankot meg hiába váltasz, mind emelni fog előbb, vagy utób. Nem beszélve a multikról. Ők se fogják lenyelni az extraadókat, hanem simán áthárítják a fogyasztókra. Itt ki is jár rosszabbul, aki gazdag, vagy aki szegény? Az energiaáremelés kit fog jobban érinteni, a gazdagot, vagy a minimálbérest?
Ez talán nem megszorítás? Így a sok birka nem az államra mutogat, hanem a bankokra, és a multikra.
Ki van ez találva.
Tapsikolj csak ezeknek az extraadóknak.

lettuce 2011.02.10. 07:25:50

Ha a lakáshiteled ott van, akkor fütyülheted a bankváltást...

Caprica99 2011.02.10. 07:42:58

@bontottcsirke:
"Ahol elemeik a díjakat, onnan el lehet menni egy másik bankba, hiszen verseny van, aki jobban szolgáltat annak több ügyfele lesz."

Hát ez hihetetlen!
Ezek a narancsnyikok, mint te, még erre is megmagyarázzák, hogy ez miért jó a zembereknek és különben is, az nem is úgy van!

Szerinted a Volksbank az egyetlen, aki emeli/emelte a csomagdíjat, átutalási költséget, kártyadíjat, stb, stb..?
Nézz már utána a kivonataidon, te szerencsétlen!

És ha valakinek ott a nagyobb hitele, az hogy megy át másik bankba, he?

Caprica99 2011.02.10. 07:44:45

@Ashikaga Takauji:
"Számomra némiképp meglepő, hogy a bankok és a kormányzat küzdelme kapcsán ön a bankok, vagy a semlegesség pártján áll."

Jujj...
Ez ám az értő olvasás!
Szerintem fussál már neki mégegyszer a posztnak és olvas lassabban, úgy hátha megérted miről szól!

mese-mese-meskete 2011.02.10. 07:53:29

Yasashi Tanuki neked emelték az SZJA-t gyurcsányék? ez érdekes. 5milláig 17% volt, tehát csökkentettek!!!, a fidesznyikek ÓRIÁSI csökkentése ezért ennél a rétegnél mindössze 1% lenne, ha nem vezettek volna ki kedvezményeket. Így aki nem keres 300.000 Ft-t havonta, az megszívja különösen akkor, ha már vagy még nincs 20 év alatti gyereke.

mese-mese-meskete 2011.02.10. 07:55:32

A baloldalnak és az MSZP-nek NEM a bankadóval van baja, sőt ők javasolták/vezették be, hanem a bankadó mértékével. Azért ez különbség!

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.02.10. 08:10:42

@Janovszki Zsolt: nem jelentik be 60 nappal előtte, ahogy kell. Hanem minden egyes hirdetményen eleve az emelt ár van, aztán egy csillag, az apróbetűben pedig: a bank ettől a díjtól visszavonásig eltekint, vagy akciós jelleggel cscak féláron van.

Aztán bármikor egy nap alatt megdrágít mindent.

Olvass el egy lakossági hirdetményt, bármilyen bankét.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.10. 08:23:34

Nem értem azokat, akik a külföldi bankokat ócsárolják. A legszemetebb bank a Fideszes OTP. Ott olyanokért is fizetni kell, amiért a külföldieknél nem! Tavaly hagytam ott őket, és mentem külföldi bankhoz, ahol minden ingyenes!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.10. 08:37:59

@Ashikaga Takauji: Amit leírtál, teljes egészében ráillik a Csányi féle OTP-re! Mégis, hogy merészeled szidni a Fidesz közeli Csányit??

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.10. 08:43:12

A bankadó következménye, pl. az én bankomnál. Minden ingyenes, és minden készpénzfelvétel ingyenes volt, bárhol, bárki automatájában hajtottam végre a tranzakciót. Januárban közölték, hogy április 1-től, csak a saját automatáikban lehet ingyenesen felvenni pénzt!

ujbudai polgár 2011.02.10. 11:51:57

@Ashikaga Takauji: ,,Negyedsorban, a bankok - az előző kormány hathatós támogatásával - voltak azok, amelyek megshortolták a svájci frankot a magyar devizahitelesek kárára." Nagyon okos vagy! Ha shortolták volna a svájci frankot, akkor gyengült volna, nem pedig erősödik!!! Nyílván ,,véletlenül" tévedtél ekkorát... Sebaj, menj és vedd fel a fizetésed a Szentkirályi utcában, a portán van leadva a fizud...
Ja! És a Viktor köszöni!

bontottcsirke 2011.02.10. 12:32:31

@Caprica99:

Kölcsönt felvenni nem kötelező, az meg hogy a tiéd felment az nem a kormány hibája.

De talán vedd ki a kapanyelet a szádból, mert úgy könnyebb lesz beszélni.

Yasashi Tanuki 2011.02.10. 20:43:14

@Roy: Nem a gazdag vagy szegényről van szó elsősorban, Magyarországon a törésvonal az aktív és az inaktív között van leginkább.

Az elmúlt években az inaktív rétegek jövedelmei követték az inflációt a svájci indexálás miatt az aktívaké meg csöndben elinflálódott. Az országnak csak úgy van jövője, ha az emberek többsége bérből és fizetésből él nem segélyekből. Bankot nem kötelező használni, vannak elektronikus számlacsomagok ahol csak 150 Ft a havidíj, mégis az emberek többsége birka módra ragaszkodik a piacvezető bankhoz ahol ugyanez 600 Ft havonta. A vidéki emberek rászoktak a Tescoban vásárlásra, a baromfihúst, tojást is ott veszik pedig otthon is megtermelhetnék, vagy létrehozhatnának termelői piacokat amiket nem sújt a multiadó. Ezeket a terheket igenis el lehet kerülni, persze kell hozzá egy kis rugalmasság. Az előző kurzus terhei viszont csak azokat érték utol akik legális - nem minimálbéres bejelentett munkahellyel rendelkeztek.

Nem azokat kell segíteni elsősorban akik leghangosabban sírnak, mert sajnos van egy réteg akit sikerült rászoktatni a rugalmasság és mobilitás helyett a panaszkodásra és a segélyvárásra.

Yasashi Tanuki 2011.02.10. 20:57:48

@Roy: Magyarországon a törésvonal nem a gazdag és a szegény között van, hanem az igazi gond az inaktív népesség rendkívül magas aránya. Mivel az inaktívak egy része csak papíron nem dolgozik, ténylegesen feketén csinál valamit így megússza az adófizetést. Az energiaszektoron és a multik adóztatásán keresztül ez a réteg is hozzá fog járulni a közterhekhez.
Sajnos az egykori középosztály alig keres többet mint egy olyan valaki aki a segélyek összevadászásában jártasságra tett szert és nem fél követelőzni a szociális osztályon.

A bankokkal kapcsolatban, szerintem a bankköltség nem jelentős a magyarok kiadásai között, és amíg a piacot az a bank uralja amelyiknél a legmagasabbak a banki költségek addig el lehet mondani, hogy vannak még tartalékok a rendszerben.
A vidéki emberek is elkezdtek a Tescoban vásárolni, már a zöldséget, tojást is ott veszik. Ha a multik elkezdik ennek az árát emelni, talán eszükbe jut annak akinek lehetősége van rá, hogy hogyan kell baromfit tartani, esetleg megszervezhetik a helyi piacokat ahol egy másik termelőtől olcsóbban megkapja mivel azt nem sújtja multiadó.

Yasashi Tanuki 2011.02.10. 20:59:31

Bocsánat, a blogmotor egy ideig eltüntette az első hozzászólást így újraírtam.

Roy 2011.02.11. 07:10:35

@Yasashi Tanuki: Az inaktívak, ahogy nevezed nem véletlenül dolgoznak feketén. Sajnos erre a válalkozók illetve a munkaadók kényszerítík rá. Amennyiben nem vállalja be a munkavállaló, hogy feketén dolgozzon akkor semmi jövedelme nem lesz. Nem tudja eltartani a családját, nem tudja fizetni a rezsijét. Akik meg a szociális osztályok követelöznek azok akkor se fognak dolgozni, ha több lesz a munkahely mint a munkavállaló. Remélem tudod melyik rétegre gondolok.
Amennyiben a vállalkozó még is bejelenti az összes dolgozóját akkor annyi adót TB-t fizet utánna, hogy belegebed. Itt nem a nagyvállalkozókról beszélek, hanem a néhány főt foglalkotatókról, és nagyon sok biztonsági cégről.
Ki a hibás ebben? Ebben sajnos az egész magyar járulékfizetési rendszer a hibás.
Mig az idetelepült multiknak öt évig nem kellet adózni addig a magyar vállalkozókat a megalakulásuk óta a legnagyobb járulékkal terhelik.
Ami a vidéki embereket illeti, sajnos már valóban nem gazdálkodnak valami jól. Most ami meg felháborított, hogy az a kevés búza ami termett eladták külföldre a nagyobb részét. Ezt nem az állam, hanem a termelők adták el kölföldi kereskedőknek, ugyan akkor nem tudták teljesíteni azt a kvótát amit szerződéssel lekötöttek. Most meg sírnak, hogy a magyar kerekedők követelik rajtuk a lekötött mennyiséget. Sirnak a belviz miatt. Nem kellett volna beszántani a vizelvezető csatornákat akkor kisseb lenne a veszteség.
A termelők a piacon jóval drágábban adják el az árújukat, mint a multik még az emeléssel együtt.
Az elektronikus számlacsomagokat nem a bankok kezelik? Annak a díját is meg fogják emelni.

brlv24 2011.02.11. 10:09:10

@Murderface: "Légy nyugodt, mindenhol megemelik."

Epp tavaly kezdtek bevezetni a 0 Ft-os bankszamlakat. Nagyon sok banknal van mar ilyen. Nyilvan feltetelekhez van kotve, de ha teljesulnek, akkor minden 0 Ft!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 12:55:14

@bontottcsirke: "És végezetül: vajon kik fizetnének? Az emberek akiknek már így is alig van pénzük vagy mi?"

Mondjuk azok a gazdagok, akiknek Orbán csökkentette az SZJA-t. Fizessenek azok!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 12:58:32

@Ashikaga Takauji:

figyusz, tfh. van szabad piac. van X bank és Y bank, amelyek eddig működtek valamilyen díjakkal. Jön a bankadó. tfh. X bank emel, Y bank meg nem.

szerinted ez reális? nem, nyilván mindkettő emel. ha ugyanis Y nem emel, akkor felmerül a kérdés, hogy hogy tudja kitermelni a bankadót? és ha kit tudja termelni, akkor miért nem csökkentett a bankadó bevezetése előtt?!

nyilván azért nem, mert igazából Y banknak sem lehettek nagy tartalékai, ebből következően Y bank is fogja emelni a díjakat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 13:03:15

@Ashikaga Takauji: "a bankok Magyarországra azért érkeznek, mert olyan profitrátával dolgozhatnak (például hitelezés terén), amiről anyaországukban csak álmodhatnak"

namost, ha már ilyen szabadverseny-párti itt minden fikázó. mondd már meg nekem, hogy akkor miért nem ígérnek alájuk a magyar bankok?

az a baj veled, hogy totál ellentmondásos vagy be akarod adni, hogy:

1) a szabad-verseny simán megoldja az irreális emeléseket, kigazdálkodja az ilyen dolgokat, mert az kliens szabadon választhat a bankok között

2) de azt is mondod, hogy irreális haszonkulcsok vannak, ami csak űgy lehetséges, hogy nem működik a szabad-verseny.

el kéne dönteni, hogy melyik!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 13:09:51

@Ashikaga Takauji: "A Piroslapot meg tényleg nem értem, elvileg baloldali blogként hogy képes még mindig ezt a marhaságot nyomatni, hogy a bankadó hibás lépés volt."

Nézd, a bankadó első, felületes ránézésre úgy tűnik, mintha balos lépés lenne. Mert ugye a rohadt burzsujt megadóztatjuk. De a bank hárít, és igazából mindenkit adóztatnak.

Ellenben miért is kellett ez a bankadó? Azért, mert Orbán egykulcsos adót vezetett be, és egy csomó adót hagyott ott a gazdagoknak.

Namost már megbocs, de az, hogy a progresszív adózást Orbán egykulcsos adózásra módosította, roppantul nem balos lépés volt. Tehát a balos Piroslap ellenezheti. Azt, hogy Orbán ezt egy olyan intézkedéssel oldja fel, amely mindenkit megint megadóztat, az is egy antibalos lépés volt, és a Piroslap ellenezheti. Nagyon is elvhű ez a post.

Ha a szegényeket nézzük, kétszeresen szívnak Orbán miatt:

1) Az egykulcsos adó miatt több adót fizetnek, kevesebb munkabért kapnak.

2) Plusz, amit Orbán nem szedett be a gazdagoktól SZJA-ban, azt beszedi bankadóban, amit áthárítanak, és megint sújtja a szegényeket is.

Hát hogy a fenébe ne volna Orbán politikája kurvára antibalos, és hogy a fenébe ne ellenezhetné egy baloldali blog ezt:! Mi volna a következetesség, ha nem ez?!

Hol a fenében látsz te itt elvtelenséget? Csak azért hihetsz elvtelenséget, mert csak odáig látsz el, hogy "bank=gazdag burzsoá". De tovább már nem nézed a dolgot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 13:11:11

@Ashikaga Takauji: "a bankok Magyarországra azért érkeznek, mert olyan profitrátával dolgozhatnak (például hitelezés terén), amiről anyaországukban csak álmodhatnak"

itt miért nem jössz azzal, amit a másik kérdésben nyivákolsz, hogy "tessék akkor másik bankhoz menni!" ha?! kis ellentmondásoska!

brlv24 2011.02.11. 14:22:38

@Brendel Mátyás: "Ellenben miért is kellett ez a bankadó? Azért, mert Orbán egykulcsos adót vezetett be, és egy csomó adót hagyott ott a gazdagoknak."

Ignoratio elenchi. Mar megint az Orban-fobiad miatt nem tudsz tisztan latni. :)

En speciel orulok az egykulcsos SZJA-nak, mert lenyegeben egy berplafon volt es a fizeteseket befagyasztotta 240 brutto korul. Nem volt erdemes tobbet keresni papiron.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.02.11. 14:34:18

@brlv24: "Ignoratio elenchi." már elnézést, de az volt a kérdés, hogy a Piroslap baloldaliként miért ellenzi a bankadót. erre rámutattam, hogy a bankadó bevezetésének oka egy antibaloldali intézkedés volt.

ez marhára releváns érv, nem ignoratio entelenchi.

ami meg az Orbánfóbiát illeti, megismétlem a mondatot Orbán nélkül:

Ellenben miért is kellett ez a bankadó? Azért, mert a kormány egykulcsos adót vezetett be, és egy csomó adót hagyott ott a gazdagoknak.

tessék! ellenérved nem volt, most sem lesz.

hogy te speciel örülsz az egykulcsos adónak, az ingnoratio elenchi abban a kérdésben, hogy egy baloldali gondolkodásmódban miért nem jó, és abban is, hogy úgy általában miért nem jó.

annál azért több érv kéne, hogy ami neked tetszik, az biztos jó.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2011.02.11. 16:27:02

@ujbudai polgár: ott a pont. innentől kezdve ashikaga barátunk többi gondolatára nincs értelme időt fecsérelni...)))
süti beállítások módosítása