Eltanácsolták az Orbántól való kérdezéstől a Népszabadság riporterét, de Szalai Annamária médiacézárnő birodalma már egy fotóst se mert beengedni a közpénzből működő médiahatósághoz. Nézzük mi is történt:
Fotós is jön?
A nemzetközi tényfeltáró delegáció szerdán érkezett kétnapos látogatásra Budapestre, hogy a készülő médiaszabályozásról tájékozódjanak a média képviselőinél és a Médiahatóságnál. A csoport tagjai csütörtök délelőtt Szalai Annamáriával, a Médiahatóság elnökével találkoztak. A delegációt megvárakoztatták, a velük érkezett forgatócsoportot pedig kitessékelték a hatóság budai, Ostrom utcai épületéből, ahogy a Népszabadság fotóriporterét is. Ezt azzal indokolták, hogy az esemény nem nyilvános. A Nemzetközi Sajtó Intézet (International Press Institute - IPI) és a Dél- és Kelet Európai Média Szervezet (South and East Europe Media Organisation - SEEMO) azért küldött közös delegációt Magyarországra, mert aggasztónak tartja a magyar sajtószabadságra nézve a készülő médiatörvényt.
Az IPI képviseletében Anthony Mills sajtószabadság-képviselő, a SEEMO részéről pedig Oliver Vujovic főtitkár és Marta Palics vezetőségi tag szerdán a hazai közszolgálati, illetve kereskedelmi médiumok illetékeseinél tájékozódott, ma pedig állami tisztviselőkkel találkozik.
A delegáció célja Vujovic szerint az, hogy a média helyzetéről, problémáiról és fejleményeiről tiszta képet alkothassanak. Lapunknak elmondta: a kereskelmi, illetve közszolgálati médiumok képviselőivel való találkozásukon számos kritikai észrevételt hallottak - még az utóbbiaktól is.
A nemzetközi szervezetek aggodalmát az váltotta ki, hogy a parlamenti döntésre váró fideszes médiatörvény-tervezet alapján sokmilliós bírságokat szabhatna ki a médiahatóság például a közerkölcsöt sértő vagy kiegyensúlyozatlanul tájékoztató médiumokra - és nem csak a közszolgálatiakra -, illetve, hogy az újságírókat titkos informátoraik felfedésére kötelezhetnék, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva például.
A Stop.hu-ra hivatkozva az Index azt írta: a kormányzati kommunikációs központ
megüzente a napilap londoni tudósítójának, hogy meg se próbáljon bejutni Orbán Viktor és David Cameron brit miniszterelnök londoni találkozójára, mivel a magyar miniszterelnök csak a HírTv-nek és a Tv2-nek nyilatkozik. Azt üzenték, hogy az MTI jelen lesz az eseményen, vegyék át a távirati iroda hírügynökségi tudósítását.
Mindez azután történt, hogy a
Népszabadság hétfőn cikket közölt “A helyreigazításnak nincs helye” címmel, amiben Szalai Annamária helyreigazítási kérelmét utasították el mondván az NMHH elnökének nincs igaza, amikor a napilap pénteki cikkére reagálva többek közt azt kifogásolta, hogy ő nem főnöke a közszolgálati médiának, hiszen csak a médiák vezetőit és annak helyetteseit nevezheti ki. A hétfői cikk után egyébként az NMHH visszavonta az amúgy is formailag hibás helyreigazítást, mivel véleményük szerint a helyreigazításhoz hisztérikus a közhangulat.
Szalai Annamáriáék persze érthetően nem mertek nyilvánosan tárgyalni a nemzetközi delegációval. Érveik aligha vannak, így ezek és az ezekre adott válaszok igen kínosak lehetnek. Jobb, ha a "forradalmat" szép csendben, egy hátsó szobában magyarázzák. De, hogy már egy fotóstól is rettegni kell? Kedves Annamária, egy volt
szexújság-főszerkesztőtől több belevalóságot gondolna az ember.
nol.hu/Index.hu/Piroslap
Az utolsó 100 komment: