Valószínűleg nem, de most ilyet ír: Ahogy a miniszterelnök a mostani katasztrófa kapcsán viselkedett, azt nem tudom másnak nevezni, mint példamutatónak. A cím már-már elragadtatást tükröz (a linkben is olvasható): http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/10/09/259_bajban_ismerszik_meg. [Ebből indul ki felkért szerzőnk, aki - mint kiderül - nem politológus, sőt.]
Egy katasztrófa nagy kihívás egy politikusnak: egyaránt gyors tennivalókat és hosszú távú feladatokat jelent. Geithner, amerikai pénzügy-miniszter egyszerre bajlódik a gazdasági válság napi problémáival, s közben új szabályokat kell alkotni a pénzpiacokra. Ez utóbbi teendőkről mondta: kár lenne kihasználatlanul hagyni ezt a válságot – mármint azt a lehetőséget, hogy a nagyhatalmú pénzügyi szektor most kénytelen lesz elfogadni egy érdemi szabályozást.
Orbán is érezte a kihívást: jött, intézkedett, és meghirdette: új időszámítás kezdődik. Vegyük sorra ezt a három dolgot.
A politológus a vörösiszap-ügynek csak a kommunikációját figyelte.
1. Ami látható volt, azt érzékletesen írja le TG: Orbán Viktornak sikerült az, ami az elmúlt két évtizedben politikusnak még nem: egyszerre tudott határozottnak, megnyugtatónak és együttérzőnek mutatkozni. Manírok nélkül, őszintén, érthetően és átélhetően beszélt, fellépése pontosan olyan volt, ami egy állami vezetőtől elvárható. Valóban jó hallani egy politikustól, hogy senkit nem hagyunk az út szélén (eredetiben no one left behind), s jó hatást kelt, amikor beharangozás nélkül megjelenik a terepváróval a helyszínen.
2. A katasztrófavédelem tette a dolgát, látványosan intézkedett: falurészek lezárása, kitelepítés, gipsz a folyókba, operatív ülésezés. Fölmerül ugyan, hogy miért tartott napokig a terep ellenőrzése, az esetleg orvosi segítségre szorulók vagy a – sajnos – már nem szoruló áldozatok megtalálása. A kitelepítés is inkább megnyugtató elővigyázatosság, mégha gyorsan ki is derült, hogy mégsem mozog annyira az északi gátszakasz.
Azonban itt érezhető színvonal-különbségek voltak. Az összehangolt rendészeti munka mellett látványos a szakmai bizonytalanság. A sokat emlegetett pH-értékek kapcsán 3 egységnyi eltérést lehetett hallani az illetékesektől: ez 1000-szeres (!) eltérést jelent. Márpedig az áradat legveszélyesebb tulajdonsága a lúgos, maró hatása, amit a pH-érték jelez.
Semmilyen érdemi hivatalos magyarázatot nem kaptunk arra, hogy mi okozhatta a katasztrófát, miközben sokan sokfélét mondtak. Ez külön téma: a cég ostoba magyarázkodásától kezdve (nem is veszélyes a vörösiszap), egészen odáig, hogy az árokból vett vízminta arzéntartalmát az ivóvíz szabványához hasonlították (ki iszik árokból, különösen most??). Szóval, elkélt volna az elfogulatlan, értelmes szó: elvileg érezte ezt a kormányzat, amikor megkérte az MTA segítségét, de a bölcsességekről annyit tudunk, hogy olvashatók az MTA honlapján.
Ezzel együtt, operatív szinten rendben ment a dolog, a szakmai bizonytalanságok nem akadályozták a munkálatokat.
3. Egy ilyen nagy katasztrófa után valóban új időszámítás kezdődik. Így volt ez Csernobil után a nukleáris biztonsággal, és várhatóan így lesz ez a Mexikói-öbölbeli olajömlés után. Mit tudtunk meg erről az új korszakról a múlt héten? Azt, hogy keményen elszámoltatják a felelősöket. Ez rendben, ez az elmúlt hibák-bűnök rendezése. És a jövő?
Hatalmas kérdés például, hogy hibázott-e a hatóság. (Nem arról van szó, hogy a ’Búbos Bankával’ jellemzett új felügyelőségi igazgató jól dolgozott-e.) Évtizedek óta engedéllyel működik a vörösiszap-tároló, amit eddig legföljebb vegyi veszélyforrásnak tekintettek. Most kiderült, hogy árvízi jellegű veszélyforrás is (ahol persze az ’víz’ az erős lúg).
Ebben az irányban még csak gondolkodást sem látunk. A miniszter-elnök szócsatát vív a timföldgyár vezetőivel: semmi nem utal arra, hogy annak természeti oka lett volna, így feltehetően emberi hiba okozta a katasztrófát. Örülünk is neki, hogy ’csavargatja a töküket’, de azért szólunk, hogy itt nemcsak a szabályok betartásáról vagy be nem tartásáról volt szó. A szabályok alapvetően nem jók. Mintha ezek megfelelő alakítása föl sem merült volna.
Ebben a kiabűnös vitában felejthetetlen Pintér miniszter – grundharcost idéző – beszólása, a cég vezetőinek címezve: Fürödjön meg benne, és akkor megtudja, hogy veszélyes-e. A grund közönsége nyilván tapsol.
S itt jön be képbe a környezetvédelmi államtitkár, aki húsz éve környezetvédelmi szakemberként szerepel a médiumokban. Bejön a képbe, nyilatkozik sok operatív ügyben. (Még azt is tudta, hogy az újonnan, holtan megtalált csecsemő a tegnapi áldozat testvére – de szerencsére kiderül, hogy tévedés, összekeverték a tegbnapi áldozattal. Ilyenkor illik annyit mondani, hogy bocs.) De egyetlen szava sincs a katasztrófa szakmai kérdésiről sem neki, sem az általa irányított szerveknek. (És egy szava sincs a két hete végzett felügyelőségi ellenőrzésről, ami rendben találta a gátat.)
Török Gábor után megnyugodva állíthatjuk tehát: vannak határozott, megnyugtató és együttérző politikusaink. Vajon tudnak-e hosszú távra megoldani környezeti, társadalmi problémákat is? Vagyis vannak-e államférfiaink is, vagy csak politikusok?
És vajon vannak-e politológusaink, akik a napi politizáláson túl, a társadalmi problémák megoldására is figyelnek? (Vagy ez már más terület, az államférfiaké, míg ők, mint politológusok, csak a politikusokkal foglalkoznak?)
