Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán kilenc pálfordulása

2010.09.03. 11:24 | partizano | 182 komment

Címkék: orbán viktor ígéret pálfordulás elszállt új irány

Emlékszünk még, hogy 98-ban elhangzott, hogy más pártprogram és más a kormányprogram? Nos most is valami ilyen érzetem támadt, a sok "Új irány"-ról.

Azonnali adócsökkentés, a költségvetés visszavonása, a mentelmi jog megváltoztatása - csak néhány azon ígéretek közül, amelyeket a Fidesz tett - kormányra kerülésük esetére. Egyelőre egyik sem valósult meg, sőt sok esetben az ellenkezőjére fordult. A sort az ellenzékből még keményen ostorozott, ám kormányon már elfogadott lépésekkel lehet folytatni: ilyen a Déli Áramlat gázvezeték, vagy a ma már tarthatónak nevezett 3,8 százalékos költségvetési hiány.


A kép kattintásra nő

Persze mindez nem csoda, amióta a Fidesz kormányra került, a nap is másképp süt.

"Hétfőn már egy másik országban ébredünk!" - mondta a választások első fordulója előtt Orbán Viktor. "Az időjárásból kiindulva ez Anglia" - kommentálták az interneten a Fidesz elnökének szavait. A győzelem utáni sajtótájékoztatón pedig ő maga adott időjárási helyzetjelzést, mondván: "látják, hogy a nap is másképp süt". Valóban, ilyen esős és változékony nyara már régen volt az országnak. De Orbán és a Fidesz más, kampány előtt - és olykor utáni - ígéretei is úgy teljesültek, mint idézett szavai.

 

Visszavont visszavonás

A választások után visszavonják a költségvetést és újat készítenek - mondta még 2009 végén Orbán, a rendszerváltás óta a legveszélyesebb büdzsének nevezve az ideit. A Fidesz-elnök egyúttal BKV-költségvetésnek titulálta a 2010-est. Matolcsy György - jelenlegi nemzetgazdasági miniszter - valamivel később, egy decemberi interjúban azt ígérte, hogy július 1-től új költségvetés lesz. Azóta már a nyárnak is vége, új költségvetése mégsincs az országnak. De - más ígéretekkel ellentétben - még pótköltségvetést sem nyújtottak be, ami ugyancsak lehetőség lett volna a büdzsé korrigálására. Az idei költségvetéshez végül nem is nyúlt hozzá lényegesen a Fidesz-KNDP-s kormánytöbbség. Igaz, a bankadóval egy 200 milliárdos pluszbevételt elértek, és 100 milliárdos nagyságrendű megtakarítást remélnek a minisztériumi zárolásokkal is, ám a sokak által várt komoly kiadáscsökkentés elmaradt.


Változó hiányok

Alig néhány hónap leforgása alatt majd' 3,5 százalékot faragott a költségvetési hiányból a Fidesz - igaz, nem zseniális gazdaságpolitikával, inkább kommunikációjával. A választások előtt ugyanis a párt előszeretettel hangoztatta, hogy a 2010-es költségvetés számai hamisak, és így tarthatatlan a Bajnai-kabinet által a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előtt vállalt 3,8 százalékos deficit. Mint Matolcsy György egy tavaly decemberi interjúban közölte: a kormány által prognosztizált 3,8 százalékos hiány 3-4 százalékkal nagyobb lesz; összességében a 7,2-7,5 százalékot vártak. Ugyanebben a hónapban Orbán Viktor pedig azt jelentette ki: a 2010-es büdzsé hiányszámaiért azok felelnek, akik ezt a költségvetést elkészítették, és akik nemzetközileg legitimálták a valótlan számokat. A kormányváltás és az IMF-fel való tárgyalások után Orbán már azt tudatta, hogy tartják a 3,8 százalékos hiánycélt.



Macska-egér játék

Nem egyszerű a Fidesznek az IMF fűződő viszonya sem. Orbánék sokáig támadták a valutalappal még a Gyurcsány-kormány által kötött megállapodást, majd kormányra kerülésük után kitolták volna a hitelkeret rendelkezésre állási idejét. Júliusi megbeszéléseik azonban csődöt mondtak, és Orbán parlamenti beszédében jelentette be, hogy októbertől búcsút mondhatunk a valutaalapnak. Gazdasági szabadságharcról és függetlenedésről beszélt, egyúttal tabunak nevezte, hogy egy nemzetközi pénzügyi szervezettel nyilvánosság előtt folytassanak vitát. A napokban ehhez képest arról szóltak a hírek, hogy ősszel újrakezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban azt közölte, szó sincs arról, hogy újabb hitel-megállapodás készülne a valutaalap és az ország közt.

Azonnali - de máskor

"2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés lesz, ha a Fidesz kerül kormányra" - egy újabb jól csengő mondat, amelyet Orbán Viktor mondott tavaly novemberben. Lassan négy hónapja a Fidesz van kormányon, ám a nagyarányú, egyszeri adócsökkentésre azóta is vár az ország. Idén ez már biztosan így is marad. Igaz, adócsökkentés valóban lesz, de nem azonnal, hanem több év alatt. A kormány bevezeti ugyanis az egykulcsos, 16 százalékos adót, amely a magas jövedelműeknek kedvez. A minimálbéresek pedig egészen rosszul járhatnak az "azonnali nagy arányú adócsökkentéssel"; január 1-től várhatóan megszűnik fizetésük adómentessége. A vállalkozásoknak viszont kijut a jóból, ám esetükben ezt szó szerint is lehet érteni: 500 milliós árbevétel alatt 19-ről 10 százalékra csökkentik a társasági adót.

 

Forduló áramlatok

A Déli áramlat ügyében megtörténhet az a politikai csoda, amire a választások előtt biztos kevesen számítottak: Orbán Viktor hajthatja végre a Gyurcsány Ferenc által megkezdett puccsot. Mindez persze csak akkor igaz, ha elfogadjuk a mai kormányfő szavait, amelyeket 2008 februárjában a gázvezetékről és az azzal kapcsolatos szerződésről mondott: "a magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen". Orbán azt bírálta, hogy a kormány titkos szerződést kötött az oroszokkal. Egyúttal - 2009 júniusában - arra szólította fel a Bajnai-kormányt, hogy állítsa le a vezeték kiépítését előkészítő magyar-orosz projektcég alapítását. Azt ugyanis a Fidesz hatalomra kerülése esetén felszámolja. Alig két hete viszont már a Déli Áramlat mellett érvelt a Fidesz-kormány. A kabinet szerint előnyös, hogy a Déli Áramlat elkerüli Ukrajnát. A fejlesztési minisztérium szerint az is e projekt mellett szól, hogy föld alatti gáztároló építése is szerepel benne, erre hazánk adottságai kitűnőek.


A népszavazás fontos (volt)

2010 áprilisában fontos népszavazás volt, csak a nép nem tudott róla. Az ország azt hihette ugyanis, hogy egy egyszerű országgyűlési választáson van túl, ámde Schmitt Pál államfő szerint egyúttal az új alkotmányról is megtartották a népszavazást. A népszavazást korábban is igen szabadon értelmezte a párt: 2008-ban a szociális népszavazásnál még a kormány elkergetésének lehetőségét látták a referendumokban, a 2006-os önkormányzati választásokban pedig a választások harmadik fordulóját, és népszavazást vizionáltak egyszerre. Kormányra kerülésük óta lényegesen óvatosabban bánnak a szavakkal, és a népszavazást is igyekeznek háttérbe szorítani. Orbán Viktor július végén azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy nem híve a népszavazásnak az új alkotmány kérdésében. Hozzátette: "A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon, (...) ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én nem szeretném, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el."


A kampányolás joga

Új alaptörvény létrehozására soha kért kétharmados felhatalmazást a Fidesz, ámde a mentelmi jog átalakítására igen. Így hát "logikus", hogy az új alkotmány készül, a mentelmi jog átalakítását viszont elfeledte a kormányzat. Pedig a kampányban még hangsúlyos szerepet kapott a mentelmi jog kérdése. Szijjártó Péter elnöki kabinetvezető a választások két fordulója közt például azt mondta, hogy ha a mentelmi jog kérdését "nem sikerül megoldani, az elszámoltatás csorbát szenvedhet". A mentelmi jogot ugyanis - érvelt Szijjártó - nem azért hozták létre, hogy "köztörvényes bűnözők így bebujkáljanak mögé, és megússzák a felelősségre vonást". A párt választási programjában is megjelent az a pont, hogy a közvádas bűncselekményekre vonatkozóan eltörölnék a mentelmi jogot. Azóta hallani sem lehet arról, hogy a Fidesz bármit is kezdene az intézménnyel.


Mikor emelkedik a fizetés

Jövőre akár "gesztusértékű" béremelést is kaphatnak a pedagógusok - egy ígéret a választások utáni időszakból a kormánytól. Hoffman Rózsa, oktatásért felelős államtitkár - akitől a szavak származtak - nem sokkal később finomított: nem ígéretet tett, hanem reményeit fejezte ki, annak kapcsán, hogy a jövő évi büdzsé lehetőséget nyújt a bérek emelésére. Hoffman egyébként sem a "gesztusértékű" béremelést tartaná előnyösnek, hanem az átlagnál nagyobbat. Az ígéretek között végül Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár vágott rendet, amikor azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak: legkorábban jövő ősztől lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére
. (Na jó, ez nem Orbán, csak Orbán-kormány ígéret volt).

MTV, még egy kis kitartást

A választásokig még húzzák ki - így buzdította kitartásra Orbán Viktor a köztelevíziót a választások előtt. A Fidesz-elnök tudatta: "Igaz, hogy a maguk torkára odatették a kést, de igazából nem aggódom." A csatornának ettől függetlenül továbbra is milliárdos adósságai vannak. Ennek oka részben az, hogy állami támogatásuk 10 milliárd forinttal csökkent és a kereskedelmi televíziók által befizetett koncessziós díjból a rá jutó 1,4 milliárd forintot az MTV nem kapta meg június 15-ig egy összegben, hanem csak negyedévente, a jövő tavaszig juthat hozzá. Mindemellett az MTV-nek a beszállítók felé 2,2 milliárd forint lejárt szállítói kötelezettsége van. A finanszírozási problémák olyannyira komolyak, hogy a csatorna nemrégiben tudatta, hogy augusztusban már nemcsak az úszó Európa-bajnokság közvetítését, hanem a műsorkészítést és a munkabéreket sem tudja tovább finanszírozni.
 

 
"Jó lesz ez még valamikor"
 
És még néhány szélkakaskodás: szelviktor.blog.hu

Népszava/ Piroslap

· 6 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr802268080

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyáron drasztikusan növekedett a közbiztonság 2010.09.03. 15:21:18

Egy nyár alatt drasztikusan megnövekedett a közbiztonság hazánkban. Számítottunk rá persze, hogy mostantól nyugodtabban és nagyobb biztonságban élhetünk, hiszen Orbán Viktor még májusban megígérte, hogy a kormány első lépései között megerősíti a rendőr...

Trackback: A devizahitelesek dala 2010.09.03. 15:08:03

A borongós piaci hangulat betett a forintnak és Orbán Viktor hétfői nyilatkozata sem segített rajta. Szakértők szerint ugyanakkor a korábbi tapasztalatok szerint 290 forint fölé nem megy az euróárfolyam, ha mégis, akkor az MNB intervenciójára lehet szü...

Trackback: Július 1. - Ma indulna az adócsökkentési program! 2010.09.03. 14:56:16

Ma kéne kezdődnie a Fidesz által meghirdetett azonnali, radikális adócsökkentésnek.A kevés konkrétumból ez volt az egyik, ami tmegismerhettünk terveikből a kampányban. Ahogy közeledett az igazság pillanata, úgy fogytak el a jelzők az adócsökkentés elől...

Trackback: Köddé vált ígéretek 2010.09.03. 14:55:50

Köddé váltak a Fidesz-ígéretek:Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a kabinet a "szépíthetetlent igyekezett szépíteni", vagyis azt, hogy az általa javasolt adórendszer a munkavállalók töb...

Trackback: Orbán a népszavazásról 2010.09.03. 14:55:10

Elutasította Orbán Viktor az ATV-ben, hogy népszavazást tartsanak az alkotmányról, mert ő a képviseleti demokrácia híve. Pár éve, az úgynevezett szociális népszavazás idején, amely elbuktatta a gyurcsányi reformokat, ezt még másként gondolta.A népszava...

Trackback: Orbán kilenc pálfordulása 2010.09.03. 12:03:40

Azonnali adócsökkentés, a költségvetés visszavonása, a mentelmi jog megváltoztatása - csak néhány azon ígéretek közül, amelyeket a Fidesz tett - kormányra kerülésük esetére. Egyelőre egyik sem valósult meg, sőt sok esetben az ellenkezőjére fordult. Pirosl…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medlock 2010.09.03. 15:18:30

Orbán nagyon gyorsan el fogja érni, hogy minden rosszért ő lesz a hibás, ha nem jön a villamos, ha magas az árfolyam, ha szar a TV műsor. De ő akarta ezt.
Nagyon gyorsan kiábrándulnak majd belőle, de a 4 év az egyeduralom lesz Magyarországon, mert nem lehet lehet ellene tenni. Csak abban reménykedni, hogy a jogrend és a jogállam elég erős ahhoz az országban, hogy megvédje önmagát, ha nincs egy parlamenti párt sem, aki ezt határozottan képviselné.

Melchi Zadok 2010.09.03. 15:19:01

@politicus: "Egyébként már az Index címlapról idejövet tudtam, hogy ez a Népszava összeállítást próbálja majd imitálni."
és?
ettől még kevésbé igaz?

P.mester 2010.09.03. 15:22:09

jól összeszedted a hazugságokat, de lehetne még bővíteni.
Öööö... 2006-ban nem ilyenért járt forradalom, vagy én tévedek?

Melchi Zadok 2010.09.03. 15:22:17

"nem vagyok orbán viktor" az nem, de azért egy napra jó lenne , nem igaz? :))

atv2010 2010.09.03. 15:24:08

@stratez: mondd, ezt mikor álmodtad?

orient 2010.09.03. 15:24:58

Mondjuk ezek közül sok előny van. Sokkal inkább zavar, hogy nem tesznek rendet:
- a nagy cégeknél (MÁV,BKV...),
- Önkormányzati reform semmi.
- Nyugdíjasok seggét megint nyalni, ráadásul nem a meglévőkét hanem azokét akik korábban akarnak elmenni nyugdíjba=ők is beülnek hamarabb a "zsaroló" rétegbe-> ország 40%-a, szavazatok 80%, ami által lassan a választás csak a nyugdíjasokon fog múlni. Aki több ingyennyugdíjat ígér és hamarabb ...stb. az fog nyerni. Mi meg fizetünk 50%-t a fizetésünkből továbbra is azért, hogy nekünk végképp ne legyen nyugdíjunk 20-30 év múlva.

atv2010 2010.09.03. 15:26:28

@nemsiker_s: ezt csak reméled, semmi lényeges nem történt zorbán óta, csak a zsebek megtömése

gerebje 2010.09.03. 15:26:39

"Ez dühít egyébként Viktorban és a csürhéjében a legjobban: kétharmaduk van."

Próbáld megszokni faszikám. Ne tudd meg mi mit tűrtümk 8 éven át! Esetleg ha nem tetszik a rendszer menj Bécsbe cukrászdát nyitni.

A csürhe.

Nahoten 2010.09.03. 15:26:49

Orbán 1998-ban is "egyszeri nagyarányú adócsökkentést" ígért.

Adónövelés lett belőle.

Orbán már akkor is hazudott, most is hazudik.

Waldi! 2010.09.03. 15:28:08

Nem mondott Nemzetronto Armany Viktor valami olyasmit a valasztas elott Kalman Olganak, hogy dehogyis akar o az alkotmanyhoz nyulni?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.03. 15:28:09

@melchi zadok:

nem értem már a kérdésedet sem:
1. már az előbb korrekt összeállításnak neveztem
2. sőt azt is írtam, hogy lenne még pár dolog, ami felkerülhetne a fenti listára
3. ha egy kicsit tovább is olvasnál, akkor az önálló munka hiányát kifogásoltam ("ahelyett, hogy egy már mások által korrekten elvégzett munkát vesz át.")

JAJ!

Dr.csőrike (törölt) 2010.09.03. 15:30:10

@Kismac: Teljesen egyetértek.
Orbán nyilvánvalóan fél,ezért hoz egy sor olyan intézkedést,amivel bebetonozza magát.
Az sem véletlen,hogy már" idejétmúlt" a népszavazás intézménye...
Párton belül sincs ellenzék,max egy napig.

Dr.csőrike (törölt) 2010.09.03. 15:32:36

@gerebje: És ha tovább olvastál volna,bölcs maradtál volna...

Kismacska (BELLA) 2010.09.03. 15:32:55

@ostván: ez igaz. De hiszen tudjuk: az az állandó harang-félreverés igazából negatív hangulatkeltés volt. Hiszen pár hete olvastam, hogy csodák csodájára megjavult a közhangulat. Jéééé! Vajon azért, mert tényleg SZALEFORELÉNER történt? És a NEMESZ frankón vezérel minket?

Hát nem. Csupáncsak annyi történt, hogy a Fidesz már nem szajkózza tele a médiát, hogy juj, de rossz nekünk, hogy összeomlunk, hogy a kormány ilyen meg olyan és így meg úgy. Megszűnt a feszültségforrás.

Az a poén számomra, hogy Viktor még a megszorításokat is úgy fogja tálalni, hogy az emberek alig fogják várni, hogy kevesebb legyen a borítékban... :D:D:D Iszonyú tehetséges gyerek!

ermi71 2010.09.03. 15:36:31

Az az mszp vagy akár bármelyik ellenzéki párt tragédiája hogy hiteltelenek.Kovács Lászlók, Szanyi Tiborok, Lendvai Ildikók, szájából a kritika olyan mintha meg sem szólaltak volna. A másik két párt sem tudja mit is akar, és hogy is érje azt el. De hát semmi nincs véletlen, azt a legvéresszájúbb mszp-és sem gondolta komolyan, hogy 12 év kormányzást fognak kapni. A választási kampányuk is ebbe döglött bele,hogy még ők sem gondolták hogy újra kapnak 4 évet.

ex (törölt) 2010.09.03. 15:36:55

Az mindent elmond, hogy ha valaki nem fidesz fan, az rögtön komcsi...én nem vagyok komcsi, de rühellem a fideszt, orbán királlyal az élen.Ha ő eltűnt volna az idegösszeomlása után, sokkal több normális ember szavazott volna rájuk...Igen a 98-as ígéreteiből se lett semmi.Aki egy bűnözőt belügyminiszternek akar...nos, no comment.Megy a sokat tudó, értelmiség -egyenlőre- a rossz irányba.Csak aztán majd akkor okoskodjanak, ha ekével,traktorral, kaszával mennek majd!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.03. 15:40:06

A szocik ganék voltak, de hát tudhattátok hogy ez se különb.
NE SZAVAZZ A FIDESZRE, KELL A KONTROLL, AZ ELLENŐRZÉS!

Orbán takarodj, az ország hiénája vagy!

Kismacska (BELLA) 2010.09.03. 15:41:07

@ryuk:
- cigány szegregáció támogatása - és még meg is ideologizálják (nota bene: én se szeretem őket, de a szegregációt nem támogatom, ha nincs ok az elkülönítésre más, csak a bőrszin)
- a lezárt vasúti vonalak újranyitása és - horribile dictu - sűrűbbé teszik a forgalmat a ki nem használt vonalakon (hazabeszélés: azért örülnék, ha a Balsa-Dombrád vonalat is újranyitnák...)
- a kisposták újranyitása a minor településeken.

Ez három olyan hangulatjavító intézkedés, ami a pénzt viszi, a népszerűséget hozza. Ki folytatja tovább a sort? :D:D:D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.03. 15:43:15

@ex:

2,8 millió embernél többen pártra Mo.-on még nem szavaztak a rendszerváltozás óta. Még ennél is több kellett volna...???

teddyde 2010.09.03. 15:43:16

@politicus: Oszt' ergé volt-e újságírója a Hírlapnak meg a Heti Válasznak?

Budaphestie 2010.09.03. 15:44:43

Csak az együgyű, ostoba választó hitte azt hogy na akkor az Orbán meg nem hazudik sose. Természetesen ő is hazudik 3.5 hazugság/óra sebességgel. De én most azt mondom: hála istennek, hogy így van...
Aki meg a hazug ígéret miatt szavazott reája, annak meg sírhat a szája, de az ostoba ember mindig így jár, ehhez nem kell a Fidesz...

ex (törölt) 2010.09.03. 15:47:17

Érdekes...a kisposták újranyitása is...az aztán marha fontos volt! A bácsika szépen, csendben azért elmondta, neki jó volt ami volt, mert csak kitette a tábláját, és megállt az autó, most meg az egész falut át kell szelnie, ha postára akar menni. Magyarul: mindenkinek nem tudnak kedvébe járni ők sem,Kinek ez, kinek az a jó.De ezek szerintem most igazán másodlagos dolgok, talán nem ezek a legfontosabbak! A svájci fran pedig...nos, nem véletlen, hogy pont akkor, pont ott hagyta el a száját a Debreceni "főzseninek" az a bizonyos mondat.Valakik ezen is milliárdokat kaszáltak.Az ő hangulatuk biztosan jó már!

drumhead 2010.09.03. 15:47:36

"there is one thing i will never do.....trust you!"
NOmeansNO

ex (törölt) 2010.09.03. 15:48:35

@politicus: Nem mindegy, hogy kikből áll az a 2,8 millió.Szerintem.

ex (törölt) 2010.09.03. 15:50:25

@politicus: És bocs...de az értelmiséget nem tettem idézőjelbe.Úgy akartam.

thinker_ 2010.09.03. 15:51:51

érdekes, a gyurcsánnyal miért nem csináltál ilyet? nem fért volna rá egy képre a 256974 db hazugság? szánalmas vagy, komcsikám.

Várúr 2010.09.03. 15:52:44

@ostván:
Laza pontosítás: Orbán Viktor egy (1) hétre ment szabadságra Bulgáriába a családjával. Piroslap felsorolt pontjai pedig szimpla photoshop torzítások. Egy közülük: szó volt nagyarányú adócsökkentésről, de nem az idén. Idén adó e g y s z e r ű s í t é s t terveztek, ez meg is történt. Nem mellesleg 19-ról 10-re csökkenteni a kis- és középvállalkozások adóját meglehetősen nagyarányú. Izzadmányos a hibalista felebarátaim.

orient 2010.09.03. 15:53:55

@ex: igaz, azonban, ha ez is az is jó mint megoldás, miért nem maradnak annál a megoldásnál amelyen sokat spórolnának, inkább a populista drágább kell, csak azért is! MÁV dettó. Szar a busz tudom én a vonat helyett, de ha pár milliót fognak rajta akkor vállalható.

ex (törölt) 2010.09.03. 15:55:48

Azt nem mondta melyik hétfőn.

Kismacska (BELLA) 2010.09.03. 15:56:32

@gerebje:

Az ilyen egybites idióták miatt tart itt az ország, faszikám.
Bocs, nem szoktam alpári lenni, de így kiragadni valamit a kommentemből és félremagyarázni csak az idióta Fieszesb. f@szfejek sajátja.

Nem csíptem és csípem az MSZP-t, de dettó hasonlót csináltatok az Öszödi beszéddel, nemdebár (azaz: fogtátok magatokat, kiragadtatok egy-két mondatot és azt szajkóztátok)? Vagy lehetséges, hogy ennyire bogáragyad lévén, gondjaid vannak az értő olvasással?

És az ilyeneknek van szavazati joguk.
Anyám, borogass.

Rézfaszú Bagoly 2010.09.03. 15:57:29

Ez az elvtik, nyomjátok! Imádom ezeket olvasni. Az a jó, hogy ebben az országban, ahol kezd kialakulni a diktatúra és a félelem, még vannak olyan bátor emberek, mint ti, a török zsolti és a többiek, akik nem illegalitásból támadtok, hanem kiálltok az elnyomó tankok elé!
Ha lesz Vörös Segély, szóljatok, majd beszállok én is! Előre!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.03. 15:58:23

@teddyde: ó, kiváló veled beszélgetni, ha az egyik szál nem megy, gyorsan átnyergelsz a másikra, hátha az összejön...bravó!

Az előbb még Nemzetet emlegettél, szó sem volt HV-ről és Hírlapról. Miután volt szerencsém épp a héten beszélgetni Ergével, tudom, hogy a Hírlaptól éppen azért jött el, mert förtelmes lett a lap stílusa, a Heti Válaszba viszont, lévén kiváló magyar sajtótermék, ahol érdem megjelenni, most is ír.

Dr.csőrike (törölt) 2010.09.03. 15:58:51

@Várúr: Orbán maga nyilatkozta Kálmán Olgánál,hogy az azonnali az "idént" jelent.Továbbá akkor mondta,hogy 7.5 a hiány.
Jobb,ha előtte magad is megnézed.

ex (törölt) 2010.09.03. 16:01:24

Hát pont az a legnagyobb baj, hogy emberek marják egymást, ismeretlenül is pocskondiázzák egymást, pusztán csak azért, mert másképp gondolnak, látnak, élnek meg helyzeteket. Számomra az a visszataszító, hogy fanatikusan imádnak valakit, valakiket, akit csak a tv-ből, vagy a"térről" ismernek.Tehát. Csak a szavai alapján ítélik meg, ami ugye, mint tudjuk...Majd a tettei alpján pár év múlva meglátjuk.

Várúr 2010.09.03. 16:05:35

@Kismac:
Én is ezt javaslom anyukádnak, amit te. Borogassa lázas homlokod. Gyors gyógyulást ettől se remélj.

ex (törölt) 2010.09.03. 16:06:58

@Kismac: Csatlakozom, pedig nem vagyok "komcsi"

szőketisza 2010.09.03. 16:07:06

@politicu"2,8 millió embernél többen pártra Mo.-on még nem szavaztak a rendszerváltozás óta"
Pontosabban KÉT pártra szavaztak ennyien! Így viszont az állítás már nem igaz.

sárkányfő 2010.09.03. 16:08:26

@Várúr: dehogynem volt szó, és ezt egy olyan nick, mint te is aki folyton a politikai blogokat bújja pontosan tudja. kb. 1000x belinkelték már a youtube-ról a riportot ahol a nagyvezír személyes idénre igéri a saját szájával az adócsökkentést.

@fideszidióták: van köztetek legalább egy, egyetlen egy, aki nem annyira tök idióta, hogy képes legyen felfogni, hogy aki orbánt nem bírja, az nem feltétlenül mszp-s? sőt, utálja mindkét poszkomcsi oligarchikus bandát? álljon már elő, ha van ilyen. ha nincs, legalább lesz okom általánosítani...

vagy tudjátok ezt jól mind, de mivel mást már nem tudtok mondani, ezért kínotokban kétségbeesetten komcsiztok? (mit sem törődve a a fidesz komcsi-seregével, de ez már csak ráadás).

Várúr 2010.09.03. 16:08:47

@csőrike2:
Lehet vitatkozni a "nagyarányún". MInt írtam: idén is megtörtént az adócsökkentés. Megmosolygom ezt a sok görcsös kapaszkodást, ki mit ígért, hogy értette, stb. Ami nem annyira mulatságos, az a pofátlanság csúcsa: az alig három hónapos kormányon számon kérni az előző nyolc év súlyosságát, tolvajlásait, hazudozását...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.03. 16:10:01

@ex: mármint kinek nem mindegy a szavazók milyensége? Magyarországon titkos és egyenlő választójog illet meg minden 18 évet betöltött cselekvő és jogképes állampolgárt. Az akadémikus szavazata és a falusi napszámosé is pontosan ugyanannyit ér. És miután titkos a szavazás, értelmetlen is a hozzászólásod, hisz magad nem is tudhatod a Fidesz vagy bármely más párt szavazótáborának demográfiai, társadalmi összetételét, vagy tévednék?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.03. 16:13:58

@szőketisza: elnézést, látom kötöszködő kedvedben vagy, javítom magam: egy listára nem szavaztak ennyien eddig.

falesny 2010.09.03. 16:20:40

igeeen!!:D
még mindig nyomják a komcsik!
sírjatok,ríjatok...háháhááá
:D
imádom ezt a blogot, mindig jókedvre derít.

Kismacska (BELLA) 2010.09.03. 16:21:43

@ó jaj: igaz. :)

Ez a nagyarányú szöveg meg a 16%-os adó, amivel elvennének a legszegényebbektől havi 10-11k-t, hát nem tudom, kit lep meg, mert engem nem. Viktor mindig arról volt híres, hogy a felső közép-felső tízezer miniszterelnöke.

@Várúr: ezt itt most miért? Csak kérdezem. Kissé (?) kiakadtam azon, hogy fogta magát az illető és kiragadott valamit a kommentemből. Picit felment az agyvizem ettől. Értem én, hogy nem lehet egy Fidesz trolltól túl sokat várni, no de azért...

gabesz: 2010.09.03. 16:26:07

Én utáltam, ha az mszp akart baromságokat letolni a torkomon és utálom, hogy a fidesz akarja most ugyan ezt. Utálom, hogy mind a két erő hülyének nézi az embereket. És mi még hagyjuk is. Nem fogom egyik kormány dolgait sem kérdés nélkül elfogadni, ahogy nem is fogok kimenni a választásokon a nagygyűlésekre, hogy zászlót lengessek. A magyar politikusok miatt? Azért a politikus rétegért, ami 15 éve ugyan az?
Hagyjuk már ezt a bal meg jobb oldali marhaságot. Az egyik mindig az ellenkezőjét mondja a másiknak mert ez a legegyszerűbb. Nem kell gondolkodni.

Budaphestie 2010.09.03. 16:31:04

Nagyon bájos, ahogy a kis fideszes kórista fiúk (vagy kisleányok?) megpróbálják itt bizonygatni, hogy az Orbán Viki az nem is hazudott, mert a mondat első felét 2010-re, a másodikat meg 2015-re értette, meg így meg úgy meg amúgy.
Vagy ha hazudott is, akkor az a hazugság az szép és igaz hazugság, nem olyan csúnya és gonosz hazugság, mint amilyet a Gyurcsány hazudott.
Tetszik ez a szolgalelkűség. Sőt ez már több annál! Ez már szerelem. :) Szeretik ezt a politikusok.

motorola 2010.09.03. 16:33:52

@nemsiker_s: Mielőtt megüt a guta:

index.hu/gazdasag/magyar/alag070927/

ill.:

nol.hu/gazdasag/20090801-alaguttal_vagy_anelkul__merlegen_az_m6-os

Ezen utóbbinál a nyomvonal szelvény megmagyaráz mindent... (Hegy-völgy, vízfolyás...)

P.mester 2010.09.03. 16:46:20

@Várúr:

gondolom, a 17 %-ról 16 %-ra való csökkentés nálad a "nagyarányút" és a "radikálist".

Olyan nyelvi bűvészmutatvány ez, mikor I. Király Viktor uralkodása idején kisilabizálták, hogy a heti parlamaenti ülésezés háromhetit jelent. 1 = 3. Vedd már le kicsit a szemellenződet.

teddyde 2010.09.03. 16:49:03

@politicus: Istenem, de szép, amikor egy fidesznyik magyarázkodni kezd :]

vakvarju 2010.09.03. 16:50:08

@falesny: Na ne! Inkább sajnáld szegény Fidesz rajongókat! Nekik sem könnyű!
@cirkof: Dehogy hülyék gyülekezete: ők csak Fideszesek!
@Várúr: Nem az adóját, konkrétan a társasági adót. Ezzel ki is vettek az adóbevételből sok milliárdot. Ezt miből fogják pótolni?
@Rézfaszú Bagoly: A Vörös segélyről szeretett vezéred többet tudna mondani. A kommunista családjából talán még emlékszik rá valaki. Ha nem, hát nincs mit tenni.
Egyébként azt nem értem, hogy Orbán mitől fél, sőt szinte retteg (magántestőrség, páncélozott autó)? A hatalom úgy is addig lesz a kezében, ameddig azok hagyják akik segítették a választáson. Ha egyáltalán az ő kezében van a hatalom! Aztán vége, ennyi volt.

Yeto 2010.09.03. 16:55:20

Az épeszűek tudták hogy így lesz, a hülyéken meg nem segít a posztod. De azért remélem jólesett.

lüke 2010.09.03. 17:12:05

ige,n Pálhoz fordult:)

ostván 2010.09.03. 17:27:36

@Várúr: Ha ég a ház, akkor a tűzoltóparancsnoknak nem illik szabadságra menni. Akkor most vagy nem ég, vagy leszarja.

SiKom 2010.09.03. 17:36:02

Lefordítom a posztoló problémáit:
2. Új költségvetés készül

- A szemetek, miért nem dobták ki a szuper, MSZP által létrehozott költségvetést! Ja, de hisz lesz bankadó. Akkor mégis csak új költségvetés van.

3. Orbán azt ígérte, hogy a költségvetési hiány 7,5% lesz, de most megoldja, hogy 3,8% legyen.

- A szemét Orbán! Pedig de szeretnénk mi nagy hiányt!

4. Októbertől búcsút mondunk az IMF-nek

- A szemét Orbán! Még nincs is október, és már búcsút mondott!

9. A választásokig húzza ki az MTV

- nem is fizetett az MTV idén egy fillér bérleti díjat se az új székházért...

stb.

angyalföldi partizán 2010.09.03. 17:36:31

Erőt,egészséget partizano elvtárs!Miért csak kilencről ír,mikor írhatna húszról,százról?Ne kiméljük a reakcióst!Budapestet megnyerjük!No Pasaran!Sok-sok kis lépés agyőzelem felé.H Csaba elvtárs már egyet lépett az ingyen BKV-val.Még több ilyen kell.Ingyen pufajka és pofozás.Ettől retteg a polgár!

SiKom 2010.09.03. 17:38:38

@Kismac:
"mert Viktornál senki nem csinált többször a szájából segget..."

Az lehet. De te is jól felejtesz, ahogy az egy hithű MSZP-shez illik:

1. Lesz ingatlanadó, mindenkinek
2. Később: Lesz ingatlanadó, de csak 10 millió felett
3. Később: Lesz ingatlanadó, de csak 30 millió felett
4. Lett ingatlanadó
5. Eltörölték az ingatlanadót (még az MSZP alatt)

Hurrá! Az elvhű MSZP!

pacus 2010.09.03. 17:50:12

lemaradt pl.:"csuhások térdre"vagy amikor Gönczt bántani kezdték a parlamentben a Fidesz kivonult.stb

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.03. 18:13:15

Ne csak itt írogassunk, ne szavazzunk a fideszre!

Kell a kontroll, az ellenőrzés!

Éljen Kádár János!

fingerbangs 2010.09.03. 18:18:35

meg lettünk vezetve rendesen
megint hazugságokkal nyertek választást :(

EMU 2010.09.03. 18:50:40

Hát igen, ha nem magától orbán viktortól tudná az ember, hogy eleve sosem hazudik, azt gondolhatnánk, hogy össze-vissza hazudozott, amikor a fidesz hatalomra kerüléséről még csak dumált. Na de így megnyugodhatunk, tudva, hogy nem hazudott.

shwarcz bácsi 2010.09.03. 19:13:14

@Sir Kommentor: maradjunk abban hogy minden politikus hazudik.csak az irányítható és manipulálható szavazók ezt nem veszik,nem akarják észre venni.
azt tudjuk,hogy gyurcsány és a szocik hazudtak.azt ne gondoljuk ,hogy a fidesz és az orbán ezt nem teszi meg.minden politikus hazudki,mindig.annyit sem érdemelnek hogy kiálljon értük,mellettük az ember.ők elsősorban,magukért és a saját jövőjükért vannak,nem a -köz- javáért.közben pedig minket szavazókat néznek hülyének.téged,engem,őket,mindenkit.itt, megy a vitatkozás miattuk,ők pedig röhögnek rajtunk.

shwarcz bácsi 2010.09.03. 19:13:46

@Sir Kommentor: maradjunk abban hogy minden politikus hazudik.csak az irányítható és manipulálható szavazók ezt nem veszik,nem akarják észre venni.
azt tudjuk,hogy gyurcsány és a szocik hazudtak.azt ne gondoljuk ,hogy a fidesz és az orbán ezt nem teszi meg.minden politikus hazudki,mindig.annyit sem érdemelnek hogy kiálljon értük,mellettük az ember.ők elsősorban,magukért és a saját jövőjükért vannak,nem a -köz- javáért.közben pedig minket szavazókat néznek hülyének.téged,engem,őket,mindenkit.itt, megy a vitatkozás miattuk,ők pedig röhögnek rajtunk.

Pszt! 2010.09.03. 19:19:42

Ne felejtsük el, hogy azt ígérték 2 hét alatt rend lesz az országban.Azóta meghalt pár rendőr, családirtás is volt meg a tinilányok is loptak bizsut.

Pszt! 2010.09.03. 19:23:02

Kíváncsi leszek, hogy fognak tapsikolni a fideSSes szavazók, ha 16%-ot fognak adózni, de az adójóváírás eltörlésével 15100 Ft-tal többet havonta, így 6-7000 Ft-tal kevesebbet visznek haza, mint idén.

spawn666 2010.09.03. 19:33:14

Valahol olvastam: egy idős néni azt mondta, Kádár kivette a kezükből a koldusbotot, ezek visszaadták. Azért a régi öregek csak tudnak valamit!!!!!

shwarcz bácsi 2010.09.03. 19:39:49

orbán megmondta,a magyar egy futballokos nemzet,hát b@sszus kár hogy az elmúlt évtizedekben ezt nem vettük észre.
azért az csöppet elgondolkodtató,hogy a svéd-magyar előtt leadják az egyórás orbán beszélgetést a magyar futballról.ez a régi kommunista propagandát idézi.
kiváncsi vagyok mikor adnak ki egy könyvet arról,hogy hogyan kell orbán szerint levezetni egy szülést.

T-101 2010.09.03. 19:59:12

Játsszuk a következőt:

Aki magát férfiként aposztrofálva ezután komcsizik, az ezzel egyidejűleg önként elismeri, hogy f@szt@l@n. Ha tükörbe nézve nőt lát az illető, akkor "SZŐKÉNEK" tekinti magát.

Oszt' jónapot.

rugesz 2010.09.03. 20:15:04

olyan politikus illetve politikai part, aki nem hazudik meg nem volt , nincs es soha nem is lesz. ez mindenhol igy van az egesz vilagban. a kulonbseg csak annyi, h magyarorszagon ezt a leheto leggatlastalanabbul csinaljak. hogy miert? mert megtehetik. a magyar szereti hangoztatni, h mennyire okos nemzet. lehet. de, hogy a legbirkabb is, az szinte szaz %. ebben az orszagban barmit lenyomnak az ember torkan. barmit! szemrebbenes nelkul hazudnak az ember pofajaba es mondjak amit hallani akar a paraszt! komolyan mondom, kurvara csodalkozom, h ez a cikken egyaltalan megdobbennek meg bezzegelnek emberek! ki mit vart most komolyan? vicc az egesz! es egyben szomoru is! itt lenne ez a szuper orszag es folyamatosan hagyjak a szarban tengodni. azert mert az eppen hatalmon levo banda valahogy mindig egy valogatott szarhazi tarsasag. ennek a nyomorult orszagnak egyetlen siker sztorija. 1000 eve a siras megy mert soha, mondom SOHA nem tanulunk a sajat hibainkbol. minden csak a hatalom fuggvenye az osszes tobbi csak sokadrendu. a legjobban a valasztasok elotti felszolitasokat birom, amikor szuggeraljak az embert, h menjen el szavazni, mert aki nem az mekkora "nemhazafi" es kulonben is szegyellje magat. hat a faszomat! kire szavazzak? rad? rad? vagy rad? annyit nem erdemel egyik se, hogy turhat gyujtsek, h pofan tudjam kopni. ne vicceljunk mar! es teljesen mindegy, a,b,c vagy epp w partrol beszelunk mert egykutya mind! szarhazi, tolvaj, semmirekello az osszes.
olvasom, h 2030 ban (matolcsy szerint) magyarorszag odaveri az uniot. EMBER! te kussoljal es arra koncentralj, h nem menjen csode az orszag jovore. eszem megall komolyan. egyebken elmondom mi lesz 2030-ban. semmi. ugyanigy a szarban fog dagonyazni ez az orszag varva a szebb jovore. az emberek meg azon fognak vitatkozni, h ki mekkorat hazudott, lopott meg csalt. ok meg jokat rohognek rajtunk. ha ha ha

Várúr 2010.09.03. 21:12:19

@BPHead:
Ez a szép a Piroslapon... itt gyűlik össze a legtöbb derék, harsányan nyafogó baltárs (nem bajtárs). MIndegyiküknek jobbulást kívánok.

Indriq 2010.09.03. 21:39:59

istenem basszus.....
a szabvány fidesz bólogatójánosoktól csak azt nem olvastam még, hogy "de hiszen csak 4 hónapja vannak kormányon, adjunk még időt nekik".
Leírom lassan, az, hogy az előző kormány mit csinált, mit nem csinált, semmilyen szinten és formában nem mentesíti a mostanit. A fidesz azért indult a választásokon, hogy ők kormányozzanak. Nem érdekel, hogy az előző kormány lopott, nem érdekel, hogy a válság hogy változott, nem érdekel, hogy az IMF bemutatott. Hőn szeretett Orbán Viktorunk (aki a nép szerint még SOHA nem hazudott) a pofánkba hazudott mind az azonnal adócsökkentéssel, mind az 1 millió munkahellyel. Csak a droid szavazóknak még nem nyílt fel a szemük. Ha Gyurcsány hazudott az bűn, ha Orbán, akkor ő nem hazudott, csak nem az igazat mondta....

és kicsit off, de tetszik az új csontváz emlegetés.
Amikor magyarázni kellett a népnek hogy miért kellene növelni a hiányt, akkor a csontvázak miatt. Amikor be kellett tartani a hiánycélt, akkor eltűntek a csontvázak. És midőn úgy néz ki, minden terv bedől, és kellenek a megszorítások, hopp, megint előmásztak a csontvázak....

shwarcz bácsi 2010.09.03. 21:42:37

@Várúr: na a nagyvezéred megkapta élete lagnagyobb pofonját...
a svéd-magyar meccsen mutatták a képét amint csányi barátjával ültek-egyelőre még a páholyba- majd megjelent a felirat-gyurcsány ferenc.

schlumbergerna 2010.09.03. 21:54:13

Széchenyi kellene ide, nem ilyen szarházi...

Zsoo 2010.09.03. 21:55:46

Annyira szánalmas, ez a visszájáról hazudozás!
Megmagyarázni a hazugságot!
Primitív, buta Népszava!

Dr.csőrike (törölt) 2010.09.03. 22:09:27

@Várúr: Ez nem kapaszkodás.

Gondolj csak Szíjjártó,hetenkénti jövedékiadó csökkentés mizériájára.
Az Orbán kormány az erős,nem vitatott kétharmadjával,mért nem csökkenti?

Ja,mert ellenzékből könnyű okosnak lenni?
Radikális adó és járulékcsökkentés:az egyetlen,ami ebből megvalósul a társasági adó csökkentése.(csak megjegyezném nem fanyalogva,hogy ez valóban tömegeket érint)
Hol marad a járulékcsökkentés?
Mi a radikális a 17%-ról 16%-ra való csökkentésben?
Továbbá milyen intézkedéseket látsz az évi 100.000 új munkahely létrehozásában?
Arról nem beszélbe,hogy Orbán 7.5%-os hiánycélról beszélt,ehhez képest ma a 3.8-ról,jövőre pedig a 3%-betartásáról.

Kérdem én,hogy akkor hol is van csődben az ország?

tcom 2010.09.03. 22:57:47

Ami látszik és várható is volt, hogy fogalmuk sincs mit tegyenek az országgal. Illetve azt tudják mit ne tegyenek. Különben nem lenne ilyen fejetlenség. Budapest polgármesteri széke annyira fontos, hogy a választásokig nem mernek semmit sem tenni. Habár ma Matolcsy megígérte, hogy rengeteg reform lesz. A reform megszorítást jelent, ami szükséges is. És itt fog visszanyalni a fagylalt. Nem kellett volna 8 évig eszetlenül politizálni!

tcom 2010.09.03. 23:06:13

"na a nagyvezéred megkapta élete lagnagyobb pofonját...
a svéd-magyar meccsen mutatták a képét amint csányi barátjával ültek-egyelőre még a páholyba- majd megjelent a felirat-gyurcsány ferenc."

Nem mondod! Tényleg így volt? =;-)
Akkor jobb ha az adásvezető stáb önként megy a Fidesz legkisebb mostoha hülyegyerekének, a Jobbik konci-táborába.

Nymus 2010.09.03. 23:28:53

LOL... fideszes sracok latom egy negativ jelzot nem engednek meg urukrol, Orban Birkapasztor Viktorrol... LIKE :D

Birkak jobbra, indul! Viktor, Viktor, Viktor :D :D

Nymus 2010.09.03. 23:30:33

@tcom: pedig a birkapasztor is megmondta, az elet olyan mint a foci...

Nymus 2010.09.03. 23:31:26

@shwarcz: egyre megy... csak mas a bor rajta

Vanek főfoglár úr. 2010.09.04. 06:54:43

Értem én, hogy a jobbos fanok kurva nagy szarban vannak.
Tudják ők is, hogy mindez igaz, de ennek beismerése egyenlő lenne azzl, hogy miközben szembeköpik magukat, rádöbbennek hogy egy kisstílű bohóc ismét megvezette őket.
És ez a legnagyobb traumájuk.
A devizahitel kálváriája ehhez képest babazsúr.

belekotty 2010.09.04. 07:51:22

Érdekes! Most hogy a világ pofon csapta a viktoriátust, Matolcsy hirtelen a hiánycél szigorú betartásáról beszél. Mi van? Matolcsy titokban esti kurzuson volt a Közgazdasági Egyetemen? Az is csak egy a Viktor seggét nyaló barmok közül.

pakesz (törölt) 2010.09.04. 07:53:41

Orban egy beteges lelkuletu hazug ember...

az ilyennek a bolondok hazaban lenne a helye

zoleee23 Hát én sírtam a nevetéstől xD-->> · http://koponyeg.hu/jatek/b80188e9 2010.09.04. 08:11:23

Ennyi embernek nincs annyi építőelem ami egy ekkora bolondokházához kellene..

OsztJónapot 2010.09.04. 08:33:39

Azért én ott kezdeném, hogy ö volt a nemzetközi liberális szövetség (vagy micsoda) alelnöke....
Ahol dolgoztam a legnagyobb 3/3-okból, és párt vezérekből lett a legnagyobb MIÉP-s/jobbikos "hazafi".... .... hiába, mindig a szar jön föl és úszik a víz teteén...

pakesz (törölt) 2010.09.04. 09:19:51

@Nymus: "Orban Birkapasztor Viktorrol"

hehehe
"Lákátos Kordonbontó Viktor"

pakesz (törölt) 2010.09.04. 09:20:40

@OsztJónapot: hozzatennem, hogy kedvenc szavajarasa akkoriban a parlamentben amikor KDNPs szolalt fel:
Csuhasok terdre imahoz!!!

ÖREG 2010.09.04. 09:30:27

@shwarcz: Igazad van kedves barátom! Nagyanyám mondta a politikusokra: a szar felúszik! Ennyi szélhámos szédelgést, amennyit a gengszterváltás óta látunk! Csak Mikszát-ot kell olvasni, hogy lássuk, ez mindig így volt e gyönyörű hazában. Deák Ferenc volt az utolsó a politikusok sorában, aki a nemzetet szolgálta.

pakesz (törölt) 2010.09.04. 09:47:37

@shwarcz: amugy azon a kepen mi a bubanatot keres egy romaniai politikus???
a kettos allampolgarsaggal jaro plecsnivel ki lehet torolni, de nehany romaniai politikus magyar VIP jegyet kaphat brahira?

IRCking · http://ircking.blog.hu 2010.09.04. 09:57:57

@orient: Én általában a közvetlen demokrácia híve vagyok, így a nyugdíjasok seggének nyaldoklását illetően van egy korszak-alkotó javaslatom:
Bármiféle referendum alkalmával mindenkit arról kell megkéedezni, ami a kompetenciája! A JÖVŐ MEGHATÁROZÁSA az aktívak kompetenciája! Ehhez nekünk nyuggereknek nem sok közünk van... Ezért ne is szavazhassunk róla!!
Akár egy társadalmi szerződésben az aktív korosztály igyekezzen garantálni a szüleinek a lehetőségekhez képest normális életvitelét, a JŐVŐ meghatározásának felelősége pedig már LEGYEN A TIÉTEK: Ezzel egyszer s mindenkorra VÉGE A NYUGGEREK ZSAROLÁSI POTENCIÁLJÁNAK!
IRCking, az öntudatos nyugger

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.09.04. 10:07:57

@.ılı.ılı.: Bazzeg, te állandóan, így a magyar gondolkodás, úgy paraszt a magyar, szar ország, stb. Figyelj, tényleg takarodjál akkor el innen, mert ez a legkártékonyabb hozzáállás. Vagy akarj tenni ellene, vagy húzzál el vérbe...

gipsz1234 2010.09.04. 10:48:00

A politikai pártok programja olyan mint egy film promo. Megnézel egy 2 perces vágást, azt hiszed ez k..va jó film lesz. Megnézed, aztán azt gondolod hát bizony ez egy nagy kalap sz.. volt. Aztán egy darabig nem nézel attól rendezőtől filmet. Közben rájössz hogy a többi rendező is ugyanaz pepitában. Ez van. A politikusok mindig hazudnak. Ha nem hazudnának sohasem tudnának nyerni. Az emberek hiszékenyek, bíznak abban hogy a következő garnitúra jobb lesz. Én olyan eget rengető változást nem láttam egyik kormányváltás után sem. A moslékostál körül kicserélődnek a disznók. Ez a leglátványosabb különbség.

kukatr 2010.09.04. 11:07:47

remélem egyszer megélem azt a napot, hogy a fidesz és az mszp együtt sem teszi ki a parlament 50%-t. ha ez 20% alá esik, akkor lehet ki merem mondani a rendszerváltás szót is...

shwarcz bácsi 2010.09.04. 17:00:52

@OsztJónapot: 1992-2000 között a liberális internacionálénak volt a tagja a fidesz.aztán átléptek a az európai néppártba.

shwarcz bácsi 2010.09.04. 17:03:30

@OsztJónapot: erre is lenne megoldás. ügynöklista nyílvánosságra hozatala.és aki akkor tisztséget vállalt,az ma ne tehesse... csak akkor valószínűleg kiürülne a parlament.mondjuk túl nagy baj az nem lenne.

Balt 2010.09.04. 17:23:53

Szánalmas vergődés, különösen a viccesnek szánt gagyivideó. De sebaj, már nem tart sokáig: egy hónap, és végleg rátok szögeli a koporsófedelet az LMP. :))

Geri, a skinhead 2010.09.05. 21:08:45

Orbán elvtárssal még nem beszélgettem a folyosón...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.05. 21:28:43

@teddyde: nem akarlak megbántani, de nagy rád még ez a zakó, bár próbálkozni szabad, úgy fejlődik az ember. Reméljük te is. :):)
süti beállítások módosítása