Politika fogyasztó emberként már az előző ciklus kormányzati lépései is nehezen voltak emészthetőek számomra. A mögöttes szándékot, ami szerintem sok esetben nem volt épp túl elegáns, mindig érteni véltem. Ilyen "magasztos" célok: hatalom megőrzése, kiszélesítése, centralizáció, korlátozások, büntető politika és hosszasan lehetne folyatni a sort. Csendben jegyzem meg szomorú, hogy a politikai cselekvés centrumában a hatalom megszerzése és megtartása a legfontosabb rendező elv, nem pedig közös ügyeink jobbá tétele.
Azonban pattog itt a politikai agorában három ügy, aminek a mögöttes szándékát nem értem pontosan, de égbekiáltóan felháborító az egész, ahogy van. Ráadásul nem tét nélküli, hiszen a Fidesz el is veszítheti a kétharmadát a parlamentben!
Amerikai kitiltási ügy
Azt érezzük, hogy nagyon nem normális dolog az, ha a világ vezető államából egyszer csak kitiltanak állami vezetőket. Az önmagában is pikáns helyzetet fokozza, hogy most már tény, hogy az egyik a NAV elnöke. Tetszik érteni, az adóhatóságé. Persze tegyük fel hogy a vád lehet az leegyszerűsítve, hogy lopott, nem tudjuk. Más országok állami vezetőivel szemben is vannak ilyen vádak, de nem tiltják ki őket az USÁ-bol.I
Itt az a megmagyarázhatatlan, hogy hogy a francba lehet az, hogy egy ilyen súlyú esemény kiderülése után, nem az a kormány reakciója, hogy felmenti a NAV vezetőjét? Tök mindegy nekem, hogy ártatlan, vagy sem. Tisztázza magát mint magánember, de a NAV elnöke legyen már feddhetetlen. Ne csináljunk már, úgy hogy rendben van, hogy az USA kitilt egy vezetőt és ez mintha minden napos dolog volna. Tudjuk, hogy ez a normális irány, mégis érthetetlen, hogy hogy nem mentik fel a NAV vezért.
Netadó
Ha az volt a cél, hogy a kormány elterelje az amerikai kitiltási ügyről a figyelmet akkor nem sikerült. Zseniális kommunikációs dilemma: hülyék legyünk vagy korruptak? Volt már ilyen média tematizálási ötlet máskor is, ezeknek a vége mindig az: hülye is vagy meg korrupt is. Aztán a kormány visszavonta a... de nem inkább konzultál. Érthetetlen miért tart életben egy ilyen népszerűtlen témát?
Vasárnapi zárvatartás
Ha itt is az a cél, hogy elterelje a kormány egy picit a figyelmet az amerikai kitiltásról akkor a dolog most úgy áll, hogy eddig hülyék vagyunk és korruptak, most már még hülyébbek vagyunk és korruptak. Kommunikációs szempontból ez totális csőd. Nem írom le, miért hülyeség a vasárnapi zárvatartás.Viszont azt magyarázza meg nekem valaki az miért jó a kormánynak, hogy itt egy Fidesz-KDNP-kormány-nép négyes viszály körvonalazódik?
No, de az alap probléma a NAV elnök kitiltása. Amire egy jó válasz lehetett volna, azonnali felmentés. No és akkor a további öt személyről nem is beszéltünk... Mert ugye, ha túl vagyunk a NAV elnökön van még 5 derék polgártársunk, aki nem szelfizhet a Szabadság szoborral...
Piroslap. Tények balról. Kövess minket Facebookon! ITT!
És mind ezt teszik olyan politikai szituban, amikor valós veszélye van hogy elveszítik a kétharmadukat a parlamentben. Igen. Erről kevés szó esik, de bizony lesz kettő időközi parlamenti választás.Az egyik Újpesten november 23-án a másik pedig Veszprém és környékén (ez a választás még nincs kiírva). Ha mind kettőt megnyeri az MSZP, akkor nincs a Fidesznek kétharmada.
Kétharmad nélkül meg jelentősen korlátozódna a mozgástere. Tehát van tét. Méghozzá nem is kicsi.
Ennek tükrében még inkább érthetetlen mi történik most?
Egyetlen logikus magyarázat az lehet: a Fidesz megunta a kétharmadát.