Az egy élmény volt, amikor először megláttam Orbán Viktor választási nagyplakátját. Nem is akármilyet. A nemzet miniszterelnöke az Örs vezér terétől nem messze, egy panelház oldaláról figyelt minket, földi halandókat. Nem tudtam eldönteni, hogy rajzolták, avagy fényképezték azt az agyonretusált hirdetményt. Mintha egyenesen a nyolcadikos történelemkönyv 134. oldaláról lépet volna a nagyérdemű elé, szerte az országban.
Nem a személyek, hanem a plakát stílusok hasonlítanak. Bármiféle hátsó gondolat nélkül, nekem a kommunista vezetők május elsejei „ide is tegyünk ki, még egy három méteres Mao képet, hagy lássa a dolgozó nép mennyire is szereti őt” című történet villant be.
No, de milyen is a dolgozó népet megrendíthetetlenül szolgáló vezető? Nagy, barátságos és lefelé nézz, le ránk. Nem úgy, mint 2006-ban, bele a szemünkbe, vízszintesen.

De miért néz lefelé reánk? Lenéz minket? "Egy túrót mama!" (Még mielőtt, Orbán Viktorra húzom rá az egész manipulálciót, megjegyzem, hogy Gyurcsánynak is volt egy hasonló plakátja, igaz, rövid ideig és nem ez volt a fő plakátja.) No miért is kell, hogy a nemzet vezére barátságosan lenézzen ránk?











