Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

MSZP, DK, Együtt: kiegyezés vagy bukás?

2014.06.17. 17:38 | balközép | 38 komment

Címkék: mszp együtt dk

 

Diplomamunkák, elemzések, paradigma igazolás és cáfolatok alanya lesz a mostani helyzet baloldalon. A politikai elemzők tanácstalanok, amit pár hónapja mondtak rendre felülírja az élet. Egy hosszúra nyúlt politikai folyamat közepén, elején vagy végén járunk? Nem lehet meg mondani. Három döntési centrum írja a forgatókönyvet. Rajtuk múlik a baloldal sorsa.

Ami biztos: ennek a helyzetnek nyertese a Fidesz, Jobbik és szerintem az LMP. Vesztese az MSZP, DK, Együtt: magyarul a 2006-os MSZP.

Leszámítva pár százezer szavazót, a választóknak ez a hármas igazából egy. Tudják azt, hogy külön pártok, de olyan ellentétek vagy különbségek nincsenek, mint anno az MSZP vagy SZDSZ viszonylatban voltak. Ahol jól körül lehetett határolni az MSZP táborát és az SZDSZ-ét. Ez a tény a kettő kisebb pártnak az Együttnek és a DK-nak egy állandó instabilitást ad. Nem véletlen, hogy ennek a két pártnak a támogatottsága az elmúlt években bődületes skálán mozgott. Voltak 1 százalékon is és 15 százalék körül is.

Az MSZP-nek lényegesen stabilabb a helyzete. Az EP választáson mindent bekapott, amit el kell kerülni egy kampányban. Először is nem kampányolt. Másodszor, ami kampány tevékenységet csinált az gagyi volt. Harmadszor vezetői és belső válság alakult ki a kampány közepén. Negyedszer minden napra jutott egy botrány. Ötödször a párt egy meglehetősen megosztó személyisége volt a kampány arca, pontosabban nem volt arca. Hatodszor semmiféle külső legitimációt nem kapott. Végül hetedszer a legfontosabb: szavazóinak teljesen tét nélküli volt az EP választás. Nos, ilyen körülmények között szerepelt az MSZP a baloldalon első helyen. (teszem, hozzá hogy a DK és Együtt egy tökéletes kampányt tudtak csinálni)

Az MSZP, ha most rendezi a sorait támogatottságát simán tudja stabilizálni augusztusra 20 százalék körül.

A kérdés a DK és az Együtt hol stabilizálódik? Pontosabban mennyi, olyan protest szavazatot kaptak, amivel az MSZP-t büntették a választók? A fent leírtak miatt. 

Nos, az Együttben is vezetőváltás van. Bajnai utódlása nem zajlik épp konfliktus menetesen az alapján, amiket lehet olvasni. Bár szerintem, majdnem mindegy is mi lesz az Együtt-el Bajnai nélkül...

A DK. Gyurcsány jól látja a dolgot. A DK mostani 10 százaléka az egy részvétel növekedéssel nem tartható. Az ATV Egyenes Beszédben a pártelnök, egy 1 százalékos további erősödést becsült a pártnak. (persze nem így kimondva... ennél körmönfontaban megfogalmazva)

Na de.

Ez a fenti majd, hogy nem mellékes is. MERT, ez az a buta beszéd ami senkit nem érdekel. Hiszen így lehetetlen megszólítani a bizonytalan szavazókat. A három mindig egymást csákányozza le. A kapacitásaik egy részét arra használják, hogy a másik pártot, hogyan savazzák. Ez pedig így nem fog menni. Ha tetszik erre nem kíváncsi senki sem. Én sem.

Buta verseny ez. Ami, a baloldali hatalomról szól, ami napról napra kisebb. Arról, hogy ki uralkodik néhány tucattal több nyugdíjas felet és kinek van több nem gondolkodó párt droidja.  Ahol a választók azt érezhetik, hogy ők már nem is fontosak. Ez a verseny nem róluk szól. Hanem ki tud a másokon felül kerekedni?

Közben nem csak ők vannak a politika pályán. Időnkén még eszükbe jut, hogy egyszer a Fidesz világa ellen harcoltak közösen. Ekkor ekéznek egy erőtlent a Fideszen, majd fordulnak rá leginkább az MSZP  savazásra.

Közben meg a Jobbik a saját surranó pályán előzi őket. Ő nem foglalkozik ezekkel. Ő játsza a saját játékát. Jókat mosolyog ahogy végignézi, hogy rántja vissza az egyik baloldali a másikat. Egységes heterogén és világos. Tévedés, hogy bárkit is érdekel, hogy nácizák őket. Az MSZP-t csak 20 évig kommunistázták... érdekelt bárkit is? Jó volt, akit igen... na az nem rájuk szavazott. Nem hitték el az emberek, hogy komcsik. Nem is voltak azok. A Jobbikról egyre kevésbé hiszik el, hogy nácik. Pedig azok. És? A hit fontos.

Önmagában ha képtelen ez a három baloldali izé egymás felé fordulni, akkor egy hosszas és csúnya elmúlás vár mindannyiukra. Egy idő után miután mindegyik legyőzte a másikat azt veszik észre, hogy mindegyiknek vége. Vége a magyar baloldalnak. Lesz egy pár százezer értelmiségi aki emigrál, mert elfogadhatatlan egy jobb-jobb váltópárt rendszer neki. De a többség csak dicstelen kicsinyes pártokként fog rájuk emlékezni. Olyanokra, akik öt perc sikerekért elárulták Kéthlyt, Nagy Imrét, József Attilát.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr386309474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polgári kór 2014.06.18. 10:32:11

Nem kérdés hogy minden választás előtt ki fognak egyezni. Ezen kívül meg tökmind1, ugyanannyi a befolyásuk a folyamatokra, mint a Kendermag Egyesületnek.

Reméljük soha nem haladják meg összefogva sem a szavazatok 20%-át.

deruyter 2014.06.18. 11:14:00

@polgári kór: Szerintem elég egyszerű a képlet. A "ballib" oldalon max két párt tud megélni érdemben. Gyurcsány maga sem döntötte el, hogy ő és pártja bal vagy lib. Ha értelmesen gondolkodnak, akkor láthatják, hogy a legtöbb szavazót akkor tudnak begyűjteni, ha lesz egy lib. párt, ami nem úgy lib. mint a kései szdsz volt, hanem valahol az LMP és az együtt közötti ideológiával és káder anyaggal. És van egy ténylegesen baloldali párt, aki a leszakadókért, foglalkoztatottakért áll ki. Mindehhez az kellene, hogy az mszp képes legyen valódi baloldali pártként működni és nem értelmiségi pártként. Valamint az kellene, hogy az lmp meg az együtt kiegyezzen. Ez utóbbinak legfőbb akadálya Bajnai személye. Aki éppen mostanában hátrébb akar lépni. Lehet, hogy ennek az előkészítése folyik? Gyurcsánynak meg el kellene tűnnie, mert egyrészt többet riaszt mit vonz, másrészt folyamatosan vasmacskaként lóg az összes többi párton. Ha mindez megtörténik a fidesz mehet a levesbe. Ha nem, akkor továbbra is marad az értetlenkedés.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.18. 11:27:29

Nem kérünk a leharcolt arcokból.

Ennyi.

Brix 2014.06.18. 11:47:57

"Önmagában ha képtelen ez a három baloldali izé egymás felé fordulni, akkor egy hosszas és csúnya elmúlás vár mindannyiukra."
A választási rendszer kényszeríti őket csak összefogásra, egyébként nem lenne rá szükség. Az Orbán-rendszert még így sem tudnák leváltani , legfeljebb Budapestet tudják vinni, ahol az értelmesebb emberek élnek. Az Orbán-rendszert csak középről és alulról lehetne esetleg megdönteni, de arra meg nagyon vigyáznak , hogy ilyen ne történjen, lsd: LMP és a civil szervezetek szétverése.
A mostani, aránytalan választási rendszerben , elég 30% fideszkeresztény szavazata a kormánytöbbséghez, hogy uralkodjanak a többség felett...
Ha 2018-felé lecsökken a népszerűségük, akkor újabb törvényeket fogbak hozni , amivel meg tudják őrizni a hatalmukat. Az ellenzék nagyot téved, amikor demokratikus eszközökkel akar fellépni az Orbán-hatalom ellen! Minden eszköz megengedett, hiszen a Orbánék a kizárólagos hatalomra törekednek, ami ellenkezik az Alaptörvénnyel is!
A szavazók többsége most sem akarta Orbánékat, mégis 2/3-uk lett, ebben az aránytalan és aljas ( győzteskompenzáció) választási rendszerben

barli 2014.06.18. 11:51:37

"Leszámítva pár százezer szavazót, a választóknak ez a hármas igazából egy. Tudják azt, hogy külön pártok, de olyan ellentétek vagy különbségek nincsenek, mint anno az MSZP vagy SZDSZ viszonylatban voltak."

hát nemtom, én a másik oldalon több hasonlóságot vélek felfedezni, mint ezek között..

barli 2014.06.18. 11:55:51

és még mindíg nem veszitek észre, hogy a gyurcsány a hibás :)
Abbahagyta volna mondjuk 2008ban, most nem így állnátok!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.18. 12:22:10

@Brix:

"Az Orbán-rendszert még így sem tudnák leváltani , legfeljebb Budapestet tudják vinni, ahol az értelmesebb emberek élnek."

Csak tippelnék, hogy a vidékről felköltözött dologtalan, buta prolikra meg a kétkezi gazdálkodás elől menekülő, kiugrott parasztkölykökre gondolsz, hiszen ők népesítik be Budapestet, és ők adják, mindig is ők adták a természetes célcsoportját a baloldali hazugságokat és teljesíthetetlen ígéreteket rikácsoló, a "vegyük el a gazdagoktól és osszuk szét a szegények között" demagógiájával a népet hergelő kommereknek :D

_most_ 2014.06.18. 12:39:33

@polyvinyl: azért ez erős túlzás, tényleg sok az proli budapesti, de Budapesten vannak a legképzettebb emberek is, mivel ott van a legtöbb munkahely, a legmagasabb fizetések, mármint Magyarországon, amúgy a fidesz a felmérések szerint az alacsonyabb végzettségűek között a legerősebb, biztos csak véletlen :D

_most_ 2014.06.18. 12:45:36

nem lenne muszáj összefogni, lehetne több baloldali párt is, hisz a baloldaliak nem birkák és vannak önálló gondolataik, nem egy az egyben azt gondolják, amit a párt mond nekik, lehetne koalícióban kormányozni, mint a demokratikusabb európai országokban, csak ügye a fidesz-féle választási törvény célja, hogy egy párt legyen mindenekfelett.

barli 2014.06.18. 12:54:06

"Az Orbán-rendszert még így sem tudnák leváltani , legfeljebb Budapestet tudják vinni, ahol az értelmesebb emberek élnek."

A logikáddal élve a II. kerületben 90%-al fogtok nyerni..

barli 2014.06.18. 12:55:43

@_most_:
"a legképzettebb emberek is, mivel ott van a legtöbb munkahely, a legmagasabb fizetések"
pont ezek fognak majd a többkulcsos büntetöadóra szavazni

polgári kór 2014.06.18. 13:47:25

@Brix: 'A választási rendszer kényszeríti őket csak összefogásra, egyébként nem lenne rá szükség.'

Azért eddig mindenféle választási rendszerben Összefogtak...:)

'Az Orbán-rendszert még így sem tudnák leváltani , legfeljebb Budapestet tudják vinni, ahol az értelmesebb emberek élnek'.

Köszönjük az elmút8évet az értelmisségnek...:)

'A mostani, aránytalan választási rendszerben , elég 30% fideszkeresztény szavazata a kormánytöbbséghez, hogy uralkodjanak a többség felett...'

30% bárkinek elég (lenne...:DDD)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.18. 13:51:07

ilyen sorrendben (kiegyezés, bukás) jó is lesz, köszönjük.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.18. 17:05:20

@_most_:

"de Budapesten vannak a legképzettebb emberek is, mivel ott van a legtöbb munkahely"

A legképzettebb emberek külföldre mennek, hogy a profi tudásukért profi bért kérhessenek.

Mit csinálnának a profi szakemberek a koszos, büdös, kutyaszaros Prolipesten?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.06.18. 19:27:16

@Brix: nem megengedett minden eszköz. áprilisban a Fidesz 2,2 millió szavazattal nyert kétharmadot. ez ugyan kurvára igazságtalan, nem demokratikus, torz, felháborító, elfogadhatatlan baromság, de vagy 3-4 millió ember el sem ment szavazni, és ha a demokratikus ellenzék csak 1,3 millió szavazatot ért el, akkor erre lehet azt mondani, hogy a szavazás nem demokratikus, nem fair, de azt nem, hogy feljogosít az utcakövek felszedésére.

ha most erőszakkal döntenénk meg az Orbán rezsimet, akkor lehet, hogy az emberek halvány többsége azt mondaná, hogy jó, vagy nem bánja, de egy-két év múlva a többség velük lenne, és a Fidesz még azt is mondhatná, hogy az ellenzék nem demokratikus, hanem felforgató, rebellis őrültekből áll. akkor pedig az ellenzék semmit nem mondhatna a maga javára.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.06.18. 19:29:29

@barli: rosszabbul állna a baloldal. Gyurcsány még mindig többet hoz, mint visz. jelenleg egyébként az egyetlen miniszterelnök jelölt lenne, csak jelenleg nem kell jelölni

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.06.18. 19:31:32

@polyvinyl:

" a vidékről felköltözött dologtalan, buta prolikra meg a kétkezi gazdálkodás elől menekülő, kiugrott parasztkölykökre gondolsz, hiszen ők népesítik be Budapestet"

persze-persze, a diplomás, művelt, dolgos polgárok azok mind Hajdúborzasztón laknak.:) a Fidesz az olyan hülyékre alapoz, mint te.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.06.18. 19:34:24

@barli: "pont ezek fognak majd a többkulcsos büntetöadóra szavazni"

az önző, hülyék nem, de az okosabbak belátják, hogy jobb, ha levesznek tőlük egy résznyi adót, mint az, hogy a gdp-vel örökre a régió aljához tartozzunk.

hosszú távon egy 10 százalék adótöbbletnél többet számít a stabilan +2 százalék GDP

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.06.18. 19:36:54

@polyvinyl:

"A legképzettebb emberek külföldre mennek, hogy a profi tudásukért profi bért kérhessenek."

sokan nem mennek külföldre, mert nekik még van Budapesten normális állás is. én ismerem jó pár ilyen embert.

the_zenith 2014.06.19. 19:15:25

Két dolgot fűznék hozzá:

1. Igazán átnézhetné a cikket valaki, aki érti a központozás és az egybe- és különírás szabályait.

2. A Jobbik nem náci párt, hanem nemzeti radikális. "Náci" az, aki a Harmadik Birodalom szimbolikáját használja, annak a politikáját akarja követni. A Jobbik nem tesz ilyet. Egy szűk szavazói köre biztos, de a Jobbik mint párt nem. Fasisztának sem lehetne igazán hívni őket, mert pl. a központosított gazdaságban nem hisznek, bár retorikájuk az általános "csúnya kapitalizmus" gondolatmenetet hirdeti, de ezek szerintem csak üres szavak. A "nemzeti radikális" írja le a Jobbikot (nemzettudatra apellálás, külföld és nem magyar etnikumokkal való bizalmatlanság, démonizálásuk stb.)

fepe 2014.07.11. 15:21:48

Helyesírás egyes. Nem is értem, minek ír blogot, aki nem tud írni???

Amúgy meg vicces, hogy a komcsizás az nyilván nem komcsinak szól, a nácizás meg nyilván nácinak. Kíváncsi vagyok a miskolci jelölt náci-e vagy sem. És Gyurcsány vajon náci-e vagy sem, ha megvédi? És a szavazói?

fepe 2014.07.11. 15:24:12

@Brendel Mátyás: 10% adótöbblet? Hol? Mikor? Nem rég még 40% volt, most meg sokaknak 0%. (Nekem is.)
De igazad van, legyen 10%. Leszarom. Viszont naiv dolog részedről azt hinni, hogy attól majd meglódul a GDP. 2008 környékén hol éltél? A mínusz 6-7%-os GDP "növekedés" évében tudtommal nem hogy 10% adótöbblet volt, de nekem egyenesen 40%...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.11. 15:53:05

@fepe:

"Viszont naiv dolog részedről azt hinni, hogy attól majd meglódul a GDP. 2008 környékén hol éltél? A mínusz 6-7%-os GDP "növekedés" évében tudtommal nem hogy 10% adótöbblet volt, de nekem egyenesen 40%..."

logikából egyes. 2008-ban világválság volt.

fepe 2014.07.11. 15:56:47

@Brendel Mátyás: Hahahaha... A környező országokban nem? És 2010 áprilisában persze egycsapásra vége is lett...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.11. 19:10:13

@fepe: a környező országokban is volt világválság. ott is esett a gdp.

2010-ben a válságnak nagyjából vége lett.

ha téjékozatlan hülye vagy, legalább ne reklámozd!

fepe 2014.07.14. 08:39:42

@Brendel Mátyás: Olyan jó, amikor egy kedves baloldali ember ilyen szép stílusban oktat másokat. Egyre szimpatikusabb a blogod is, meg te is. Remélem sokan olvassák, elvégre megérdemled kedves Mátyás. Sok-sok millió szavazóval nyilván megkérdőjelezhetetlen az igazságod is.

2013:
index.hu/gazdasag/2013/04/29/40_ev_legnagyobb_valsaga_a_mostani/

Persze ez csak valami buta jobbos portál. Nem érhetnek fel a te nagy eszedhez. Javaslom írj nekik kiigazítást kérve. Hiszen hozzád képest ők is csak tájékozatlan hülyék. Mi más is lehetne...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 09:25:10

@fepe:

mint az köztudott, 2013-ban volt a 2008-as nagy válságnak egy kis utóválsága Európában. 1-2 százalékos GDP csökkenések voltak. Ezt az Orbán Kormány is hozta.

tehát elég világos, hogy Orbán se tud jobbat, még az 1-2 százalékos GDP visszaesés Európában is meglegyinti.

és akkor te nem fogod fel, hogy a 2008-2009-es nagy válság, az volt ugyanis az utóbbi 40 év legnagyobb válsága, nem a 2013-as 1-2 százalékos GDP visszaesés, azt Gyurcsány nem tudta fejlődésbe fordítani. hát nem. de ezzel nem rosszabb, mint Orbán.

az EU átlaghoz visoznyítva Gyurcsány nem volt rosszabb, mint Orbán, sőt.

fepe 2014.07.14. 09:34:34

@Brendel Mátyás: Ezt találtam neked:
m.cdn.blog.hu/fe/fejjelfalnak/image/GDP.JPG

Amúgy speciel most előzzük az EU átlagot és a világválság óta úgy tudom ez először 2012-ben fordult elő...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 09:45:25

@fepe: ez mindkettő olyan összehasonlítás, ahol magad mazsoláztad ki, hogy kivel, mikor hasonlítasz. kiragadtad a Szlovákokat. de a mostani Orbán kormányt nem hasonlítod a Szlovákokhoz. kiragadod, hogy a válság óta 2012-ben fordult először elő valami. ezzel elismered, hogy a válság fő részének 2010-ben vége volt. és itt se nézed, mi volt a válság előtt. meg azt se, mi volt 2012 után.

a statisztikákat így-úgy válogatni tetszésed szerint, az nem érvelés, hanem manipuláció. de én nem vagyok manipulálható, fidesznyikes hülye

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 09:49:50

@fepe:

outside.mfor.hu/mfor/images/gdp2005_121001.jpg

2011-től kifejezetten letörik

www.portfolio.hu/img/upload/2012/05/0504_gdp3-20120504.png

2011-től nagyjából mindenki stagnál. Magyarország is

index.hu/assets/static/chart/2074.png

2010 óta egyre inkább maradunk le

kell még, hülyegyerek?!

fepe 2014.07.14. 09:55:23

@Brendel Mátyás: Az előző hozzászólásodból kimaradt, hogy "hülye". Csak nem vagy beteg? :D
Amúgy találtam egy képet. Nem válogattam nagyon semmit.
www.infodiagram.com/diagram_images/eu_stats_all/z/24/gdp-2009-growth-comparison-cee-eu-central-visegrad-chart-ppt.png

Te is találhatsz rengeteg ilyet abból az időszakból, amikor a "szakértők" kormányoztak.

A "fidesznyikes" meg téged minősít, nem engem. Miből gondolod, hogy aki kritizálni meri a 2009-es válságkezelést, az fideszes?

fepe 2014.07.14. 10:02:37

@Brendel Mátyás: Igen, légyszi!!!

Jók ezek a csillagos számok. 2012-től előrejelzés. :D
Forrás: IMF

Nagy mókamester vagy te, hallod-e! :D

spiler.blog.hu/2014/02/26/top_7_elcseszett_joslat_2013-rol

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 10:05:29

@fepe: én is küldtem neked 3 képet, és akkor most mi van?!

kurva sok ilyen adatot láttam már, nem fogsz tudni újat mondani.

A Gyurcsány kormány a válsághoz képest az EU-hoz képest nem teljesített rosszul. az Orbán kormány a legutóbbi évek viszonyaihoz és a környező országokhoz képest nem teljesített jobban.

fepe 2014.07.14. 10:17:25

@Brendel Mátyás: Amit te küldtél az jóslás. 2011-ben mondott valaki valamit 4 évre előre. Ráadásul olyan intézettől származik a jóslás, ahol bizonyíthatóan nem ritkán 1000-2000%-kot tévednek 1 évre előre, mert az üzleti érdekük ezt esetleg így kívánja. Te meg ebből következtetéseket vonsz le, amikor 2011-ben azt sem tudta senki, hogy 2014-15-ben milyen kormány lesz Magyarországon.
(Azt hiszem az Erste Group jósolt 0,1%-os növekedést, amikor 3,5%-os növekedés lett, tehát több, mint 3000%-ot tévedtek... Az nem rossz, nem?)

Gyurcsány (és Bajnai, na meg Orbán) teljesítményét meg nekem nem tisztem megítélni és szerintem független véleményt ebben a kérdésben úgy sem találsz. De erre találták ki a parlamentáris demokráciát, ahol a választópolgárok többek között erről is véleményt formálhatnak, formálhattak. Majd kiderül 2018-ban, hogy hogyan értékelik ezt a mostani ciklust. A 2006-2010 meg a 2010-2014 közöttit már értékelték.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 14:15:15

@fepe:

a 3 közül 1-ben volt jóslat, ha azt elhagyod, akkor még bőven elég erős érveim vannak.

ha szerinted a parlamenti választások tévedhetetlen értékelései a kormányok teljesítményének, akkor az I. Orbán királyság rossz volt, a Medgyessy és I Gyurcsány kormány jó volt.

akkor egyébként nem tudom, mi a faszt keresel itt, akkor neked nincs miről vitáznod.

fepe 2014.07.14. 14:24:56

@Brendel Mátyás: Erős érveid? 2011-ről meg 2012-ről? Legyél vele boldog. :D
A portfoliot meg megint szűrheted nyugodtan, mert ők képesek 8-9 hónapra meghatározni a munkanélküliség változását is. Ami több, mint röhejes. Szóval arra már rá sem kattintok inkább. Minek tegyem? Hogy megtudjam, hogy többen dolgoztak tavaly augusztusban, mint idén februárban. Döbbenet...

Amúgy azért vagyok itt, hogy megtudjam, hogy a baloldal az most akkor náci vagy sem.

Az adótöbbletes baromságra meg csak nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak 0%-os SZJA-val...

Az MSZP támogatottságára (ami szerinted augusztusra 20% lesz) meg itt egy jó kis táblázat Török Gábortól:
docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0
Meglátjuk augusztusra mit mérnek nekik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.14. 22:18:45

@fepe:

"Erős érveid? 2011-ről meg 2012-ről?"

a te ábráidon ezek az évek egyáltalán nem szerepeltek, szóval a még kevesebbel ne ugrálj! meg ugye ott a másik két ábra is. azt a szőnyeg alá söpörted, bugyuta fidesznyik.

"A portfoliot meg megint szűrheted nyugodtan, mert ők képesek 8-9 hónapra meghatározni a munkanélküliség változását is. Ami több, mint röhejes. Szóval arra már rá sem kattintok inkább. Minek tegyem? Hogy megtudjam, hogy többen dolgoztak tavaly augusztusban, mint idén februárban. Döbbenet..."

ez ugye mind mellébeszélés, nem ez volt a téma. terelsz, kis fideszes geci.

"Amúgy azért vagyok itt, hogy megtudjam, hogy a baloldal az most akkor náci vagy sem."

ehhez akkor kussba is maradhatsz, mert abból ezt nem tudod meg, hogy írogatod a baromságaidat.

"Az MSZP támogatottságára"

ezt feltételesen írtam, amelynek feltétele nem valósult meg.
süti beállítások módosítása