Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Még 4 évet az életemből?

2014.04.08. 06:47 | Brendel Mátyás | 51 komment

diehard.jpg

Hogy miért kaptak ki a Kormányváltók?! Csak röviden: persze, volt a Fideszes médiatúlsúly, de ezt akkor firtathatnánk, ha 5-10 százalékkal kaptak volna ki a Kormányváltók. A kamupártok, különféle kis csalások szintén nem játszanak. A választási rendszer katasztrófa, 44 százalékkal kétharmadot szerezni, rémálom. De ez sem változtat semmit azon, hogy csak 25 százalékot kaptak. Az a 25 százalék meg tény. Ahogy az Opera előtt mondta Bajnai és Mesterházy, a választók ezt a fülkében szabadon döntötték el. A 25 százalék valamivel jobb, mint a 2010-es adat, de hát ez azért alig valami.

Nos tehát akkor miért is kaptunk ki? Természetesen azért, mert a pártok is rosszul teljesítettek, meg az emberek is hülyék. A pártokban óriási átalakításokat kell végre elkezdeni, akár új pártokat is létrehozni, akár a meglévő, immár egészen sok pártban kell sok embert kiszórni. Nem, nem a régieket, hanem a hülyéket, és akik bent ülnek, és nem csinálnak semmit. Persze ezek közül sok régen ül bent, de a fűnyíróelv hülyeség.

Másrészt, őszintén szólva nem értem, a zemberek miért szavaztak még így is ennyien a Fideszre, ennyire kevesen a kormányváltókra, és miért maradtak ennyien otthon. Úgy látszik, a szavazók rühellik, ha egy pártban nincs diktatórikus vezetés, hanem egy plurálisabb pártszövetség. Tényleg nem értem, miért ennyire allergiások erre a zemberek, mert abból, hogy plurális egy pártszövetség, vagy akár széttartó, olyan nagy gond nem lehet egy országban, amíg mondjuk nem rohanja le egy másik ország. Katasztrófa ez akkor volt, amikor jöttek a törökök. De ma már nem jönnek. Sajnos, mert lassan fejlettebbek nálunk.:)

Mindaddig szerintem messze jobb határozatlanul, lassan haladni, vagy akár egy helyben is toporogni, mint az orbáni marha határozott Führerizmussal menni a szakadékba. Ha egy ország a szakadékba megy, nem tudom, miért olyan jó, hogy ezt marhára határozottan teszi.

A választás estéjén a Duna TV meg a köztévé választási műsorát néztem, mert nincs tv előfizetésem, és csak az van, ami ingyen van. No de hát sok embernek éppen ezért szintén csak ez van. Ezek a tévék szellemi posványok. Az egyéb műsorai is, de most beszéljünk csak a választási műsorról. Amnéziás emberek vezették a műsort, akik arra sem emlékeztek, mi hangzott el egy helyszíni tudósításban egy perce. Összezavarták a kétharmadot és egyszerű többséget. De műsort vezetnek, és megmondóemberek. No és persze hibáztatták a Kormányváltókat, hogy nincs programjuk. Nos, a Kormányváltók elrontottak pár dolgot, de ezt nem: programjuk volt. Programja a Fidesznek nem volt. De ez ugye nem érdekli a bugyuta műsorvezetőt, sem a választókat.

Azt se értem, hogy a sok ember, akitől ellopták a magánnyugdíját, földjét, trafikját, akinek nincs munkája, vagy éhbérér dolgozik közmunkásként, az miért szavazott a Fideszre, vagy miért maradt otthon. Jó, egy jelentős részük a Jobbikra szavazott, ami az elégedetlenségnek megfelel, csak máshogy hülyeség. Nem értem, hogy egyéniben miért választották meg azt a Rogán Antalt, aki kismillió dolgot eltitkolt a vagyonnyilatkozatában, és nem számolt be arról, honnan is volt neki minderre pénze. Én speciel az utóbbi években eladtam Budapesten egy lakást, és a pénz nagy részét anyukámnak utaltam át. Ennyi. A politikától egy fityinget nem kapok. Bérből és fizetésből élek, olyan tudásból, melyet az egyetemen szereztem. Olyan dologból élek, amihez valóban értek. Nem indulok a választáson, mert ebben az országban a Rogán Antalokat választják meg az emberek. Utána meg sírnak, hogy korruptak a politikusok.

Őszintén szólva, azt kell gondoljuk, az ország egy jelentős része az érdekei helyett, azokkal kifejezetten szembe megy egy vezér személyi kultusza miatt, és a nacionalizmus érzelmi alapú agymosása miatt. Tehát szimplán hülyék, ezeknek még kell négy év, hogy ráébredjenek: Orbán Viktor személyi kultuszát, vagy a nacionalizmust nem lehet a tejbe aprítani. Ezek a nacionalizmus lidokainjában fürödve nem bánják, ha Orbán az ő fa...kkal veri a csalánt, amikor az EU ellen kirohan.

A másik oldalon ott van a félmillió emigrált, akikből csak pár tízezer szavazott. Én hazajöttem, én adtam egy esélyt az országnak, hogy visszaszerezzék az optimizmusomat (itt azt szokták írni, hogy "hitemet", de hitet nem írhatok, nem vagyok olyan naiv). Ők nem jöttek haza, és levélben sem szavaztak. Ők lusták, vagy már hamarabb lemondtak erről az országról. Ők elmennek, elmegy a krém, egyre inkább marad a selejt. És az ország ezzel a katasztrófába kormányozza magát. Ezzel is.

De mégis, mit várnak tőlünk?! Adjunk még négy évet az életünkből?! Várjunk, küzdjünk még négy évig?! És meddig?! A zemberek nagy része hülye. De ahogy  szokták mondogatni, a zemberek nagy részét nem lehet leváltani. Nem lehet lecserélni. 4 év alatt semmiképpen.

Magyarország olyan pártokat, és olyan kormányt kap, aminőt érdemel (Joseph comte de Maistre után). Magyarország nem érett teljesen a demokráciára, vezetőt kíván, nacionalizmust kíván, cár-atyuskát, aki megmondja nekik erkölcs és hittan órán, hogy csto gyelaty. Magyarországnak ma szerintem valódi mentalitása, hogy a többség jobboldali, legfeljebb ha a Fideszben nagyon csalódnak, majd esetleg jön a Jobbik. Ha még azt a 4 évet is ki kell várni, akkor addigra már lassan megyek nyugdíjba, ha még lesz akkor olyan.

A zembereket nem lehet lecserélni, változtatni csak lassan lehet ezen, majd változnak nagyon lassan az emberek maguktól, vagy globális, nagy hatásokra, és ezt azért még gyorsítani is lehet. De csak aprólékos, nagyon alapos munkával lehet, amihez sok lelkes ember kell. Belőlem pedig éppen most ebből a lelkesedésből veszett el nagyon-nagyon sok. Elveszett azért is, mert egy ilyen egyszerű, kis blog és blogger, amilyen én vagyok, amint az Index támogatását sem kapja meg, már tényleg nem ér el szinte semmi hatást. Igen, bizony, az Indexnek, más újságoknak, a médiának, az értelmiség összes elefántcsonttornyának is változnia kell. Mert lehet, hogy az Index nem Jobbikos, nem Fideszes, de ezzel a színvonallal tudatos, értelmes polgárokat nem lehet nevelni, csak zsidózó és meztelen csajokat néző hülyéket, akik viszont nem képeznek erőt egy kampányban vagy szavazáskor. Ugyanez igaz a Való Világot és a Budapest éjjel-nappalt létrehozó tévére. És itt nem Jobbikos dumát nyomok: nem az a baj ezekkel, hogy szabadosak, hanem, hogy primitíven azok.

Úgyhogy most éppen nem tudom, mitől és mikor lesz jobb ez az ország. Nem látok erőforrásokat sem a pártokban, sem a médiában, sem a művelődés más fórumain. Nem látom, hogy lehetne elérni a vidéki Magyarország eldugott zugaiban élő tömegeket, akik most képesek voltak nemcsak a Fideszre szavazni, de akár a Jobbikra is. Jelenleg nagyon nem látok reményt, és most úgy érzem, erre az országra nem adok még négy évet az életemből.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr855981417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Whatever21 2014.04.08. 08:30:21

Örülök, hogy az ilyen magadfajta éjtejmiség ilyen jól átlátja a vidék problémáit és elkeseredését és ezt meg is osztod a szokásos határon túli naplopás közben.
Nem fogsz hiányozni, köszönjük!

DFK 2014.04.08. 09:45:06

Hát, jobb ha készülsz nem még 4 évre, hanem még 8 évre, aztán kb 4 év jobbikos időre. Összesen 12 évre.
Mert május 25-én lemészárolja magát a magyar baloldal (mint önzetlen emberek, ebben szívesen fogunk segédkezni...). A 2 kis párt küszöb alatt végez majd, tehát a Bajani megy 4 évig halódó politikai hullának, Gyurcsány bohócot csinál magából; az mszp 20 % alatt fog végezni.

DFK 2014.04.08. 09:49:21

Azért az is szép, amikor a választókat ekézed, a sok sötét bunkót, te felvilágosult értelmiség.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 09:56:48

@DFK: természetesen a hülye megsértődik, amikor felfogja, hogy eltalálták.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 10:08:26

@Whatever21: én egy német magánvállalatnál dolgozok, bérből élek, a vállalathoz úgy vettek fel, hogy senkit nem ismertem ott.

ezzel szemben naplopó például Rogán antal, aki a ti adótokon élősködik. nem bírt elszámolni a lakásaival, de azért újraválasztotta a nép hülye 3x-40 százaléka.

na ó a naplopó. viszont a jövődben a te adódból veszi magának a luxuslakást, nem az enyémből. ennyi a jó ebben.

hanta boy 2014.04.08. 10:43:10

"A választási rendszer katasztrófa, 45 százalékkal kétharmadot szerezni, rémálom."

HAZUDSZ!

Mint ahogy hazudik minden politikus, újságíró, kommentelő, stb.

Talán emlékszel kettő, azaz 2 szavazólapot kaptál, amin listára, és egyéni jelöltre szavaztál.

A Fidesz a 45%-os LISTÁS támogatottságával pontosan 37, azaz harminchét mandátumot szerzett!!!!!

Míg a baloldali Katyvasz a 26%-os támogatottságával 28 mandátumot.
A JOBBIK a 21%-val 23 mandátumot.
Az LMP 5%-kal 5 mandátumot.

Na mesélj, mi ebben az antidemokratikus?
Mi ebben a "katasztrófa"?

(Azt persze tudjuk, hogy hazudsz és összemosod, direkt összekevered az egyéni szavazásokkal.)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 11:42:18

@hanta boy: mint azt minden politikában jártas ember tudja, ha a Fidesz 45 százalékot kapott listán, akkor kb 45 százalékot kapott egyéniben is. összesen tehát a 2 szavazatot számítva is kb 45 százalékot kaptak, és azzal értek el 66 százaléknyi képviselőt.

te hazudsz, faszfejkém.

és ne nézzél már hülyének, hogy ilyen ócska trükkel jössz!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 11:53:43

@hanta boy:

itt vannak a Fidesz eredményei

www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html

látható, hogy a Fidesz lista és az egyéni képviselőkre leadott szavazatok száma szinte pontosan ugyanannyi. ugyanúgy 44 százalékot kaptak.

ebből a 44 százalékból lett kétharmad.

szar a rendszer, bazdmeg. kurvára szar

professzor45 2014.04.08. 12:03:58

@DFK: Ha minden értelmiségi ilyen "sötét bunkó" lenne, mint Brendel Mátyás, akkor nem itt tartana az ország. Amit leírt, az szóról, szóra igaz. Sajnos

hanta boy 2014.04.08. 13:11:41

Megint hazudsz!

Nyilván pontosan tudod, csak hazudsz ebben is, hogy az egyéni szavazatokat nem lehet összeadni!

Az egyéni szavazatnak kizárólag az adott körzetben van jelentősége! Ott viszont hatalmas!

Aki eggyel több szavazatot kap viszi a mandátumot!

Ennyi.

Kérdés?

hanta boy 2014.04.08. 13:12:34

A baloldali ellenzék legnagyobb baromsága:

A FIDESZNEK KEDVEZ A VÁLASZTÁSI RENDSZER!

A választási rendszer a győztesnek kedvez!

A baloldali Katyvasznak talán a választásokat kellett volna megnyerni, és nem a választási rendszerre fogni a vereséget!

hanta boy 2014.04.08. 13:15:31

Matyikám!

Játsszunk el a gondolattal...

A baloldali Katyvasz szerez 44%-t és a Fidesz 26%-t....

Az egyéniben is hasonló az arány....

Na, akkor a baloldali Katyvasznak lenne kétharmada!

Akkor ugye már nem volna rossz a választási rendszer?

Iremain 2014.04.08. 14:00:39

Birom ezt a bloggert: "Természetesen azért, mert a pártok is rosszul teljesítettek, meg az emberek is hülyék." Mindenki hulye amugy ugy altalaban, ertem? Gondolom csak Bendel M. nem az :) Amugy abban egyetertek, hogy ez a valasztasi rendszer egy kalap sz*, de ezt nem a fityesz kurta el, hanem mar 89-ben.

Lotus Tuus 2014.04.08. 14:04:44

@hanta boy: Ha a Katyvasz a ciklus közepétől kezdve 44%-on állt volna a közvélemény-kutatásokban, akkor erős a gyanúm, hogy nem egészen ilyen lenne a választási rendszer...

hanta boy 2014.04.08. 14:28:45

@Lotus Tuus:

Hát mit mondjak?

Bennem is erős a gyanú....

De hát ez van....

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 14:33:27

@hanta boy: a Fidesz egyéniben és listán is 45 százalékot kapott. ehhez képest kétharmadnyi képviselőt.

ha nem érted, hogy ez kurvára igazságtalan, akkor rólad ennyit, egy hülye faszbarom vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 14:35:00

@hanta boy: a Fidesz is sírt volna, ha kikapott volna. és sírni fog, amikor majd egyszer kikap.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 14:39:12

@hanta boy: akkor is rossz volna, és Orbán faszfej Viktor ott randarílozna a testnevelési egyetemen, hogy a haza nem lehet ellenzékben, a nácik meg felgyújtanák az mtv székházat

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 14:41:09

@Iremain:

"ezt nem a fityesz kurta el, hanem mar 89-ben."

te hülye vagy, kétharmad után mit 89-esezel, te marha?! a fidesz azt csinált a szavazási rendszerrel, amit akart, rontott is rajta rendesen

hanta boy 2014.04.08. 14:44:24

Matyikám!

te miért fikázod folyamatosan azt a tíz Összefogás képviselőt, aki egyéni mandátumot szerzett?

Légyszí' add már össze ők átlagosan hány százalékot kaptak, amivel vitték a mandátumot...

Köszike!
(ugye ez demokratikus?)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 16:07:03

@hanta boy:

figyi.

a Fidesz egyéniben 2 097 882 szavazattal szerzett 96 mandátumot. a kormányváltók 1 273 275 szavazattal 10 mandátumot, ahogy mondtad.

mellesleg a kormányváltók egyéniben kicsit jobban teljesítettek, mint listán, a fidesz meg kicsit rosszabbul. mégis a Fidesz kapott durván aránytalanul sok mandátumot belőle.

ha ez neked nem durván aránytalan és igazságtalan, akkor sajnállak, beteg vagy.

és persze a jobbik is sír, hogy több szavazattal kevesebb mandátumot kaptak, mint 2010-ben. ők speciel majd egymillió szavazattal egyetlen egyénit sem.

és a megoldás az, hogy vagy eltörölni az egyénit, vagy visszaállítani a töredékszavazatok régi rendszerét. az egyéniben vesztes, és csak a vesztes szavazatait adják hozzá a listás szavazatokhoz!

ezt a Fidesz csinálta éppen ellenkező módon: a győztes maradék szavazatait is a listához adják. ez rohadt igazságtalan, szemét dolog volt.

hanta boy 2014.04.08. 16:14:18

@Brendel Mátyás:

Na, Matyikám, akkor mondd meg a tutit!

Mi volna jó nektek?
(már azon kívül, hogy harmad annyi szavazatot kaptatok, mint a Fidesz-KDNP-JOBBIK és tik akartok kormányt alakítani....hát bizony 26%-os támogatottsággal nehéz kormányt alakítani, ez még Atyátoknak Leninnek sem ment.....)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 17:25:55

@hanta boy: leírtam, arról nem tehetek, hogy hülye jobberhez méltóan diszlexiás fasz vagy

dagiiron 2014.04.08. 18:11:44

Tudod kedves blogger, abban a diktatórikus Angliában a Fidesz ezzel az eredménnyel 189 helyett szerzett volna a 199-ből, de ott ugye full antidemokratikus a választási rendszer..

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 21:53:09

@dagiiron: no, a Führer megadta az irányvonalat, a birkák meg ész nélkül ismételgetik.

1) Attól, hogy az Egyesült Királyságban úgy van, még nem biztos, hogy helyes.
2) Az Egyesült Királyságban alkotmány sincs. Ez se jó, de ez a rossz legalább csökkenti a másik rossz egy részét: mivel nincs alkotmány, ezért a 100 százalékos többség sem tud az alkotmányban olyan nehezen visszacsinálható baromságokat csinálni, mint a Fidesz.

3) Ettől függetlenül az Egyesült Királyság rendszere is szar, még szarabb. Csak ez nem a mi bajunk. Ez legfeljebb majd azoknak, és akkor lesz baj, ha London lesz a legnagyobb magyar város. 18-ra lehet, hogy meglesz.:)

btw az Egyesült Királyságban királynő is van, az is baromság. szóval ezzel nem igazán tudsz meghatni elkötelezett köztársaságiakat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.08. 21:54:48

@dagiiron: tényleg, kiáltsák már ki Orbánt királynőnek, aztán műtsék már át nőnek, mert az Egyesült Királyságban is úgy van!:)

Dagiiron 2014.04.08. 23:45:18

Hogy ki a birka, az nézőpont kérdése. Szerintem pl. te vagy az, mert képtelen vagy tudomásul venni, hogy senki a világon nem fogja antidemokratikusnak tekinteni a magyar választási rendszert, mert annál sokkal durvább többségi rendszer is van demokratikus országokban- Szóval hülyeségeket beszélsz, de azt nagy hangon..

graycivil 2014.04.09. 10:33:07

Pedig elég egyszerű a magyarázat:

Az emberek nem szeretnek a széllel szemben hugyozni, mert az arcukba kapják a "hugyt". Ha felülről jön a szar, az már nem zavarja őket. :-)

DFK 2014.04.09. 12:29:59

@professzor45: Amúgy BM csak azt hiszi, hogy értelmiségi.

graycivil 2014.04.09. 13:41:52

Most várhatóan a FIDESZ-szavazók győzelmi eufóriájukban kiordítják magukból minden frusztráltságukat. Azt is, ami pont ennek a kormánynak a tevékenysége miatt halmozódott fel bennük.

Közben meg Kedves Vezetőjük már felső szinteken szakmai tapasztalatcseréket tart É-Korea Kedves Vezetőjének felső szintjeivel.

Illetve miután februárban egy "garanciális ígérettel" kiiktatta a MAZSIHISZ-t a kampányból, és ez a MAZSIHISZ "örömét fejezte, hogy Orbán lett ismét a minelnök", akkor másnap egy aljas, surmó húzással Orbán elindítja annak az emlékműnek az épíését, amelyről húsvét után "kívánt" tárgyalni a MAZSIHISZ-szel. Ilyen nyílt és aljas hazugság még Orbántól is szép teljesítmény, pedig őróla már mindent el tudunk képzelni. Ilyen emberre mondta volt szépkorúan elhunyt öregapám a maga cizellált stílusában: "Forgácsember"

2014.04.10. 09:15:40

Még 4 évig, biztos hogy nem nyitok üzletet.

2014.04.10. 09:23:18

Nekem két nagy, a nyomorból való kitörési próbálkozásom volt .Mindkét esetben fidesz kormányzás alatt mentem tönkre, kifejezetten közvetlen a számlájukra írható intézkedések miatt.
Egyiknél egy férj, másiknál egy élettárs is ráment minderre.
Én nyugodtan elmondhatom, hogy ez a csürhe tőlem csak elvett és soha életemben semmit nem adott.
A szocik legalább segítettek, amikor rá voltam szorulva.
De ezek......

DFK 2014.04.10. 13:15:19

@graycivil: A helyzet az, hogy a gerinctelen Mazsihisz-szel pont így kell elbánni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.10. 15:19:03

@Dagiiron: a hülye mégiscsak te vagy.

1) nem azt írtam, hogy a mostani magyar választási rendszer antidemokratikus, csak azt, hogy szar, és igazságtalan

2) egy országot demokratikusságának, annak csak egy fontos része a választási rendszer. tehát ad abszurdum egy enyhén antidemokratikus választási rendszerrel még mondhatnak egy országot demokratikusnak, ha más dolgok stimmelnek

tudom, ez 3 bites dolog, neked meg csak egy neuronod van

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.10. 15:20:45

@graycivil: "Ha felülről jön a szar, az már nem zavarja őket."

a felülről jövő szar a legrosszabb. ha nem hiszed, próbáld ki! nekem nem kell kipróbálni, hogy rájöjjek.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.10. 15:23:50

@DFK: ti Fideszesek debil faszfejek vagytok, csak így lehet, hogy simán elmész amellett, hogy Orbán sokadik pofán hazudozását követte el.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.14. 09:49:22

Ahol van egyéni képviselő is, ott MINDIG aránytalan az eredmény. Dehát pont ez az egyéni képviselős rendszer lényege.

Persze lehet arányosítani is a lista terhére - mint Németországban - de a magyar választási rendszert direkt ilyenre tervezték. Nem most, hanem még 1989-ben.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.14. 12:12:37

@maxval a gondolkodó birca: " a magyar választási rendszert direkt ilyenre tervezték. Nem most, hanem még 1989-ben."

1) ami 89-ben még jó ötlet votl, azt most lehetett volna, kellett volna korrigálni. a Fidesznek volt lehetősége, és csinált is változtatásokat. ebben nem változtatott jó irányban

2) sőt, rontott a rendszeren. a Fidesz rátett még egy lapáttal a 89-ben kialakított rendszeren

szóval kár a Fideszt mosdatni, hibásak,és jelenleg csak ők hibásak

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.14. 12:20:49

@Brendel Mátyás:

Mindig az kezdeményezi a választási rendszer arányosítását, akinek éppen nem kedvez.

Amikor az MSZP 31 %-kal 54 %-ot kapott, még rendben volt minden. Akkor a Fidesz akart arányosítást.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.14. 21:31:39

@maxval a gondolkodó birca: ilyen torz rendszer nem volt, meg is mondtam, mitől lett torzabb, mint korábban. a szokásos, seggfej, aljas fasz stílusodban terelsz és maszatolsz, hogy ezt kizárd a tudatodból. mert egy dogmatikus, betonfejű, korlátolt fasz vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.14. 21:45:57

@maxval a gondolkodó birca: "Amikor az MSZP 31 %-kal 54 %-ot kapott, még rendben volt minden."

az 54 százalék ugye nem kétharmad, a mostani eredmény tehát tagadhatatlanul, minőségileg durvábban torz.

DFK 2014.04.22. 10:56:35

@Brendel Mátyás: Jó: 54/31=1,74 míg 67/45=1,48. Akkor melyik a torzabb? Hoppá, az MSZPs eredmény a torzabb...
Tűzoltó készülék van a közeledben?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.25. 17:04:05

@DFK: amikor minőségi különbségek vannak, márpedig a kétharmad minőségi különbség, akkor ne gyere nekem ilyen primitív arányokkal!

DFK 2014.04.29. 09:19:43

@Brendel Mátyás: A torzítás arány akkor is kisebb volt most, mint 1994-ben, függetlenül attól, hogy 2/3 lett-e az eredmény. Mert a te "logikád" szerint kisebb baj lenne a mostaninál az a torzítás, ha 5 % szavazattal 54 % mandátumot lehetne szerezni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.29. 15:46:11

@DFK: nézd nyuszókám, a dolog végeredményét kell nézni, nem pedig egy köztes számot. a mostani torzítás eredménye az, hogy relatív kisebbséggel abszolút többésget lehetett elérni. ez KÉT MINŐSÉGI LÉPCSŐFOK. az előzőnek meg csak egy minőségi lépcsőfok volt az eredménye, és ráadásul az szükséges, hogy a kormányprogramnak többsége legyen.

a te hülye logikád szerint két 60 kilós feleség az nem annyira bigámia, mint egy 150 kilós. mert te csak a köztes számokat nézed, nem a végeredményt. azért, mert egy betonfejű hülye vagy, aki a prekoncepciójához a leghülyébb érvhez is ragaszkodik, és kizárja, amit ellent mond neki.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.29. 15:49:39

@DFK: mondom egyszerűbben.

az, hogy a kormányprogramnak többsége legyen szükséges az ország kormányzásához. az, hogy kétharmada legyen, kurvára nem szükséges. ha a torzításból csak egy szükséges minőségi különbség adódik, az ellen nehéz lenne érvelni. ha két nem szükséges, az ellen lehet érvelni.

ha a legnagyobb párt 31 százalékot kap, akkor vagy olyan a rendszer, hogy a parlamenti többség összeáll, vagy lehet új választásokat kiírni. tehát itt van egy érv a torzítás mellett is.

amellettt viszont kurvára nincs érv, hogy miért kéne a 45 százalékot kétharmadra torzítani. ez egy szimplán diktatórikus faszság.

DFK 2014.05.08. 15:21:05

@Brendel Mátyás: Hát továbbra sem érted a vegyes választási rendszer működését, bármeilyen nagy lángelme is vagy. A listán tényleg 45 % lett, de a listás helyekből ennél kevesebbet vitt a fidesz. De az egyéni mandátumokból csak 8-t nem vitt. Ettől lett 2/3-a. Bocsáss meg, hogy szerény elmém még szerényebb, mi több szinte nulla teljesítményével hozakodom elő itt, ahol a nagytudású Brendel Mátyás szellemi fénye világítja be a többiek sötét égboltját.

közösperonos átszállás 2014.05.27. 14:46:48

@DFK: Bocs, hogy így utólag belevau, meg hát védi a franc Brendel Matyit, de ez nem igaz:

" Ettől lett 2/3-a."

A győzteskompenzáció intézménye is kellett hozzá, ami azért elég ritka madár a nemzetközik gyakorlatban. Anélkül nem lett volna kétharmad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.05.27. 14:54:18

@DFK: nem bocsátok meg, hogy szándékosan mellébeszélsz. nem érvelsz. görény vagy.

rumpundli 2014.06.23. 09:24:23

A matyinak szerintem alapvetően igaza van! Csak a stilusa kemény, már már alpárinak tűnik, pedig csak elkeseredett!
Az is igaz hogy az alapok is rosszak (nem túl jók), de azért jobban elszabni önös érdekekből gazemberség. Egyéni indulókra meg nincs szükség. Ők töbnyire az alattomos fegyverek (pl. tarlós, az egykori megmondó). Valamely pártba, bármelyik egyéni ötletelése belefér, még a legvadabb elképzelések is. A demokrácia talán nem is annyira rendszerfüggő. A Kádári szocializmus, a jelenlegi korrupciós alapokon épitkező vadkapitalizmusnál demokratikusabb volt!
Akkoriban a lógósok menekültek, ma a szorgalmasabbak, az ostobákat üldözték, ma az okosabbakat. Hát ennyi.
süti beállítások módosítása