Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Gyurcsány erősen lenyomta Schiffer Andrást

2014.03.12. 23:27 | partizano | 73 komment

A fideszes intézetek nekiálltak parlamenti küszöb környékére mérni az LMP. Schiffer András pártvezér pedig már 10 százalékos eredményt vizionált. Noha a párt csak fizetett diákakmunkásokkal tudta összegyűjteni a csökkentett számú ajánlásokat. (Sőt, a párt úgy próbált gyűjteni, hogy állandóan hangsúlyozta: több pártnak is alá lehet írni: tehát ha valaki mondjuk a Fideszt ajánlotta, még ajánlhatja az LMP-t is.)

Most Miskolcon egy jó összehasonlítási lehetőség adódott, hogy mennyire összevethető az LMP ereje a Kormányváltó Összefogással. Ma Schiffer András tartott fórumot Magyarország harmadik legnagyobb városában (a Citromfa Politikai Műhely szervezésében). Ezen, ha jól számoltuk, a galéria alapján a moderátorral együtt 14-en voltak kíváncsiak Schifferre.

0313_Schiffer_Andras_LMP_frakciovezeto_tarselnok_forum_Miskolc_keves_erdeklodo_Lehet_Mas_a_Politika_Borsod_Abauj_Zemplen_megye_kampany_valasztas_2014.jpg

Március 3-án Gyurcsány tartott fórumot Miskolcon.

0313_Miskolc_Kormanyvalto_Osszefogas_Gyurcsany_lakossagi_forum_telt_haz_terem_ITC_szekhaz.png

De a fórumon nem fért be mindenki a terembe, ezért az előcsarnok kivetítőjén követték Gyurcsány fórumát:

0313_Miskolc_Kormanyvalto_Osszefogas_Gyurcsany_lakossagi_forum_telt_haz_terembe_nem_fertek_kivetiton_nezik.png

A képek alapján szerintetek megugorja az LMP a parlamenti küszöböt.

Ui.:

Schifferék a március 15-i rendezvényük létszámában sem állnak jól. A március 15-i felvonulásuknak korábban Vágó Gábor volt az arca, de idén ő is kilépett az LMP-ból. (A 2010-ben 16 fővel alakult LMP frakcióból mára csak Schiffer indul újra képviselőnek befutó helyen.)

0313_LMP_marcius_15_emlekezes_tuntetes.png

A Kormányváltó Összefogás rendezvényére már több mint 5000 ezren jelentkeztek. (A korábbi Milla tüntetéseken is ekörül volt az "Ott leszek"-et nyomók száma.)
Az LMP rendezvényen megjelenést ígérők száma, tehát jóval kevesebb mint egy százaléka a Kormányváltó Összefogásénak.

0313_Kormanyvaltok_tuntetes_letszam_otezer.png

Ha tetszett a poszt lájkold a facebook-oldalunkat.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr325857787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simplicio 2014.03.13. 00:29:32

Erősen bukóban van az LMP-projekt. Persze a fél párt kilépett és a maradék frakcióból se maradt szinte senki. Nem csoda, hogy az egyre szűkebb Schiffer fan-klub semmilyen erőt nem tud mutatni.

laci0011 2014.03.13. 07:31:33

Orbanizálódó schifferke megérdemelt sorsára jut.Nem teljesen komplett annak a bucija aki nem összefog a hazaáruló moszkovitya szekta ellenében,hanem saját szekerét tolja az ország érdekei ellenében.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 09:05:55

Az LMP ereje a harmadik erő státusza, a két nagy tábor között. Ezzel és csak ezzel fognak bekerülni a parlamentbe.

embermese 2014.03.13. 12:05:39

kiábrándító a baloldal ostobasága. Értsétek már meg... aki az LMP-re szavaz, az az életben nem szavazna rátok, így teljesen mindegy Gyurcsány hol mit csinál. Kommunista szocializálódásból való reflex gondolkodás, aki nem velünk az ellenünk..ezzel, amit műveltek az LMP-vel, miközben az egy demokrata párt és tudtommal a Jobbik meg egy szélsőjobb és néma kuss van róluk.... egyet bizonyít, hogy kicsinyes az egész baloldal, bolsevista többségű a mentalitása, a minimális összetett gondolkodás alapja sincs, csak erőben hisz...

Ezt műveltétek 2010-ben Bokrossal is.....

A Fidesznek óriási szerencséje van, hogy ennyire ostoba, kicsinyes, demagóg az a csoport, ami állítólag majd leváltja.. nagy valószínűséggel nem fog megtörténni... mert az a törzsvérbázis B-közép szimpatizánsokon kívül, már mindenkinek csömöre van a baloldaltól is.. legalább annyira lehet tőle iszonyodni, mint a fidesztől... csak azoknak legalább agyuk van... sajnos...

Egon Bondy 2014.03.13. 12:12:21

Baloldaliként nehezen tudom elfogadni, hogy a mondandótokhoz alakítjátok a világot és ha a tények nem akarnak teljesen passzolni, akkor megváltoztatjátok őket a'la fidesz állami és királi médiabirodalom.
Schiffer András a Miskolci Egyetemen a Politológia Szakon működő Citromfa Politikai Műhely meghívására vett részt egy mondjuk azt szemináriumon,tehát nem a nagyközönségnek szervezett és gyakorlatilag nem nyitott (politológiai tanszéken kihirdetett) eseményen, mint meghívott előadó.
Gyurcsány pedig a városközpontban a Nemzetközi Kereskedelmi Központban nyilvános pártrendezvényen.
A két rendezvény összehasonlításából - tehát nem az objektívnek számító közvélemény-kutatási adatokból - ezért hamisan vonjátok le, hogy az összefogást mennyivel támogatják többen, mint az lmp-ét, pontosan úgy, ahogy az m1 híradójából nap, mint nap ömlik a baromság. Sajnos ez a tényferdítés maximum arra szolgálhat, hogy ne féljetek annyira az április 7-tő és az azt követő sötétségtől, másra nem. Ezt a választást ti fogjátok elveszteni a fidesznek, ha így folytatjátok. Ja, és képzeljétek el a Citromfa Politikai Műhely Vona Gábort is meghívta magukhoz és ott is kevesebben voltak (www.facebook.com/media/set/?set=a.579011712214186.1073741834.499420593506632&type=1) mint a Gyurcsány gyűlésen, de ez egyáltalán nem jelenti azt sajnos, hogy a jobbik nem kalapálja el BAZ megyében az összefogást. Nagyon remélem, hogy nem fog ez megtörténni, de ha így folytatjátok ez sem a ti érdemetek lesz.

Szimijo 2014.03.13. 12:26:24

@embermese:
Ostobák lehetünk, de vakok nem: aki most nem a Kormányváltás-Összefogásra szavaz, az Orbanisztánra mond igent.
Mellesleg: Téged nem zavar? - www.youtube.com/watch?v=SG0O6fSsWAU
valamint www.youtube.com/watch?v=adngWdLfoeI

Rötyi 2014.03.13. 14:40:46

Hehe, hát ez legalább olyan ostoba és átlátszó csúsztatás, mint amit manapság az MTVA nyomat. Fejtegethetném bővebben, de embermese és Egon gyakorlatilag mindent elmondtak előttem.

Gratulálok, ez lenne a "demokratikus" ellenzéki oldal...
Szánalmasak vagytok, fiúk.

csorsza 2014.03.13. 14:43:24

@Egon Bondy: Aha, tehát ez a poszt egy egyetemi előadás közönségét méri össze egy nyilvánosan meghirdetett, reklámozott pártrendezvény közönségével. Miről is van tehát szó, elvtársak? Egy (szokásosan) mocskos, csúsztató posztról, ami nem hazudik, nemnem, csak nem bontja ki teljesen az igazságot...
Mint ahogy már oly sokszor tette ezt az ún. baloldal. Kommunista erkölcs.

Rötyi 2014.03.13. 14:44:08

A vége különösen alja:
"A korábbi Milla tüntetéseken is ekörül volt az "Ott leszek"-et nyomók száma"
Na ja.
Lájkversenybből ötös.
Kár, hogy a valóságban egy milla tüntin voltak 40-50 ezren, a legutóbbi '13 őszi nagy összefogós performanszon meg megjelent 8000 birka, oszt jónapot.

oszt jónapot 2014.03.13. 14:44:57

@Szimijo: De bazdmeg, csak vagyunk egy páran, akik azt szeretnénk, ha végre már nem a két faszszopó kommunista tolvajbanda váltogatná egymást.

VT Man 2014.03.13. 14:46:41

@Szimijo:
"Ostobák lehetünk, de vakok nem: aki most nem a Kormányváltás-Összefogásra szavaz, az Orbanisztánra mond igent."

Ha jól tudom, az Összefogás egy olyan párt, amelyik ott lesz a szavazólapon, de nem azonos a Kormányváltás Párttal.

Aki pedig nem a Kormányváltás Pártra szavaz, az nem orbanisztánra mond igent, hanem a Kormányváltás Pártra nemet.

Kivlov 2014.03.13. 14:47:25

égni fog az összefosás...

Styxx 2014.03.13. 14:50:59

Ha Schiffer András tüdőszűrésre megy, akkor ott még kevesebben lennének, mint amikor Gyurcsány standupol a zsigeri orbángyűlölet mellett még pár egyéb, jelentéktelen demagóg humorbonbonokra fogékony agyhalottaknak.

Orbánt alapos okból nagyon sok mindenért lehetne kritizálni, csak ha valamilyen csoda folytán Gyurcsány váltaná ismét, nagyjából felcserélnénk megint a szart a fosra.

doktor.dikhed 2014.03.13. 14:52:10

Az ország szegénységi bizonyítványa, hogy a hitelesség és a józan, értelmes beszéd helyett inkább azt a bohócot választják, aki a társaival kétharmadot adott a Fidesznek.

Reménytelenek vagyunk.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 14:53:17

Én pedig kérek egy kávét.

HunMag 2014.03.13. 15:00:58

Partizano:

a pszichopata, agybeteg Fletó idióta mutatványa, amely tönkretette a baloldal egyetlen esélyét arra, hogy megakadályozzák az újabb FIDESZ 2/3-ot, teszi esélyessé az LMP-t a bejutásra, mivel náluk még maradt valami, amit úgy hívnak, hogy gerinc, és sem a BAMEG-ben (BAjnaiMEsterházyGyurcsány), se a FIDESZ-ben nem található meg...

szerencsés dolog, hogy a Párbeszéd a Mandátumért sunyi görényei is eltakarodtak, így tisztítva az LMP-t, javítva az esélyeiket, így Karácsony és Jávor visszatér a táskahordár szerepkörbe, ami ismerős nekik...

partizano, te nagyon emlékeztetsz azokra a "partizánokra", akik a II. vh. után annyian lettek a Partizán Szövetségben, hogy annyi emberrel simán hülyére lehetett volna verni a svábokat...

de ez a te bajod, akinek az idegbajos hülye Fletó az egyetlen reménye, aki kizárólag a mentelmi jogra hajt, csak ezt a partizánok még nem látják...

Lesz még Magyar Köztársaság 2014.03.13. 15:01:36

@Egon Bondy: "Schiffer András a Miskolci Egyetemen a Politológia Szakon működő Citromfa Politikai Műhely meghívására vett részt egy mondjuk azt szemináriumon,tehát nem a nagyközönségnek szervezett és gyakorlatilag nem nyitott (politológiai tanszéken kihirdetett) eseményen, mint meghívott előadó"

Akkor is égő, hogy csak alig egytucat politológus csemetét érdekelt a dolog.

bgp 2014.03.13. 15:02:56

Na itt meg is jelent mint a 30 lmp szimpatizáns :D

Emiksz 2014.03.13. 15:07:58

@HunMag:
"aki kizárólag a mentelmi jogra hajt"
Ha 4 év kétharmad kevés volt találni valamit, amivel Gyurcsány mentelmi jogát felfüggesztik, akkor ki kell ábrándítsak mindenkit, semmi terhelő adat nincs Gyurcsány ellen. Fájdalmas tény lehet egyeseknek, de nem lesz lesittelve.

Rötyi 2014.03.13. 15:08:46

@Republic Forever!: Tényleg égő. Legfőképp a politológus csemegék számára.

program készítő 2014.03.13. 15:21:01

Schiffer sem válaszol megkeresésre
andras.schiffer@parlament.hu
Fwd: Fwd: Fwd: Fwd: Vörösiszap biztonságos megsemmisítése+ 0 %-OS Munkanélküliség-Véleménykérés
2013.07.30. 18 kB
nálam ezzel elbukott,legalább elolvasta volna.

HunMag 2014.03.13. 15:22:38

@Emiksz:

ne légy naív, Fletó fizetsége a FIDESZ-től, amiért megfúrta a valódi összefogást, az lesz, hogy TOVÁBBRA SEM LESZ semmiféle ügy...

Kukorica József 2014.03.13. 15:41:07

Schiffer az egész balos közegből talán az egyetlen értelmes, jó szándékú képviselő.

Nyílván semmi keresni valója az álbal és álliberális csőcselék között.

Azon kevés képviselők egyike, akiknek ott lenne a helye a parlamentben.

irógép 2014.03.13. 15:41:43

Ferenctestvér ontja a gyűlöletet magából! Ez több embert vonz, mint Schiffer stílusa ez tiszta sor, és nem meglepő.
És bár nem tudom, hogy lehet hinni, egy szemmel láthatólag elmebetegnek, akinek az önkritikája a 4 éves óvodás szintjét sem üti meg, de ha Hitler elmebetegségével egy viszonylag értelmes népet totál betudott hülyíteni, akkor nem meglepő, hogy Ferenc be tud hülyíteni pár tízezer nyuggert.
De ettől még szerencsére komoly zavart nem tud okozni, és amint lementek a választások, ha Mesterházynak van egy pici maradék esze, tényleg végleg szakít a sötét múlttal. Nem lesz könnyű, de ha baloldal egyszer megint nyerni akar, akkor muszáj lesz...

eloi 2014.03.13. 15:45:28

@maxval a gondolkodó birca: Schiffer szerintem jó ember, egészen jó politikus, de sajnos teljesen bukó marketingből. És az egész párt is.
Nekem pozitívum, hogy nem hallgatott a szirénekre és minden elvet feladva, félretéve, nem állt össze a régi rendszerek, kormányok levitézlett, már "bizonyított" arcaival, politikai hulláival, nota bene: gazfickóival.
(Számomra minden hiteltelen politikus politikai hulla, akkor is, ha a választók emlékezete rövid, vagy nincs is, és a bukásuk után pár évvel, újra ott tolonganak a rendezvényeiken. Ez persze nem csak róluk állít ki bizonyítványt! :-( )

Az LMP lehetne valami. De ahhoz szem előtt kéne lenni! PR-MARKETING!!!!
Akit nem ismernek, az NINCS!
Nagyon nem elég, ha egy pártvezetőt szinte csak egy igen szűk értelmiségi réteg ismer, ha csak nekik beszél, nekik jelenik meg. A választást is gólra vagyis érvényes szavazat MENNYISÉGRE játsszák.
A tömegek választják meg a vezetőket, nem egy szűk értelmiségi csoport/réteg.
Ezt még nem értik az LMP-sek.
Nem tudják, "mi kell a népnek", hogyan kell szólni a néphez, hogyan kell ismertséget és tömegbázist szerezni, építeni.
Ezért nem fognak győzni, de a bekerülés is igen kétesélyes. Kár pedig. Nem jó, ha csak kalandorok (törvényes, és gátlástalan tolvajok) és szélsőségesek vezetik az országot.
A PM kiválása után még bőven fel lehetett volna állni, de nem ez történt. És Vágó elengedése is kapufa (bár nem ismert az igazi oka).
Talán 2018-ig felépítik magukat rendesen, vagy mennek a süllyesztőbe végleg.

nu pagagyí 2014.03.13. 15:54:02

A Fidesz két szatellit pártja, az LMP és a Jobbik bizonyítaná a külvilágnak, mennyire lefedik a parlamenti pártok a magyar társadalom tagoltságát. A Fidesz olyan "centrális erőteret" képzelt el, melynek központi helyén a ők vannak, de tőlük jobbra és balra is ők vannak.

eloi 2014.03.13. 16:03:27

@Szimijo: Szar helyett a fosra...? Annak mi értelme? Értsétek már meg!
Egy ilyen váltás kell a francnak.
Két ilyen banda minek váltogassa egymást?
Ez nem váltás, nem változás! Változás egy LMP (Jobbik) többségű új garnitúra lenne. De nem lesz. :-(
Ez pedig az ország tragédiája. És nem az, hogy OV marad-e még vagy megy, de úgy megy, hogy a múlt jön helyette vissza. Nem kell!
Kézen fogva kellene mindnek elmenni a süllyesztőbe, és teret adni új erőknek, akik (még) nem kompromittálták magukat.
Sajnos az újak felemelkedése viszont nagyon nehéz ebben a környezetben.

2014.03.13. 16:03:52

Az LMP szavazók dolgozni voltak, nem értek rá. A felső kép olyan, mint egy egyetemi előadás fotója, a lenti képek meg mintha egy nyugdíjasklub rendezvényén készültek volna, ahova a nénik és bácsik elmentek megnézni a bohóc előadását. A résztvevők száma nem arányos a színvonallal, egy trágyadombra egymillió légy is rászáll :-)

bunk0 2014.03.13. 16:21:55

Ahelyett hogy a Fideszt támadnátok, inkább az LMP-t piszkáljátok?
Mert ők lennének az ellenfél, vagy mi?
Ja ok tudom, nálatok a Fideszesek védettek, leszóltak nektek a párközpontból hogy kit nem szabad bírálni :D

Gyönyörűek vagytok, egyből késztetést érzek hogy rátok szavazzak :P

Tyreo 2014.03.13. 16:23:08

Az, hogy az MSZP egyre inkább bukni látszik az újabb 2/3-ad megakadályozását az LMP legnagyobb esélye és az MSZP vége is lehet. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen akiben felmerült, hogy ha szorosnak tűnik a helyzet akkor önmagamat leköpve esetleg leszavaztam volna rájuk, de egyre biztosabb az LMP X-e. Nem tudom, hogy hány ilyen lehet, de az MSZP-nek 15% kell összeszednie.

bitomiki 2014.03.13. 16:24:35

Semmi csodálkozni való nincs ezen. Egyrészt az LMP rosszul kommunikál, másrészt a magyar politikai kutúra talajszinten van, ezért imádhatják Gyurcsányt, Orbánt és a többit, (bár nem nagyon van más). Mindezek dacára, jelenleg az LMP az egyetlen épeszű és tisztességes választási lehetőség, azok közül, akik ott lesznek a parlamnetben

zFuly 2014.03.13. 16:27:31

@Emiksz: Van terhelö adat Gyurcsány ellen. Csak nem veszik elö, mert akkor Gyurcsány visszalö!
(Nem keveset boltoltak együtt, ugyanis)

fvipera 2014.03.13. 16:37:49

@maxval a gondolkodó birca: őfelségének megint szüksége lenne egy saját ellenzéki pártra. ez volt ebben a ciklusban az lmp. nem véletlenül gyűjtötte össze az lmp-nek újra az ajánlószelvényeket kubatov csapata és nem véletlenül mérik felül őket.

Gazz 2014.03.13. 16:38:51

Ahogy fent már megírták, aki az LMP-re szavaz, az rátok NEM szavazna.
Szóval feleslegesen savazzátok őket.

fvipera 2014.03.13. 16:38:57

@Tyreo: ugyan már. a fideszre fogsz szavazni valójában. minek hazudozni?

WLaci 2014.03.13. 16:43:02

Gyurcsányt én is bírom, mert érdekes személyiség, akkor is karizmatikus, ha ráférne egy kis fazonigazítás (kicsi visszafogottnak kell lennie). Schiffer, bár tisztességes, unalmas.

surken 2014.03.13. 16:51:57

Tényleg, mi újság Sukoró-ügyben?

Meghozták már az USA-ban a bírósági ítéletet, hogy a magyar államnak mennyi milliárd forint kárpótlást kell kifizetnie a magyar adófizetők pénzéből Schiffer feljelentése miatt?

Tyreo 2014.03.13. 16:53:36

@fvipera: Te gondolom fizetett Fideszes vagy, igaz? Hisz egy MSZP szimpatizáns nyilván nem azzal indítana egy potenciális szavazó felé, hogy hazug..

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2014.03.13. 17:02:25

Látom, az MSZP nem kíméli az energiát, ha az LMP kicsinálásáról van szó. Arra ugye semmi esély, hogy a Fidesztől vagy a bizonytalanok közül szavazatokat szerezzetek, adódik viszont a lehetőség, meg kell sorozni az egyetlen baloldali pártot, ami nem volt hajlandó behajtani a fejét az MSZP igájába. Gratulálok! Hamisítatlan Orbán-féle taktika, egy a tábor, egy a zászló, csak ti még hülyék, amatőrök és kisszerűek is vagytok hozzá.

Ugye viszont ha a Fidesz az MSZP csodás teljesítményének köszönhetően megint kétharmadot szerez, akkor a totális kudarcot belátva eltakarodtok a fenébe végre?

oszt jónapot 2014.03.13. 17:02:51

@surken: Aztán mióta van az USA bíróságnak fennhatósága Magyarországon?

fvipera 2014.03.13. 17:05:25

@Tyreo: nem egészen. liberális vagyok, aki kényszerből a bolsevik orbán ellen szavaz. és nem tolom orbán szekerét álértelmiségi okoskodással. ha megnézed az lmp álláspontját az előző 4 év kérdéseiben, akkor azt láthatod, hogy valójában kommunisták: nem konzervatívok és nem is liberálisok. értékalapon tehát felesleges rájuk szavazni (az a MOMA lehetne egyébként), ezért az ellenzék közül arra érdemes szavazni, akinek esélye lehet leváltani orbánt. ez megint nem az lmp.

fvipera 2014.03.13. 17:07:11

@Tyreo: kiegészítés. csak hogy egyértelműen fogalmazzak: szerinted is hazaáruló orbán? szerintem az.

oszt jónapot 2014.03.13. 17:08:22

@fvipera: És az mennyire geci jó lesz, ha az egyik komcsi brigád helyett most megint jön egy másik. Aki már bizonyított.

Radio Silicon 2014.03.13. 17:16:18

Az MSZP-re/DK-ra stb-re csak a kriptokommunisták ill azok bamba befolyásoltjai szavaznak. Tudom rokoni kapcsolatok folytán. Szerencsére én már el tudtam különülni tőlük.

misiapu71 2014.03.13. 17:19:30

lmpnek meglesz abejutás nyugi fideszes mszpés söpredék

Tyreo 2014.03.13. 17:27:46

@fvipera: Persze, erről nincs vita. A másik felére, majd ha visszajöttem. Vagy holnap, ha úgy alakul.

barli 2014.03.13. 17:27:54

Mátyás stílusában szabadon: erre verjétek, mert más nincs, esetleg az, hogy a ferinek több lájkja van.

Édes dolog, amikor az mszpsek úgy röhönek a kis lmp-n, mint a fideszesek az mszpseken :)

Horváth Balázs 2014.03.13. 17:29:39

Hogy többen voltak a csótány buliján? Hja, a politikai hullára messziről gyűlnek a köpő döglegyek.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 17:57:37

Cirkuszba nyilván szeret járni a nép.

Gribbin János 2014.03.13. 17:58:42

Teljesen mindegy, hogy Schiffer hol tart zavaros politikai agymosást. Ez a politikai selyemfiú és maroknyi ütődött csapat nem való még ebbe a szörnyű magyar parlamentbe sem.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 17:59:05

@fvipera: Ja, le kell választani a libsiket. Aztán persze az összes kuka és gyorsan rájuk csukni a fedőt.

apanna 2014.03.13. 18:00:13

"Gyurcsány erősen lenyomta Schiffer Andrást"- Úgy látszik a 12 havi nyugdíjat is el kell venni, hogy megértsék a Gyurcsány -Bajnai szavazók, hogy mit kaptak 2006- és 2010 között......

Blogger Géza 2014.03.13. 18:07:35

@Egon Bondy: Kösz az objektív tájékoztatást.

Jolka40 2014.03.13. 18:12:42

Schiffer nem mer kiállni sem egyik, sem a másik oldal mellett (vagy ellen). És mivel akárki nyeri a választást, a helyzet nem lesz (egyhamar) jobb, továbbra is élvezheti a fölényes kritikusi pozíciót. Kényelmes álláspont, az egyetlen rizikó, hogy nem érik el az 5 %-ot. Okos embernek esze van. Szerencséje nem mindig.

Grrr 2014.03.13. 18:16:58

A közvéleménykutatások becslései torzak lehetnek, mindenesetre ezerszer megbízhatóbbak, mint a szerző ún 'lakosságifórumrésztvevő-alapú' ultranaív becslése. Majd meglátjuk, lehet hogy bejutnak, lehet, hogy nem.

apanna 2014.03.13. 18:22:53

"Schiffer nem mer kiállni sem egyik, sem a másik oldal mellett (vagy ellen)"- Nem is kell kiállnia, csak magáért, és a pártjáért.

oszt jónapot 2014.03.13. 18:25:18

@surken: Ja, hogy nemzetközi választottbíróság, az más. Ht mondjuk nem kellett volna telkekkel dzsingizni, akkor nem lett volna feljelentés. Vagy szerinted inkább menjen a korrupció, csak ki ne derüljön?

avocado_ 2014.03.13. 18:32:47

na engem azt hiszem itt vesztett el az összefogás. Ugyanolyan undorító szarszagú bérposztokat toltok mint a fideszesek. Nyilván az LMP-t kell fikázni, az egyetlen értelmes, érdemes, tisztességes pártot az egész kurva országban.

czjanos 2014.03.13. 18:43:43

Schiffernél nem esik le a tantusz, a pártja viszont könnyen kieshet a pikszisből. Hiába van Schiffernek néhány kérdésben igaza, a világot nem tudja megváltani. Sem most, sem 2014-ben. Hősi halott lehet, ha elvérzik a pártja (illetve annak a maradéka).

czjanos 2014.03.13. 18:45:33

@czjanos: természetesen az előbb 2018-a gondoltam.

Csigataposó 2014.03.13. 18:50:17

Most mar csak az a kerdesem Gyurcsany Schifferrel versenyez vagy Orbannal? Mert utobbi esetben ez nem hir, elobbiben pedig erdektelen. Majd akkor szoljatok, ha egy birkamenetet sikrult lenyomnia a Ferinek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.13. 18:59:17

maradjunk annyiban, hogy az lmp-ről kiderül 6án, hogy be tud e jutni vagy nem.
A dk-ról nem, mert a végére csak nem indult el egyedül, ugyi?!

gnme 2014.03.13. 19:06:41

úgylátom beérett a krumplifejű kőműves rezsicsökkentése, meg jancsibá látens lamborghini murciélagója, paks kettője

ejnye jancsibá.. ugyan lesz-e aki azt a szart felépíti neked? (....:-DDDDD)

még gyurcsányt is jobban csípik a miskolci népek

Egon Bondy 2014.03.13. 22:56:41

@Republic Forever!: az egész me politológián nem jár 50 ember. ha egy tanszék fele ott van valamin bármilyen egyetemen bármilyen szakon, az már szuper dolog.
figyusz, amit ebben a posztban virítottál, az kb. a legalja a jobber, meg a balos oldalon is, ez alatt a helyi téma, a sas kabaré van meg az m1 híradó. a helyedben most letörölném az egész blogot, ami élből hozna 0,001% pluszt az összefogásnak. ;)

Tyreo 2014.03.14. 17:07:09

@fvipera: Én is konzervatív-liberálisnak vallom magam, értékalapon hozzám is Bokrosék állnak közel (illetve még inkább a Béndek-féle PKP, de őket nem jegyezték be.) A Fideszt nem fogják most leváltani, ez elég egyértelmű sajnos. Valószínűleg a 2/3-ot sem fogják tudni megfogni, akkor meg olyan mindegy, hogy kicsit nem fogják meg, vagy nagyon. Akkor meg semmi indokom nincs rájuk szavazni, hisz azért ők sem szentek (finoman szólva..). Akkor legalább egy olyan párt legyen a Parlamentben, akik nem kompromittálták magukat.

RoyalGast 2014.03.18. 10:14:27

Ha már összehasonlítgatunk: ugyanennek a műhelynek a szervezésében, ugyanabban az előadóban volt vendég Vona Gábor, a Jobbik elnöke:
www.facebook.com/media/set/?set=a.608347655912090.1073741845.108652095881651&type=3

Ez persze ciki lenne a piroslapoknak, így inkább mélyen hallgattok róla! :))

Szúrófény 2014.06.23. 05:54:38

@laci0011: A világ így kerek! Azonos népi gyökerek! Az eltartó, megszállt nép kihal, sakálok egymás húsából kénytelenek megélni!
2000 éves tudás, a lomtárba?
Ciceró a politikusokról!
„Ha azt állítják, hogy az állam ügyeivel való foglalkozásra rendszerint azok adják magukat, akik semmiféle tisztességes tevékenységre nem alkalmasak, hogy még a velük való versengés is szégyenteljes dolog, a velük való küzdelem pedig szánalmas és veszélyes

Szúrófény 2014.07.29. 04:50:08

@laci Jövőnek int Qunta Qinte A gyökerek: "Az egyik oldalán Kádár ült neki, a másik oldalán Gerő, és mondtam neki, nézze, a helyzet a következő": a rendőri jelentés "fehéren-feketén" bizonyítja, hogy már a harmincas években besúgó volt, kapcsolatban állt a rendőrséggel, s akár Rajk, ő is elárulta az építőmunkások sztrájkját. Szakasits nevetett, majd tiltakozott, s reménytelenül magyarázkodott. (Bár a tárgyalást titokban rögzítették, '56 után ezt a szalagot is megsemmisítették; nem Rákosi Mátyás védelmében.) RM megmutatta a vádlottnak a "hiteles bizonyítékot". Neje: Schiffer Klára, nagynéni!
süti beállítások módosítása