Ezt a cikket hetekig küldözgettem Magyarország gyakorlatilag összes szóba jöhető lapjába, és még egy kicsit azon is túl, sikertelenül. A válaszokat olyan fordított sorrendben adom közre, amilyen mértékben negatívak voltak.
(i) Népszabadság: élvezték az írást, de úgy ítélték, túl jó az olvasóknak.
(ii) ÉS: tetszett nekik az ötlet, kértek egy változtatást, megtettem, és utána viszonylag udvariasan, de mégis azt mondták, nem jelenhet meg
(iii) origo: az olvasószerkesztő tovább küldte, fentebbről már nem jött válasz
(iv) Népszava, HVG, Galamus: semmiféle válaszra nem méltattak.
Szerintem ez egy jó cikk, és ezt az ÉS és a Népszabadság meg is erősítette. Ma, Magyarországon az újságírás, a főszerkesztők és az általános viszonyok mégis olyanok, hogy egy ilyen írás helyett inkább sok szemetet kap az újságolvasó. Sokszor pénzért. A jó viszont sokszor ingyen sem kell senkinek. Abszurdisztán. A kedves olvasó eldöntheti, hogy inkább a jót akarja ingyen olvasni, vagy a szemetet pénzért, és azt is, hogy érthető-e az írásom, vagy tényleg magas-e ez a magyar olvasóknak.
***
Az orbánizmus-matolcsyzmust gyakran kritizálják úgy, hogy fittyet hány a realitásoknak, nem veszi figyelembe a valós gazdasági folyamatokat és emiatt óriási pofonokat kap. Ezek a kritikusok a materialista redukcionizmus mocsarába ragadtak, és nem értik meg Orbán igazi idealista motivációit.
A fülkeforradalommal hatalomra került vezér célja nem az ország java. De önmagában nem is a tönkretétele. Túl van ő jón és gonoszon. Államadósság, költségvetési hiány, kiköltekezés!? Ugyan már, mit érdekelné a költészet maga? Egy országot tönkre vágni, számára csupán bemelegítés, nem az igazi challenge. Sőt, Orbánt nem is egymagában a hatalom akarása vezérli, a világ mögött lévő egyetlen, metafizikai Akarat szolgálata.
Orbán Viktor célja mindezzel minden eddigi rendszer meghaladása. A határok áttörése: arrcal a közgazdaságtan unortodox hermeneutikája felé. Egy világcsúcstartó világtézis. A tiszta ész kritikája. A vezér Michelangelot és Platónt játssza el egy személyben: mint demiurgosz önti az ideákat a valóságba bele, pontosabban kifaragja abból az istenadta márványtömbből, amelyet a magyar, félázsiai embertömeg testesít meg. A filozófiai tézist egy teljes országgal, mint experimentum crucis demonstrál. És Orbán bizony fejébe vette, hogy egész népét fogja, és nem középiskolás fokon taní-tani. Kétharmados bele-tractatus az emberek fejébe, az agy és elme, a test és lélek kapcsolatának radikális rövidzárlata, erről van itt nagyba szó. Mert a kétharmad elégséges alap, ahhoz hogy az akarat egyes manifesztációit, azaz az egyedi embert figyelmen kívül hagyjuk.
Orbán metafizikai transzcendentál-tézise nem más, mint a következő: Magyarország, mint akarat és képzet. A kedves olvasóknak most beugorhat, hogy álljunk meg egy szóra, ismerős ez a cím, elkövette ezt már valaki. Ha Orbán szemei előtt ez Sturm und Dereng, akkor nem schmittelte ezt valahonnan?! De bizony, ha nem is szerény hazánkkal, és nem is egészen így, de elkövetett már hasonlót valaki valahol.
Nihil sine ratione, tartotta Leibniz, ex nihilo nihil fit, mondotta Parmenidész, és ennek kapcsán Orbán most azt akarja megmutatni, hogy lehet egy országban mindennek a létesítő oka ugyanaz az unortodox fixa idea, hogy lehet ugyanaz a személy mindenkinek a rasion d´etre, a kategorikus imperatívusz. Hogy a szociális támogatások, az adósságmentések, az állami támogatások, pályázatok, a működési vagy bejegyzési engedélyek mind konvergáljanak egyetlen suprema lex, egyetlen causa finalis, egyetlen Ding an sich felé. Mondjuk ki! Orbán Dingje felé.
Der Drang zu Leben lehet olyan ellenállhatatlanul erős, hogy az ego transzcendenciája egy egész országot tartson lélegeztető készüléken; csak, és kizárólag egyetlen „urogenitális” szervezet életben tartásáért. Ez a központi akarat, az Intézményfenntartó Központ diadala a periférikus valóság felett.
A tér, idő és tömeg fizika kapcsolatának is fülkeforradalmian új megközelítését fedezhetjük fel a fideszközeli think tankekben, amely meghaladja a relativitás-elmélet és a kvantummechanika dohos dogmáit. Orbán tézisét az ismert viccből schmittelte: ha itt az idő, a tömeg lemegy a térre. A Széles-Bencsik-Bayer-Csizmadia Tours közlekedőedény-elve alapján csupán egy kis listázás és buszoztatás kérdése. A kvantummechanika szerint a megfigyelő befolyásolja a megfigyelt jelenséget, és a hullámfüggvény eszerint omlik össze. Hasonlóan alkalmazható a Kubatov-konjenktura a szavazókra: a szavazó aszerint omlik össze, avagy a Fidesz karjaiba, hogy hány listán van megfigyelve.
A matolcsyzmus-orbánizmus új paradigmájában Magyarország akarat, és képzet, ahol Orbán az akarat; és Matolcsy a képzet. Pardonnez moi, tündérmese. A kormányé a háború, és furcsamód övéké a békemenet is. Övék a bűn, és miénk a bűnhődés. Giró-Szász a nép ópiuma, Szijjártó pedig egyenesen a tizenötmilliós gestalt switch , az országos transzcendentális meditáció FIDE nagymestere. A matolcsyzmus-orbánizmus tovább viszi a lét határozza meg a tudatot tézisét, náluk a jobbféltekés, kreatív tudat határozza meg a baloldali létet. Pontosabban, épp ellenkezőleg, egyetlen, fatális argumentum ad ignorantiam határozza meg egy ország létét. És „léjét”.
Csakhogy azért mégiscsak közbelép az a materialista mocsár... Nem mindenhol dőltek be a fülkeforradalomnak, nyugaton azért a helyzet változatlan. Bár Orbán lehet maga a büszkeség, de az EU a balítélet. Az impérium kriticizmusa belép a felcsúti hodályba, és fémes kattanással leteszi a tízcentest egy kis smartphone-ra az elterpeszkedő pályázati észkombájn mellett: a félázsiai, múltba révedő „forradalomnak” és „szabadságharcnak” itt a vége. Itt az idő, itt az ideje a búcsúnak a tömeguszító fegyverektől. Világos?! Világos...
***
Schopenhauer "A világ, mint akarat és képzet"-ét végigolvasnám tisztáznom kell, hogy bár az a mű sem egy egészen épelméjű ember írása, de Orbán Viktorral párhuzamba állítani azért nem méltányos dolog, csak az irónia kedvéért tettem.