De szépen is hangzott a kampányban, hogy a magyar kis és középvállalkozókat kell támogatni, aztán kormányon a Fidesz-fiúk elfeledkeztek erről. Most egy sikeres magyar termék, a Tihanyi levendulaolaj fog megszűnni.
A termelők közleményükben szűkszavúan fogalmaznak:
Sajnos rossz hírt kell ezúton közölnöm. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park nem hosszabbította meg Tihanyban a levendulásunk föld-haszonbérleti szerződését (a döntést nem indokolták). Mindössze a 340 négyszögölnyi saját ültetvényünk maradt, ami olaj készítésére nem elegendő. Így huszonhat, levendulatermesztéssel töltött esztendő után befejeztük az olajnak való levendula termesztését, lepárlását. A tavalyi olaj-készletünk gyakorlatilag elfogyott. Tihanyi levendula-olajat ezután nem tudunk szállítani.
Több biotermék portálon is értettlenül állnak a majd három évtizedes valódi magyar sikertörténet vége előtt. Többen nem értik, miért kell egy értéket bezúzni? Miért kell munkahelyeket megszüntetni? Felmerült lehetőségként is, hogy tüntetnek a termelőért.
Annak ellenére dobták ki a sikertermék gyártóit -mindenféle indoklás nélkül-, hogy még Tihany polgármester is szót emelt a levendulások mellett, persze tette ezt olyan fideszes módjára. Egy bioportálnak írt válaszlevelét lehet így is értelmezni meg úgy is. Az említett oldal csak ennyi kommentet tett a polgármester levele alá:
"Engem nem nyugtatott meg ez a válasz sem. Azt hiszem, hogy sokan azt nem értik, hogy mi nem a tihanyi levendula miatt aggódunk úgy általában, hanem azért, hogy miért vették el ilyen hirtelen valakitől a tihanyi levendulát, aki nevet és presztizst csinált neki. Kész a név, kész a presztizs, van híre a világban, rendbe van téve az ültetvényt - akkor minden oké, tehát vegyük el "
Persze vannak olyanok is, akik újabb földmutyit sejtenek a dolog háta mögött. Valakinek megtetszett a tihanyi levendula biznisz. Igazából, mi sem lennénk meglepődve ha a Nemzeti Dohányboltokhoz, vagy a kajászói földekhez hasonlóan a tihanyi levendulaföld is valamelyik a hatalommal csókos ember magánkertjévé alakulna.
Ezt egyenlőre nem tudjuk, de hamarosan ki fog derülni.
Mindenesetre szomorú, hogy nem az első nemzeti értékünk megy tacsra, egy magát nemzetinek hirdető kormány ideje alatt. Jójó, vannak új nemzeti értékek, pl a Nemzeti Dohányboltok. Nevetséges és szánalmas.