Vannak emberek, akik meg vannak arról győződve, hogy minden, amit tesznek, az csakis jó lehet, nem képesek semmilyen kritikát sem fogadni, pláne elgondolkodni és tanulni belőlük. Az ilyen embert egoista bunkónak hívják, és rendszerint nincsenek is barátai. Ugyanennek megvan a közösségre (nemzetre) vonatkoztatott változata: a nemzeti egoizmus avagy sovinizmus, amikor valakinek hitvallása, hogy a saját nemzete csak makulátlan lehet, és aki mást állít, az a nemzet ellensége. (Amikor Horn Gyula miniszterelnökként elnézést kért a magyar állam nevében a zsidóságtól, akkor is valaki a Parlamentben rögtön lehazaárulózta. Erről beszélek.)

Az is baj, ha valaki a saját szüleinek vagy más rokonainak a hibáit nem meri néven nevezni, mert azt hiszi, hogy az a családi összetartozás durva megsértése lenne. Így ahelyett, hogy – minden gyermeki szeretete mellett – objektívan értékelné, amit otthonról kapott, sajnos továbbviszi az öröklött komplexusokat. Ezért ugyanolyan rossz házasságban fog élni, mint amilyen a szüleié volt, és ugyanúgy veri a gyerekét, mint ahogy őt verte az apja.  Ugyanennek a másik változata, ha valaki a saját közösségének a történelméből képtelen a hibákat és bűnöket objektíven értékelni. Így a nemzetének sem abban válik a javára, hogy azokat belássa és korrigálja, hanem szőnyeg alá söprésével csak azt éri el, hogy az a nemzet azokba újra belesétáljon.

Matolcsy Györgyöt sok mindennel lehet vádolni, mindenféle retyerutyája történelmi bűneiért viszont nem. Ezt maga Ungváry Krisztián is elismerte, a Stop-interjúja utáni miniszteri reakcióra adott viszontválaszában több ízben is. Persze lehet lovagolni azon, hogy konkrétan azt mondta: „Olyan családról beszélünk, amelynek komoly "érdemei" voltak a zsidók és németek gazdasági megsemmisítésében.” Tehát komplett családról beszélt, ami nem túl szerencsés megfogalmazás - de egyértelmű, hogy nem azt gondolta, hogy egy üknagybácsi gonoszságáért hetedíziglen kell felelnie minden Matolcsynak. (Mint ahogy Matolcsy György személyes agymenéseiért sem felelős senki más, csak ő maga.) Persze Matolcsy Mátyás, a két háború közti, fajvédő politikus személye a jelenlegi miniszter ezernyi hülyesége mellett sem került volna elő, ha amaz nem szól hozzá a vészkorszako(ok)hoz, és nem kezdi el ő is a „nem védtük meg honfitársainkat” kezdetű/végű/tartalmú kánont. (Vö.: Áder @ Jeru: „a magyar állam [...] tétlenül szemlélte a vérzivatart”.) Márcsak mert ugye zsidó, cigány, sváb, szlovák, kommunista, kulák és egyéb honfitársainkat a magyar államnak leginkább saját magától kellett volna megvédenie.

Matolcsy Györgynek tehát sok hibája, urambocsá bűne van, de ezektől függetlenül a lajstrom most is bővült eggyel. Úgy érezte: valaki betámadta, és ahelyett, hogy nyugodtan, higgadtan válaszolt volna az őt érintő kijelentésekre, zsigerből visszatüzelt. Akár még ki is kérhette volna magának, hogy valami régi, oldalági felmenőjének bűne miatt őt vagy ma élő családtagjait bárki kikezdje. Teljesen jogos lett volna, ha ezt kulturáltan teszi. Ám ehelyett azonnal hárít, hazugsággal vádol, vagdalkozik ész nélkül („a nemzetgazdasági miniszter cikkei”-ről például ki beszélt?), és reflexből tagad mindent - mindezt két sorba összesűrítve. (A második válaszában meg már egyszerű kérdéseket is méltánytalan támadásnak nevez. Ha Ungváry azt kérdezi tőle, hogy miniszter úr, mennyi az idő, minden bizonnyal arra se felel mást.) Matolcsy nem a saját érintettségét tagadja (ami abszolút jogos lenne), hanem egyáltalán a családja valaha volt minden tagjáét, így Matolcsy Mátyásét is. Ráadásul mindezt a pozíciója mögé bújva, a minisztérium honlapján – plusz most hirtelen európaiként tünteti fel magát, ami a keletről hozott piros pont sztorija után nemkicsit hiteltelen. Mint ahogy Matolcsy György úgy egészében az, de nem a felmenői miatt: ő saját erőből küzdötte le magát ilyen mélyre. Miniszternek is szar, embernek is szar, ez az igazság. (És most állítólag még jegybankelnök is lesz belőle. Ajvéból jelentik.)

Nyilván nem egy kényelmes helyzet, ha valaki azzal szembesül, sőt talán nem is először, hogy milyen rokonokkal áldotta meg a sors. Mint ahogy az se, hogy egy olyan országba születtünk, ahol többször, többféle borzalom történt meg; egy olyan államba, ami – vagy annak jogelődje – ezekért konkrétan felelős volt; és egy olyan társadalomba, ami úgyszintén. De ezzel tudni kell mit kezdeni, és nem az a megoldás, amit Matolcsy György választott. De jelentkezzen, aki valaha is mást várt tőle.