Az LMP-ben a hétvégi pártszakadás-kilépés-leválás (hívjuk, ahogy akarjuk) nem előzmények nélküli, és a törésvonalak is már régóta látszottak. Meg egyáltalán az, hogy az LMP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem csak azért, mert a szavazói cserben hagyták, hanem mert - alighanem tapasztalatlansága folytán - belegyalogolt a már jól ismert csapdahelyzetekbe, és így a politika éppen, hogy náluk nem lett más. A mássá tétel legalább három fő pontban hibázott: a demokratikus struktúra, az ideológiai tisztaság, valamint a párbeszéd és együttműködés terén - így abban sem volt megegyezés, hogy merre menjenek tovább.

fotók: a párt hivatalos képtára a picasa-n

1. Schiffer András. Nem valószínű, hogy az a bizonyos más politika, amit az LMP eredetileg elképzelt, az a minden pozícióba az utolsó pillanatig kapaszkodó pártvezérek újratermelése  lett volna. Pedig amikor Schiffer András helyett 2012 januárjában Jávor Benedek lett az új frakcióveető (az LMP-nek hivatalosan nincs elnöke, tehát ez az elérhető legmagasabb pártpozíció), rögtön bejelentette, hogy otthagyja a pártja minden felsőbb szervét is: ha nem lehet övé az utolsó szó, akkor inkább kivonul mindenhonnan: Majd meglátják, mi lesz itt nélküle.  Nem egy csapatjátékos típus, képtelen úgy együtt dolgozni, ha nem ő lehet a körzeti atyaúristen. Ám ehhez képest ősszel megint visszatért, és gusztustalan nyomulása következtében a belső ellenfelei is inkább megszavazták, csakhogy a frakcióbéke helyreálljon. Ám ettől ő maga még nem változott meg, és – ahogy sejteni lehetett – vagy ő távozott tényleg mindenhonnan, vagy a fél párt. Ez utóbbi történt.

A belső pártstruktúra pedig minden, csak nem demokratikus: a helyi LMP-s vezetők és képviselők, akik lokálisan együttműködtek volna az MSZP-vel, még ha csak jobb híján, stratégiai okokból is, a központtól erre határozott tilalmat kaptak. Az LMP is egy piramisszerű, felülről vezérelt párttá vált, akár a Fidesz, csak jóval hamarabb.

2. Ideológiai határozatlanság. A politika mássá tételének egyik első állomása az elvtelen érdekpolitizálás felváltása kellett volna legyen. AZ LMP valóban nem is képviselt különösebben semmilyen érdeket, de mivel nem volt egy komplex ideológiai talaja, elveket sem tudott. Egyszerűen az MSZP, az SZDSZ és az MDF leszedálódása következtében létrejött, centrista űrt töltötte ki. Azokat a szavazókat akarta magába olvasztani, akik nem akartak sem a régi, sem az új garnitúra mögé állni, és nem fasiszták – de ez önmagában kevés. Persze, kiálltak a polgári liberális értékek: a társadalmi sokszínűség, integráció és elfogadás mellett, amelyek alapvetően baloldali-liberális értékek, de mára már minden demokratkus berendezkedés alapjai. Ja és persze megtalálták ezt a zöld ökopárt-sablont, ami önmagában szintén csak egy üres váz. Az egy-ügyű pártok (one-issue parties) önmagukban nem hosszú életűek, így a zöld gondolat mellé ki kell dolgozni a többi szakpolitikai állásfoglalást is, megfelelő ideológia mentén. Az Európai Zöld Párt (aminek az LMP is teljes jogú tagja) inkább bal felé tolódik el, Európa legtöbb országában (főleg Németországban) a helyi szocdemek és a zöldek egymás természetes szövetségesei, ugyanígy az Európai Parlamentben is létezik stratégiai megállapodás a zöldek és a szocialisták (amely pártnak pedig az MSZP a magyar tagjai) között. Ám az LMP láthatóan erről láthatóan nem akart tudomást venni, de erről bővebben majd lentebb.

Idővel kirajzolódott az LMP-ben is egy markáns baloldali csoport (pl. Scheiring Gábor, Dorosz Dávid – ők mindketten a kilépők között vannak), ami inkább az „Északi Zöldek” politikáját követte, de azt nem sikerült elérniük, hogy a párt deklarálja a baloldaliságát. Például mert az fölvetette volna a magyarországi main stream baloldalhoz, konkrétan az MSZP-hez való viszony kényes kérdését is. Ám enélkül már végképp nem maradt egy észérv sem, ami miatt erre a pártra kéne szavazni. (E legutolsó kérdésre Karácsony Gergely adott frappáns választ, amikor kijelentette, hogy a parlamenti pártok közül ő az MSZP-t érzi az LMP-től a legmesszebbinek. Tette ezt úgy, hogy a másik két választható opció, amit mond, a Fidesz és a Jobbik lett volna.)

3. A párbeszéd hiánya. A 2010 előtti (és főleg az azutáni) közélet legfőbb hiányossága talán a normális párbeszéd teljes elfelejtése volt. Éppen egy olyan új erőre lett volna szükség, ami példát mutat e téren – ám az LMP politikájának egyik fő sarokköve éppen a bármiféle kommunikációtól való totális elzárkózás volt. Ehelyett ütöttek jobbra is és balra is, ám nem mentek előre, mert nem volt merre. Részükről a Jobbikkal az volt a baj, hogy cigányozik (szó ami szó, Schiffer szorgosan szólalt föl a nácik ellen), a Fidesszel az, hogy egypártrendszert épít – az MSZP-vel meg az, hogy őmiatta van most ez a trutyi. Azt már senki nem kérdezte meg, hogy az LMP a Zelmúltnyolcévben miért nem tett semmit ez ellen? Miért csak 2008-ban alakultak meg, és miért csak akkor küldték el az MSZP-t a vérbe, amikor az már magától is ment? Azt meg már meg se merem kérdezni, hogy az esetleg fölmerült-e bennük, hogy az akkori kormányt megóvják a jövendő katasztrófától?

Mindenesetre az MSZP-től – mint egyetlen másik számottevő ellenzéki erőtől – való éles elzárkózás nagyon súlyos károkat okozott az LMP-nek (főleg a már említett, európai szintű együttműködés fényében). Érthető, hogy féltették az önállóságukat, de azért meg lehetett volna teremteni egy normális, de kritikus, távolságtartó, de jószomszédi viszonyt, az önfeladás legkisebb jele nélkül. Ám az LMP erre képtelen volt, amiben nyilván benne voltak Schiffer András ifjúszoci kora óta magában hordozott személyes sérelmei is.

4. Merre tovább? Kérdés ezek után, hogy a kilépők szervezete, a Párbeszéd Magyarországgal Platform (PM) miért pont az Együtt 2014-gyel keresi a kapcsolatot? Egyáltalán az E2014 – és gerince: a Milla – mit tett le az asztalra azért, hogy egyszer csak valamiféle összellenzéki ernyőszervezetként akarjon föllépni? Oké, rendeztek évente két utcabulit, ami szépnek szép, de valljuk be: ez még nem elég semmire. Ezért is hozták be kívülről Bajnai Gordont, aki már egyszer volt is miniszterelnök, és akkor már állt mögötte egy párt – bizony, az MSZP. Ennek ellenére Bajnai nem kimondottan baloldali, inkább egy kapitalista pénzügyi szakember, akinek az elsődleges célja 2009-ben is az államháztartás rendbetétele volt, és 2014-ben is az lesz. Ez önmagában rövidtávra elég is, hosszútávon viszont komoly, társadalmi felzárkóztató programok kellenek, amikhez se Bajnai, se bárki az E2014-ből nem ért.

Ha a PM-nek derogál az MSZP, akkor a kilépőknek inkább valahol attól balra kellett volna szövetségest keresni, mondjuk a Zöld Baloldal vagy a Munkáspárt 2006 háza táján. De így csak láthatóan odacsapódtak az első helyre, ahol hétfőn is volt félfogadás. Viszont az E2014 alighanem le fog ülni az MSZP-vel tárgyalni (csak még nem tudni, miről), szóval valamiféli ellenzéki összefogás mégis érőben van, még ha az LMP maradéka abban nem vesz majd részt. Már nem is hiányoznak annyira.