Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

A Hallgatói Hálózat pártfóbiája

2013.01.12. 20:38 | Brendel Mátyás | 8 komment

Címkék: tandíj haha ellenzék diáklázadás

Egy biztos, hogy sok ezer naiv, álmodozó, szanaszét tévelygő kis hal nem fogja legyőzni a nagy halat.

***

Emlékeztek még a Helyzet Van diákmozgalomra, amely 2010 végén tüntetett a sajtószabadságért?! Emlékeztek még, hogy ezen mozgalom egyik legfontosabb rögeszméje volt, hogy a politikusokat távol tartsa magától és a tüntetéseiktől?!

Ma, 2013-ban van egy kísértetiesen hasonló diákmozgalom, a Hallgatói Hálózat, amelynek szintén ez az egyik legnagyobb rögeszméje. Ennek egyik eklatáns megnyilvánulása egy blogbejegyzés, "Pártok kíméljenek!" címmel, melyet a HaHa Facebook oldalán igen egyetértően közölt.

Kezdjük azzal, hogy két év nagy idő, kissé változott a helyzet. 2010 végén még meg is lehet érteni, hogy a politikai pártokat megpróbálták távol tartani, mert még messze voltak a választások, nem volt még szükséges a pártokat bevonni a dologba. Sajnálatos módon azt is megjegyezzük, hogy a Fideszes agymosás, az elmútnyócávezés akkor még igen erősen megült a buta emberek fejében. Megjegyzem, az ilyenek ellen nem azzal kell harcolni, hogy teszünk rá még egy lapáttal!

De vajon mi van ma a Helyzet Van mozgalommal? Jelentem, semmi. Van 1000+ rajongójuk, nem értek el semmit, nem szerveznek semmit, nem csinálnak semmit. Most kicsit nyüzsögnek, már nem a sajtószabadság miatt, hanem pont a tandíjas tüntetések miatt. Hát végül is diákok, bizonyára van egy elég nagy átfedés a Hallgatói Hálózattal.

Voltak itt közben más civil szervezetek is, amelyeknek hasonló rögeszméi voltak. A Szolidaritás is így kezdte, aztán belátták, hogy egyedül nem megy, ők elég hamar barátságosak lettek a pártokkal. Elég halvány tüntetéseket szerveztek, meg is kritizáltam őket, elmondván, miben látom az okokat. Ma az E14-ben alkotnak egy kis pólust.

A másik pólus az E14-ben a Milla. Ők is végig antipolitikus szövegeket mondtak, volt nagy civil álmodozás, aztán a végén bementek az E14-be, és kiegyeztek egy politikussal, aki még miniszterelnök is volt. Bajnai Gordonnal. Miközben Juhász tovább nyomja az antipolitikusos szövegét, Bajnai Gordonnal vannak egy mozgalomban. Juhász Péter innentől nem csupán rögeszmés, hanem komolytalan alak. De ezt is megírtam már.

Van még két politikai párt, amely hasonló húrokat penget, csak ők abban a változatban, hogy 2010 előtti politikusokkal nem állnak össze. Ez a 4k! és az LMP. A rögeszméjük olyan erős, hogy egymásra is találtak, és egymással egyezkednek. Másokkal nem. Összesen van vagy 5 százalék támogatásuk, ha el nem olvadt azóta, válságban vannak, szét is mehetnek, 2014-ben kérdés, hogy egyáltalán bejutnak-e a Parlamentbe, vagy, hogy tudnak-e egyáltalán országos listát indítani. De erről is írtam már.

Az egész kérdésben az az érdekes fordulat, hogy van még egy külföldi történet, amely igen tanulságos, és még csak nem is magamnak kellett előbányásznom, hanem a Hallgatói Hálózat maga adta a kezembe az érvet.

Ők nagy buzgalommal írtak a tavalyi kanadai diákmozgalomról, amely végül sikeres lett. A saját blogjukban írtak erről, és lelkesítő szándékkal tették közzé, hogy lám-lám, van értelme küzdeni.

Igen ám, de van ennek az írásnak egy mondata, amely elgondolkodtató:

"Nyár végén Québecben választásokat tartottak, amin Charest pártja vereséget szenvedett. A megválasztott új kormány hivatali idejének első napján bejelentette a Bill 78 visszavonását, valamint az egyetemi tandíjak befagyasztását."

Ha pedig utána nézünk a részleteknek, akkor a következő történet bontakozik ki:

1) A Diákok a tüntetést március elején kezdték.

2) Május végére 150000 diák sztrájkolt

3) Május végén a kormány berekesztette a tárgyalásokat

4) Szeptember elején választások voltak

5) A választás másnapján az új kormány tette meg azokat az intézkedéseket, amelyek a diáklázadás sikerét jelentették

6) A diákok egyedül semmiféle sikert nem értek el a nyár folyamán

7) A diákok összefogtak a baloldali pártokkal

8) A diákok sikere annak köszönhető, és csak annak, hogy összefogtak a baloldali pártokkal, és elérték a kormány bukását.

Ha pedig ezt meggondoljuk, akkor a tanulság igencsak elgondolkodtató a HaHa számára, mert ezek szerint a tanulság az, hogy:

1) Össze kell fogni a baloldallal

2) Sikert 2014 után érdemes várni

3) 2014-ben a Fidesz bukására kell játszani

4) A baloldali pártokkal való egyeztetés pont azt kell, hogy szolgálja, hogy 2014-ben az új kormány olyan döntéseket hozzon, amelyek a diákoknak is elfogadhatóak.

2014-ig sok idő van még. Természetesen addig tüntetni, sztrájkolni is kell, mert pont ez a kormány buktatásának eszköze. Dolgozni kell a kormány megbuktatásán. A diákoknak is, és az ellenzéki pártoknak is, és közösen is.

Nem azt mondom ezzel, hogy a diákoknak semmi dolguk, azt sem, hogy a civil szervezeteknek semmi szerepük a politikában. De azt fel kellene fogni, hogy a modern demokráciák képviseleti demokráciák, a törvényhozó szerv a Parlament. Következésképpen a változáshoz a végső lépést a Parlamentben teszik meg. Sikert csak úgy lehet elérni, ha a Parlament olyan törvényt hoz. Persze, aki bízik az Orbán kormány kompromisszum-készségében, az játszhat még arra, de akkor az naiv. Az elmúlt hónap eseményei szerintem világosan megmutatták, hogy az Orbán-kormány éppen csak annyit enged, hogy a vitorlából kifogja a szelet.

Az pedig elég nyilvánvaló számomra, hogy a decemberi tüntetéseket a HaHa önerőből nem tudja überelni. Kanadában 450ezres tüntetés volt, és 150ezren sztrájkoltak. Ezt Magyarországon megközelíteni sem fogja a diákmozgalom. Aztán lehet itt Nagy Navarro Balázs féle mártírt játszani, lehet itt februárban hárman tüntetni, de értelmes ember tudja, hogy mikor kell abbahagyni, vagy ha folytatni akarja, akkor kivel kell összefogni.

A HaHa akármilyen nehezen is fogja fel, de a demokráciánkban a civil szervezetek szerepe az, hogy vagy pártokká alakulnak, vagy valamilyen komoly szervezetté, amelynek eszközei és jogai vannak, vagy összedolgoznak a pártokkal. Vagy, a civil szervezeteknek lehet olyan szerepe, hogy új témákat készítenek elő, lehet az a szerepe, hogy új ügyeket kezdenek el. Lehet az a szerepük, hogy pártoktól idegenkedő embereket is mozgósítsanak. De valamikor ezeknek a témákkal és ügyekkel el kell jutni a pártokhoz, akik meg is tudnak valósítani valamit. Ha pedig a kormánypárt nem képes érdemi konzultációra, akkor az az ellenzék kell, hogy legyen.

A HaHa Facebook oldalán a vita során írták le azt az érvet, hogy a pártok ne civil szervezetek hátán akarjanak népszerűséget szerezni. Én azt gondolom, hogy ez így primitív hozzáállás. A pártoknak ugyanis az a feladatuk, hogy népszerűséget szerezzenek, és pont az a lényeg, hogy a jó pártok azok, akik jó ügyekben jó oldalra állnak. És vice versa: az emberek és a civil szervezetek pont azzal tudják befolyásolni a pártokat, hogy "jutalmazzák" őket akkor, amikor jó oldalra állnak. Vagy azokat a pártokat "jutalmazzák", akik jó ügyekben jó oldalra állnak.

Az lenne az ország vége, ha azok a pártok, akik jó kérdésekben a jó oldalra állnak, nem lennének népszerűbbek ettől. Az lenne a vég, ha a pártok népszerűsége nem tükrözné semennyire sem azt, hogy milyen ügyek mellé álltak. Az is, ha a pártok nem állhatnának ügyek mellé. Vagy kizárnák őket mindenféle ügyekből.

Ami itt a pártok részéről a jó vagy rossz viselkedés kritériuma lehet az az, hogy kihasználni akarják-e a civil szervezeteket, vagy partnerként tekintik-e őket. De ez csak akkor derülhet ki, ha a civil szervezetek elkezdenek velük szintén partnerként tárgyalni. És azután el lehet határolódni olyan pártoktól, akik kihasználni akarják a civil szervezetet. De csak azután, és ezzel az indokkal. A puding próbája az evés. Aki kóstolás nélkül tolja félre az összes pudingot, az nem diákhoz méltón viselkedik, hanem rakoncátlan kisgyerek.

Ahogy azt már az LMP-ről is megírtam, független, karakteres úgy lehet egy szervezet, ha tárgyal, de a tárgyaláson határozottan lép fel, és elvszerűen. Független, karakteres önálló az lesz, aki leül tárgyalni, de a tárgyaláson ki tudja harcolni, hogy komolyan vegyék. Nem pedig az, aki le se mer ülni tárgyalni, mert hátha felmásznak a hátamon. Tessék leülni, és nem engedni!

Végül is a Fidesz nem tárgyal a Haha-val, mert le se szarja. A Haha nem tárgyal más pártokkal, mert derogál neki. A Hahával nem tárgyal senki. Ennek vajon mi lesz a vége?! Nem elehetne megmutatni a Fidesznek, hogy a Haha tárgyalóképes, komoly szervezet azzal, hogy más pártokkal tárgyalnak?! Mondhatja-e a Fidesz ezután azt, hogy a Haha az ellenzék bábja?! Nehezen, mert erre azt lehetne válaszolni, hogy a Fidesz tolta oda. Kérem, nincs abban semmi pártosság, ha az ember oda megy, ahol szóba állnak vele.

Hasonlóan, ha valakiktől, akkor a diáktól várhatjuk el leginkább azt, hogy tanuljanak a történelemből, például a kanadai diákmozgalom sikeréből. Mert a diákoknak a tanulás a legfontosabb feladatuk. És "az életnek tanulsz fiam, nem az iskolának"! Hát ha most, itt nem tudnak tanulni, akkor minek járnak egyetemre?!

A Haha, miközben arra hivatkozik, hogy nem akarja megosztani a híveit azzal, hogy pártokkal kerül kapcsolatba, vígan reklámozza magát a Quimby Kiss Tiborjával, aki megosztó személyiség, ráadásul semmit nem tud teljesíteni a követeléseikből. A Haha, miközben azt követeli, hogy velük konzultáljanak, simán letiltja a Facebook oldaláról azokat, akik a követeléseikkel egyetértenek, de a módszereikben javaslatokkal élnek. Akik csak annyit mondanak, hogy "nem ezt kéne csinálni a célok elérése érdekében, hanem azt". A Orbán Viktor Facebook oldalán mondjuk az ellenzéket letiltják, akkor a Haha oldaláról azt mondhatjuk, hogy még platformok se lehetnek. Csak a hivatalos irányvonal létezhet, csak a "lenini út". Ennyit a grassroot democracy-ról.

A HaHa logója azt ábrázolja, hogy sok kis hal megeszi a nagy halat. De ez a sok kis hal csak szervezetten, összefogva tudja legyőzni a nagy halat, és ehhez az ellenzék is hozzátartozik. A magyar diákság nem olyan erős, nem olyan radikális, hogy egymaga forradalmat csináljon. Ez most már eldőlt. Akkor pedig a pártokra szükség van.

Egy biztos, hogy sok ezer naiv, álmodozó, szanaszét tévelygő kis hal nem fogja legyőzni a nagy halat.

· 4 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr685014535

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pártok kíméljenek 2013.01.27. 01:05:21

A tegnapi hallgatói fórum méretei elmaradtak a korábbi rendezvényekétől, azonban nem kevésbé fontos döntéseket hoztak meg a résztvevők. Ezeket nem kívánom részletezni, hiszen szinte mindenhol lejöttek, hol pozitív, hol pedig negatív előjellel. Én mindö...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.13. 15:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Pártok nélkül is van élet 2013.01.13. 13:24:10

Hogy miért akarja magát a pártoktól távol tartani a Hallgatói Hálózat? Mert van eszük, és nincs egy olyan vezetőjük (még), aki őket is bele akarná mosni az ilyen szintű politizálásba.Ha egy diákmozgalom engedi, hogy elkurvuljon, véleményem szerint az...

Trackback: Elszalasztott lehetőség 2013.01.13. 10:44:15

A hétfői bejegyzés már érintette a pártok és a decemberben kibontakozó ifjúsági mozgalom viszonyát. A fórum résztvevői úgy határoztak akkor, hogy elutasítják a pártokat. Ez azonban egy elszalasztott lehetőség! A legfőbb probléma, hogy abból az alapvet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2013.01.13. 04:07:19

ezt a posztot twitteren is meg lehetett volna írni: Feküdjetek le magatoktól mert úgyis meg lesztek baszva.

Hát kösz, ebből nem kérünk. Azért a "párt"-ról sokat elmond, hogy a 8 év alatt gondosan betárazott gépfegyvereikkel csak a mi vízipisztoly csatánkba mernek beszállni, maguktól lőni még egyet nem mertek ugyan abba az irányba. Sőt, a nehéztüzérséget csak lebegteti, harcolni retardált légpisztolyokat küld.

és egy személyes üzenet ami innen biztos célbaér:
Szanyi úr, ön tetű a paradicsomban!

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.13. 07:25:57

@RuinDone:
Ezt Te írtad: "A magyar fiatalok magukra találtak és elkezdték lerakni Magyarország következő ezer évének alapjait, mindnyájan a történelem részesei lettünk."
Érthető.

Amit most írtál, annak semmi értelme.
Kölcsönös támogatások nélkül senki nem jut sehova. Márpedig van közös cél is, vagy nem?
És, hogy jön ide Szanyi?
Akkor már inkább arról érdeklődj, hogy mitkeresettazOszkóavizerbe?

Kékcsillag 2013.01.13. 07:29:22

Szerintem nagyon jó az okfejtés, és nagy igazság van az írásban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.01.13. 07:44:17

@RuinDone:

1) Szanyi Tibor nem tudom, olvassa-e ezt a blogot, pláne niemandok kommentjeit.

2) Nem tudom, melyik nyolc évről beszélsz. Tegyük fel, hogy az MSZP-SZDSZ 8 éves kormányzásáról. Bocs, de miféle gépfegyverekkel és ki ellen kellett volna menni, amikor kormányon voltak?!

3) Kösz, de nem kérünk a káoszból. Pont ez a baj veletek, hogy naiv kis hülye anarchisták vagytok. A neved szerint te csak romokat tudsz csinálni. Kösz, olyan hálózatból sem kérünk, amely csak rombol, de nem tárgyal!

Wilkomirski 2013.01.13. 15:34:15

Az a helyzet, hogy a HaHa kilátásait illetően Brendel Mátyásnak teljes mértékben igaza van. Muszáj lesz kapcsolatot keresni az ellenzék vezető erőivel, ha nem akarnak eltűnni, mivel nem eléggé harcosak és erősek ahhoz, hogy önálló ellenzéki erőként létezzenek.

Szóval itt lenne az idő, hogy a hallgatók újabb lépést tegyenek politikai értelemben vett felnőtté válásuk felé, és szembenézzenek saját, az elmúlt 2, 8, 22 év politikájával és politikusaival szembeni előítéleteikkel.

Locassen 2013.01.14. 11:56:38

ezzel az okfejtéssel azért van egy apró probléma.

amíg a HaHa, vagy bármelyik másik szerveződés fenntartja a pártoktól való távolságot, addig tud a klasszikus érdekképviseleti eszközökkel hatásosan és a társadalom szimpátiája mellett emberkedni - ha ügyesen csinálják.

Onnantól, hogy összebútorozik az ellenzéki pártokkal, két dolog történik:
1. a kormány kap egy erős adut a kezébe, miszerint "ezek valójában a komcsik / Ron Werber / Gyurcsány Ferenc trójai falovai voltak mindig is, és nem a diákok érdekét képviselik, hanem hatalmat akarnak
2. abban az esetben, ha 2014-ben kormányváltás történik, és ne adj' isten csalatkozniuk kell a változástól remélt sorsfordulásban (történt már ilyen nem egyszer), ráadásul a vezetőiket a klasszikus divide et impera elvvel lekenyerezik a hatalom új birtokosai (ilyen is volt), gyakorlatilag taccsra megy az egész, de minimum súlyos hitelvesztést szenvednek el.

feltűnhetett volna már, hogy oka van annak, hogy a kormányellenes kezdeményezések tekintélyes része úgy kerüli a volt MSZP-SZDSZ establishmentet, mint a pestisest...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.01.14. 20:16:18

@Locassen:

" a társadalom szimpátiája mellett emberkedni - ha ügyesen csinálják."

honnan veszed, hogy a társadalom szimpátiájának előfeltétele az, hogy ne tárgyaljanak pártokkal?!

"2. abban az esetben, ha 2014-ben kormányváltás történik, és ne adj' isten csalatkozniuk kell a változástól remélt sorsfordulásban (történt már ilyen nem egyszer), ráadásul a vezetőiket a klasszikus divide et impera elvvel lekenyerezik a hatalom új birtokosai (ilyen is volt), gyakorlatilag taccsra megy az egész, de minimum súlyos hitelvesztést szenvednek el."

azt tudnám, hogy akkor mi a faszt képzelsz, mi lesz 2014-ben?! tegyük fel, hogy az ellenzék nyer, és a HaHa utána sem fog velük tárgyalni?! mindenből ki akar maradni?! aztán a kormány vagy valami olyasmit csinál, ami közel áll a HaHa elképzeléséhez, akkor NEM A HAHA érte el a dolgot, és kimarad belőle. vagy olyat, ami ellenkezik vele, akkor meg szívás. hogy a faszban akar a HaHa elérni valamit?!

máshogy fogalmazva: a társadalmi egyeztetés nagyon fontos. de a HaHa pont ez elől zárkózik el.

"feltűnhetett volna már, hogy oka van annak, hogy a kormányellenes kezdeményezések tekintélyes része úgy kerüli a volt MSZP-SZDSZ establishmentet, mint a pestisest..."

feltűnhetett volna már, hogy ezek a kezdeményezések úgy mentek le a levesbe, mint a huzat. egyedül az E14-nek van jelentős támogatottsága, és nini, azok szóba állnak a pártokkal.

a nagy MSZP ellenesség befuccsolt. mindenhol.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.01.15. 06:41:37

@Locassen: még valamit. a HaHa az LMP-vel sem tárgyal. arra meg még annyira sem működik a "gondolatmeneted". valami más, nagy betegség van itten.
süti beállítások módosítása