Eugene Delacroix: A szabadság vezeti a népet

A vége pedig vagy az lesz, hogy az ország, mint egy nagy, elhagyatott szemétlerakó, egyszer csak összeroskad, kigyullad, és elég; mint a náci Németország vagy Franco rendszere, vagy pedig az, hogy az a maradék lusta és buta ellenzéki a végén azért csak megdönti a rendszert.

***

A magyar felsőoktatást tönkretevő durva megszorítások óriási felzúdulást keltenek az országban, melyek közül én a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalását emelném ki, mert érdekes a megközelítés:

"A határozatok a továbbtanulni vágyó fiataljaink közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására, a felsőoktatásból történő forráskivonás pedig ellentétes a nemzetközi trendekkel és nem felel meg a fejlett országok gyakorlatának és a magyar felsőoktatás leszakadásához vezet - tette hozzá a szervezet."

Rímel ez az utóbbi időben közhellyé vált adatokra, amelyek szerint rekord mértékű a külföldre emigráló magyarok száma. És rímel ez arra a divatra is, amely a különféle blogportálokon harapódzott el: tömegével jelentek meg a külföldre emigrálás tapasztalatait összefoglaló postok.

A külföldre emigrálásról szóló statisztikák és postok nagyobb részt a már dolgozó emberekről szól, míg az MRK jóslata egyetemistákról. Ez utóbbi is kézenfekvő jóslat, illetve jelenség, amelyre most hirtelen jó statisztikát nem találtam, de biztos nem véletlen az ilyen témában induló blog.

Nyilvánvaló, hogy mind a külföldi munka, mind a külföldön tanulás háromféle módon szűri az embereket. Egyrészt olyan emberek mennek inkább külföldre, akiknek ehhez megvan a minimális anyagi lehetőségük. Másrészt inkább olyan emberek, akik tehetségesebbek, és el tudják adni magukat a munkahelyen vagy az egyetemen. Harmadrészt olyan emberek, akik nyitottak erre (inkább balliberálisok).

Kissé túlozva tehát valószínűbb, hogy azok maradnak, akik tehetségtelenek, szegények és zárt világnézetűek (Fidesz-rajongók). Természetesen az emigráció nem ölt olyan mértéket, hogy azt mondhatnánk, hogy ma már értelmes ember például már nem is maradt Magyarországon, de ha ez a helyzet fokozódik, és évekig fennáll, akkor már komoly effektus alakulhat ki.

Több szempontból is drámai ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy például azok az emberek hagyják el az országot, akik az ország motorjai lennének. Természetesen lusta, eladhatatlan tudással rendelkező emberek is megpróbálkoznak az emigrálással, de akik tényleg stabilan, és tömegesen el tudják hagyni az országot, azok feltehetően inkább a hasznos emberek. Adódik, hogy ez a magyar gazdasági helyzet romlását tovább fokozza. Nehéz egy olyan gazdaságot felélénkíteni, amelyből nem csak tőkét, de jelentős, értékes munkaerőforrást is vontak ki. Különösen, ha rögtön egyetemtől kezdve.

A magyar társadalom reakciója erre a jelenségre ismét csak drámaian ambivalens lehet. Illetve már most is lehetett ilyen reakciókat olvasni a blogoszférában és újságokban. Az emberek egy része kézenfekvőnek tekinti a dolgot, maga is emigrált, tervezi, vagy irigykedve szemléli azokat, akik már megcsinálták. Sokan esetleg nem terveznek, és nem is álmodoznak ilyenről, de elfogadják, hogy ebben a helyzetben vannak, akik így döntenek. Van azonban egy olyan réteg is, amelyik egyfajta hazaárulásnak fogja fel a dolgot, vagy legalábbis negatív, elfogadhatatlan döntésnek. És nem csak a Békemenetes őrültek gondolkodnak így. Ráadásul szólnak érveke eme vélemény mellett.

Én magam emigráns vagyok, sok éve élek külföldön. Gyakorlatilag az egyetem elvégzése (a vége doktori, és igazi) után, többet dolgoztam külföldön, mint Magyarországon. Az emigárció nálam mindig egy gazdasági válsághoz kapcsolódott, amikor elvesztettem a munkám. Motivációm között volt természetesen nem csak a pénz, de a kaland is. Azt itt most nem fejtem ki, hogy milyen egyéb okokból jó külföldön is élni egy darabot.

De dolgoztam otthon is egy, majd két évet. Egy alkalommal úgy költöztem haza, hogy akkor most már otthon maradok, mert olyan anyagi alapot teremtettem meg, amely után el tudom fogadni azt a szürke életmódot is, amelyet például a magyar tudományos karrier adhat.

Tehát elfogadtam volna még a kis magyar valóságot is, dolgoztam volna úgy, hogy mindenféle meggazdagodás, vagy nyugati jólétről lemondtam volna. De még ez sem működött, jött a következő válság, és a következő majdhogynem kényszerhelyzet.

De ami a legfontosabb, hogy most már vagy három éve sorozatban döntök úgy, hogy ha lehet, nem megyek haza. És persze valahogy lehet. Eladható tudásom van, tehát valahol, külföldön találok munkát. És nagyon sok szempontból messze jobb ez, mint Magyarország. A havi nettó még mindig az otthoni bruttóval egyenértékű.

Namost 2006-ban, amikor hazatértem, jogosan lehetett felvetni, hogy például a magyar diplomámat kamatoztassam már otthon. Egyébként vittem annyi pénzt haza, hogy szerintem leszolgáltam az "árát" (nem úgy, mint Orbán). De most, ebben a rendszerben szerintem már senki nem követelheti jogosan azt, hogy menjek haza. És mástól sem. Amit én Magyarországért még mindig megteszek, az az, hogy blogolok, az az, hogy fenntartok egy lakást, fizetem a minimális rezsit, a távfűtést (a magyar állapotok bornírtságát mutatja, hogy fizetni kell), közös költséget, még fenntartom a lehetőségét, hogy ha ezt a rendszert megdöntjük, akkor még hazamehetek. De ha nem, akkor mibe menjek haza?! És ezt vállalom.

És itt van az a szempont, amely drámai az otthon maradóknak. Mert abban, hogy az ember külföldre megy, illetve nem megy haza, abban most már benne van ám az ellenzék és a zemberek is. Nekem most már nem csak az Orbán-kormány miatt nem akaródzik hazamenni. Egy ideje már ebben az is benne van, hogy ebben a q.va országban az emberek nagy része közönyös a politika iránt, nem tud semmit tenni, és nem bírnak kimenni egy tüntetésre sem. Nem csupán Orbán Viktorra, vagy a Fideszre, és a holdudvarra haragszom. Haragszom azokra az emberekre is, akik ezt megszavazták, és akik ezt 2010-ben tétlenséggel hagyták. És azokra is, akik a regnálásuk óta nem tettek semmit ellene. Evvel a q.va országgal az is baj, hogy ezt meg lehet tenni, ezt hagyják, ezt hagyjátok. Persze kivétel egy kisebb csoport, amely megtette a magáét.

És abból is elegem van, hogy a blogportálok "tartalom-managerei" (ja, bmeg, manager) sokszor barmok, abból is, hogy az újságok főszerkesztői is fantáziátlanok, a könyvkiadókról nem beszélve. Abból is, hogy mindenféle helyeken pozíciókban kontraszelekcióval kiválasztott, pozíciójukat féltő, tutyi-mutyi, hülye kiskirályok ülnek. Vagy például a DK vagy az LMP sem véletlenül nem tud elérni pár százaléknál többet. Hozzáteszem, az is zavar, amikor az MSZP-ben ül ott valami őskövület, akiről nem igazán látom, hogy milyen hozzáértéssel rendelkezik. Aki otthon él, az hasonló tapasztalatokkal rendelkezhet hivatalok, szolgáltatók, munkahelyek vezetőivel kapcsolatban.

Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szerintem nem csak én vagyok úgy, hogy Magyarországban nem csak az Orbán-kormány baj, hanem a mindennapi mentalitás, a mindennapi korrupció, és a mindennapi mocsár.Az Orbán-kormány csupán ennek a kikristályosodása, és persze a legnagyobb baj, mert ők tudják a legnagyobbat elqrni. Szerintem mások is vannak úgy, hogy az emberek tehetetlensége, lustasága is belejátszik abba, hogy külföldre megy, vagy marad. Én még nem, de szerintem sokan gondolják úgy, hogy ebből az országból azért kell menni, mert 2014-ben is a Fidesz fog nyerni, vagy Fidesz-Jobbik kormány lesz. Nagyon sokan tartanak egy 8 éves szívástól (konkrét németországi magyar barátom mondta). És kérem senki ne jöjjön az elmútnyócévvel, mert akkor nem emigráltak ilyen tömegesen az emberek, tehát tény, hogy jobb volt. Abban a 8 évben simán lehetett Magyarországon élni, volt remény. Most nem nagyon látszik. Sőt, a 8 évnél is  durvább kilátás a diktatúra, a ki tudja meddig szenvedés.

A helyzet tehát drámai és ambivalens. Tovább fokozza a bajokat, hogy az emigráció persze arra is negatívan csatol vissza, hogy egyáltalán van-e remény. Megint durván fogalmazva, nem csak arról van szó, hogy elmennek az okosak, szorgalmasak és tehetségesek, hasznosak; és maradnak a buták, tehetségtelenek, lusta naplopók, és a gazdaság lemegy a béka segge alá. Ha a politikai változás felől nézzük a dolgot, akkor itt is megvan a negatív visszacsatolás: elmennek a balliberális, értelmes, aktív, tenni akaró emberek, és marad a jobboldali, hülye, passzív tömeg. Megint sarkítva.

Mondom, erősen túlozva azt mondhatjuk, hogy azért lesz egyre kevesebb esély megdönteni a rendszert, mert aki ehhez elég okos, elég bátor, elég tehetséges, az inkább elment az országból. Aki marad, az vagy Fideszhívő, vagy, ha ellenzéki is, akkor is inkább lusta, tehetségtelen ember. A maradóknak egyre nehezebb lesz bármit is tenni. Ugyanakkor egyre inkább érdekük valamit tenni.

Tekinthetjük ezt a dolgot kaján vigyorral is, és külföldről ez is egy lehetséges szemlélete a dolgoknak. Gondolhatunk arra, hogy de hülye ez az Orbán, a végén a hülyék és lusták királya lesz, neki ennyi maradt. Aztán az is lehet, hogy "felakasztják" (nem ajánlás).

Meg lehet kérdezni, milyen alapon oktatok ki embereket, miért nem próbáltam én korábban megdönteni ezt a rendszert. Próbáltam. Már 2010 előtt is azt mondtam, nem szabad a Fideszre szavazni, diktatúra lesz. Nem sokat tudtam (tudtunk) elérni, a nagy, hülye embertömeg miatt. De megtettem, amit a haza megkövetelt. Tiszta a lelkiismeretem.

Gondoljuk csak meg a náci Németország történetét! 1933 után olyan tömegben hagyta el Németországot az értelmiség, illetve az olyan emberek hada, akik veszélyben érezték magukat, hogy 1939 körül már alig volt az országban olyan, aki náciellenes, értelmes, aktív ember lett volna. 1939 környékén a náci Németországban voltak nácik, voltak ágyútöltelékek, voltak megalkuvók, voltak passzívak, voltak beletörődöm emberek, voltak olyan szegények, akik mozdulni sem bírtak. De olyanok, akiknek akaratuk, tehetségük, módjuk is lett volna a nácizmus megdöntésére, olyanok már a kritikus tömeg alatt voltak. Nem is nagyon lehetett más vége, mint a háború, és a halál, és külső erőknek kellett helyreállítaniuk az országot, mert belső erőforrás már alig volt erre.

A náci Németország sajnálatos módon az egész világ ellen "szabadságharcot" vívott, így rövid időn belül véget ért. Ennek sajnos óriási ára volt. Ez azonban nem szükségszerű. Nézhetjük például Franco Spanyolországát, amely évtizedekig elvolt, mert nem háborúztak, és a külföldnek nem volt elég indoka megdönteni. Franco spanyol rendszerének magába kellett roskadnia. És láthatjuk, hogy ez sok évtizednyi szenvedést jelent. Teljes generációk vesznek kárba. De ha azt kérdezem, hogy ezt választja-e egy ország, vagy a bukott háborút, porig bombázott városokat, hát gondolom, inkább az évtizedes szenvedést választja.

Az emigrációs jelenség a Magyarországon maradt ellenzékieknek drámai, mert ők nem azért rekednek ott, mert szeretik a rendszert, és nem azért nem döntik meg, mert nem akarják, hanem azért, mert ehhez ők egyre inkább túl kevesek. Nem csak számban, de minőségben is.

A vége pedig vagy az lesz, hogy az ország, mint egy nagy, elhagyatott szemétlerakó, egyszer csak összeroskad, kigyullad, és elég; mint a náci Németország vagy Franco rendszere, vagy pedig az, hogy az a maradék lusta és buta ellenzéki a végén azért csak megdönti a rendszert. Ez akkor valószínűleg inkább forradalmi, utcakőfelszedős megdöntés lesz, és a forradalmi terror is fog egy kicsit tombolni (megint nem ajánlásm hanem vészjósló jóslat). Az sem igazán habos torta ám, amikor a jogosan dühös, de buta tömeg, buta vezetőkkel elkezd tombolni, csattog a guillotine, a la mode francaise. Igazán kár lenne, ha így alakulna.

Szóval a tanulság az, emberek, hogy tessék hamarabb megdönteni a rendszert! Tessék szervezkedni, és kimenni a tüntetésekre addig, amíg még van olyan szónok, akinek érdemes kimenni a beszédére, amíg még van olyan politikai vezető, aki mögé még érdemes felállni! Mert aztán majd később már nem lesz!