Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Az antiszociális, beképzelt, elvarázsolt LMP

2012.02.12. 21:26 | Brendel Mátyás | 12 komment

Címkék: gyurcsány koalíció összefogás deka lmp

Vagy talán nem is megzavarodva vannak, hanem eltelve önmagukkal, és elbizakodva. Valószínűleg azt hiszik, hogy az LMP fel fog emelkedni. Holott ennek semmi jele nincsen. Keserű lesz a tanulópénz. Gyurcsány már legalább fizetett tanulópénzt. Schiffernek, Jávornak, Karácsonynak még most kell elkövetnie a hibákat, amelyekből majd esetleg tanulnak. Csak mi is fizetjük, nem csak ők.

***

 

Már azt gondoltam, hogy a Schifferizmus megbukott, különösen, amikor Schiffer lemondott, de úgy tűnik, hogy végül nem változott semmi. Nem lehet más a politika.

Mint ismeretes, az LMP úgy döntött, hogy nem ül le a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalhoz, konkrétan pedig az MSZP-vel és a Demokratikus koalícióval nem akar leülni. Azóta írtak erről elég sokan, mindegyik kritika érdekelt, többször vitába is keveredtem LMP szimpatizánsokkal. Itt most azt a pár gondolatot tenném közre, amelyek remélem, inkább új szempontok, és kevésbé untatom az olvasót.

1) Az LMP szimpatizánsok általában azt mondják, hogy Orbán Viktor legyőzése csak az egyik cél, az, hogy utána jobb legyen, az is nagyon fontos. Ez érdekes módon nagyon hasonlít arra, amit Gyurcsány mond. Én értem, hogy az LMP pont úgy képzelné el ezt az Orbán utáni jobb világot, hogy Gyurcsány-mentes. De ahogy sokan megjegyezték, az LMP magában esélytelen Orbán legyőzésére. Ezek után pedig a kérdés ilyen élesen vetődik fel:

A) Vagy összefog az LMP a Szolidaritással, az MSZP-vel és a DK-val és a 4k-val, és leváltja Orbánt. Lehet, hogy ezután nem a számára legfantasztikusabb világ lesz, de Orbán-mentes világ lesz.

B) Vagy nem, és akkor marad Orbán.

Meglehetősen butaság volna a túl sokhoz ragaszkodni, és a kevesebbet sem elérni emiatt. Van erre egy magyar mondás: "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka".

Azt érteni lehet, hogy az LMP-nek Orbán, Gyurcsány és az MSZP leváltása is célja, de könyörgöm, vannak prioritási sorrendek! Értelmes felnőtt ember sorrendbe helyezi azt, hogy mi mennyire fontos, és a legfontosabbal kezdi. Ez pedig merem remélni, hogy Orbán leváltása.

Amennyiben valamelyik LMP-snek Orbán nem rosszabb, mint Gyurcsány vagy az MSZP, azt sajnálom, az fideszes agymosás alatt áll, vagy beteg. Összefoglaltam, hogy Gyurcsány miért messze jobb még egy LMP-s szempontból is, még egy józan jobboldali szempontból is. Nem ismételgetem magam.

Jávor Benedek azok közé tartozik, aki azt mondja, hogy Gyurcsány messze jobb, mint Orbán:"Nem akarunk erkölcsi értelemben egyenlőségjelet tenni az Ön kormányzása és a jelenlegi kurzus közé. Az Ön kormányai egy szabadelvű, pluralisztikus demokrácia alkotmányának a talaján működtek, amely a hatalom megosztásán, a közjogi intézmények egymást korlátozó, ellenőrző viszonyán nyugodott."

Mivel most pont ez a demokrácia forog kockán, ezért elemi szükségszerűség összefogni azzal, akiről elismeri még Jávor is, hogy ebben szalonképes. Minden más másodlagos.

2) Az LMP azt is mondja, hogy nem akarja legitimálni az MSZP-t és a DK-t azzal, hogy leülnek egymás mellé a kerekasztalhoz. Ezzel szemben egyébként azt mondják, hogy "alkalmilag együttműködésre nyitottak", például a január másodikai tüntetés kapcsán összefogtak. Ezzel kapcsolatban két dolgot mondanék:

A) A kerekasztalhoz leülés szerintem nem legitimál jobban, mint egy közös tüntetés. Annyira semmibe venni a másikat, hogy még nem is beszélünk vele, az vagy nagyon antiszociális, vagy azt feltételezi, hogy az LMP fideszes mértékben utálja zsigerileg Gyurcsányt.

B) Azt lehet érteni, hogy az LMP nem ért egyet az MSZP-vel, nem ért egyet Gyurcsánnyal, de ha arról beszél, hogy rehabilitálni kell, illetve nem szabad az MSZP-t vagy a DK-t, akkor megint fideszes agymosás alatt vannak. Ilyen bornírt állásponton normális ember nem lehet. Gyurcsány nem maga az ördög, és messze nem Orbán. Honnan van az LMP-nek pofája ahhoz, hogy a demokratikus ellenzék bármely pártját úgy kezelje, mint egy szalonképtelen pártot?! Megjegyzem, azt a pártot, amelyiket így kellene kezelni, azt az LMP nem is kezeli annyira utálattal. Az erkölcsi pódiumról beszélő, finnyás, magát megjátszó Schiffer olyan simán elcseverészett Gaudi Nagy Tamással december 23-án, miközben a rendőrök vitték el mellőle az LMP-s kispolitikusokat és aktivistákat, hogy az embernek (nekem) leesett az álla.

3) A Szolidaritás kifejezetten próbálja összefogni a demokratikus ellenzéket. Érdekes módon a Demokratikus Ellenzéki kerekasztalt a Szolidaritás pont az LMP december 23-i tüntetésén jelentett be. Namost, ha a Szolidaritásnak szalonképes az MSZP és a DK, akkor az LMP-nek ugyan mi a fene baja van vele?!

4) Az LMP érvelése szerint van egy óriási bizonytalan szavazóréteg, amelynek támogatását meg kéne szerezni. Valóban van egy ilyen réteg, nem is annyira réteg, hiszen időnként már többséget is alkotnak. És jó volna megszerezni a támogatásukat. Csakhogy az a nagy büdös helyzet, hogy a bizonytalanok, passzívok óriási halmaza már a 2010-es választáson is ott volt, és azóta is ott van, és az LMP immár legalább két éve nem tudja megszólítani őket, miközben egyáltalán nem dörgölőzött senkihez.

A nagy büdös helyzet az, és ezek a közvélemény-kutatás tényei, hogy a bizonytalanok és passzívak ugyanúgy, illetve még inkább mondanak nemet az LMP-re, mint az MSZP-re. És ebben semmi változás nincs: az LMP két éve mozdulatlanul áll 4 százalék körül, és csak statisztikai ingadozások vannak. Nem változik itt szinte semmi. Az MSZP sem, el kell ismerni. Ami változik, hogy az összefogásnak most már lenne esélye. Számszerűen is.

Tehát immár két éve folytatnak egy kudarcos, sikertelen politikát, és most nagy okosan kitalálták, hogy "csak így tovább, mert ettől fognak változni a dolgok"! Ettől lesz más a politika. Hát, ha ezt elnézem, akkor az LMP ebben tökéletesen lemásolja a Fideszt. Az is nekiszaladt a falnak, minden figyelmeztetés ellenére. Úgy látszik, az LMP is van annyira makacs és hülye, hogy majd akkor kap észhez, ha 2014-ben is 4 százalékon állnak, és esetleg fenyeget, hogy kiesnek a Parlamentből. Akkor szerintem majd jönnek csúszva-mászva a DK-hoz és MSZP-hez, de akkor ennek már nagy ára lesz. Pontosan ahogy Orbánnak is nagyobb ára van most visszacsúszni az IMF-hez.

Mi lenne, ha azzal próbálkoznának, hogy tényleg legyen más a politika? Mi lenne, ha két év kudarca után valami újjal próbálkoznának?

5) Az LMP és sokan mások is hivatkoznak arra, hogy az elhasználódott régi politikus generáció helyett új generációra van szükség. Láttuk, hogy az emberek ebben az új generációban sem bíznak jobban, mint a régiben. És igazuk is van: ugyan mitől lenne az új generáció jobb? Talán génmódosítottak? Fura lenne ez egy zöld párttól.:) Akkor meg miért lennének jobbak? Mi ez az ész nélküli "az új jobb lesz" kultusz? Miért lenne jobb?!  Talán mert, ahogy Bródy énekli: "talán még túl fiatal vagy", és "hinni akarsz akármiben?"

Ha meggondoljuk, ezek is csak ugyanazok. És ugyanolyan rossz emberanyagból dolgozva egy új párttól legfeljebb akkor lehet azt várni, hogy jobb lesz, ha látunk valami jobbat a szervezésében, ami erre alapot ad. És őszintén szólva az LMP szervezésében talán még rosszabb is, mint a többi párt. Ha ránéz az ember, akkor észreveszi, hogy ezek kormányzásra képtelenek, szervezetlenek, fegyelmezetlenek, és nem is kell ezeknek az embereknek rosszabbaknak lenniük más pártok politikusainál, mert simán szervezési hiány miatt lennének messze katasztrofálisabbak. Kormányon az LMP mellett is ott sündörögnének a korrupt emberek, és semmit nem látok Jávorban, Karácsonyban, ami arra utalna, hogy ők meg tudnák fékezni őket. Persze ez csak akkor számít, ha egyedül hatalomra jutnának, ami szerencsére nem fenyeget.

6) Az LMP elvben egy zöld párt, nem teljesen, mert sokkal inkább ződ, mint zöld, de akkor is, az identitásukban fontos szerepe van a környezetvédelemnek. Szerintem sokkal jobb lenne, ha tisztán zöld párt lennének, mert akkor tisztességesen is begyűjthetnének 4 százalék szavazatot. De ők csak félig-meddig csinálják ezt is, mert még ebben sem sikerült döntésre jutniuk. És bizony a régi, nem lehet más a politika szerint csinálják a szavazatmaximalizálást, és helyezkedést. Elvtelenek, szánalmasok.

Ám ha már zöldeknek tekintjük őket, és ők is magukat, akkor nézzük már meg, hogy a hasonló pártok mit csináltak nyugaton! A német zöldek mára már nagyon jelentős tényezővé váltak. Ma már lassan az egyedüli kormányzásra is pályázhatnak. De sok cikluson át koalícióban voltak, méghozzá a német szociáldemokratákkal. Nekik nem derogált koalícióra lépni, és megerősödtek a koalícióban. Egész biztos vagyok benne, hogy Joschka Fischer is találhatott volna az SDP-ben elég kifogást, de nem ezt nézte. Nem úgy akartak megerősödni, hogy belemarnak a baloldalba.

Az LMP legnagyobb barátja Daniel Cohn-Bendit, francia-német politikus, a francia zöldek jeles képviselője. De ahogy az köztudott, Cohn-Bendit is a baloldalról jött, egészen erősen baloldali volt, annyira, hogy simán mérhető Gyurcsány múltjához. Érdekes ez nem zavarja az LMP-t. Miért nem? És érdekes módon a francia zöldeket sem zavarja, ha a francia szocialistákkal kell koalíciót kötni.

Miért van akkor az LMP ennyire berezelve?

7) Eörsi Mátyás szerint azért, mert az LMP, akár csak más politikusok, a közelmúlt "traumáira" reagál. Az LMP nagy félelme, hogy ne jusson az SZDSZ sorsára. Sok ember, és az LMP-sek többsége azt hiszi, hogy az SZDSZ-nek azért lett vége, mert az MSZP-vel koalícióra léptek.

Csakhogy ez butaság. Hiszen az SZDSZ kipróbálta Demszkyvel és Fodorral azt is, hogy elhatárolódik az MSZP-től. És ez nem hozott nekik egy százaléknyi népszerűséget sem. Ekkor is tovább esett a támogatottságuk.

És ha a német Zöldeknek sikerült megerősödniük egy koalícióban a baloldallal, akkor az LMP-nek miért ne sikerülhetne? Vagy ők nem bíznak magukban?

Az LMP-nek pontosan akkor lesz vége, ha kimarad abból az összefogásból, amely esetleg nélküle is leváltja Orbánt. És akkor sem lesz túl jó helyzetben, ha majd 2014-ben csúszik-mászik be az összefogásba.

8) Ami Jávor Benedek ismert levelének konkrét érveit illeti:

A) Hivatkozik a korrupcióra. Nos, a helyzet az, hogy a magyar társadalom korrupt. A Fidesz alatt még tovább is nőtt a korrupció. Én, ahogy már leírtam, semmi olyat nem látok az LMP-ben, amely alapján azt gondolnám, kevésbé lenne korrupt. Ők is magyar emberek, az ő holdudvaruk is ugyanolyan korrupt lenne, ha hatalomra jutnának. Az LMP szervezési módjaiban sokkal kevésbé látok arra mechanizmusokat, hogy ezt megfékezze.

Továbbá az is érzékelhető volt, hogy az LMP még az MSZP-vel is inkább összefognak, mint Gyurcsánnyal. Holott, ha az MSZP-ben volt korrupció, az inkább az MSZP-ben maradt, minthogy a DK-ba ment volna. Jávor arra utal, hogy a korrupció Puch környékéhez kötődik, nem Gyurcsányhoz. Akkor viszont súlyosan hibás az LMP viselkedése.

Az hajmeresztőnek tűnik hogy valakivel, akiről Jávor elismeri, hogy szembe akart szállni a korrupcióval ( csak azt veti szemére, hogy nem sikerült), egy ilyen embert annyira megvessen Jávor, hogy le se ül vele egy asztalhoz. Azért ehhez kell erkölcsi pódium, beképzeltség és pofátlanság. Pedig erkölcsről igazából nem nagyon beszélhet az, aki ugyebár ugyanúgy hazudik, mint a Fidesz.

B) Jávor Gyurcsány szemére veti, hogy a 2006-os választásokat némileg irreális programmal, ígérgetéssel nyerte meg, melyet nyilvánvalóan nem tudott teljesíteni, és ezután voltoztatott a politikáján.

Ez megint egy olyan dolog, hogy ez a kis magyar valóság. Jelentkezzen az, aki reális, teljesen nyílt és őszinte programmal nyert választást! Ok, látom Medgyessy jelentkezik, de abban meg majd mindenki egyetért, hogy ez az egyik legnagyobb hiba az ország mai bajai mögött.

Ha megnézem az LMP programját, az sem tűnik reálisabbnak. Nem tudom, hogy milyen alapon beszél megint Jávor magas pódiumról. Nem más ez az LMP-s politika sem. Ugyanúgy ígérgetnek, naiv elképzeléseik vannak, és kevés a realitás a programjukban. Ma a legreálisabb gazdasági programja egyébként pont a DK-nak, van. Most aztán Gyurcsány tényleg nem ígérget. Megpróbálja azt, amit Jávor számon kér tőle. Félek, hogy még most sincs ennek sok esélye. Mindenesetre nem az LMP az, amelyik reális programmal rendelkezik, nincs mi alapján kioktatniuk másokat.

C) 2006. Jávor Benedek nem esik olyan hibába, hogy azt mondja, hogy Gyurcsány mondjuk parancsba adott volna valami védhetetlen dolgot, hanem ezt írja:

"Arra lett volna szükség, hogy a kormány és a kormánypártok a lehető legvilágosabban kifejezzék, hogy a velük politikailag szembenálló, de a gyülekezési joggal a törvényes keretek között élő demokraták maximálisan számíthatnak rájuk alapvető emberi és politikai jogaik szavatolásában. Egy olyan rendkívüli helyzetben is, amikor a rendőrségnek erőszakos és törvénytelen demonstrációkat kell felszámolnia."

Véleményem szerint az első rész megtörtént. A második rész pedig kétséges. A rendőrség nem garantálhatja törvénytelenül demonstráló emberek biztonságát. Törekedhet rá. Hiba, ha szükségtelenül sérti a biztonságukat. De általánosságban azt várni egy miniszterelnöktől, hogy minden egyes rendőr cselekedetéért felelős legyen, az irreális. Egy hónappal előtte felgyújtották a TV székházat, aznap is barikádokat emeltek, és kirakatokat fosztogattak. Ilyen helyzetben a rendőrség szokott hibázni. A hibáért minden egyes rendőr felelős, és sokakat számon is kértek. Kb úgy, ahogy számon kérték a zavargó bűnösöket is.

De azért, mert egy nehéz helyzetben egyes rendőrök hibáztak, nem a miniszterelnök a felelős. Nem lehet ténylegesen csodálkozni, hogy aki törvénytelen tüntetők közé keveredik, az nem feltétlenül lesz biztonságban. Hogy a rendőrség egy ilyen helyzetben mindenkit hiba nélkül ki tud válogatni. Ilyet nyugaton sem képes a rendőrség mindig végrehajtani, Jávor Benedek álomvilágban él. Ez jellemző az LMP naivitására.

Jávor súlyosan téved abban is, amikor ezt írja:

"Ezek nagyon fontos mérföldkövek voltak azon az úton, amíg eljutottunk az 1989-es alkotmány beszántásáig."

Azért azt gondolni, hogy Gyurcsány vélt hibáiból következik a Tákolmány, ahhoz már eléggé elborult elme kell.

Figyeljünk fel továbbá Jávor Benedek levelében egy bődületes ellentmondásra, amely tulajdonképpen a kérdés veleje.

"Hadd ismételjem még meg azt, amit az a kollégám mondott Önnek, aki 2011. december 23-án délelőtt, amikor az alkotmányosság felszámolását betetőző aznapi parlamenti döntések ellen a parlament bejáratainak jelképes eltorlaszolásával tiltakoztunk, és Ön megjelent, hogy magára vonja a sajtó figyelmét, odament Önhöz, hogy megpróbálja meggyőzni arról, hogy ezt helytelenül teszi.

A demokrácia intézményi szintű pusztulása nem lett volna lehetséges az azt megelőző erkölcsi erózió nélkül. Nekünk ezért nem csak az a célunk, hogy az alkotmányosságot intézményesen helyreállítsuk, hanem az is, hogy visszaszerezzük a demokrácia hitelét. Abból fogjuk tudni, hogy ez sikerült, hogy vannak olyan alapkérdések, amelyekben a különböző nézeten levő demokraták egyetértenek egymással, és az alapértékek védelmében egymás oldalán lépnek fel."

Jávor egyszerre szorgalmazza minden demokrata összefogását. Még a jobboldaliakét is. Jávor itt elszólja magát, hogy baloldalinak, azaz elvben a DK-hoz és MSZP-hez közelebbinek gondolja magát. Ugyanakkor a jobboldallal összefoglalna, de Gyurcsányt elküldené. Jávor skizofrén, a "gyere ide takarodj" módon viselkedik, pont ahogy Orbán az IMF-fel. Szeretné, ha mindenki összefogna, ugyanakkor vehemensen tiltakozik ellene.

Összefoglalva: Jávor Benedek sok érvét lehet vitatni. De még ha mindegyikben igaza volna is, ha Gyurcsány mindabban hibázott volna, amit állít, még akkor is le lehet ülni vele egy asztalhoz. Ezek a vélt hibák nem olyan súlyosak, hogy leülni se lehessen valakivel. Itt valahogy Jávor Benedek és az LMP nagyon meg van zavarodva.

Vagy talán nem is megzavarodva vannak, hanem eltelve önmagukkal, és elbizakodva. Valószínűleg azt hiszik, hogy az LMP fel fog emelkedni. Holott ennek semmi jele nincsen. Keserű lesz a tanulópénz. Gyurcsány már legalább fizetett tanulópénzt. Schiffernek, Jávornak, Karácsonynak még most kell elkövetnie a hibákat, amelyekből majd esetleg tanulnak. Csak mi is fizetjük, nem csak ők.

 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr134098515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szolgálati Füldugó 2012.02.12. 22:26:36

Mátyás, tudjuk, hogy utálod an LMP-t. Ez egy szoci- és Gyurcsány-drukkertől nem meglepő. A kirohanásod tele van önismétléssel, és uncsi.

kirsten 2012.02.13. 06:43:33

A leguncsibb az LMP képmutatása. Szerintem igaz a cikk, azt hiszik magukról, hogy ők valami kiválasztottak. Hát nem, mert amíg Schiffer a jobbikkal nevetgél és nem zár ki egy velük való akármilyen együttműködést addig az én szememben nem is igazi demokraták. Az SZDSZ saját magát tette tönkre nem kellett hozzá segédlet. Mindenesetre azt nagyom sok LMP volt szavazótól hallom, hogy nem ilyennek képzelték a pártot. Attól hogy így elhatárolódnak az MSZP-től és a DK-tól még nem lesznek népszerűbbek. Esetleg a figeSS droidoknál. Tudjuk hogy Schiffer nagyapja forog a sírjában amikor látja hogy az unokája egy olyan alakkal mint orvbán haverkodik.

2012.02.13. 13:07:44

Túl hosszú. Aki nem képes tömören fogalmazni, egyéb aljasságokra képes. :-> Éppen ezért én csak az első bekezdésig jutottam el.

A schifferizmus azért nem halt ki (kisbetűvel írandó amúgy), mert soha nem is létezett. Az elég szomorú, ha szerinted nem lehet más a politika, te továbbra is a régi mocsárban szeretnél tapicskolni. Az LMP és szerintem is meg lehet. Maradjunk ennyiben.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.02.13. 13:31:13

@iii: aki nem képes végigolvasni egy cikket, az funkcionális analfabéta.

nem vagytok mások. sőt, az utóbbi húsz év politikájából elég sok rossz elemet integráltatok magatokba.

hülyék vagytok, a azt hiszitek, attól vagytok mások, hogy kiírjátok magatokra, hogy ti mások vagytok. nem vagytok azok, és csak 4 százalék veszi be, hogy mások vagytok, sőt, valószínűleg még azok se mind.

2012.02.13. 14:33:58

@Brendel Mátyás: nem analfabéta, hanem drágább az ideje annál, hogy ennyi locsogást elolvasson. Tessék átgondolni, mit akarsz mondani, nem leírni, ami eszedbe jut. Jobb ha megtanulod: soha nem az olvasó a hibás.

De te nem azt írod, hogy az LMP nem más, hanem azt, hogy nem lehet más a politika. Ismétlem, szerintem lehet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.02.13. 14:59:21

@iii: 1) Nem az író a hibás, amikor te egy for dummies változatot akarsz a cikkből. Menjél oda Eszterházy-hoz, hogy írjon már neked ötpercest, különben nem jó író!:)

2) "De te nem azt írod, hogy az LMP nem más"

de. csak ugyebár te nem olvastad. Azért is én vagyok a hibás, hogy nem olvashattad azt, amit nem akartál elolvasni?!:)

azemberekembere 2012.02.13. 18:11:09

Még szerencse, hogy az LMP nem fekszik be egy olyan álszent bandának, ahonnan hasonló stílusban előadott hisztérikus hangvételű írásokkal brendelmátyások meg schifferannák "csalogatják". Biztos azt hitték, hogy ha ilyen szösszenetekkel kibombázzák Schiffert, akkor a megszerzett rutinnal majd simán beszalámizzák a pártot.
Nehéz is azt a személyi kultuszhoz szokott gyomornak bevenni, hogy ha valamire egy párt kongresszusának több, mint 80%-a nemet mond, akkor azt nem fogja sem a frakció, sem 1-2 esetleg kívülről megdolgozott vezető felülírni.
A szerzőtől már megszokott csúsztatásokat most hagyjuk is.

centenárium 2012.02.13. 18:41:06

Szeretem az LMP-t. Egyedüli normális párt az országban. Egyre többen támogatják.

centenárium 2012.02.13. 18:42:21

A legközelebbi választásokon már 30%-ot szerez.

radiator1 2012.04.09. 19:04:25

@Brendel Mátyás: Tipikus bolsi, hamis, képmutató cikk, mintha Fletónak lenne a csicskása Az LMP-t a DK felé próbálja terelni (hiteles pártnak feltüntetve) Az LMP abból nyert mit az SZDSZ-MSZ"M"P veszített. A DK egy neolibsi MSZPSZDSZ konglomerátum (kollaboráns, országkiárusító)

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.14. 13:33:36

Az LMP kis MSZP, vagy MSZMP. Komcsi csemetékkel telepakolva.
süti beállítások módosítása