Születésnapjára Viktor új, fullextrás, forradalmi biciklit kapott. Órási volt, elfoglalta a közös biciklitároló kétharmadát. Csepel gyártmány, úgymond kommunista, de átfestette narancs-kékre. Leszerelte a sebességváltót, minek az, úgyis mindig maximummal hajt Budapest utcáin, a kormányt behegesztette jobboldali állásba, elindult vele, oszt jónapot.
Először áthajtott az Egykulcsos Adó utcán, utána balra kellett volna kanyarodnia, de azt soha, inkább ment a háztömb körül egyet három jobb kanyarral. A Moszkván nekiment egy Széll Kálmán táblának, de azt kibírta. Utána a postáról lenyúlta a nyugdíjfizetéseket. Felpakolt még a csomagtartóra egy kis különadót a bankoknak, egy nagy "devizasegély" packot, egy kis chipsadót az esti bulira, no meg egy nagy adagot az új alkotmányból, melyet el akart vinni a polgármesteribe. Az Évát is el akarta volna vinni, de nem fért fel. No így is dülöngélve indult el, ráadásul részeg is volt a házi pálinkától, melyet adómentesen főzetett.
No ment a Viktorka a bringájával a Világgazdaság sugárúton, ki a városból, kelet felé. A felkelő, nagy Mao sütött a szemébe. Egyszer csak a Széll egy kis összezsugorodott, megtépett, meggyűrt ezerforintost sodort eléje, oszt akkorát taknyolt rajta, hogy még az Economist is megírta. Arra ment az IMF jótündér.
- Viktorka, megütötted magad? Várj, segítek felállni!
- Kuss, én így szállok le a bicikliről! - ordított rá Viktor, de azért sunyin elfogadta a segítő kezet.
