Vona Gábor egy komoly magánéleti nehézségét osztotta meg nyilvános facebook-oldalán. Nem szeretnénk, ha bárki azzal vádolna, hogy elhallgatjuk a Jobbikkal kapcsolatos dolgokat, ezért írását változtatás és kommentár nélkül közöljük. Emellett megtaláltuk a szittya pártelnök egy korábbi írását is, amelyben Mr. Bean-hez hasonlította magát és írása a tetszikek számából ítélve szintén nagy sikert aratott a radikális párt hívei körében.
A személyes történeteit is megosztja a radikálisan magyar pártelnök
Bizonyára mindenki volt már olyan helyzetben, hogy nagyon kellett pisilnie, de erre nem volt lehetősége, így a gyülemlő szükség végül már bármire rávette volna, csak hogy szabaduljon a helyzetből. Ma fontos találkozókról még fontosabb találkozókra rohantam. A felhörpintett ásványvizek csak gyűltek, de a mosdóba a csúszások miatt nem volt időm elmenni. Délután egy cukrászdában volt az utolsó megbeszélés, ahol már annyira kellett pisilnem, hogy nem tudtam tovább ülni. Elnézést kértem és felálltam, hogy engedjek a természet törvényének. De a cukrászdában nem volt WC. Ekkor - lassan önkívületi állapotba kerülve - átfutottam a szomszédos sörözőbe. Beléptem és a pincérnek azt mondtam, hogy szeretnék elmenni a mosdóra, és kifizetem természetesen. Erre ő azt mondta, ha rendelek valamit inni, semmi akadálya. Amikor kiejtette az inni szót, már attól rosszul lettem. "Ember, majd be..., és még igyak is?!..." Kínomban ösztönösen körülnéztem a kocsma belsejében. Egy hölgy ült hozzám a legközelebb, sapkában, éppen a korsó sörét szürcsölgette. És léptem. "Hölgyem, meghívhatom egy italra?" - kérdeztem. Ő mintha ez a világ legtermészetesebb szituációja lenne: "Egy sörre." Letettem a pénzt a meglepett pincérnek, majd elrohantam a mosdóba. A söröző bevételhez, a hölgy még egy sörhöz, én meg a piszoárhoz jutottam.
És hogy mi a tanulság? Na, ezt majd a kommentekben elmondjátok.
Mr. Bean
Tegnap a feleségemmel egy pécsi bevásárlóközpontban komoly eső kapott el minket. Éppen egy könyvesboltba készültünk, ahol komoly akció volt.
Köztudott, hogy mindketten imádjuk a könyveket. A karácsonyról megmaradt könyvutalvány viszont az autóban maradt, így amíg a párom bement a boltba, hogy nézelődjön, nekem ki kellett szaladnom az utalványokért. Az autó jó száz méterre volt, így a zuhogó esőben sprintelnem kellett az autóig, majd vissza. Természetesen csurig áztam, az ingemen több volt a vizes folt, mint a száraz. A nagy sietségben nevetséges helyzetbe kerültem. Az üzletház bejáratánál két mozgóajtó volt. Az első nyitva volt, ott álltak azok, aki várták, hogy alábbhagyjon a zivatar. A második viszont zárva, és természetesen gyönyörűen, tükörtisztára letisztítva.
Az ajtóban álldogálók a következő jelenetet látták. Egyszer csak lóhalálában berohan közéjük egy talpig ázott férfi a kezében egy könyvutalványos borítékkal, aki annyit mond csak: "Hú, ez kemény volt!" , majd az első nyitott ajtón átsuhanva, azzal a lendülettel felkenődik a második ajtóra. A nagy zajra pedig a benti üzletekből kijönnek az eladók, a férfi pedig úgy téve, mintha mi sem történt volna, a lehető legölesebb léptekkel eltűnik a helyszínről.
Nem tudom, volt-e valaki, aki felismerte az illetőt: egy nemzeti párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője volt. Szerintem a többség Mr. Bean-re gyanakodott...
