Másfél hete Silvio Berlusconi a harmadik választási vereségét szenvedte el egy hónapon belül: a választók 57%-a ment el szavazni, és 96%-os arányban mondott nemet három komoly kérdésben a kormány politikájára. Egyfelől a vízművek privatizációjára (a rendszer tökéletesen működik, az adósságcsökkentés miatt szeretné a kormány kiárusítani a köztulajdonú cégeket, de amely településeken az elmúlt években magánkézbe kerültek ezek a vállalatok, ott háromszorosára drágult az ivóvíz). Másfelől új atomerőművek építésére (többek között Róma, Milánó és más nagyvárosok mellé, ahol egy Fukusima méretű katasztrófa több millió ember kitelepítését vonná maga után). Végül a kormányfőt védő szupermentelmi törvényre, amely a bíróság számára lehetetlenné teszi a büntetőeljárásokat a miniszterekkel és a miniszterelnökkel szemben.
Orbán olasz barátját, most durván elküldték a választók
Míg az ország gazdasága válságban van, a kormány az elmúlt két évben még csak kísérletet sem tett a gazdaság fellendítésére, mivel lekötötte a kormányfő ellen folyó 12 büntetőeljárás megakadályozása (adócsalás, korrupció, vesztegetés, egyéb gazdasági bűncselekmények, hivatali visszaélés, hamis tanúzás stb), amihez tavaly ősszel még újabbak jöttek: prostitúció, kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak, hivatali visszaélés. A munkanélküliség az egekben, a fiatalok körében 29 százalék. Közben csak 1%-os gazdasági növekedés várható, az államadósság a GDP 120%-át teszi ki, és a kormánytöbbség csak a közkiadások lefaragásáig jutott – ám nem azért, hogy a deficitet csökkentse, hanem hogy a megtakarított pénzt a privát szektornak és a saját 'vállalkozóinak' ajándékozza. Pár nappal ezelőtt a nagy hitelminősítők rontottak is az ország besorolásán (habár az osztályzaton nem változtattak, de fontolóra vették a leminősítést).
Az elmúlt ősszel kezdődtek a diák- és tanártüntetések, amelyeken rendre 3 millió diák (alsósok, felsősök, gimnazisták és egyetemisták) s több százezer tanár, egyetemi oktató vett részt. Következtek a nők demonstrációi, valamint az alkotmány tiszteletéért rendezett felvonulások. Végül a május 6-i általános sztrájkon keresztül jutottunk el odáig, hogy a május 15-16-i önkormányzati választásokon a jobboldal katasztrofális vereséget szenvedett.
A jobboldal ezután szó szerint mindent bevetett, hogy május 29-30-án, az önkormányzati választások újabb fordulójában fordítson az eredményen (ha az első fordulóban nem kap egy jelölt sem 50%-ot, akkor jön a második forduló, illetve itt nem egyszerre vannak a választások, hanem minden évben más településeken). Milánóban, a jobboldal (volt) fővarosában, az első fordulóban az egységes baloldal megverte a regnáló polgármestert 48-42% arányban, ami után soha eddig soha nem látott lejárató kampány kezdődött a baloldali jelölt, Pisapia ellen. Autólopási ügybe keverték, azt terjesztették, hogy a cigányokat letelepíti a városban, és minden kerületben hatalmas mecseteket fog építeni stb; ami bumerángként visszaütött: a neten nevetségessé tették, így megszégyenítve a jobboldalt. Ennek eredményeképp a jobboldali szavazók jó része is váltott: míg öt éve a jobboldali jelölt 320 ezer szavazattal nyert, idén 290 ezret kapott, míg kihívója 370 ezret gyűjtött.
Ezek után a kormánykoalíció hallgatásba burkolódzott, majd kitört a belháború. A december 14-i bizalmi szavazás során nyílt korrupcióval feltornázott kormánytöbbség (Berlusconi egyenként 1 millió eurót fizetett az átálló képviselőknek, akik a „felelősségtudatos” nevű parlamenti frakciót alakították meg, így lettek a 630 fős alsóházban 316-an) megszűnt, miután négy „felelősségtudó” rögtön otthagyta. Majd a Forza del Sud, a déli régiók nagyobb autonómiájáért küzdő párt 8 képviselője is a távozás mellett döntött, ami igencsak rosszul jött a csőd elkerülése ellen hozott fájó gazdasági intézkedések meghozatala előtt. Az Északi Liga (Lega Nord a legkeményebb nyugat-európai széljobb párt, ami az északi fejlett régiók elszakadásáért küzd, és Berlusconi utolsó szövetségese a Parlamentben) egyes minisztériumok északra telepítését kérte támogatása fejében. Erre válaszul Róma jobboldali főpolgármestere meglepő módon kibékült párton belüli ellenségével, a Rómát magában foglaló Lazio régió elnökével, és a baloldallal összefogva indított ellentámadást. A kisebbik koalíciós párt, az Északi Liga úgy tűnik, elfelejtette, hogy kormányon van, mert az elmúlt hetekben, s különösen az éves nagy összejövetelükön Pontidában hevesen támadta a kormányt. Ám saját pártja sem kíméli Berlusconit: még az MSZP mostani belharcait is megszégyenítő módon, 15 frontos háború kezdődött, mert az összes miniszter is egymásnak ugrott. A teljes káosz közepette érkezett el másfél hete a népszavazás.
A kormány mindenáron megpróbálta megakadályozni, hogy a szupermentelmi törvény elbukjon, megpróbálta egy ún. omnibusz-törvénnyel elhasaltatni a többi népszavazási kérdést, hogy csak ez az egy kérdés maradjon. De a Legfelsőbb Bíróság zöld utat adott. Ezután a kormány - alkotmányellenes módon - a köztelevízióból kitiltotta a népszavazási felhívásokat, illetve az utcákon lévő plakátok leszedetésébe kezdett, és megpróbálta átpolitizálni, aktuálpolitikai kérdéssé tenni a referendumot. Nem számolt azonban azzal, hogy a kampány - az önkormányzati választásokhoz hasonlóan - jórészt a világhálón keresztül folyik, elsősorban facebookon. Illetve, hogy a baloldal, bár odatette a logóját a plakátokra, nem politizálta át a kérdéseket, és hogy a katolikus egyház is beleszól a dolgok alakulásába. Mivel erősen katolikus országról van szó, így a politikára nagy befolyással bír a Szentszék. A pápa és a bíborosok miséken keresztül üzenték meg a világnak, hogy elég az atomenergiából, a törvény előtt legyen mindenki egyenlő, és az ivóvíz maradjon közjószag.
Ezeknek hatására nemcsak a baloldali szavazók, hanem a jobboldal jelentős része is nemet mondott a saját kormányfőjére, ritka módon, 96%-kal buktatva meg ezeket a törvényeket. Berlusconi szerint persze semmilyen kihatással nem lesz a kormányra a népszavazás kimenetele, holott éppen ő maga kért bizalmi szavazást a néptől, amit, úgy tűnik, elvesztett.
Az elmúlt egy hónapban lezajlott 3 választás tanulságos a baloldal számára is: ha félreteszik a személyi ellentéteket (mivel 7-8 nagyobb baloldali párt van), és összefognak, akkor az omladozó jobboldal nem képes megakadályozni a győzelmüket.
Ha ezen felül reális alternatívát nyújtanak, a jobboldal arra csak gyűlölettel és megfélemlítéssel tud válaszolni. Pedig a baloldal itt nem ígér fűt-fát, hanem előremutató jövőkép szerint ígér: környezettudatosságot, nagyobb demokráciát, elfogadóbb társadalmat, összefogó nemzetet, a hátrányos helyzetűek segítését. És az emberek elkezdtek hinni. Elkezdődtek már a puha tapogatózások is, hogy milyen közös programot tudnának felmutatni országos szinten ezek a pártok. Ez előszele lehet egy baloldali tömegpart létrejöttének, amire 20 éve a nagy múltú Olasz Kommunista Párt összeomlása óta nem volt példa (nem kell megijedni, nem szovjet vagy kínai típusú kommunista, hanem eurokomunista párt volt. Legnagyobb vezetőjét, a 27 éve elhunyt Enrico Berlinguert még a jobboldal is tisztelte.)
Valami van a levegőben, amin nem tud úrra lenni a kormány: valószínűleg a berlusconizmus végéhez érkeztünk, amikor az embereket már nem lehet eléggé a (Berlusconi tulajdonolta) televíziókkal befolyásolni, mivel ott az internet, és amikor a gyűlöletre mar nem tud építeni a jobboldal, mert a baloldal iróniával visszacsap. Az álmegszorításokkal minden társadalmi réteget maga ellen hangolt a parlamenti többség, és az egy évvel ezelőtt elkezdett sztrájksorozat május 6-ra odáig jutott, hogy a munkavállalók 59%-a nem vette fel a munkát - annak ellenére, hogy a 4 országos szakszervezet közül 3 nem sztrájkolt! A környezettudatosságra - a német Zöldek helyzetéhez hasonlóan - nem tud mit válaszolni a kormány.
A Lega Nord katasztrofális vereséget szenvedett, a párt bázisa alapjaiban kérdőjelezi meg a vezetőséget, a párt programját, és a választások során a baloldalra szavazott, mert a reményt ott látja. Idén 80.000 fő vett reszt az éves összejövetelükön, és a tv valamint az újságírók által megkérdezett személyek mindegyike a nagyobbik koalíciós párt ellen beszélt, és a párt prominensei se kímélték Berusconit.
A jobboldalnak, a demokráciát letámadó, a médiát megragadó korrupt uralma, tehát szerencsére nemcsak populista ígéretekkel győzhető le. Megdönthető valódi alternatíva kínálatával és intenzív internetes kampánnyal is. És ez nemcsak Olaszországnak jó hír!
Végezetül pedig a közismert „Bella Ciao” dal átirata, amiben Milánó új, baloldali polgármesterét, Pisapiát biztatják, aki korábban ügyészként lépett fel Berlusconi ellen:
"Oh Pisapia, vidd el őt innen,
O Berlu ciao, Berlu ciao, Berlu ciao ciao ciao,
Oh Pisapia, vidd el őt innen,
A szabadságért tedd meg!"
Vendégszerzőnk, fundi írása.
