Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Futballhuliganizmus és ami mögötte van

2011.02.28. 01:50 | DzsonAlkarki | 56 komment

Címkék: sport foci forradalom jobbik fasiszta gárda zsidózás

Cikkemben arra kívánok rávilágítani, hogy az évek során kifejlődött huliganizmus, hogyan hódított teret a világ egyes részein, és e mögött milyen gondolkodásmód összpontosul. Írásomban rövid említést fogok tenni, mind a magyar mind a külföldi futballpályákon történt rendbontások, politikai felfogások terén egyaránt.

 Mielőtt belevágunk, tudnunk kell a huliganizmus jelentését, meghatározását. Ehhez a múlt századhoz is vissza kell nyúljak, mert akkor is voltak már értelmezések. 1914-ben huligánnak nevezték mindazon személyeket, kik a társadalmi együttélés konvencióit durván megsértik, felrúgják.


1919-es jelentése már módosult egyfajta ideológia által. Itt már a köpönyegforgatókat, a szocializmus eszméit eláruló embereket, sztrájktörőket, ellenforradalmár banditákat nevezték huligánnak. A szótár még példát is hoz rá: „ A huligánok közül kerültek ki a besúgók, sztrájktörők, és egyéb munkásárulók.”.


A felszabadulás utáni, vagyis a szocializmus időszakára tehető jelentései a huligán szónak, szintén e témakört öleli fel. Tehát a provokátor, az ellenforradalmár, a munkakerülő, sztrájkoló garázda, akiket más néven lumper- proletároknak neveztek. Magatartásban az erőszakosság és a züllöttség jellemezte őket. Az 1956. utáni időszakban az ellenforradalmár jelentés és az ellenforradalmi terrorakcióra könnyen kapható személy körülírás vette át a jelentésbeli elsőbbséget. Ám, egy enyhébb jelentéskörrel is egybefonódott, miszerint huligánoknak nevezték azokat a fiatalokat is ’56 után, akiknél a nyugati kultúra érvényesült, továbbá hosszúra növesztették a hajukat. A legújabb értelmezés szerint a huligán jelentése a következő: „a társadalmi együttélés szabályait semmibe vevő, garázda, hátrányt okozó - rendszerint fiatalkorú – személy.”

Ez a fajta megállapítás személyes véleményem szerint nem teljesen fedi a valóságot. Egyrészt mi a garancia arra, hogy az a személy, aki magát huligánnak vallja, ezeknek a pontoknak megfelel. Nem feltétlen kell fiatalnak lenni ahhoz, hogy valaki semmibe vegye a törvényeket, szabályokat. Másrészről egy fiatalkorú sokszor pont ifjúságának köszönhetően nincsen tisztában cselekedeteinek súlyával. Ezen feltételezésem kulcsfogalma a tömegpszichológia. Amikor tömegpszichológia hatására többen megfeledkezve önmagukról, a másikat követve, úgymond biztonságban érezve magukat, a rendőri felszólítás ellenére ellenálláshoz folyamodnak. És ezek az személyek rendszerint nem „suhanc” fiatalok, hanem középiskolás illetve felsőoktatásban tanuló diákok, hallgatók. Egyszerűen a balhé kedvéért, (lehet mit mesélni a haveroknak effektus)mert ők ezt fontosnak tartják, tudatában vagy sem annak, hogy a törvény ellen szegeződnek. Ez természetesen egy igen nagy veszélyforrás a társadalom szemszögéből, mert az említett tömegpszichózis embereket egy életre képes megváltoztatni. Ezt az „öreg rókák” könyörtelenül ki is használják a fiatalabb „kollégákkal” szemben. A társadalomra néző veszélyek ilyenkor jelennek meg először. A politikai hitvallás átkonvertálása után az életforma átvétele következik, és az egykor még csak a balhé kedvéért romboló személyek, már más eseményeken is részt vesznek. Események alatt értem , a tüntetéseket , kisebb-nagyobb rendbontásokat etc.…

A politikai felfogásra külön kitérnék. Nálunk viszonylag új jelenség az, hogy a focihuligánok aktív részesei a politikai rendezvényeken tapasztalt atrocitásoknak. Ennek egyik oka a nyugati tendenciával szemben, hogy míg ott a focinak presztízse van és színvonalas, addig itthon ennek nyomát sem látjuk. Minthogy azt sem, hogy a biztonságpolitikai intézkedések erre bármilyen hangsúlyt fektetnének, akár prevenciós, akár végrehajtás szempontjából nézzük. (Bár a nemrégiben megválasztott MLSZ a futballhuliganizmus teljes felszámolását tűzte ki céljául-eleddig sikertelenül) A csekély létszám pedig teret enged annak, hogy a meccsekre kilátogató kikristályosodott ideológiával nem rendelkezők, szélsőjobbos, ill. szélsőbalos csoportosulásokat alakítsanak ki. Feltételezéseket lehet kreálni, de tény és való, hogy ezen individumok között vannak olyanok, akik nem azonosulnak teljesen a skandált rigmusokkal (cigányozás,zsidózás) , inkább az előbbiekben tárgyalt tömegpszichózis hatására cselekednek. Erre ékes bizonyíték a 2008-as dunaszerdahelyi események sorozata is. Persze mind hogy mindennek, ennek is voltak előzményei, amelyet objektívan kívánok elemezni. Az 1991-92-es Magyar NBI-et tizenegy év után nyerte meg ismét a Ferencváros, így a következő évben, indulási jogot szerzett a Bajnokcsapatok Európa Kupája küzdelmeibe. Az első fordulóban a Slovan Bratislava jutott a Fradinak ellenfélül. Drukkereik ekkoriban kezdtek hírhedté válni Európában, ezekben az években kezdték el szervezni az első szurkolói csoportokat. „A Killer Green Group (…) már egyértelműen huligán csoportosulásként jött létre 1991/92-ben.” A mérkőzés előtt, alatt és után is több rendbontás történt, a rendőrök pedig szakszerűtlenül és brutálisan léptek fel, minden szurkolóval szemben. 2008-ban ismét nagy számban felkerekedtek az anyaországi magyarok, és elindultak a Dunaszerdahelyre, a város csapata az FK DAC és a Slovan mérkőzésére. A mérkőzések körülményei kísértetiesen hasonlóak voltak. Mindkét esetben, feszült volt a két ország közötti politikai helyzet, előre tudták a hatóságok, hogy balhé várható, a magyar rendőrség csak megfigyelő és tanácsadó jelleggel volt jelen. Szlovákiában Vladimír Mečiar, és Robert Fico vezetésével jobboldali kormány volt hatalmon, radikális nemzeti szövetségessel megerősítve, valamint Magyarországon is erősödtek, a marginális nézetek, többek között Csurka István folyamatos eltávolodásával az MDF-től, illetve a Magyar Gárda megalakulásával illetve a Jobbik erősödésével. A legnagyobb különbség, hogy míg az első esetben a legnépszerűbb magyar csapat játszott nemzetközi kupamérkőzést, addig 2008-ban a magyarság felvidéki zászlóshajójának számító FK DAC, egy szlovák bajnokin vívott meg a Slovan Bratislavával.Megfigyelhető mindkét esetben, hogy a szurkolók többségét a Fradi tábor „keménymagja” alkotta. Az ő kialakult ideológiájuk, meg átterjedt más szurkolói csoportosulásokra és napjainkban többségük, már ezen elv szerint működnek.

Magyarországon azonban nem tekinthetünk úgy politikai jelleggel ezekre a csoportokra, mint például az olaszországi Laziora vagy a Livornora. Itthon inkább egy pólusú ez a rendszer és az Ultra csoportok inkább szélsőjobbos nézetek felé tendálnak. (Fradi, Újpest, Debrecen, Kispest)

Azonban külföldön teljesen más a helyzet. Olaszországban megtalálhatjuk a klasszikus szélsőjobboldali ultrákat (Lazio, Verona, Internazionale) illetve a szélsőbaloldali táborokat.(Livorno, Pisa, Atalanta). Spanyolországban az autonómiailag heterogén területeken is színes a paletta.(baszkok, katalánok) Itt a nemzeti identitás okozta ellenszenv az atrocitások okozója. Nemzetközileg megfigyelhető jelenség, hogy azon csoportok, akik vállalják politikai hitvallásukat, zászlókkal, sálakkal, dalokkal hirdetik is azokat. Nem egyszer megfigyelhető meccseken a horogkeresztes zászlók és a Lenin-t illetve Sztálint ábrázoló drapériák.

Ahogyan az elején említettem a futball huliganizmus az egész világot megfertőzte, de inkább Európára és Dél-Amerikára jellemző. Viszont Dél-Amerikában sokkal véresebb harcok folynak. Ott nem a politikai hovatartozás miatt történnek a rendbontások, hanem ott kifejezetten bandaháborúk folynak. Havonta hallhatunk a hírekből arról, hogy lelőtték, meglincselték, megölték az ellenfél táborának szurkolóját. Ez elgondolkodtató dolog, és végképp elgondolkodtató az a tény, hogy ez miért pont a futballhoz kötődik.

Végkövetkeztetésnek levonható, hogy a huliganizmus mára egy „iparággá” fejlődte ki magát. Akár szubkulturális (ruházat,zene) akár politikai szemszögből nézzük, valakiknek nagyon jövedelmező. Jóllehet a többségi társadalom nem bír azonosulni a huligánokkal, s bár többnyire negatív híreket hallunk róluk, bizonyos dolgokban példát statuálnak: összetartozás, kitartás és a hűség. DE a tény az tény. A huliganizmus családokat tart távol sporteseményekről, árt a társadalomnak, a demokráciának és a józan gondolkodásnak. Kérdés: milyen szankcióval fékezhető meg ez a jelenség és mennyiben igényli ezt a társadalom?

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr302696477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.02.28. 09:12:57

miket írogatsz, te huligán!? ;-)

Bloberf 2011.02.28. 20:50:49

Az angolok tudják, mit kell tenni. Ma is van néha kisebb-nagyobb balhék de az igazi stadionháborúkj megszüntek. Kamerák, rendörök, stb. Olaszországban vannak baloldali táborok. Igen de Olaszország soha nem volt Kelet-europai szocializmus az ország területén állomásozó szovjet hadsereggel. Volt egy Mussolinijük aki bizonyos körökben népszerü volt.
A huligánok összetartozása nem egy csodálatra méltó jelenség. Egy részét az egységben az erö kényszeritö hatására lehet irni. A kitartás egyszerüen a dolgok természetéböl fakad. A hüség az olyan, hogy valaki szurkol egy csapatnak az egy életre szól. Függetlenül, hogy valaki huligán vagy nem.
Egy viszont biztos, nélkülük nagyon csendesek a meccsek

mákosgól 2011.02.28. 20:57:46

csöndben maradtál volna, bölcs maradtál volna

Bloberf 2011.02.28. 21:11:52

Valamikor hajdanán hatvanas-hetvenes években, akkor is volt kemény mag de nem ugy mint a mai. Volt egy legény akit csak úgy ismertek mint a Hujrá Fradis. Ez egy olyan lumpenproletár jelenség volt. Követte a Fradit mindenhova és már a tartalékmeccseken mindig úgy berekedt, hogy a hajrá Fradiból hujrá Fradi lett. Innen a neve. Néhányszor vidéken a többi fradista mentette meg attól, hogy jól elverjék mert elég volt néhány szó az ellenfél szurkolóitól és már ütött.
De ö ilyen volt. Egyszer láttam a körüton egy férfi véletlenül meglökte aki azonnal bocsánatot is kért. Ettöl függetlenül a Hujrá Fradis a káromkodás özönét zúditotta rá. Többször ijesztö ütésmozdulatokat tett végül káromkodva továbbment.
Néhány meccsen a rendörök kiemelték és elvitték. Olyankor ugyancsak ijedt képpel hajtogatta, hogy ö nem csinált semmit. Egyszercsak eltünt. Soha nem láttam többé meccseken. Évek múlva egy munkatársa mesélte, hogy úgy elverték, hogy lenyugdijazták és csak mankóval tudott járni.

Bloberf 2011.02.28. 21:13:47

Soha nem voltam bölcs. Mindig melós voltam.

civil 2011.02.28. 21:13:54

Felületes, elnagyolt, nincs benne a lényeg... A cimkék jópofák, csak a "futball" és a "huliganizmus" szavak nem szerepelnek benne :) Megnéztél egy-két filmet, TV2 és RTL Klub híradót, és máris szakértő vagy...
A bejegyzés címében: "... és ami mögötte van". Na éppen ez maradt ki az írásodból. Ha azt írod, hogy ez elgondolkodtató, meg kérdést vet fel, akkor miért nem gondolkodtál el, és írtad le, "ami mögötte van"?

Bloberf 2011.02.28. 21:16:35

Ez is igaz néhány egyes összejött az iskolában de attól függetlenül most mégis számitógépen zongorázok

Bloberf 2011.02.28. 21:22:13

A Dél-Amerikaiaknál figyelembe kell venni a temperamentumukat is. Például más cikkben olvastam, hogy az indiánoknál milyen szokásos, hogy ütik egymást csak úgy fogadásból. Szóval az egy más világ. Kemény világ. Aki lop azt agyonverik.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 21:32:21

@civil: felületes? tény! nem is az volt a célom, hogy 100 oldalas tanulmányt írjak. hogy elnagyolt? tény. miért? ezzel nem értek egyet. nincs benne a lényeg? ez szintén egy tény,de ha a lényeget le tudnám írni, valszeg én lennék az az ember, aki meg tudná szüntetni a huliganizmust a világon. eleddig ez senkinek sem sikerült. és nem is fog. amúgy köszi a kritikát. üdv

Mintapolgár 2011.02.28. 21:53:13

1. Azon a bizonyos DAC meccsen a magyarországi szurkolók többségét nem a ferencvárosiak alkották.
2. Angliában a mai napig vannak botrányok. Ritkábban, de akkor jóval nagyobbak.Az ilyeneket a kereskedelmi csatornák itthon évtizedekig mutogatnák: pl. 2009 West Ham - Millwall, www.youtube.com/watch?v=hj5AuULsCLs
2010 Birmingham - Aston Villa, www.youtube.com/watch?v=BLUbrWu1S6Q&feature=related
Ekkora balhé magyar bajnokin soha nem volt, mégis mindig a gonosz nácifasisztarasszista huligánokra fogják, hogy nincs néző.
3. Végül a szerzőtől kérdezném, ha a balhé tartja távol a nézőket, miért az Újpest/FTC találkozóknak legnagyobb a nézőszáma évek óta? Illetve amikor egy kis sikert ér el a válogatott, vagy a Debrecen és telt ház van a Népstadionban (családokkal, gyerekekkel), akkor hirtelen elfelejtenek félni vagy csak van egy kis remény, hogy focit látnak???

rastabar 2011.02.28. 21:59:10

Ez a blog egy aranybánya :)

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:01:05

@Mintapolgár: biztos forrásból mondom neked, hogy fradi szurkolóból volt a legtöbb. természetesen követték őket, mind kispesti,debreceni,dvtk szurkolók és még sorolhatnám. szerintem az mindenkinek világos, hogy ha a nemzetről van szó az ultrák között (vagy nevezzük bárhogyan őket) nagy az összetartás.
ute/fradi: szerintem ez megmagyarázható azzal, hogy ennek a két klubnak van az országban a legnagyobb szurkolói támogatottsága. az emberek meg vonzódnak a balhéhoz,ha részt vesznek benne ha nem. (még ha azt is mondod, hogy akkor más meccsre mért nem mernek ki menni). a fradi-ute az fradi-ute. két legpatinásabb klub. még ma is. loki ide vagy oda.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:03:29

a média meg média. lehet jobbos vagy balos. a vér mindig első helyen szerepel. (sajnos)

b0lha 2011.02.28. 22:05:47

en nem vagyok se foci, se huligan szakerto, de azt mondani h osszetartozasban peldat statualnak, ejj ejj... a problema az ok, ami az osszetartozasukat eredmenyezi. marpedig, ha az alapvetoen rossz, akkor hiaba szep maga, az a teny, h mennyire kiallnak egymasert, egesz egyszeruen ervenyet veszti. a masik dolgot pedig mint volt sportolo mondanam: melysegesen szegyelltem volna magam, ha esetleg ertem, v a csapatomert rajongo nevek, az en, v a csapatom neveben mennek neki a masik csapat taboranak. ez pont tokeletesen ellentetes azzal amit en, v a csapatom a sporttal elerni kivantunk. ugyanis az 1ik dolog, amire a nevel, h tiszteld az ellenfeled. marpedig ezek a "rajongoi bazisok" mindent mutatnak, csak tiszteletet nem.

b0lha 2011.02.28. 22:06:55

nem nevek, hanem emberek, nem is ertem h irhattam azt :D

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:17:44

mért? nem tartanak össze szerinted? gondolj csak arra, mikor a szlovák nagykövetségnél volt tüntetés Dunaszerdahely után. vagy az ún. cigánybűnözés ellen is közösen demonstráltak. vagy pl. MTV-székház? mi ez ha nem összetartás?

Mintapolgár 2011.02.28. 22:18:28

@DzsonAlkarki: Tényleg csak szarrágás, de ha 100an voltak 1000ből, az nem a többsége, max a legnagyobb létszámban, ahogy irod a kommentben. Bár szerintem az se tuti. Az én biztos forrásom, én vagyok :) Mint azóta minden évben, ha nincs bezárva a pálya.
De akkor miért nincsenek többen Fehérváron, vagy Győrben?? Nincs balhé, van szép új stadion, viszonylag jó csapat (magyar viszonylatban)?
MTK amikor bajnok volt akkor se mentek ki többen ezernél.
Debrecen, bajnoki átlag talán 3000.
Tudomásul kellene venni, hogy szar focira nem vevők az emberek. Ilyen qrva egyszerű.

Lorp 2011.02.28. 22:19:25

@Bloberf: Az elmúlt 5 évben több balhé volt angliában a stadionokban, mint idehaza.

Mintapolgár 2011.02.28. 22:20:33

Azóta a meccs óta van csak összetartás, amihez még nagyban hozzájárult a politika.Elötte válogatott meccseken is rendszeres volt kergetőzés.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:26:58

@Mintapolgár: negatív hír mindig erősebb. tegyük fel, hogy én 5 haverommal sétálok az utcán te a haveroddal ugyan azt teszed. én megütlek téged, te másnap rögtön azt mondod, hogy belénk kötött 5 db idióta, pedig csak én vágtalak szájon. egyből te is általánosítanál. ezt teszi a média is. azért mert van 47 gyökér aki dobálózik a pályára de van mellette 967 aki szurkol rendesen, nyilván nem fog senki válogatni, hogy: ja az az 47 ember csinálta a balhét. sajnos a tisztességes ultrákat is egy szinten kezelik a balhésokkal.

Lorp 2011.02.28. 22:27:47

Amúgy a cikk nagyén szép példája annak, mikor olyanok mondanak vélemény erről a dologról, akiknek nem sok köze van az egészhez. Nézd meg a nézőszámokat. Mindenhol ott van a legtöbb néző ami az okosok által balhés meccsnek számít. Újpest-Fradi, Zte-Szombathely, Diósgyőr-Nyíregyháza. Ezek tények. A foci meg egy sapka szar. Ez is tény.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:29:08

@Lorp: az lehet, de aki ott balhézik az többé nem megy meccsre. itt meg....

Lorp 2011.02.28. 22:30:08

@Mintapolgár: Előtte is voltak összeállások. És néha azóta sem sikerült békében meglenni egymás mellett. Mondjuk sokat segít a dolgon, hogy a fővárosi nagyok nem járnak válogatott meccsekre.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:32:28

Az meg a magyar foci szégyene, hogy olyan "biztonsági szolgálatok" működhetnek közre a meccseken, amelyeknek köztörvényes bűnöző a főnökük. pl: anno a Tóth Csaba a fradiban. ( az ominózus fradi-dvsc balhén ő is játékost ütött)

Lorp 2011.02.28. 22:33:18

@DzsonAlkarki: Ez jól hangzik, de távol áll a valóságtól. Nálunk ha mindenkit kitiltanának aki mérgében kétszer megrázta már a kerítést, nem lenne néző. És nem kezdenének özönleni a családok a stadionokba, mert a foci még mindig szar.

2011.02.28. 22:35:57

Vicces amikor valaki elkezd hőbörögni, hogy ennek vagy annak fogalma sincs miről van szó, mintha ez az egész olyan marha mély dolog lenne, persze vannak mélységei a témának, de mégis csak arról van szó, hogy adott egy rakás agresszív barom akik szeretnek verekedni, törni zúzni, egynéhány fasz még a késeléstől sem riad vissza.

www.youtube.com/watch?v=PfiWUsibyqM

Nálunk semmi méltósága nincs a szurkolásnak. Sokan azért nem mennek ki meccsre mert a gyereküknek nem akarják megtanítani, hogy FASSSZOPÓÓÓÓÓÓ ÚÚÚÚJPEST stb. Az egész egy ultraprimitív proletár parádé. Most persze majd jön az a szöveg, hogy nem így fogalmaznék ha szemben állna velem 100 Hipósferi. Az biztos, mert mint minden értelmes honpolgár én is félek az ilyen primitív bűnözőktől.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:37:18

@Lorp: nem a kerítés rázókról van itt a szó. félreértés. én is ráztam meg a kerítést, mert hülyeséget fújt a bíró. Honnan tudod, hogy nem lenne néző hosszú távon?

Lorp 2011.02.28. 22:41:05

Honnan tudod hogy lenne? Én abból gondolom, hogy a mai jegyárak mellett egy átlag család (mert ugye őket hiányolja mindenki) tutira nem erre a színvonaltalan bénázásra fogja költeni a pénzét. Ha apu nagyon focipárti leül a gyerekkel a tv elé, és minőségi focit néz. A jegy árából meg vesz neki a piacon egy Messi mezt.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:43:43

@Kult: azért ezzel nem értek teljesen egyet. szerintem az is egy hangulatot ad, ha szidjuk a másikat. nyilván a jó ízlés határain belül. nekem is gyomorforgató,ha több százan együtt zsidóznak vagy cigányoznak. de az véleményem szerint minősíti a bekiabálót.

Lorp 2011.02.28. 22:45:53

@Kult: Úgy csinálsz mintha minden hétfőn újra kéne építeni a várost ahol volt meccs. Voltak barmok lesznek is, de az egész nem erről szól. De meg győzni úgysem tudlak, meg nem is akarlak.

1x1 2011.02.28. 22:46:07

Ennek a bejegyzésnek semmi értelme.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:47:33

@Lorp: honnan tudod, hogy nem lenne? :) azért kiváncsi lennék, mit érez egy játékos, mikor több ezren szídják vagy fenyegetik. biztos tele van a gatya. szerintem ez is befolyásolja a játékot. bár tény, hogy ez csak egy feltételezés.

2011.02.28. 22:48:18

sportgeza.hu/futball/2009/07/23/szekely_te_hazaarulo/

Eléneklik a Székely himnuszt, majd fél órával később azt skandálják, hogy buzi Székely... tudom, hogy persze a név meg a himnusz külön dolog, de akkor is.

Alapvetően a probléma tényleg az, hogy színvonaltalan az egész dolog, erről leginkább a korrupt vezetők és a korrupt játékosok tehetnek, előbbiek lopják a pénzt, utóbbiak eladják a meccseket. Csak akkor lesz kint rendes embertömeg, amikor lesz színvonala, vagy legalábbis minimális méltósága a magyar focinak.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:49:42

@Lorp: nem kell meggyőzni, szerintem sok dologban egyetértünk csak máshogy képzeljük el.

2011.02.28. 22:50:55

@Lorp: Én nem járok meccsekre, de te kivinnéd a gyereked, egy FTC- Újpestre?
Biztos sok szép dolgot megtanulna, káromkodni, fenyegetőzni magából kikelve ordítani, valahol ez persze nagybecsű dolog... csak talán nem ez a végcél.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:51:40

@1x1: oké, akkor írj egy jót, aminek értelme van és majd elolvasom

Lorp 2011.02.28. 22:51:45

@DzsonAlkarki: Én leírtam hogy szerintem miért nem lenne:). Szerintem simán hozzászoknak. Nem hiszem hogy érdemben befolyásolná a játékot.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 22:54:45

@Kult: nem tudom, mivel nincsen gyerekem. nem feltétlen kell neked olyanok közé vinni, ahol balhésok vannak. a többség elítéli, mert miattuk nem mehet x meccsre, mert bezárják a stadiont. csak az a baj, hogy félnek az emberek szólni, ahogy mondtad is az előbb.

2011.02.28. 22:56:14

Én mondjuk a gyerekemet viszont büszkén vinném ki teszem azt az Alianz Arénába, hogy egy példát említsek.

Lorp 2011.02.28. 22:57:09

@Kult: Azt az első hozzászólásodon is láttam hogy nem jársz meccsekre. Egyébként igen, kivinném. Nem a tomboldába, hanem a tribünre. Te kivinnéd a gyerekedet ha a foci színvonala ugyanilyen maradna, de nem lennének ezek az emberek? Nem lenne káromkodás, semmi számodra zavaró körülmény? Ha igen, évente hányszor? Színházba hányszor vinnéd?

Lorp 2011.02.28. 22:59:34

@Kult: Hát oda biztos nem fogom vinni soha. Komolyan, amilyen hangulat ott van, nyugodtan nézheti majd tv-ből is.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 23:00:58

jó ötleteket adtatok, összeszedek még pár gondolatot és írok még erről a témáról

Lorp 2011.02.28. 23:08:38

@DzsonAlkarki: Basszus, most nézem hogy te írtad a cikket:). Figyelj, ha tényleg érdemi dolgot szeretnél írni jobban nézz után a dolognak. Ezt nem rosszindulatból mondom, csak ritka a témában a korrekt, alaposan kidolgozott cikk.

DzsonAlkarki 2011.02.28. 23:11:54

talán azért ritka a hasonló cikk, mert félnek az emberek leírni amit gondolnak, legyen az rossz vagy jó gondolat@Lorp:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.01. 00:02:35

hat nem tudom, nekem csak az jutott eszembe, nezek ilyen labdarugomeccseket es angliaban, meg talan nem,eteknel franciaknal nem latok keritest
nem eges ez, hogy csak a magyarokat zarjak ketrecve?

bigthereal 2011.03.01. 00:23:39

@DzsonAlkarki: inkább ne írjál, mer nem sok közöd van hozzá, fogalmad meg végképp...

írjál leninről, vagy rákosiról, de a huliganizmusról sztem ne!

Bloberf 2011.03.01. 05:52:17

@Lorp: Jó! De nézd azt is, hogy Anglia lélekszámot tekintve ötször nagyobb ország. A labdarúgása legalább tizszer nagyobb és a nézettsége is. Na és azok a balhék amik benne vannak az ötször annyiban méreteikben meg sem közeliti azt ami a stadionháborúk fénykorában volt. Plusz. Ami akkor rendszeres volt az ma már szórványos.

Bloberf 2011.03.01. 06:00:40

@DzsonAlkarki: Tudod egyszer a Fenyvesi II kétballábas megmozdulása után beszólt egy nézö neki -szégyelld magad! és a Fenyvesi II szégyenkezve elódalgott. Tényleg szégyellte magát. Ha a szurkoló beszólt volna, hogy -menj az anyádba! akkor biztos hasonló keménységgel visszaszólt volna ami még pozitiv energiát is adott volna neki.

Bloberf 2011.03.01. 06:05:27

A családok és a huligánok. Nagyon jól megférnek egymással a nagy stadionokban. messze vannak egymástól és nem zavarják egymást.

ErrOr 2011.03.01. 07:30:30

@hagyma: Bozsik, Szusza, Győr, Fehérvár stb. Mindenhol van lelátórész vagy részek, ahol nincs kerítés. A Bozsikban például az ultrák kérték, hogy maradjon, mert arra kerülnek fel a zászlók. Ott is csak a hazai és a vendég állónál van kerítés.

Hutyibetyár 2011.03.01. 07:34:48

Rohadjon meg minden félnáci futbalhuligán. Majd most Orbán elbán veletek:)

2011.03.01. 10:53:45

@DzsonAlkarki: Nagyon helyes, írj még cikket nyugodtan... a demokrata oldalról nem ártana tükröt tartani a sok agresszív trollnak, hogy kapjanak már észbe mennyire káros a tevékenységük.

sóhegy049 2011.03.04. 02:21:13

@Kult:
Qrva jó helyen egy qrva jó meccset élmény lehet nézni. Itthon igazából nincs mit nézni. Ami van, az fényévekre van a focitól, de ezt szerintem mindenki tudja. A huliganizmusról kicsit nehéz lehet egy jó posztot írni. Hozzá sem szólok, mert én is jártam sokat Fradi meccsre és soha nem volt ott semmi. Soha nem volt egy családos látogató "áldozat". Globálisan, a kemény huliganizmust a Discovery-n egy sorozat mutatta be jól. De ami Dél-Amerikában, Olaszországban, a Törököknél, ... van, ahhoz képest itthon csak piti balhék vannak. Azonban az UTE-FTC meccsen a késelést már elitélem! Egy-két pofon, állcsúcs belefér. Ismétlem egy "ártatlan" szurkoló soha nem került a "célkeresztbe, a 2000-es évek elején.
süti beállítások módosítása