Mese arról, hogy a hős Orbán Viktor megvédi az országot a nemtelen, viszont annál inkább nem létező sértésektől.

Gyerekkorom egyik kedvenc regénye volt Walter Lordtól a "Hihetetlen győzelem", amelyben az Egyesült Államok haditengerészete megnyeri a Második Világháború Csendes-óceáni hadszínterének sorsfordító csatáját, az akkor még túlerőben lévő Japán flotta ellen. Ennek a csatának egyik tétje a Midway-szigetek elfoglalása volt, amely lehetővé tette volna Nyugat-USA bombázását, később esetleg akár egy partraszállást is. Az Egyesült Államok tengerészete tehát közvetve tényleges támadás elől mentette meg az állampolgárait.

Orbán Viktor saját maga által beharangozott győzelme viszont még inkább felfoghatatlan, mert, mint azt látni fogjuk, ő egy nem létező támadás ellen vélte védeni hazáját és népét. Az EU Parlamentben ugyanis nem, hogy nem támadták az országot, pláne az embereket, hanem mind Martin Schultz, mind David Cohn-Bendit kihangsúlyozta, Magyarországot szeretik a médiatörvény kritikusai. Egy rutinos EP-politikus egyébként sem követne el olyan otromba kommunikációs hibát, hogy egy országot és az embereit szükségtelenül támadjon.

Mindkét igazán éles kritikus ügyelt arra, hogy azzal kezdje, hogy elnyerje a magyar nézők szimpátiáját: Schultz azt hozta fel példának, hogy Németország Magyarországnak köszönheti az egyesítést elindító folyamatot, Cohn-Bendit pedig arról beszélt, hogy miképpen támogatták anno 56 ügyét egy párizsi tüntetésen. Kétségkívül fiatal volt akkor még, de Magyarország szeretetében ez egy hiteles történet lehet.

"A Zöldek, és én személyesen is, szeretjük Magyarországot. " - mondta Daniel Cohn-Bendit.

Ezen túl - mint azt a videómban összeválogattam - Martin Schultz viszontválaszában kifejezetten hangsúlyozta , hogy a médiatörvény kritikája nem az ország és nem a magyar emberek kritikája.

"Ha azt gondoljuk, hogy egy törvény ezeket nem teljesíti, az a törvény kritikája, és nem a magyar nép kritikája." - mondta Martin Schultz

Orbán Viktor tehát nem annyira a Hihetetlen Győzelem hőseihez hasonlít. Hiszen az ország és népe elleni támadás nem létezett. Elvesztett viszont egy csatát a maga harcmezején: a médiatörvény korrigálására szorult.

Jobb hasonlat lenne tehát például az Angliai Csata, amelyben a náci Németország elkezdte a városok bombázását, a civileket támadva a hadi létesítmények ellen. A történelemtudomány szerint elfogadott nézet, hogy ez egy taktikai hiba volt, hiszen Hitler így Anglia haderejét nem tudta letörni, ezt fel is adta, és ehelyett egy másik fronton nyitott háborút: a polgárokat támadta, pszichológiai hadviselést folytatott, és a Goebbels-i propaganda ezt állította be győzelemként. De ez a terelő hadművelet sem Hitlernél, sem Orbánnál nem jött be.

Persze ez a hasonlat is sántít, hiszen ki van forgatva. Orbán még ennél is sunyibb: ő egy nem létező támadás elleni védekezést állít be győzelemként. Afféle Don Quijote tehát (Don Quijote motívumát innen vettem), bár Don Quijote támadott, Orbán pedig csak védekezett a délibáb-szélmalmok ellen.

De kövessük egy kicsit végig a részleteket, amelyek a videóban szerepelnek!

2011. január.19. Strasbourg, Európa Parlament. Hősünk, hősies védekezésének fényében - miközben még akár az időkeretet is merészen átugorja - Dugovics Titusz tette például egy gyáva kis házmester hősieskedésének tűnik.:)

Ekkor hangzott el az a Daniel Cohn-Bendit szónoklat is, amely lemossa ugyan Orbánt a pódiumról, de ahogy a részletben kiemeltem, nem Magyarországot, és nem a népet mossa le. Itt hangzik el az a Schultz beszéd is, amely tudtommal még nincs meg magyar fordításban.

Itt történik meg az, hogy hősünk, Don Quijote Orbán Viktor megpillantja a távoli szélmalmokat (talán Hollandiába révedt tekintete), és huszáros támadást intéz ellenük. Itt hangzik el Orbántól először az a faramuci fordulat, hogy a médiatörvényt lehet támadni, az országot nem. Ahogy a videóban kiemeltem, Martin Schultz válaszában kifejezetten visszautasította ezt: ők a médiatörvényt támadják, nem az országot, nem az embereket.

Egyébként Orbán azt is mondja, hogy Magyarországon kap ő sokkal nagyobb kritikát, mint Daniel Cohn-Bendittől. Azért szerintem nézzétek meg, nehéz felülmúlni, és sajnos parlamenti szónoklatban mostanában Orbán ilyet nem kapott itthon.

2011. február 7. Budapest, Országértékelő beszéd 1.0, "Szent Orbán" megdicsőülése. Sancho Panza Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke az egekig magasztalja hősünk hősies hősiességét. Mint azt sokan megírták, a beszéd unalmas volt, nem volt benne semmi konkrétum.

2011. február 14. Budapest, Parlament, Országértékelő beszéd 2.0 ünnepélyes öntömjénező szertartás. Mint azt sokan megírták, a beszéd megint unalmas volt. Több konkrétum volt az utána következő vitában. Orbán Schiffer András kérdésére válaszolva mondta, hogy ő ott volt az EU Parlamentben, ő tudja, hogy mi történt. Sajnos Mössziő Obán, a kamerák is ott voltak. Így mi is tudjuk, hogy mi történt valójában. És hát a hazug Orbánt - a mai technikai körülmények között - könnyebb utolérni, mint sánta kutyát. A kutyáért mégiscsak le kell menni az utcára, Orbán hazugságai viszont elérhetőek az Interneten.

Orbán Viktor országértékelésében, vagyis inkább az utána következő vitában mondottakban lévő sok más butaságot és tévedést most itt nem elemzem. Itt csak Orbán Don Quijote komplexusára fókuszálok. Arra a történetre, amikor Orbán Viktor a médiatörvény kapcsán elszenvedett kudarcot, egy nem létező támadás kivédésével próbálta elleplezni.

Mert ugyebár az EU nyomására Orbán végül módosítani kényszerült a törvényt. Hozzáteszem, remélem, hogy ez még csak a kritika első fázisa, mert még sok visszavonni-való van, és az EU jelezte is, hogy ez csak az első kör. Csak a vég kezdete.