Igen, megcsinálták! Egyiptomban tegnap, pénteken elérték azt, amiben már magam is kételkedni kezdtem: megbuktatták Mubarakot. Ezzel persze a történetnek még koránt sincs vége, de azt lehet mondani, hogy a "Nagy Egyiptomi Forradalom" győzött. Megnyerte első csatáját, amikor Mubarak bejelentette, hogy nem indul a választásokon, megnyerte második csatáját, amikor lemondását bejelentették. A harmadik nagy fordulópont az lesz, amikor tényleg lesznek szabad választások. Akkor lehet majd megmondani, mi lett a forradalom eredménye.

Nemrég, még az első nagy pénteki tüntetés után írtam már a forradalomról és tanulságokról Magyarországgal kapcsolatban. De akkor még nem lehetett tudni, hogy sikerül-e. Még most sem zárult le a történet, de bizonyos tanulságokat addig is le lehet vonni. Tanulságokat Magyarországnak, és tanulságot a világnak.

Először is, nem most tudtuk meg, de a diktatúra nyomorúságos, és a szabadság fontos érték. Mi, a szabad Európában ezt ugyan tudjuk, de sokszor megfeledkezünk róla. Azoknak, akik nem élték át 56-ot - köztük nekem sem - nem nagyon lehet tapasztalatuk arról, hogy a diktatúra gyűlölete milyen elemi erővel törhet fel, és söpörhet el mindent. Van egyébként ebben egy irracionális várakozás, hisztérikus harag is.

Persze, hogy pontosak legyünk, az Egyiptomi Forradalom valahol a mi rendszerváltásunk, és a mi 56-unk között van: haltak meg emberek, voltak még barikádok és kisebb harcok is, de olyan szervezett utcai harc, főleg katonák, tankok ellen nem volt, mint 56-ban nálunk. De a különbségek ellenére sok a tanulság. Nézzük például a Rendszerváltással kapcsolatos kiábrándultságunkat!

Egyre többen kezdik nálunk azt gondolni, hogy a rendszerváltás nem is volt (olyan) jó. Egyre inkább hajlanak az emberek arra, hogy a gazdasági jólét a legfontosabb, és kevesebb igény van a szabadságra. Sok ember bizonyára elfogadná Orbán Viktor médiatörvényét "egy tál lencséért": mondjuk egy tíz százalékos GDP-növekedésért cserébe, amiből neki munkahely és hasonló bérnövekedés jutna.

Sokan azért nem kritikusak a kormánnyal szemben, mert Magyarországon tulajdonképpen még médiatörvényestül is relatíve nagy szabadság van. Nekik már túl magas az ingerküszöbük. Mások pedig épp azért kritikusak az egész rendszerrel szemben, mert például a demokrácia nem tökéletes, és hajlanak arra, hogy kidobják az egészet. Ők meg éppen túl hisztérikusak.

Az egyiptomi események rádöbbenthetik mindkét, elfásult "szélsőséget" arra, hogy egyrészt igenis a szabadság fontos, másrészt lehet, hogy nem tökéletes a demokráciánk, de akkor sem kéne kidobni, mert óriási érték. Mi, itt Magyarországon bizonyos értelemben elkényelmesedtünk, belefásultunk dolgokba, és ez a kis forradalom felrázhatja őket, már, ha empatikusan nyomon követték az eseményeket.

Mi is mondhatnánk tanulságokat Egyiptomnak. Mi, pont a rendszerváltásunk kapcsán tapasztaljuk, hogy a demokrácia nem old meg mindent. Hogy a nagy hurráoptimizmus után eljön a kijózanodás ideje, és azok, akik tegnap még azon elégedetlenkedtek (jogosan), hogy a biztonsági szolgálat elvitte őket egy "kis" éjszakai kínvallatásra, most amiatt fognak panaszkodni, hogy mondjuk egy befolyásos tévé nem akar nekik műsoridőt adni politikai nézeteik kifejtésére. Ez a panasz a részletektől függően lehet még továbbra is jogos, vagy jogtalan igény.

Arra is rá fognak jönni, hogy egy "sátán" elűzése még nem hozza el a paradicsomot. Mi is tapasztaltuk, hogy sok ördög, és ördögnek kikiáltott személy elűzése nem hozott megoldást. Ahogy majd később rá kell majd jönniük, hogy egy messiás megválasztása sem fogja. Mi ezt is tudjuk. Tapasztalniuk kell majd, hogy szabad választáson is kerülhet olyan párt hatalomba, akit nem mindenki szeretne. Sőt, ad abszurdum még csak nem is a többség, hanem csak a választók többsége akarja. De hát ez a demokrácia. Remélhetően olyan ott nem lesz, hogy 53 százalékkal kétharmadot lehessen szerezni.

Egyébként az is tanulságos, hogy amíg Mubarak nem akart lemondani, addig nehezen tudták elérni ezt a tüntetők. Valószínűleg a hadsereg átállása volt a döntő. Egy hadsereget maga mellett tudó elnök valószínűleg maradhatott volna, így maradt hatalmon Ahmedinejad, iráni elnök.

Az is érdekes, hogy a tüntetők mennyire bénák, szervezetlenek voltak. Nem nagyon vonultak át másik térre, nem nagyon akartak elfoglalni semmit. Nem nagyon volt tervük azon kívül, hogy kitartanak a Tahrir téren. Viszonylag béna módszerekkel érték el dolgaikat. Vlagyimir Iljics a sárga földig lehordta volna őket.:) Ez részben például igaz a magyar fiatal, civil szervezetekre, a téli magyar tüntetésekre is.

Arról már írtam, hogy a Facebook és a Twitter, meg a forradalom, és az Internet cenzúrája, meg ilyenek... Mások később kapták fel ezeket a kérdéseket, épp a napokban került ki a lapok főoldalára olyan cikkek, amelyek az Internet elzárásáról beszéltek Magyarországon. Jó pár héttel az események után. Furcsa ez a fáziskésés.

Nézzünk egy kis világméretű kitekintést! A BBC-n, CNN-en már közhely az a gondolat, hogy a tunéziai és az egyiptomi forradalom talán egy arab felvilágosodás kezdete. Jordániában, Jemenben voltak tüntetések, és ezeket a tévék felkapták, beszámoltak róluk. Érezhető egy ilyen irányú szurkolás. Ma, Mubarak bukásának másnapján a BBC rendszeresen kapcsolja Algériát. Várják a következő forradalmat. Persze, micsoda jó téma!:)

Azt, hogy lesz egy ilyen arab fordulat, utoljára az Iraki Háború kapcsán mondták. Volt egy ilyenfajta ideológiai várakozása a háborúnak. Ez akkor mégis elmaradt. Nem az invázió, hanem a Facebook, a Twitter, Youtube, és általában az Internet hozta el a fordulatot.

Számomra a BBC adásaiból a legmegragadóbb az a rész volt, amikor pár fiatal megszólalt. Az ember sokszor úgy gondol az arab világra, hogy ott iszlámhívő, maradi emberek élnek, pálmafák, tevék között a sivatagban. Esetleg szállodákban alkalmazottként.

Jó, aki látott már arabot Európában - és Párizsban, őszintén szólva, több közvetlen ismerősöm van - az tudja, hogy "az arab is csak ugyanolyan ember". De még nekem is volt egy olyan sztereotípiám, hogy jellemzően csak a nyugaton élő arabok gondolkodnak modern módon. És persze a párizsi arabok között is sok a maradi.

A legmegdöbbentőbb az volt, amikor néhány fiatal tüntetőt, helyi szervezeti vezetőt szólaltattak meg. Eleve az, hogy Kairóban fiatalok tömegei voltak az utcán, akik nagyon jól beszéltek angolul. De tényleg, volt, akinek még akcentusa sem nagyon volt. Emlékszem egy fiatal nőre, aki olyan magabiztossággal, olyan lendülettel, és olyan értelmesen beszélt, ami még számomra is elismerésre méltó volt.

És akkor meg kell ismételnem, hogy az illető nő volt. És itt nem a nem létező férfisovinizmusom szólal meg, hanem csak felhívom a figyelmet az iszlám világ férfisovinizmusára. A tüntetésen a BBC beszámolói szerint a nők többségben voltak. Nők, akiknek Kairóban a többségi, konzervatív nézetek szerint talán nem is volna szabad kimenni az utcára burka nélkül. Megszólaltattak olyan nőt, aki pont ezen lamentált, de végül csak kiment a tüntetésre.

Meglepő az, hogy a forradalmat tulajdonképpen a modern, nyugatias, relatíve liberális fiatalok kritikus tömege indította el. Ez az, amit nem vártak, ami nem volt kiszámítható, bár a trend megállíthatatlan volt. De az megdöbbentő, hogy már most ennyire nagy erőt képviselnek ezek a fiatalok.

A BBC meg tudott szólaltatni különféle arab országokból egy csomó fiatal, hétköznapi embert. Algériából, Jordániából, Egyiptomból. Nem a vallási vezetőket, nem a politikusokat, nem ismert arcokat szólaltattak meg, hanem "a dolgozó népet". Ez pedig vagy azt jelenti, hogy sokan nézik a BBC-t, vagy a "Have Your Say" fórumozóit, bloggereket, Twitterezőket, Facebookolókat toboroztak. Mindenképpen azt jelenti, hogy sok angolul beszélő, fiatal arab aktív a modern, nyugati, közösségi kommunikációban. És őszintén szólva, ők sokszor jobban beszélnek angolul, mint a politikai vezetőik. Ez megint igaz Magyarországon is.

Tudjuk, hogy a technika fejlődése megváltoztatja a világot, de ritkán tárul elénk ilyen drámaian, hogy "a lét határozza meg a tudatot", ahogy Marx írta (nem vagyok otthon a marxizmusban, lehet, hogy konkrétan ezt nem írta, és ez csak egy political urban legend). Mindenesetre a technika fejlődését, társadalomátalakító hatását kevesen tudják felmérni. Nincs annál nagyobb erő, ahogy a fiatalokra az új tudás, kultúra hatással van, és ahogy új technológiákkal egészen átalakulnak az életmódok. Ez az, ami ellen egyetlen diktátor nem tud tenni, mert az anyagi javakat nem vonhatják el teljesen, (kivétel Észak-Koreában, de ezt is várjuk be még!)

Amikor a nyugati világban az emberek bizonyos nagyon szűk tilalmakon kívül arról írnak, beszélnek, amiről akarnak, azzal, akivel akarnak, amikor olyan filmeket néznek, amilyeneket akarnak, amikor azt csinálnak a törvény széles határain belül, amit akarnak, akkor ezt nehéz elzárni "Kelet" elől. Mert a globalizációval a fiatalok tömegei jutnak el Nyugatra, a technikával pedig sok minden eljut "Keletre". Nem is lehetne elzárni előlük ezt a lehetőséget, és az országnak is érdeke, hogy az emberek Nyugaton tanuljanak. De amikor visszamennek az anyaországba, akkor visznek magukkal lehetőségeket, gondolatokat, élményeket, igényeket, mentalitást. És nem lehet elzárni a "Keletet" a mobiltelefonok, az Internet elől, mert az ma már "létminimum-számba megy".  Meggyőződésem, hogy a szocializmus emiatt legkésőbb mára megbukott volna, a legkitartóbb szocialista rezsim mellett is.

Paradox módon az arab világ sokkal fiatalabb, mint Európa. És mivel fiatalabb, ezért még ha elmaradottabb is, a fiatalok modernebbek lehetnek akár az európai nyugdíjasoknál is. Könnyen meglehet, hogy sok huszonéves egyiptominál sok negyvenes dolgozó, és sok nyolcvanéves magyar nyugdíjas maradibb. Ez pedig elég furcsa. Persze, hozzá kell tenni, hogy az egyiptomi nép nagy része nem Kairóban él, mi a főváros fiataljait láttuk, a vidék fiataljait kevésbé.

Egy másik érdekes kérdés, és furcsa fejlemény az, hogy sokan iszlámista szélsőséges fordulattól tartottak, tartanak. Erre példa az iráni forradalom, amely így végződött. De azóta sokat változott a világ: sem a tunéziai, sem az egyiptomi forradalomban az iszlám fundamentalistáknak nem sok szerepe volt. A forradalom fő ereje olyan fiatalokból állt, akik talán vallásosak, talán nem, de általában nem fundamentalisták. A Tahrir téren borultak le imára a tüntetők, de csak kb. harmaduk tette ezt. Lásd a fő képet. A képen látszik, hogy a vallási közösség csak a kisebbik összetartó erő. A nagyobbik a nemzeti összetartozást jelképező egyiptomi zászló.

Magyarországon a kvalifikált fiatalok kezdenek elpártolni a Fidesztől. Láttuk, hogy civil mozgalmat szerveznek, és látszódik az erejük a médiatörvények elleni tüntetésekben. De ez az erő még nem döntő. Talán, mert Magyarországon kevesebb a fiatal, és persze azért is, mert a médiatörvény minden elfogadhatatlansága ellenére nincs azon a szinten, mint az egyiptomi diktatúra. Továbbá, Orbán Viktor Strasbourgban tulajdonképpen elvesztett egy csatát, és azóta engedményeket tett. Az emberek most abban hisznek, hogy az EU megvédi őket. Hogy meg fogja-e? Nem tudom. Nem biztos, hogy mindenben számon kérik Orbánt, és nem biztos, hogy Orbán tényleg mindenben teljesíti az ígéretét. Nem ez volna az első hazugsága.

De ha a kvalifikálódó fiatalokat tovább ba..gatják, és ők példát vesznek Egyiptomról, akkor...