Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Nyuszitánc az alkotmányozás körül

2011.01.16. 17:20 | balközép | 10 komment

Címkék: mszp fidesz jobbik alkotmány 2011 lmp

Amikor a Fideszben megfogant a gondolat, hogy új alkotmányt tegyen le a nemezt asztalára, viszonylag sokan tették fel a kérdést: hogy erre miért most van szükség?

Nem tudom, hogy pontosan minek a hatására de szépen lassan az alkotmányozási hévben egyedül maradni látszott a Fidesz.

Szinte egyszerre intett búcsút, az alkotmányt előkészítő bizottságnak az MSZP meg az LMP is. Ezt a karakteres lépést az AB jogköreinek csorbítása váltotta ki a legnagyobb és legkisebb ellenzéki pártból. Amire egyfajta hab a torán csak a médiatörvény volt.

Aztán a szittyák hős védői is megelégelték az egyoldalúnak vélt alkotmányozási ceremóniát, és a Jobbik is kivonult ebből a boszorkánykonyhából.

A helyzet kezdett világos lenni. A Fidesz hű csatlósával  szövetségesével a KDNP-vel egyedül ábrándozhatott egy fegyelmezett erkölcsöket kínáló alaptörvényen… melyben bizonyos emberi és demokratikus alapjogok mintha nem olyan súllyal jelennek meg, mint mondjuk Németország alkotmányában. A kétharmados kormánypárt kritikát kritikára kapott.

Lehet, hogy az év elei uborkaszezonnak, vagy lehet hogy az újévi bódultságnak köszönhetően, azonban látványos önlecsákányozásba kezdett az ellenzék… már ami az alkotmányt illeti.

Először a Jobbik kezdett el visszatáncolni az alkotmányozás felé. Olyan bent is vagyok kint is vagyok módon. Az, hogy ennek politikai gyávaság esetleg a nagytesvérhez való odadörgölőzés, vagy a nemzetmenő hév az oka nem tudom… Őszintén nem is érdekel. Komolytalan.

Oszt tegnap Karácson Gergely az LMP képviselője az Info Rádióban nem tartotta kizártnak az LMP visszatérését a alkotmány farigcsálásba. Persze ha a javaslatai bekerülnek oda. Meg földig dicsérte közben Tarlós urat.

Szóval itt álljunk meg azért. Olyan jó lenne, ha az LMP legalább egy politikai álláspontban nem változtatná meg hetente, havonta a véleményét. Számomra teljesen követhetetlen és kiszámíthatatlan a párt aktuális álláspontja. Nem tudom, hogy tényleg nem érzik, hogy ez teljes mértékben elkomolytalanítja őket vagy csupán úgy gondolják, hogy így tudnak hatékonyan az újságok címlapjaira kerülni… akárhogy is ez gáz. Vagy lehet, hogy tényleg ilyen jól kijegecesedett és kimunkált pártálláspontok feszülnek bennük….

A Jobbik és az LMP ellenzéki nyuszitánca azért is érthetetlen, mert nem is olyan rég pont annak az Európai Néppártnak a frakcióvezetője, melynek a Fidesz is tagja nyilatkozta azt leegyszerűsítve: Viktor, így nem alkotmányozhatsz!

Egy ilyen helyzetben, ha tetszik, ha nem de óhatatlanul is legitimálhatja az LMP és a Jobbik egy esetleges rossz alkotmányt. Azért ezt lehet komolyabban kéne venni az újaknak.

Azonban az MSZP is hamarosan lépéskényszerbe kerülhet. Rengeteg lehetséges út számos verziója áll a legnagyobb ellenzéki párt előtt.

Először is visszatér ő is az alkotmányozási ceremóniába. Ha ezt pártpolitikusokkal teszi, akkor kvázi teljesen részese és ő is legitimál. Amit később a fejére lehet olvasni. Azonban részt vehet úgy is, hogy a saját kvótáján szakértőket delegál ebbe a folyamatba és megteremti a civil kontroll lehetőségét. Ez nem is olyan rossz út.

Másodszor intézményesen sehogy nem vesz részt ebben a folyamatban. Azonban előkészíti saját önálló alkotmány-javaslatát és azt küldi meg a bizottságnak. Vagy a jelenlegi javaslatról egy társadalmi konzultációt végez és annak tapasztalatait használja fel. Ez is a kint is vagyok bent is vagyok szalonképes változatai.

A harmadik lehetséges út az, hogy következetesen megkérdőjelezi a Fidesz legitimációját az alkotmányozásra. Magyarul van-e felhatalmazása a Fidesznek alkotmányt készíteni? Azonban mivel a Fidesznek meg van a parlamenti felhatalmazása… így is úgy is át fogja verni az akaratát. Így az MSZP könnyen kerülhet egy légüres térbe….

Minden esetre könnyebb lenne ez az egész és egy tisztelhetőbb alkotmány születhetne, ha a Fidesz ezt a folyamatot nem így csinálná. De így csinálja…
 

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr922588038

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Árnyékparlamentet! 2011.01.26. 11:43:02

Nekünk nem szabad részt venni az alkotmányozási színházban. Csak alkotmányozzon együtt a Fidesz a Jobbikkal. Szép kis társaság.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táskás Tóni 2011.01.16. 17:41:26

Jó lenne, ha legalább a szocik nem térnének vissza az alkotmányozásba. Felesleges legitimmé tenni a 100%-ban fidesz alkotmányt. Nagyon hülyén csinálták akkor is, amikor a 98%-os adóra különféle módosításokat adtak be. Nem kellett volna, hisz a visszamenőleges hatályú törvény mindenképpen alkotmányellenes, akárki készíti.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.01.16. 20:52:41

Én nem értek egyet a cikk megengedő részével. Semelyik pártnak sem szabadna elfogadni az új alkomány lehetőségét. A régi jó, törölni kell a bevezetést, és 3-4 paragrafust kell esetleg módosítani, ennyi.

Semmi szükség új alkotmányra, ez az egyetlen következetes kiállás.

Toyotomi Hideyoshi 2011.01.16. 21:36:42

@Brendel Mátyás: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg"

Szánalmas volna, ha az új alkotmány azt jelentené, hogy annyit változtatnak, hogy ennek az alkotmánynak az ideiglenességére utaló jeleket kivennék. De úgyis megcsinálják az új alkotmányt, ezt is tudjátok.

- Ha részt vesznek az alkotmányozásban: Egyrészt, képviselik a választóikat. Ha meg nem akarnak új alkotmányt, akkor próbáljanak kiírni népszavazást, százezer aláírás, aztán meglátjuk, mi lesz. Ha részt vesznek az alkotmányozásban, akkor ha a Fidesz nem fogadja el a javaslataikat, lehet joggal panaszkodni, hogy kisajátítja magának az egészet. Erre van esély, de akkor jogos a reklamáció, akkor joggal lehet azt mondani, hogy a Fidesz alkotmánya, mert nem enged senkit a közelébe.

- Ha nem vesznek részt: Nem képviselik a választóikat, és mivel úgyis meglesz az alkotmány, nem végzik a munkájukat sem. Másrészt ha maguktól maradnak távol, akkor kicsit fura lesz azt hallgatni, hogy "őket kizárták". Ha én nem megyek el egy buliba, és azt terjesztem, hogy nem hívtak meg, vagy elzavartak oda, szerintem hülyének nézne mindenki. Vagy hazugnak. És a Fidesz is mondhatja azt, hogy semmi joguk panaszkodni az alkotmányra, hiszen ők nem voltak hajlandóak foglalkozni vele.

Szóval ennek az éremnek is két oldala van, két érvrendszerrel, és amit én írtam, legalább annyira reális, mint a másik.

blz42 2011.01.16. 22:08:31

Hát, ez a poszt csúnyán semmibe veszi a tényeket, csak hogy a Jobbikot meg az LMP-t fikázhassa.

Az ellenzéki pártok az alkotmány-előkészítő bizottságból vonultak ki. Most pedig arról folyik a vita, hogy az alkotmány parlamenti vitáján részt vegyenek-e.

Az egyetlen párt, amelyik nem tudott értelmesen dönteni/kommunikálni ebben a kérdésben, az éppen az MSZP. Gyurcsány bojkottra szólít fel, majd Bárándy közli, hogy igenis részt vesznek a vitában, végül a szóvivő kijelenti, hogy mégsem.

Csak nem ennek leplezésére született ez a remek poszt?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.01.16. 22:27:00

@Toyotomi Hideyoshi: "Ha meg nem akarnak új alkotmányt, akkor próbáljanak kiírni népszavazást, százezer aláírás, aztán meglátjuk, mi lesz. "

az van, hogy Orbán a kétszínű, gyáva barom ezt nem engedi meg.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.01.16. 22:32:42

@Toyotomi Hideyoshi: a Fidesz már demonstrálta, hogy az LMP, MSZp ha részt is vesz a buliban, nem kap beleszólást, tehát nem túlzás, hogy kizárták őket. ugyebár, ha a buliban nem táncolhatsz, nem áll veled szóba senki, nem ihatsz és nem ehetsz, akkor álldogálhatsz ott, de praktikusan ki vagy utálva.

pirimogyoró 2011.01.17. 09:07:11

A Fidesz mindent akar és el is éri. A banzájhoz nem szólhat hozzá senki, úgy táncolunk, ahogy a Orbán hegedül. Ezt akarta, erre készült olyan sokáig. Nem is fogja kiengedni a kezéből a gyeplőt, ha csak ki nem nyúlik. Amikor már elég kárt csinált, akkor átmegy majd köztársasági elnökbe és onnan is ő fog dirigálni :)
Aki nem szereti az Mszp-t, azt nem érdekli, milyen ócska világot csinál a Fidesz, akkor is rájuk fog szavazni, hogy nehogy még egyszer a szocik kerüljenek hatalomra. Így aztán semmi jövőnk nincs, ha nem tartozunk a felső 500 ezerhez.

Toyotomi Hideyoshi 2011.01.17. 15:34:19

@Brendel Mátyás: Orbán megtiltja az aláírásgyűjtést az MSZP és az LMP politikusainak? Lefogja a kezüket? Álljanak ki, standoljanak az Őrsön és a Blahán, ahogy korábban a Jobbik és Seres Mária, és meglátjuk, összejön -e a százezer. Vagy vidéken. Én nem arról beszéltem, hogy az alkotmányról legyen népszavazás, hanem arról, hogy a régi megtartásáért.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.01.17. 16:21:05

@Toyotomi Hideyoshi: te árultál már aluljáróban koncertjegyet, ami nem érvényes?:) Miért teteted magad hülyének?
süti beállítások módosítása