Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Szétgurultak a "vörös" tabletták a KDNP-ben

2010.10.26. 12:09 | szocdemman | 54 komment

Címkék: kdnp vörösiszap

Nem akarok hosszas litániát írni arról, hogy mekkora taplóság, és milyen alávaló dolog egy politikai szervezet részéről, egy katasztrófából direkt politikai tőkét csinálni. Illetve lehet, de azt csak a szolidaritás és a segítő szándék vezérelheti, nem pedig az ellentáborra való mutogatás. De legfőképpen nem az, hogy a katasztrófa szolgáljon igazolási alapnak arra, hogy miért kell a vörösöknek gátat szabni. A kisebbik Nemzeti Együttműködő Párt szellemi holdudvarából pattant ki az alábbi hasonlat, mely összefüggést vél felfedezni a vörösiszap és az MSZP között.

„Történelmünkben a vörös színnel mindig baj volt. Ez a katasztrófa szimbólikus jelentőségű. A vörös zagy mérgezi a testet, a vörösök által ránkerőltetett ideológia megmérgezte sok ember agyát, lelkét. A tanulság az, hogy mindkettőt gátak közé kell szorítani, és nagyon oda kell figyelni, hogy ne szivárogjanak.” -áll a KDNP egyik kerületi honlapján

A mi történetünkben meg azok elméjével van baj, akik ilyen magvas politikai párhuzamra képesek. Aki a saját elképzeléseiket ránk erőltetik, és gyűlölködéssel mérgezik az emberek agyát, lelkét a kereszténység nevében. (Tegnap például megszavazták a gazdagokat segítő egykulcsos adót és a minimálbér megadóztatását, mindezt gondolom Jézus szegénypárti kiállásának szellemében...) A tanulság az, hogy az ilyen barmokat sárgaházakba kellene zárni és nem egy kormánypártba. Gátak közé.... igen... szép... Ja, és a drága mama hogy van?
 

UI: Azt hittem a mai nap ezzel a KDNP viszi el a pálmát. De Lázár János még Török Gábort is kiakasztó alkotmánymódosítása még durvább lett. Ha valaki úgy gondolja, hogy az Alkotmánybíróságot nem kéne a Schmitt Pál szintjére süllyeszteni az a Facebook-on itt tiltakozhat.

· 2 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr912400045

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabálytalankodó csatár kiállítja a bírót, és megadja a gólt 2010.10.26. 18:46:11

Ilyen nincs, mondaná egy sport-újságíró. A fociban van keménykedés, de vannak szabályok. És arra van a bíró, hogy azokat betartassa.Politikus, focista - Debrecenből   A mai hírekből ismert: az Alkotmánybíróság eltörölte a 98%-os büntetőadót. Töb...

Trackback: Szétgurultak a "vörös" tabletták a KDNP-ben 2010.10.26. 16:50:03

Nem akarok hosszas litániát írni arról, hogy mekkora taplóság, és milyen alávaló dolog egy politikai szervezet részéről, egy katasztrófából direkt politikai tőkét csinálni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kósza 2010.10.26. 16:11:39

Akkor ideje a női lapokban a cellulitiszt is fidesz logóval említeni, mert, mint az köztudott, a fidesz miatt van a narancsbőr!

csoko20 2010.10.26. 16:11:56

Mocskos vörösök!!! Már az Árpád-sávos zászlóba is beszivárogtak....

Egyébként kibaszott nagy mákjuk van, hogy a bauxitból nem narancssárga trutyi oldódik ki :)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.26. 16:25:42

Van benne valami. Az egész hobelevanc nem Horthy idejében keletkezett.

becike4 2010.10.26. 16:26:12

Mit lehet várni egy olyan párttól ahol a Semmilyen Zsolti Führer?

Kósza 2010.10.26. 16:30:39

@Anti Anyag: ebbe most eléggé beletrafáltál. Az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó 1942-ben kezdte a termelést. Szerinted a Kormányzó idején feletették a birkákkal a vörösiszapot?

mement 2010.10.26. 16:38:38

En ugy tudom a voros szin a francia forradalom alatt vallt szimbolumma, mint a forradalmak szine... Szovjetek is ezert valasztottak maguknak, majd kesobb vegig meg maradt "arculati" elemkent.

bierkamp 2010.10.26. 16:42:50

GONOSZ TÖRPE DÖGÖLJ MEG! ...

Már tudjuk, hogy a Fidesz megbízásából robbantották fel a gátat ...ez már biztos!

A KDNP az nem párt..az egy kis Fidesz " csökevény":).... a Párt támogatási pénzért..és a parlament papagálykommandó nagyobbodásáéert és pofázásért hozta létre a Fidesz banda...soha senki nem szavazott rájuk...

Tömjén Zsóti meg egy nagy buta majom!

csoko20 2010.10.26. 16:46:11

@Anti Anyag:
Misén miért VÖRÖS bor van a kehelyben?
A keresztesek, köztük Kapisztrán János miért VÖRÖS keresztett varrtak?
A magyar zászló, a magyar címer? A válogatottunk?
A Nemzetközi VÖRÖSkereszt?
Piroska, a Piroska és a Farkasból?
A málnaszörp?
És az a sok-sok ember akinek a vére vörös? :)
Vagy a vörös hajú nők, Úramatyám! Mind-mind aljas kommunista!

Addig oké, hogy aki nincs velünk az ellenünk. De, hogy már egy ártatlan színt is démonizálnak. Na az már beteges:-)
Ja, ha a narancssárga nap vörösre égeti a bőrömet, az szakrálisan milyen üzenetet hordoz a KDNP szerint???

mement 2010.10.26. 16:47:34

@csoko20: " Ja, ha a narancssárga nap vörösre égeti a bőrömet, az szakrálisan milyen üzenetet hordoz a KDNP szerint??? "

Baszod, ez utott:D

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.10.26. 16:58:42

Patkány KDNP. Nem párt, hanem Fidesz csökevény, meg az a seggnyaló harrach, aki mindenre bólogat amit a gonosz törpe mond. :)

igényes 2010.10.26. 16:58:47

A vörös vértestestetektől ne szabaduljunk meg!
Vörösmarty Mihálytól sem kell megszabadulni!
A Heineken sőrtől sem szabadna?
A vörös bortól már megfontolandó?

A megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. ...

red shield rapresentative 2010.10.26. 17:04:34

A KDNP-ben van egyáltalán egyházi végzettségű emberke, képviselő? A jóság és tisztelet valószínűleg jellemző lenne rájuk.

A színek jelentése:
Vörös: rettenthetetlenség, vezetői képesség, változás, akaraterő, függetlenség, szenvedély, bátorság

Narancs: önkontroll hiánya, vitalitás, becsvágy, megérzés, magabiztosság

Sárga: barátságosság, fogékonyság, intelligencia, szervezési tehetség, önfegyelem, becsületesség

Zöld, rózsaszín: bizalom, szerelem, kapcsolat, gyógyulás

löklük le a padlóla dulván 2010.10.26. 17:05:03

Hála Isten, hogy KDNP-s Zsoltiék meglátták a fényt. Ezt a sok kretén állatot.

red shield rapresentative 2010.10.26. 17:13:31

@löklük le a padlóla dulván: Krisztus vére, vörös vére ereidben csörgedezik, nem a Semjénében!

Anti Anyag (törölt) 2010.10.26. 17:14:36

Jó duma:)))

Vörösök persze halál komolyan veszik.:))

bierkamp 2010.10.26. 17:18:53

@nestrot20: Egyetértek Veled...bár nem én vagyok netsrot20...(én csak netsrot10 -et használtam:))) hehehe...de nyomjad Öreg..szívemből beszélsz:)

bierkamp 2010.10.26. 17:20:30

A nemzeti BANDÁNAK NEM SZABAd IDŐT ADNI!!!!!!!!!!
...cSAK ÉSZRE VESZI A nép HOGY EZ MÁR DIKTATÚRA
!!!!!!!!
NEM BAJ..HAD CSINÁLJANAK , HALMOZZANAK HIBÁT A DIKTATÓRIKUS NEMZETI BANDA KORMÁNY--hamarább lesznek megdöntve. AZ EMBEREKNEK ELEGÜK LESZ...FELÉBREDNEK ÉS FELKELNEK....amikor más sok embernek minden mindegy---és JÖN AZ IGAZI FORRADALOM!!!!!!!!!!!!!!!!

FARKAST MEG MÁR KIÁLTANI KELL..ÉS A FARKASÖLŐT IS ELŐ KELL KÉSZÍTENI...

gitáros 2010.10.26. 17:30:46

@MAGYAR KATONA:
"A KDNP-ben van egyáltalán egyházi végzettségű emberke, képviselő? "
Például a főfasz, az konkrétan teológus.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.10.26. 17:32:54

az a baj, hogy már sárgaházak sincsenek..

amúgy a gombafelhő villanása olyan narancsos színű. azzal nincs baj?

P.mester 2010.10.26. 17:36:29

nem tudom, hol a határ, itt van ez az irdatlan baromság, meg ma az Ab vizsgálódási lehetőségeinek korlátozása. Komolyan mondom, nem tudom,hol a határ. Nem tudom...

moncayo 2010.10.26. 17:38:55

A fél KDNP-nek 15 éve még vörös színű volt a párttagkönvyve. No meg az emberek vére is vörös. Bár lehet, hogy náluk barna. De kék semmi esetre sem.

min 2010.10.26. 17:44:21

A KDNP tagjai is keresztre feszíthetnék magukat. Idióta gyülekezet...

Krujs 2010.10.26. 18:19:33

Bocsi de a 20. kerületi KDNP-s ökörség miatt rámászni a KDNP egészére, és keresztényi megnyilvánulásaira/eszmeiségére a bloghoz méltó csúsztatás.

regress 2010.10.26. 18:29:46

egészséges ember nem lesz pap,ezeknek elsőre,20-év fejenként

Szputya 2010.10.26. 18:29:57

@mement: igen, ez ütős volt...

2010.10.26. 18:30:28

Márpedig ez a kndp-s szöveg telitalálat.
Ezért is idegesíti a vörösbolsikat :)

thinker_ 2010.10.26. 18:31:27

nekem tetszik, ötletes.
a te komcsi barátaid nem valók sehova, még levegőre sem.

vakvarju 2010.10.26. 18:43:46

@bierkamp: Zsóti nem buta majom, csak nem keresztény és nem demokrata. Olyan inkvizitor fejű.
@gitáros: teológus végzettségű van, csak az igazi keresztényeket hiányolom.
@thinker_: Már a levegőt is sajnálod a kormánytól? Te kis irigy!

torró 2010.10.26. 19:04:15

Én nem tudom mi van de pilledni látszik a csapat! Máskor ilyenkor már 100 kommenten is túl vagyunk most meg alig van valami! A napokban is számtalan hasonló blogon még egy komment sem volt. Egyébként ez a politika ilyen fiúk, adok kapok.Ha valaki nem bírja kiszáll. Ilyen a propaganda természete. Nem mintha a másik oldal még nem csinált volna hasonló fogásokat. Ez van emberek,ezt kell megszokni. A Sztálinizmust is megszokta a nép , most meg ezt kell. Egyébként meg igazi forradalom? Ahhoz szivem tökös nép kell!! Most már nem olyan világ van . Mondjatok valakit aki hajlandó lenne magát a szomszédjáért lelövetni! Na ugye! Itt ugyebár jól el lehet szórakozni, elégedetten hátradőlni , na jól megírtam, jöhet a holnapi robot.

reccs 2010.10.26. 19:15:26

@vakvarju: teológus végzettségű van, csak az igazi keresztényeket hiányolom

"Hány éves vagy, királyfi? És még hiszel a mesékben?"

Sola Scriptura 2010.10.26. 19:21:31

A KDNP holnapi állásfoglalása szerint az Úr is a Narancs-tengert választotta ketté, és abba fúltak bele az egyiptomiak Mózes idejében.

csoko20 2010.10.26. 19:23:47

@vakvarju: "Olyan inkvizitor fejű."

Hát, nem tudom, nekem inkább egy korosabb holland pedofil ugrik be, aki Thaiföldre jár ladyboy-okat simizni. Persze lehet, hogy ő nem csinál ilyet, a katolikus egyháztól amúgyis távol áll a kisfiúk megmogyorózása....

valakijani 2010.10.26. 19:28:32

Egyszer úgyis megtelik a bili sz...l! Aztán meg ki is borul,mert az olyan. Lehet, hogy csak négy év múlva . De akkor nagyon. Mondjuk úgy kétharmadig.

zsebatya 2010.10.26. 19:40:57

@Kósza: Pontosan: hadianyag ügyben lett fontos a bauxit-lelőhely. Az F2-es rakéták gyártásának "produkt gant" (Gánt fontos lelőhely volt) néven emlegetett egyik fontos alapanyaga a bauxit. Annyira fontos, hogy a zalai olajmező mellett a másik legfontosabb magyar, vagy Kárpát-medencei kincsként jelent meg ez a tétel hitlerájban. Aztán jöttek ruszkik, meg a hazai barátaik. De többet a Gulyás-féle Vörös-földből.
Hogy ehhez hogy jön a Semjén-kdnp, fingom sincs.

tök éjj 2010.10.26. 19:51:56

Gondolj bele mit tesz a testedben a Vörös vérsejt! Irtsd Ki De azzonal! ! ! ! !
szálítja a mocsok vörös a fejedbe az oxigént, h ennyi baromságot fogj a vörösre. barom viktor segg nyalója. ( a kdnpésnek)

Polemius 2010.10.26. 20:30:42

Ha jól értem, akkor a KDNP szerint csak a baj van a Mikulással, a Vöröskereszttel, a csipkebogyóval, a véradóállomásokkal, a tűzoltóautókkal, a görögdinnyével, a hemoglobinnal (javaslom, ne vegyenek többet levegőt), a jelzőlámpákkal és a stoptáblákkal is?

funfun 2010.10.26. 20:40:21

"szimbólikus", "ránkerőltetett"
És ez a párt, illetve prominens képviselője, az egykori MSZMP párttagként VÖRÖS párttagkönyvvel rendelkező Hoffmann Rózsa elvtársnő felügyeli az oktatást???
Há nóóóóóóóóórmáááááááááális?

loláb 2010.10.26. 20:46:13

Én azt hittem, hogy az alkotmánybíróságot már nyáron sikerült (Stumpffal, meg Biharival) Schmitt Pál szintjére süllyeszteni. Legalábbis akkoriban még azt mondtátok.
A fene se ért titeket.

SiKom 2010.10.26. 20:56:04

De hát az MSZP színe nem is a vörös! Hanem a ZÖLD és a KÉK! Ilyen plakátokat láttunk Budapesten az öszi buktaparty előtt!

parttalan 2010.10.26. 21:09:38

Halász Zsuzsa és Hoffmann Rózsa még sose használt piros ajakrúzst?

Pistie 2010.10.26. 21:22:06

@torró: "Én nem tudom mi van de pilledni látszik a csapat! Máskor ilyenkor már 100 kommenten is túl vagyunk most meg alig van valami!"
Javaslom nézz át torokgaborelemez oldalra, ott ugyanis már a 700-at ostromolja, az első nyíltan fideszt ostorozó cikk utáni kommentek száma!
ami meg a kdnp-t illeti: No COMMENT - annál is inkább, mert ezek a "vörös bárók" ugyanannyira lehetnének "narancs bárók" is, a kapcsolataik alapján.

Nádasi Balázs 2010.10.26. 21:32:19

Schmitt Pál amúgy teljesen jó szinten van, ha kell, saját maga főz a kormányra :) Megtalálta azt a fórumot, ahol a legoptimálisabban érvényesülhetnek képességeit

Táskás Tóni 2010.10.26. 21:53:00

@Pistie: A csapat nem pilled ,csak azt kezdte el számolgatni , hogy Orbán , Semjén , Lázár és a többiek hányszor csókoltak vajon kezet a homoszexuális sikkasztó pécsi megyés püspöknek és annak a papnak akit szintén hasonlókkal vádolnak.Smittpalibá miért nem kérdezi meg sohasem mielőtt kezet csókol ilyeneknek ,hogy buzi-e vagy? Vagy ezeknek má.. mindegy?

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2010.10.26. 21:54:53

...ssszameg most önthetem ki az összes komcsi vörösboromat....

Táskás Tóni 2010.10.26. 21:55:59

@Nádasi Balázs: Időnként pedig Smittpalibá elkap kézcsókra egy homoszexuális gazdasági bűnöző megyés püspököt vagy annak hasonló "formátumu " papját és akkor már el is maradhat a kötelező napi biblia olvasása.

KG2000 2010.10.26. 22:01:35

A beírások bizonyítják, hogy a KDNP helyi szervezetének sajnos igaza van.

Táskás Tóni 2010.10.26. 22:02:16

@tök éjj: Azért ezzel a vörösiszappal a fidesz elmebeteg bandája is előjött a parlamentben. Most viszont egyes szakértői vélemények szerint a 2001-ben a fidesz vmelyik környezetvédelmi embere által megépített résfal az oka a vörösiszap áradásnak, mivel a résfal megakadályozta a belvíz elfolyását , a talaj felázott és a kétféle talaj nem azonos sebességgel mozdult el . Ez vezetett a tározó falának a kiszakadásához.Ez akkor most ,hogy is van?

2010.10.26. 22:11:31

Ha már összeesküvés elmélet. Mai (26-a) Magyar Hírlap. Idézem, csak hogy tudja mindenki, a vörösiszap (érted, vörös) mér és mér pont akkor ömlött ki.
„Csurka István szerint (...) „érdekes”, hogy az önkormányzati választások másnapján, nagy jobboldali győzelmet követően történik mindez. És valóban! A tragédia egyrészt nem várt és hatalmas erőfeszítés elé állította az Orbán-kormányt, elterelte a figyelmet az elszámoltatásról, s több rádió-, illetve televízióműsorban is alig észrevehető csúsztatásokkal, de már szóba került a jelenlegi kabinet felelőssége.”
De tényleg el kell olvasni az egész cikket. Cikk? Faszt. Vicc.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.26. 23:21:03

Hát eddig is akadtak ilyen vörösöző hangok, ami Gyurcsány és a MAL esetleges kapcsolatának fényéban nem is olyan hülyeség, de azért nem kis paranoia azt feltételezni, hogy direkt szakította le valaki a gátat...

SkyRR 2010.10.26. 23:27:15

@zme:
Sot, ki kene boviteni a dolgokat: Voros ruha, voros auto, sot VOROS KERESZT...
Ok nagyon undoritoak.

Panelkuruc · http://piroslapok.blog.hu/ 2010.10.27. 01:37:31

@ColT: pedig egészen nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc és az "üzlettársa" egy rózsadombi villa alagsorában, egy terepasztal fölé hajolva esküdött fel Magyarország elpusztítására, majd "szorgos népünk győzni fog!" csatakiáltással megindultak természeti katasztrófát okozni. Aki nem így gondolja, hazaáruló.

2010.10.27. 21:21:28

@Panelkuruc: rózsadombi? tel avivi!
süti beállítások módosítása