Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Mégis kell Orbánnak a türelmi idő?

2010.10.07. 06:29 | balközép | 207 komment

Címkék: orbán költségvetés matolcsy bathó ferenc

Orbán anno az őszödi beszéd után közölte, hogy "már holnap" készen áll a kormányzásra a Fidesz. Most kedden azonban a költségvetési bizottság támogatta azt a kormánypárti javaslatot, amely szerint a választási évben kitolnák a büdzsé készítésére vonatkozó határidőket.


Itt az idő! Vagy már majdnem itt van.

Török Zsolt le is csapott az ügyre, közleményében a bizottsági döntésre reagálva azt írta, pártja szerint a kormány "a legrosszabbkor húzta be a féket", s így ismét az emberekkel tolt ki.

Török Zsolt emlékeztet, Orbán Viktor miniszterelnök tavasszal még azt mondta, kormányának nincs szüksége türelmi időre, hiszen pontosan tudja, mi a teendője. Kedd óta azonban világos - folytatta -, hogy a kormánypártoknak csak a saját hatalmuk bebetonozására volt forgatókönyvük, az emberek mindennapi életét érintő törvényjavaslatok elfogadását, a jövő évi adótörvényeket, a devizahitelesek mentőcsomagját vagy a 2011-es költségvetést pedig már nem tartják sürgősnek.

Az MSZP szerint nyilvánvaló, hogy a kormánypártok az önkormányzati választások előtt nem mertek előjönni a jövő évi gazdaságpolitikai elképzeléseikkel, például azzal, honnan akarják elvonni az Orbán Viktor által Kötcsén beharangozott "ezermilliárdokat" - írta Török Zsolt, megjegyezve, hogy "ettől persze még dolgozhattak volna a költségvetésen, ám a keddi döntésük után világos, hogy semmit nem csináltak". Végül kérte, hogy Orbánék végre közöljék a 2011-es büdzsé sarokszámait.

Ha Török Zsolt néhol túloz is, az biztos, hogy Orbán jobbkezének, Matolcsynak a költségvetéshez igazán értő Bathó Ferenc nyírása helyett inkább a büdzsé összerakásával kellett volna foglalkoznia.

Népszava/Piroslap

· 2 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr72351588

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bevezető és a 0001-es 2010.10.07. 14:02:10

Napi egy kép a miniszterelnök úrról. Részemről kommentár nélkül. Kezdjük... Kolbászos  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorokinV 2010.10.07. 14:20:13

Ha két hét alatt összedobtak volna egy 4 éves költségvetés, akkor meg azért sikongatna egy a töcsigyerek. Azért minden faszságba nem kellene belekötni!

orient 2010.10.07. 14:20:37

@szocdemman: nem az én fizetésem itt a téma, én sem firtatom a te jövedelmedet. Ezzel csinálták a legnagyobb baromságot. Mert adókat csökkentettek az alacsonyabb rétegeknek, minimálbérnek és mint szociális dolog ez szép és jól hangzik csak nem MAGYARORSZÁGON! Itt nem a szegények járnak jól ezzel hanem az ország 80% ebben találta meg a kiutat az adóelkerülésre. Ha rendesen fizet akkor nagy részét levonják, ha minimálbérezek nem kell adót fizetni. Szépen csináltak ezzel egy jó vastag fekete-szürke réteget. Mekkora újdonságot mondok mi? Mintha nem lenne mindenki ismerősének 80%-a valamilyen formában trükközésen (zsebbe pénz, EVA...stb.) Komolyan az számít ritkaságnak ha valaki rendesen fizet adót jelenleg...

Igen egykulcsos adó igazságtalan, de ha ezzel lehet adófizetésre bírni a jó népet itt a lopós, zsivány kelet Európában akkor ezt kell tenni. Ha az emberek megtanultak adót fizetni lehet igazságos adósávokat csinálni megint, de addig ez kell sajnos.

belekotty 2010.10.07. 14:21:05

@tnts: Van hát. A 8 év szoci ökörködés nem menti fel Orbánt, aki azt mondta készen áll a kormányzásra. A hatalom maximalizálására készen áll, hiszen azt csinálja 8 éve a Fideszben. Semmi másra.

sorokinV 2010.10.07. 14:23:57

@Táskás Tóni:

Hülyeségeket írsz!
1, a kistelepüléseken a pártinduló ritkaság. Ritkább, mint az értelmes szocialista. valasztas.hu-n érdemes megnézni.
2, a kistelepüléseken senki nem végzi 400-ért a polgérmesterjenői munkát. Ingyen, társadalmi munkában jellemző. A nagyobb 2000-fő környéki településeken is ritka a 200 bruttó
3, pont a tanulatlanság (civilizált megfogalmazásban kompetenciahiány) miatt vonnak el jogköröket az önkormányzatoktól, amiért ti éppen sikongattok (központosítás=fasizmus)

Jó reggel!

belekotty 2010.10.07. 14:23:59

@sorokinV: Na ez aztán nagy észre vall! Mintha a gyerek azzal védekezne, hogy nincs kész a leckéje - ha megcsináltam volna akkor az lenne a baj hogy összecsaptam. Gratulálok! A korai pubertás színvonalán érvelsz.

sorokinV 2010.10.07. 14:25:31

@orient:

Az egykulcsos adó az "igazságos". A progresszív adórendszer maximum "méltányos" lehet. Ideje rendet tenni a fogalmak körében is!

Vitéz Kőbányai Világos 2010.10.07. 14:26:28

@orient: Fasza, csak nem értem, hogy amit írsz, az miért indokolja meg, hogy jól megszopassuk azokat, akik tényleg bruttó 200 alatt keresnek, és eddig is fizettek (brékó, egy bruttó 200as fizuhoz kb 135 nettó, és nagyjából 120 államnak fizetendő tartozik!)! Ezek az emberek nincsenek kevesen (közalkalmazottak, képzetlen melósok tömegei). Ők akkor most dögöljenek éhen, vagy mi legyen?

orient 2010.10.07. 14:26:32

@Táskás Tóni: Pontosan. Ez volt az egyik nagy érvem mindig is. Azt rendbe tehetnék és kánaán lehetne itt az IMF meg úgy ugrálna az örömében hogy csak na, megszorítás pedig nem is kéne. De az Orbán azt mondta, hogy az olyan komoly átalakítás amit nem lehet ilyen gyorsan megcsinálni hanem évek kellenek a kidolgozására. Halkan megkérdezném 8 év ellenzéki lét nem volt elég ezeknek a terveknek a kidolgozására? Hiszen ők már készen állnak a kormányzásra évek óta, de ehhez most mégis évek kellenek mire kidolgozzák? Ja nem lehet a haveroknak lopni a közösből mi ha értelmes megye és önkormányzati rendszer jönne a pazarló helyett? 2000 milliár ft??? A magyar gazdaság nem 3% hiányban lenne hanem +x% ban...

sorokinV 2010.10.07. 14:27:11

@belekotty:

Na, az is nagy észre vall, hogy nem sikerült értelmezni 2 mondatot!

orient 2010.10.07. 14:28:24

@Vitéz Kőbányai Világos: ezt senki sem mondta. Fizessen ő is kevesebb adót, legalább annyi maradjon nála mint korábban, semmi képen sem kevesebb, ez nem is lesz szerintem, nem merik megcsinálni.

sorokinV 2010.10.07. 14:29:36

@orient:

Ahogyan 1572-ben nem tudták megválaszolni a félvezetők környezetbarát újrafeldolgozásának a kérdését, úgy a 2002-es valóság alapján is igen nehéz lett volna 2010-ben asztalra tenni egy megfelelő költségvetést.

radír2010 2010.10.07. 14:29:46

@Táskás Tóni: Ha bevállt idáig az államosítás,akkor miért ne? Lásd Malév.Privatizáció tönkretette az országot.Viszik ki a milliárdokat innen.Hát nem látjátok?

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.10.07. 14:32:50

@tnts: bértolnok? ezért pénzt is lehet kapni? hol lehet felvenni?

Táskás Tóni 2010.10.07. 14:34:24

@sorokinV: Szakácsi. Az egyik legszegényebb település Mo-on Polgármester asszony fizetése 380eft Iskolai végzettsége talán 8 általános. A kopogtatócédulákat a postás ki sem osztotta ja és nem szocialista támogatottságu.A polgármesterek számát is csökkenteni kellett volna és átreformálni az egész szart csak ehhez a fidesznek soha sem lesz bátorsága mindig sereghajtó lesz Mo . Ez egy olyan ország ahol kurva 300ft vizitdíjat is képes volt megfúrni a fidesz

orient 2010.10.07. 14:34:30

@sorokinV: nekem igazságos, csak sokan hőbörögnek itt ez miatt nekik szólt. Engem nem érdekel ki mennyit fizet csak:
1. FIZESSEN
2. ne legyen ésszerűtlen adóelvonás mint az elmúlt 20 évben semmilyen rétegben sem, mert senki sem érdemli meg hogy becsületesen elvégzett munkájáért a fizetésének felét elvegyék és a végén még rendes nyugdíjunk sem lesz, 70 éves nyugdíjkorhatárral.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.10.07. 14:35:02

én azt látom, h nem látok semmit. de a fidesz-hívők sem, csak a felvázolt viziót továbbra is. mikor látják meg a valóságot?

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.10.07. 14:36:41

miért vagy azon kibukva, h egy polgármesternek nincs érettségije sem? Orsz. gyűlési képviselő is van ilyen. Ő aztán átlátja a költségvetést...

orient 2010.10.07. 14:38:02

@sorokinV: az önkormányzati rendszer évtizedek óta nem változott érdemben. Erre nem lehetett volna előjönni egy reformmal? 2002 óta a rendszer nem változott, arra lehetne valami halvány ötletük azért mit kéne csinálni és nem most nekiülni. Adóterveket nem lehet csinálni évekre előre mert függ a gazdaság jelenlegi állapotától, de egy régóta meglévő rendszer reformjára lehet terveket kidolgozni.

Táskás Tóni 2010.10.07. 14:38:24

@orient: Mit vársz a fidesztől amikor a szaros 300 ft vizitdíjat is megfúrták a saját népszerűségük érdekében.

assasin 2010.10.07. 14:41:17

@tnts: te nagyon IQ-tlan...már 8 éve is ugattam, hogy változás kell, mert igy szarba megyünk...a fidesz is orbánnalk az élükön, osztotta az észt már vagy 8 éve, hogy ök tudják a tutit....most ott vannak!! micsinálnak???? pénz hatalom, és minden lenyulása..ezt! mást még nem....ez volt az első dolguk....ugyhogy ne gyere a szocikkal nekem...2-3 év mulva a nagy szarban mire fogsz hivatkozni
aranyapám ??????hm?? ?

sorokinV 2010.10.07. 14:41:26

@Táskás Tóni:

1, Elég nagy szégyen, ha így van. Mindenesetre elérhető információ nincs erről és egy 148 fős településen eléggé hihetetlennek tartom, hogy ennyit keressen egy polgármesterjenő.
2, A polgármesterek számát nem érdemes csökkenteni, inkább a javadalmazásukat. Amúgy sincs összefüggés az önkormányzati szektor választott képviselőinek száma és a bekerülési költségük között. Ismét a javadalmazásuk a lényeg, amit ugye a képviselő-testület, végső soron az választók döntenek el.

csoko20 2010.10.07. 14:42:42

@Táskás Tóni: Ja, azok a kistelepülések, csak viszik a pénzt, miattuk van csődben az ország!!!!!!!!

Még csak nem is Nokiás dobozban lopják a pénzt!!!

sorokinV 2010.10.07. 14:44:43

@orient:

Az önkormányzati (közigazgatási reform) éppenséggel keményen zajlik. Ezért is sikongatnak a szocik (központosítás). Úgy látom ebben az ügyben is le vannak maradva az urak egy brosúrával. Amúgy meg ez sem egy 10 perces munka, mert összecsapva annyi értelme és eredménye lesz, mint a fletóék regionalizálásának - azaz semmi. Illetve kontraproduktív mind anyagi, mind teljesítmény szempontokból.

orient 2010.10.07. 14:47:29

@sorokinV: hmm tehát ha ugyan arra a feladatra van 20000 ember 1000 helyett akkor az nem teszi bürokratikussá a rendszert kissé? Érdekes hogy Magyarországon kb. annyi közalkalmazott van mint Németországban. Szerintem kezdhetnék az önkormányzatokkal és a kiskirályokkal ott. Más sokat javulna a helyzet ez kétségtelen és az démoni IMF is mosolyogva távozott volna, és az átlag ember semmit sem érzett volna meg belőle.

orient 2010.10.07. 14:49:14

@sorokinV: úgy legyen, lehessen erről hírt hallani, én eddig nem hallottam, de ha zajlik a munka az már valami, legalább az a akarat megvan és nem lesz szőnyeg alá söpörve megint mint 20 évig.

orient 2010.10.07. 14:49:49

@Táskás Tóni: megkapod te még itt ezért másoktól :)))

A 300 Ft vizitdíj azoknak fájt a legjobban akiket mint "szegény" réteg már kitárgyaltam fentebb.

sorokinV 2010.10.07. 14:51:59

@orient:

Ne keverd, kérlek, a körtét az almával. A túlzott bürokrácia (mind intézményben, mind eljárásban, mind személyekben) nem egyenlő a települések önállóságával. Optimális esetben, ha nem szarszemétalakokat választanak be egy kistelepülés képviselő testületébe, az pont nulla forintba kerül az adott településnek. Lásd: Ivánd

tnts 2010.10.07. 14:54:21

assasin
IQ-tlan a kersztanyád!
A Fidesz milyen pénzt nyúlt le ebben a pár hónapban,légyszíves fejtsd ki nekem? 2-3 év múlva kellene erről vitázni, nem vészmadárkodni.Az hogy bebiztosítják a hatalmukat,evidens.Pont arra faragtak rá 2002-ben,hogy nem szórták ki az összes komcsit az aparátusból,mind egy szálig.

leviathan99 2010.10.07. 14:54:28

Most még el lehet adni a "még alig kerültünk a hatalomra, különben is nagyon el van qrva, idő kell, de nézd meg mit csináltak előttünk" kamu dumát, de egy év múlva ez már nem fog érdekelni senkit... Aki gondolkodik egy kicsit azt már most sem. Tegyék a dolgukat fityeszék, és tegyék jobban, mint az elődjük, csak az eddigi tevékenységükből nem ez prognosztizálható sajnos.
.
2011 októberben már megint áll a bál az országban majd meglátjátok.
.
Uff beszéltem.

pokesz70 2010.10.07. 15:07:50

@sorokinV:

"Az egykulcsos adó az "igazságos". A progresszív adórendszer maximum "méltányos" lehet. Ideje rendet tenni a fogalmak körében is!"

Aha. Egy olyan országban is, ahol az iskolai végzettség egyenesen arányul a fizetéshez, és a diplomáig bezárólag az állam fizeti a tandíjat? Egy diploma többmillió forint közpénzbe kerül, ami azoknak az adójából is adódik össze, akik sosem kerültek, kerülhettek egyetem közelébe. Bonyolultabb dolog ez, mint hogy "eddig én fizettem sokat, most fizessen más".

blogair · http://Nyerj.ax4.info/fm1487/Kattints-es-Nyerj/bab 2010.10.07. 15:09:17

Türelem Orbánt terem! :-)

Amúgy meg ki hitt mást?

Várúr 2010.10.07. 15:16:17

@orient:
Uncsi ez a "nyolc év ellenzék alatt miért nem..." Azért kispajtás, mert ennyi idő alatt rengeteget változott a világgazdaság, a magyar gazdaság (brutálisan eladósodott), iszonyú korrupciókra derült fény tavaly és az idén is, majd árvíz jött stb. 8 év alatt te is sokat butulhattál, ha örökké ezen rugózol...

mony b 2010.10.07. 15:17:01

@orient: ha irigyled a szakmunkás ismerőseidet, szaldj gyorsan és tanulj egy szakmát. Ezek szerint a piac most többre értékeli az ő munkájukat, mint a tiedet próbálj reagálni a piac kihívásaira, ne pedig a diplomádat lengetve várni a csodát.

sorokinV 2010.10.07. 15:17:17

@pokesz70:

Hívd segítségül a matematikát!
100.000 16% =16.000
500.000 16% =80.000

Ezek szerint több adót fizet, akinek az "iskolai végzettsége egyenesen arányul" :)

Nem olyan bonyolult dolog, aki tovább lát a "most fizessen más" proli hőzöngésnél. Amúgy sem a te nyomorult 16.000 HUF-odból tanulnak az egyetemisták, hanem akiknél az "iskolai végzettsége egyenesen arányul" a jelenben!

pokesz70 2010.10.07. 15:19:40

@sorokinV:

Fogadjunk, hogy több adót fizetek, mint te? Csak mert leproliztál...

Van, aki tovább lát a saját pénztárcájánál.

sorokinV 2010.10.07. 15:21:25

@pokesz70:

Jut eszembe, a te havi 16.000 HUF.odból a szart nem takarítják össze a járdán az utcádban. Azt is a magamfajta "egyenesen arányulók" fizetik, akit te valami félreértelmezett igazságosságelméletből kifolyólag büntetni szándékozol!

orient 2010.10.07. 15:23:32

@mony b: én nem élek rosszul, nem azzal van abajom hanem hogy nem fizetnek adót. Ha fizetnének akkor még örülnék is neki hogy a kétkezi munka meg van becsülve. Mekkora barmok vannak itt? Te itt kétkezi munkára bíztatsz, eddig meg azért kaptam a pofámra mert mekkora gazdag szemét vagyok aki milyen jól keres és az egykulcsos adóval jól jár. A szakmunkás csak feketén van jól megfizetve. Ha szakmát tanulnék te hülye akkor én kiharcolnám hogy rendesen fizessenek utánam adót és már nem keresnék olyan jól. Nem a piac kihívása miatt keresnek jól te ökör hanem mert nem fizetnek adót. 8 általános megvan?

sorokinV 2010.10.07. 15:23:59

@pokesz70:

Lehet, de ez olyan, mint a farokméret. Neten csak a bemondásra hagyatkozhatunk, azt is nehéz validálni. :)

Spiro 2010.10.07. 15:27:14

Itt senki nem kúrt el semmit!

1990 óta a ~700.000 korhatárt el nem érő-, és "rokkant" nyugdíjas, + a nyugdíj rendszer átalakítás 10.000 MILLIÁRD Ft-ba került.
Ez az államadósságunk 50%-a. A másik 50%-ot pedig az Állami és Önkormányzati rendszerbe locsoltuk bele (ha csak 50.000-rel kevesebb közhivatalnok lenne évente 150 MILLIÁRDOT lehetne megtakarítani).

Ennyi.

Ebben az összes diletáns politikus benne volt, akik beszari módon nem merték bemondani a választóknak, hogy nincs pénz. Helyette hiteleket kezdtek felvenni.

Tudomásul kell venni, hogy ehez szakértelem kell, és nem elég a hatalmat megszerezni.

Ha a Fidesz tuná mit kell csinálni, 1998-2002 közöt már megcsinálhatta volna. Most ugyan azok az örökké megújjulni képes régi arcokat látjuk, vagy nem?

Táskás Tóni 2010.10.07. 15:29:39

@tnts: Most pedig még felvettek egy csomó komcsit pl Matolcsi III/II Orbán jobbkeze, Smittpalibá, Majtényi MSZMP Pozsgay MSZMPstb. Ajjaj!

pokesz70 2010.10.07. 15:30:20

@sorokinV:

Maradjunk annyiban, hogy nem 16e forintot fizettem eddig sem és jövőre sem annyit fogok (még csak nem is 80e forintot, hanem sokkal többet). Nem a magadfajta adójából pucolják ki a szart az utcámból. Ettől még lehetek szolidáris azokkal, akiknek nagyon nehéz az élet. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol gyerekek éheznek, hogy a felső tízezer szája be legyen fogva.

orient 2010.10.07. 15:30:48

@Várúr: mielőtt reagálsz egy kommentre olvasd végig mindet legalább tőlem:

Ezt írtam:
"az önkormányzati rendszer évtizedek óta nem változott érdemben. Erre nem lehetett volna előjönni egy reformmal? 2002 óta a rendszer nem változott, arra lehetne valami halvány ötletük azért mit kéne csinálni és nem most nekiülni. Adóterveket nem lehet csinálni évekre előre mert függ a gazdaság jelenlegi állapotától, de egy régóta meglévő rendszer reformjára lehet terveket kidolgozni. "

egy szocializmus óta fennálló rendszer ami már akkor is és rendszerváltás után is működésképtelen, pazarló rendszer mi köze is van a világgazdaság helyzetéhez? Tehát ha szar a világgazdaság akkor kell egy bonyolult fenntarthatatlan drága önkormányzati rendszer? Ha megszüntetünk, összevonunk spórolunk rajta akkor mi változik egy jó rendszeren hogy éppen a világgazdaság hogy áll hány önkormányzat kell, hány embert kell eltartani feleslegesen, intézményeket pénzelni és fenntartani?

szavaiddal élve:
"8 év alatt te is sokat butulhattál " ha nem jössz rá ennek köze nincs a világ és semmilyen gazdasághoz, mert egy jól működő rendszer jól működik akkor is ha a világgazdaság jó akkor is ha szar.

Érdemben sorokinV-vel lehet itt beszélni csak...

sorokinV 2010.10.07. 15:32:52

@orient:

Hízott egyet a májam, köszönöm a dicséretet :)

csoko20 2010.10.07. 15:32:56

Tényleg gáz, hogy a fidesz nem csinál semmit, Fletó ennyi idő alatt már vagy a hatodik korszakalkotó programjával roadshowzná körbe az országot:)

carlo74 2010.10.07. 15:34:03

háát az öszödi óta azért nem semmi kárt okozott a gyurcsány/bajnai kommandó.
nem is értem az írásodat. nem szoktál ekkora baromságokat írni.. most megjött? vagy nem?

sorokinV 2010.10.07. 15:34:50

@pokesz70:

Én az adómon keresztül letudom az általános szolidaritásomat, sőt soknak érzem. Szoktunk nevetgélni az üzlettárammal azon, hogy lassan 3-4 borsodi falut eltartunk, pedig a családra is juthatna.

pokesz70 2010.10.07. 15:36:15

@carlo74:

Az öszödi beszéd idején 12% volt az államháztartási hiány, 2009-ben 4,2%. Mekkora a kár?

A kár 2000 és 2006 között keletkezett. 100 napos programnak hívták. A fidesz is megszavazta.

pokesz70 2010.10.07. 15:39:09

@sorokinV:

Befizetni a kötelezőt nem szolidaritás. A saját érdekeid ellenében a szegények mellett érvelni -- szolidaritás.

Táskás Tóni 2010.10.07. 15:41:11

@tnts: Amit a fidesz nyúl le az soha nem fog kiderülni arról Polt Péter gondoskodik .Az indexen jelent meg egy vidió amin egy faszi feljelentést tett Kósa ellen akinek pont annyi kenőpénzt adtak át ,mint a gusztustalan Hagyónak 75m Ft-ot . Kósa ezt termőföldek átminősítéséért kapta , de valami miatt ezt az ügyészség nem is vizsgálta. Ha pedig elkúrásról van szó nézd meg az összesfideszes önkormányzatot mindent hitelből finanszíroztak még a működésüket is . Eddig mindent a kormányra fogtak ,most ki lesz a bűnös. Pl az V. kerület 15 milliárd ft-ra van eladósodva itt a legmagasabb az egy főre juutó adósság és Rogánnak a legnagyobb a pofája. Persze most költözik a többszázmilliós lakásába a II. kerületbe. Igaz milyen jó ,hogy mindenhol a fidesz nyert így soha nem fog kiderülni semmi ami meg kiderül azt pedig az igazmondó fideszesek úgyis letagadják. Hajrá Mo

Várúr 2010.10.07. 15:41:56

@orient:
Koma. Az önkormányzati rendszer egy hatalmas masztodon. Rengeteg helyi érdek és egyéb érdek fűződik hozzá. A fidesz legalább annyit megtett, hogy felezte a képviseilők számát (eddiig erről ugatott az összes párt) lerövidítette a kopogtatócédula-bohózat idejét, arányosította a választókörzeteket, stb. (a komancsok és olyan viccpártok, mint lmp, jobbik erre is diktatúrát röfögtek). További észszerűsítésekhez idő kell, különben lenne gyurcsányi 10 lépés, 100 lépés, stb. program hetente. Ami nem ment balliibék 96 hónapja alatt, azt ne várjuk el 4 hónap alatt. Ezt belátni csupán méltányosság kérdése.

sorokinV 2010.10.07. 15:44:27

@pokesz70:

Az adózás nem más, mint központilag szervezett szolidaritás. (többek között)

sorokinV 2010.10.07. 15:46:55

@Táskás Tóni:

Ha szeretnéd, akkor holnapra csinálok egy felvételt, amelyen két ismeretlen férfihang megbeszéli, hogy Mesterházy A. átvett a parkolóban 100 milliót, majd leszopott két brét. Meggyőző lesz?

Táskás Tóni 2010.10.07. 15:48:24

@Várúr: Akkor mi a faszt ugattak 8 évig , hogy Ők mindent tudnak és mindenre van receptjük . Ezek szerint üres a fiók amiből ki kellene venni a megoldást

Táskás Tóni 2010.10.07. 15:51:28

@sorokinV: Most Kósára utalsz amikor a rendőrök pár éve elkapták Debrecen határában a kocsisoron letolt gatyában még fénykép is készült róla .Vagy azt akarod mondani, hogy Hagyó sem lopott?

EMU 2010.10.07. 15:51:34

Szerintem majd a költségvetést is a rogán meg a lázár terjeszti majd be, hogy ne kelljen vitázni meg egyeztetni róla. Így megy ez fideszéknél, építik a demokráciát.

Spiro 2010.10.07. 15:51:51

@Várúr:
Az elmúlt 96 hónap pont elegendő idő volt arra, hogy kifundálják mit akarnak csinálni.
A parlamenti választások óta meg lehetett volna csinálni az önkormányzati reformot, annak érdekében, hogy ne kelljen még 4 évig ezt a pazarló rendszert működtetni.
Jelezném, hogy 10% alatt lehetne az SZJA átlagos kulcsa, ha az önkormányzati rendszer normálisan lenne szervezve (113 Járás elég lenne- ennyi Városi Bíróság van).
Ha a helyben lakóknak kellene összedobni a helyi önkorik költségeit, gyorsan összeolvadnának racionális egységekbe.

sorokinV 2010.10.07. 15:51:57

@pokesz70:

Lehet sorolni a definíciókat...
Amúgy a túlzott gondoskodás nem szolidaritás, hanem a tehetetlenségi erő mesterséges növelése szavazatmaximalizáló céllal.

leviathan99 2010.10.07. 15:52:13

@sorokinV: Ja, hogy így készültek a maszop elleni feljelentések is? nahát mik vannak... :p

orient 2010.10.07. 15:52:32

@Várúr: igen ez így van. Nem is mondtam hogy kapkodják el, csak azt mondtam kidolgozhattak volna valamit 8év alatt egy rendszerre ami megy már 40 év vagy mióta szarul. Ez gazdaságfüggetlen. Az egyszerűsítések amiket tettek azok jók és végre valaki megtette valóban azonban a félelme a következő amit te is mondasz:
"Rengeteg helyi érdek és egyéb érdek fűződik hozzá."

És félek rengetek fidesz-mszp-jobbik-lmp minden pártérdek fűződik hozzá ezért nem akarja senki sem piszkálni. Azért valaki sérthetné a saját érdekeit és megcsinálhatná egyszer és mindenkorra, félek nem fogja senki sem megtenni. Most a fidesz érdeke sérülne a legjobban mert úgy mindenhol ők nyertek. Csak ha tovább látnak remélhetőleg az orruknál akkor rájönnének, hogy pár saját ember lehet munkanélküli lesz, kevesebbet lehet kilopni egy egyszerűbb rendszerből viszont a megmaradt pénzen olyan egészségügyet, és jólétet, adórendszert, gazdaságot építhetnek amivel bebetonozhatnák magukat a következő 20 évre politikailag. Vagy maradnak így és az MSZP sorsára jutnak...

sorokinV 2010.10.07. 15:54:57

@leviathan99:

Jaja, a soroksaroltai (idős hölgyet nem becézünk) polgármesterjenő ellen is hasonlóan izmos anyagot hoztak össze a kerületi fideszesek :D

Táskás Tóni 2010.10.07. 16:06:01

@orient: 100 évig fognak itt ülni a nyakunkon és semmi értelmeset nem fognak csinálni , mivel nincs közöttük szakember csak seggnyaló . Milyen színvonal az ahol Matolcsi Orbán jobbkeze. Pintér Polt Péter pedig majd gondoskodik arról, hogy senki ne merje kinyitni a pofáját ha igaza van ha nincs

Várúr 2010.10.07. 16:06:46

@orient:
Sóhajtva még egyszer és utoljára mondom: a fidesz az önkormányzati választások előtt felezte a képviselői létszámot, stb. Brutálisan visszavágta az állami alkalmazottak fizetését, annak ellenére, hogy tudta: nagyarányú személycsere lesz, tehát saját hívei fizetéséből vesz vissza. Innen kezdve nyivák az egész. Azon röhögök, hogy egyes kommentelők jobban tudják, mit fog tenni a kormány holnap, egy év múlva, három év múlva, mint Orbán és a miniszterei. Ami a pártérdeket illeti: még nem láttam olyan pártot, mely ne foglalkozott volna a saját érdekeivel. Utoljára egy Horn Gábor nevű államtitkár jelentette ki nyíltan: nekik fontosabb az szdsz érdeke, mint az országé. Hogy más pártok mit gondolnak, fogalmam sincs, dehát nem üzemeltetek gondolatrendőrséget. Azt a ballib sajtó csinálja két évtizede, mikor elmagyarázza, mit gondolnak a jobboldali politikusok. Vagy mikor jósolgatják, mit f o g n a k tenni. A választási eredmények mutatják, mennyire jött be a folyamatos riogatás, hazudozás, stb.

orient 2010.10.07. 16:10:30

@Várúr: én nem tudom mit fognak tenni, reméljük az lesz amit mondasz és helyreteszik az egész szart. REMÉLEM! Csak a bírálat arra ment hogy kidolgozhattak volna egy komolyabb , értelmesebb rendszert is az évek alatt. A képviselő szám felezése is érdemleges ezt már mondtam, és jó, de ennél több kell. Neked legyen igazad és 2 év múlva én lássam milyen jól megy az új rendszer...

orient 2010.10.07. 16:17:21

@Várúr: nyilván legyen fontos a pártérdeke, de azért ne tartson fenn egy rossz rendszert ami az országnak 2000 milliárd forintba kerül mert ez a párt érdeke. Értelmes szinten nyilván a saját pártját fogja tolni nem másét, de itt alapvető reformokról van szó. Remélem ezt ők is látják..

Táskás Tóni 2010.10.07. 16:25:27

@Várúr: Amit a fidesz eddig csinált azon alig van ft-ban értékelhető megtakarítás hűek voltak eddigi populista önmagukhoz, látszatintézkedések sora illetve a hatalmi pozíciók betöltése ja és a NENYI. Abban pedig igazad van ,hogy a kommentelők jobban tuidjáj, hogy mit kellene tenni mint a jelenlegi kormány ugyanis a kormánynak pillanatnyilag fogalma sincs mit kéne tenni a gazdásággal

Krujs 2010.10.07. 16:35:42

@Táskás Tóni:
'Abban pedig igazad van ,hogy a kommentelők jobban tuidjáj, hogy mit kellene tenni'

nincs igaza, neked sincs, itt mindenki csak okoskodik, az index blogokról összevagdosott 'tudás'-ából.

a magyar 8 évig képes volt tűrni a szart, most meg mekkora a szenvedés.

meg a demokrácia hiánya.

jajistenem.

Wyrd 2010.10.07. 16:36:26

Ez a silány minőségű, ócska, bérblog mit keres az index főoldalon? Fröcsöghettek itt össze-vissza, megvízionálhatjátok a demokrácia halálát, akkor is csak a saját kormányotok hülyeségét ismétlitek. Nem unjátok még? Szerintetek pár hónap alatt majd minden rendbejön amit elkúrtak ferikéék? Szánalmas, nembaj úgyis kihaltok lassan... senkinek nem fogtok hiányozni az épeszű emberek közül, ez a blog sem fog :). További jó mocskolódást.

georg 48 2010.10.07. 16:43:43

Azért jó lenne mellőzni a balos fröcsögést!
Egyenlőre ennyi gond és tragédia egyetlen egy, eddigi kormányt sem ért 4 hónap alatt! Az összes tököm tele van, hogy minden bajt, még a váratlant is Orbánék nyakába akar varrni a megbukott, kisöpört, lealázott, lenullázott, megtagadott undormány baloldal! Pfuj!!!
Remélem eltüntök örökre !!!!!!!!

MickthePick 2010.10.07. 16:48:42

@georg 48: "Azért jó lenne mellőzni a balos fröcsögést! "
Nézted egyáltalán, melyik blogba írsz? :D

Kalmár 2010.10.07. 16:52:36

Teljesen mindegy mivel próbálkoztok.
Olyan mélyen égett a szégyen bélyeg a homlokotokra, hogy kilátszik a csont.
Soha nem lesz hitele már a Fletó slepp szavának. Viktornak kamerák előtt élőben kellene megennie egy terhes apácát ahoz, hogy megközelítse Fletó megitélését.
Azért csak drukkolunk az Apró csicskának.
Remélem nem adja fel a táncoló bohóc, mert elévülhetetlen érdemei vannak az MSZP sírásásában.
Ti csak drukkoljatok neki bátran, hátha gyorsabban ás.

bierkamp 2010.10.07. 16:53:02

@georg 48: igen ennyi gond és tragédia nem érte még a magyar népet: Megváltoztaták a választási törvényt elkezdték farigcsálni a demokráciát. gumigerinc Schmitt palkót odaültették bólógató Palkónak, Stumf Pistából Alkotmány jogászt csináltak, hogy a nép és az ellenzék sehová ne fordulhasson, Polt Pétert teszik újra az ügyészség élére, hogy ha mégis egy Fidesz lopást feljelent valaki akkor legyen aki lesöpri az ügyésszi asztalról,..stb stb....és a NEMZETI ÖTLETELÉS KORMÁNYA semmit mást nem dolgozik. Szalai Annamáriának sok milliós 9 évre lévő média gátló állást adtak...stb stb...TÉNYLEG GONDBAN LESZ A MAGYAR NÉP,....s MOST MEG AZ ISZAP IS... hogy dögölne bele a VÖRÖS ISZAPBA az egész FIDESZ BANDA A GONOSZ TÖRPÉVEL EGYÜTT!!!!!!

bierkamp 2010.10.07. 16:54:25

ORBÁN MEG HAZUDIK NEMCSAK ÉJJEL ÉS NAPPAL, hanem ÉBREN ÉS ÁLMÁBAN IS!!!! Röhög rajtunk az EU országainak vezetői!( amúgysem tartják semmire az Orbánt már rég óta...ismerik!)

bierkamp 2010.10.07. 16:57:53

a megbutított fityisz droidok, meg csak tartsák a markukat egy kis alamizsnáért---hehehe...előszőr maguknak lopnak Rákosi Viktorák,.. ( de most még arra sem telik)...a Nép aki nem szavazott és kivár...az majd időben KIMEGY AZ UTcÁRA A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉBEN---és ha kell kaszával kapával elzavarja ezt a bandát!
Lesz itt egy éven belül a Kossuth téren ORBÁN TAKARODJ!!!!!

gorcsev54 2010.10.07. 17:03:13

@sorokinV: Azért ez nem igaz !Mi 790 vagyunk a polgi költségtérítéssel együtt(másodállásban kb 240 ezret a képviselők 48ezret.Jó dolog polginak lenni, főleg másodállásban.

sorokinV 2010.10.07. 17:03:45

@bierkamp:

Ti is összehugyozzátok a Kossuth teret?

Blogger Géza 2010.10.07. 17:07:26

@pokesz70: A "100 napos program" nem 2000 és 2006 közt volt, hanem 2002 második felében. Az volt tulajdonképpen Medgyessy programja arra az időszakra. A Fidesz valóban megszavazta, egyrészt mert voltak benne helyes lépések is, másrészt hogy ne kelljen utána X évig azt hallgatni a Lendvai és Török féle IQ bajnokoktól, hogy a "a Fidesz nem szavazta meg a nyugdíjemelést" stb, de ez nem azt jelenti, hogy a kormánynak ne lett volna kötelessége más intézkedésekkel ellensúlyozni ezt azért, hogy a hiány azért ne szaladjon el. Ezt a kormány nem tette meg, és ezért csakis őt terheli a felelősség. Amúgy nem tudom, miért gondolod, hogy 2006-ban itt valami nagy fordulat történt, az államdósság azóta tovább nőtt, méghozzá elképesztő ütemben, Mo ugyanúgy túlzott deficiteljárás alatt állt és a költségvetési hiány is mindig magasabb volt a tervezettnél/elvártnál.

Az államadósság drasztikus növekedése 2002 és 2010 között volt, nem 2000 és 2006 között, hiába próbálják ezt még mindig elmismásolni egyesek. 2001-ben alacsonyabb volt a GDP-arányos államdósság mint 2000-ben vagy mint azóta bármikor.

Egyébként mindezt Gyurcsány is elismerte az öszödi beszédben, csak nem fejtette ki számokkal. Zárt körben nem próbálta ezt Orbánékra kenni, mert nem is tehetné. Ha lenne benne gerinc, ezt elmondhatná nyilvánosan is, de ezzel azóta is adós.

MickthePick 2010.10.07. 17:11:56

@bierkamp: "a Nép aki nem szavazott és kivár...az majd időben KIMEGY AZ UTcÁRA A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉBEN---és ha kell kaszával kapával elzavarja ezt a bandát!"

A nép tényleg annyira hülye, hogy demokratikus szavazás helyett inkább megvárja, hogy a másik fél nyerjen, majd nekimegy kaszával kapával?
Mégis hogy jellemeznéd ezt a fajta motiváicót?

(többieknek: tudom, tudom, de az Aldiban feléért volt tegnap a trolltáp:D)

regress 2010.10.07. 17:12:37

georg 48,tudok egy jó orvost,bár reménytelennek ltűnsz.eszméletlen diktatúra kezdődik,vissza a jövőbe

orient 2010.10.07. 17:13:59

@Krujs: hozzátenném én a fidesz alatt is dolgoztam a 8 év előtt és akkor sem volt jobb. Nem csak a 8 év, úgy általában szar minden, adórendszer, gazdaság és sok minden más, nem a 8 év alatt lett szar és mintha előtte meg aztán mintha svájcban éltünk volna. 8 év alatt csak rosszabb lett, de ez igaz a 20 évre. Folyamatosan rosszabb, fidesz nem most először kormányoz, azért ne kenjünk már mindent a 8 évre. Ez el lett vesztegetve sajnos, most itt a lehetőség, csinálják..

gorcsev54 2010.10.07. 17:19:59

@Várúr:Hagyjuk már végre azt a 16% egykulcsos adót! Mélyedjen már bele mindenki gondolja át alaposan gondolkodjon a minimál bér emelésén vagy az első évi 1.27 szorzón stb gondolja végik a járulékok összegét a szakképzési hozzájárulás költségét (bruttó bér) ip adót és még sorolhatnám aztán mélyedjen bele a magyar kisvállalkozások anyagi helyzetébe ,aztán majd utána mesélje el mindenkinek ,hogy ettől majd beindul a gazdaság, emberek százezrei jobb helyzetbe kerülnek ( hát igen általában aki eddig sem volt szarba,azok)-és ha még egyszer valaki csak vállalkozással kapcsolatban említi a minimál bért annak ajánlom ,hogy most már nézzen köröl jobban mert rengeteg önkormányzati és állami helyen fizetnek minimál bért (és ott igazán nem raknak zsebbe.)Sőt szakmunkáért is a legalacsonyabb minimálbért , még csak nem is a 89.500 ft. fizetik.Hogy aztán multi cégekről ne is beszéljek.És van diplomás minimál bér is .És még mielőtt elfelejteném( hátha szól valaki): a 89.500 minimálbér eddig is fizetett szja-t .

okostojgli (törölt) 2010.10.07. 17:23:33

Szerintem Orbánt is meg kéne fürdetni a vörösiszapban.

Táskás Tóni 2010.10.07. 17:30:08

@Blogger Géza: Te tényleg úgy nézel Orbánra mint a megváltóra, csak éppen most nem úgy néz ki ,hogy bármit is akarnak csinálni a NENYIN ,az aélkotmányon meg a nekik kedvező törvényhozáson kívül.Nrhéz lehet szembesülni azzal ,hogy te is csak egy földi halandóra szavaztál amikor Orbánt választottad . Sajnos nem jött be Neki az ,hogy a választás másnapjától másképp süt a nap mert kurva szar idő van és minden szerencsétlenség utolér minket.Úgy gondolom ,ha a szocik hibásak voltak az aug .20. viharért , akkor Orbánékat még kevésbé szereti az isten amennyi minden szar történt az országgal amióta hatalmon vannak.Talán többet kellene imádkozni ,hiszen ilyen kormánytagokkal max az segithet rajtuk.

Táskás Tóni 2010.10.07. 17:33:14

@okostojgli:Azért az köcsög Szijjártót mellétenném.

SiKom 2010.10.07. 17:41:54

@pokesz70:
"Lehet csűrni-csavarni, de én továbbra is azt gondolom, hogy azok fizessenek többet, akiknek ez nem okoz egzisztenciális katasztrófát."

Anyád!
Menj vissza a kommunizmusba! Ott volt az a szint, hogy aki az átlag felett keresne, annak vegyük el a pluszt.

Ez már nem menő.

Sokan azért keresnek többet, mert többet tettek érte. És ez kellene, hogy legyen a példa, nem az állami csöcsön lógás!

Táskás Tóni 2010.10.07. 17:50:18

@SiKom: Pedig Orbán és a fidesz nagyon tiltakozott amikor az SZDSZ előhozta az egykulcsos adózást. Rögtön azt kezdték el szajkózni, hogy a zemberek így meg úgySzóval az számít ,hogy ki mondja nem pedig az ,hogy mit.Veled így jó lehet "beszélgetni"

gorcsev54 2010.10.07. 18:07:08

@SiKom: Ez nem csak a kommunizmusban van így! Nézz körül a világban!"Sokan azért keresnek többet, mert többet tettek érte. És ez kellene, hogy legyen a példa, nem az állami csöcsön lógás! " Ezt hol olvastad? Ha ez igaz lenne az túl szép lenne!Sokféle képen lehet sokat keresni, és azok akik sokféleképp keresik azok eddig sem fizették meg a 32% -ot és ez után meg a 16 % nem fogják.De ne aggódnod kisebb lesz eleve az állam adóbevételi hiánya,persze majd csak akkor ha a kisebb keresetűeket nem rúgják ki a az utcára mert bért kéne emelni(Ja és még valami a kommunizmusban sem mindenkitől vették az átlag feletti keresetet -én sajnos éltem benne és dolgoztam vagy 16 évet benne és te?Vagy csak hallottál róla?

Blogger Géza 2010.10.07. 20:08:08

@Táskás Tóni: Hát az SZDSZ sok mindenről beszélt, csak éppen szinte semmi nem valósult meg belőle. Az tényleg nevetséges, hogy kormánypártként ezzel folytatott óriásplakát-propagandát, majd nem történt semmi. Amúgy én nem emlékszem olyan marha erős tiltakozásra, pl népszavazást biztos nem kezdeményeztek ellene. :)

orient 2010.10.07. 20:08:34

@gorcsev54: szocializmus. Ha már éltél benne...50% elvonás bárkinek a béréből nem jogos akármit mondasz. Mireföl veszik el egy rétegnek a fele jövedelmét hosszú éveken át. MErt ők gazdagok...menjémá. Gazdag az aki villát épít és nagy kocsikkal jár és az nem aki eddig ennyi adót fizetett. Végre a középréteg megerősödhet kicsit mert valamivel több marad nála. Mellesleg amennyivel többet fog keresni x ember annyival többet is fog költeni aminek 25%- megint visszamegy az állambácsihoz, nagy kiesés azért nem lesz belőle max másoknak is lesz megélhetése, ha náluk költik el a pénzt, boltban, lakásfelújításra...etc.

Blogger Géza 2010.10.07. 20:22:50

@Táskás Tóni: Te, kapaszkodj meg én egyáltalán nem úgy nézek Orbánra , mint megváltóra. Aki megváltó akart lenni (nyilatkozta is), az a Gyurcsány volt. Na, az nem jött be. Én csak egy normális kormányfőt akarok, aki nem lopja el a kormányüdülőt, nem volt pufajkás, nem volt III/II-es, nem kurvaországozik és nem táncol úgy, mint egy belőtt idióta. Ez eddig meg is van. És nem csak én, de a mostani választások (pl. Budapesten is abszolút többséget szerzett a Fidesz, ami korábban elképzelhetetlen volt) és közvélemény-kutatások (két legnépszerűbb politikus Schmitt és Orbán, Gyurcsány a vert mezőnyben) többsége szerint az ország többségének tetszik az eddigi irányvonal, a célok, a hangsúlyok, a tempó, a stílus. Igazából nem tudom, miféle sürgős téma lett volna, amivel eddig nem foglalkoztak, jól időzítve még a mostani választás előtt átnyomták a létszámcsökkentést, megkezdődött az alkotmánykoncepció kidolgozása, időhúzás nélkül leváltották, akit le akartak, rögzítették a jövő évi hiánycélt, megvan az adókoncepció, a finanszírozási koncepció, a külker mérleg rekord többletet mutat.

Szóval a karaván halad.

A kutyák meg ugatnak, na bumm.

Táskás Tóni 2010.10.07. 21:02:28

@Blogger Géza: Ha jól jön ki az ország a fidesz kormányzásból akkor annak mindenki a hasznát látja ,Te is én is .Viszont a kettős mérce a jobboldalon nagyon erősen működik.Matolcsi pl III/II volt mivel azonban Ő jobboldali komcsi erről hallgat mindenki Orbán is. Függetlenül attól ,hogy nem tetszik a stílusuk a hangsúlyok és nem látom a célokhoz a megfelelő utak kidolgozását ,ha gazdaságilag rendbe rakják az országot és megcsinálják a szerkezeti átalakításokat amit mindig megakadályoztak az előző kormányoknál akkor kevésbé fog érzékenyen érinteni a flegma modoruk a nagyképüségük a szájukon eltörölhetelenül mindig meglévő undok vigyor az álszentségük. Szerintem nem jó irányba megyünk és nem láttam 1998 és 2002 között sem azt az áttörő gazdaságpolitikát amivel újra tudtak volna nyerni.A kurvaországozás és a tánc még belefér, de az álszent gőg és megosztó politika ami a fideszt jellemzi az már nem. Mindenesetre mivel más nem tudok tenni Hajrá Mo

Blogger Géza 2010.10.07. 21:18:48

@Táskás Tóni: Ez vicces, hogy még a Fidesz felelős azért is, mert az MSZP--SZDSZ nem csinált (szinte) semmi hasznosat 8 év alatt. :) Persze, "megakadályozták". Nos, ezt a (ténylegesen szavazó) választópolgárok 81%-a nem vette be a parlamenti választásokon. Ez van.

Csak azt nem értem, miért nem foglalkozik ez a szép piros blog Ferenc testvér legújabb platformjával vagy mivel. Még nem jött meg az utasítás a pártközpontból, hogy most örülni kell, vagy aggódni? Hátha végre megtudnánk valami belső infót, az Orbán elleni hőbörgés 12 éve zajlik, unalmas. Tudjátok, ezzel megosztjátok a nemzetet, csak a gyűlöletkampány megy, az ellenzék csak akadályoz, de nem támogat semmit, stb-stb, gondoljátok hozzá folytatásként a szokásos ballib maszlagot.

orient 2010.10.07. 21:41:07

@Blogger Géza: azért belepofáznék:

"a Fidesz felelős azért is, mert az MSZP--SZDSZ nem csinált (szinte) semmi hasznosat 8 év alatt."

Nem ő a felelős természetesen de azért igen, hogy a 4 évük alatt sem alkottak maradandót sajnos. Pl. Szlovákiában a Dzurindáék olyan csodát csináltak 4 év alatt amit még a barom Slota-Fico vegyes páros sem tudott tönkretenni. Pedig elég nagy ökrök voltak. A fideszék korszakából csak a korrupciós balhékra emlékszem, Széchenyi és egyébb jó programokra ahol sógor komának mentegették ki a lóvét attól függően milyen színű volt az illető, akkor persze narancs dominált. Igaz hozzátenném az a közelébe sem ért az mszp-szdsz párosénak, ők emelték profi szintre a lopkodást.

"Még nem jött meg az utasítás a pártközpontból, hogy most örülni kell, vagy aggódni"

Ez pedig unalmas már nagyon. Érveket kell felhozni egymásnak. Csak mert utálja valaki a 8 évet nem jelenti azt hogy orbánhívő kell legyen, de az ellenkezőjét sem.

Remélem most 2-szor jobban csinálják mint először és mindenki jobban fog élni pár éven belül. 2/3 megvan hozzá.

Táskás Tóni 2010.10.07. 21:50:46

@Blogger Géza: A nemzetet én megosztani nem tudom ,hiszen abból Orbán és a hozzád hasonlók már régen kiraktak. Lehet , hogy 4 év múlva a Kubatov lista miatt már nem is szavazhatok.Itt a nemzetet Orbán és "odaadó hívei"már régen kisajátították. Két kérdés
1. Mi az a 81%?
2. Tudtad-e hogy Orbán is liberális demokrataként kezdte?Ahhoz képest elég nagy utat járt be a társaival együtt. Biztosan nehezen alakult ki az értékrendszere, hiszen nehéz dolga volt az MSZMP párttikkár édesapával. Gondolom Pokorni is nehezen emésztette meg a III/III-as édesapát aki kedvtelésből ottragadt ügynökként miközben a családdal templomba járt.
Nekem ilyenben soha nem volt részem mégis én és a hozzám hasonlóan gondolkodók lettünk a nemzet ellesnégei. Mit lehet erre mondani ?ÍGY JÁRTUNK.

Táskás Tóni 2010.10.07. 22:02:53

@orient: Nem biztos ,hogy a szocik emelték profi szintre a lopkodást csak valahogy az mindig kiderült. De most is van egy jó pár ügy ami fidesz hez kapcsolódó csak nem érdekli annyira az ügyészséget.
Apropó a fidesz kifizette már a postának a 2milliárd tartozást ,vagy most ,hogy kormányon vannak már nem kell.
Soha nem tudom elfejteni Orbánnak azt sem ,hogy képes volt Torgyánt a nyakunkra ültetni aki azután végképp tönkretette a mezőgazdaságot.
Nem normális dolog amit nálunk a politikusok művelnek ,de legalább olyan sok
mindennel dicsekedhet a jobboldal ,mint a bal.Nem is akarok egyiknek sem a védelmére kelni,csak szeretném ha tárgyilagos lenne más is függetlenül a pártszimpátiától

Blogger Géza 2010.10.07. 23:01:26

@Táskás Tóni: 81% szavazott ellenzéki pártra az ogy-i választásokon. Tudom, elég megalázó, de barátkozz meg vele. :)

Táskás Tóni 2010.10.07. 23:16:22

@Blogger Géza: HÍR Tv-s vagy ECHO Tv-s adat? Amugy ebből már csak az LMP-t kell levonnod , hiszen a jobbik szerves része a fidesznek, Vona Orbán tanítványa volt.Tudod egy a tábor egy a zászló/árpádsávos/

Táskás Tóni 2010.10.07. 23:40:48

@Blogger Géza: Nem tudom hova tünt a válaszom de akkor nekifutok mégegyszer. Gondolom HÍR Tv-s vagy ECHO Tv-s adat. Amugy a 81 %-ből pedig csak az LMP-t kell levonni hiszen a fidesz gyermeke a jobbik ,tudod biztosan,hogy Vona Orbán tanítványa volt ,Gondolom arra is emlékszel,hogy egy a tábor egy a zászló /árpádsávos / alatt sokat szónokolt a fidesz vezetősége.
süti beállítások módosítása