Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Ki lesz a váltópárt 2014-ben?

2010.10.04. 06:05 | partizano | 160 komment

Címkék: választás mszp fidesz önkormányzat jobbik 2010 lmp

Giró-Szász András az MTV választási műsorában kijelentette, hogy a mostani választási eredmény alapján nem állapítható meg, hogy ki lesz 2014-ben váltópárt.

Érdemes megnézni a következő táblázatot:

 

MSZP

Jobbik

LMP

Polgármester

49

3

1

Bp-i kerületi képviselő

83

22

23

Megyei jogú város képv.

84

33

13

Összes többi települési képviselői hely

289

258

12

Megyei + bp-i közgyűlési képviselő

79+10

58+3

2+3

 valasztas.hu adatai, vénveterán gyűjtése

Nincs olyan kategória, amelyben a két kispárt, a Jobbik és az LMP együtt elért volna annyit, amennyit az MSZP. Pedig a Jobbiknak elvileg előnyt jelentő kisebb településeken kevesebb szavazó is elég egy-egy mandátum elnyeréséhez.

Frissítés, pontosítás: Vagy az eredmények frissültek vagy én számoltam el az éjjel, a táblázatban eddig a ténylegesnél 56-tal kevesebb MSZP-s, 36-al kevesebb Jobbikos és 1-gyel kevesebb LMP-s képviselő szerepelt. A pontosított eredmény szerint még egyértelműbben az MSZP az első minden kategóriában.

Az MSZP 16 megyében lett a második erő, a Jobbik háromban (bár Borsodban csak 0,03 százalékponttal előzte meg az MSZP-t). Az LMP két megyében tudott egyáltalán mandátumot szerezni (egyet-egyet).

Tehát a Jobbik "vidéken" is egyértelműen csak harmadik lett. Az LMP, amelyik a megyei jogú városoknak is csak a felében jutott képviselőkhöz, budapesti középpárt lett. (Beszédes, hogy Budapesten 23 képviselőjük van, az ország összes többi részében is csak kettővel több 25).

Amúgy az ellenzék eleve nem volt abban a helyzetben, hogy túl sok képviselői pozíciót nyerjen. A Fidesz nagyon megnehezítette az ajánlószelvény-gyűjtést (főleg a kispártok és a függetlenek számára). Egyéni körzetben az ellenzék megosztottsága miatt a Fidesznek sokkal jobb esélyei voltak. A kompenzációs mandátumok arányát, pedig jelentősen leszűkítették, ezekben a Fidesz relaítv többséggel is elvihette az összes egyéni körzetet, a mandátumok kétharmadát. A három ellenzéki párt pedig az egyharmadon osztozhatott. A mandátumtérkép így a szavazási térképnél sokkal narancsosabbá vált. És akkor még nem beszéltünk a Fidesz által több helyen alkalmazott választókörzethatár-trükközésekről, gerrymanderingről. Ezek a tényezők érthetőbbé teszik az ellenzék összességében gyengébb szereplését.

· 4 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr212342963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Utánlövés 2010.10.04. 11:40:31

Még egy utolsó vicces plakát a kampányból, amit sajnos csak ma reggel vettem észre: Ami meg a valódi főpolgármester-jelölteket illeti, nem igazán úgy alakult a végeredmény, ahogy vártam. Persze nem az első helyezett okozott meglepetést. Tarlós győzel...

Trackback: A Jobbik választási vereségének okairól 2010.10.04. 11:12:55

 Nem akartam én a választási hadjáratban ezzel előjönni, mert még azt mondták volna, hogy mindenbe belekötök, meg hogy nekem semmi sem jó és egyáltalán, miért ilyen aprósággal foglalkozom, mikor fontosabb dolgok is vannak. Szóval, sikerült kioko...

Trackback: Hogyan gründol a "Superman-díjas" Botka Szegedből Vörös Erődöt? 2010.10.04. 10:08:01

Hiába kávézott hétfőn Orbán Viktor Szegeden, hiába van feltúrva  választási időszakban is polgárbosszantó módon minden, hiába csúsznak egyes nagyberuházások, hiába hagyják el a várost a munkát kereső fiatalok, hiába volt Botka a csúnyán megbukott ...

Trackback: Ki lesz a váltópárt? 2010.10.04. 08:21:47

Giró-Szász András az MTV választási műsorában kijelentette, hogy a mostani választási eredmény alapján nem állapítható meg, hogy ki lesz 2014-ben váltópárt. Piroslap blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inebhedj - szerintem 2010.10.04. 08:20:23

De, hogy milyen rosszul látszik ez onnan!

A fenti táblázat alapján világos, hogy a legrosszabbul az MSZP szerepelt. A választási rendszer megváltozása ugyanis azoknak a pártoknak volt rendkívül kedvezőtlen, amelyek gyakorlatilag 0-ról indultak, azaz ennek előtte (számottevően) sem polgármesteri, sem képviselő hellyel nem rendelkeztek. A Fidesz és az MSzP esetében erről szó nem volt, ők a változások ellenére is komoly hendikeppel bírtak.

Ez, és a fenti táblázat alapján az önkormányzati választásokon a legjobb eredményt elérő ellenzéki párt a Jobbik, őt követi az LMP, míg a nagy vesztes egyértelműen az MSzP.

Vagyis Giró-Szász Andrásnak igaza van, hiszen a mandátum eloszlás alapján (kiragadva azt a környezetből) felmerülhet az MSzP neve, a tendencia és az elmúlt 20 év ismeretében viszont a Jobbik (és esetleg az LMP) várható váltópártnak.

Krujs 2010.10.04. 08:22:22

"Amúgy az ellenzék eleve nem volt abban a helyzetben, hogy túl sok képviselői pozíciót nyerjen."

Hát persze, az LMP kipukkadt lufi, a Jobbik szélsőjobbos, tehát szűk réteghez szól, az MSZP-re meg csak az szavaz akinek fogalma sincs mi történt itthon az elmúlt 8/20/50 évben....

nem gond, az MSZP szépen kihal, az LMP-ből segélyszervezet lesz, a Jobbik meg megtalálja a helyét talán.

Mindenesetre kéne csinálni egy balkánon kívül is felvállalható baloldali ellenzéket.

Semeretyevó 2010.10.04. 08:34:25

Mi újság elvtársak? Megint narancssárga lett minden? Nekem nagyon jó kedvem van, hát nektek? :)

Balt 2010.10.04. 09:24:32

Melyik MSZP? A Szili-féle, a gyurcsányista, a maradék Mesterházy+mamutok "koalíció" vagy a Botka szervezte új...? Mert kb. ez a perspektíva. A jelen 20% alatti eredményt látva pedig jó esélye van 4 db <5%-os MSZP-utódnak... Hál'Istennek! :))

Balt 2010.10.04. 09:27:01

Még valami. Érdekelne egy statisztika, hogy a fiatalok, különösen első választók között hogy áll az MSZP... :)

A szélsőlyobbódali index cikke:
index.hu/belfold/2010/okvalasztas/ez_a_harc_lett_a_vegso/

Nézzük a jelszót: MSZP. tÁVOzik. :)

MickthePick 2010.10.04. 09:28:18

@Semeretyevó: Most már ez a blog sem lesz a régi, jó eséllyel innentől a bérrettegőket sem fogják majd fizetni (mivel nincs új cél), szóval csak a teljesen agymosottak/agyaroggyantak maradnak. Röhögni még jó lesz azért :)

2010.10.04. 09:42:14

A maszop biztos nem :D

MickthePick 2010.10.04. 09:44:49

MIÉP, FKGP, SZDSZ, MDF, MSZP.

fourgee 2010.10.04. 09:49:34

@MickthePick: "Most már ez a blog sem lesz a régi, jó eséllyel innentől a bérrettegőket sem fogják majd fizetni (mivel nincs új cél), szóval csak a teljesen agymosottak/agyaroggyantak maradnak. Röhögni még jó lesz azért :) "

Ne örülj, amióta bezárt az OPNI, azóta elég sok őrült rohangál közöttünk, még a gyógyszerüket sem veszik be. Szóval vannak elegen, hogy ezt a blogot is folytassák... :))))

Cs 2010.10.04. 09:53:50

Én Remélem, hogy MSZP-ből, a jelenlegi formájában nem lesz váltópárt. Olyan kampányra, amit most csináltak nincs szüksége az országnak, s nem azért mert a szocik csinálták, hanem a tartalma miatt. Nézzük miről beszélek. Lementek kutyába, helyi szinten borzasztóan aljasan és demagóg módszerekkel dolgoztak. pl a fő rivális jelölt, már parlamenti képviselő, meg hogy ott mennyit keres meg csak félállású polgi lenne, stb Ment a suttogó propaganda ezerrel, tagok, szimpatizánsok szórták a demagógabbnál demagógabb igét. Ebben csak az volt a jó, hogy próbálták a választókat egyesével felkeresni a jelöltek. Aztán az ígéret cunami. Pl Fővárosi polgi, lesz itt minden ingyen. Ezt ne! Könyörgöm ne. Erre már egyszer, nem is olyan rég már ráfaragott az ország, pls minimális politikai felelősséget. Amíg szocik nem képesek felmutatni minimális felelősség tudatot mind szavaikban, mind tetteikben, addig a béka segge alatt a helyük.

fourgee 2010.10.04. 09:55:20

@Balt: "Melyik MSZP? A Szili-féle, a gyurcsányista, a maradék Mesterházy+mamutok "koalíció" vagy a Botka szervezte új...?"

Na igen. Akik nem csak az újságokból/tv-ből/internetről ismerik az MSZP-t, azok tudják hogy amíg Gyurcsány és Mesterházy is az élen akar lenni, addig nem lesz erős MSZP. Már 2004-ben ellenfelek voltak, csak erről a média nem számolt be, mert nem volt érdekes téma.

Lehet képzelt ellenfeleket gyártani, lehet elemezgetni hogy kik miatt bukták el a választásokat, a megoldás nagyon-nagyon egyszerű csak ki kellene nyitniuk a szemüket az MSZP-seknek...

Roa 2010.10.04. 10:12:16

Ez de ostoba.
1. Az, hogy az MSZP 20-25%-ot elért még nem jelenti, hogy reális esélye lehet bármikor is a váltópárti státuszra. Az SZDSZ-nek is volt 20%-a '90-ben, aztán hol lett váltópárt? És hol is van most? Az MSZP is oda való.
2. Ajánlószelvény gyűjtés. Alig kellett ajánlószelvény, hogy jelölt lehessen valaki. Pár 10 elég volt. Aki ezt sem tudja összegyűjteni, az ne induljon sehol.
3. Ellenzéki megosztottság. Ha a Fidesz 60+ %-kal nyer valahol, akkor aztán tök mindegy, milyen ellenzéki összefogás van.
4. Egyéni körzetek. "A kompenzációs mandátumok arányát, pedig jelentősen leszűkítették, ezekben a Fidesz relaítv többséggel is elviHETTE" - igen elvihette volna, de nem így történt. A Fidesz 50+ %-kal nyert a legtöbb körzetben. Ez nem relatív többség, hanem abszolút.
5. Azért a gerrymanderinggel magyarázni az ellenzék rossz szereplését... Magyaráznád inkább azzal, hogy GYURCSÁNY meg BAJNAI.

Tudom, hogy fáj, de a magyarázkodás helyett be kellene vallani, hogy szoptatok, mint állat, és el kellene kezdeni valami értelmeset, hogy lehessen a Fidesznek váltópártja. Mert így nem lesz. Leglábbis nem az MSZP.

MickthePick 2010.10.04. 10:17:38

@Cs: nekem is feltűnt, hogy mennyire gusztustalan mocskos kampányt nyomott az MSZP... nem nézek tévét, de valahogy egyszer belefutottam egy spotjukba: csak a szokásos, mára már kompletten röhejessé váló, de így is undorító fideszköpködés és riogatás volt az EGYETLEN üzenetük, minden konkrétum nélkül.
Az hagyján, hogy ez eleve milyen, de hogy annyira hülyék is, hogy nem vették észre, ezzel már jó ideje csak folyamatosan buknak?

Önerőből még egyetlen pár sem bukot soha ilyen gyorsan ilyen hatalmasat. Szerintem ez minimum rekord.

FF A5 00 2010.10.04. 10:18:23

Giró-Szásznak teljesen igaza van, a mostani választási eredmény alapján nem állapítható meg, hogy ki lesz 2014-ben váltópárt.

A mostani választási eredményből az állapítható meg, hogy nem két kispárt van, hanem három ...

proton1701 2010.10.04. 10:26:08

NEM LESZ VÁLTÓPÁRT LIBERÁLIS BARÁTAIM...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 10:26:43

Az MSZP jobban szerepelt mint vártam, és mint azt beállítják.
Ha ez országos parlamenti szavazás kb. 25%-ot kapnak a számok alapján. Ez azért erősödés a tavaszi 20-hoz képest.

Számomra eldőlt hogy az MSZP lehet a váltópárt.

Hozzáteszem: én nem az MSZP-re szavaztam. (De potenciálisan megnyerhető vagyok számukra én is.)
Volt SZDSZ-esként most még kivártam.

pakesz (törölt) 2010.10.04. 10:47:13

azert sokan nem mentek el...

a majd Orban kiralyt kell LEVALTANI ok elfognak menni!!!

Kivlov 2010.10.04. 10:54:35

@pakesz:
persze, és akkor jöhet Vona!!! főleg, ha megmutatják Vasváriban, hogy tökön merik rúgni az ingyenélőket. Az minimum +500E szavazat...

papamaci1 2010.10.04. 10:55:04

Az MSZP elvesztette a korszellemet: ma nem a liberalizmus, hanem a rend +biztonság a" zeit geist".
Az MSZP-nek nincs potenciális szövetségese.
Az MSZP-nek nincs "arca", vezére.
Az MSZP túl sokat hazudott nyolc éven át....

AnnaKarenina 2010.10.04. 11:08:03

Ha a számokat nézzük: a kb. 8 millió választópolgárnak nagyjából a fele ment el választani = kb. 4 millió. Ha 70 %-nak vesszük a Fideszre szavazók számát, az 2,8 millió, kerekítsük 3-ra, ami nagyjából le is fedi az általában Fideszre szavazók számát + a mindig a trenddel tartókat. Tehát ez a 3 millió fideszes szavazó döntött az önkormányzatokról. Nekik persze nagy a választókedvük, hiszen nyeregben vannak. LMP, Jobbik, sehol sincsenek azt tekintve, hogy reménybeli új erőknek látszottak. Az MSzP lezuhant,nagy a bizalomvesztés irántuk, de azért az kiderült, hogy ahol jó szoci polgármester volt, ott nem számít a pártállás.
Lehet, hogy most minden narancsos, de azért ne feledkezzünk meg arról a nem választó, másik fele országról: ha a Fidesz jól működteti az országot, rendben lesz, ha nem, akkor aktivizálhatják magukat.
Mindenesetre jobban örültem volna ha pl. nem az hangzik el, hogy Magyarország "visszaszerezte fővárosát", mert ez megint ugyanaz a megosztó szöveg, amivel OV 2002 óta operál, ráadásul ez erősen a zsákmányszerzésre is utal; megelégedtem volna azzal, hogy örülnek ennek a kivételes győzelemnek és most majd megmutatják, hogy ők hogyan csinálják.

Yogibear 2010.10.04. 11:08:33

Azért, arra kíváncsi leszek, hogy Szili mögé kik fognak felsorakozni? Lesznek ilyen balosok egyáltalán?

rockjano_ 2010.10.04. 11:13:21

@proton1701: "NEM LESZ VÁLTÓPÁRT LIBERÁLIS BARÁTAIM..."

Oh dehogynem. Egyet lehet tudni róllunk magyarokról, hogy akármennyire is jó vagy rossz valami elég hamar rá tudunk unni.

A Fideszre is nagyon ráununk majd valszeg sok idő kell hozzá mert ügyes banda de ami késik eljön egy idő után biztosan

rockjano_ 2010.10.04. 11:16:18

@Zolika1979: "Számomra eldőlt hogy az MSZP lehet a váltópárt."

Így van, persze még nagyon fel kell nőniük a feladathoz és erős kétségeim vannak velük kapcsolatban, de sajnos az értelmiségi nyafogásnak vége, lehet itt piacgazdaságról meg liberalizmusról beszélni és lehet az mszp-t szidni okkal de ennek az egypártrendszernek igenis kell ellensúly erre pedig másnak nincs esélye. (jelenleg, de ez így is marad, iszonyú nehéz új pátot gründolni errefelé)

kubatov_kommunista 2010.10.04. 11:16:21

1. Baloldal mindig lesz.
2. Számomra érdekes volt Esztergom. Csak neten olvasgattam, hogy ott eléggé utálják a polgármestert. Úgy látszik lehet úgy utálni valakit, hogy szövetséget lehet ellene kötni.
3. Alakul még új párt.

Gyanítom, hogy a fidesz elérte népszerűsége csúcsát.
Eddig lehetett arculattal vinni. Innen már kevés lesz.

eszkep 2010.10.04. 11:17:22

@Zolika1979: infantilis marhák azért akadnak...

rockjano_ 2010.10.04. 11:17:27

@eszkep: Ezt miért gondolod, Szili távozása ha valami akkor nem nagy veszteség (szerintem nyereség)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.10.04. 11:17:52

Várjunk erre négy évet. Én azt mondom az MSZP már harminc százalék felett nem lesz soha, tekintve, hogy azt se tudja, kinek a pártja akar lenni, és miközben minden fiatal csak kilátástalanságot kapott az elmúlt nyolc évtől, most épp a fiatalok pártjává akarnak válni.
Nem feltétlenül fog megsemmisülni az MSZP, de középpártnál feljebb nem fog jutni.
Ami a többit illeti: az LMP feljöhet, de gyakorlatilag a szervezet hiányzik a párt mögül. Meg aztán kérdés mennyire fognak teljesíteni a parlamentben, mert egyelőre a Jobbik sokkal aktívabb, mint ők.
A Jobbik a radikalizmusából, témáiból és egyebekből fakadóan a csúcsot már elérte, csoda lesz, ha négy év múlva bejutnak a parlamentbe és két éven belül nem kezd a párt szétszakadni.
Négy év múlva megint hatalmi űr fog keletkezni, de ezt vagy egy csodával határos módon megerősödött LMP tölti majd be, vagy egy újabb párt.

fourgee 2010.10.04. 11:23:46

@proton1701: "NEM LESZ VÁLTÓPÁRT LIBERÁLIS BARÁTAIM..."

Ne nevezd a baloldali rasszista, magyarellenes birkatömeget liberálisnak, köszönöm :)

7esbusz 2010.10.04. 11:25:37

Az mszp, legalábbis ezen a néven, úgy látszik, már év végére sem lesz sehol. Ugyanis széthullik. Az, hogy mi nő a helyére, még a jövő zenéje.

fourgee 2010.10.04. 11:34:55

@AnnaKarenina: "Az MSzP lezuhant,nagy a bizalomvesztés irántuk, de azért az kiderült, hogy ahol jó szoci polgármester volt, ott nem számít a pártállás. "

Azért ez nem ennyire egyértelmű. Szegeden ez igaz, ott jó volt a polgármester, ott nem a pártra szavaztak. De nézd meg Kispestet. Az MSZP mindig más polgármestert indított - mivel az előző polgármesterek mindig elbuktak -, és mindig az MSZP nyert. Most úgy tudom az nyert aki előzőleg is, de nem azért mert jól végezte dolgát, hanem azért, mert nem csinált akkora kárt, mint az előzőek. Akik tudják, azoknak nem kell mondani hogy mit művelt Steinerné (az V. kerületi Steiner felesége), vagy hogy hogyan akadályozta meg az MSZP X évvel ezelőtt a MIÉP-pel összefogva!!!!!! a Határ úti villamosmegálló rendbetételét (a kerületnek egy fillérjébe sem került volna).

Egy olyan kerületben, ahol az MSZP a MIÉP-pel összefogva leszavazza azt, hogy a közeli bevásárlóközpont befektetője saját zsebből rendbetegye a villamosvégállomást, ennek ellenére az emberek úgy emlékeznek rá hogy a Fidesz hibájából nem jött létre ez a beruházás, na abban a kerületben mindig az MSZP fog nyerni. Azért az is érdekes, hogy egy magát baloldalinak valló párt összefogott a MIÉP-pel...

Kispesten akár egy tehenet is lehetne indítani, ha MSZP-s színekben indulna, akkor nyerne is :)

okostojgli (törölt) 2010.10.04. 11:39:45

2014-ben választás? Ugyan...

AnnaKarenina 2010.10.04. 11:48:38

@fourgee: Nem ismerem Kispest helyi ügyeit, de ha így van, akkor gondolom, a helyi Fidesz ezt felhasználhatta volna.
Angyalföldön - amiről azt mondják, régi munkásmozgalmi kerület, pedig hol van az már - a szoci polgármester jól működik már nagyon hosszú ideje, és semmi ügyet nem lehet felhozni ellene, és ez még a parlamenti képviselőségre is elég volt neki; én az ilyenekre gondoltam.

Hófehérke hét kicsi törpéje 2010.10.04. 11:55:19

"Ezek a tényezők érthetőbbé teszik az ellenzék összességében gyengébb szereplését." -- Mikor fogom végre egyszer hallani, hogy az "azért szerepeltünk gyengén, mert tényleg gyengék vagyunk", jah, soha, hiszen ez az MSZP.
Lehet dobálózni számokkal, sokkal beszédesebb, hogy olyan fellegvárak estek ek, mint MISKOLC!!!, mint CSEPEL!!!. Budapesten mindössze EGYETLENEGY kerület van, ahol az MSZP-s polgármester MSZP-s többségű vezetéssel tud dolgozni (ez ugye a XIII.), sehol másutt nincs ilyen. Ezek után azzal példálózni, hogy pl. Sajóbábonyban, egy borsodi porfészekben azért MSZP-s polgármester lett eléggé vicces. Ugye azt meg nem is kell boncolgatni, hogy kik vannak többségben ott és kik miatt volt balhé ott.

MickthePick 2010.10.04. 12:00:39

@okostojgli: te figyi, már nem fizetnek a sápítozós pániért, nem szóltak? :)

Alamio 2010.10.04. 12:00:58

1., Gíró-Szász a pesti pártot kimondta tegnap az LMP-re, azaz hogy ők tűnnek kiesőnek. Ja kérem, az nem vág egybe az ideológiával?
2., A gerrymanderinget mindenki csinálta az elmúlt 20 évben, sikerre való tekintet nélkül.
3,. Az önkormányzati választás sokkal inkább kedvez azon pártoknak (Fidesz, MSZP) amelyeknek kiépült szervezete van, mint azoknak (a többiek) akiknek nincs. Minimális agykapacitással belátható, hogy országgyűlési választáshoz itt a listás szavazás hasonlítható (már ott, ahol állítottak listát)
Most nem ártana megszámolni az igaz állításokat is a cikkben.

jet set 2010.10.04. 12:07:37

Miért kell váltópárt? Majd ha az látszik 4 év múlva, hogy a fidesz is elkúrta, akkor lehet váltópártot keresgélni. De mi lesz, ha mégis jól fog kormányozni? Akkor is le kell őket váltani?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 12:37:58

@rockjano_: Egyetértek.
Persze, kell egy új arc. (Ne Gyurcsány Ferenc!) És kellene média is.
Talán még egy névváltozás sem ártana.
Szóval, rengeteget kell még az MSZP-nek dolgoznia. De a lehetőségük adott.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 12:40:30

@jet set: Én már most látom, hogy az Orbán-kormány messze alulmúlja a balliberális kormányokat.
Kár, hogy ezt még nagyon kevesen látjuk.

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 12:51:23

Hiába szeretnék azt a jobboldali megmondóemberek bizonygatni, az MSZP egyáltalán nem szenvedett megsemmisítő vereséget tegnap. A várakozásokhoz képest, teszem gyorsan hozzá. Szegedet sikerült besöpörni, számos kerületben győzött a jelöltjük, ezen felül átlagosnál jóval erősebben teljesítettek Miskolcon és Szombathelyen. Ennél többre csak a bolond számított, a Fidesz abszolút többségét képtelenség volt magakadályozni.

Ezzel szemben a Jobbik - bármennyire hangzatos szólamaik vannak - méretes maflást szedett be, nemhogy előretörtek a második helyre, mint szerették volna, simán kikaptak a szociktól. Tiszavasvárival törölgethetik pici szívüket, a tény ettől még tény maradt, a három északkeleti megyét leszámítva a földre kényszerültek. De azokon a helyeken is csak kevéssel győztek.
Az LMP pedig életben maradt.

pannonfunk 2010.10.04. 12:58:37

@Zolika1979: És mi van, Bakura, a hőn szeretett MDF-eddel? Ők most mégsem?

Egyébként üdítő ez a blog még mindig, ebéd utáni szórakozásnak kiváló :)

parttalan 2010.10.04. 12:59:53

Természetesen az MSZP lesz a váltópárt 2014-ben. A Jobbik elől a Fidesz fogja folyamatosan szívni a levegőt, az LMP előtt pedig 3 lehetőséget látok: vagy teljesen eljelentéktelenedik a következő válastások idejére és kihullik a parlamentből, vagy hozza a most elért tavaszi teljesítményét, vagy némileg tovább erősödik - de ezzel is csak max. megerősíti parlamenti kispárti szerepét.

qwertzu 2010.10.04. 13:03:04

@Dave985:
"Szili Katalin korábban azt mondta, az MSZP-nek az önkormányzati választásokon elszenvedett vereséggel vége van, új baloldali pártra van szükség."

Gyárfás 2010.10.04. 13:08:28

az mszp nem lesz váltópárt addig ameddig ferencünk ott ücsörög.
Lehet ezt szépíteni, meg szofisztikálni a végtelenségig, de a lényegen nem változtatunk, az emberek elfelejenek mindent, de az Öszödi fiaskót sosem fogják.

Fideszman 2010.10.04. 13:09:17

@MickthePick: úgy pofánvernélek hogy 2 hónapig csak tökfőzeléket tudnál enni azt is szívószállal a seggeden át te majomfejű

ca2 2010.10.04. 13:10:00

@Dave985: "Hiába szeretnék azt a jobboldali megmondóemberek bizonygatni, az MSZP egyáltalán nem szenvedett megsemmisítő vereséget tegnap. "

Hát én a magam részéről hasonló sikereket kívánok az mszp-nek a jövőben is!
Amennyiben a 22:1(közgyűlési többség nélkül), 19:3:1, meg a 19:0 nem vereség, akkor nem tudom, hogy mi az?
Hogy ki lesz a váltópárt ezt ma még lehetetlen megmondani.
Az mszp mellett szól, hogy az egyedüli olyan ellenzéki párt jelenleg, amelyik jellegénél fogva alkalmas lehet szélesebb rétegek megszólítására.
A jobbik és az lmp rétegpártok és most nagyon úgy tűnik, hogy mindkettőjüknél kipukkadt a lufi.
Az viszont negatív előjel az mszp számára, hogy a nyugdíjas házak lakóközösségei sokat változnak 4-8 év alatt, és a 25-45 közötti korosztályban meg gyakorlatilag semmiféle támogatottságuk nincs.
Sztem ma egy működő képes párt van Mo-on, mégpedig a fidesz.
A váltó párt pedig az lesz, amelyik képes lesz magát szintén működő képes párttá alakítani. Ebben a folyamatban sem az mszp, sem a jobbik sem az lmp nem tart sehol,így ebből a szempontból tök mindegy, hogy tegnap ki-hány százalékot ért el. A verseny most kezdődik...
Szép feladat lesz akár a jelenleg teljesen hiteltelen emberekből álló mszp, akár a réteg-jobb jobbik, akár az öko-liberálé lmp számára.
De hát hajrá..! Ellenzék mindig lesz, a kérdés csak az, hogy tud-e valamit képviselni, vagy csak hempereg a saját piszkában.

Winston Smith 2010.10.04. 13:10:02

@Dave985: "Hiába szeretnék azt a jobboldali megmondóemberek bizonygatni, az MSZP egyáltalán nem szenvedett megsemmisítő vereséget tegnap. (...) Szegedet sikerült besöpörni, számos kerületben győzött a jelöltjük, ezen felül átlagosnál jóval erősebben teljesítettek Miskolcon és Szombathelyen."

Tehát a kb. 23 megyei jogú városból sikerült kemény 1 darabot "besöpörni" és még kettőben megszorongatni a jobboldalt.

Ez a megsemmisítő vereség definíciója.

Flúgatlan 2010.10.04. 13:11:27

@jet set: "Miért kell váltópárt? ..."

Egyetértek!

A cikk címe a csúsztatás klasszikus példája: Látszólag kérdez valamit, de nem ez a lényeg, hanem a kérdésben elrejtett feltételezés, ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz.

Szurkolok a most hatalomra jutottaknak, hogy ne legyen szükség váltópártra, mert olyan jól vezessék a dolgokat, hogy előbbre jutunk és nem kell váltópárt.

Winston Smith 2010.10.04. 13:13:32

Amúgy a posztot jegyző partizán elvtársnak pedig elmondom, hogy Giró nem azt jelentette ki, hogy az MSZP-vel szemben a Jobbik vagy az LMP lesz a váltópárt, hanem azt, hogy a jelenlegi teljesítménye alapján az MSZP-ről sem jelenthető ki, hogy ő lesz a váltópárt. (A többiekről meg még kevésbé.) Amit a mai események is megerősítenek (Szili kilépése). Az MSZP túl gyengén szerepelt ahhoz, hogy az egyértelmű váltópárt szerepében tetszelegjen.

Winston Smith 2010.10.04. 13:15:48

@ca2: Pont ezt akartam megfogalmazni, de szinte szóról szóra leírtad, amit írni akartam. Köszi!

ca2 2010.10.04. 13:17:24

@parttalan:" Természetesen az MSZP lesz a váltópárt 2014-ben. "
Miért is? Mert Kádár így végrendelkezett, vagy miért?

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.10.04. 13:18:39

@Zolika1979: Alapvetően én örülnék, ha Gyurcsány lenne az, persze kérdés, hogy vele lehet-e még választást nyerni (szerintem nem).

Egyedül Szili Katalintól mentsen meg az ég...

Winston Smith 2010.10.04. 13:19:41

@Flúgatlan: "Szurkolok a most hatalomra jutottaknak, hogy ne legyen szükség váltópártra, mert olyan jól vezessék a dolgokat, hogy előbbre jutunk és nem kell váltópárt"

Váltópárt mindig kell. Olyan ez, mint a cserekapus a kispadon - akkor is kell, ha jól véd a kapusod, mert ki tudja, mi történik. Meg az első számú kapus is érezze, hogy van helyette más is, aki alkalmas lehet, bizonyítson minden meccsen, hogy ő a legjobb. Edzőként is mindig jobb 2 (3-4) opcióból kiválasztani a legjobbat, mint ha nincs opciód és csak egy választásod van.

Winston Smith 2010.10.04. 13:23:30

@Pitypalatty úrfi: Bajnai-Oszkó(-Botka) felálláshoz mit szólnál?

Szerintem esélyes, Bajnai és Oszkó az elmúlt 8 év gyakorlatilag egyedüli olyan kormányzati vezetői, akiknek van becsülete. Botka meg majdhogynem az egyetlen sikeres szoci önkormányzati politikus.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.10.04. 13:24:06

@Zolika1979:
"Én már most látom, hogy az Orbán-kormány messze alulmúlja a balliberális kormányokat."

1. Az orbán kormány idáig erős közepes teljesitményt nyujt. Pozitívumai: 1. létezik valamiféle stratégiája 2. adócsökkentés a belátható jövőben 3. középosztály támogatása.
Negativumai: helyenként átgondolatlan, kapkod, igen sok helyen selejtes emberekkel dolgozik.

2. Nade ezt ne hasonlítsuk már össze azzal a teljesitménnyel, amelyet a kommerek 2oo2 és 2oo8 között nyújtottak.
Semmi stratégia, szavazók megvásárlása, ország eladósitása, aztán adóemelés.
A középosztály garantált ellenségként kezelése.
Egy elmebeteget ültettek a nyakunkba. Ő sokkal rosszabb volt, mint az orbán, mert a zorbán legalább nem rugaszkodott el annyira a valóságtól.
Nem is beszélve a közbűntényes esetekről. Most nem elsősorban az orbitális lopásokra gondolok, hanem arra, amit a titkosszolgálattal és az Inkallal műveltek, meg arra, amit október 23án csinált a rendőrség.

Tényleg : teszerinted MIBEN voltak jobbak a kommerek, mint a fidesz ? Ez az mszp tragédiája : még egy közepes fidesz is szarrá veri őket.

intruderjani 2010.10.04. 13:25:29

Megszűnt már az MSZP? Mindegy is, úgy is csak idő kérdése...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.10.04. 13:27:49

@Winston Smith:
Bajnaiék nem ugyanazon a napon szavazták meg az ingatlanadót, amikor az adóamnesztiát ( gy.k. Simor Andrásra szabva ) meghosszabbították?

Egyáltalán : aki adóemelésben gondolkodik ( pláne ingatlanadóban ), arra én kb harminc évig nem szavazok. Tessék az állami szerepvállalást csökkenteni, ne pedig az adókat emelni.

intruderjani 2010.10.04. 13:28:30

@Scaramella va alla guerra: Ne próbálj ezeknek (és pláne itt) észérveket felhozni. Felesleges. Hamarosan magadtól is rájössz...

Flúgatlan 2010.10.04. 13:31:19

@Winston Smith: "Váltópárt mindig kell. Olyan ez, mint a cserekapus a kispadon - ..."

Amit írsz, az fontos, de azt úgy hívják: ellenzék. Az folytonosan kell. Ott tényleg az MSZP a legerősebb. (De most már mintha oszladozni kezdene... Úgyhogy 2014-ig még ez is változhat.)

A "váltópárt 2014-ben" kifejezés nem erre, hanem arra utal, ki fogja leváltani a Fidesz-KDNP-t.

Waldi! 2010.10.04. 13:31:44

@Yogibear:

Hat a Beszeljuk meg-be betelefonalo balliberalis hallgatok egyertemuen csak szidjak Szilit. A koztarsasagi valasztas elbukasa ekes peldaja annak, hogy Szil mierti tokeletesen alalmatlan real politikusnak.
Szuros es Pozsgay feltheti a helyet a Viktator labtorlojen :D

intruderjani 2010.10.04. 13:33:35

@Flúgatlan: Igazad van, "oszladozzon" is csak az emeszpé meg az összes szimpatizánsuk is...

Rocky 2010.10.04. 13:33:50

Akkor idézném a 2006-s gyurcsányi kommunikációt:
-Tessék most csendben maradni, majd 4 év múlva lehet szavazni újra! Akinek ez nem tetszik, el lehet innen menni!

Ezt ajánlanám én is a vörösöknek!
Lehet álmodozni az internacionáléról, meg az osztályharcról, meg az ország szétlopásáról, de nem itt, mert a többség, ez ellen szavazott és ilyen embereket nem akar itt többet látni!
Vár benneteket Moszkva, É-korea, Tel-Aviv, Kuba!
Menjetek oda személyi kultuszt csinálni!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.04. 13:38:04

Váltópárt?! Ne röhögtess!

Tavasz óta harmadszor is szarrá vertünk Titeket!

Hajrá Fidesz! :)

movhu 2010.10.04. 13:41:18

@Dave985: Én nem vagyok jobbik szavazó, ellenben objektív, és veled szemben azt látom, hogy a Jobbik egyáltalán nem szenvedett kudarcot. Az nyilvánvaló, hogy kevés polgármesteri helyet szereztek, de ahogy megyünk lefelé egyre több a szék.
Számomra ez azt jelenti, hogy egyelőre nem tudtak jelentős többséget maguk mögé gyűjteni, ami kell egy város egyetlen pozíciójának megszerzéséhet, de kellően erősek az életben maradáshoz.
Mivel az MSZP a közeli jövőben biztosan gyengülni fog, ezért a pártnak nincs más dolga, mint kicsit finomítani a kommunikációs stílusán, és egy kicsit ehetőbb köntösbe bújtatni a szélsőségességet, és máris simán lenyomja az MSZP-t. Én ezt látom az eredményekben.

movhu 2010.10.04. 13:44:25

@Scaramella va alla guerra: Egyetértek. Egy biztos. Az MSZP nem végzett semmilyen strukturális adóreformot. Amit csinált visszacsinálta(ÁFA), amit adott az egyik oldalon, azt elvette a másikon(SZJA csökkentés+ÁFA emelés)
Ezért is voltam megijedve, amikor az elmúlt hetekben ment a huzavona, hogy most lesz-e adócsökkentés. Nem azért, mert akkor nem kapok többet kézhez, hanem azért, mert a piac rendkívül rosszul élte volna meg, hogy a Fidesz nem mondott igazat, ráadásul nem teszi meg a gyakorlatilag általa is legfontosabbnak vélt lépést.

Hóember 2010.10.04. 13:45:17

Váltópárt?? Álmodik a nyomor?
Legvalószínűbb, hogy nem lesz váltópárt, de ha lesz, az nem ti lesztek.
Nálatok még csak most jön a haddelhadd, csihi-puhi, fúrás-faragás, morzsolódás, bilihurrikán.

M11an 2010.10.04. 13:47:12

Ti komolyan elhiszitek, amit írtok? :) Ennyire magas hogy lehet az idióták koncentrációja az országban?

Aki tényleg úgy van vele, hogy most győzött a FIDESZ,
- vége a korrupciónak,
- nem fogják a narancsok először a saját és pajtásaik zsebét megtömködni,
- mindenkinek sokkal jobb lesz, EÜ, tanárok, nyugdíjasok, sőt a nykorhatár is csökken.
- plusz még az adóságunk is csökken
- bla bla bla
na az tényleg klinikai este, vagy csupán csak nincs meg az elemije...

Rocky : Személy szerint egy É-koreai formát szívesebben látnék itthon, mint ezt.

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 13:53:22

@qwertzu: Ám legyen úgy, ha nincs más megoldás. Tegnap sem szavaztam az MSZP listájára (volt egy független megyei lista), mivel kistelepülésen lakom, egyéb szinten nem érintett engem az országos kampány. Viszont elkötelezett baloldalinak tartom magamat, így hiszek benne, hogy 2018-ra kialakulhat egy életképes váltópárt a Fidesz mellett. És ez - szerencsére - nem a Jobbik lesz. Szilivel, Botkával, az majd kiderül. De a jelenlegi vezetéssel semmiképp.

@ca2: Nem szenvedett tegnap megsemmisítő vereséget. Ennyit mondtam. Ez már jóval korábban megtörtént, ennél jobbra kevés baloldali választópolgár gondolt volna. Ehhez mérten engem pl. meglepett Botka sima győzelme, jópár 10000 lakos feletti városban győzedelmeskedő szoci (vagy támogatásukkal induló) polgármester, a stabil második helyezés szinte valamennyi megyében. Én nem erre számítottam.
A többivel egyetértünk, én sem ringatom magamat abban a hitben, hogy ezek után már 2014-ben is csak a baloldal (így mondom) végezhet a második pozícióban.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.10.04. 13:56:01

@Winston Smith: Nekem is az tetszene leginkább, és meggyőződésem, hogy ebben a felállásban lenne esélye az MSZP-nek 2014-ben. Kérdés, hogy Bajnainak vannak-e még politikai ambíciói, de ha vannak, akkor eddig elég ügyesen csinálja szerintem. Az égésből kimarad, komoly fogást pedig nem lehet rajta találni annak ellenére sem, hogy egy évig miniszterelnök volt.

Rotfuchs 2010.10.04. 13:57:39

Már kezdhetem behűteni a pezsgőt a nagy alkalomra, amikor Lendvai Ibolyka nyomdokaiba lép? :)

Be szép nap is lesz az...

pizzaboy 2010.10.04. 13:58:36

Az MSZP-nek esélye sincs váltani 2014-ben. 2 választási ciklus múlva eltűnnek, amikor eltávoznak a régi világot visszasíró nyugdíjasok. És jelenleg senki sem tűnik olyan erősnek, hogy megszorongassa a FIDESZ-t.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.10.04. 14:00:13

@mefisto: "Tavasz óta harmadszor is szarrá vertünk Titeket!"

Szarrá vertetek? Neked ebben milyen részed volt? Ne ringasd magad abba az illúzióba, hogy bármit is érsz a pártodnak. A pénzekből úgyse kapsz, és ha a saját sikerednek tekinted, hogy nyert a Fidesz, hát sose nagyobbat :)

Rotfuchs 2010.10.04. 14:02:46

Amúgy röpke 12 év, és az MCF lesz a váltópárt. Onnantól kezdve tartósan a teljes hatalomig. Elvégre hosszú távon az a cél, hogy ki gyárt le több szavazót.

Balt 2010.10.04. 14:04:28

@HAJRÁ NÉMETEK: Náci genya, ilyenek vagytok mind! :))

Rocky 2010.10.04. 14:05:17

@M11an:

"Személy szerint egy É-koreai formát szívesebben látnék itthon, mint ezt. "

Na most kibújt a szög a zsákból! És még ti náciztok!

Gondolom angolul nem tudsz...

www.youtube.com/watch?v=FW2sReWDyHI

graycivil 2010.10.04. 14:06:53

Az MSZP váltópárti lehetősége attól függ, mennyire tudja belső erőviszonyait kultúráltan eldönteni. Ha ez sikerül, akkor az MSZP váltópárt lehet.

M11an 2010.10.04. 14:07:48

@Pitypalatty úrfi: Bajnain? A Libajnain nem lehet fogást találni? Ott rohadna meg ahol van, és gondolom osztja a véleményem pár hajdúsági "paraszt".

@pizzaboy: elkeserítelek, nincs ennyi nyugdíjas MO.n. Ha nem lesz egy "értelmesebb" balos párt, akkor az emberek akiknek nem kell majd Viki (egy csomó jelenleg FIDESZes is lesz köztük) az MSZPre fognak szavazni.

Nem azért mert jajj, de szeretik az MSZP-t, hanem azért amiért most nyert Vicctor is. (Mind1 kire, csak a jelenlegi csőcselék takarodjon! :))

thinker_ 2010.10.04. 14:12:56

váltópárt? itt remélhetőleg pár évtizedig nem lesz szükség leváltásra.

Balt 2010.10.04. 14:12:57

@Pitypalatty úrfi: Várgyunk egy cseppet, Bajnai még megy a bíróságra (pl.) Sukoró miatt...

pizzaboy 2010.10.04. 14:13:19

@M11an: az emberek akiknek nem kell Viktor, azok max a jobbikba mennek át.

M11an 2010.10.04. 14:15:19

@Rocky: Mi a királyi többes? (Tudom hogy mennek a dolgok náluk, láttam pár tényfeltáró riportot, és ennek tudatában mondom azt, hogy az itt élő embereknek jobb lenne.)

M11an 2010.10.04. 14:16:36

@pizzaboy: Miért szerinted honnan mentek át a FIDESZhez az emberek? Többségük jobbra balra járkál.

2010.10.04. 14:17:34

Az nem is merült fel, hogy esetleg nem lesz váltópárt?

2010.10.04. 14:20:07

@Robi, a hód: Mert hogy az MSZP is 8 évig kormányzott, pedig...Hacsak kicsit jobban csinálják, már meg lehet újra, legfeljebb lent cserélgetnek helyet kicsit.

Winston Smith 2010.10.04. 14:20:20

@Flúgatlan: "Amit írsz, az fontos, de azt úgy hívják: ellenzék. (...) A "váltópárt 2014-ben" kifejezés nem erre, hanem arra utal, ki fogja leváltani a Fidesz-KDNP-t."

Tévedsz! Az ellenzék az a politikai foprmáció, aki nem kormánypárt, tehát egy teljesen szalonképtelen kis párt is ellenzék, aki akár a parlamentbe sem jutott be, és 0 az esélye, hogy valaha is kormányra kerüljön.

A váltópárt annyiban több ennél, hogy reális esélye lehet a következő választáson a győzelemre, ezért a választók szemében a jelenlegi kormánypártok reális alternatívája.

És ez nem azt jelenti, hogy győz is, csak annyit jelent, hogy reális alternatíva.

pizzaboy 2010.10.04. 14:20:58

@Robi, a hód: ezen a blogon biztos nem :)

Serio (törölt) 2010.10.04. 14:23:07

Ha összehasonlítod egy 10 éves kisfiú sportteljesítményét egy 55 éves visszavonult atlétáéval, akkor jó eséllyel az utóbbi teljesít jobban...

Ha viszont az a kérdés, hogy kinek van több esélye hogy 10 év múlva olimpiát nyerjen... nos... a válasz már egész másképp hangzik.

A címben feltett kérdésre nehéz válaszolni, de egyvalamit biztos elmondhatunk: NEM TI LESZTEK. Viszlát MSZP, nem fogtok hiányozni.

2010.10.04. 14:25:10

@pizzaboy: Persze, értem. :-) De ezt valami független szakértőtől vették át, nem? Vagy az sem független, esetleg nem is szakértő? :-)

Winston Smith 2010.10.04. 14:26:56

@M11an: "A Libajnain nem lehet fogást találni? Ott rohadna meg ahol van, és gondolom osztja a véleményem pár hajdúsági "paraszt"."

Pár hajdúsági paraszt véleménye nem oszt, nem szoroz. Próbálták rákenni azt a libás ügyet, de nem sok sikerrel.

karlitoszka 2010.10.04. 14:26:57

Ki lesz a váltópárt? Egyértelműen a Jobbik, és akkor végre oda való az összes sz.rházi tolvaj ahova már rég kellett volna kerüljön. Börtönbe, vagy kötél végére.
Nevetséges és egyben szánalmas ahogy itt azon gazsuláltok hogy ki lesz majd a váltópárt elnöke meg a miniszterelnök. Végetek van, fogjátok fel végre. Ennyi volt. Ti itt többet nem loptok.

graycivil 2010.10.04. 14:30:51

Érdekes ez a lelkes önszugesszió itt sokak részéről a 20 éves bebotonozásra.

Sok a fóka, kevés a hal. Ez most fokozottan érvényes a FIDESZ-re. Ne féljünk attól, hogy a választók nem fogják ezt az elsöprő többséget is elsöpörni, ha a kormányzati teljesítmény és stílus frusztrálja őket.

Alex2000 2010.10.04. 14:31:07

Hajrá jobbik! Tisztítsuk meg végre a politikát a patkányoktól!

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 14:41:27

@karlitoszka: Tegnap este gondolom sírtál.:) Három megyében maradtatok a második helyen, ott is csak hangyafasznyival. :D

steve85a 2010.10.04. 14:41:46

Ja, majd jönnek a megszorítások.
(Ugyanis valamiből lopni is kell a viktátoréknak)

Akkor már nem csak pár jobbikos fog bohóckodni a parlament elött, hanem
pár szászezren fogják skandálni viktortakarogy, viktortakarogy, viktortakarogy!

Winston Smith 2010.10.04. 14:43:24

@M11an: Beborult egy cég (Hajdú-Bét), ami vitte a befektető (Wallis) és a szállítók (libatenyésztők) pénzét is. Sajnos van ilyen.

A Magyar Nemzet, a Kurucinfó és a Hír TV pedig mindenféle gyanúsítgató cikkeket írt, ezek szakmai minősége enyhén szólva gyenge, legfeljebb a szavazók megtévesztésére alkalmasak, de Bajnai bűnösségét vagy rosszhiszeműségét nem igazolják.

Ha sikerül bíróság előtt igazolni, hogy Bajnai bűnös, az más helyzet. Az általam olvasott cikkek alapján erre nem sok esély van. Szerintem nem véletlen, hogy ez eddig sem sikerült, és azóta sem hallok olyat, hogy a Fidesz komoly kísérletet tenne erre.

M11an 2010.10.04. 14:47:05

@steve85a: Balga nép ez, ilyet az Ő viktorukkal nem fognak tenni, még ha éhen is halnak.

M11an 2010.10.04. 14:50:56

@Winston Smith: Na ja, biztos menne pár fideszes cimbora is velük. Maguk alatt csak nem vágják a fát.

Az meg, hogy beborult egy cég, van ilyen a mesékből ismerős. Nálunk egy cég 99,9%ban nem véletlenül/ hibázás miatt borul be, hanem előre megtervezett forgatókönyv alapján valami lenyúlása/kijátszása miatt. :)

is 2010.10.04. 14:53:48

@Cs: "Olyan kampányra, amit most csináltak nincs szüksége az országnak, s nem azért mert a szocik csinálták, hanem a tartalma miatt."

meg még a kommented tobbi resze. mit is mondjunk a FIDESZre ennek fenyeben? mit szurjunk le a 2006-2008-as hulyenepszavazasi kampanyukbol? legyenek-e valtopart, akarmilyen part, kell-e a nepnek egy ilyen, aki ennyire hulyenek nezi oket? IGEN, A NEPNEk EZ KELL! es Horvath Csaba mar el is ert 30%-ot. te akartad, te kaptad. ilyen a magyar, es meg veri is hozza a mellett (lasd kommentelotarsaid).

laci_52 (törölt) 2010.10.04. 14:56:13

Kérdezzétek meg a Viktort, hiányzok-e neki egy vátópárt.

gergel 2010.10.04. 14:56:24

nem lesz váltópárt. az mszp szépen lassan eltakarodik a ku...
a jobbik lesz az ellenzék, ami igenis jó.

is 2010.10.04. 14:57:48

@thinker_: aha, a penzugyminiszter fejet harom honap utan koveteli a leglojalisabb kormanyujsag. a gazdasagon mar ketszer csinaltak 4 honap alatt 180 fokos fordulatot. szep dolog a vagyakaozas, de felnott ember a tortenesekbol indul ki, amikor velemenyt alkot. a 2008-as hulyenepszavazasbol pontosan megjosolhato faszsagok materializalodtak egeszen rovid idon belul. termeszetesen ha hulye a magyar, akkor ezt akar evtizedekig beszopja, beszopta az elozo Kadar-rendszert is, beszopja majd az uj Orban-fele Kadar-rendszert is.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.04. 14:58:46

@steve85a: el sem tudod kézelni, hogy egy másik oldal, egy másik párt gondolkodhat másképp, mint amelyikre te szavaztál vagy lélekben támogatod.

A blogból burkoltan az derül ki, hogy marha erős ellenzék az MSZP, és bár még nem lehet tudni, ki lesz a váltópárt, nagyon jó esélyük van rá szegfűéknek. De ez egy balos blog, tehát nem csoda, ha így értelmezik az adatokat.

kodó tamás 2010.10.04. 15:02:33

mszp halott. vagy jot vagy semmit.

sajnálom hogy tőlem kell megtudnod a rossz hirt....

Winston Smith 2010.10.04. 15:05:25

@M11an: "Nálunk egy cég 99,9%ban nem véletlenül/ hibázás miatt borul be, hanem előre megtervezett forgatókönyv alapján valami lenyúlása/kijátszása miatt. :)"

Ha egy valós működést felmutató (értsd: nem számlagyár), nagy cég beborul, az a legritkább esetben van szándékoltan.

A tulajdonosnak a sikeres működtetés az érdeke, csőd akkor szokott lenni, ha ez nem megvalósítható, és általában akkor a tulajdonos is elég sok pénzzel bentragad.

Két dolog szokott gyanúra okot adni: egyrészt ha a csőd előtt eladják a céget valami hajléktalannak/külföldinek (a híres Kaya Ibrahim esetben pl. ez történt), emögött szinte mindig csalás van. A másik ha ugyanazon eszközökkel, gyakran ugyanazon vezetőkkel és változatlan tevékenységi körrel újraindul a cég.

A Hajdú-Bét esetben egyik sem volt.

Winston Smith 2010.10.04. 15:08:24

@Winston Smith: Ja, és nem azt mondom, hogy Bajnai szeplőtelen, sikkasztott el ő is eleget az állami vagyonból, csakúgy mint Fletó (és amúgy sok Fidesz-közeli vállalkozó is, most is), de hozzá hasonlóan ezt ügyesen csinálták, nem nagyon lehet őket emiatt megfogni.

Viszont Fletóval ellentétben Bajnai kormányfőként letett valamit az asztalra, és emiatt jelenleg a baloldalon ő a kevés sikerpolitikus egyike.

al Dajjal 2010.10.04. 15:09:21

Elvtársak! Arra van a leves!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.10.04. 15:13:45

@M11an:
Mi (én) a következőket hisszük (hiszem).

Az mszp kataszrtofális politikája és elképesztő korrupciója a felelős nagy részben azért, hogy az ország itt tart.

Ha egy erő csak fele olyan rosszul kormányoz, mint az mszp, már beljebb vagyunk. Nagyon is jól látom a fidesz hibáit, de az mszp bűneit egyelőre ezek a hibák nem múlják felül.

Kétség kívül, ez még megváltozhat, de a jelen helyzetben inkább az a valószinűbb, hogy a kormányzati szinvonalak közötti különbség megmarad.

odamondó 2010.10.04. 15:26:59

4 év múlva ugyanúgy elég lesz a zorbán féle mszp riogatás mint 2002ben. Sajnos az mszpt felbomlásának napjáig nem lehet leírni. És az igazság, hogy a fidesz ebbe már rég belement, hogy ők átadják az mszpnek a labdát hogy lehessen mutogatni a rossz fiúra.

Maisie MacKenzie 2010.10.04. 15:30:42

Miért lenne váltópárt 2014-ben!

Ha Gyurcsány pojácáék kormányoztak nyolc évig, akkor a Fidesz miért ne kormányozhatna 8, vagy akár 12 évig? He?

Amúgy remélem addig lesz egy jobbközép váltópárt. Szakadár lmp-sekből és normálisabb fideszesekből.

Cs 2010.10.04. 15:31:30

@is: A Nép nem hülye alapvetően. Igaz kicsit lassú felfogású, meg naiv, de semmiképp sem hülye. Előbb-utóbb (inkább utóbb) megérti mi történik. Mivel a Népet nem lehet lecserélni és csak korlátozottan és lassan tanul, ezért a politikusoknak kell önkontrollt gyakorolni és nem mindent a győzelemért elvet vallaniuk. Ez egyébiránt az érdekük is visszatérve az első gondolataimhoz, mert előbb-utóbb rájön a nép, hogy itten átvan kérem baszarintva lásd Gy. Ferenc.

ui.: nem a magyar hülye, ez sokkal másképp nincs a világban, legfeljebb rutinosabb már a Nép és/vagy nem túl jobban, de felelősségteljesebbek a politikusok.

graycivil 2010.10.04. 15:43:34

Csak meg kell tanulnia az MSZP-nek és (volt) szavazóinak , hogy a hibákat (sajátjait se) ne magában, hanem mindig az ellenoldalban keresse, mint azt teszi most a FIDESZ, és ez elég hatékony, és a nem FIDESZ oldali szavazók is képesek sokkal erősebben "erősíteni a torzító" szemüvegen, akkor lehet esélye.

Ne tagadjuk, hogy jelenleg a magyar politika a "kommunikációk, és nem a teljesítmények" versenye.

stadtkind 2010.10.04. 15:48:50

1, Ez leginkább attól függ, hogy a baloldal (nem MSZP, mert az rohadtul nem az) mennyire képes megújulni. Ha alulról 4 év alatt felépítenek egy tisztább átláthatóbb pártot mindenféle mutyi nélkül, és Viktorék állat módjára szorítanak meg, elkúrják stb, akkor lehet esélye az új pártnak. Amúgy a kiábránduló tömeg vagy nem megy el szavazni, vagy a Jobbik fogja őket felkarolni, hogy lám.. ezek sem értenek hozzá, korruptak, bénák stb. Az MSZP csillaga leáldozott, nincs hiteles ember a pártban, karrierista álbaloldali maszlag.

2, Nézni kellene a nyugati szeleket is, hogy ott milyen politikai formálódás van. A szélsőjobb durván tör előre. Most pedig eléggé ostoba dolog lebegtetni az önkormányzatos eredménylistát, mert az rohadtul nem mutat a jövőről semmit. Jelenleg az MSZP próbálja a szegedi sikerét győzelemnek beállítani a hatalmas kudarc helyett, és idővel majd szdsz szintre fognak kerülni, mert a kiábrándult választók nem igazán fognak visszatérni a húzós esetekben sem (lásd most).

stadtkind 2010.10.04. 15:50:44

az előzőhöz: A kiábránduló fidesz szimpatizánst nem az mszp fogja felkarolni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.04. 15:51:58

ami különösen fáj a Nagy Vezérnek: sem Felcsúton, sem Alcsúton nem kértek az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP-ből. Állítólag a Viktátor őrjöngve kérte ki magának a számára felháborító eredményt a párt kampánystábjától. Mindenesetre nagyon tanulságos, hogy ahol igazán ismerik, tudják, kicsoda is Orbán Viktor, ott elutasították őt és a pártját.

Az egész országot meg tudta hülyíteni Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP a folyamatos hazugságaival, ahol általánosan, vagy csak a Fidesz-KDNP kampánystábja, kommunikációs szakemberei és a hozzá hű médiumok által lerajzolt kép alapján ismerték a Nagy Vezért. Azonban ott, ahol már elég régóta tudják, kicsoda Orbán Viktor, ott elutasították a Viktátor vezette pártot és jelöltjét.

Esztergom a nemzeti összefogás városa!

ROMOKBAN MATOLCSY MINISZTÉRIUMA!

Fatman 2010.10.04. 15:52:14

Szerintem a Jobbik, és az LMP soha sem fog tudni kitörni a rétegpárti szerepből, ezért soha nem lesz belőlük váltópárt! Mindkét párt annak köszönheti a létét, hogy összeomlott az 1990-es évek elején kialakult pártrendszer!

Váltópárt szerintem csak baloldali párt lehet! Hogy a szocik feltámadnak-e, vagy felemelkedik helyettük egy másik párt, az még nem látható. A legvalószínűbb, hogy pár évig még káosz lesz a baloldalon, talán még 14-ben is!

Váltópártra szükség van, mert különben elk..kanászodnak a kormányon lévők (még ha a magyar viszonyok között ezt elég nehéz is elképzelni)!

stadtkind 2010.10.04. 16:17:53

@Fatman:
Miért ne lehetne? Az MSZP utáni társadalmi elégedetlenség és párt hozzá nem értése jócskán növelte a Jobbik táborát, ahogy az LMP-ét is.. A mostani kormánypárt elkezdett a határon túliak kérdésével látszólagosan foglalkozni, meg az elszámoltatással is szintén. Ezzel a sikerült a Jobbik erejét megfogni. Ha a Fidesz elbassza a következő 4 évet, akkor a szavazóik a Jobbiknál fognak landolni, nem is az MSZP-nél. Akik otthon maradtak vagy szartak az egészbe, mert úgyis Tarlós nyer.. vagy nem volt számukra ideális párt. Ha a radikálisok az emberekbe beleültetik, hogy az LMP is alkalmatlan, azzal nyerhetnek (ahogy láttuk Benedek utópisztikus budapesti ötletét a belvárosi kávézgatással csevegéssel, hogy ilyen az ideális budapesti). Az LMP nagyon vakon tapogatózik és rossz irányból közelítik meg a kérdéseket. Ha a nyugati szeleket nézzük, hogy a szélsőjobb mindenhol erősödik, akkor kétlem, hogy itt MSZP-s váltás lesz. Váltópárt meg csak baloldali lehet szöveg meg teljes ostobaság. A kérdés abban rejlik, hogy Vikiék meg tudják-e csinálni megszorítás nélkül, avagy nem. Ha nem, akkor az MSZP mellé rakják őket. Az, hogy káosz lesz a baloldalon, tény. Egy új tiszta párttal, amelyik üvegzsebezik, azzal talán lehet valamit kezdeni. Az MSZP-vel már semmit.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.04. 16:17:54

"Ki lesz a váltópárt?"

olyanra semmi szükség!

turboczi 2010.10.04. 16:25:40

A posztíró csak egyet felejtett el: a mostani önkormányzati választás nem arról szólt, hogy ki nyeri meg, mert az eleve eldőlt, hanem hogy megmarad-e az MSZP, vagy történelmi hivatását betöltve (átjátszani a külföldieknek a lehető legnagyobb vagyont, kiszolgálni az érdekeiket, és közben forintra váltani a korábbi politikai tőkéjüket) eltűnik a porondról. Teljesen jogosan és ugyanúgy, mint az SZDSZ. Az ország (a nemzet) csak sajnálhatja, hogy eközben megvalósították, amit akartak.

Könnyet hullajtani értük teljesen fölösleges.

turboczi 2010.10.04. 16:28:03

Egyébkén a Zorbán tenni fog róla, hogy még a fenti kérdésfeltevés is értelmetlen legyen vagy 10 évig. És igaza van. Egyelőre nincs alternatíva, s még a kanyarban sincs.

MickthePick 2010.10.04. 16:32:47

@HAJRÁ NÉMETEK: na, köszönöm az illusztrációt, pont erről beszéltem :)

Tita nick 2010.10.04. 16:33:58

Ha a kollektív emlékezetben még megvan az elmúlt nyolc év, akkor a Fidesz marad. Remélem. Ehhez azonban le kell tenni vmit a zasztalra.

Tita nick 2010.10.04. 16:34:35

Fáj a fogam- Váltófog meg drága.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.04. 16:41:13

Négy év hosszú idő, hogy kik lesznek majd a porondon, azt 2013 végén meglátjuk...Lehet, hogy mi divatblogger lányok összefogunk és hírposztok helyett Nőuralmat csinálunk.

Tidal Wave 2010.10.04. 16:41:59

Váltópárt valamikor biztos lesz, csak kérdés, hogy mikor. El ne felejtsük: Nagy Britanniában a toryk (Thatcher+Major) 18 évig voltak kormányon, majd jött 13 évnyi Labour (Blair+Brown). Németorszégban Helmut Kohl 15 évig volt kancellár, de lehetne a spanyoloknál Felipe Gonzálezt is felhozni.

Sőt, a legvadabb példa ebből a szempontból Svédország, ahol 1932 és 1976 között a szocdemek 44 évig voltak egyfolytában kormányon.

De ha csak kis hazánkat nézzük, akkor Demszky 20 évig azért volt főpolgármester, mert igazából nem akadt ellenfele.

Az MSZP pedig jelenleg gödörben van, megmosolyogtató, hogy néhány napja még Miskolcot, Szombathelyet, meg Vácot remélték megtartani, most meg örülnek Kazincbarcyikának, Polgárnak, Ajkának, Dombóvárnak. És mindezt sikernek mondják, erre akkor lenne alapjuk, ha legalább 3-4 megyei jogú várost megtartottak volna, az tényleg siker lenne. Horváth Csaba is 4 %-kal többet kapott Bp-en, mint tavasszal az MSZP (ez pontosan annyi, amennyit az MDF-SZDSZ lista kapott tavasszal).

És mégegy probléma: Ahhoz, hogy 2014-ben sikert érhessenek el, legalább a 2006-os szavazóbázist össze kellene kaparni. Namármost, mivel a fiatalok közül senki nem szavaz rájuk, félő, hogy a 2006-os szavazók közül mér eltévoznak annyian (ez kb. 2-300 ezer szavazót jelent), hogy már a hagyományos szavazótábor nem lesz elég. 2002-ben és 2006-ban is alig volt már elég, kellett hozzá a befolyásos véleményformáló ballib értelmiség, akinek a befolyása éppen Őszöd utén roppant meg.

Változóban a médiaviszonyok is, az önkorm. választások után a helyi városi médiumok jelentős része a Fidesz kezébe kerül, úgyhogy ők befolyásolni tudják a helyi médiát. Az országos médiumokban is visszaszorulóban a baloldal, nem lesznek már meg azok a kapacitások, amik 2002-ben rendelkezésre álltak (lásd Kövér köteles beszédének felépítése)

Fapuma (törölt) 2010.10.04. 16:46:26

4 év múlva nem lesz váltópárt, kis szerencsétlen, álmodozol?

rockjano_ 2010.10.04. 17:05:00

@Tidal Wave: A médiaviszonyok ma már kevésbé fontosak, lásd internet.

A fiatalok nem biztos hogy nem szavaznak rájuk pár év múlva, pláne ha nagy fiatalítás lesz és szerintem az lesz. Mesterházy, Molnár, Botka pártja már más lesz mint a mostani. (néhány öreg belefér azért)

De a lényeg nem is ez hanem az hogy az emberek nagyon rátudnak unni a hatalmon lévő elitre akár jól dolgoznak akár nem. Maga za idő is ellensége e fidesznek akármit is csinálnak.

rockjano_ 2010.10.04. 17:11:33

@Fatman: Igen ez így van. csak nagy baloldali populista párt lehet váltópárt mintahogy a fidesz is az, baloldali és populista.

Magyaroknak erre van szükségük. Mindig is két nagy populista tömb fog itt a hatalomért harcolni (miközben politikailag kevés különbség van köztük)

Az LMP és a Jobbik kispártnak van determinálva. Én nem hiszem hogy az LMP átveheti az MSZP helyét és persze a jobbik sem fogja soha megszorítani a fideszt.

Ezt az SZDSZ anno belátta és beállt a szocik mellé. Az LMP még nem érti de idővel (néhány átbukdácsolt választás) ők is megértik. Kispártként büszkén lehet 5--10%-od és soha hatalom közelébe nem kerülsz vagy csapódhatsz egy nagyhoz amelyik vagy felzabál vagy tönkretesz (kidgazdák-szdsz)

Ha egy kis párt soha nem kerül kormányrúdhoz az ugyanúgy erodálja mintha igen :-) ez benne a szép.

miva? 2010.10.04. 17:12:35

Asszem a műsorban az hangzott el, hogy senki nem gondolta volna 94-ben, hogy az akkor (ha jól emlékszem) 10% alatti fidesz beelőzi az összes többit. Kedves szívesen részrehajló Piroslap, felhívnám a figyelmeteket, hogy a 2014-es váltópárt és a mai második közti egyértelmű megfeleltetés igen ciki. Ha a reményeteket fejezitek ki most, úgy csak rajta, de az az érzésem a posztot olvasva, hogy egyszerűen azt állítjátok, hogy a fent említett úr nem tudja eldönteni egyszerű számokról, hogy melyik a nagyobb, vagy meg van félemlítve/ le van fizetve, hogy az mszp-t nyírja.
Asszem meredek színvonalesésetek újabb mélypontjára értünk. Ünnepeljünk hát!

Terézágyú 2010.10.04. 17:17:25

@Hófehérke hét kicsi törpéje:
"Mikor fogom végre egyszer hallani, hogy az "azért szerepeltünk gyengén, mert tényleg gyengék vagyunk", jah, soha, hiszen ez az MSZP."

na igen, mert a fityesz, meg ov viszont arról híres, hogy ő aztán sose másokat hibáztat a vereségért... :)

MickthePick 2010.10.04. 17:21:57

@graycivil: "Csak meg kell tanulnia az MSZP-nek és (volt) szavazóinak , hogy a hibákat (sajátjait se) ne magában, hanem mindig az ellenoldalban keresse, mint azt teszi most a FIDESZ, "

Te, láttad az MSZP kampányát? Ez most valami viccesnek szánt irónia? Hát, nem sikerült. Inkább szánalmaska.

EMBEREK! (törölt) 2010.10.04. 17:21:59

2014-ben nem lesznek választások 2015.ben lesznek. Váltópártkérdés 2020-ban merül fel először.

miva? 2010.10.04. 17:29:22

Megismétlem, egyszerűen arcpirító az a csúsztatás, amit csócsáltatnak itt velünk. Ha nem biggyeszti ide kontextusba helyezve a szerző a poszt apropójául szolgáló megállapítást, úgy nőjjön be az orra luka, továbbá alapítson vallást!

sanyisanyi 2010.10.04. 17:30:30

Mióta létezik az MSZMP és mióta a Jobbik?!?!
Szóval melyik is ért el nagyobb eredményt??

Szánalmas, hogy a kommunistáknak semmi sem elég, még mindig csak azon töri ka fejüket, hogy mikor lophatnának megint!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 17:59:07

@Pitypalatty úrfi: Szili Katalintól megszabadult az MSZP. :) GyF nekem nem szimpatikus. És a legnagyobb szerepe neki van abban, hogy a Fidesznek 2/3-a van.
Nagyon nem hiányzik.

Bajnai Gordon és Oszkó Péter kedvenceim, de semmi beágyazottságuk az MSZP-be. A tényleges hatalom nem az övék lenne.

Hogy mégis akkor kicsoda? Jó kérdés...
Szanyi Tibort én megkedveltem tavasz óta. Meglepően jól kommunikál szerintem.

Ujhelyi István nekem szimpatikus.
Fiatal és szegedi, ami most nem hátrány az MSZP-n belül. :) Hogy alelnök lehet, azt mutatja, a pártja is elfogadja valamennyire.
Ám ő eddig inkább a háttérben volt, így kívülről nehéz megítélni.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2010.10.04. 18:07:41

@Zolika1979: Az MSZP megszabadult, de az ország? Remélem, az is.

Igen, tudom hogy Gyurcsányért sosem rajongtál :D Azonban a Fidesz kétharmadnak elsősorban a Fidesz az oka, a saját szempontjukból elég jól csinálták. Azt hiszem, nem sokan vannak az országban akik így gondolják, de én alapvetően jónak tartottam GyF törekvéseit. Csak a válság kirobbanása utáni teszetoszáskodás hatására fordultam el tőle, de mint utóbb olvastam valahol, abban inkább az MSZP vezérkara lehetett sáros.

Szanyi kapitány? Szerintem egy bohóc, a lájkolós hülyeségével együtt. De inkább ő, mint a nemzeti-keresztény Orbán-Semjén páros. Ja, és Mesterházy elvtárs, sipirc.

Elég durván hangzik, de jelenleg az MSZP-ben van a legnagyobb bizalmam, hogy valami normális párttá válik :)

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 18:10:18

@Myta: Rendben, engem megvettél kilóra, megszavazom 4 év múlva azt a nőuralmat.:DD

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 18:15:52

@Zolika1979: Botka- Ipkovics- Nemény, néhány rutinosabb országos politikussal, mint pl. Szanyi és klikkje. A Mesterházi- Újházy brancstól isten őrizzen minden baloldali érzelmű polgárt! (A triász harmadik tagja a Vas megyei elnök, ismerem, rigid újvonalas.)

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 18:17:57

@Zolika1979: Botka- Ipkovics- Nemény hármasban van minden bizodalmam. Utóbbi kettő szűkebb pátriámhoz tartozik, a Vas megyei szervezet rigid újvonalas. Kiegészülve néhány kevésbé lejáratódott öregrókával új alapokra kell helyezni a magyar baloldalt. Ha szükséges, kiválással.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 18:22:54

@Scaramella va alla guerra: "Az orbán kormány idáig erős közepes teljesitményt nyujt. Pozitívumai: 1. létezik valamiféle stratégiája 2. adócsökkentés a belátható jövőben 3. középosztály támogatása."

1. Stratégia?!
Kisebb parlamentnek álcázva úgy átalakítani a választási szabályokat, hogy alig lehessen legyőzni őket.
A pártatlan közszolgálati média elfoglalása.
9 évre(!) bebetonoznak embereket különböző helyekre.
A forint rendszeres bedöntése.
Eddig ennyi látszik a stratégiából!
Bárcsak ne lenne stratégiájuk...

2. Adócsökkentés?!
De hiszen OV azt mondta, hogy az egyszeri nagyarányú adócsökkentés már megtörtént!!!
Ja hogy ezt te sem vetted észre és várod? :D
További jó várakozást! :)
De pl. Csányi Sándor is ugyanúgy fog adózni mint a betanított munkás. NEKI tényleg csökkenni fog az adó.

3. középosztály?!
Tudod mit jelent ez a politikusok szótárában?
GAZDAGOK, JÓL KERESŐK = középosztály
Ez közismert dolog...

Más pozitívum? :DD

Korábbi kormányok?

Ők legalább akartak reformokat.

OV kijelentette, hogy nem lesz egészségügyi és oktatási reform!
Ergo, mióta hatalmon van, elégedett az oktatás és az egészségügy helyzetével...
Jó neki.

Ez pl. jelentős különbség.

Balt 2010.10.04. 18:43:41

@Zolika1979: "A forint rendszeres bedöntése."

Magadnál vagy?
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/04/ujabb_csucson_a_forint_272_50-nel_az_euro/

De az nem számít, amikor Fegyenc távozta előtt 318 Ft volt az euró, ááá!

Balt 2010.10.04. 18:46:50

@Zolika1979: "De pl. Csányi Sándor is ugyanúgy fog adózni mint a betanított munkás. NEKI tényleg csökkenni fog az adó."

Ez egyébként korrekt lenne, csak egy a bibi: Csányi nem a "bérből és fizetésből élő" kategória. Gyk.: az MSZP jövőképe (bizonyára a permanens forradalom érdekében): rengeteg "éhes proletár" és az off-shore lovag nagytőkések. Ezt Gyurcsány tkp. megfogalmazta. ("Nem a középosztályt kell helyzetbe hozni...")

Balt 2010.10.04. 18:48:52

@Zolika1979: "Tudod mit jelent ez a politikusok szótárában?
GAZDAGOK, JÓL KERESŐK = középosztály"

Én pl. engedelmeddel szeretném ide számítani magam. Pedig Kúrcsányék sok mindent megtesznek érte, hogy ez lehetőleg ne így legyen...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 19:02:01

@Pitypalatty úrfi: Gratula az avatárhoz. :)

"Azonban a Fidesz kétharmadnak elsősorban a Fidesz az oka"

Persze, arról az oldalról ők is.
Ám ehhez az MSZP is kellett. GYF pedig pártelnök és kormányfő is volt! És erős pozíciója volt mindkét tisztségben.
A reformelképzeléseit én is támogattam - bár az SZDSZ-nek sokszor úgy kellett kirimánkodnia - de komoly politikus nem mond olyanokat mint ő Őszödön, és ahogy lelépett az utódja felépítése nélkül az is megbocsájthatatlan számomra.
És emberileg sem szimpatikus.
Különösebben becsületesnek sem látom.

"Szanyi kapitány? Szerintem egy bohóc"

Éppen ez az!
Sokkal szórakoztatóbban osztja ki az Orbán-kormányt mint bárki más a szociknál. :)
A pártelnök, az új szóvivő, GYF emberei (pl. Molnár Csaba, Vadai Ágnes) még arra is alkalmatlanok hogy jól megmondják a tutit...

"Elég durván hangzik, de jelenleg az MSZP-ben van a legnagyobb bizalmam, hogy valami normális párttá válik :)"

Sajnos én is itt tartok.

EMBEREK! (törölt) 2010.10.04. 19:02:01

@Balt: 272 az csúcs? 2008-ban 230 volt. És ma 272, holnap mennyi lesz?

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 19:13:09

@Dave985: Egy debreceni panellakásból nehéz megállapítani, hogy ki hol áll az MSZP-n belül, de nekem Ujhelyi István olyannak tűnik, aki nem tartozik sem a Mesterházy-Lendvai-Kiss-Szekeres pártvezetéshez, sem Gyurcsány Ferenc csapatához.
Már ha őrá gondoltál Újházy alatt.
Ha nem, akkor tárgytalan.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 19:19:22

@Balt: Valamire rosszul emlékszel az euro kapcsán.

Igen, a jobboldaliak a gazdagokat, a baloldaliak meg a szegényeket szeretnék támogatni.
Te jobboldali pártra szavazol ennek megfelelően, én meg baloldalira igyekszek.
Jól van ez így.

Balt 2010.10.04. 19:22:11

@EMBEREK!: Na. Akkor 230-ról röpke fél év alatt elég nagy bravúr volt 318-ra emelni. Ez durván 40%-os leértékelődés fél év alatt! Hol jön ehhez Kósa, Bokros vagy akárki?!

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.10.04. 19:24:08

@Zolika1979: Igen, arra az Ujhelyire gondoltam, javítottam volna, de nem akartam sorozatban negyedszerre is kommentelni.:)
Vele "csupán" annyi bajom van, hogy gyaníthatóan érintett a Zuschlag-ügyben (korrupt emberekre nincs szükség az "új" vagy új baloldali pártban), továbbá én mesterházystának gondolom eddigi megnyilvánulásai alapján.
Mint mondtam, én a Vas megyei szervezetet jobban ismerem, mégha jó ideje nem is vagyok tag, Gyurinak besegítettem a kampányba. (Sajnos kikapott, bár rengeteg szavazatot kapott most is.) Vidékről kell felépíteni ezt a pártot, avagy onnan indulva kell alkotni egy újat, nincs mese.
Innen is üdvözöllek, politikai tekintetben pont neked való városban élsz.:P

Balt 2010.10.04. 19:25:43

@Zolika1979: Keress rá a 2009 márc. eleji árfolyamokra. Meg fogsz lepődni...

Balt 2010.10.04. 19:28:12

@Zolika1979: "Igen, a jobboldaliak a gazdagokat, a baloldaliak meg a szegényeket szeretnék támogatni."

Vö. Szili mai mondataival: (kb.) Nem lehet egyszerre hitelesen Simor 8 milliós fizetéséért és a kisemberért is aggódni. :)))

miva? 2010.10.04. 19:53:58

Rajtam kívül senkit nem zavar, hogy a blogger konkrétan akkorát csúsztat, hogy arra tán azt is mondhatjuk: hazudik?
Ezért tart itt a bal oldal, kérem szépen.

De ha már, akkor én is hozzáfűzök valamit: Pont az a helyzet most, mint az ikrek uralmának az elején a lengyeleknél. Európában vér ciki magyarnak lenni olyan helyeken, ahol a politika szóüba kerülhet, mert pöffeszkedő, populista, hazudozó és dilettáns (forint bedöntögetése) kormányunk van. Ettől függetlenül aki mszp szimpatizáns, annak sztem az elmúlt 8 év után (fletó davosban, stb) illene több megértést mutatnia, mert nincs az az eset, hogy valaki egy ilyen ciklust alulmúljon.

Továbbá az mszp-s fejesek nem látják be, hogy tőlük van rosszul az ország, nem a logótól, és amíg akár a háttérből, akár előtérben ott teszik a semmit, addig nem lesz több szavazójuk. Most sem kaptak egy darabbal sem többet, mint tavasszal, csak most kevesebben mentek el összesen, így a kevés arányaiban többnek tűnik, Erre a nagy lelkesedés? Mindenki emlékszik a fekete lovagra ugye? szúnyogcsípés!
Csak a társadalom egyszer majd legyint, és továbbsétál, ha nem akasztják a botka nyakába a pártot, de azt nem teszik, mert kell az a nyamvadt 200000 Ft fizetés!
Hát jó éjszakát!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.04. 20:20:39

@Balt: Igen a válság után is meggyengült a forint. Akkor a teljes térséget és főleg MO-t látta rossz fényben a piac. Nem bíztak a forintban.
Szerencsére a Bajnai-kormány nagyszerű munkát végzett - az ellenkezőjét tette, mint amit a populista Fidesz követelt - és megnyugtatta a paicot, jelentősen stabilizálta az országot és a forintot.
Hála nekik jó helyzetben volt az ország - a Fidesz is elismerte a 3,8% tarthatóságát - és a piac is így látta.
Sajnos jött a dilettáns Orbán-kormány, és a kormánypárti politikusai hatalmas arccal HAZUDTAK. És ettől megijedt a tőke.
Mikor végre Varga Mihály kénytelen volt az igazat bevallani, ismét megnyugodtak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.04. 21:33:22

Egy váltópártisághoz a gazdaság és társadalom minden területét lefedő, gazdasági, pénzügyi és külkapcsolatokkal rendelkező vezető és támogató gárda kell.

Természetesen itt valószínűségekről, és nem meghatározottságokról van szó. Tehát elvileg akár az LMP, akár a Jobbik lehetne a váltópárt. Ám a jelenlegi rétegpártiságukkal nem tudják elhitetni a választókkal, hogy képesek kormányozni is, nem csak cigányozni vagy biciklis felvonulást szervezni.

miva? 2010.10.04. 22:08:05

@vinczej: aha, tehát a szavazók, akik úgy szavaztak a fideszre, hogy rühellik, csak hogy ne az mszp nyerjen, majd ezt belátják, és újra az mszp-re szavaznak, hiszen oly hitelesek mostanában. jajmá.
az mszp még kapaszkodik az elmúlt 60 év alatt kiépített kapcsolatrendszeréhez, de a kapcsolatrendszerének is eljön a pillanat, mikor éppen olyan kínos lesz mszp-vel együtt emlegetni magukat, mint az fkgp-vel volt 2000 körül. Mindenkinek az lenne a jobb, ha az erős, tehetséges baloldali politikusok megkapnák az esélyt egy hiteles párt összekovácsolására, de ennek az mszp-ben semmi esélye, mert nem is párt igazából, hanem egy szervezetekből összeeszkábált valami, aminek az az oka, hogy mindenki megkapja a magáét azok közül, akik a húsosfazéknál vannak. nem is számít más nekik. ráadásul az mszp-t soha nem érdekelte, hogy mi lenne a jobb mindenkinek, hanem a szaros kis fizetésükért adják a félprofi politikust, a fideszfóbiás meg beveszi egy darabig. részemről remélem, hogy a 90-ben beharangozott 50 év elteltével - 2040-ben - már csak az érettségizők tudják, hogy volt fkgp, meg mszp, meg fidesz, és tényleg beérjük a nyugatot politikai kultúrában is. azaz ha valaki sáros, vége. tudjátok, ez így van boldogabb helyeken. ugye mesterházy, ugye fletó?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.10.04. 22:48:31

Amíg Orbán részt vesz a politikában, addig az MSZP sara nem is olyan büdös. Természetes igény a FIDESZ-esek részéről, hogy ne létezzen politikai ellenfél. Akceptálható kívánság és vágyakozás.

Azért iirtózatos viszolygást okoz arra gondolni, hogy pár év múlva a politikai színtéren Orbán és Vona versengése lenne a magyarság szimbóluma. Nyugodtan álmodozzatok erről. De azt hiszem, ettől a lehetőségtől a többséget a hideg verejték önti el. És én ebben a hideg verejtékben bízom. Álmodozzunk közösen, valamelyikünké majd csak beválik. Sziasztok! :-)

trendo+ 2010.10.05. 08:42:55

@movhu: A gond az, hogy a taktikailag jóval tapasztaltabb Fidesz rögtön a kormányzása idején kiénekelte a sajtot a Jobbik szájából, végrahajtva azokat a szimbolikus aktusokat, amik nem kerültek ugyan semmibe, de sok embernek mentális jó érzést adtak. Ha a Jobbik konstruktív lesz, a radikális hívei otthagyják kielégítetlenül. Ha fölösleges hepciáskodással igyekszik magára felhívni a figyelmet folyamatosan, akkor meg a mérsékeltek mennek át a Fideszbe, amelyik egzisztenciálisan is nagyobb lehetőségeket tud nyújtani. Amúgy is, O.V. régen megmondta: "Összenő, ami összetartozik!"
Kívülről nézve a két párt közt alig látni lényegi különbséget. A hangnem , a kommunikációs stílus eltér valamelyest, de csak anniyira, amit az eltérő státus (egyik kormányon van, a másik ellenzékben) meg is indokol.

trendo+ 2010.10.05. 15:08:16

Az LMP-nek rövid úton nevet kéne váltania! Ez a protestálásra építő, jópofa, fiatalos brachizás már az önkori választáskor se jött be, mint ahogy a kétfarkú kutyapárt vagy más viccpárt se remélhetöbbet, mint hogy véletlenül pár embert beszavaz a csalódott tömeg.
És bizony el kell gondolkodniuk azon,hogy távlatilag milyen irányvonalat vállalnak be. Az ökozöld vonal szimpatikus, pláne, ha egy-két környezeti katasztrófa kapcsán lehet cikizni az előző kormányzatokat és fel lehet mutatni a zöld mozgalmárságon kívül némi szakmaiságot is. Akkor be lehet égetni mondjuk most
Illés Zoltánt vidáman, aki gyenge lábakon áll a saját pártjában is, ezért keménykedik. Ugyanakkor, ha gyorsan megbukik, az lehetne akár az LMP skalpja is :) De ez a dolog nem érdekli a polgárt, csak helyileg, ha már folyik a szar a nyakába és országosan max. 10%-ot hoz, ami néha lehet a mérleg nyelve szerephez elég. A kisebbségvédelemből, a sajtószabadságból stb. a jónépnek elege van, mert azt a zsidókhoz kapcsolja a köznép, akiket majnem annyira utál, mint a cigányokat.
A többség most szeretné a maga 2/3-os diktatúrájának a gyümölcseit élvezni, lefaragtatni a pozitív diszkriminációs pénzeket, szigorú közrendet akar, persze csak a kisebbségek kárára és a szabadságból is elég neki annyi, hogy ingyen parkolhasson a lakótelepen.
Nem irígylem Schiffert! :)
No persze Vonát se... aki még nem tudja, hogy fog ő O.V. lábtörléjén térdepelni. De akár ha aranytálcán nyújtja át a Jobbikot a Gárdájával együtt, neki már akkor se fog O.V. megbocsájtani a polgári körös árulása miatt :)

_izée 2010.10.05. 22:53:19

az összes tudathasadásos moralizáló ízléscsősznek üzenem, hogy tessék megnézni az elmúlt évek fidesz plakátjait, kommunikációit a különböző kiadványaikban. egyetlen pártként a kommunikációban nem vettek tudomást a recesszióról, s hazudtak hetet, havat.

nem védem az mszp-s bűnözőket, de azt több, mint vicc, hogy eközben a fideszt, mint valami őszinte, hithű, igazságos pártnak tituláljuk.
süti beállítások módosítása