A köztelevízió eddig hitelt érdemlően kiegyensúlyozott, vasárnap esti közéleti magazinja „A szólás szabadsága” dinamikus változáson ment át a kormányváltás óta. A műsor a Kósa és Szijjártó urak által tett mondatok és ennek következtében fellépő forint mélyrepülésének kielemzése helyett a "pártatlan" agyonhallgatást választotta. Nyilván a közel egy órás műsoridőbe nem fér bele minden "jelentéktelen" téma.
Érthető ez hisz, az ma már nem hír a köztévében, hogy az OTP részvények 15%-ot zuhantak, az hogy a forint 270 környékéről 300-ra gyengül az euróval szemben.
Azonban az azért vérlázító volt, hogy az árvíz címszó alatt tartott beszélgetésben egy szó sem esett arról, hogyan lehet segíteni a károsultaknak, milyen telefonszámokon lehet az adományt eljuttatni, hogy áll a mentés és melyik megyében mekkora a baj. És hogy van e a kormánynak felelőssége a helyzetért. Csak emlékeztetek mindenkit a 2006-os tűzijáték idején történt vihar ügyben a média igen csak firtatta a kormány felelősségét… (Még mielőtt valaki félre ért: nem szeretném, ha bárki is az időjárással politizálna, csak a két mérce közötti különbséget szeretném érzékeltetni.)
Azonban szó volt a klímaváltozásról, milyen növényeket kell majd termelni, meg arról is hogy rossz helyen laknak ezek az emberek és el kellene költözniük. Nyilván a felkészült csodaszakértő nem nézet utána, hogy a Bódva ilyen mértékben még soha nem áradt ki…
Aztán volt egy kis retró Hortysta irredenta csöpögés. Trianon címszó alatt. Szerintem ezzel a Trianonozással a magyar belpolitika egy olyan külpolitikai zsákutcába sétálhat bele, melynek végzetes és veszélyes elszigetelődés lesz a szomszédságipolitika végeredménye. Csak kitételes megjegyzésként, ha még lehet megszólalni, ennek a politikának a 20-30-as években további (kisebb) területvesztés, a csonkítás rögzülése és a szovjet érdekszférához való csatolás lett a vége.
Na de volt még egy remek kis téma ez a Foci VB-hez kapcsolódó meccs. Én szeretem a focit. Főként akkor, amikor a jó és remek Fidesz gazdaság politikai rinocérosz trappolásának következményeként a családom svájci frank alapú hitelének törlesztő részlete ebben a hónapban drágább lesz… nem kevéssel.
A szólás szabadság olyan állampárti szólási lehetőségé változott. A természeti katasztrófákat véletlenül se tárjuk fel teljeskörűen. Sőt lehetőleg minél unalmasabb és semmitmondóbb beszélgetést folytassunk. Az ideológiai maszlagot toljuk a legtovább. Majd egy kis könnyed sporttal búcsúztassuk a megfáradt nézőket. A gazdasági helyzetről meg kussolunk. Jelzem az észak-koreai és kínai állami tévék műsorszerkesztési elve nálunk már rég volt utoljára divat. Jó tudom, nem leszek maradi, tombol hazánkban a retró láz.
Hát íme a Szólás szabadsága az MTV 80-as évek hangulatában: