Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Hidegháború: Magyarország vs. Szlovákia

2010.05.18. 13:18 | szocdemman | 20 komment

Címkék: budapest fidesz magyarország szlovákia fico smer bugár béla sns pozsony híd most

(I. (sokadik) felvonás)

"Jobbkor" nem is jöhetett volna a kettős állampolgárságról szóló fideszes kezdeményezés- mondta Bugár Béla az ATV Jam című műsorában.

 

A Híd-Most elnöke szerint a javaslattal a legnagyobb baj az, hogy a bajban lévő magyarellenes szlovákiai kormányzatnak dob mentőövet hisz lehetőséget add ezzel Slota és Fico pártjának, hogy az ország szuverenitását fenyegető veszéllyel riogassanak és ezzel növeljék szavazóik számát. És ez pont olyan időben történik, amikor a kormány koalíció támogatottsága megcsappant. Valós esély volt arra, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ne kerüljön be a parlamentbe, és Robert Fico Smer nevű pártja ellenzékből figyelje az elkövetkező időszakot..

Bugár a szlovák ellenlépésekre is felhívta a figyelmet, mint elmondta: amellett, hogy hazahívták a nagykövetet, egy rendkívüli parlamenti ülést is összehívnának, ahol elfogadnának egy törvényt, amely szerint elvennék a szlovák állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgárságot kapnak. Ezen felül akár azt is megtiltanák, hogy ezek az emberek az államigazgatáshoz tartozó hivatalokban dolgozzanak.

Ezzel a lépéssel a véleményem szerint, a Fidesz komoly hibát követett el, hisz a szlovákiai magyarság nem hogy állampolgárságot nem kap, Ficó ellenlépés miatt, de még hátrányos helyzetbe is kerülhetnek azok, akik eddig is kettős állampolgárok voltak. Plusz sikerülhet elősegíteni, hogy tovább feszüljenek a szlovák-magyar ellentétek. Illetve szerintem nemzetstratégiai hiba volt az, hogy a szlovák közhangulat megint a magyar „veszélytől” hangos. Pontosabban esélyt adni a választásokon azoknak, aki ezt gerjesztik. (Ugyanilyen hiba volt ez a magyarországi választásokon is) Persze, ez a Fidesznek nem érdeke. A szlovákiai magyarok nem szavazhatnak a Fideszre, viszont a Jobbik szavazók igen. Szerintem a Fidesz kapkodásának az oka az, hogy a Jobbik vitorlájából ily mód fogja ki a szelet. Csak remélni tudom, hogy a szlovákiai magyarság nem fizet komoly árat a magyarországi ki a nagyobb magyar címért folyó jobboldali verseny miatt. Ezt persze Szlovákiára is el lehet mondani. Fico komoly hibát követ el ha bevezeti… bla bla bla. Értsük már meg a helyzetet!

A külpolitikában nem lehet izmozni. Tárgyalás, tárgyalás, tárgyalás. Illetve lehet, csak észre kéne venni, hogy a jelenlegi szlovák kormány igazolási alapja, fő politikája a magyar veszély igazolása. Volt itt már veszélyes idegen vezető, magyarországi érdekeket szolgáló szlovákiai pártok, Sólyom kitiltás, minden. Nem kell ahhoz politikai elemzőnek lenni, hogy lássa az ember, hogy minden lehetséges dologban egy kis magyar összeesküvést lát(tat) Fico. Őrültség egy ilyen közegbe bedobni –választásokkor- a kettős állampolgárságot. Ezt is meg lehet fordítani őrültség, hogy Fico nem látja a magyar belpolitikai helyzetet… bla bla bla…

Én azt szeretném, ha a magyarországi politika békén hagyná a határon túli magyar közösséget. Mert a sok „jó” akarat időnként nekik komoly pofonokat jelent. Sőt ezt is meglehet forditani, Fico meg azt szeretné….. bla bla bla

Más szabályok vannak a belpolitikában és más a külpolitikában. Amikor a külpolitikából csinálnak a pártok belpolitikát, illetve belpolitikai témát, őőő szóval az sose vezet jó felé. Mindkét országra igaz ez.

De soha nem ez a kérdés, hanem az hogy ki hagyja abba? Na most ezt ki fogja abba hagyni? De őszintén ki? Ki?

Na hát valahogy, így kezdődnek a hidegháborúk. És abból lesznek a háborúk. Szlovákia és Magyarország között egy hidegháború kezd kibontakozni. Vagy már van?

Teccik érteni?
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr892012598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brlv24 2010.05.18. 14:41:41

Lehet, hogy Szlovakia gazdasai helyzete jelenleg jobb Mo-nal, azonban politikai kulturaban fenyevekre le vannak maradva tolunk. Pedig mi sem allunk tul fenyesen:)

D.Zolika 2010.05.18. 15:32:27

És szerinted most mi lenne a megfelelő lépés?
Mert most visszakozni, szerintem már késő.
Nincs már más lehetőség, mint előre!

szerintem...

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.05.18. 15:44:12

@D.Zolika: Tárgyalni, Tárgyalni, Tárgyalni...

gulasZuppe 2010.05.18. 16:15:06

Ez mar vegig fog menni sztem vagy így vagy úgy.
A szlovakoknak is van (vagy volt) hasonlo allampolgarsagot "elősegítő" törvénye - viccesen arra mondtak, hogy bemondásra is lehet szlovák, vagy ha szeretne az lenni :)
A romanoknal is van (moldavoknak).
Nem értem itt miert ne lehetne, amikor még mindíg több szárzeren lehetnek magyarország kürüli országokban, az elhibázott egykori döntés miatt. (ráadásul nem kötelező ezt igénybe venni...de úgy vélem egy európai orszag sem engedheti meg magának azt, hogy emiatt másodrendű állampolgárnak minősítsen bárkit is, nemhogy megfossza attól - ez szimpla nacionalizmus)
Azt viszont tény hogy a fidesz is ugy politizál mint a maszop: azt nem figyeli, hogy mi van körülöttünk (nincs váság, minket nem érint stb...), csak ugy durr bele ez lesz és kész. Fantasztikusan elkurták az időzítést, ráadásul miert is kellett ezt a sajtónak 22x elmesléni hogy ez lesz az első lépésük?
Tudni lehetett, hogy ellenállásba, nacionalista lózungokra számíthatunk. Mit hittek?
Mert ezzel csak a tuloldai "náciknak" üzennek, hogy idesüss kispofám, a fejedre finguk nagygázzal! Nem dumálni kéne, hanem egyfelelöl tárgyalni, amihez igazán jó alap lenne, ha ficó-slota rendszer elbukná a következő választást...ehhez képest a fidesz úgylátszik a másik kazánba lapátolja de kegyetlenül a szenet. Elsőnek tárgyalóképes partner kéne, de ez jelenleg nem mondható el a szlovák oldalról, ha besegítettek volna, hogy a nácik elbukják a szlovák választást akkor lehetne tárgyalni. Erre mit csinálnak? Növelik a náci párt népszerűségét.
Ez tényleg a totális idiotizmus.
Legutóbb is szar volt az időzités, en támogatom az ötletet, de nem mindegy mikor és hogy vezetik elő. Mert ez a félpályás letámadás csak rosszul végződhet - sajnos. Pedig itt tényleg nem mi vagyunk a nácik mint ahogy be akarják mutatni - ezt bizonyitja a szlovák törvényhozás (engem csak az unio lep meg...hogy ezt hagyja...de ne felejtsük el a csehek meg a szlovákok igen profik nemzetközi közvélemény formálásban...mi pedig ebben szinte a legutolsók vagyunk már vagy 100 éve - és úgylátszik eleg nehezn fejlődünk.)

Lordius 2010.05.18. 16:24:59

Ja, mert a Szovjet-USA hidegháborúból is rendes háború lett, nem?... Gondolkodj mielőtt írsz

Dwebin, Agyhalott Balliberális Szervezett Bűnöző 2010.05.18. 16:38:15

1. A szlovákok mindig is gyűlölettel, bűntudattal és kisebbrendűségi érzéssel viszonyultak a felvidéki magyarokhoz.
2. Mindig is civilizálatlanul kezelték a magyar kisebbséget és fel akarták számolni - olyat, hogy elveszik az állampolgárságot, ha valaki kettős állampolgár lesz, még a legvadabb elmagyarosításban sem engedett volna meg a magyar állam. Ez barbár, műveletlen és civilizálatlan, aljas sovinizmus a szlovákok részéről. (Nem véletlen, hogy az a szállóige járja, hogy a szlovák kultúra a tutajúsztatásból és a kecskebaszásból áll.)
3. Kevéssé éreztették a magyarokkal, hogy "Szlovákia" az ő hazájuk is volna - nem kell csodálkozniuk, hogy ha a magyarok rühellnék őket, mint a kecskeszart és nem akarnak egy ilyen tahó uralom alatt élni.
4. A szlovákok az utóbbi években rajtunk növelik a nemzeti öntudatukat - folyamatosan szopatják (átbasszák) a magyar államot - tehát semmilyen lépésre soha nincs jó idő.
5. Szemmel láthatóan csak az erőből értenek, mert a tárgyalásokon mindent megígérnek aztán szarnak rá - csak az valósítható meg, amit lenyomunk a torkukon.
6. A takony liberálbolsi belső ötödik hadoszlót, a nemzetáruló ballibek csak keresztbe tesznek, ami nem a beltenyészet érdekeit képviseli - tehát, hogy mit mondtok: nem számít.

Várúr 2010.05.18. 17:46:01

1. Fico, mint egy durcás napközis hazarendeli a nagykövetet.
2. 48 órán belül visszaküldi, mint a babaruhát.
3. Utasítja, hogy figyelje a magyar parlament üléseit (nyilvánosak).
4. Összehívja a hatalmas Szlovákia Nemzetbiztonsági Bizottságát.
5. A Bivalyerős Bizottság (BB) vészjóslóan tárgyal.
6. Fico újabb bizottsági ülést helyez kilátásba.
7. Cca félmillió magyar dádázásával fenyegetőzik.
8. A kis köpcös ígéri, kemény lesz, mint a szikla.
9. Azt is ígéri, hogy jól feljelenti Magyarországot Burunditól Brüszelig
10. Orbán Vitya közli, bocs', még nem alakult meg a kormányom.
11. Azt is közli: tárgyalink Fico Robi, majd ha ti újjáalakultok.
12. Csak azt nem mondta: állatorvost a tót lófütyi politikusoknak.
Nagyjából ennyi.

Várúr 2010.05.18. 17:50:58

Hozzáteszem: az Eu-ban és NATO_ban félmillió magyar állampolgárságának elvételéhez lesz egy két szava másoknak is
(pl. a románoknak, szerbeknek, stb., a többiekről nem is szólva). Fico Robi politikai sötétségéhez képest a szenesvödör atomvillanás. Pár hét múlva lejjebb vesz, de a magára kent takony levakarásához kevés egy talajgyalu is.

legeslegujabbkor 2010.05.18. 19:58:23

@Várúr: 13. Azt mondta: Ne aggódj, én sem gondoltam komolyan.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.19. 00:24:04

Bugár egy elfuserált Quisling, kár is vele törődni!

Egyébként mesélj már a meghunyászkodással elért eredményekről, ha már annyira értesz a külpolitikához, diplomáciához!

eml 2010.05.19. 01:39:03

Magyarkodás. Szlovákodás.

Egyformán undorító mindkettő.

Europaiskodni tessék!

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.05.19. 08:38:50

@TaTa86.: Mesélj már az erőszakkal elért tartós eredményekről mondjuk az utolsó két évszázadban?? Csak egyet írj le lécci, amit erőszakkal értünk el nem tárgyalással?

wigwam 2010.05.19. 10:49:18

@szocdemman: Trianon. Lehet, hogy van más is, de ez ugrott be.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.19. 11:20:53

@szocdemman: Erdély Romániához csatolása. Délvidék Szerbiához (Jugoszláviához) csatolása, Horvátország, Szlovénia függetlenedése, Izrael megalakulása, terjeszkedése...

Ezeket bizony mind erőszakkal érték el.

De mondok hazait: 1867es kiegyezés. Rongyos gárda tevékenysége Sopron környékén, Balassagyarmat visszacsatolása, a Rákosi terror vége 56 miatt.

Nézz szembe a tényekkel így működik a világ.

Na írtam... Egyébként valóban, egy küzdelemben lehet nyerni, és veszteni. Mi az utóbbi időkben inkább vesztettünk, de a küzdelem nélküli meghunyászkodással csak veszteni lehet.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.19. 11:22:09

@szocdemman: Te nagyon okos vagy. Mikor volt Mo. utoljára agresszív ország? Nekem ne gyere Horthyval meg az I VH.-val, mert Svájcon kívűl i tud itt semleges maradni? Ésszel érvelj, ne Demokrata charta lózungokkal.

Bugár, meg a legnagyobb kártékony állat, amiért megosztja a felvidéki magyarok szavazatait. Nem is lesz bent magyar párt a következő ciklusban.

Hihetetlen, hogy ezek a kádári reflexek így beleégtek emberekbe. Gyakorlatilag semmi mástól nem fostok, csak mert Fico hisztizik és jajj, mi lesz?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2010.05.19. 11:26:33

@szocdemman:
Mivan? Ki beszélt itt erőszakról, már elnézést. Ne hülyüljünk már bele abba, hogy olyan dolgokat is odamagyarázunk, aminek köze nincs a témához. A keményebb diplomácia nem szükségszerűen von magával erőszakot. Tata szerintem itt arra gondolt, hogy hiába ostorozza az ember a Patásördögöt a jelenlegi lépése miatt, aligha lehet szarabb és elhibázottabb ez a hozzáállás, mint a kormány 2006-tól számított, már már "bocs hogy élek" kategóriás meghunyászkodása.

Azt kéne megérteni, hogy a kettős állampolgárság igénye az tökéletesen jogos a magyar fél részéről - szerintem ezt te is belátnád, ha nem a Fidesz foglalkozna a témával, így azonban nyakon öntöd az érvelésed az elfogultság trágyalevével.

Nem véletlen, hogy egyik szomszédunk sem sír fel álmában emiatt, csak a szlovák. A mi jogos igényünket nem szabad, és nem is kell leírni azért, mert egy súlyosan szélsőséges hangokat megütő idegen kormány reakciójától félünk.

Az, hogy Robert Fico a magyarok meghurcolásáról beszél, az nonszensz és elfogadhatatlan, nem csak számunkra, sok szlovák politikus, közéleti személyiség, és állampolgár számára is. Ez nem csak szlovák-magyar kérdés, hanem az Unión belüli alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának kérdése, és épp emiatt rendkívül fontos. A magyarságot ne félemlítse már meg egy Robert Fico, a világ összes többi országának magyarsága ne essen el a kettős állampolgárság lehetőségétől azért, mert 1db Robert nem fér a bőrébe.

Számoljuk bele még azt is, hogy ha a szlovák kormány szankcionálja a magyar kettős állampolgárságért folyamodókat, az bőven beleesik az etnikai és faji megkülönböztetés esetében, amelyet Brüsszel valószínűleg nem egy "enyje-benyje Robi"-val fog elintézni.

Inkább az itt a problémád, hogy a Fidesz csinálja azt, amit (talán) a baloldalnak kellett volna tennie már hosszú idővel ezelőtt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.19. 11:41:07

@stark: "Tata szerintem itt arra gondolt, hogy hiába ostorozza az ember a Patásördögöt a jelenlegi lépése miatt"

Én helyeslem OV jelenlegi lépését.

"Azt kéne megérteni, hogy a kettős állampolgárság igénye az tökéletesen jogos a magyar fél részéről"
Ezzel mondjuk nem tudom mit szeretnél mondani? A területi revízió is jogos lenne az etnikai határok figyelembe vételével. Sőt jogos lenne a 19es etnikai határok figyelembe vételével, hiszen "jogsértés jogot nem alapít".
Itt nem jogosságról, nem jogosságról van szó, hanem kőkemény érdekképviseletről.

Egyébként szerintem rosszul ítéled meg szocdemmant. Neki nem az a baja, hogy OV kezdeményezte, hanem zsigerileg retteg mindenfajta nemzeti konfliktustól, mert ez az egész identitását kérdőjelezi meg.

"az bőven beleesik az etnikai és faji megkülönböztetés esetében, amelyet Brüsszel valószínűleg nem egy "enyje-benyje Robi"-val fog elintézni."
Mivel nem zsidókról van szó, szerintem erre egyébként ne vegyél mérget. A Benes dekrétumok is elég durva "faji" megkülönböztetést tartalmaznak, Európa pedig hallgat.

NORBERT · http://norbert.blog.hu 2010.05.19. 21:00:34

Látom nagyon félted a határontuli magyarokat... bár biztos vagyok benne, ha 4 évvel ezelőtt volt szavazati jogod, akkor tutti 2004 december 5.-én határozottan 'nem'-el szavaztál....

lüke 2010.05.19. 21:52:53

ugyan már:)
Martonyi is ott volt, konzultált,miért csak napok múlva kezdték a csontot rágni?
verik a habot és provokálnak
hozzák meg a törvényt, mint az osztrákok
aki felvesz másik állp-t, elveszti a szlovákot

Streelok 2010.05.24. 20:36:04

Jajj az időzítés:D Nos nem tudom ti hogy vagytok vele de a 21. században európa közepén Natoban Eu ban magyar veszéllyel riogatni:D hát ez nevetséges, arról nem tehetünk ha ezt beveszi valaki, az hogy kinek adunk állampolgárságot magánügy, Nos ha mondjuk szlovákia egy igazi stratégiai ellenfél lenne de nem az, stratégiai partner esetleg, szóval szakítsunk már ezzel a felvidéki magyarok mint túszok nézőponttal, ha korrekt lépésekre ilyen magyarokon leverős választ adnak sajnos nincs mese, meg kell szorongatni a golyóikat, mocskos ez persze de ilyen a történelem.
süti beállítások módosítása