Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Mi legyen Horváth Csaba jó híre?

2010.04.28. 06:15 | szocdemman | 77 komment

Címkék: budapest 2010 horváth csaba

Szerintem mindenki arra számított a szocialistáktól, hogy látványosan elkezdik egymást lecsákányozni, majd saját sírjukat kiásva belehullnak az örök feledés homályába. Igazából az MSZP-nek nincs más lehetősége, mint keményen megdolgozni a választók bizalmáért, ezért is születhetett ez a kampány. Még azon lehetne, egy picit filózgatni, hogy most kezdték meg az önkormányzati kampányukat, vagy ez még csak egy identitás kampány.

Tény, hogy nem sokat teketóriáztak az Országgyűlési vereség után, máris kiragasztották a főpolgármester-jelöltjük május 1-re invitáló felhívását. A budapesti eredményeket megnézve sincs idejük töketlenkedni tovább.

Horváth Csaba - a szememben - egy szürke eminenciás „tipikus” jófiús karaktert épített. A második kerület első szocialista polgármestere volt, igaz újrázni nem sikerült neki, de képviselő testületi patthelyzetben irányította el, az ellenzékkel közösen a hegyvidéket, nem is rosszul. Főpolgármester- helyettesként sem a városházi vircsaftok jellemezték.

Viszont most a plakáton teljesen más arcát mutatja. Akkor is nehéz dolga lesz, ha a tarsolyában a baloldal lejtmenetének megállításáról szóló receptes könyv újrakötött változata található.

Pedig Budapesten egyértelmű a szocialisták erős második helye, sőt az ország legkeményebb baloldali bástyájában a XIII. kerületben győztek is.

A nehéz helyzetben, vajon mi lehet Horváth Csabának a jó híre? A plakátokon található webcímen (a http://www.vanegyjohirem.hu/) bíztunk benne, hogy legalább egy pici útirányt kaphatunk. Tévedtünk, teljes a titok. Sőt még ki sem szivárgott! Mintha az MSZP nem is a régi volna…:) Megtanultak hallgatni a szocik?

Természetesen spekulálni, azért spekuláltunk. Megnéztük Horváth korábbi nyilatkozatait. De azzal kellett szembesülni, hogy annyi jó híre lehet neki, hogy nem mertünk rábökni egyre sem. Így szavazásra bocsátjuk, azokat a jó híreket, melyeket a Piroslap szívesen a főpolgármester szájába adna, persze az nem mindegyiknél vettük figyelembe a vele készült riportokat Döntsétek el Ti mire láttok az alábbi lehetőségek közül a legnagyobb esélyt, vagy mit hallanátok szívesen:
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr1001957818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.04.28. 08:35:44

most piros vagy nem piros ez a Horváth?
már seggre pacsiban.............

Gabo1000 2010.04.28. 09:10:45

Szerinem a jó hír, hogy rendberakta a BKV ügyeit:)

szkeptikus vagyok 2010.04.28. 09:12:04

Nekem van egy teóriám erről a gyors plakátolásról. Szerintem H. Csaba ezzel elsősorban a párton belül akarta biztosítani pozícióját bejelentkezve a főpolgármesteri helyre. Gondolom még a "jómódú" (Nokiás dobozokban gazdag) időszakban eldöntötték, hogy ki induljon, de aztán a pocsék eredmények, állami és "egyéb" támogatások hirtelen leapadása felborította a menetrendet, és kérdésessé tette, hogy az MSZP képviselői hely nélkül maradt prominensei belenyugodnak-e, hogy megfeleződnek a bevételeik. Ebben a helyzetben H. Csaba helyében én is ezt tenném. A kampányra félretett (pártkasszából erre a célra lehívható pénzt) gyorsan le is hívta (amíg más nem csap le rá), és el is kezdte költeni. Innentől nagyon ciki volna, ha mégis más indulna ezért a (lássuk be - nem reménytelen) posztért.

bigthereal 2010.04.28. 09:16:35

bazmeg, hogy egy plakátot sem tudnak elkészíteni hibátlan helyesírással, ez mát fáj!

megszólítás előtt mindig vessző áll!

egyébként meg előbb lesz vona miniszterelnök, mint horváth főpolgármester:P

lkjpoi 2010.04.28. 09:18:06

Gusztustalan, hogy lement az országgyűlési választás, és nem hagynak nyugalmat az embereknek. Remélem értékelik a szavazók ezt a gusztustalan, gyomorforgató, megosztó nyomulást...

2010.04.28. 09:20:46

Lemaradt egy opció a szavazásról:

"Szarrá verődöt az MSZP."

W Joe 2010.04.28. 09:22:31

Van egy jó hírem... Visszavonulok, és vallok a többiek ellen :)

pakesz (törölt) 2010.04.28. 09:27:58

"A második kerület első szocialista polgármestere volt, igaz újrázni nem sikerült neki, de képviselő testületi patthelyzetben irányította el, az ellenzékkel közösen a hegyvidéket"

nem a XII ker a hegyvidek?

virtual landscape (törölt) 2010.04.28. 09:30:51

Annyira nyomi feje van a kissrácnak, hogy az már egy külön szint. Demszky vagy Tarlós búrája se kispályás kategória, de legalább ha azokra ránézel, nem egy kis meleg köcsögszerűséget látsz.

lorantka_a_gall 2010.04.28. 09:38:39

Kollektív öngyilkosságot követ el az mszp-frakció.

ben2 2010.04.28. 09:39:28

Horváth Csaba jó híre szerintem az lehetne, hogy az MSZP végre eltűnik a városházáról.
A szocik egyébként rendesen nekiláttak csákányozni egymást, csak azt is amolyan szoci módra: a nagyok kussolnak és alapszervezeti titkársegédeken keresztül üzengetnek egymának a médián keresztül.

örökérték 2010.04.28. 09:43:30

Volt nőjéhez visszamegy és Bényi Ildikó el tudja sütni hogy Horváth urat Önök kérték

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.04.28. 09:43:41

Ezt már én is láttam csomó helyen, és csak még visszataszítóbb lett számomra az MSZP. Muszáj most kampányolni? Legalább várjanak pár hónapot, hogy az embereket ne kelljen megint ezzel presszionálni.

"Vannak meztelen képeim Lendvai Ildikóról."

Thresher 2010.04.28. 09:44:21

Mekkora fless lenne:

"Van egy jó hírem: Bevezetjük a Budapest-adót!"

Ennyi balfasz lépés után meg de lennék lepve...

Thresher 2010.04.28. 09:45:21

@zéka: Azt hívnák úgy hogy vizuális terrorizmus...

johevi 2010.04.28. 09:48:20

Sikerült kakilnia?

tompus 2010.04.28. 09:50:43

Lesz ingyen sör május 1-én? Az lenne az igazán jó hír!

Palmer Eldritch 2010.04.28. 09:50:55

@zéka: Muti ;)
Horváth Csaba bejelenti, hogy átnyergelt a pop szakmára és megjelent legújabb mulatós lemeze. Ennek alkalmából lesz egyébként 1-én koncert.
A FŐ titok meg az, hogy Elton Jhon -al fog smárolni a színpadon. A háttérben Lendvai botox Ildikó pedig máglya halált hal a megtisztulás jegyében :P

yafet 2010.04.28. 09:51:22

Kiderült, hogy Hagyó ártatlan!!!

laaszlo 2010.04.28. 09:54:39

Több komolyságot eftársak !
Biztos forrásból tudom Csabuci jó hírét:
"Én is indulni fogok ám a székért, nem csak a patásördög antidemokratikus, náci stb. embere ! "

Palmer Eldritch 2010.04.28. 10:01:15

@zéka: Bebambultam az idézőjelt :)

Rézfaszú Bagoly 2010.04.28. 10:01:49

Sikerült a felvételije a magyar gárdába és május 1.-én avatják?

Sancho P. 2010.04.28. 10:05:54

Megkérdezném Horváth "JÓFIÚ" Csabától, hogy utazik-e még lopott AUDI-k ban vagy már felhagyott a "tisztességes" foglalkozásával?

Kassian 2010.04.28. 10:11:03

@Sancho P.: Annyira utazik lopott audikban, mint a többi kedves fideszes kolléga...pl. Pokorni testvér II. Viktor király udvarában.

Alex3000 2010.04.28. 10:11:47

Amikor a II. kerültben csúnyán elvesztette a kerületi választást, érdekes módon felfelé bukott és úgy lett főpolgármester-helyettes. Most hová bukik feljebb a kis köcsög buzi?

Kassian 2010.04.28. 10:12:25

@Palmer Eldritch: A faszt, meghívták, amikor Kövér -Akasztós-Laca nyilvánosan, szájjal elégíti ki Pelczné Gál Ildikót.

Alex3000 2010.04.28. 10:20:47

Bejelezni, hogy buzi, és hogy már évek óta szopja Demszky faszát, aki ettől annyira felizgult, hogy buzi negyedet hoz létre a belvárosban.

Kassian 2010.04.28. 10:30:00

@Babu2000: És gondolom, hogy te leszel ennek a "buzi negyednek" az arca, közvetlenül az után, hogy nyilvánosan felavattad a fidesz udvarnok és hajbókoló központját.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.04.28. 10:30:13

Hogy kerül Horváth Csaba a XII. kerületbe??! Te, barátom, valamit nagyon benéztél...

A jó hír pedig az, hogy talált ő is egy nokiásdobozt...

Viktus 2010.04.28. 10:38:39

Felköti magát egy fára?

Alex3000 2010.04.28. 10:43:39

@Kassian: hűha micsoda csalódottság és sértődöttség van itt kérem szépen.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.04.28. 10:46:17

"Szerintem mindenki arra számított a szocialistáktól, hogy látványosan elkezdik egymást lecsákányozni, majd saját sírjukat kiásva belehullnak az örök feledés homályába."

Igen!
Igen, igen!

bigthereal 2010.04.28. 10:47:08

@Kassian: az utolsó szocialista agitátor:P

reménykedsz még a bögrében, kisköcsög?:xD

csuvel 2010.04.28. 10:50:39

Ilyen egy hazug ember és hazug párt, aki és ami már a saját logóját sem meri felvállalni.

SZARHÁZIAK!

gonosztojás (törölt) 2010.04.28. 10:51:48

Ki az isten követte el ezen a plakáton ezt a buzisra sikeredett photoshopolást??
katasztrofális...

Alex3000 2010.04.28. 10:54:44

@gonosztojás: nem photoshop, hanem ő egy buzi!

Cook kapitány 2010.04.28. 10:54:47

@pakesz: De, pont ezt akartam én is írni. A II. kerület nem a Hegyvidék.

stratez 2010.04.28. 10:55:47

Szerintem az a választópolgár, aki meglátta, hogy "ezek" már hétfőn elkezdtek megint kampányolni, az megnyugodott, hogy behúzta a kétharmadot...

bigthereal 2010.04.28. 10:59:11

de honnan van ennyi töméntelen pénzük a rengeteg óriásplakátra?

talán meg kellene kérdezni...

Kassian 2010.04.28. 11:00:59

@bigthereal: istenem, hát nem lehet mindenki olyan "szerencsés", hogy hozzád meg a másik szarkupachoz, Babu2000-hez hasonlóan bőnyállal szophatja le Viktor királyt valamint a hozzá tartozó udvartartást. De érezzétek magatokat megtisztelve, mert megnyertétek a "Nap fideszes butaparasztja" címet!:)))

Kassian 2010.04.28. 11:02:24

@Babu2000: Öcsém, ha ilyen szerény szellemi képességekkel bírnék mint te, fellépnék a cirkuszban. Úgy legalább hasznára válnál a társadalomnak.

Vad.Korte (törölt) 2010.04.28. 11:06:20

Szénné fotosoppolt arc -ü 1 helyesírási hiba. Igénytelen. Az esélytelenek nyugalma.

vitéz Thapóccay néma bárány 2010.04.28. 11:12:16

Horváth Csaba egyetlen jó hírt tud közölni: a fővárosi önkormányzatot pénznyerő automatának néző jómunkásemberek büntetése meghaladta a félezer évet.

bigthereal 2010.04.28. 11:12:57

@Kassian: láttál te ilyet, idióta, hogy leszoptam bárkit is? csak te vagy ilyen látens kis buzi, hogy ezt képzeled minden komment mögé!

lassan el kéne fogadni, hogy a nép leváltotta maffiapártodat, szeretett vezéredet meg a nemzet anyósát, és ez akkor is így lesz, ha teleokádod az összes fórumot az ostobaságaiddal!

most pedig kiröhöglek: hahahahahaha

gpetersz 2010.04.28. 11:13:16

Nocsak, megszűnik a párt? Remélem ezt jelentik be. S mindannyian önkéntes szibériai száműzetésbe mennek. Na ez tényleg jó hír lenne. Ezzel a buzi pöccsel egyetemben.

Alex3000 2010.04.28. 11:13:45

@Kassian: na mi van, nem jutott a NOKIA-s dobozból? Mert csak egy olyan paraszt támogat egy ilyen szélhámos buzit, akinek valami haszna van belőle. Csak nem valami ismerősöd, vagy rokonod és jó állást ígért neked, azért ez a nagy támogatottság?

bigthereal 2010.04.28. 11:17:10

@Kassian:

egyébként meg külön nevetséges, hogy a nép által demokratikusan megválasztott párt vezetőjét királyozod, ez sült 2002-ben, meg 2006-ban, de ma már kicsit idejétmúlt:)

te csak maradj meg szánalmas orbán-fóbiádban, aztán egyszer hátha rájössz!
de segítenék neked ez a poszt nem orbánról, nem is a fideszről szól, hanem a lopós horváthról...

úgyhogy megint kiröhöglek: hahahahahahahahahaha

Franzi 2010.04.28. 11:19:54

jó hír:

Nokia nagyobb dobozokat gyárt.

Dr Gregory House 2010.04.28. 11:27:53

Ahogy a qurvára túlfotosoppolt képet elnézem a bejelnetés az lesz, hogy új melegbár nyílik Budapesten.

Dr Gregory House 2010.04.28. 11:29:28

Vagy esetleg összeházasodik Hagyó Miklóssal.

örökérték 2010.04.28. 11:39:19

nem(csak) buzi, egy ideig az önökkértékes nőcit sámfázta

Kassian 2010.04.28. 12:00:19

@bigthereal: már bocsi, öcsike...a látens buzi nem én vagyok. Ugyan olvasd már végig a kommentjeid, te szerencsétlen. Ami a maffiapártot illeti, azt egyiket leváltották, jön helyébe a másik. Csak a hozzád hasonló szerencsétlen, habzószájú zombik nem veszik észre ezt. Amúgy meg ha nem érted az alliterációt és a hasonlatot, akkor ne gyere már nekem ilyen végtelenül ostoba hülyeségekkel, hogy mit "királyozom" én Orbán Viktort...
Talán olvass egy kicsit mást is a fideszes agitprop osztály kiadványain kívül. Az a szomorú (vagy inkább röhejes)hogy a hozzád hasonló szerencsétlenek, akikből amúgy 12 egy tucat telehugyozzák az összes fórumot a mocskolódásukkal. Ennyi kb. és utána kurvára büszkék vagytok magatokra. Közben ott álltok tátott szájjal és várjátok a KÁNAÁNT, ahol minden ingyen lesz.. Mennyire kibaszottul szánalmasak vagytok...
Holott, ha egyszer kinyitnátok a szemetek, akkor látnátok, hogy megint komplett idiótának lettetek nézve.

Úgyhogy, kis tanulatlan barátom, nyugodtan röhögd ki magad.:)

Kassian 2010.04.28. 12:01:20

@Babu2000: Miért neked utal az Ezüsthajó Kft vagy a Vegyépszer, te faszparaszt??

Na, bújj vissza a kő alá, ahonnan előmásztál...

Balu2010 2010.04.28. 12:03:26

@Babu2000:
Te buzizol, aki olyan forró, hogy a tojásai már megfőttek a zacsijában? :)
Terry Black mikor fogad örökbe?

ave 2010.04.28. 12:03:52

Amikor kiraktak a plakatot a webcimen egy 410 - Gone valasz jott csak. :)
Egy ideig azt hittem, tenyleg ennyi volt! :)

Balu2010 2010.04.28. 12:04:16

@bigthereal:
Te már megkaptad a dupla köcsögödet Viktortól erre a 4 évre. Köcsögöljél nyugodtan.

Balu2010 2010.04.28. 12:06:12

Narancsnyalók!

Mivel etéttek hétfőn a kerítést?
Mustárral és kennyérrel?

Alex3000 2010.04.28. 12:06:18

@Kassian: kár, hogy én NEM tettem arra említést, hogy milyen párti vagyok. Az olyan egyszerű gondolkodásúak mint te, ha már lefikázom Horváth Csabát, akkor én már csak, és kizárólag Orbán Viktor faszopója lehetek. Na nem baj, menj ki arra a gyűlésre és tapsikoljál Csabának, úgy legalább lenyugszol egy picit.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.28. 12:07:15

Ez igazi szemöldök, vagy ilyen felragasztott izé???

Alex3000 2010.04.28. 12:10:41

@Balu2010: honnan tudod milyenek a tojásaim, ja a múltkor te nyaltad le a sötétben?

Piiista 2010.04.28. 12:13:53

@Joseph Adama: Szerintem festi a szemét... A szemét.

Balu2010 2010.04.28. 12:15:06

@Babu2000:
Mostoha anyád, Terry Black mesélte vasárnap a Frizbiben....

Balu2010 2010.04.28. 12:16:08

@Babu2000:
"kizárólag Orbán Viktor faszopója lehetek" - Ehhez mit szól a Viktor?

Artie 2010.04.28. 12:32:36

@bigthereal: A kommentelők 99%-ának halvány fingja nincs arról, hogy miről beszélsz, inkább ez a tragédia...

1.-én (pedig a plakátról csak át kéne másolni, mert ott kivételesen jól van)
1-én
Elton Jhon -al

Rettenetes. Ugye ti mind Nagy Magyarságvédő Szavazók vagytok, és ti is úgy éneklitek a Himnuszt, hogy "hozz reá..."?

malac555 2010.04.28. 12:51:50

én már tudom mi lesz a jó hír május elsején: ingyé lesz a gulyás!!

patkányarcúáginéni 2010.04.28. 13:09:45

miért ugyanolyan ennek az alaknak a szeme és a szemöldöke, mint rákosi mátyásnak?

tocibacsi 2010.04.28. 13:28:05

hihetetlen, hogy mennire tolják ezt a fogpasztareklámpt...
@Artie: tévedés, a vessző nekem is hiányzott... szánalom...

a jó hír pedig az, hogy végre ekkorát bukott a tolvaj, áruló, hazug maszop komrány

SiKom 2010.04.28. 13:37:15

Mi legyen a jó híre Csabának?

Pl. "Nem lopunk többet!"

Bár tudom, most lehetetlent kértem!

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2010.04.28. 18:06:42

Meggyest támogatom, akkor legalább megszabadulna tőle Esztergom :)

elfelejtette 2010.04.28. 19:05:45

Turelmetlenul varom, ugyanis felroppent az a hir, hogy allitolag dugodijat vezetne be, cserebe ingyenesse (vagy csak lenyegesen olcsobba) tenne a BKV-t. Ami szerintem nonszensz. Persze ez csak talalgatas.

eml 2010.04.28. 22:50:57

Van egy jó híre: Megcsókolta Lendvait és ettől Ildi néne szép lett?

örökérték 2010.04.29. 07:37:16

annyira hülye nem lehet hogy összekeverte az Ildiket és a Bényi Ildikó helyett vagy után a Lendvai Ildi nénit tolja. Bár ebben a szocialista kavalkádban :)
süti beállítások módosítása