Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Szociknak nem jár Isten szeretete

2010.04.19. 06:34 | szocdemman | 403 komment

Címkék: budapest isten hit hetyei lászló xv kerület

Nem engedte áldozni Hetyei Lászlót, Budapest 23. választókerületének szocialista jelöltjét a XV. kerületi Boldog Salkaházi Sára templom káplánja. Alig egy hónapja a káplán már telefonon közölte vele: személye nem kívánatos Isten házában, pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott. A fideszes László Tamás ugyanakkor a szokásos rendben vehetett részt a szertartáson, és áldozhatott.

A kereszténység alapvető tanítása az Isten előtti egyenlőség, a szeretet és a megbocsátás. Az első évszázadokban ezeknek az - integráló hatású - értékeknek volt köszönhető, hogy  a keresztény vallás meghatározóvá vált a Római birodalmban.

Pál apostol (Tarsusi Szent Pál) is világos iránymutatást ad az egyenlő bánásmódról: „Az Isten az Ő Fiát, Jézust elsősorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.”

Nehéz értelmezni az említett káplán cselekedetét a felebaráti szeretet felől, amiről Szent Pál így ír: ”A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”

Az ominózus istentiszteleten vasárnap szórólapokat is kihelyeztek, amelyeken egy, a kommunistákat elmarasztaló Mindszenty-idézet szerepelt, valamint felszólítás arra, hogy az emberek szavazzanak a változásra. A lapon fénykép is volt, amely a képen látható zászlók alapján valószínűleg egy Fidesz-rendezványen készült.

Szerencsére a Biblia - Istent részrehajlás nélkül követőknek - erre az élethelyzetre is ad üzenetet: „De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is.”

· 3 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr151933162

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kísértet járja be Európát? OKÉ, de kettő is? 2010.04.19. 17:00:09

Avagy a katolicizmus és a kommunizmus tertvéreszmék volnának és Jézus lenne az első híres komcsi? Nagyon sok erre utaló jel van. Sztálin is papnak tanult 21 éves koráig. Nézzük csak a párhuzamokat:   Kiűzetés a paradicsomból = az ős...

Trackback: A saját kerületét fenyegette Spaller? 2010.04.19. 16:07:39

A fidesz egyetlen vesztesre álló országgyűlési képviselője, Spaller Endre kampányzárót tartott. A kerületi kampányrendezvények hangulatát felülről, színvonalát alulról suroló rendezvényt azonban nem Pataky "Isten, haza, asszisztens" Attila be...

Trackback: Szükséges, hogy botrányok legyenek... 2010.04.19. 12:22:57

A budapesti 23. választókerület második forduló előtt áll. Bár a fideszes László Tamás több, mint 48%-kal toronymagas esélyese a mandátumnak, a szocialista dr Hetyei László is mindent bevet, ami bevethető. Néhány hete (!) buzgó látogatójává vált a nemr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.Bernardus 2010.04.19. 08:42:22

Pál apostol tanításánál talán még fontosabb, amit Jézus Krisztus mondott: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. (Mt 9,12-13)

Ezt vette figyelmen kívül a tisztelt káplán úr.

kuruckergeto 2010.04.19. 09:38:20

Kár ezen csodálkozni! A középkorban a vallás azt a célt szolgálta, hogy a jobbágyoknak a fejébe verjék az uralkodó mindenkori szándékát. Adtak hozzá egy csipetnyi áhitatot és színjátékot. Ezt ma úgy hívjuk, hogy PR.
A következő uraklodónk is majd megpróbál minket visszaröpíteni a középkorba...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.19. 09:54:32

Na, maga is csak valami kommer brossúrából ismeri a keresztény tanítást.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 10:45:53

@tölgy

Maga viszont bizonyára magától a mindenhatótól kapja első kézből a keresztény tanítást. Bizonyára ő mondta magának, hogy minden mszp-s elkárhozik és minden fideszes üdvözül, maga meg elhitte...

Örüljön inkább, hogy biztos helye van a mennyországban és ne fúrja még szerencsétlen kommereket, akik úgy is a pokolban végzik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 11:46:59

"A kereszténység alapvető tanítása az isten előtti egyenlőség, a szeretet és a megbocsátás."

Először is: Isten nagy betű! Legalább a minimális tiszteletet adnád meg!
Másodszor: Ahogy írtad, az ember Isten előtt egyenlő, NEM az emberek előtt. Továbbá az ember gyarló is... Úgyhogy itt nincs ellentmondás.
Mellesleg ha valaki egy Internacionálét éneklő párt tagja, akkor ne akarjon már keresztény lenni.

Rémlik valami:
"Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:"

@kuruckergeto: "A középkorban a vallás azt a célt szolgálta, hogy a jobbágyoknak a fejébe verjék az uralkodó mindenkori szándékát. Adtak hozzá egy csipetnyi áhitatot és színjátékot. Ezt ma úgy hívjuk, hogy PR."
Lol! Tudod vicces felnőtt emberektől visszaolvasni 14 éves fejem gondolatait. Gondolkozz még, hátha többről szól a vallás. :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.19. 12:22:03

konzervatorium.blog.hu/2010/04/19/szukseges_hogy_botranyok_legyenek
Áldozni az áldozhat, aki meg van keresztelve, és kegyelmi állapotban van. A papnak joga van megtagadni az áldozást mindazoktól, akiket sose látott korábban a templom környéként. Örülünk, hogy a képviselő úr templomba jár újabban, azt nem tudom, meg van-e keresztelve, ha meg van, akkor majd áldozhat azután, hogy például gyónt. Még a katolikusok közül sem áldozik mindenki, és közülük is joga van a papnak megtagadni attól, akit nem tart méltónak. Az Isten testét nem lehet csak úgy elmajszolgatni.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.04.19. 12:22:24

@tölgy: meséljen, hát, meséljen.

még nem olvastam a kitagadásról szóló pápai rendeletet. megtenné, hogy belinkeli?

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:25:26

@TaTa86.: Isten földi szolgái nem a papok??

Gumi 2010.04.19. 12:27:34

Gratulálok cikk címéhez!
Ekkora előítéletet-csúsztatást a fasisztapártnak is ritkán sikerül összehozni. Azt hittem, az egész MSZP tiltólistán van, most meg kiderül, hogy csak egyetlen személy, az is valószinüleg személyes okból?! Mert különben miért épp Hetyei, más nem?

Yeto 2010.04.19. 12:27:36

Boldog Salkaházi Sára miért is lett boldog és neveztek el utána templomot? Hát csak nem azért mert a MAGYAR nyilasok agyonlőtték mert védte tőlük a zsidókat? Hány gárdatag, jobbik tisztviselő és -szavazó áldozhatott vajon a templomban és áldoz minden héten, és az ország többi katolikus templomában, hm?

kewcheg 2010.04.19. 12:28:24

Az atya helyesen járt el, már amennyiben az áldoztatás megtagadásakor még mszp tag volt az illető.A szentáldozás előtt bűnbánatot szoktak ugyanis tartani, ha pedig a bűnbánat nem őszinte- ami az esetek többségében a pap előtt nem nyilvánvaló, de itt igen- akkor ez az eljárás jogos.Amennyiben megszakítja az említett bűnszervezettel való kapcsolatát és bűnbánatot gyakorol, biztos áldozhat.Kérdés, mi neki a fontosabb? Vagy nem tud választani?

BéLóg 2010.04.19. 12:28:42

Tényleg nagy az Isten állatkertje!

Mondd, vallásról valóban csak kommunista brosúrából tájékoztott barátom, az "Isten testének magához vétele"-nek (kommunio, magyarul áldozásnak) mi a búbánatos köze van olyamikhez mint felebaráti szeretet vagy megbocsátás?
Te nem tudtad, hogy áldozni még a keresztények közül is csak az mehet, aki:
1. Elsőáldozó volt (vizsga meg efféle, hogy értsd).
2. Vallja hogy a kenyér és a bor Isten teste és vére.
3. Meggyónt, bűneit megbánta, az elégtételt elvégezte.

Mégis, egy Istentagadó párt prominens embere MIT KERES a templomban?
Egy marxista, MATERIALISTA (nincs Isten, csak hogy értsd) elvekre épülő társaság képviselője, mégis hogyan lehet vallásos?

Engem a dolog különösképpen nem érdekel. Majd eldönti az Egyház, hogy a káplán jól tette- e vagy sem.

Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, mennyire szegényes a tudásod vallási kérdésekben és hogy mekkora ciki erre még intenzíven blogbejegyzést építeni.

Joejszaka 2010.04.19. 12:33:05

A pap attól tagadja meg a szentség kiszolgáltatását, akitől csak akarja. Azok, akik életükben nem voltak még templomba, ne ugassanak bele.

Ha így tett, nyílván megvolt rá az oka, pl. per abszurdum a szoci nem volt soha elsőáldozó.

Amúgy manapság MSZ(M)P tagnak lenni és hívő kereszténynek: hát, szerintem e kettő 2006 óta erősen kizárja egymást. De kinek a szíve dolga...

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:33:21

@BéLóg: Az idézetek a Bibliából származnak, kérlek ismerd meg ezt a több ezeréves művet és csak utána nevezd kommunista brosúrának ...

Gumi 2010.04.19. 12:34:45

Nem tudom, lehet-e itt reklámozni? Hetyei úr figyelmébe ajánlom:

Figyelem!

Örök megváltást szeretne? Urunk dicsőséges kegyelme által most akciós áron kaphat megváltást. A mennyek országába való bejutást garantáló oklevél 350.000 Ft + ÁFA áron kapható korlátozott mennyiségben, amíg a készlet tart. Minden tizedik vásárlónk ajándékba kap egy kisméretű kőtáblát a parancsolatokkal. A webáruházunkban vásárlók 5% kedvezményt kapnak! www.kikeresztelkedettzsidok.com

(x)

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:37:05

@TaTa86.: "ember Isten előtt egyenlő" Isten szolgái előtt nem?

salander 2010.04.19. 12:37:52

@BéLóg: Mivel 5-6 alkalommal áldozhatott már ezért a 3 pont valószínűleg rendben van, nemde?

Csak a kegyelmes káplán úr értesült, hogy nem olyan pártban van, amii neki szimpatikus. És ez még a jobbik eset, mert egyébként levonható a következtetés hogy szerinte bűnös (legalábbis Isten szemében) az aki az MSZP-re szavaz/-nál dolgozik.

Ami már hogy mondjam... az ún. "futóbolond", "injekciós" kategóriába sorolja át az úriembert.

hááááát 2010.04.19. 12:38:08

Egyesek nagyon védik a mundér becsületét, de valljuk be a református lelkész keményen FIDESZ hívő és pont leszarja az Istenét ha a párt úgy akarja.Az összes régi keresztény egyház csak a hatalomnak él.Ja meg vele vissza.

@BéLóg: Rossz hírem van .Gyerekkorától kezdve hívő ember.Ráadásul mióta Istentagadó párt az MSZP?

mu_szaj (törölt) 2010.04.19. 12:38:50

A kedves elvtársnak inkább bocsánatot kellett volna kérnie, hogy egy egyházi szolgálót olyan cselekedetre próbált meg rávenni, amitől normális embernek kifordul a gyomra. A képmutatás ugyanis undorító dolog.
A templomokat leromboló, papokat kivégző és bebörtönző párt tagjaként inkább szépen csendben el kellene tűnnie, amíg lehet....

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 12:40:04

@szocdemman: Én nem tudok arról, hogy Isten szolgái előtt is egyenlőek legyenek. De ebben a témában én sem vagyok valami nagy guru.

Halál Bika 2010.04.19. 12:40:27

Nem lehetne, hogy a reformátusok, katolikusok stb a tagok befizetéseiből és nem az adókból tartanák el magukat?
Akkor pont leszarnám hogy ki kit áld meg és ki kit miért nem.

attila1 (törölt) 2010.04.19. 12:40:34

ne bántsátok azt a papot, végülis lehetne pedofil is.

Rwindx 2010.04.19. 12:42:12

Gondolom a szerző is gyakran bérmálkozik, tehát van rálátása a dolgokra.

upcszarjonsunt 2010.04.19. 12:42:16

most mit csodalkoztok ha a pedofil felekezet, csak a magukfajtakat szereti? :DDD

mu_szaj (törölt) 2010.04.19. 12:42:30

mióta Istentagadó párt az MSZP? Amióta megalakult. Az eredeti nevén. Mert attól, hogy folyamatosan cserélgetik a nevüket, még ugyanazok maradnak. A marxizmus ugyanis (ami az ő ideológiai alapjuk) ateista világnézet.

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:43:09

@TaTa86.: Akkor azért kérdezek tovább mert, nem árt azért ha gondolkozunk ezeken. A templom Isten háza, ha valaki Isten előtt egyenlő Isten házában nem az? Ki lehet tiltani valakit Isten házából?

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 12:43:10

Az áldozás nem fagyizás melletti ostyaszopogatás, még a gyakorló katolikusok között is sok alkalommal tiltott. Aki meg divatból akar áldozni, az nincsen tisztában a katekizmussal. A kántor helyesen cselekedett, nem személy szerint a maszopost tartotta távol a szentségtől, hanem az ostoba pogányt.

Gumi 2010.04.19. 12:43:29

Nem kell sokat variálni, majd én megmondom a frankót:

Hetyei úr kampányidőszakon kívül nem jár templomba, a tisztelendő úr pedig zokon vette - jogosan - hogy az elvtárs az istentiszteletet kampányeseménynek képzeli.

kewcheg 2010.04.19. 12:45:50

@salander: Szerintem igen. Vagyis ma Magyarországon felnőtt, viszonylag értelmes, tehát nem szenilis, betegelméjű, stb.belátási képességgel rendelkező ,vagyis cselekvőképes ember, ha az említett formációra szavaz, akkor szerintem bűnös, bűnsegédje annak a még nem nevesített, tehát tényállásilag nem rögzített cselekménynek, amelynek a lényege az, hogy a jövendő generáció alól, felől, mögül eladják az élethez való jogot....

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:47:06

@Gumi: OLVASD EL A POSTOT: "pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott"

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 12:47:06

@szocdemman: nem tiltotta ki senki. Áldozni meg nem áldozhat akárki. Ez van.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 12:48:19

@szocdemman: a mélyen vallásos szocialista képviselő tipikus esete. LOL!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 12:48:24

@szocdemman: "Ki lehet tiltani valakit Isten házából?"
Hát mintha Jézus ezt egyszer megtett volna, mikor a jeruzsálemi templomból kiüldözte a pénzváltókat.

De itt mintha csak az lett volna, hogy áldozni nem engedte. Bemenni bemehetett a templomba.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 12:48:25

@Joejszaka:
A papnak joga van megtagadni a szentség kiszolgálását, ki ő ?
Istenem, mennyi gyilkos királyt temettek annak idején papok, sőt abban az időben, amikor még bűnös dolog volt az öngyilkosság, az uralkodóházakból származó megtévedt bárányokat akkor is eltemették, mint például Rudolf trónörököst, pedig ő állítólag ölt és öngyilkos is volt.
Az egyszerű szegény néptől még ezt is megtagadták.

Arról a lassan szentté avatott bíborosról sokan úgy tudják, hogy csendőrökkel hajtotta be a templomba az embereket még a Horthy korszakban.

Ez elég nagy hiba volt, a katolikus papság megint bele akar pofázni a politikába?

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 12:49:34

Tanult barátomat idézve:

"Áldozni az áldozhat, aki meg van keresztelve, és kegyelmi állapotban van. A papnak joga van megtagadni az áldozást mindazoktól, akiket sose látott korábban a templom környéként. Örülünk, hogy a képviselő úr templomba jár újabban, azt nem tudom, meg van-e keresztelve, ha meg van, akkor majd áldozhat azután, hogy például gyónt. Még a katolikusok közül sem áldozik mindenki, és közülük is joga van a papnak megtagadni attól, akit nem tart méltónak. Az Isten testét nem lehet csak úgy elmajszolgatni."

Ezt talán mindenki megérti, az áldozás szentség, kemény feltételei vannak, hogy megkaphasd. Igen, Isten előtt mindenki egyenlő, és a házába bárki betérhet, a betegeket is meggyógyítja, e három premisszából egy konklúzió következik: a bűnös embernek be kell ismernie bűnét, meg kell bánnia, feloldozást kell kérnie és ha ezután kegyelmi állapotban lesz, áldozhat.

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:50:34

@Kóser Malac: Olvassátok el a posztot mielőtt hülyeségetek kommenteltek:" egy hónapja a káplán már telefonon közölte vele: személye nem kívánatos Isten házában, pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott."

Polemius 2010.04.19. 12:51:14

Ugyan nem vagyok jogász, de ezzel nem sérült a vallásszabadsága?
Miszerint vallásának gyakorlásában akadályozták (önkényesen)?
(Mert ugye korábban áldozhatott, ez esetben is mások áldozhattak, csak éppen ő nem.)

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:51:51

@Titus Pullo Urbino: Olvasd el te is a Postot még1x hátha...: "pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott."

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 12:51:55

Mi az, hogy valakinek a személye nemkívánatos Isten házában?Ezt egy egyszerű csuhás eldöntheti, hogy ki jelenhet meg egy templomban?

Rézvirág 2010.04.19. 12:52:13

@salander:
Az, hogy már életében X-szer gyónt, nem jelenti azt, hogy most is meggyónta bűneit. Gyónni áldozás előtt kell. Mindig.

Gyermekkora óta hívő keresztény (mint ahogy itt már megjegyezték), khm...nem 5-6 alkalommal áldoz élete során ;-)

Én azt is el tudom képzelni, hogy korábban a pap egy ismeretlen embert látott maga előtt, gondolta, most költözhettek ide, vagy isten tudja, nem faggatta különösebben, hogy meg van-e keresztelve, volt-e első áldozó...aztán ráismert, hogy politikus, ráadásul egy olyan pártban, amelyik hát finoman szólva keresztbe szokott inkább tenni a történelmi egyházaknak, hát utánanézett, és kiderült, hogy még első áldozó sem volt.

Amúgy meg, ha már annyira toppon van itt mindenki, hogy mit mond a Biblia, nézzük, mit találunk Lukács evangéliumában: (19.45-48)

"45.
És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban,
46.
Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
47.
És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői igyekeznek vala őt elveszteni:
48.
És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ vala, reá hallgatván."

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:53:23

@TaTa86.: "Alig egy hónapja a káplán már telefonon közölte vele: személye nem kívánatos Isten házában, pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott."

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.04.19. 12:54:10

@Rézvirág: Ez egy új pár éve át adott templom

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 12:54:14

Berlusconi a házasságtörő maffiózó járhat templomba?
Mit követett el az a szerencsétlen MSZP-s ezért, hogy kitiltsák a templomból?

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 12:54:58

Egyébként nagyon sok szocialista érzelmű embert láttam már áldozni, ez tehát nem generális probléma, ez egy elszigetelt eset, amit most hirtelen felkaptatok. Ja, kampány van? Persze. Tanácsolom a képviselő úrnak, hogy ha áldozni akar, akkor menjen gyónni, bánja meg bűneit és viselkedjen úgy, hogy méltó legyen a kegyelmi állapotra. Sikerülni fog, szurkolunk neki.

endre69 2010.04.19. 12:55:26

Szégyen és gyalázat, ezek nem elég, hogy pedofilok, már kirekesztők is ! GYALÁZAT!

AnnaKarenina 2010.04.19. 12:55:43

Leírták, hogy előtte már 5-6 alkalommal áldozhatott, tehát nem igaz, hogy a templom közelében sem járt, vagy ne tartott volna be valamilyen ide vonatkozó egyházi előírást.

Ami számomra felháborító, hogy a (főleg) katolikus egyház úgy prédikál a jobboldal mellett, mintha jogaiktól, javadalmazásuktól a szoci kormányok alatt meg lettek volna fosztva. De nem, nem voltak megfosztva. Más kérdés, hogy jobboldali kormányzás alatt persze sokkal több szereplési lehetőség adódik majd nekik, amit csak lehet, mindent felszentelnek és megáldanak, tehát már majdnem úgy fognak kinézni, mintha a hatalom részesei lennének.
Egyébként meg vannak ilyen perverziók, hogy valaki MSzP-tisztségviselő, vagy -szimpatizáns létére vallásos és gyakorolni is szereti a vallását (mintha ilyet hallottam volna pl. Szili Katalinról is.). Az egyház pedig annak ellenére politizál, hogy ezt nem tehetné, hiszen a világi és egyházi hatalmi ágakat már jó régen szétválasztották. A papnak persze lehet egyéni politikai szimpátiája, de azt tartsa otthon, meg a szavazófülkében.
Ennyit arról a nagy egységről, amire OV oly nagyon biztat, meg hát a keresztényi szeretetről.

nick: 2010.04.19. 12:56:00

minden vallásnak vannak szabályai
aki nem tartja be, az ne hisztizzen, ha mégsem kap meg mindent, ahogy elképzelte, hiszen ez nem kívánságműsor
akinek meg nem tetszik az ilyen vallás, az ne legyen tagja
...egyik sem kötelező :-P

gazoló 2010.04.19. 12:56:20

a szocik ugyan nembaloldaliak,de ha tetszik ha nema papoknak,JÉZUSnál baloldalibb embert aligha találnak,úgy hogy be...k...ssák... igenis jó lenne márarra is sort keríteni a kétharmaddal,hogy ne a mi adóinkból vitézkedjenek...minden egyház,szekta tartsa el a híveit...mint ahogy a "cserebogártenyésztő"egylet is...áldoztassák csak a pedo testvéreiket...@Halál Bika:

endre69 2010.04.19. 12:58:04

A katolikus papok mindig is politizáltak, és valahányszor politizálnak, visszanyal nekik a fagyi. A pedofil botrányok után szerintem egy kicsit kussolniuk kellene, erre megint botrányt okoznak. SZÉGYEN! Jézus krisztus forog kasmíri sírjában !

eml 2010.04.19. 12:58:07

Az egyház azt csinál amit akar!

Csak ne akarjon állami pénzt!

Ha felveszik az állami pénzt, akkor be kell tartani az állami normákat!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.04.19. 12:58:28

Még van pofátok megkérdezni, hogy miért nem kívánatos? Elmentek ti a vörös kurva anyátokba mocskos kommunista brigantik basszátok meg. A kocsmába kurválkodjatok ne az Isten házában ti kurafi fattyak!

Gumi 2010.04.19. 12:58:41

Persze hogy áldozhatott 5-6 alkalommal előtte, hiszen a tisztelendő úr őt is új báránynak nézte, mígnem felismerte egy szórólapról.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 12:59:23

@gazoló: ideje lenne már legalább a 8 általánost elvégezni...

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:00:01

@szocdemman: ez nem gépjárművezetési engedély, ha már egyszer megvan a vizsgám, akkor bármikor vezethetek. Még az áldozás előtti pár percben is adódhat olyan momentum, ami miatt nem áldozol.
@pcr: bárki bemehet a templomba, de szentséget kiszolgáltatni csak azoknak lehet, akik kegyelmi állapotban vannak. Ezt dönti el az áldozás szentségét kiszolgáltató. Világos? Mikor jártál utoljára templomban? Soha? Pedig ingyen van és lehet, hogy tanulnál és művelődnél is egy keveset.

endre69 2010.04.19. 13:00:28

@Blassius: íme egy másik fasz, aki azt hiszi, hogy aki nem ért egyet ezzel katolikus gyalázattal, az már kommunista. Gratulálok barátom, köszönjük, hogy bemutatkoztál. Elmondanám, hogy nem vagyunk kommunisták, és nem szavazunk MSZP-re, de ami itt az egyház körül már történik, az már több mint botrány.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:00:31

@endre69: "SZÉGYEN! Jézus krisztus forog kasmíri sírjában !" Tagadod a feltámadást?! És még mit? :)

Blogger Géza 2010.04.19. 13:00:58

@Yeto: Nem lehetne, hogy a te vagyonod terhére visszaadják nekik azokat a földeket, amelyek jövedelméből évszázadokig működtek? És amit az MSZP elődszervezeti vettek el tőlük?

gazoló 2010.04.19. 13:01:18

@Blassius: istennek nevében...ámen..ilyen az újmagyar kereszténység..

AnnaKarenina 2010.04.19. 13:01:26

@nick:: Az, hogy felhívta telefonon és jó előre jelezte, hohy nemkívánatos személy a templomban, pontosan mutatja, hogy nem egyházi előírás be nem tartásáról van szó, hanem a pap egyéi döntéséről, ami a pártállására vonatkozik. Nincs itt miről beszélni. Mindenesetre elég érdekes álláspont, hiszen a gyónással akár gyilkosság miatt is bűnbocsánatot kaphat valaki, titkár megőrzik, de a pártállás megbocsáthatatlan. Majd idézzétek, hol szerepel ez a Bibliában, vagy bármilyen vallási előírásban.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:01:27

OV feleségét láttam a Bazilikában.
OV minden bűnét meggyónta mielőtt bement a Wawel székesegyházába?
Szerintem, még máig tartott volna a gyónás és miatta kellett volna elhalasztani a temetést.

Devil 2010.04.19. 13:01:39

"Alig egy hónapja a káplán már telefonon közölte vele: személye nem kívánatos Isten házában, pedig előtte már öt-hat alkalommal áldozhatott."
Tehat nem azert nem aldozhatott mert nem gyont elotte, hanem mert a kaplan ezt MAR 1 HONAPPAL ELORE ELDONTOTTE .
Koszi a lehetoseget hogy elolvashattam helyettetek a postot.
Es igen, ez szerntem nem volt keresztenyhez, paphoz melto dolog. A vallas egy dolog a politika egy masik es aki ezeket egy kalap ala veszi az az EGYIKET HAGYJA ABBA!
Es ha ez jobbrol szo nelkul marad, vagy csak kifogasokat es nyafogasokat lehet hallani, az egy jo utmutato lesz arra mit is varhatunk a kovetkezo 4 evben.

BéLóg 2010.04.19. 13:01:47

@szocdemman: Attól hogy idézek mondjuk a Koránból, nem leszek imám. Ha idézek a védákból, nem leszek brahmin. Kizárólag a hülyék hiszik azt, hogy elolvastak valamit, attól mindjárt oszthatják az észt...
Ha igen, akkor is csak úgy mint az orosz hóhér Tallinban!

Az isteni megbocsájtás és az Oltáriszentség (görögül eucharistia) magához vétele nem emlegethető egy laopn.

@salander: EGYÁLTALÁN nem biztos hogy a pontok rendben vannak. Honnan is tudnád ezt akár te meg én?
Ha valaki SOKSZOR LOPOTT már a boltban és EGYSZER megbukik, védekezhet azzal, hogy de hát eddig is?
Ne nézzük már egymást madárnak, jó?

@hááááát: Mióta Istantagadó párt az MSZP? Hát elárulom neked, ALAPÍTÁSA óta. Marxista elveket valló, MATERIALISTA párt, amely annyit tesz még a Boldog Emlékezetű Politikai Kislexikon szerint is, hogy Istenben NEM hisz.
Magyarulez annyi hogy Istentagadó.

@Halál Bika: LEHETNE, mondjuk ha a PÁRTOK képviselői is a párttagság befizetéseiből tartanák el magukat. Vagy ilyenkor már kellemetlen lenne az egyenlősdi?
De tovább megyek, akkor az egyházi iskolába se járhasson más, az egyházi kórház se kezeljen senki mást, a sort pedig talán végtelenül lehetne folytatni.
Egyébiránt ha az állam nem ülne azokon a javakon a francia forradalom óta, amelyet az egyház(ak)tól elvett, lehetne akár igazad is.
NOSZA, kezdjük akkor ezekről az alapokról! :-)

endre69 2010.04.19. 13:02:26

@Kóser Malac: A feltámadást is csak a keresztények találták ki, hogy dicsőítsék Jézust, hogy nem halt meg. Pedig meghalt, és nem a kereszten, hanem Kasmírban. ott van a sírja. És ott forog most a sírban.

Devil 2010.04.19. 13:02:41

@Blogger Géza: Mihelyst visszaadjak nekem az evszazadokig gyujtott tiedet...

dokk 2010.04.19. 13:02:44

@Rwindx: bérmálkozni egyszer szoktak, tudtommal

igazságos 2010.04.19. 13:04:05

Az egyháznak nem lenne szabad politizálnia, mindenki, aki szeretne áldozni, az áldozhasson. Milyen alapon tagadják meg bárkitől Jézus Testét? Innentől kezdve, ha a pap nincsen jóban valakivel, vagy valakivel nem szimpatizál, akkor annak annyi...

Sisko86 2010.04.19. 13:04:24

Ekézzük az egyházat 24/7, aztán meglepődünk, ha nem részesít a kegyeiben? Hát ilyet!

endre69 2010.04.19. 13:05:15

@igazságos: ne aggódj, Jézus haragja fog lecsapni erre a papra. Legalábbis reméljük.

BéLóg 2010.04.19. 13:05:22

@endre69: Én a natgeospektrumon láttam, hogy Jeriuzsálemben megtalálták JézsuMárisJózsef sírját, a muszlimok szerint nem is őt feszítették keresztre, mások szerint nem is létezett. A zsidók szrint annak rendje és módja szerint meghalt és annyi. Satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Hát most kinek higgyünk?

Egyébként arra a "vörösruhás" indiai szektára gondolsz, akik szerint ők Jézus Krisztus leszármazottai?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:05:40

@Titus Pullo Urbino:
Namost nem vagyok katolikus, képzeld a magyar templomokba az egyszerű embereket csak pénzért engedik be, tudod, mint a múzeumokban.Az egyháznál semmi sincs ingyen.
Elég sok templomban jártam már, de nem kérdezték, hogy gyóntam-e már.

Erdőtársulás 2010.04.19. 13:05:45

Ha Hetyei László hívő, akkor más templomot keres, ahol eleget tehet hitéleti kötelezettségének, és nem megy olyan helyre, ahol nemkívánatosnak minősítették, mert az onnantól provokáció szagú.
Ugyanakkor ha általánosítunk, ha az egyház így áll egy politikai párthoz, akkor a politikai párt is álljon hozzá ugyan úgy: ha visszakerül hatalomra, egyetlen büdös fillért se adjon az egyháznak. Sőt, tiltsa be.
Lehet egymást utálni, gyűlölni és ott keresztbetenni a másiknak, ahol lehet. Ettől lesz szép a materiális világ, és nyilván csak így lehet a mennyországba kerülni. Béke és szeretet, ugyanmár...

igazságos 2010.04.19. 13:05:50

@dokk: Úgy van, szerintem áldozni-t akart mondani.

De ezt se tudják leírni rendesen itt. Tudatlanok.

szamarhegy 2010.04.19. 13:06:16

@Rézvirág: Ha az Mszp-sek nem kívánatosak a templomokban és a vallásgyakorlás formális kötöttségeit komolyan veszik a történelmi egyházak, akkor egyrészt az Mszp-sek, illetve a nem vallásosak arányában csökkenteni kellene állami pénzeket és átállhatnánk arra a gyakorlatra, hogy az egyházakat a vallásos (gyerekkoruk óta rendszeresen templonba járók) emberek támogassák (kivéve műemlék épületek és az oktatás).

Doubledeceker 2010.04.19. 13:06:26

@Blassius:

Szép volt ez a kirohanás. Nem ismerem ezt a vörösatyafit, de miért kizárt, hogy valaki hívő és MSZP tag legyen egy személyben?

Nem minden pap pedofil, ahogy nem minden MSZP tag sem rabló.

Aztán ezek az ostoba itélkezések, meg az, hogy sokan többre tartják az egyház emberének döntéseit, mint isten (csak a keresztény Isten nagybetű, általában az isten nem) valósi akaratát, amit ha igaz Jézus szavai tükröznek.

Mega LOL, igaza volt Jézusnak (aki vagy Isten fia vagy nem) gyümölcseiről ismerni meg a fát, nos az egyház fája....khmmmm..

igazságos 2010.04.19. 13:06:47

@pcr: Te meg baromságokat beszélsz. Én még nem jártam olyan templomban, ahol pénzt szednek a belépésért. Angliában viszont mindenhol szedtek pénzt.

dokk 2010.04.19. 13:08:03

@Titus Pullo Urbino: te is gyakran járhatsz templomba, ha kevered a káplánt a kántorral (nézd vissza a bejegyzéseid)

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:08:04

@pcr: hol élsz te? Pénzért templomba? Sületlenséget állítasz, senki sincsen kitiltva egy miséről sem. Csak szentséget nem kaphat. Ne is kapjon, dolgozzon meg érte.

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.19. 13:08:16

Egy papnak ehhez nincs joga - pártállás alapján nem szelektálhat. De én nem is várok mást ettől a gonosz történelmi förmedvénytől, amit katolikus egyháznak hívnak.

Mellesleg asszem egyházjogilag kötheti a szentségek kiszolgáltatását gyónáshoz, de akkor ezt közölnie kell a pácienssel, és nem a pártállásra kell hivatkozni.

A szoci pedig keresse Istent a Bibliában, ott inkább megtalálja, mint a pedofilok között...

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:08:44

Szegeden szedtek pénzt, pécsen is fizetni kellett a székesegyházban, Esztergomban is kemény pénzért engedtek be minket.Ez csak néhány példa volt.
Miről beszélsz?

igazságos 2010.04.19. 13:09:36

@Titus Pullo Urbino: Ezt meg mire mondod? Bérmálkozni mindenki csak egyszer bérmálkozik, életében. VÁGOD?

Áldozáskor az ostyával Jézus Testét veszed magadhoz.

Szóval, kiderült már, hogy te vagy tudatlan.

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:09:44

@dokk: eyg vlételen eílrás vlot, bocássatko mge étre.

Yeto 2010.04.19. 13:10:04

@Blogger Géza: Pont annyit kaptam az elvett egyházi vagyonból mint bárki más, miért csak az enyémből kellene elvenni? Mert kritizáltam az egyházat? Ez a gondolat egyszerre keresztény és demokratikus, nem vagy véletlenül KDNP szavazó?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:10:27

Azt tudták a maszopban, hogy ez a Hetyei folyton a templomban lóg? :)

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:10:37

@Titus Pullo Urbino:
Nem misén voltam, nem vagyok katolikus, ezért pénzt kértek a látogatásért, bár nem kérdezték, hogy ki köztünk a hívő és ki nem, elmondom , volt köztünk katolikus is, akinek az édesapja éppen az egyháznál tevékenykedik.

highland 2010.04.19. 13:11:02

Hát ez az egyház!!

endre69 2010.04.19. 13:11:06

Minden templomban kérnek pénzt, a miséken perselyezés van.

BéLóg 2010.04.19. 13:11:07

@igazságos: Ez egy remek liberális kommunista vélemény. Kár hogy a valósághoz semmi köze.
Mert esetleg akkor VISZONT azt kérnénk, hogy a POLITIKUSOK meg nem "egyházazzanak" (sic) aztán pofára esünk...

Egyébiránt Jézus Testét az egyház még a saját híveitől is JOGOSAN megtagadhatja, ha azok nem teljesítik az áldozás szigorú feltételeit.

Sőt aki méltatlanul veszi ezt magához (megtévesztve az áldoztató papot), a legsúlyosabb halálos bűnt követi el, amely egyenes út a pokolba...

Akik egyébként még a krisztusi megbocsátásról szónokolnak, azok miért nem idézik például Lévi vámos esetét? Lévi, miután bocsánatot nyert az Úrtól, tán VISSZAMENT vámot szedni?

Imádni való (sic) ez a sok bibliakutató forráselemző vallástudós, komolyan!

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:11:12

@pcr: menjél misére, az ingyen van.

@igazságos: Fletó többször bérmálkozott, kérdezd csak meg tőle.

Jaffar 2010.04.19. 13:11:38

Mér mit várt a pedofil paptól? Örüljön neki, hogy a gyerekét nem rakta meg.

Ez van, amikor megengedjük a papoknak/iskolai tanítóknak/rektoroknak/orvosoknak etc., hogy a munkahelyükön politizáljanak. Hajá magyarok, megy ez még lejjebb is.

igazságos 2010.04.19. 13:11:52

@pcr: Esztergomban a bazilika kincstárában kérnek belépődíjat, nem?

szamarhegy 2010.04.19. 13:12:16

"1998-2008 között a teljes magyar népességben 19 körüliről 13 százalék körülire csökkent a legalább havonta templomba járók köre." Tárki kutatás

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:12:37

@Titus Pullo Urbino: "Fletó többször bérmálkozott, kérdezd csak meg tőle." De nem fogott rajta! :D

magyarÁZZ 2010.04.19. 13:12:46

Üdv!
Úgy látom szelektív visszaemlékezés esete forog fenn, párthoz-való-tartozástól függetlenül.
Mind nagyon sok mindent, ezt is a személyes érzelmek alakítják, amit gondosan adagolt információkkal irányítgatnak jobbra-balra és ebben lelkesen közreműködünk.
Ide csatolnám Orbán Viktor fenn már említett "térdre csuhások" hatásos tőmondatát.
Gondolom, ha ő megváltozhatott, ezt nem tagadhatjuk meg mástól sem. Mert gondolom mindenki számára nyilvánvaló, hogy Ő azóta már hithű katolikus, vagy református, nemtudommi.
A szociknak amúgy jó időre el kell tűnniük a közéletből.
Nyolc év múlva például ezeket a bűnöket úgyanúgy elfelejtjük, mint az akkori Fideszes simliket. Így működünk.
A Fidesznek sikeres kormányzást, az MSZP-nek sikeres megújulást, Magyarországnak pedig nem érzelmekre apelláló objektív felelős politikusokat kívánok.
Üdv mindenkinek!

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:13:16

Ugye aki hitéletet akar élni, annak ingyen van, mi ingyen járunk misére. Te meg a templomba, mint múzeumba mentél be, ugye a múzeumba belépőt illik fizetni. Mi ezzel a baj, ez így igazságos.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:13:32

Egyébként jelentkezzen már az, akitől nem szedtek többezret egy Panonhalmi látogatás alkalmával.
Legalább beleülhettem az altemplomban Géza márványülőkéjébe.

Gumi 2010.04.19. 13:13:50

Hetyei saját magát buktatta meg a botránykeltéssel, mivel egy hívő nem tenne ilyet, még ha igaza van, akkor sem. Találna más megoldást, de nem olyat, ami a keresztényekre rossz fényt vethet a sajtóban. A tiszteletes úr döntése tehát megalapozott volt, és beigazolódott.

nickita 2010.04.19. 13:15:24

Csak szeretném jelezni, hogy áldozáskor Krisztus testét vesszük magunkhoz és nem Isten testét (mint azt egy páran írták). Köszönöm a figyelmet.

Jaffar 2010.04.19. 13:16:35

@szamarhegy:
ez most akkor baj? Mert szerintem semmi rossz nincs ebben. Az "egyház" nem képes haladni a korral, s mint a dinoszauruszok kb 100 múlva ki is fog halni. Legalábbis a mai formájában biztos nem maradhat fenn, hisz SEMMIT SEM NYÙJT a mai fiatalságnak. A pedofil-csürhét meg nemhogy kivetnék maguk közül, inkább áthelyezik öket. Csak nem azért, mert annyian vannak, hogy a fele papságot ki kellene dobni?

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:17:25

@pcr: az apátsági pincészeti borkóstolással együtt volt kettőezer a belépőm, de enni is kaptunk. Ez tényleg felháborító! Pénzt kértek az ételért és nem ingyen volt, mint a szakszervezeti üdülőkben Kádár apád alatt. Skandalum!!!

igazságos 2010.04.19. 13:17:40

@BéLóg: nem vagyok kommunista. fideszt is utálom. Orbán is egy nagy c.

Okoskodtok mindig, kiragadtok egy példát, aztán meg pofáztok arról, amit nem is értetek.

Mai világban meg, aki megsimogatja egy gyerek fejét, már az is pedofil. Erről ennyit. Nem vitatom azt, hogy lehetnek súlyosabb esetek is, ezeket el kell ítélni, az egyháznak felelősséget kellene vállalnia, a papokat eltiltani, nem bújtatni.

Esztergomban meg nem a kincstárba kérnek jegyet? Nem a templomba való belépésért.

doktor.dikhed 2010.04.19. 13:18:26

Kisgyerekekkel kell menni, akkor biztos beengednek, csak kijuttatni nehéz utána őket.

monticello (törölt) 2010.04.19. 13:18:37

Isten szeret Téged. A majomkodó képviselőjelölteket is, meg a hülye káplánt is.

AnnaKarenina 2010.04.19. 13:18:48

@BéLóg: Egyrészt mert akár vallásos valaki, akár nem, a keresztény kultúrkör körülveszi, tehát egyáltalán nem idegen ez senki számára. Ugyanakkor az egyház nem keverendő össze a vallással és a hittel.
És még mindig nem mondott senki semmit arról, hogy gyónással még a legsúlyosabb bűn, a gyilkosság is bűnbocsánatot nyerhet, a titok megőrződik, csak a pártállást nem lehet megbocsátani.
A jobboldal egységet akar, ha a megválasztásáról van szó, de egyébként kirekesztő.

littlered 2010.04.19. 13:19:22

Keresztpapám, Keresztmamám mindketten párttagok voltak és mellette katolikusok, sőt igazi keresztények, nem csak látszat. Minden vasárnap mise, étkezésnél, este közös ima, sőt, keresztmamám 10 éve a falu kántora. Szóval miért is kizáró ok? Van zsidó Jobbikos is, sőt egyházellenes Fideszes is. Amúgy a képviselő volt bolond, hogy odament és hülyét csinált magából.

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:19:30

@Jaffar: kettőezer éves az egyház, ezt a párezer évet csak kihúzza. Lenin száz éve még élt, a rendszere mégis már halott. A pedofil papok az egyház százezred része, szerintem ezt is csak felkapta a média, az igazság bajnoka.

Erdőtársulás 2010.04.19. 13:20:13

@BéLóg: "Mióta Istantagadó párt az MSZP? Hát elárulom neked, ALAPÍTÁSA óta. Marxista elveket valló, MATERIALISTA párt, amely annyit tesz még a Boldog Emlékezetű Politikai Kislexikon szerint is, hogy Istenben NEM hisz.
Magyarulez annyi hogy Istentagadó"

Én sem hiszek Istenben, mégsem vagyok Istentagadó. Ugyan így, ha nem hiszek a nemzet fogalmában, attól még nem harcolok ellene. Ha nem hiszek a marxi egyenlőségben, akkor sem állítom azt, hogy kell éhező és kell luxusban dúskáló réteg. Ha nem hiszek a szabad piacban, akkor sem akarok szocialista tervgazdaságot - feltétlenül.
Az fekete-fehér, jó-rossz, megközelítés csak azok számára természetes, akik elvakultan hisznek valamiben. Szerencsétlen módon a vallás amúgy is egocentrikus világképet alakít ki a hívőben (én miért vagyok, nekem mi itt a feladatom, tőlem mit vár Isten, nem vagyok hiába) ez ráerősít arra, hogy az egész körülvévő világ legkisebb, az ő hitéhez egyáltalán nem kapcsolódó elemet is a saját hitéletének nevetségesen szűk szkópján keresztül próbálja értelmezni.

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.19. 13:20:46

@BéLóg: "Lévi, miután bocsánatot nyert az Úrtól, tán VISSZAMENT vámot szedni?

Imádni való (sic) ez a sok bibliakutató forráselemző vallástudós, komolyan!"

Aha. A sok katolikus pap pedig miután (szerintük) bűnbocsánatot nyert, tán visszament BÁLVÁNYIMÁDNI?

Talán igen, talán nem - értelmezés kérdése. A protestáns értelmezés egyébként mint az áldozást, mint a képek és szobrok használatát BÁLVÁNYIMÁDÁSNAK minősíti, amely sokkal súlyosabb vétek, mint Lévi vámszedése.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:20:46

@Jaffar: "Legalábbis a mai formájában biztos nem maradhat fenn, hisz SEMMIT SEM NYÙJT a mai fiatalságnak."
Tök furcsa, elég sok fiatalt látok vasárnap mise után a templomokból kijönni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.19. 13:20:47

Mintha a szocialista pártnak lenne vallásos tagozata is. Azt hiszem, Szily Katalin is oda köthető. Tehát akik azt gondolják, hogy a szocik mind ateisták, nagyot tévednek.

Egyébként az ilyen plébánost azonnal fel kellene menteni a papi hivatás alól. Nehogy már ő döntse el, ki járhat temploma és ki nem.

Kutyuu 2010.04.19. 13:20:51

Namármost,ha jól rémlik, a mai napig MINDEN MAGYAR ADÓZÓ EMBER (közöttük az enyém) befizetett adójából tartják el az ilyen köcs@g csuhásokat, és tartják fenn vadiúj templomaikat.

Ideje lenne már, ha az egyházak a saját soraik között is rendet raknának, mert tele vannak pedofil, besúgó, szélsőséges elemekkel, akikre még egy kivert kutyát sem bíznék, nem emberek lelki bajait.
A hülye paraszt, ha tudná mennyi volt kommer van a fidesz, jobbik, stb soraiban is. 600.000 nyomulós, karrierista párttag nem válik köddé...

BéLóg 2010.04.19. 13:22:01

@Jaffar: Na, te is csak a tápláléklánc csúcsán álldogálsz!

Legalább történelmi ismereteid lennének. Kezdd a Francia Forradalommal, de nyugodtan olvasgass Marxengelslenint is. Ők is temették már a VALLÁST.

Ami meg a fiatalokat illeti, VALÓBAN az egyház semmit nem nyújt azon fiataloknak, akiknek szex, kábítószer, léhűtés, munka és felelősség nélküli élet, csakis szórakozás és társai kellenek.

Mindenki másnak -- amint ezt vallásos fiatalok tömegei igazolják -- tud mit nyújtani az Egyház (a katolikus, de más egyházak is).

igazságos 2010.04.19. 13:22:57

@Kutyuu: És még azt se felejtsük el, hogy a fidesz és az mszp mind KISZ-esek voltak. Gyurcsány és Orbán egyaránt tag volt, onnan nőttek ki, mint a bolondgombák.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:23:03

@igazságos: "Milyen alapon tagadják meg bárkitől Jézus Testét?"
Az hagyján! Milyen alapon tagadják meg tőlem a te véredet?! XD

Tudod a vallásoknak vannak szabályai. Liberális demokráciánkban senki sem kötelezhet, hogy akármelyik vallási közösség tagja legyél, de ha szabad akaratodból úgy döntesz, hogy mégis csatlakozol, akkor vonatkoznak rád a szabályok. Ha a katkóknál meg lehet tiltani az áldozást, akkor így jártál.

Nem olyan bonyolult ez...

(Egyébként jogod van bemenni a teszkóba venni egy 8forintos zsömlét, kinevezni Jézus testének és megenni.)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:23:12

@Kutyuu: hagyd a gyűlöletbeszédet. Az izraeliták és kapnak adóforintokat, úgyhogy ne ugass, kutya! :)

telihold83 2010.04.19. 13:23:13

Természetes, hogy a papnak joga van ahhoz, hogy ne áldoztassa meg azt akit erre nem tart méltónak. nem pártgyűlésen vagyunk, hanem emelkedettebb szinten és nem az mszp kompetenciája, hogy döntsön, még akkor sem ha tisztességes párt lenne (tudjuk, nem az) Krisztus teste pedig nem virsliosztás a ligetben. Egy kommunistának sokkalta nagyobb oka van lelkiismeretvizsgálatra mielőtt áldozni szeretne mint bárki másnak. Egy olyan szervezethez tartozik amely Egyház ellenes, úgyhogy tegyen min. valami személyes jócselekedet mielőtt egyáltalán az Egyházhoz közeledni mer. Különben úgyis csak kárhozatára venné magához a Szentséget.

szamarhegy 2010.04.19. 13:23:17

@Gumi: Vallásos (katolikus) nevelést kaptam, de már a 70' évek végén, tinedzserként se tudtam mit kezdeni az egyházzal (életszerűtlen, művies, elidegenítő formák, rítusok, család nélküli papok, viszont a falu által is jól ismert szerető, élettárs), de igazán rossz fényt a kommunista diktatúrához viszonyuló,megalkuvó, ügynökös múltjuk vetett, amelyet a mai napig nem vállalnak fel.

borovi 2010.04.19. 13:23:18

@TaTa86.: Ez az, erre hivatkoznak az ájtatosak mindenkor, amikor valami gazemberség követődik el: "az ember gyarló". Sebaj, mondjon 3-4 Miatyánkat, és feloldozást nyer.

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:23:23

Várom már, hogy vége legyen a kampánynak, mert akkor nem kell majd a szociknak templomba járni, kivéve, ha a börtönparancsnok ezt előírja.

AnnaKarenina 2010.04.19. 13:23:29

@Gumi: És akkor úgy gondolod, hogy az emberek megalázhatók? És a megalázottnak kötelessége maul halten und weiterdienen? Képmutatók.

BéLóg 2010.04.19. 13:24:04

@RAMBO: NALÁTOD ezt hívják a nép nyelvén FÁBÓL VASKARIKÁ-nak!
Simán belefér a szoci MATERIALISTA (=Istentagadó) ideológiába, hogy ostoba és könnyen megvezethető SZAVAZÓPOLGÁROKNAK még egy vallásos tagozatot is létrehozzanak!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:24:39

@Titus Pullo Urbino:
Hol lehet étkezni a templomi belépőért?
Borkóstolás csak Pécsen van, de én nem vagyok alholizáló, sem a gyermekeim.Nekem kettőezer az drága, ugyanis nem a templomi kincstárból szedem ingyen a pénzt.

Esztergomban is kérnek pénzt, egyből a bejáratnál.

Ötvös 2010.04.19. 13:25:03

@pcr: Mégis miből tartsák fenn mondjuk a Szegedi dómot?
Botka úr perselypénzeiből,vagy a jogosan járó juttatásokból.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:25:07

@igazságos: "Gyurcsány és Orbán egyaránt tag volt, onnan nőttek ki, mint a bolondgombák." Pici tévedés: Feltó hivatásos, országos KISZ vezető volt, Orbán meg iskolai KISZ-titkár. A kettő nem u.a. Persze, ha csak 15 éves vagy, akkor mebocsájtható ez a kis tévedésed...

borovi 2010.04.19. 13:25:41

@Gumi: Igen, pont ezért lehetett évtizedekig takargatni és tussolni a pedofil papok sötét üzelmeit. Merthogy: ne essék már folt az egyház becsületén. Csak mellesleg kérdem: van még az egyháznak olyanja?

igazságos 2010.04.19. 13:26:48

@Kóser Malac: Bocsika, ebben már nem vagyok annyira otthon.
Lényeg, hogy mind Kisz-es tag volt ki így, ki úgy.

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:26:52

@pcr: az apátsági borok kitűnőek, ha nem vagy "alholizáló" attól még megkóstolhatnád, nem fogsz csalódni.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:27:37

@Ötvös:
Mondjuk sepciel abból, amit az egyház perselyeiből gyűjtenek.
A vatikáni bank a világ egyik leggazdagabb bankja, nem?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:28:54

@borovi: "Sebaj, mondjon 3-4 Miatyánkat, és feloldozást nyer. "
A legfontosabb a bűnök megbánása.
De ezt te sem teszed hozzá, miért?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:28:57

@igazságos: Hát persze, teljesen mindegy, hogy valaki az MSZMP elsőtitkára, vagy az Oleg Kosevoj szoc. brigád tagja volt. Mindkettő párttag volt... :D

Leonard Zelig 2010.04.19. 13:29:18

Mindig tudtam, hogy betegek vagytok, ti keresztények, de nagyon.
Félreértés ne essék, a judaizmus is ugyanilyen népbutító métely, ahogy azt markszengelszlenin bácsik megmondták vala.

BéLóg 2010.04.19. 13:29:20

Áldozás előtt például 1 órával nem lehet enni.

Lehet, Hetyeinek szájszaga volt vagy rágózott....

Tutajos 2010.04.19. 13:29:35

@Kóser Malac: A két tisztség valóban nem ugyanaz. Ezzel együtt KISZ-tag volt mindkettő, azaz "ifjúkommunista". Ebben nincs különbsék kettejük között.

szamarhegy 2010.04.19. 13:29:53

@Jaffar: Ez nem baj, ez tény és jó lenne, ha egy pap nem ilyen piti, személyes ügyekkel foglalkozna, hanem a közösségépítéssel. A modern kor kihívásaihoz alkalmazkodó egyházra szükség lenne, az emberek egy része képtelen önállóan eligazodni a világban, nekik szükségük van külső megerősítésre, egy a szeretet, megbocsátást hirdető egyház az egyik legjobb alternatíva erre.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:30:13

Továbbá számomra érthetelen okokból az egyetemi centrumokba az egyházi emberek ingyen kapnak kocsibelépőt, a dolgozók eközben 10 ezret fizetnek.

csorsza 2010.04.19. 13:31:10

@Jaffar: rengeteg mindent nyújt az érdeklődő ifjúságnak. És nem, ne jöjjön senki a rossz pedofil-poénkodásokkal.

Csak hát, az átlag ateista szart se tud a vallás lényegéről, a közösségekről, az egyházak hitéletéről.

Doubledeceker 2010.04.19. 13:31:18

@BéLóg:

"Ami meg a fiatalokat illeti, VALÓBAN az egyház semmit nem nyújt azon fiataloknak, akiknek szex, kábítószer, léhűtés, munka és felelősség nélküli élet, csakis szórakozás és társai kellenek."

Azért remélem nem úgy gondolod, hogy minden egyházon kivüli fiatal ilyen. Nincs baj a hittel a vallással, az egyházakkal akad némi, de ez sem a mi bajunk. Csak tudjátok el kellene fogadni, hogy isten nélkül is létezik erkölcs, és józan élet.

A vallásszabadságba az ateizmus tisztelete is beletartozik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:32:15

@igazságos: Ha nem vagy otthon benne, akkor nem kéne vele érvelni.

Rengetegen voltak KISZesek, azért mert ott lehetett csajozni-pasizni, sportolni, kirándulni, és ezzel nincsen semmi baj. De vannak akik a politikai karrierjük megalapozására használták, pl Gyurcsány. Na ez már gáz.

BéLóg 2010.04.19. 13:33:03

@tundrazuzmo: ...és ennek amit leírsz, mi köze is van ahhoz hogy Hetyei Instentagadópárttgja Elvtárs nem áldozhatott?

Például a kálvinistáknál nincs is "Jézusteste" csak szimplán "emlékvacsi", miért nem oda tért be? De a jehovistáknál és még millió egy Istenhívő irányzatnál sincsen ilyen komolyabb kérdés abból a kis ennivalóból, miért éppen a katolikus klubot tiszteli meg ekkora figyelemmel?

bigthereal 2010.04.19. 13:33:33

micsoda képmutatás, ütni-vágni az egyházat, mindenhol gyanúsítgatni, csökkenteni az iskolái fejkvótáját, ellehetetleníteni, de elvárni tőle és a képviselőitől, hogy szeressék a komenistákat...

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:34:47

@Titus Pullo Urbino:
Mondjuk nem szoktam bort inni, eztán sem fogok, sohasem értettem a papok miért engedhetik meg maguknak a részegséget.

Doubledeceker 2010.04.19. 13:35:25

@TaTa86.:

Működik ez visszafelé is, rengeteg embert ismerek, aki katolikusokkal szinte ingyen utazta körbe a világot, közben mesélte, hogy egyszer egyszer, komoly orgiákba is belecsöppent közben.

Mondjuk tény, hogy az illető, valóban hisz is istenben, szóval nem csak úgródeszkaként használja az egyházat, de azért él a lehetőségeivel.

Másik véglet, hogy hittanórára, cukorkával csábítják a kölköket mostanság.

JohnHenry 2010.04.19. 13:35:48

ismeritek azt a viccet, hogy az mszp-képviselő elmegy a templomba...?

BéLóg 2010.04.19. 13:35:54

@Nandi29: Nem. nem gondolom hogy az Egyházakon kívül minden fiatal ilyen. Csakhogy azok, akik az Egyházakon kívül tisztességes módon élnek, valószínűleg TOLERÁLJÁK a más elveket vallókat és nem abban élik ki magukat, hogy ostobán fikázzák.
Ostobán azok szokták fikázni őket, akik -- éppen a leírt viselkedések folyamatos ostorozása miatt -- magukra ismernek.

Gyáli úr 2010.04.19. 13:36:32

Ilyenkor hirtelen annyira bibliás lesz az egész szoci társaság, hogy még Szent Pált is idéznek.

endre69 2010.04.19. 13:36:41

Hoppá, most meg azt írják, hogy nem gyónt előtte, azért nem áldozhatott! Hoppá, hoppá, most akkor ki hazudik? Ebben az országban soha semmiről nem derül ki, hogy ki hazudott. Ezt sem fogjuk soha megtudni.

csorsza 2010.04.19. 13:36:51

@borovi: "sebaj, mondj 3-4 Miatyánkot, és kész"
dehát ember, neked fogalmad sincs az katolikus (és semmilyen) vallásról. Különben tudnád, hogy ez egyáltalán nem így megy...

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:37:30

@JohnHenry: hehehehe. Ez még annál is jobb, miszerint a csiga hazamegy...

BéLóg 2010.04.19. 13:38:48

@JohnHenry: Azt hiszem ez még nem vicc, de azt ismered, hogy az MSZP képviselő sorban áll az áldozók közt....?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.19. 13:39:15

@Nandi29: "Csak tudjátok el kellene fogadni, hogy isten nélkül is létezik erkölcs, és józan élet."
( Nagy I, b+, nagy I!!!)

Ezt nem vitatja senki, de minden ateistának ezt le kell írni abban a pillanatban, hogy egyházról esik szó.

UGYE?

AnnaKarenina 2010.04.19. 13:39:18

@bigthereal: Az a fejkvóta ügy innen indult ki: attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=78
Vagyis az egyházi iskolák többet kaptak tanulónként, mint az önkormányzati iskolák tanulói.
Én úgy emlékszem, hogy a szoci kormányok alatt sem kéregetésből élt az egyház, hanem állami pénzekből is. Mégis úgy tesztek, mintha üldözték volna őket.

Joejszaka 2010.04.19. 13:39:45

@pcr:
"A papnak joga van megtagadni a szentség kiszolgálását, ki ő ?"

Pontosan az az ember, aki kiszolgáltatja a szentséget. :)

A katolikus szentségek definíció szerint látható jelek, amik az Isten láthatatlan "kegyelmét" közvetítik, illetve jelképezik, emberi közvetítés által.

Ebből azt következik, hogy Isten kegyelme nem függ a szentségtől, viszont hogy az, hogy ezt a látható jelet kinek szolgáltatja ki a pap, az az ő dolga. Namost, vannak ilyen szabályok, amiket a papoknak be kell tartaniuk: a szentségeket nem szolgáltathatják ki akárkiknek. A történetben szereplő pap nyílván mérlegelt, és döntött a lelkiismeretének megfelelően.

Kutyuu 2010.04.19. 13:40:30

@Kóser Malac: Gratula, megvolt a mai zsidózásod, mehetsz ostyáért...

Doubledeceker 2010.04.19. 13:40:35

@BéLóg:

Jó ez így korrekt. De tényleg az is gond, hogy állandóan van támadási felület, aki meg keres talál.

Én azt mondom, hogy a vallással a hittel nem igen van gond, az mindekinek a magánügye, adhat sok jót, még akkor is ha netán Isten vagy istenek nem léteznek. Maga a hit ad erőt.

Az egyházak közösség építő erejével szintén nincs gond, sőt remek dolog, de az egyházi vezetők, és maga a rom. kat. egyház, sajnos kissé üzleti alapon is nyomja. Ami lerombolja mindazt a jót, amit tesznek, vagy tehetnének.

Én magam részéről soha nem azt az erkölcsös életútat kritizálom, amit az egyház tanít, hanem azt, ahogyan mivelik ezt a tanítást, és ezt szerintem el lehet fogadni.

Ha Jézus visszatérne a földre, nem kétségées, hogy a Vatikánban nagy tisztogatást tartana, nemdebár?

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:40:39

Csak egy észrevétel a poszt írójának: ezt a cikket a szanalmas.hu oldalra kellett volna feltenni. De ha a piroslapot Hetyeinek szánta, akkor jó lesz itt is, majd a bohócorrot hozzáképzeljük Hetyeire.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:41:09

@Gyáli úr:
Nemcsak a katolikus ember az ember.
Amúgy Jézus nem ezt hirdette és ha most itt lenne, akkor szégyenkezne.
Ha jól tudom ő azt mondta az ISTEN mindenhol ott van, a fűben, a fában, ha kimegyek a rétre ott is elérhetem, az hogy közbeiktatták a papságot egy dolog.

Láttam én már olyan bűnöst, aki minden nap bibliával kelt és azzal feküdt:(

Doubledeceker 2010.04.19. 13:41:18

@Talon Karrde:

Nem nagy I, csak a keresztény Isten nagy általában az isten nem.

Yeto 2010.04.19. 13:42:14

Na jó, akkor leszek kicsit ontopik is.

Szentséget nem kiszolgáltatni joga volt a káplánnak, a tette attól képmutató hogy Hetyeinél sokkal nagyobb gazemberek hetente vagy akár naponta megkapják a szentséget. Felhívni telefonon hogy ne jöjjön templomba, és nem azért mert részegen randalírozott vagy belepisilt vagy beleivott a szenteltvíztartóba vagy mittomén, az megint más.

@littlered:
"sőt igazi keresztények, nem csak látszat. Minden vasárnap mise, étkezésnél, este közös ima, sőt, keresztmamám 10 éve a falu kántora."
Nem gondolod hogy amit leírsz pont az a látszatrésze a vallásosságnak? Nem a keresztszüleidet akarom sértegetni, és nem vonom kétségbe hogy igazi katolikusok voltak, csak arra szeretném felhívni a figyelmedet hogy a második mondat nem igazán támasztja alá az elsőt.

Doubledeceker 2010.04.19. 13:42:18

@TaTa86.:

Ja arra volt érv, hogy a Kisz sokaknak lehetőség volt.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:42:58

@Kutyuu: Ja, hogy Te csak a kersztényekre gondoltál? Miért nem írtad oda?! Látod, így jártál, seggfej! :)

lorantka_a_gall 2010.04.19. 13:43:45

@dokk: igan, csak szociéknál többször szokás. www.youtube.com/watch?v=7HsnMWdAQFM Gondolom az áldozás is hasonlóan őszinte volt. Ilyenkor pedig a papnak kötelessége megtagadni az áldoztatást, megóvva ezzel az áldozni akarót egy újabb bűn elkövetésétől (ez annak számít).

AnnaKarenina 2010.04.19. 13:44:34

Mindenesetre remélem, hogy a képviselő levonja a következtetéseket arról, hogy milyen egyházhoz tartozónak gondolta ő magát. De hát mit is lehetne várni, a hit egyenlő azzal, hogy nem kételkedek, elfogadok, belenyugszom. És szavazok arra, akit a jó plébános a figyelmembe ajánl.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.19. 13:44:40

@Nandi29: De most kurvára nem általánosan beszélünk, ugye???
Másik kérdésre nem válaszolsz?

Kutyuu 2010.04.19. 13:45:21

@Kóser Malac: Martonyi János,Stumpf István, Kövér László, Járai Zsigmond, Pintér Sándor. Csak a legnagyobbak...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:45:28

@Nandi29: Igen de ezen nem vitatkozunk. Akkor most miért írtad le amit írtál?
Azt akarod mondani, hogy az egyházban nem csak szent emberek vannak? Trivialitás.

Dr. No 2010.04.19. 13:46:00

Nekem csak egy kérdésem van: a káplán úr korábban sem engedte a képviselő urat (netán, ha annyi idős a káplán úr, a párttitkár elvtársat) áldozni, vagy csak most a kvázi-kétharmad után tartja ilyen szigorúan az előírásokat?

beaaaa 2010.04.19. 13:46:24

szerintem meg álcázza magát szőke kisfiúnak, akkor nem hogy beengedik, de még hátra is mehet a papbácsival az oltár mögé, énekelni a bozontos mikrofonba....

soroslo 2010.04.19. 13:46:53

Nem olvastam végig az összes kommentet, lehet, valaki írt már arról, hogy a káplán azt is elmondta az ominózus telefonbeszélgetés során Hetyei Lászlónak, hogy miért nem engedi áldozni. Ezt viszont nem árulta el a média képviselőinek, merthogy csak kettejükre tartozik.
Ettől a ponttól senkinek nincs joga ítélkezni a káplán fölött, mert nem tudjuk pontosan mi áll az ügy hátterében.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 13:47:32

@eml: az állami pénz ellentételezés az állam által elkobzott és vissza nem adott egyházi tulajdonért cserébe, nem jutalom.

Kutyuu 2010.04.19. 13:48:32

@Kóser Malac: Apád volt seggfej, hogy bevállalt, öcsi. Én nem írtam sem keresztényt, sem izraelitát. Egyházakról beszéltem. Az összesről.

Az, hogy neked lételemed a zsidózás, az már a te szégyened, szerencsétlen.

BéLóg 2010.04.19. 13:48:40

@Nandi29: Teljességgel egyetértünk. Nem hiszem hogy egy korbács elegendő lenne :-)

De -- vallásos barátaimtól tudom -- az hol van megírva, hogy az Egyház mentes lesz a Sátántól? Még ezt a mondatot is fel lehet lelni akár a neten is, hogy "...a Sátánnak igen magas pozíciója van az Egyházon belül..."

Ha minden igaz, AMIKOR majd újból jönnek a vallásüldözések [(C) Biblia, Jelenések Könyve] úgyis elválik ki igazából Istenhívő és ki a látszathívő.

Reméljük, ez nem a mi időnkben jön el. A gyarló de önkritikus ember hajlamos lehet arra gondolni, esetleg ő sem a jó oldalra kerül majd egy ilyen próbatételnél...

Doubledeceker 2010.04.19. 13:49:22

@Talon Karrde:

Számomra nincs különbésg, az egyik Isten vagy a másik között, mindkettő csak egy lehetőség, és a valóüszínűsége sem nagyobb vagy kisebb egyiknek sem. Én sok mindent, amit itt emgfogalmaztam általánosságban értettem.

Mindaz a kritikai, amit én megfogalmaztam (ha volt olyan), vonatkozik, minden vallás egyházára.

Fura, hogy mennyire nem tolleránsak a hívő emberek.

Bocsánat a második kérdésed, nem tudom mire vonatkozik.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.04.19. 13:50:06

A vallás magánügy, Hetyei oldja meg magában azt az ellentmondást, hogy a hittársai milyen alapon utálkoznak ellene. Ótári szencség, meg Jézus teste, úgy óbégatjátok, mintha számítana bármiben is, hogy ki milyen mesében hisz.

benchmade 2010.04.19. 13:50:24

Tessék mondani a pedofil papok áldozhatnak?

soroslo 2010.04.19. 13:51:11

@Dr. No: Az "alig egy hónapja" nekem azt jelenti, hogy a telefonbeszélgetés óta Hetyei legalább egy vasárnapi misét már kihagyhatott, egyébként már korábban kitört volna a mostani botrány.
Én inkább fordítva gondolom: Hetyei ment provokatív időpontban (és lehet, hogy céllal) a tegnapi misére.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:51:33

@Kutyuu: Beszoptad. Csúnyán beszéltél akkor bizony a zsidókról is, ami a hatályos törvények szerint kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát! Idézzem amit leírtál, náci kutya?

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.19. 13:52:00

@BéLóg: Magunk között szólva - szerintem politikai okoból ment el a templomba. És ha tényleg igaz, hogy már volt nézeteltérése a pappal, akkor provokáció is lehetett. Miért nem megy máshova? Mittudomén. Talán azért mert nem hit, hanem politikai megfontolások alapján dönt. Hegedűs Lóri - az aljas fattyú - lenyúlta a református egyházat, és szélsőséges ideológiáit terjeszti ott. Nem biztos, hogy tárt karokkal fogadnák.

Nincs problémám azzal, ha vallási alapon kitiltják pl. a buzikat, pedofilokat, vagy a komcsikat egy vallásból. Nagyon helyes! De akkor legyenek következetesek, és tiltsák ki mindet. Vagy ha egyszer részt vehetett, akkor ne pártállásra hivatkozzanak, hogy miért nem vehet részt megint!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.19. 13:52:06

@Nandi29: Ugye, hogy minden kibaszott kis egyházfikázó posztba bele KELL írni, hogy egyház nélkül is van erkölcs? UGYE?

terrer 2010.04.19. 13:52:16

Na mivan, működik még ez a bérblog, Szily és Bede maszopos seggnyalása?
Már nem sokáig. A jövő vasárnap eláll a pénzcsap, az MSZP csak felét kapja a költségvetésből az eddiginek, nem beszélve a mutyiról, amiről lemaradnak. Lehet valami más forrás után nézni. Alighanem a fölső csíkot át kéne lassan festeni narancsra.

Rézvirág 2010.04.19. 13:52:17

Na tessék:

"Nem igaz az, amit Hetyei állít" - mondta Molnár, aki szerint csak az áldozhat, aki gyónt is, Hetyei azonban ennek nem tett eleget. "A kollégáim közül csak a káplán volt a mise előtt a templomban, tehát Hetyei csak neki gyónhatott volna, viszont ezt nem tette meg" - állította a plébános. Hetyei kitért a válaszadás elöl, amikor a [origo] azt kérdezte, hogy gyónt-e a mise előtt. Csak annyit mondott, hogy korábban nem volt probléma az áldozásával.

"Semmi bajunk az MSZP-vel, Hajdu László szocialista polgármesterrel nagyon meg vagyunk elégedve, nem is értjük, miért nem őt indították" - mondta Molnár, aki szerint Hetyei a kampány miatt az ő templomukban is többször megfordult az utóbbi hetekben, holott egy hónapja még nem is ismerték. A plébános szerint Hetyei az összes környékbeli templomot meglátogatta a kampány miatt.

nemjogasz 2010.04.19. 13:52:34

Érdekes milyen sok "hívő" tud itt gyűlölködni, a szeretet vallása nevében... A felebaráti szeretet ilyenkor nem játszik, mi?

Doubledeceker 2010.04.19. 13:52:50

@BéLóg:

Szerintem egy igazo önkritikus máris a jó oldaon van!!!!

És ez lenne a lényeg, szerintem még egy hívő is ha meginog a hite, a viiláűgban látott dolgok hatására, esetleg elaszakad egy időre istentől, ha az valóban létezik megbocsájtja ezt az eltévejedést.

Ugyanez gondolom visszafelé is igaz, istennek azt is meg kell majd érteni, hogy egyesek miért nem voltak képesek hinni benne, miért voltak állandó kételyeik.

Remélem, ha ténmyleg van, sokkal inkább a tetink alapján itél, mit az alapján, hogy eszünk ostyát, iszunk bort, vagy hajbokolunk, nagy cirádás épületekben.

Reméljük, ha van igazságos....

Kutyuu 2010.04.19. 13:53:23

@Kóser Malac: Te szívsz valamit? Csak nem Meggyes személyesen Esztergomból? Bár a retorika alapján inkább Király András jobbik ex-szóvivőre tippelek.

Leonard Zelig 2010.04.19. 13:53:57

@Nandi29: "Fura, hogy mennyire nem _tolleránsak_ a hívő emberek."

Goppá, bebuktál, kicsi huszár!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:54:17

A legutóbbi vatikáni bitrány az volt, hogy Benedek eltussolta II. János Pál idején a pedofil ügyeket, mert előbb ki kellett volna vizsgálni, mennyit árthat ez az ügy akatolikus egyháznak, tehát a pedofil papokat maximum áthelyezték és újra kezdőthetett minden.
Na ez a bűn.

Fioni (törölt) 2010.04.19. 13:55:56

Ilyet nem szabad csinálni , a templomban mindenkinek helye van és áldozzon aki akar .. ez nincs benne a Bibliában, hogy nem mehet be az az ember aki Isten ellen van cselekedetében vagy bármiben..az más kérdés , Ő mit visz elé , milyen lélekkel...
A pap felhívhatja a figyelmet a szavazásra, és elmondhatja ami az ember védelmében szól illetve az élet minőségét segiti...

is 2010.04.19. 13:56:01

@BéLóg: "az állam nem ülne azokon a javakon a francia forradalom óta, amelyet az egyház(ak)tól elvett,"

és amit előtte az állam adott oda nekik, tehát nem elvette, hanem visszavette.

Doubledeceker 2010.04.19. 13:56:29

@Talon Karrde:

Azért kell beleírni, mert ezekszerint ez még mindig nem triviális, és mert az egyház előszeretettel állítja, hogy ez nem igaz.

És azért is, mert sajnos a hivők is előszeretettel állítják, hogy hit nélkül az ember szart sem ér, még erkölcs sem lehet.

Amúgy meg ha nekiveselkedsz a Bibliának, láthatod, hogy egy csomó olyan dolog van benne (főként az ószövetségben), amely a mai egészséges erkölcsi mércénkel mérve is vérlázító, és szerencsére már nem fogadjuk el.

Szóval a jó erkölcs, nem a Bibliából és nem is az egyházból származik, ezzel együtt természetesen elismerem, hogy az egyháéz tanításai az erkölcsről jók és hasznosak.

Amúgy meg nem kell ilyen durván védeni az egyházat, a jó gondolatok kiálnak magukért, azt hiszem a jó cselekedetek is.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 13:56:39

Ráadásul erről Benedek aláírásával írásos, konkrét bizonyítékot mutattak fel.
Hiteljudend ügy, aztán náci hadsereg, majd az egyházon belüli pedofilbotrány.
Ilyen egy mai pápa?

Doubledeceker 2010.04.19. 13:57:47

@Leonard Zelig:

Miért is, sose tagadtam, hogy sátánista vagyok.... :D

Titus Pullo Urbino 2010.04.19. 13:58:14

@pcr: kollektív bűn? Benes örülne, ha ismerhetne, legjobb tanítványa lettél. Százezrek bűnhődjenek egy miatt.

Rwindx 2010.04.19. 13:58:59

@dokk:
@igazságos:
Pontosan azt írtam amit akartam mondani. :P

Olvassátok @lorantka_a_gall: -t, ő érti.

Ötvös 2010.04.19. 13:59:09

@pcr: Egy mise utáni perselyezésből az autódat nem tudnád megtankolni!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.04.19. 13:59:11

@Kutyuu: Látod, látod. Nem szabad össze-vissza ugatni, mert visszaüthet. :)

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.19. 14:00:46

@BéLóg: "De -- vallásos barátaimtól tudom -- az hol van megírva, hogy az Egyház mentes lesz a Sátántól? Még ezt a mondatot is fel lehet lelni akár a neten is, hogy "...a Sátánnak igen magas pozíciója van az Egyházon belül...""

A netes mondat semmit nem számít. Ellenben a hol van az megírva kérdésre pl. felel az a rész, hogy: "te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat." Tudtommal erre hivatkozik a katolicizmus, amikor a pápaságot próbálja legitimálni.

Eszerint az Egyház legyőzi a Sátánt, és nem takargatja a pedofil bűnöket, ugye? Pál is beszél bűnökről az egyházon belül, de a megoldás a nyilvánosság - vagy megtér a bűnös, vagy kitagadják az egyházból. De semmiképpen nem teszik hallgatásukkal a bűnöket elfogadottá az Egyházon belül.

infrablu 2010.04.19. 14:01:04

Hát igen, hol van már az a szép 90-91-es időszak, amikor hirtelen futószalagon keresztelték a 40-50 körüli "megtérteket". Akkor persze nem volt szelekció. Kb. annyit érnek a mai templombajárók, mint az MSZMP anno 800 ezres tagsága. Természetesen a templomba járó nem azonos a hívő igaz emberrel. Na ebből van kevés. Mellesleg Jézus mindenütt megtalál, ezért nem kell látványosan templomba vonulni. Főleg, ha szerepzavaros a szolgáltató.

Dr. No 2010.04.19. 14:01:33

@soroslo: De korábban "öt-hat alkalommal" miért engedte? Vagy az sem igaz? Ha meg konkrét oka van a kitiltásnak (pl. el tudom képzelni, hogy a templomból kifelé jövők között agitálni kezdett), miért nem arra hivatkoznak?

BéLóg 2010.04.19. 14:01:54

@is: Butuska. Ha már így is van, akkor:
1. ÖNKÉNT adta oda
2. ERŐSZAKKAL vette vissza.
Beszélgessünk még?

@Nandi29: Az a "jobb lator" esete annyira jó példa, nem? Csak LEGYEN IDŐNK ebbe a pozícióba jutni, nem?

@pcr: Nem tudom, de én emléxem egy ENSZ főtitkár esetére, azt is megpróbálták besározni előbbivel, oszt' az sem igazán jött be.
Valóban fel kell ülni mindenféle szar machinációnak, úgy gondolod? Esetleg tényleg igaz, hogy neked meg nekem kell ebben IGAZSÁGOT szolgáltatni és akkor leszünk csak valóban jó emberek, ha egyértelműen kiállunk X vagy az anti-X vélemény mellett?

greycup 2010.04.19. 14:02:08

@telihold83:
"nem pártgyűlésen vagyunk, hanem emelkedettebb szinten"

"Egy kommunistának sokkalta nagyobb oka van lelkiismeretvizsgálatra mielőtt áldozni szeretne mint bárki másnak"

"tegyen min. valami személyes jócselekedet mielőtt egyáltalán az Egyházhoz közeledni mer"

lol... te aztán jól megmondtad...
ezt a sötétséget, 'aztakurva... kb. az ilyen emberek miatt tart ott az egyház, ahol

2010.04.19. 14:02:18

Ejj Ejj kedves barataim.
Mindeneklott. Az MSZMP valoban marxista alapelveket vallott mar alakulasakor is. Hiszen a kommunista diktatura termeke volt, es mint olyan, a "tortenelmi egyhazakat" valoban ekezte, es leepitette.
A part, mint gondolom mindenki tudja 1956 ban alakult (alapitottak) es ha azt veszem, 89-ig mukodott ebbe a formaban. Vegyuk azt, hogy atalakulasakor mondjuk atlag 45 eves tagjai voltak (eleg fiatalok, de meg nem tul oregek). most 2010-ben atlagos tagja 66 eves. Realis nem?
Ha most megnezzuk, hogy mi a helyzet a partban, hat szerintem keves olyan embert talaltok, akik meg abban az idoben aktiv parttagok, es funkcionalisak voltak.
Mindemellett nem tudom, hogy az elmult par evben mennyire voltak a tamogatasok, illetve a vallasszabadsag, mint olyan visszafogva, megnyirva.
KEdves Aktiv keresztenyek. Nem bantalak titeket, de valakit azert, mert o esetleg barmely part tagja, kizarni egy szertarasbol, eroteljes tulzas. Es nem hinnem, hogy helyes.
Veresszaju agyhalott idiotak. Ti, pedig akik azt harsogjatok (es alapjaiban meg igazatok is van benne) hogy az MSZP a kommunista utodpart szerepeben tetszeleg, el kell, hogy keresitselek titeket. Jelen pillanatban az utoso kommunistat a voros teren talaljatok meg, balzsamozva.
Banja meg bunet, miert? milyen bunet? azt, hogy Part tag? Hogy kepviselo? Ez esetben kerlek mind a fidesz, mind az mszp, az mdf, a jobbik, az lmp, es az szdsz osszes part tagjat, kepviselojet azonnal rakjatok lakat ala. Lopott? Sikkasztott? Csalt? Ez esetben a hazugsag, ami a ti szatokbol frocsog, es a harag, kevelyseg bunebe ejt titeket, benneteket is pokolra juttat, hiszen nem hinnem, hogy ti is rohantok a gyontatoszekbe megbanni, hogy az alapveto kereszteny erkolcsoknek mondtok ellent.
Szegyen ratok. Miattatok van ez az egyhaz abban a parazna, kepmutato szerepben, amiben ma van.
a legmelyebb tisztelettel: Nezzetek magatoba ti korlatolt idiotak. Es tegyetek a dolgotok inkabb. Nektek is jobb lesz, es nekunk is.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:02:39

@Ötvös:
Valóban nem , mert nincs autóm, ugyanis én adózoma jövedelmemből.A papok adóznak?
Miért számoltál már perselyt?
Én tudom, hogy egyes egyházt szolgáló világi testvérnek miből telik házra, autóra.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:02:58

@Talon Karrde:

": Ugye, hogy minden kibaszott kis egyházfikázó posztba bele KELL írni, hogy egyház nélkül is van erkölcs? UGYE?"

És enged meg nekem, hogy még egy kérdést feltegyek.

Jogunk van fikázni a Jobbikot, az MSZPT (ezt különösen), a Fideszt is (bár ezt nem nagyon szabad) és még sorolhatnám, na még az MDF-t és az SZDSZ-t is lehetne, ha ezek még léteznének.... :D

Na de az egyházat azt nem lehet a világért sem, miért is van ez?

Vagy másként, jogunkban áll kritizálni, a kapitalizmust, a szocializmust, a kommunizmust (most végre) és az összes többi ideológiát, vagy gazdasági rendszert, de a vallásokat nem vehetjük gorcső alá?

Dehogynem, ok a stilus nyilván nem mindegy, de egyik estben sem kellene, hogy a stilus durva legyen.

soroslo 2010.04.19. 14:03:38

És kérdezem még:
Ha Hetyeit hagyta volna gyónás nélkül áldozni a káplán, ma azt olvasnánk a hírekben, hogy politikai kirekesztés folyik a katolikus egyháznál: László Tamás Fidesz_kdnp-s képviselő jelöltnek gyónnia kellett áldozás előtt, míg Hetyei László MSzp-s képviselő jelöltet a káplán gyónás nélkül áldoztatta.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:07:04

@BéLóg:

Jó pálda, hát ha valóban jóságos, és ott álsz a kapuban, csak felismered, hogy van kapu?

De szerintem akkor már késő, én nem annyira akarnék ilyen megbocsátó istent (mondjuk ez nem akart kérédse), szóval ne bocsássa meg, ha gyerekgyilkos voltam, de hivő.

Bocsássa meg azt, ha nem voltam hivő, de jó életet éltem, mondjuk ez útóbbin, nincs is mit megbocsátani..... :))

BéLóg 2010.04.19. 14:07:31

@olvasgato: Hogy te mekkora búbánatos kérődző állatka is vagy!

Hátz vazze, ha egyszer magad írod, hogy marxista alapelveket vallott -- és nem írod hogy ez megváltozott volna -- akkor mégis HOGY KÉPZELED hogy egy Istentagadó elveket valló magasrangú párttagnak bármiféle hitéleti keresnivalója is van egy Istenhívő szertartáson, annak is abban a legbelső részében, amelyen még az Istenhívők előtt is csak szigorú szabályok és rítusok alapján lehet részt venni?

Mit is mondjak, nézzél már magadba te korlátolt idióta, legalább a guglival keresgéljél dolgokat MIELŐTT baromságokat írsz olyanról, amiről fingod sincs!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:08:01

Egyébként diákkoromban, amikor először jártam Panonhalmán, az akkori utikalauzunk büszkén jelentette ki, hogy el sem tudjuk képzelni , hogy mennyi pesti nagykutyának jár oda gyermeke.
Ez még a rendszerváltás előtt volt!

BéLóg 2010.04.19. 14:09:04

@Nandi29: Akkor az a legjobb, ha Rá bízzuk, nem? mert valószínűleg az a legjobb, hogy mi emberi módon gondolkodunk, ő meg isteni módon -- már ha hiszünk Benne.

soroslo 2010.04.19. 14:09:26

@Dr. No: Hát ez az, amit nem tudunk. A káplán szerint személyesen elmondta Hetyeinek a telefonban, de a mádiára nem tartozik, csak kettejükre. Innentől kezdve nincs jogunk elítélni senkit, mert nem ismerjük a részleteket.
Lehet, hogy a káplán valóban politikailag kirekesztett, de attól Hetyei az én meglátásom szerint még provokált vasárnap azzal, hogy odament.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:12:02

@BéLóg:

Hát úgysem tehetünk egyebet... :)

"ebben IGAZSÁGOT szolgáltatni és akkor leszünk csak valóban jó emberek, ha egyértelműen kiállunk X vagy az anti-X vélemény mellett?"

És ebben van a nagy igazság, nem tudhatjuk, hogy az MSZP-s fazon volt a sáros, vagy a pap.

Talán egyiket sem kellene elitélnünk, csak úgy, vagy legyünk nagyvonalúbbak, mindketten gyarló emberek.

dean23 2010.04.19. 14:12:06

Az MSZP és az Egyház is tele van "bűnözőkkel", csak jelen pillanatban nálunk sokkal menőbb az előbbit szajkózni. Na meg kevésbé gyomorforgató kenőpénzek miatt eljárást indítani, mint pedofíliáért!

hinci (törölt) 2010.04.19. 14:15:00

@olvasgato: miért kéne már a keresztényeknek mindent eltűrni és megbocsátani bárkinek?? hmmm??
a kommunisták mindent elvettek az egyházaktól , bilincsbe vertek sok rendes papot és megfosztották az erkölcsi nevelést az iskolában
nem tartanánk itt , ha a 40 év ateista diktatúra nem lett volna és itt én nem térnék ki a hátrányaira , amit érez az ország rendesen..
nem mondom sajnos sok olyan is van aki a kereszténység szégyene, de nézzük csak meg ,mennyi rendes ember is van közöttük..

Rwindx 2010.04.19. 14:16:34

@olvasgato: Te farok, a kommunista nem arról ismerszik meg hogy éppen minek nevezi magát, hanem az elveiről (és nem a marxista elvekről van szó, mert az sohasem követték).
Másrészt pedig nem kell harsogni hogy az mszp az mszmp utóda, mert:
1. Az mszp alapító okiratába ez annak idején belekerült, a pártvagyont átvették mint JOGUTÓD.
2. 1989 október 7-én az mszmp XIV kongreszusán alakult meg az mszp. Na vajon kikből? Kitalálod? Azokból akik ott voltak.... Komolyra fordítva: az mszmp második vonalbeli embereiből. Október 8-án már mint mszp kongresszus folytatódott.

Én ugyan full ateista vagyok egyházi értelemben, de az egy nagyon durva vicc hogy egy posztkommunista párt tagjai, támogatói egyik mondatukban követelik hogy "demokratikus jelleggel" a szoci képviselő is kapja meg az áldozás lehetőségét, a másik mondatukban pedig gyalázzák az egyházat, és lepedofilozzák a papokat.

Szóval én kibaszott jót röhögök rajtatok hihetetlen hülyék vagytok és leplezni sem tudjátok. :)

Doubledeceker 2010.04.19. 14:20:18

@hinci:

Ez is csak egy leegyszerűsítés, de egyet értek részben veled, bár én nem az ateizmust tartom a mozgató rugónak, hanem az erkölcs hiányát.

Erkölcsi nevelésre meg valóban szükség volna, de szerintem ennek otthon a családban (is) van a helye.

Másrészt, meg a hit és az erkölcs két külön dolog.

Egyébként meg lassan mi hitetlenek is megbocsátunk az egyházaknak a sötét középkorért, akkor?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:20:44

@hinci:
Jobb lenne a katolikus diktatúra spanyolcsizmával, meg pedifol papbácsikkal?
Kell a francnak egy olyan római katolicizmus, ahol a nőket msáodrendűnek tekintik .
Kell a francnak egy olyan egyház amely eltűri a férfiak részéről elkövetett családon belüli erőszakot.
Az esztergomi polgmester szokott gyónni járni?

Nekem amúgy ne szabja már meg senki, hogy én mikor menjek bevásárolni, ha nekem éppen vasárnap szottyan kedvem, akkor én vasárnap megyek, aki meg gyónni akar az menjen templomba.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:24:01

@Rwindx:

Minden olyan bonyolut ebben a világban, azért mégicsak elképzelhető, ha nehezen is, hogy az a csávó hívő!

Amúgy meg nyilván az is igaz, ateista ne járjon templomba, én sem megyek, de ha mégis meghúzom magam.

hinci (törölt) 2010.04.19. 14:25:41

@Nandi29: igen igazad van , de pont az ateista diktatúra nem adott erkölcsi nevelést..
az iskolában kéne tanítani vagy a hittant /ami most van / , vagy aki nem akar annak erkölcsiről való tanítást ..
nagyon fontos lenne, kiskortól és hátha más lenne a helyzet...
az otthoni nevelés is nagyon fontos, de kérlek gondolj arra, hány olyan család van ahol nem foglalkoznak a gyermekkel , mert nincs idő, mert a család szétesett , mert minden más fontosabb...
sajnos elképesztően sok család van így...
valamit nagyon gyorsan tenni kéne...

Rókakígyó 2010.04.19. 14:27:12

Attól tartok, hogy nem azért lett megtagadva az a nyomorult ostya, mert a bácsi szoci volt. Ilyen esetben régen az öregek azt csinálták, hogy bejelentették kilépnek az egyházból, akkor aztán rögtön nyalni kezdték a seggüket. A csuhásoknak nem olyan nehéz az orrukra koppintani és hamar értenek is.

A szoci-o-pata meg mehet más egyházközségbe is, sőt a helyébe átmennék a hitgyülibe, ott tárt karokkal fogadják, mert nyilván nem egy templom egere az úr.

tippan 2010.04.19. 14:30:06

Helyben vagyunk.
A szocik elérték céljukat.
A sok-sok sporthoz, közgazdaságtanhoz, eh, mit részletezzem, mindenhez értő magyar, most a valláshoz is hej, de ért.
Egyből jöhet a milyen vallás az ilyen, ez a felebaráti szeretet, stb.
Ha nem vagy gyakorló katolikus, akkor legalább arra vedd már a fáradtságot, hogy utánanézel annak, amiről kinyilatkozol, már csak azért is, hogy ne tudjanak félrevezetni például a "botránycsináló" politikusok.
Gondolkozz!

Tippan

2010.04.19. 14:31:30

Ez a posz teljesen elfogult, és már a címe sincs rendben.
Nem ártana kicsit tájékozódni, mielőtt megszólal az ember. A minimum az lett volna, hogy MINDKÉT érintettet megkérdezik, vagy legalább megvárják, amíg nyilatkoznak.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:32:19

@hinci:

Ok, értem én, hogy szükség lenne rá, de szerintem nem sokat érne, nem akarok cigányozni, de gondolj bele, hatna egy hátrányos helyzetű családból származó gyermekre az erkölcstan vagy a hittan.

Hitet pedig szreintem csak 14-18 éve felett lenne szabad tanítani, de ez most mindegy is.

Erkölcsöt kellene valahogy verni a gyerekekbe, de nem tudom lehet e azt egyáltalán.

Valamit tenni kellene az biztos, bár a mostani köztisztviselői és a magánszférában is garázdálkodó romlott erkölccsel rendelkező milliókon nem sokat segítene.

tág_ütős_bor 2010.04.19. 14:32:49

@pcr: Kedves PCR! Annyira el vagy telve gyűlölettel, hogy nem is zavarnak a tények? Amiket írsz, és nekem van róla ismeretem, arról mind azt látom, hogy Neked nincsen. Esztergomiként két apróság. Meggyes Tamás nem jár templomba, és gyónni se. A bazilikában nem szednek belépőt, csak az altemplomba és a kupolába.

Joejszaka 2010.04.19. 14:33:17

@pcr:
"Ő is meggyónt a döntése után?"

Nem a gyónás a lényeg, hanem a tiszta lelkiismeret. :-)

A gyónás annak a "látható jele", hogy tiszta lelkiismeretű életre törekszel.

Az egyház tanítása szerint a gyónás (a "bűnbánat szentsége"), csak akkor érvényes, ha az ember (1) valóban megbánja a bűneit, (2) megfogadja, hogy felhagy helytelen magatartásával.
(Amúgy is csak a súlyos bűnöket kötelező meggyóni a katolikus tradícióban.)

Ennek a klasszikus esete a házasságtörés: tfh a feleséged mellett szeretőt tartasz. Csak akkor érvényes a bűnbánat szentsége, ha megszakítod a szeretőddel a viszonyt. Ha nem szakítod meg, akkor hiába gyóntál, érvénytelen lesz az egész. Ugyanis ha hazudsz magadnak és másoknak a lelked állapotáról, akkor képtelen vagy rendezni a viszonyaidat mind magaddal, mind az Úristennel. És mivel az áldozás az Istennel való kapcsolat egyik legbensőségesebb formája, ezért ilyenkor nem vagy rá alkalmas.

Néha az ilyesmi külső szemmel is látszik, ekkor a pap megtagadhatja az áldozást.

tág_ütős_bor 2010.04.19. 14:37:05

@pcr: Még valami. Ha Meggyes Tamás most itt Esztergomban kimenne áldozni, a papnak az lenne a dolga, hogy megtagadja a szentségkiszolgáltatást.

fludd 2010.04.19. 14:38:03

1, "A kereszténység alapvető tanítása az Isten előtti egyenlőség, a szeretet és a megbocsátás."
Valóban, csak azt felejtitek ki rendszeresen, hogy a bűnbocsánatot meg kell, hogy előzze a bűnbánat. NA ez az ami nálatok általában kimarad! Csak követelitek magatoknak a bocsánatot, de a tettekkel nem akartok elszámolni.

2, Miért zavar titeket a komcsikról szóló Mindszety idézet, ha azt állítjátok, hogy nem vagytok komcsik?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.19. 14:38:39

@Nandi29: "Hitet pedig szreintem csak 14-18 éve felett lenne szabad tanítani, de ez most mindegy is."
Miért mind1? Sokan még 20-22 éves fejjel is gyerekek. Érzelmi intelligencia nulla, mennek és megölik magukat. Jó? Tetszik?

"Erkölcsöt kellene valahogy verni a gyerekekbe, de nem tudom lehet e azt egyáltalán."
Kik kellene ezt tegyék? A szülők, akik reggeltől estig hajtanak a melóban, este meg mikor hazakerülnek, akkor épp hogy nevelni nincs kedvük meg idejük. KI NEVELJEN? HOL NEVELJEN?
Templomba nem megyünk, mert nem menő.
Egyházi iskolába nem adjuk a gyereket, mert nem menő.
Állami iskolába adjuk a gyermeket, mert ott nincsenek csúnya-csúnya papok akik majd "jól megrépázzák az oltáron" (tőled idézek). A tanárokat viszont reggeltől estig szidjuk, főleg a GYEREK ELŐTT.
Még egyszer kérdezem nem csak tőled:

KI NEVELJEN? HOL NEVELJEN?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:39:16

Nekünk már a kapuban fizetni kellett a belépőt, anélkül nem engedtek be minket.40 fős csoport voltunk.
Ennyit tudok neked elmondani, ennyire ingyenes az egyház.
A kincsek, amelyek a bazilikában vannak egyrészről királyi kincsek is.

"A tized középkori keresztény meghatározás szerint a jövedelem tizedrészének Isten munkájára való „felajánlását” jelenti, vagyis az egyház munkájának anyagi támogatását."
Az én őseimtől is ugyanúgy elrabolta az egyház a pénzt, miért ne nézhetném meg ingyen, azokat a tárgyakat amiket sikerült összelopni?

hinci (törölt) 2010.04.19. 14:39:35

@Nandi29: nekem van egy ismerősőm , aki Szatmár-bereg megyében egy gyakorlatilag roma lakta faluban szolgál közöttük és tanítja őket igen nagy eredményekkel! hála érte!
szép szóval és arra való emberekkel sok mindent lehetne csinálni, csak el kell kezdeni...
a gyarekeknek is sok mindent lehetne tanítani , de ahhoz el kell törölni, hogy az iskolában egy gyermeknek nagyobb joga legyen , mint az Őt okító tanárnak..ez a nagy libealizmus ami szabadosságba csapott át megtermi negatív gyümölcsét, ami mellesleg hazugságra épít... sajnos..
van mit tenni
egy mondás!!! a gyereknek kell a korlát, mert leeesik!!
tanulságos

Rwindx 2010.04.19. 14:41:30

@Nandi29:
Én őszintén szólva nem tudom hogy ez az ember hívő-e vagy sem. Hozzáteszem, sem nem érdekel, sem nem az én tisztem ezt eldönteni. Én a skizofrén "piros" reakciókon röhögök, de nagyon keményen. Ha olvastad a kommentem végét is, akkor ennek le kell jönnie.

tág_ütős_bor 2010.04.19. 14:42:13

@pcr: A kincstárba is van belépő, de a bazilikába nincs. Melyik múzeumba mehetsz be ingyen? A Te logikád alapján én a Gyurcsány-villába is szívesen szétnéznék. De mondhatnám Bill Gates nyaralóját is. :)

lkjpoi 2010.04.19. 14:43:48

Egyre lejjebb süllyedtek piroslap blogostól, Molnárgyulástól Szanyistól... Lendvairól meg Gyurcsányról már szót se ejtsünk.
Még csúnyább bukás lesz a vége vasárnapra, az embereket már nem lehet úgy hülyére venni, mint 2002-ben és 2006-ban, megbűnhődik az, aki ezzel próbálkozik.

lkjpoi 2010.04.19. 14:44:45

@tág_ütős_bor: főleg hogy a Gyurcsány villa ugyanúgy a közösből épült, mint a templomok!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:44:46

OV is eljár gyónni a feleségverés miatt?

Fapuma (törölt) 2010.04.19. 14:45:51

Igazan nem ertem, ez miert hir? Ez termeszetes...

Szeretem mikor az ateistak azert sirnak, mert nem hiszik el roluk, hogy igazi hivok. Valojaban szerintem az MSZP tagsag es a katolikus kereszteny hit kizarja egymast. Ha masert nem is, az elmult 50 ev miatt mindenkeppen. Ez az egesz hajciho a fent nevezett ur reszerol csak kepmutatas es egyfajta exhibicionozmus volt es persze jo adag provokacio.

hinci (törölt) 2010.04.19. 14:47:25

OV sosem vert meg senkit PCR!
gonosz vagy!
neki legalább egy felesége van , 5 saját gyermekkel, ez fáj mi?
példát vehetnél róla

Doubledeceker 2010.04.19. 14:49:11

@Talon Karrde:

Te magad írod, hogy gyerekek, a gyereknek ne mondjuk meg, hogy ha van is Isten az milyen, hagyni kell, hogy felfedezze, ha majd megérik rá, ha majd érteni akarja, haygjuk szűzen ezt a területet a fejében.

Nem gondolom, hogy a hittan az, ami megakadályozza az öngyilkosságot.

De igazad van, valamit kezdeni kellene a gyerekekkel és a problémával.

Erkölcstannal egyet lehet érteni.

Ja hagyjuk már ezt a oltáron dugja meg a kölköt, nem gondoltam komolyan akkor sem, de már írtam, bocsánat megint.

tippan 2010.04.19. 14:49:15

@Fapuma:
Milyen 50év?

Aki az öszödi óta nem lépett ki a maszopból,vagy nem emelt hangot igen keményen és nyilvánosan nemtettszésének, annak igencsak el kell gondolkodni a lelke tisztaságán.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:49:40

A papról ki hiszi el ma már, hogy igazi hívő?
Egyáltalán ki hiszi el arról a papról, hogy visszafogott, bűnbánó életet él , aki BMW-vel jár, vedeli a bort, zabál és használja a bejárónőt, a paptársát, vagy a gondjaira bízott gyermekeket?

efi 2010.04.19. 14:49:52

Nem vesztett semmit.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:50:58

@hinci:

Jó mondás ez. Ha lehet tenni valamit, az nagyon jó, én nem nagyon hiszek benne, de jó ha így van, és reméljük tényleg teszünk is majd valamit.

efi 2010.04.19. 14:51:21

@Fapuma:
Szerintem meg a keresztény hit és az emberek 99,99%-nak viselkedése (beleértve egyes papokét is) is kizárják egymást.
A matematika törvényei alapján ebbe bőven beleesnek a fidesznyikok is.

tippan 2010.04.19. 14:51:25

@pcr:
Hány papot ismersz, személyesen?
És közülük hány ilyen?

Rwindx 2010.04.19. 14:51:40

@pcr:
Figy egy némileg irónikus kérdésem van, és nem is érinti a fő témát, csak nem tudtam ellenállni annak hogy megkérdezzem:
Idézted a tized definicióját. Volt még ezen kívül más adó is, pl a a kilenced, meg robot satöbbi.
Most a terményed (fizetésed) bő 70 százalékát befizeted az államkasszába, ami nem hinném hogy kevesebb lenne a középkori adónál.

Ezt miért nem definiálod rablásként? Miért nem indulsz el megnézni pl gyurcsány vagy sorolhatnám más a bőrünkön meggazdagodott szemét tróger házait, tárgyait? Ingyen.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:52:01

@hinci:
Aham és biztosan tudod, hogy miért bújtatták egy vidéki pszichiátrián, mert te csak tudod, hogy mit csinált .
5 gyereket a mi adónkból.
Nem OV szülte őket.

Angelo5 2010.04.19. 14:52:03

A cikk utolsó mondata: „De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is.”

Így mindenki tudja, hogy áldozás előtt gyónni szükséges. Ahogy hallottam Hetyei úr gyónás nélkül szándékozott áldozni. :)) Pedig azt még gyerekkorában megtanulhatta volna a hittanórákon, hogy ezt így nem szabad... :))

Rwindx 2010.04.19. 14:53:12

@pcr:
Na még egy dolog: Ezeket te tudod biztosan, ahogy az OV feleségverésre is feltennéd az életed, vagy csak szerettél volna valamit írni?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:53:30

@Rwindx:
Azt is rablásként definiálom, de itt most a katolikus egyházról van szó.

BéLóg 2010.04.19. 14:54:04

@pcr: Nalátod, az ilyen pap miséz az mszp "hívő" tagozatának.
Pont a kommunisták voltak azok, akik megvesztegették vagy megzsarolták az arra hajlamos papokat, hogy legyenek ügynökök, békepapok és besúgók, úgyhogy ne gyere ilyen hazugságokkal.
Egyébként -- nem fogja a fejedet levenni senki -- hol él ez a béjemvés borvedelő, bejárónőhasználó pap szerinted?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:54:51

@Rwindx:
Tudom.
2002 kényszerzubbonyos elszállítás, feleség szintén beszállítva egy kórházba ellátásra.

Rwindx 2010.04.19. 14:56:52

@pcr: És miért nem akarod megnézni mit csináltak azzal a pénzzel?
Egyébként én nem hiszem hogy a katolikus egyházról lenne szó. Én egy pap vs mszp párbajt látok. A minimum az hogy mindkettőről szó van.

Doubledeceker 2010.04.19. 14:57:22

@BéLóg:

Bátyámnak is BMW-je van, mégsem tűnik nagyon elvetemültnek. szakíítani kellene már a klisékkel, de most komolyan.

Egyre zavarosabb ez az egész, aszongya, hogy papnak nem lehet BMW-je, MSZP-s nem kaphat krisztus testéből. Sok itt a baj, az meg már lassan mindegy is ki milyen ember, csak az számít, hogy milyen cimke van a nyakában.... :D

Rwindx 2010.04.19. 14:57:44

@pcr:
Honnan? Engem is érdekelne.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:58:31

@BéLóg:
Egyébként nekem aztán misézhet, a papok jelentős része ráhajt a vidéki tudatlan öregasszonyokra, meg a tehtős polgárokra, akik a bűnbocsánatért odaadnák az egész vagyonukat.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 14:59:45

@Rwindx:
Kérdezd meg OV-t, hátha egyszer életében igazat mondana.
Az ő bűne, neki kell gyónnia nem nekem.

Kármentő 2010.04.19. 15:03:13

Isten előtt egyenlőek vagyunk.
De vannak egyenlőbbek.
Mondjuk Josef Ratzinger úr. Ma speciel pápa.
SS egyenruhában flangált 45'-ben Budapesten.
Végbélig védi a pedofil papokat/püspököket.

Visszasírom VI. János Pál pápát. Valahogy ő sem szerette (ám
nem nyilvánította ki) az ateista komcsikat, akik néhány percre
baromi hívőknek akartak tünni. A céljuk érdekében.

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:03:19

@pcr: nem hiszem el
az a fajta hisztéria , amit OV ellen csináltak és kreálták a gyülőletet ellene, az felháboritó...
ráfaragtál , mert én biztosan tudom , hogy OV ilyet nem tett!

Rwindx 2010.04.19. 15:03:26

@pcr:
Nyilván OV-val az életbe nem fogok találkozni mivel én nem keresem az ő társaságát, és gyanítom ő sem az enyémet. :) Sőt ha esetleg mégis az utcán összefutnánk, gyanítom letagadná a dolgot.
Ennek híjján viszont reméltem tudsz nekem segíteni abban, hogy ha tudod, akkor elmondod nekem is hogy honnan tudod.

Parajpuding 2010.04.19. 15:04:30

Mi a meglepő ebben a dologban? Nem hazudtolta meg magát az egyház és annak szánalmas szolgája. Részrehajlás, bűn, hazugság, álszentség.... pont, ahogy az elmúlt sokszáz évben.

Chicano 2010.04.19. 15:05:23

Nekem mindig olyan sármos amikor szocialisták idézgetnek a bibliából. Meg hiteles is. Ez kb. olyan mintha az átkosban a pap a vasárnapi szentmisén a kommunista kiáltvány alapján kérte volna számon a kommunistákon amit csinálnak.

a Zamboni nem egy tészta 2010.04.19. 15:08:16

AKi azt gondolja, hogy valamely párthoz való tartozás kizár vagy épp ellenkezőleg megával von egy vallási felekezetthez való tartozást és viszont, az egyéb, szörnyű dolgokra is képes.

a Zamboni nem egy tészta 2010.04.19. 15:09:41

Ez nem politikai ez elvi kérdés és nem a cikknek, hanem a kommentezőknek szól. Amúgy ahogy olvasom, joga volt megtagadni az áldozást, de ha az MSZP-s tagság miatt tette, hát elég szomorú.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:09:49

@hinci:
Nem-e
Akkor az már biztos is lehet

Pedig itt most az fog előfordulni, amit már sokan leírtak előttem, hogy egy ember az elmegyogyó helyett a miniszterelnöki székbe kerül.
Ha ezt valaki tudja és segítséget is nyújt hozzá, az majd vállalja is érte a felelősséget.

eml 2010.04.19. 15:11:39

@lorantka_a_gall:
Csak a lakóhelyem közvetlen közelében 6 ingatlant kapott vissza az egyház 90 után.

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:13:19

@pcr: kérdelek !: mit tett ellened OV?
Mit nem csinált jól anno? nem mondom volt hiba, de ez az eszement gyülőlet ellene agybaj..
Ő legalább okos , karizmatikus, nagyon is jó ember!!!!
sajnálom ha nem érzed

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:15:40

pcr---szerintem a Gyurcsánnyal téveszted össze

BéLóg 2010.04.19. 15:18:18

@Nandi29: Gondolom ezt nekem csak érintőlegesen írtad... Mert hogy nem én hoztam fel.

@pcr: Ez is csak egy hazugság lesz a részedről, amíg meg nem nevezed, és fel nem feded, hol is él az a "béemvés" pap, akiről a PÉLDÁDAT hoztad.

@Kármentő: Na te sem vagy egy lumen, azt hiszem. Mondd, valóban azok közé tartozol, akiket ennyire könnyű megvezetni? Elég ha valaki rámutat valakire, ráaggat valamiféle "megvetendőnek" kikiáltott jelzőt, a kórus, agyatlan szövegismétlők kara meg harsogja?

Apádról, anyádról tudod-e hogy gyerekeket akasztók pártjának ifjúsági szervezete élenjáró tagjai voltak? Úttörők meg kiszesek, vazze, miközben Kádár gyereket akasztatott! Előtte meg Sztalint éltették szívből vaze, aki meg ötvenmillió embert saját kezével irtott ki...
(Hülye!)

@Parajpuding: Elgépeltél egy szót! Nem egyház, hanem az mszp és annak szánalmas szolgája! Részrehajlás, bűn, hazugság, álszentség... pont ahogy az elmúlt sokszáz évben ....
kezdve a jakobinusok lefejezős terrorjától jól láthatjuk...

tippan 2010.04.19. 15:18:19

@pcr:
te nem debreceni vagy véletlenül :-)

soroslo 2010.04.19. 15:19:11

@sakic: .. és hogyha joga volt, akkor mi is ez az egész, ha nem hecckampány összeesküvés elméletekkel megtűzdelve?

BéLóg 2010.04.19. 15:20:06

@eml: ...és mennyiből? Esetleg 100 elvettből?
Vagy az már fel sem tűnik, hogy kapott VISSZA?
Még a végén szégyellniük is kell magukat ezért, mi?

eml 2010.04.19. 15:20:09

@hinci:

Így van. OV egy jó ember. Engem is megnyugtatott, amikor 98-ban megtudtam, hogy ellenzék nélkül is működik a Parlament. Egyből magam elé képzeltem a régi 70-es 80-as évek parlamentjét, ahol nem volt ellenzék. Tök jól mentek akkoriban az ország dolgai, 3,60-as kenyér, tejjel-mézzel folyó Kánaán, kolbászból font kerítés, sajtószabadság, demokrácia, szabad véleménnyilvánítás APEH üldözés nélkül.........

Nem értem, hogy a 1990-es szabad választáson minek került oda az a sok léhűtő, azóta is csak akadályozzák a Magyarbashit, hogy megvalósítsa mindannyiunk álmát, egy új Magyarországot, ahol a Haza soha nem kerül többet ellenzékbe - Ha mégis, akkor meg ellenzék nélkül is működik a parlament.

BéLóg 2010.04.19. 15:22:45

@pcr: Debreceni könyvéből idézel mint "saját gondolat"? Vagy Kendekórság ütötte fel a fejét az agyadban?
Megmondjam én mit tudok apádról, anyádról, vagy megmaradsz boldog tudatlanságban?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:23:02

1998-2002
Elég volt belőlük.
Ha valaki nem ért egyet velük , tipikus dumájuk a fidesezseknek, hogy agybajos az ember, pedig csak tükörbe kellene nektek nézni.
Érthető?

eml 2010.04.19. 15:24:34

@BéLóg:
Szégyelnie magát nem a hívőknek kell (egy két kivétellel), hanem az egyházi vezetőknek, akik politizálnak, akik kampányolnak a templomban, akik diszkriminálnak.

Én egy fillér állami támogatást nem adnék az egyházaknak, se a pártoknak!!

Egyházi támogatás --> teokrácia
Párttámogatás --> Pártállam

Az állam ezt a pénzt hagyja nálam, majd én eldöntöm melyik egyháznak, pártnak adom.

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:24:35

pcr! sajnállak , de azt jobban , ha lesz jobb abból te is fogsz élvezkedni

BéLóg 2010.04.19. 15:24:53

@eml: Én globálisan kérdeztem! Mert gondolom azt te sem fogadod el, ha valakitől elvettek 100-at de a szomszédban kettőből kettőt visszakap, akkor az okés, nem? Ennyire csak nem nézhetsz egysejtűnek senkit...

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:27:08

@hinci:
Nem vagyok hedonista, mint a királyotok, sajnálkozzál, neked lehet csak ennyi jut a következő 4 évben.

pittiman 2010.04.19. 15:27:13

Csak fideszes lehet katholikus. Aki nem fideszes, azt kiközösítik. Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek, földnek, és a Fidesz-KDNP szövetségében.

Mellesleg a drága katholikus kispajtásoknak azzal semmi bajuk nem volt, amikor a katholikus álláspont szerint "tévelygő testvéreknek" minősített református I. Orbán Viktor apostoli királyról emlékeztek meg.

Oké, értem én, hogy azt azért lehet kérni akiiért akarjuk stb.

Én sajna egy ilyen tévelygő református testvér vagyok, és lehet hogy kicsit sokat foglalkozom theológiával, így merül fel bennem egy pár kérdés a hozzászólások alapján:
Pl.: Krisztus beteljesítette a Törvényt, és általa nem vagyunk többet annak foglyai, de:
Pl.: a Ne ölj! imperativusa mint alapvető szabály nem erősebb mint az amúgy szintén bibliai "ne légy MSZP párttag!" parancsolat? Akkor miért nem tagadják meg a börtönben az áldozást/úrvacsorát? bűnösségi alapon. ezen az alapon elbukna a pap.
vagy miért nem tagadják meg azoktól, akiről köztudott, hogy katholikus családos ember létére más nőt reszelget? mert ismerek ilyet, és egy kis adományért cserébe ezt elnézik.

Ha nem gyónt? Na ne magyarázza el nekem senki, hogy Húsvétkor, vagy Karácsonykor, amikor tele vannak a templomok, akkor azelőtt mindenki gyónt. Akkor miért nem csak annak szolgáltatja ki az Úristen szolgája a sákramentumot, akiről biztosan tudja, hogy megbánta bűneit?

Három: Ez a sákramentum emlékezés az Úr Krisztus értünk hozott áldozatára. Ez legkisebb közös többszörös minden felekezetnél. ezáltal az ember hite megerősödhet, és igyekezhet úgy élni, hogy ezáltal Jézushoz méltóbb legyen. Akkor nem lenne jobb az, ha kiszolgáltatnák neki a szentséget, hátha megindul benne valami? Vagy csak fidesz szavazóban indulhat meg?

Illetve még azt, hogy az Élet Könyvét állítólag nem sokan ismerik. Nem az ember dönt afelől, ki üdvözül. Az egyház feladata mint Krisztus teste, hogy az Igéjét hirdesse, megtartsa, az embereket segítse a keresztény élet nehézségeiben. Milyen alapon lehet tehát kizárni valakit, egy gyülekezetből? Mert bűnös? a papok nem bűnösök? Ez alapján kizárni valakit szintén esélytelen.

És akkor egy személyesebb vélemény: egy párt, (latin pars-tis f. jelentése RÉSZ) hogyan gyűrheti maga alá a katholikus (görög καθολικός EGYETEMES) egyházat? Szánalmas.

Rwindx 2010.04.19. 15:27:29

@pcr: Még mindig nem válaszoltál arra hogy én honnan tudhatom meg azt amit te már most tudsz.
Vagy csak szimplán hazudsz, ahogy az összes szoci. Most tehetnél a sztereotípiák ellen. Állítottál valamit, amiről azt mondod biztosan tudod hogy úgy történt. Lássuk.

dezspet 2010.04.19. 15:27:41

Sziasztok. Az eset abban a templomban történt, ahová én is sokat jártam gyerekkoromban, ismerőseim is tanúi voltak a képviselőjelölt úr megjelenésének.
A helyzet az, hogy nem áldozhat akárki. Először is, aki nem volt "első áldozó", azaz nem vett részt az erre vonatkozó felkészítésen, az a Római Katolikus Egyházban nem áldozhat. Másodszor, az egyház tanítása szerint megtisztulva, gyónás után szabad csak áldozni.
Normál esetben természetesen ezek a szabályok úgy érvényesek, hogy azt senki nem ellenőrzi. Mégis, ha nyilvánvalóan olyan ember akar áldozni, akiről a közösség illetve a pap tudja, hogy nem felel meg a fentieknek, szerintem normális, hogy a pap beszél vele és tisztázza a helyzetet.
A szóban forgó úriember a rokonaim és a helyi vallásos közösség tagjai szerint soha azelőtt nem fordult elő a kerületi templomokban, és bizony nem tetszett a helyieknek, hogy ezt most igen képmutató módon a választások előtt teszi meg.
Ennek az egésznek nem sok köze van ahhoz, hogy az illető MSZP jelölt, itt inkább arról van szó, hogy nyilvánvalóan megsértette az egyház idevonatkozó törvényeit, és ennek a helyi plébános hangot adott.
A dolog ezt követő, sajtóban megjelent kivonata már ismert, és nem meglepő számomra.
Egyébként a papon kívül más ismerőseim is próbálták szép szóval jobb belátásra téríteni az illető urat.
Olyan ez, mintha egy pocakos, cérnalábú ember lemenne az öttusázókhoz edzeni, nyergelné a lovakat, készülődne a víváshoz. Szóval nagyon kilógna a lóláb, hogy nem odavaló.
Mindenesetre helyi szinten a tisztelt jelölt úr jó nagy bolondot csinált magából.

BéLóg 2010.04.19. 15:28:31

@eml: Na erre szoktam azt mondani, hogy akkor a kokakóla lesz az ország ura, merthogy ő a legnagyobb adóbefizető. Gondolom teljesen egyetértesz azzal, hogy majd ők megmondják mire is menjen a PÉNZÜK.

Békávé, máv, malév és társai mit sem idegesítenek se téged, se mást. Csak az az egyházi pénz, az böki a csőrötöket.
(Látom azért te bevetted a "pártokat" is, egy pluszpont jár.)

Szánalmas társaság!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:30:11

@Rwindx:
1. Nem vagyok szoci
2. Utálom a fideszt is
3.Túl kíváncsi vagy!
4. Mehetsz ráncfellvarrásra.

eml 2010.04.19. 15:31:05

@BéLóg:
Ebben elvben igazad van. Azért szerintem az egyház 80-90%-ban mindent visszakapott. Legalábbis amerre járok.

pittiman 2010.04.19. 15:31:47

a legkisebb közös többszöröst persze a sákramentum jelentésére értettem, azaz hogy emlékezés stb, mert más téren eltérnek az álláspontok, hogy mi is az az ostya/kenyér, van-e benne valami, vagy csak egy darab kenyér stb. Tudom, hogy a felekezetek közt ott van még a Szentháromság, keresztség stb. mint kapcsolódó pont.

soroslo 2010.04.19. 15:32:22

@pcr: "Pedig itt most az fog előfordulni, amit már sokan leírtak előttem, hogy egy ember az elmegyogyó helyett a miniszterelnöki székbe kerül."
Hú, ez nagyon ismerős! Eszembe jutott egy video egy táncoló, daloló túlmozgásos miniszterelnökről!
:)

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:32:28

@pcr: ami most volt 8 évig az jó volt???????
ha valaki királlynak ill császárnak rakta magát az maga volt GY Fletó!
látod ez az eszement gyülölet OV ellen és meg se tudod magyarázni észérvekkel , hogy miért???
számtalan példát hozok fel, amit elkövettek az elmúlt 8 évben 5 börtönt kéne velük megtölteni
Neked nem tűnt fel??? Te nem hallgattál híreket???
Ti szomszédjaitok nem szegényedtek el??? te nem drágálsz semmit??? JÓ volt?????
OV legalább megemelte a minimálbért , gátakat épitett Széchenyi terv ,,,s tb
mondjál már valamit a Megyeri-híd, meg a völyhÍd építésén kívűl valamit...
hol a lé???
itt élsz????

soroslo 2010.04.19. 15:34:07

@dezspet: "Sziasztok. Az eset abban a templomban történt, ahová én is sokat jártam gyerekkoromban, ismerőseim is tanúi voltak a képviselőjelölt úr megjelenésének."
Akkor Te nagyon fiatal vagy. ha jól emlékszem 2008 decemberében szentelték fel.

lkjpoi 2010.04.19. 15:35:33

@pcr: amit a pártod terjesztett sms-ben kampánycsend idején, meg a kommer akciónyugdíjasok...? Ezek a dolgok már nem jönnek be, 2/3 van és kuss, mehetsz te is dolgozni, vége az ingyen életnek.

BéLóg 2010.04.19. 15:35:50

@pittiman: Akkor vagy te református testvér, amikor éna római pápa.
ÉN többet tudok a vallási kérdésekről mint te, pedig az én tudásom szimplán MŰVELŐDÉS eredménye (olvasás, mások véleménye, tanulás, efféle).
Azt az Úrvacsorát amelyre köpködsz még a katholikoszok között sem kaphatja mindenki! Hát még egy olyan, akiről egyre nyilvánvalóbban kiderül, PROVOKÁCIÓ ürügyén sétált be a templomba, meggyalázni a szertartást!

Vaze, muzulmánokhoz kellett volna bemenni, kaphatott volna egy kisebb fatvát utána, lehet, mára már a torka is el lenne vágva MINT a holland politikusnak, Geert Wildersnek.

Rwindx 2010.04.19. 15:36:09

@pcr:
1. Nem állítottam, csak párhuzamot vontam.
2. Rendben, te dolgod. Semmi közöm hozzá.
3. Igen, ez így van.
4. Ott még nem tartunk, addig még sok kérdésem lesz :)

Nézd ez az egész abból indul, ha állítok valamit, akkor próbálok nem a levegőbe beszélni, főleg ha az állítás kirívó, utánajárható.
Orbánról biztosan sok rossz dolog mondható el alátámasztva is, felesleges az embernek saját magát is beáldoznia, csak azért hogy másról rosszat mondhasson.
Szerintem.

BéLóg 2010.04.19. 15:37:08

@BéLóg: PONTOSÍTÁS: Theo van Gogh-ot mészárolták le.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:37:52

Kopjatok már le rólam idióta fideszesek, most már nagy a pofátok, honnan bújtatok elő?

Amúgy kívánok nektek olyan elmúlt 8 évet, amiben nekem volt részem.
Curva xar volt.
Na majmok ennyi elég volt?

@lkjpoi:
Seggfej pofa be!

eml 2010.04.19. 15:38:24

@BéLóg:
Ne csúsztass, nem ezt írtam!

Adót fizetni mindenkinek kell. Az adóbevételeket az állam osztja el.

Vannak közfeladatok, melyekre az államnak költenie kell. Ilyen pl a járdaépítés, közösségi közlekedés fenntartása, stb

Vannak szabadságjogok (vallási és politikai hovatartozás, stb) aminek fenntartása nem az állam feladata. Kötelessége viszont az államnak ezen jogok gyakorlóinak a szabad joggyakorlás lehetőségét biztosítani.
Azaz: vallásszabadság, többpártrendszer, stb

Tudom nehéz elfogadni, de ez így lenne normális.

marosy 2010.04.19. 15:38:58

Aki nem tagja az egyháznak az ne böfögjön bele az egyház belügyeibe. Amúgy ha valaki nem gyónt, nem áldozhat. Nem divatból mennek áldozni az emberek. Mi sem szólunk bele a maszop kongresszusaiba vagy a Hit Gyülekezete belügyeibe.
És azért nem adóznak, mert törvényben mentesülnek. Ha nem tetszik el lehet húzni a búsba.
Azok meg csak kussoljanak akik az egyenlőségről beszélnek, a maszop sem engedte be a HírTV-t a nyilvánosra meghírdetett sajtótájékoztatóra.
Amúgy a templom területe magánterület, úgyhogy bekaphatjátok!

Rotfuchs 2010.04.19. 15:39:45

@pcr: egyébként technikailag a temetés nem szentség, nem kell kegyelmi állapot a felvételéhez. :)

Másrészt állandóan a középkorba visszamenni a keresztény egyházak bírálatához amellett, hogy anakronizmus, eléggé idétlen dolog; mivel akkoriban más volt a közerkölcs.

Egyébként a Szentlélek ellen való bűnt követett a pap, ha az áldozást valóban amiatt tagadta meg, mert az illető úr szocialista. Nem bocsánatos bűn, nem lehet meggyónni, egyenes út a pokolba.
Tehát a képviselőnek mint kereszténynek most erősen kellene imádkoznia a káplán lelki üdvéért, ha valóban kegyelmi állapotban, a tanítások szerint kívánt az oltár elé járulni.

A másik eset, hogy a káplán joggal vonta meg az áldozást, mert erős gyanúval élt, hogy a képviselő úr nem a megfelelő lelkülettel kívánta magához venni az Oltáriszentséget. Ez viszont KÖTELESSÉGE az áldoztatónak, ugyanis habár kisebb mértékű, de ugyanolyan bűn a Szentséget arra méltatlannak kiszolgáltatni.

Az a baj, hogy ez a poszt így csak az érzelmek és indulatok szítására jó, mert nem tudjuk, hogy pontosan miért is tagadták meg az áldozást. Nem nyilatkozott sem a káplán, sem a képviselő.

Így egyelőre csak annyi világos, hogy vagy félreértés, félreismerés történt; vagy a káplán, vagy a képviselő nem bír keresztényi lelkülettel: de annyi biztos, hogy a blog tollnoka semmiképpen sem. :)

eml 2010.04.19. 15:39:57

@marosy:
Ti meg tartsátok el magatokat, ennyi.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:42:10

@Rotfuchs:
és ezt pont te fogod megállapítani ki a keresztényi:))

Rwindx 2010.04.19. 15:42:27

@pcr: Ha megnézed a hozzászólásaimat, eddig is nagy pofám volt, tehát magam részéről nem érzek változást Tudom hogy nem vígasztal, de jobbára nekünk se volt egy wellnesshétvége az elmúlt 8 év, ne kívánd a folytatását. Én sem kívánom neked.

Egyébként nyugodtan ignorálj, ha zavaró amit írok.

BéLóg 2010.04.19. 15:42:34

@eml: Voltak azért ott termőföldek, erdők, talán még üzemek, gyárak, vagyis olyasmik, amelyek BEVÉTELT termeltek.
Valahogy ilyesmikről nem hallok, de lehet csak rossz a fülem.

Ne ragadjunk le az ingatlanoknál, amelyről szintén tudni, volt köztük jócskán lelakott, kirabolt (főleg amit szovjet testvéreink hagytak vissza), tönkrement épületek, vagy amelyek üzemeltetése (pl. kórház vagy iskola) a jó kis komcsi elvek alapján nem hogy hozna, de egyenesen visz.

BéLóg 2010.04.19. 15:44:01

@Rotfuchs: Egyre nyilvánvalóbb, MÁSODIK forduló előtti szocialista provokáció!

Kilóg a lóláb ugyanis, egyre jobban.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:44:41

@Rwindx:
Ha nem zavar inkább mást olvasnék, nem téged, de ajánlom figyelmedbe az origo múlt-kor című lapját, mert az érdekes.

katorna 2010.04.19. 15:45:48

@pittiman: Úgy látszik mégsem foglalkoztál eleget teológiai kérdésekkel, mert akkor nem írnál ilyen ostobaságokat! Áldozni gyónás után lehet és kész! "hátha megindul benne valami" ???Hát induljon meg benne áldozás előtt vmi oszt menjen gyónni, utána meg lehet áldozni! Feltéve, ha volt elsőáldozó! Ugye ez is kérdéses.
Karácsonykor meg húsvétkor az emberek az ünnepi misére mennek, egyre mindenki, aki máskor eloszlik a többi misén. Azért vannak olyan sokan , és hát előtte letudják a gyónást, akár egy másik alkalommal!
Bár tudom h a legjobb arról beszélni, h a hívők is ilyen meg olyan rossz emberek. Ez kétségtelen, utoljára Jézusnak sikerült a bűntelenség! De hát törekedni kell! És ez nem azt jelenti h ide nekem a szentostyát, hanem önvizsgálat, bűnbánat aztán a bűnbocsánat ajándéka!

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:46:10

eml! anno a költőink , iróink és sok tudományos terülten dolgozó szakember volt hivő..
akkor most mi van?? az egyház nagyrészt értéket közvetít és az egyházi iskolából kikerülő diákok közt sok az értelmiségi és a jó szakember..
kapjanak csak támogatást!!!!!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:48:40

Nekem a gyónás mindig olyan titkos dolgot jelentett.
Olyan misztikus, romantikus színezete volt.
Az ostyázásról meg az jut eszembe, hogy mennyi baktérumot lehet ott elkapni, meg vírust.

Rotfuchs 2010.04.19. 15:49:21

@eml: Ezzel teljesen egyetértek, annyi finomítással, hogy az adott adóbefizető ugyanakkor rendelkezhessen úgy, hogy a jóléti intézkedésekre szánt adóhányadot (iskola, kórház, egyetemek támogatása) adja oda az állam az adott szindikátusnak (pl.: egyházak), akik ebből a pénzből tudnak saját iskolákat, stb. működtetni. Ily módon egyes közösségek átvállalhatnának az államtól jóléti feladatokat, természetesen az adott területre érvényes jogszabályi korlátozások betartásával.

Az viszont alapvető, alkotmányos jog egy szekuláris államban, hogy az egyházakat a híveiknek kell eltartani, és nem minden adófizetőnek.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 15:49:42

@hinci:
Csak ne az én adómból, most is jött tőlük levél az adó 1%-áról.

eml 2010.04.19. 15:49:44

@BéLóg:
Ez a teljes szétválasztás mindkét oldalon fájdalmas, de szükségszerű.

Az orvos gyógyít.
A pap imádkozik.
A tanár tanít.

Hogy közülük kinek mi a vallása, milyen párt tagja, nem érdekel.

Rwindx 2010.04.19. 15:50:26

@pcr: Én téged is szívesen olvaslak, nem gondolom hogy minden témában érdekesebb lenne a múlt-kor mint amit te írsz :)

Egyébként pont egy kommentelő révén érintenem kellett és tényleg jó cikket találtam náluk, bár több adat is belekerülhetett volna.
www.mult-kor.hu/20091217_amikor_ujjaszuletett_az_mszmp

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:51:37

@pcr: Te drága ember! hidd el nem kell fizetned ha nem akarsz:)

eml 2010.04.19. 15:53:05

@Rotfuchs:
Nem jó, mert az elosztás akkor torzulhat.

hinci (törölt) 2010.04.19. 15:53:23

pcr! képzeld el én jó páááár éve Úrvacsorázom és még soha nem kaptam fertőzést se , meg se betegséget sem:)
aki ugyanis beteg az nem megy ki az Úr asztalához
bezony ilyen eccerű ez kérem

Rotfuchs 2010.04.19. 15:55:25

@pcr: Lehet, hogy az én saram, de szerintem ez a cikk tényleg csak hangulatkeltés.

Még egyszer: nem ismerjük a káplán állásfoglalását arról, hogy miért nem áldozhatott az említett úr.

Aki így megír egy cikket látatlanba abban, megint: ez személyes vélemény, abban nem a keresztényi, jobbító szándék munkál, csak az, hogy fröcsöghessen egy általa elítélt személyre. És AZ biztosan nem keresztényi. Ez szerintem minden épelméjű, racionális lény számára belátható.

dezspet 2010.04.19. 15:57:00

@soroslo: Szia! Jogos, megkérdeztem, az említett plébános nem az én templomomban dolgozik, viszont a képviselő jelölt úr módszeresen körbekampányolja a helyi templomokat és többször megjelent a mienkben is: a Pestújhelyi téren. Egyik rokonom itt el is magyarázta neki az idevonatkozó szabályokat; az ő elmondása szerint jelölt úr olyan otthonosan mozog egy templomban mint pingvin a Szaharában.

Rotfuchs 2010.04.19. 15:58:21

@eml: milyen eloszlás? Itt gondolatban a jelenlegi gyakorlatot követtem, tehát nem valamiféle tagsághoz kötött az adott szindikátus intézményeibe való felvétel. (különösen mivel ez, pl. az egészségügyben a területi elv miatt redundáns rendszer kiépítését tenné szükségessé, ami fenntarthatatlan.)

eml 2010.04.19. 15:58:28

"És kergessétek ki a templomokból a kufárokat" és a jelölteket is!

énis 2010.04.19. 15:59:51

véleményem szerint azért sem hiteles a fent nevezett személy, mert, ha komolyan hívő lenne, akkor mélységesen szégyellné azt, ami történt és nem rohanna a sajtóhoz és a pártjához, ami tájékoztatja az MTI-t a történtekről...
Összegezve: ez egy újabb egyházellenes kirohanás, ami nem meglepő az msz(m)ptől

soroslo 2010.04.19. 16:00:53

@dezspet: Értem. Valami ilyesmit sejtettem mögötte, csak gondoltam tisztázzuk, mielőtt darabokra szedik.

Rotfuchs 2010.04.19. 16:01:25

@pcr: Én még senkiről nem hallottam, aki így lett beteg, de elvileg lehet. Habár a purifikáció miatt a szűk keresztmetszet leginkább az áldoztató keze. Itt előnyben a görög liturgia követői. :)

BéLóg 2010.04.19. 16:02:24

@dezspet: Na akkor valahol ITT VAN vége a történetnek, legalábbis a számomra.

eml 2010.04.19. 16:02:39

@Rotfuchs:
EloszTás, nem eloszlás.

Az intézményekre jutó elosztott pénz relatív mennyisége, amire gondoltam. Egy ilyen megoldás miatt vannak hátrányos helyzetű, és elit iskolák ma a központilag finanszírozottak közt.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 16:03:55

Komolyan nem értem ezt a kaotikus papot. Hiszen Plátón után még ha Arthur királyhoz hasonlóan kitalált irodalmi alakként is, de a bibliában szereplő Jézus volt a második leghíresebb KOMCSI.

A második komcsit meg hadd tisztelje meg már meg egyik hitelvtársa a kaotikus pártházban.

Szerintem mise konyak is járt volna neki, nem csak pitiztetéssel odaadott jutalomfalat a szájba:-)

soroslo 2010.04.19. 16:04:05

@dezspet: Azért ott a hiba nem kevés, ha az MSzP már hívőket toboroz!
:)

hinci (törölt) 2010.04.19. 16:04:44

@dezspet: nagyon jó fej vagy:))
szétröhögtem magam , a pingvin a Szaharában:DDDDD

Rotfuchs 2010.04.19. 16:04:44

@énis: vagy inkább a káplánnal, vagy ha az nem megy a helyi elöljáróval (plébános, s/s) rendezné le négy szem közt. Persze az is lehet, hogy csak hirtelenebb természetű emberről van szó. Mindenesetre fenntartom, hogy itt maga a poszt, és a hírverés a leggázabb az ügy körül. Porhintés.

blah 2010.04.19. 16:04:59

Az egy dolog, hogy a politikus szemét ember fajta, de ennyit isten szolgájáról. Alszent pöcs, elmehetne politikusnak az is.

soroslo 2010.04.19. 16:06:37

@soroslo: helyesbítek, mielőtt félreértik: ...ha az MSzP már a hívők közül is toboroz!

KCL 2010.04.19. 16:09:00

Gondoltam írok ide, de előtte találkoztam pár kommenttel.

Kiemelnék 1 felhasználót valami @PCR
Az ő butasága és sutasága miatt inkább nem vennék részt ebben a "sötét" kommunikációban.
szép napot

egyébként meg már adtak ki közleményt..
azért nem kapott ostyát, mert nem áldozott..
csak kampányolni ment! pff szánalom..

Rotfuchs 2010.04.19. 16:10:16

@eml: Bocsánat. :)

De még így sem értem. Az egyházak annyi iskolát tartanak fenn, amennyire telik nekik. Így tiszta lenne: ennyi pénzt adóztak az adott közösség tagjai, ennyi intézményre van pénzük. És azt csak azon az adott területen használhatnák fel.

Az pedig természetes, hogy egy elit intézmény nagyobb támogatást kap, mint egy a leszakadó körzetek valamelyikében. Ezért van belső migráció, stb. Mivel a jelenlegi rendszer maga is hibrid, és állandó viták forrása, a nyílt lapokkal lejátszott meccs a finanszírozások körül elejét venné a mutogatásnak, és a vádaskodásoknak arról, hogy ki komcsi, ki ez ki az. Nem kevésbé üdvös módon kihúzná az egyházak kezét az állam zsebéből.

soroslo 2010.04.19. 16:11:14

@KCL: néhány hárombetűst és azok vitapartnereit egész egyszerűen lehet ignorálni.
írjál csak nyugodtan.

Gyáli úr 2010.04.19. 16:12:18

@pcr: " Nemcsak a katolikus ember az ember." Nem, csak aki úgy csinál az egész megváltás-Krisztus-satöbbi üggyel kapcsolatban, mintha meg sem történt volna, az biza elhazudik valamit, mégha azt hiszi, hogy nem is önként és dalolva teszi ezt. De hát én nem akarok ezen vitatkozni, csak megjegyeztem, hogy mennyire érdekes, ha másra kell ráhúzni a vizes lepedőt, akkor a szocik is rögtön tudják, mit szeretne tőlünk Jézus és mit szeretne a Jóisten. Meg hogy megbocsátás. Tönkre lett kúrva az ország, és szerintem Jézus nem igehirdetést akar a "piros"-ok honlapjain, hanem a Szellem tüzével keresztelni, ha már Bibliát idézgetünk. Ezzel pedig a tűzzel pedig ne a szocik próbáljanak meg kampányolni, mert hamar kilóg a lóláb.

AutosVilli 2010.04.19. 16:15:47

Most az Isten is fideszes. Nem tudtátátok?

Gyáli úr 2010.04.19. 16:16:39

@IGe: IGe, te miért nem pucolsz inkább krumplit, ha rádtörnek az impulzusok? Nem vagy olyan népszerű, hogy mindenhol a magad botorságait hirdesd.

énis 2010.04.19. 16:19:03

persze tudjuk, hogy a 40 év agymosás után van még bőven maradéka a hyponak, de csodálkozom, hogy nem tűnik fel nekik, hogy minden egyes ilyen jellegű kirohanásuk az ellenkezőjét váltja ki egyre szélesebb körben az emberekből...

xahib 2010.04.19. 16:20:53

Itt valaki azt írta, hogy Joseph Ratzinger SS egyenruhában flangált. Egy kicsit több infó erről:

1941-ben belépett a Hitlerjugendbe, mivel a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak kötelező volt 1939 decembere után,[3][4] így kelletlenül ő is eleget tett ennek, de a gyűléseken való részvételeket megtagadta.[5] 1943-ban besorozták katonának, és Magyarországra küldték, ahol tankcsapdákat kellett felállítania, majd dezertált. 1945-ben az ellenség fogságába esett. Amikor kiengedték, bátyjával együtt belépett a katolikus szemináriumba.

forrás: wikipédia

Ebből a megvilágításból egy kicsit másképp néz ki, ugye?

soroslo 2010.04.19. 16:26:36

@IGe: Azért a második komcsi kései leszármazottai elég egyértelműen hitet tettek amellett, hogy ez már nem ugyanaz.
Sőt úgy is mondhatnám, hogy az ideológiák ilyen alapszintű osszemosása erős csúsztatás - és akkor még finom voltam.
Gyáli úrral értek egyet - krumpli nélkül.

Devil 2010.04.19. 16:27:26

Vegulis tudja itten valaki hogy mi is tortent VALOJABAN?

soroslo 2010.04.19. 16:30:01

@Devil: @KCL hozzászólását ajánlom figyelmedbe.
(a vége a lényeg, az elején egy kicsit kiakadt, de az érthető)

eml 2010.04.19. 16:32:19

@Rotfuchs:

"De még így sem értem. Az egyházak annyi iskolát tartanak fenn, amennyire telik nekik. Így tiszta lenne: ennyi pénzt adóztak az adott közösség tagjai, ennyi intézményre van pénzük. És azt csak azon az adott területen használhatnák fel. "

Aközösség adója és gyermekei száma. Másképp az egy tanulóra befizetett adó. Ez az érték óhatatlanul más (alacsonyabb vagy magasabb, most mindegy) lesz, mint a többi iskola esetében, főleg ha akkor minden egyház tart fenn iskolát.

És akkor már kialakult a hátrányos iskola. Holott szerintem az oktatás egy olyan jog, amit az államnak garantánia kell minden polgára számára, egyenlő mértékben. Ezért kell minden tanulót egyformán finanszírozni.

Ha az egyházi vagy állami iskola (túl vagy alul)finanszírozása miatt létrejön egy kényszermigráció, akkor az áttételesen sérti a vallásszabadságot.

Ezért nekem az a véleményem, hogy az egyház ne tartson fenn olyan intézményeket, amelyek állami feladatokat látnak el. Máskülönben létrejön egy közös felület, ahol elkezd(het)nek egymás dolgaiba beleszólni.

Ismétlem: A teljes szétválasztás híve vagyok, és ez mindkét oldalon fájdalmas, de korrekt.

eml 2010.04.19. 16:34:46

@xahib:

Ne hazudj!

"Az 1923-as sörpuccsot követően a szervezetet feloszlatták és csak 1926-ban alakult meg újra. Baldur von Schirach vezetése alatt 1935-re a német fiúk közel 60%-a lett Hitlerjugend tag, 1936. július 1-jétől pedig állami intézménnyé vált és elvárták, hogy minden "árja" fiatal tagja legyen."

hu.wikipedia.org/wiki/Hitlerjugend

tlantos 2010.04.19. 16:36:33

"A kilencvenes évek elején Orbán Viktor azt kiabálta a parlamentben, hogy „térdre, csuhások!”. "
Hogy is volt ez?

eml 2010.04.19. 16:39:09

@tlantos:
OV 1994-ben meg kihallgatásra ment a Vatikánba és kezet csókolt a Pápának.

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/egyhazak/lista

soroslo 2010.04.19. 16:39:28

@eml:"... állami intézménnyé vált és elvárták, hogy minden "árja" fiatal tagja legyen."
'39 táján az egy elég nyomatékosan kifejezett elvárás lehetett.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.04.19. 16:44:33

ugye, azzal, hogy a képviselő úr botrányt csinált, rögtön be is bizonyította, hogy nem volt a szentség vételére alkalmas állapotban.

Devil 2010.04.19. 16:45:28

@soroslo: Hat ettol nem lettem okosabb:
"azért nem kapott ostyát, mert nem áldozott.."
Tehat nem is AKARt aldozni? Mert a postbol az tunik ki hogy de akart csak a kaplan nem hagyta.
Vagy nem volt elsoaldozo? Nem gyont elotte? Pedig szoltak neki hogy ezek kellenek?
Es hol az a kozlemeny amit kiadtak?

A szerelő 2010.04.19. 16:47:12

azon röhögök, hogy itt rugóztok azon, hogy ki a képmutatóbb, hazugabb: az egyház, a fidesz vagy az mszp :)
hát, elég szoros a mezőny, nem látni, hogy ki az aranyérmes :)

soroslo 2010.04.19. 16:47:16

@eml: A 90-es évek elején OV valami hasonlóképpen gondolkodhatott, mint Te itt két hozzászólással feljebb. Ezt követően gondolom belátta, hogy ezt nem tudja megcsinálni: túl mélyek a gyökerek hazánkban ezen a területen. Egy ilyen jellegű váltás olyan léptékű népszerűség vesztéshez vezetett volna, amit nem mert felvállalni.
Hát ilyenek ezek a politikusok.
Képzeld, húsz éve még meggyőződéses ateisták manapság templomba járnak, áldoznak, stb.
márha hagyják őket. :)

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.04.19. 16:47:42

Aktv BM-esként megmaradtam szüleim hiténél... na bumm! Senki nem kérte számon rajtam... igaz se KISZ-es, SE IfjuGáridtás, se MSZMP-s nem voltam, de ha ezen múlt volna, akkor belépek... de nem kellett.

Anni úgy hiányoztam a szombati őrsi gyűlésről, hogy a parókián néztük pap elvtárssal a "Zorro"-t, tekintve hogy a többiek orosz-magyar scsí-leves-találkozón voltak...

Tehát őrsi tag voltam, elmeszociális okok miatt ideológiailag kommunista voltam, amúgy meg templombajáró (mint számos tsz-elnök, az urban legend szerint mindenféle machinációkkal)...

Úgyhogy szerintem NEM a pap elvtárs dolga eldönteni, hogy ki a jó keresztény vagy ki nem... mellesleg ezzel a katolikus egyház nem először játssza a reformátusok kezére a hívőket, akik ugye BŰNBÖCSÁNATÉRT mennek oda (mi oka lenne rá, ha nem lenne ELEVE bűnös???), de nem kap, és inkább elfogadja, hogy jó, nem oldjon fel, majd a végítéletkor Jézus kimondja a frankót... de én nem fogadnék rá, hogy a pap elvtárs döntését fogadja el... gondoljunk csak Magdalénára vagy valami ex- adószedőre... pl. Márkra...

Amúgy ha elmegy a szomszéd város egyik kis templomába simán gyón, áldozik... olyan bűnök után is pl., amelyeket én el sem mondok, mert azok meghaladják a földi felkentek hatáskörét...

soroslo 2010.04.19. 16:52:02

@Devil: Mert nem gyónt, azért nem áldozhatott. Ez a szabály. Nagyobb közösségekben, ahol több atya is teljesít szolgálatot, ez akár el is csúszhatott volna. De itt, ebben a templomban csak ez az egyetlen atya van és persze tudta, hogy a képviselőjelölt úr nem gyónt előtte. Lehet, azzal is tisztában van, hogy nem is volt első áldozó, ami szintén szigorú feltétele az áldozásnak. Lehet, ezt közölte vele alig egy hónapja telefonon.
@Dezspe bennfentesen beszámol az előzményekről is.

Rotfuchs 2010.04.19. 16:52:39

@eml: namármost létező jelenség, hogy vannak jobb körzetek, ahol jobb az iskoláztatás, és olyan elit iskolák, ahol jobb ellátást kap a gyermek, mint máshol. Ez része a szükséges rossznak.

Az ember nem indul egyenlő pályán, egyenlő esélyekkel. Van aki gazdag családba születik, van aki szegényebbe. Az iskolarendszer ezt tipikusan ösztöndíjakkal korrigálja.

HA pedig van olyan közösség, ami be tud szedni elégséges összeget, hogy az államinál jobb iskolákat, kórházakat tartsanak fent, akkor pedig igenis meg kell adni a jogot arra, hogy működtessék.

Ha nem felelnek meg ezek az intézmények az elvárásoknak, akkor be lehet zárni, de rendkívül káros az átlagnál jobb oktatást/ellátást biztosító közösségektől elvenni ezt a lehetőséget, csak azért mert azzal sérül az egyenlő pályák egyenlő esélyek elve; aminek épp az a célja, ha jól működik, hogy javítson a társadalom teljesítőképességén, nem pedig, hogy mindenkinek egyforma, de gyengébb minőségű szolgáltatás jusson.

Van ilyen ideológia is, de nem a nyugati demokráciák között.

Azt pedig, szerintem, helytelen elvárni, hogy a nem tag fizesse a tagok által működtett intézeteket; de ennél nagyságrendekkel rosszabb és helytelenebb állami kézbe venni a közösségek intézményeit, ha a közösségek azokat jól tudják működtetni, vagy arra kényszeríteni a közösségek tagjait, hogy fizessék a központi ellátórendszer + a a saját ellátórendszer költségeit.

Mindkét esetben sokkal sérül az önrendelkezés, vagy a jó kormányzás elve.

Terror Dzsoni 2010.04.19. 16:53:49

Az ilyen csuhást el kellene tíltani a a hivatás gyakorlástól egy életre, oszt mehetne dolgozni, ahogy más tisztességes ember is teszi!

Hallottam már hobbi-hívőről, ő az fajta aki a templokban jó keresztény, hazérve részegen veri a családját. Ez meg hobbi-pap, Isten helyett majd jól megmondja ki mehet be és ki nem!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 16:54:04

@soroslo:

A cocialista öntudatnak egyébként is erősebbnek kellene lennie, mint hogy egy ilyen pogány és barbár szokást gyakoroljon mint a képletes és szimbolikus emberevés, azaz kannibalizmus.

Biztosan illuminált állapotban volt a hitelvtárs a mesesbortól. És rossz sorba állt. Őt csak egy nokia dobozért küldték és eltátotta a száját a csodálkozástól, amikor valami ostyaszerű dolgopt nyújtogattak feléje.

Egyébkét Sorosolo Fiam, vagy lányom tudhatnád, hogy a

NEVETÉS A LEGFŐBB SZENTSÉG

Rotfuchs 2010.04.19. 16:59:28

@eml: Amellett van egy ellátási minimum. Tehát ha egy közösség nem képes bizonyos színvonalat biztosítani, akkor képtelen eleget tenni a törvényi előírásoknak, amik szükségesek ahhoz, hogy az adott területen intézményt működtethessen.

Ha viszont adott egy jobb módú csoport, akik maguknak fent kívánnak tartani egy jobb minőségű ellátórendszert, miért ne tehessék meg? Itt megint csak nincs arról szó, hogy az ő iskoláikba ne lehessen más csoportba tartozó gyermekeket járatni, akiknek joguk van megőrizni a saját világnézetüket (elmentünk az iskolák irányába :) ). Itt is az állam feladata biztosítani, hogy betartsák a törvényi előírásokat, és ne térítsenek meg nem engedett módon.

Ennek ellenére az a közösség, amelyik képes jobb minőségű ellátórendszert működtetni, ezzel képes magáról egyfajta tanúsítványt kiállítani, és ha valóban jó közösségszervezők, akkor a társadalom többi része számára példaként is elöl járhatnak.

Mint anno egyes helyeken a misszionáriusok.

2010.04.19. 17:00:44

@Bélóg: Itt a k;roddzo allatka. Mindenekelott. Tekintetes Hetyei Lászlo ur (tudom, ne urazzak feleslegesen) tipikusan az alltalad emlegetett istentagado magasrangu parttag. Tudod mit? El is hiszem. De hogy hogy kepzelem? Nagyon egyszeruen. tetelezzuk fel, csak telezzuk fel, hogy alibi kereszteny. Emiatt mondjuk meg is van keresztelkedve, es birja a szertartas minden kovetelmenyet. elmondjam, hogy hogy kepzelem? Ugy, hogy hogy maga a vallas, az, ami nem lehet kirekeszto. Foleg ott, ahol maga a kereszteny egyhaz mar a hittanoran (igen, tudom, mint regebben a kisz-kisdobos-uttoro stb. taborban) szajkozza hogy az mszp-sek gonosz emberek, akik a pokolba kerulnek (elo emlekem, rokon gyermektol). Leszarom a politikai vonalat. Egy papnak a politikaban NINCS SEMMI KERESNIVALOJA papi mivoltaban. SEMMI. Neki egyetlen kuldetese van ezen a vilagon, a felekezetenek a lelki udveert KELL tennie.tehat hogyan kepzelem? Igy. A pap es az agya predikal, es utat mutat. semlegesen, politika mentesen. Epp, mint ahogy a mentostol is szarul esne, ha azt mondana (akar parttagnak, akar egy gyermeknek) hogy apaid 40 even at leszartak, es keresztbe tettek nekem, es a kornyezetemnek, ezert nem allitom el a verzesedet. NEki ez a dolga. A papnak pedig az.

@hinci: Valoban. A kommunistak sarba tiportak az egyhazakat, mert a vallas, es az istenhit arra a rendszerre nezve karos volt, es elitelendo. Es sajnalom azokat a hivo embereket, akik meg apaink eleteben meg lettek hurcolva a vallasuk miatt. Szerencsere ma mar vallaszszabadsag van. Vagy tevednek? MINDENKINEK joga van HITE szerint elni, es ebben elvileg senki sem akadalyozhatja meg. Az erkolcsi neveles, mar ne haragudj, de nem az iskola dolga. Apaink, es anyaink felelossege. A ne lopj nem csak bibliai tetel. Ezt a szuloknek kell belenevelni a gyermekbe.Es ne haragudj, de nem azert tart itt ez az orszag, mert az iskolaban nem tanitottak meg hogyan kell viselkedni. Azert, tartunk itt, mert mindenki csak magaval torodik, es a sajat pecsenyejet sutogeti. Valoban ebben a kommunista diktaturanak nagy szerepe volt. Igy mukodott. Apam mondta. Itt addig nem lesz demokracia, amig MINDENKI meg nem hal akinek BARMI koze volt ahoz a rendszerhez. A kokemeny kadertol kezde egeszen az utolso ujsagos fiuig. MINDENKI csak maganak el. Vallastol fuggetlenul.

@Rwindx: En farok. Elhiszem, hogy a kommunista az elveirol ismerkszik meg. KErlek sorold fel a jelenlegi, vagy az elozo partlamenti mszp-sek elveit, amikben a kommunizmus megtalalhato? Illetve azt, hogy ezekkel te hol ertesz, es hol nem ertesz egyet. Azt mondd, amit tudsz, es amivel tisztaban vagy.
A posztkommunista embertol sem tagadhatod meg az aldozas jogat, amennyiben hithu katolikus ( es kerlek ne probald meg bemagyarazni nekem, hogy attol, hogy msz(m)p-s nem lehet vallasos.)
Jah, magamrol annyit. Nem vagyok parttag, nem vagyok katolikus, de istenben hiszek, es ismerem, tisztelem a tobbek kozt a kereszteny vallast is.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 17:06:05

@soroslo:

De még mennyire. :-)
Éljen az Internacionalista Kaotizmus Egyház Megbonthatatlan egysége.Világ Pedofil papjai, inkább egymással közösüljetek!!!!
Punktum

vilagnezet.blog.hu/2007/04/22/kisertet_jarja_be_europat_oke_de_ketto_i

Devil 2010.04.19. 17:08:20

@soroslo: En a FORRAST kerdeztem, HOL AZ A KOZLEMENY amit kiadtak. Nem azt kertem hogy ismeteld meg amit masoktol hallottal, anelkul hogy tudnad igaz-e amit mondanak.

Dzsepet mint kiderult mas templomba jar, o is tenykent kezeli a nem-elsoaldozos verziot de ezt szeretnem eredeti forrasbol ellenorizni mielott elhiszem.

Roviden: ne a forumra hovatkozz hanem ird le hol az a KOZLEMENY amit kiadtak errol.

lkjpoi 2010.04.19. 17:09:09

A trükkös telefonhívásokról volt már szó?
Ahhoz mit szól Isten?!
Netán megint azt óhajtják, hogy egy ilyen apróságon akadjunk fönn, amikor lopnak, csalnak, hülyének néznek?!

Rotfuchs 2010.04.19. 17:09:35

@Terror Dzsoni: ???

Tudtommal nem állnak angyalok lángpallossal egyik templom bejáratánál sem. A hívek szemében a pap az aki adott esetben dönt arról, hogy ki milyen szertartásokon, milyen módon vehet részt.

Itt nem ezzel van a baj, hanem azzal, ha visszaél a hatalmával, és rosszra fordítja.

Vannak vallások, ahol bizonyos liturgikus vagy közösségi feladatok ellátásával kijelölt híveket bíznak meg. A legtöbb keresztény vallás ilyen.

Ha az áldozni kívánó szocialista képviselő valóban tagja a Rkat. Egyháznak, akkor ezzel is tisztában van, és épp ezért helytelen, hogy szellemi elöljárója hibáját nem az egyház, hanem külső média felé jelezte.

Ha pedig nem tagja az egyháznak, akkor természetesen nem is vehet részt annak legszentebb misztériumában.

A káplán bűne, ha valóban őt terheli rendkívül súlyos; de a hívő mindenképpen egyházi szempontból hibásan cselekedett, ha nem is vétett olyan nagyot.

Ez nem étterem, hogy a polgári ügy lenne, ha valakit nem szolgálnak ki emiatt vagy amiatt. Ez szigorúan az egyház belügye. Semmi olyasfajta vétség nem történt, amit a társadalom egyéb szegmenseinek kellene megítélni.

(Szemben más egyházi botrányokkal...)

lkjpoi 2010.04.19. 17:10:48

@Devil: kit érdekel, amikor milliárdokat lopnak el, választási csalások sorozatát követik el (így is meglehetősen leégtek szerencsére, és remélhetőleg még jobban le is fognak)... kit érdekel a lúzer képviselőjelöltjük, aki lealázta magát a templomban.

lkjpoi 2010.04.19. 17:12:17

"Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn."

"A kiugróan jó gazdasági teljesítményt értékeli Brüsszel, Magyarország nem kap semmit. "

Erről mikor beszélünk?!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 17:13:35

A Csipcsiripp hírügynökség szerint a hitelvtárs csak egy nokia dobozért küldték.

Ami vissza jár a pártnak az RKAT egyháztól az állami támogatásra való pályázataik megfelelő és pozitív elbirálásáért.

Aztán eltátotta a száját a csodálkozástól, amikor valami ostyaszerű dolgot nyújtogattak feléje csak a várt dobozka helyett.

Az ügyet valóban nehéz kimagyarázni.

Devil 2010.04.19. 17:15:50

@lkjpoi: Engem az igazsag erdekel, epp ebben a kerdesben. Ha teged nem erdekel es megelegszel a szobeszeddel, a te bajod.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.04.19. 17:18:11

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!!!"

Hetyei László vajon jó ember???

Aki azt állítja hogy joga van fölötte ítélkezni, az ne feledje, hogy van valami emlékeztető: "az vesse rá az ELSŐ követ, aki maga is bűntelen!"

Én nem vagyok bűntelen...

eml 2010.04.19. 17:18:25

@Rotfuchs:
Értem az érveidet, és jól érvelsz.
De Magyarországon az egyébként államilag is fenntartott egyházi iskola nem mindig a magas erkölcsi nevelésről szól. Több konkrét példát is tudnék hozni, csak egyet hozok.

Gyermeket pár évvel ezelőtt át akartuk iratni egy ilyen egyházi 12 évfolyamos iskolába. Elmentünk felvételizni, ahol a 12 éves gyerek azt mondta mikor kijött a szóbeliről, hogy a felvételiztető megkérdezte a mi (szülők) pártállásunkat/szimpátiánkat.
Akkoriban az iskola azt akarta, hogy vasárnap délelőtt minden gyerek és szülő menjen az iskolába a nagy előadóterembe misére.
Akkoriban is választás volt, így volt alkalmam az iskola folyosóján a Fidesz választási plakátjait megtekeinteni (csak a Fidesz plakátjait!).
Ismerősünk elment erre a közös vasárnapi misére az iskolába, ahol meghallagatta a gyerkekkel együtt, hogy a Fideszre kell szavazni.

Még aznap eldöntöttük, hogy a gyerek nem fog oda járni.

Később ennek az iskolának az igazgatóhelyetteséről keringtek SS egyenruhás fotók az interneten.

Túl sok ilyen élménybeszámolót hallottam már ahhoz, hogy higgyek az egyházi iskolák tisztességében. (Biztos vannak tisztességesek is.)

Lehet radikális az álláspontom, de fennti példa mutatja, miért.

lkjpoi 2010.04.19. 17:19:47

@Devil: sajnos ennél súlyosabb kérdésekben vezettek félre minket 8 éven keresztül, ami a konkrét napi megélhetésünket érinti. Ez az ügy nem befolyásolja senki megélhetését a maszop képviselőkön kívül, nekik viszont kívánom, hogy éljenek kenyéren és vizen a következő 8 évben. Szóval kár terelni a figyelmet az ilyen apróságokkal.

Devil 2010.04.19. 17:20:29

Kicsit utana lehet olvasni:
Egy XV. kerületi templom plébánosa szerint azért nem kapott ostyát a káplántól a helyi MSZP-s képviselőjelölt, Hetyei László, mert nem gyónt a mise előtt.

Hetyei az [origo]-nak azt mondta, hogy másfél hónapja jár rendszeresen a 2008 decemberében felszentelt templomba, és az eddigi öt-hat alkalom során nem volt gond az áldozásával. Azt állította, hogy a káplán nem mondott neki semmit arról, hogy miért nem kapott ostyát.

A kánonjog szerint akkor lehet megtagadni az áldozást, ha valaki súlyos bűnben van, és azt nem gyónta meg. "Elvileg lehet áldozni akkor is, ha nem gyónunk előtte, de elég összetett az erre vonatkozó szabályrendszer, gyakorlatilag minden az adott szituációtól függ" - mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyik névtelenséget kérő hittantanára. Egy névtelenséget kérő egyházi személy szerint sem szükségszerű feltétele az áldozásnak a gyónás, de szerinte is az adott esettől függ a helyzet megítélése.

Rwindx 2010.04.19. 17:21:30

@olvasgato:

Nos az elveket illetően ezt ajánlanám olvasgatásra azonosítatlan szerzőtől:
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."

Válogass nyugodtan és mondd ha szerinted valami nem passzol. Szerintem ritka korrekt definíció.
Egyikkel sem értek egyet, és üldözendőnek tartom.

Aztán mivel nem vagyok pap, aminek az egyik akadálya az hogy még megkeresztelve sem vagyok (mintha említettem volna), nem áll módomban sem engedélyezni sem megtagadni senkitől semmi vallással kapcsolatos tevékenységet. A szánalmas és nevetséges az amit írtam kb ezekkel a szavakkal: a posztkommunista párt egyik prominense valamilyen okból nem kap lehetőséget áldozásra, majd a fasz-szopói emiatt gyalázzák az egyházat és lepedofilozzák a papokat. Tudd be rutintalanságomnak a témában hogy én máshogy képzeltem el a mély vallásosságot, a tiszteletet, és az Istenben való hitet.
Mi ebben a nem érthető? És mi az ami miatt visszatarthatnám a nevetést?

A másik dolog az hogy valaki azóta feljebb említette hogy kiadtak egy közleményt miszerint az ember nem volt alkalmas az áldozásra. A következmény az hogy ha mindezzel ő is tisztában van, akkor egyértelmű hogy kampánytevékenységről van szó és az ő "mély vallásosságáról".

Mivel látom a "farok" mélyen megérintett, ha problémád van vele akkor számold össze hány idiótázást rejtettél el az első szösszenetedben.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.04.19. 17:21:31

Ezekkel a Nokia-dobozos faszságokkal meg magatokat égetitek...

Egyszer volt, hol nem volt... azt hiszed, hogy most már mindig így lesz???

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 17:23:49

@Devil:

Pajzán Péter Kaotikus Egyetem??? Ez nagyhon jó forrás:-)

hinci (törölt) 2010.04.19. 17:29:25

eml 2010.04.19. 17:18:25

ehhez azt tudom mondani, hogy igen lehet , hogy megkérdezik a hovatartozást : több okból, mert aki egyházi iskolába íratja a gyermekét annak , azzal együtt vállalnia kell , hogy vasárnaponként templomlátogatás kötelező, bizonyos viseletet nem engedélyeznek az iskolában ... stb
Az egyházi iskola igenis kiemelt oktatást nyújt, ez nem kérdéses...
ha a tornaterem falán Fidesz plakátot láttál én megértem , mert ő volt az egyetlen kormány , aki iskolájukat támogatta kellőképpen, és nem elvettek tőlük ,megkútitva költségvetésüket , mint tette azt a dícsőséges elmúlt 8 év bandája
ez van halleluja

soroslo 2010.04.19. 17:30:21

@Devil: Bocs, a közleményt én sem láttam. KCL sajnos úgy besértődött egy másik hárombetűs hozzászóló kommentjein, hogy nem adta meg a forrást. emellett én is a környéken lakom és hallottam én is szemtanút beszámolni az esetről.
Nem kötekedés, de ha látod az állásfoglalást, akkor az eset mennyiben lesz számodra hitelesebb mint pl. dezspe beszámolója?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 17:31:20

@Koczeka, a pampák királya:

Nana: Horn Gyuszi alapozta meg a Párt és a Kaotikus Egyház megbonthatatlan egységét. Vatikáni szerződés.

Ennél jobb és előnyösebb szerződést a XX században csak az olasz és a német fasizmussal kötött a SoKKház:-)

Forrás:

Könyvajánlat: Paul L. Williams: A leleplezett Vatikán

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=1291

www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=4094

Akiknek ezen egyik Fuzió részletei is hiányoznak, az itt van képekben:

www.nobeliefs.com/nazis.htm

legeslegujabbkor 2010.04.19. 17:31:47

Azért most leesett egy nagy kő a szívemről. Megnyugodtam, mert ezek szerint Orbán Viktor őszintén meggyónt, láthatóan megbánta bűneit, ezért ő megérdemelte Isten testét

hinci (törölt) 2010.04.19. 17:35:52

kjpoi 2010.04.19. 17:19:47
mindennel egyetértek:)

Devil 2010.04.19. 17:55:28

@soroslo: Nos masodkezbol az informacio mindig torzul lasd IGe lentebbi felreolvsasa, es te is Dzsepe-nek irod azt akit DzsepeT-nek hivnak.
Igy az ember elobb megbizhato forrast keres, es a forumozok nagy tobbsege khm. nem feltetlenul az.
@IGe: Vicces vagy es kreativ is :) Origobol copypasteztam, es kicsit felreolvastad...

hinci (törölt) 2010.04.19. 18:06:54

Azért az a szerencse , hogy nem mi döntjük el , hogy a JÓIsten kit is tart az Ővének.
és az is biztos , hogy nekünk keresztényeknek mindenkor közvetíteni kell a a szeretetet . azonban hülyének nem kell lennünk és mindent eltűrnűnk, és nem csak akkor keresni Őt ha segitségre szólítjuk, hanem örömünkben is mindenkor köszönni , áldani érte.
van felADAT BŐVEN

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 19:38:08

@hinci:
Én annyira drága vagyok,hogy semmi pénzért nem vagyok eladó, ja és nem vagyok ember, érted, nem vagyok hímnemű.

Az Istennek van egy lánya is, amiről az egyház 2000 éve igyekszik elfelejtkezni.
Nincs itt esélyegyenlőség.

@Gyáli úr:
Volt már itt tűzzel vassal terjesztés, sokan azért fordultak el az egyháztól, ezt nem szabad elfelejteni.
Mégegyszer leírom, hogy érthető legyen, ha valaki templomba akar járni vasárnap tőlem menjen, de ha én vásárolni akarok, mert akkor érek rá a KÁDÉENPI ne pofázzon bele a dolgomba, mert nem vagyok katolikus, tartsák tiszteletben az én döntésemet, mert itt komoly bajok lesznek, ha olyan egyházba terelős- csendőröset játszanak, mint Mindszenthy bíborosék a Horthy-korszakban.

Balaint 2010.04.19. 19:41:45

Na nehogy már egy szoci oktasson ki egy plébánost katolicizmusból vazze!

Azt meg nem lehet elégszer elmondani, hogy a bűnbocsánathoz elengedhetetlen a bűnbánat! Olyat meg még se maszopostól, se szadeszestől nem láttunk!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 19:42:17

@Gyáli úr:
Ezt a szocizást hagyja már a fenébe, aki nem katolikus, az máris szoci?
Elég hülye leképezés.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.19. 19:50:49

A katolikus egyház nagyon nagy szerepet játszott abban, hogy többszáz éven át próbált életképesen fenntartani egy feudalista, családon belüli erőszakkal, elnyomással megspékelt családmodellt, ahol a nőnek a kussolás jutott.

eml 2010.04.19. 19:52:28

@hinci:
Egyháznak, pártnak, iskolában munkahelyen semmi keresnivalója!!!!

indapass90210 2010.04.19. 20:02:30

@hinci: "Az egyházi iskola igenis kiemelt oktatást nyújt, ez nem kérdéses..."

Hehe, másról sem lehet olvasni manapság, mint a szexuális téren nyúltott oktatásról!

hinci (törölt) 2010.04.19. 21:05:14

pcr! nem is gondoltam megvételere , de ember nekem a nő is ugyanúgy:)

no én részemről a fáklyás menet , kinek a pap kinek a papné, jót beszélgettünk, igaz a világot nem váltottuk meg, de tetszettek a kommentek, és ha nem is egyezünk mégiscsak jó volt itt lenni:)
mindenkinek szép estét , és sok jót csáó

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.04.19. 23:01:49

@IGe: Mindig bízzunk abban, hogy az utána következő az előd hibáit nem kövei el...

...és lőn: általában vanik pofára esése halandónak.

De hogy ájtatoskodásom megerősítsem: Hiszem amit hiszek, és mindenki hiszi amit hisz... majd Ő az utolsó napon eldönti, hogy Te vagy én mennyire vagyunk bűnösök abban amit cselekedtünk, és mennyire vagyunk ártatlanok abban, amit balgán elhittünk... és dönt arról (ez van írva, nem vicc) hogy jaj-e annak, aki minket félreinformált - ha egyáltalán ezt tette!!

Úgyhogy: csigalom és nyugavér... aki meggyőződése szerint nem vétkezett, az nyugodtan lehet... aki meg úgy érzi hogy vétkezett, az meg imádkozzon és reménykedjen hogy imája meghallgatásra talál... én is ezt teszem!(Mikor eszembe jut, mert valahol azért csak rongy ember vagyok én is:-(((

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.04.19. 23:06:19

Ja... dédmamitől tagadta meg utoljára az áldozati szentséget a helyi pap, mert 'vadházasságban' élt... értsd: férje halála után egy ideig nem ment férjhez az új emberhez, nem bízva abban... arra az időre a megyeszékhelyre járt gyónni és áldozni...

Persze ott is elmondta, mi a pálya... de ott Érsek Atya überelte a kispapot, mint ahogy később őt is a község... ti: egyik ezével elvesz, a másikkal ad:-)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.20. 11:28:42

@Koczeka, a pampák királya:

A kereszténység sajnos egy nagyon csúnya elmebetegség, akkor is ha ez megdöbbentő és sokkoló. Alap helyzetben a RÖGESZME kategória, ami átmehet skizofréniába és még súlyosabb esetekbe. Ezt nem lenézően és megvetően írom, hanem megértően és egyik legfontosabb feladatomnak tekintem ezen beteg embertársaimnak segítséget gyújtani a gyógyulásban.

Az agy és a gondolkozás bizonyos részeit tönkreteszei. Közel 10 az előzményekkel együtt legalább 20 éve kutatom a témát. Nagyon egyszerű és közérthető formában meg is határoztam mi is az Általános Isten. Ennek létezése valóban tudományos tény.

istenteszt.blog.hu/2007/10/20/1_millio_forintos_kihivas_ateistaknak_1

Tehát mivel igen sok időt töltöttem vele, egy ilyen rövidke kommentben nem is tudom átadni a tudásomat neked.

De talán annyi elgondolkoztathatana, ha az esetleges hitbetegséged hagyná:

Jézus mit csinált álítólag?
-Megváltott egyeseket a bűntől.
-Kik is bűnösök kollektívan még is?
- A kersztények, mert ezt óbágatják a teplomokba is.

ERGO: Jézus elbaltázta, elkúrta a megváltást.

Avagy ez is csak egy átbasszintás:_)

soroslo 2010.04.21. 15:00:44

@Devil: "...Dzsepe-nek irod azt akit DzsepeT-nek hivnak."
dezspe-nek írtam, ami igaz, hogy helytelelen, mert Dezspet-nek hívják.
Nálam lemaradt egy T, te viszont következetesen cseréled a zs-t és e-t, immár másodszor.
Csak a korrektség kedvéért, meg hogy mitől torzulnak az információk.
Attól biztos legkevésbé, hogy a forrásmegjelölést félreüti a dógozó.

-JzK- 2012.01.31. 09:30:04

Lássuk mit mondott egy autentikus személy a szocializmusról, annak különféle irányzatairól, XI. Piusz pápa. Ő írja a „Quadragesimo anno” (1931) kezdetű enciklikában:

„XIII. Leó kora óta nem csupán a gazdaság képe változott meg; ugyanilyen mély változáson ment át a szocializmus is, ami ellen elődünknek elsősorban kellett küzdenie. Hiszen a szocializmus akkor még lényegében egységesnek volt mondható, harcosan védelmezett tételei egy meghatározott, zárt rendszert alkottak; azóta viszont két, többnyire egymásnak is ellentmondó, következésképp egymást hevesen támadó táborra szakadt, a keresztény hittel ellentétes alapzattól azonban, ami jellemző vonása a szocializmusnak, egyik irányzat sem távolodott el.

A szélsőséges irányzat: a kommunizmus

A szocializmus egyik irányzata szinte ugyanolyan változáson ment keresztül, mint amit a kapitalista gazdaságról föntebb elmondtunk, - és kommunizmussá fajult. A kommunizmus két elvet hirdet és érvényesít, mégpedig nem is a pincék titkos rejtekén, hanem nyíltan és nyilvánosan, akár a legerőszakosabb eszközök igénybevételével is: a kíméletlen osztályharcot és a magántulajdon teljes eltörlését. Céljai eléréséért semmitől sem retten vissza, semmit sem szégyell; a hatalomra jutott kommunizmus pedig meg is mutatja hihetetlen, vadállati kegyetlenségét. Tanúsítják ezt azok a hullahegyek és romhalmazok, amelyekkel a kommunizmus borította el Kelet-Európa és Ázsia tágas tereit. Azt pedig, hogy mennyire ellensége az Anyaszentegyháznak és magának Istennek, jól, fájdalom, túlságosan jól bizonyítják a tények, amint ezt mindenki pontosan tudja. Ezért, bár az egyház lelkiismeretes és hűséges gyermekeit fölöslegesnek tartjuk figyelmeztetni a kommunizmus istentelen és igazságtalan természetére, mégis csak mélységes fájdalommal nézhetjük azok könnyelműségét, akik, úgy látszik, semmibe veszik a fenyegető veszélyt, valamiféle tehetetlen tunyasággal tűrik ezeknek a nézeteknek elburjánzását a világban, amelyek gyilkos erőszakkal ölnék halomra az emberiséget. De még keményebb ítélet vár azokra, akik ostoba közönyükben nem számolják fel, nem változtatják meg a világnak azt az állapotát, mely az emberek szívében a fölháborodást kiváltja, - mert ők ezzel a társadalom felforgatóinak és lerombolóinak útját egyengetik.

Az enyhébb irányzat, az ún. „szocializmus”
Általános jellemzés: az osztályharc és a magántulajdonellenesség mérséklése

Sokkal enyhébb a másik irányzat, mely megtartotta a „szocializmus” elnevezést, és amely nem csupán az erőszakot veti el, hanem az osztályharcot és a magántulajdon eltörlését is valamiféle ésszerűséggel igyekszik enyhíteni és szabályozni, bár egészében nem utasítja el. A szocializmus visszarettent tehát önnön alapelveitől és azoknak a kommunizmus által levont és megvalósított következtetéseitől; szinte azt mondaná az ember, hogy ez az irányzat hajlik a keresztény hagyományban mindig szentként tisztelt igazságokra, és valamilyen értelemben közeledik feléjük. Valóban tagadhatatlan, hogy a szocialisták nézetei így-úgy közelítenek a társadalmat megreformálni kívánó keresztények jogos követeléseihez.

Hiszen az osztályharc, amennyiben lemond az ellenségeskedésről és a kölcsönös gyűlölködésről, lassanként egyfajta tisztességes vitává alakul át, melynek alapja az igazságra való törekvés. Bár ez még nem a mindenki által vágyott boldog társadalmi béke, de kiindulópont lehet és annak is kell lennie, ahonnan el lehet jutni a felek együttműködéséhez. A magántulajdon ellen hirdetett háború is mindinkább lecsendesedik, és annyira visszaszorul, hogy egyszer majd végre nem magát a termelőeszközök magántulajdonát támadja, hanem a társadalom feletti uralomnak azt a fajtáját, amely teljesen jogellenesen szerzi, bitorolja és használja fel hatalmát. Hiszen ez az uralom valójában nem a tulajdonosokat illeti meg, hanem a közhatalmat. Ha ez megtörténik, el lehet jutni odáig, hogy lassanként a szocializmus enyhébb irányzatának ezek a kívánalmai nem állanak majd távol azoknak a vágyaitól és követeléseitől, akik keresztény elvek alapján kívánják megújítani a társadalmat. Bizonyos típusú javaknak az állam részére való fenntartását ugyanis méltán lehet megkövetelni, mivel ezek birtoklása olyan nagy hatalmat jelent, hogy a közösség érdekének veszélyeztetése nélkül magánembernek át nem engedhető.

Az efféle jogos követelésekben és kívánságokban nincs semmi, ami idegen volna a keresztény igazságtól, s ezek ráadásul sokkal kevésbé vezethetők le a szocializmusból, mint a kereszténységből. Ennélfogva akik csak ilyen célokat követnek, azoknak nincs okuk rá, hogy a szocializmus nyájához tartozzanak.

A szocializmus enyhébb irányzata
és a keresztény társadalmi tanítás közötti kompromisszum képtelensége

Azonban ne gondolja senki, hogy azok a szocialista irányzatok vagy pártok, amelyek nem kommunisták, már mind egytől-egyig ennyire kijózanodtak volna akár gyakorlati, akár elméleti téren. Hiiszen nem vetik el az osztályharcot vagy a magántulajdonellenességet, hanem legfeljebb csak enyhítik valamilyen ésszerűbb módon. Nos, ha ezek a hamis elvek mostmár ennyire megenyhülnek és árnyaltabbá válnak, akkor, merül fel a kérdés, vagyis inkább teszik fel egyesek, jogosulatlanul, vajon nem lehetne-e esetleg a keresztény igazság elveit is valamilyen ésszerűi módon enyhíteni, netán árnyaltabbá tenni, olyképpen, hogy elinduljunk a szocializmus felé és valahol félúton összetalálkozzunk vele? Vannak, akik abban az ábrándban ringatják magukat, hogy ezzel majd magunkhoz vonzhatjuk a szocialistákat. Hiú remény! Akik a szocialisták között akarnak apostoli munkát végezni, azoknak világosan és egyértelműen kell a teljes és csorbítatlan keresztény igazságot vallaniok, semmiféle meggondolásból sem osztozhatnak a szocialisták tévedéseiben. Ha az Evangélium igaz hirdetői kívánnak lenni, ennek mindenekelőtt azzal tehetnek eleget, hogy bebizonyítják a szocialistáknak: követeléseik, amennyiben jogosultak, sokkal inkább védelmezhetők a keresztény hit elvei alapján, sokkal hatékonyabban megvalósíthatók a keresztény szeretet erejével.

És mi van akkor, ha a szocializmus az osztályharc és a magántulajdon kérdésében valóban annyira megenyhül, hogy e tárgyban már semmi kivetnivalót nem lehet benne találni? Vajon akkor már legott megtagadta a keresztény vallással ellentétes lényegét? Olyan kérdés ez, amivel kapcsolatban sokan haboznak. Sok katolikus, teljes mértékben átlátva, hogy a keresztény alapelveket sem eltörölni, sem azokból lealkudni nem lehetséges, kérdőleg veti szemét a Szentszék felé, s látnivalóan sürgetve követeli döntésünket: kijózanodott-e már tévtanaiból a szocializmus annyira, hogy akár egyetlen keresztény alapelv feláldozása nélkül bebocsájtást nyerhet és úgyszólván megkeresztelhető? Nos, hogy ezeket az érdeklődőket atyai gondoskodással kielégítsük, így szólunk hozzájuk: A szocializmus, akár mint elméletet, akár mint történelmi tényt, akár mint gyakorlatot tekintjük, ameddig valóságos szocializmus marad, nem egyeztethető össze a katolikus egyház hittételeivel, még akkor sem, ha az említett kérdésekben belátta a valóságot és az igazságot. Éspedig azért nem, mert magát a társadalmat a keresztény igazsággal a lehető legellentétesebb módon képzeli él.

A kompromisszun lehetetlenségének megalapozása:
a szocializmus alapvető ellentéte a keresztény társadalmi tanítással

A keresztény filozófia szerint Isten az embert mint társas lényt azért helyezte a földre, hogy társadalomban és az Istentől rendelt tekintély alatt élve [V. ö.: Róm 13,1] minden képességét kifejlessze és kibontakoztassa Isten dicséretére és dicsőségére, és hogy mesterségéből, hivatásából adódó kötelességét híven teljesítve megteremtse a maga számára evilági és egyszersmind örökkévaló boldogságát. A szocializmus szemében ellenben az embernek és a társadalomnak ez a magasztos rendeltetése tökéletesen ismeretlen és érdektelen. Úgy vélekedik, hogy az emberek közössége egyedül gyakorlati hasznossága végett létesült.

Abból tehát, hogy a javak nagyobb hatásfokkal állíthatók elő alkalmas munkamegosztásban, mint elszigetelt egyéni erőfeszítésekkel, a szocialisták azt a következtetést vonják le, hogy a tevékenység hatékonyságának - melynek csakis az anyagi oldalát veszik tekintetbe - szükségszerűen kell a közösségiségből származnia. Úgy gondolják, ez a szükségszerűség az embereket arra kötelezi, hogy a termelésre való tekintettel teljes lényüket rendeljék és vessék alá a közösségnek. Sőt a földi élet kényelmét szolgáló javak lehető legbőségesebb birtoklását olyan nagyra értékelik, hogy vélekedésük szerint az ember magasabbrendű értékeit, köztük még a szabadságot is, másodrangúnak kell kezelni, egyenesen fel kell áldozni a javak minél hatékonyabb termelésének követelményei kedvéért. Az a nézetük, hogy az emberi méltóságnak a „társadalmasított” termelési folyamat oltárán való feláldozásáért minden további nélkül kárpótolja az embert a társadalmilag előállított és az egyén felé áramló javak bősége, az, hogy ezeket azután szabadon, tetszése szerint használhatja fel szükségletei kielégítésére, élete megszépítésére. A társadalom tehát, amilyennek a szocialisták elképzelik, egyrészt nem létezhet és fogalmilag sem gondolható el kényszerítő mozzanatok nélkül, másrészt ellenben - és nem kevésbé - a szabadság illúziójában ringatja magát, pontosan azért, mert száműzi a valóságos társadalmi tekintélyt, amely természetesen nem alapozódhat ilyen ideiglenes, materiális javakon, hanem egyedül Istentől, a világmindenség teremtőjétől és végcéljától, felülről származhat. [Diuturnum illud, 1881. június 29]

A katolicizmus és a szocializmus: egymásnak ellentmondó rendszerek

Noha a szocializmus, mint minden tévedés, felvesz tanai közé néhány részigazságot is (ezt a pápák soha nem tagadták), olyan, szervesen hozzátartozó társadalomelméleten alapul, amely a valódi kereszténységtől idegen. A „vallásos szocializmus”, a „keresztény szocializmus” önellentmondásos fogalmak: senki sem lehet egyszerre igazi katolikus és egyúttal fogalmának megfelelő szocialista.

A szocializmus kulturális-erkölcsi programja idegen a kereszténységtől

Mindaz, amit ünnepélyesen, tanító tekintélyünk alapján újólag kijelentettünk, hasonlóképpen vonatkozik a szocializmusnak egy újfajta, mindeddig kevéssé ismeretes jelenségére is, amely manapság már több szocialista áramlatban elterjedt: ez elsősorban egy szellemi-erkölcsi nevelési törekvés, ami abban áll, hogy a gyermekeket a gyermekszeretet örve alatt már egészen kicsi korukban magukhoz vonják és igyekeznek megnyerni. Ez a törekvés azután kiterjed az emberek minden csoportjára azzal a céllal, hogy kialakítsák a szocialista embertípust, amelyik majd a szocializmus elveinek megfelelően alakítja át az emberi életet.

Miután Divini illius magistri kezdetű körlevelünkben részletesen tárgyaltuk a keresztény nevelés alapelveinek és céljainak kérdését [Divini illius Magistri, 1929. december 31.], világosan belátható, mennyire ellentétes ezekkel a szocialisták erkölcsi és szellemi nevelésének lényege és célja, úgy hogy ez nem szorul további elemzésre. A mindebből eredő veszélyek nagyságát azonban láthatóan nem veszik észre, vagy alábecsülik azok, akik nem tartják érdemesnek, hogy a dolog súlyának megfelelő komolysággal és megfontoltsággal tegyenek ez ellen. Főpásztori kötelességünk, hogy e roppant súlyos veszélyre figyelmeztessünk. Emlékezzetek mindnyájan: az erkölcsi és szellemi életet is átható szocializmus szülője a liberalizmus volt, szülötte pedig a bolsevizmus lesz.

A szocialisták táborába átállt katolikusok

Így hát megérthetitek, Tisztelendő Testvérek, mennyire fáj a szívünk, amikor azt kell lássuk, hogy sok gyermekünk - különösen egyes országokban -, akikről nem hihetjük el, hogy feladták volna igaz hitüket és jó szándékukat, az egyház soraiból a szocialisták táborába állt át, úgy hogy egyesek nyíltan dicsekszenek szocialista voltukkal, szocialista nézeteket vallanak, mások meg szellemi tunyaságból, vagy szinte akaratlanul sodródva csatlakoznak szervezetekhez, melyek elvben vagy a gyakorlatban is szocialisták.

Mi meg atyai szívünk aggodalmában kínlódva forgatjuk elménkben a kérdést, próbáljuk kinyomozni, hogyan történhetett meg ez, hogy ennyire messze tévedtek ők tőlünk. És mintha hallanánk is sokuk válaszát, a sérelmeket: az egyház és akik az egyházhoz tartozónak vallják magukat, a gazdagok pártján van, nem törődik a munkásokkal, gondjaikat semmibe veszi - hát ezért, a maguk védelmére kellett nekik a szocialisták soraiba lépniök, velük szövetkezniök.

Nagyon szomorú, Tisztelendő Testvérek, hogy voltak és ma is vannak, akik katolikusnak vallják magukat, mégis sokszor megfeledkeznek az igazságosságnak és a szeretetnek arról a magasrendű törvényéről, amely nem csupán arra kötelez bennünket, hogy mindenkinek megadjuk a járandóságát, hanem arra is, hogy szűkölködő testvéreinken úgy segítsünk, mintha Krisztussal tennénk [V. ö.: Jak 2,]. És még szomorúbb, hogy vannak, akik nem szégyellik nyereségvágyból kizsákmányolni a munkásokat. Bőven akadnak azután, akik magában a vallásban keresnek ürügyet, a vallással próbálják leplezni jogtalan cselekedeteiket, azzal utasítják el a munkások jogos követeléseit. Soha nem fogunk lemondani arról, hogy ezeket keményen elítéljük. Mert ezek az okai, hogy olyan látszat keletkezhetett, hogy elhangozhatott a vád, még ha alaptalanul is, mintha az egyház a gazdagok pártját fogná, a természetes javaiktól megfosztottak nélkülözését és nyomorát pedig teljes részvétlenséggel nézné. Hogy ez a látszat és ez a vád mennyire megalapozatlan és igazságtalan, világosan igazolja az egyház története, és leghitelesebb tanúja éppen az a körlevél, melynek évfordulóját ünnepeljük.

Hazavárjuk őket

Távol áll tőlünk, hogy az igazságtalanság miatti keserűségünkben, atyai fájdalmunktól lesújtva elűzzük vagy elvessük magunktól ezeket a fiainkat, akiket szánalmasan félrevezettek, s akik oly messze tévedtek az igazságtól és az üdvösségtől. Nem tehetjük, hogy egész szeretetünk minden aggodalmával vissza ne hívjuk őket: térjetek meg az Anyaszentegyház kebelére! Bárcsak volna fülük hívó szavunk meghallására! Bárcsak visszatérnének az elhagyott atyai házba, és megmaradnának ott, mert ott az ő helyük, azoknak a sorában, akik a Leó pápa által meghirdetett, Általunk most ünnepélyesen megerősített intelmekhez ragaszkodva igyekeznek megújítani a társadalmat az egyház szellemében, a társadalmi igazságosság és a szeretet erejével! Legyenek tudatában, hogy még a földi boldogságot sem találhatják meg sehol másutt olyan bőségben, mint Nála, aki, noha gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdagodjunk [2Kor 8,9], aki nélkülözött és dolgozott ifjú korától kezdve, aki magához hívja mind a munkában megfáradtakat és a terhet hordozókat, hogy szívének szeretetével meggyógyítsa őket [Mt 11,28], aki nem személyválogató, hanem attól követel többet, akinek több adatott [V. ö.: Lk 12,48], és „megfizet mindenkinek tettei szerint” [Mt 16,27].”
süti beállítások módosítása