A Fidesz politikusai régóta beszélnek kisebb parlamentről, kisebb közigazgatásról és kisebb önkormányzatokról. Népszerű téma ez, főleg az elmúlt évtized sárdobálásai után, egymásra hordták a szart a politikusok, nem kell csodálkozni ha mindenki befogja az orrát a közelükben. Most ott állnak a szopópálya előtt és várják, hogy az 2/3-ad kijelölje a dőlésszöget.
Valódi reform vagy látványkormányzás?
Az első forduló előtt is lehetett hallani, hogy a Fidesz elsőként kívánja benyújtani a kisebb önkormányzatokról szóló javaslatot. Egyszerű fűnyíróelv alapján, feleznék a nagyvárosok képviselőinek a számát. Jelenleg körülbelül 4-5 ezer emberre jut egy egyéni körzetben megválasztott képviselő, ezek után ez 8-10 ezer lesz. Azt érdemes tudni hogy egy megyei jogú városban bizottsági pótlékokkal együtt nettó 70 ezer forint tiszteletdíj üti a képviselő markát. A post szerzőjének számításai szerint a felezés így maxium 2 milliárd forintos megtakarítást jelent. Az önkormányzati képviselők jelenleg a legközvetlenebb kapcsolatot biztosítják a választópolgárok többségének a polgármesterhez, a közgyűléshez vagy éppen a bizottságokhoz. Aki becsülettel végzi a munkáját, fogadóórát tart, tájékoztatja a választókat, aktívan kommunikál, annak a tiszteletdíja körülbelül a költségeit fedezik. Ha megduplázódik a körzet, dupla annyi lesz a munka is, nyilván több tiszteletdíj nem fog ehhez járni, ez viszont csak a korrupciót fogja növelni. A hatalom, ami a képviselőséggel jár szépen csillog, de valamiből élni is kell. Véleményem szerint az most borítékolható, hogy a fűnyíróelvvel végrehajtott képviselőszám-csökkentés eredménye kettős lesz: nagyobb korrupció, rosszabb minőségű képviselet. A jobboldali média persze nagyítót fog helyezni az ,,eredmény’’ elé, így könnyen elképzelhető hogy a választók ezzel kipipálják az egyik fontos ,,ígéretet’’.
Megyei önkormányzatok?
Az MSZP 2002-ben nekiállt a megyei rendszer elvi felszámolásának a régiósítással. Mivel ellenzéki támogatást a közigazgatás valódi átalakításához semelyik reformjavaslat nem kapott, így maradt az intézményrendszer régiós átszabása. Az összes állami feladatot ellátó intézményt régiósították, de ez inkább egy gazdasági racionalizáláshoz hasonló folyamat volt, melynek eredményeként valamennyivel sikerült összébb húzni a közigazgatást és csökkenteni a költségeket. Mindeközben a megyei önkormányzatok tovább működtek, egyfajta kádertemetőként, hiszen nincs olyan feladata ma egy megyei közgyűlésnek, amit a települési önkormányzatok ne tudnának megoldani. Intézményfenntartók lettek - mivel településfejlesztési feladatokat nem látnak el és koordinációs szerepüket a kistérségi társulások elhappolták – maradt a kórház, néhány iskola és szociális intézmények fenntartása. Könnyen belátható hogy ehhez nincs szükség megyénként 30-60 képviselőre, akik többségével a választó négy évente egyszer találkozik, a szavazólapon. Ugyanez a helyzet a megyei önkormányzatok mögött fenntartott hivatalokkal. Állítom, hogy itt lényegesen többet lehetne megtakarítani, igaz nagyobb az érdekkonfliktus is, hiszen a megyei önkormányzatokban ülő képviselők 60-70%-a Fideszes.
Kis önkormányzatok
A Gyurcsány-kormány első intézkedéseinek egyike volt a képviselői tiszteletdíjak csökkentése, de nagyobb mértékben képtelen volt változtatni az önkormányzati rendszeren, hiszen az ellenzék soha, semmit nem támogatott. Így jutottunk el az igazi problémához, a 3200 önkormányzat szükségességéhez. Ennek felszámolásáról minden párt beszél, ám soha nem született konszenzus a hogyannal kapcsolatban. Nehéz akkor komolyan venni a Fideszt, amely majdnem mindenhol fentartaná a postát és még a mobilposta ellen is tiltakozik vagy amikor hónapok óta arról beszél, hogy iskolát akar minden településen, hogy az első négy osztályt mindenki otthon járhassa ki. A magyar falvak többsége néhány száz lelkes település, ahol a polgármester és néhány képviselő látja el – nem ritkán társadalmi munkában – a feladatokat. A települések többsége azonban minimális létszámmal ugyan, de hivatalt tart fenn, tiszteletdíjat fizet a polgármesternek és a képviselőknek. A falvak közötti koordinációt segítené a kistérségi társulás, ám mivel sok tartalommal nem sikerült ezt feltölteni eddig, jövőjük a levegőben lóg. Az együttműködés hiányát jól jellemzi az EU-s támogatások megszerzéséért vívott verseny, ahol egymást ellenségnek tekintették a települések és nem partneri viszonyban keresték a térség közös jövőjét. A valódi reformot a falusi önkormányzatok megszüntetése, összevonása, átalakítása jelentené, azonban ez megint csak a jobboldal erős érdeksérelme árán lehet véghezvinni, elég csak ha áttekintjük a nyugat-dunántúli kistelepüléseken született választási eredményeket.
