Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Jupi új kerékpárút épült

2010.03.07. 11:03 | balközép | 6 komment

Címkék: bicikli bicikli út

Örülhet a Hajtás -Pajtás mert új kerékpárút létesült kicsiny hazánkban. A kerékpárút hálózat közel egy kilométerrel bővült, Kaposszekcső és Dombóvár között
A környezetvédelmi miniszter felavatta, majd kerékpárral végighajtott azon a közel egy kilométeren, amely hozzájárul a környezetkímélő közlekedés biztosításához Kaposszekcső és Dombóvár között.


A most átadott mintegy egy kilométer hosszú út igazából öt, mert ez az utolsó szakasza annak kerékpárútnak, amely Dombóvárt valójában összeköti Kaposszekcsővel.  A miniszter víziói szerint a kerékpárutak hossza a következő három évben megduplázódhat, s talán meg is háromszorozódhat. A tervek alapján kiépül egy országos törzshálózat, és rövidesen úgy lehet közlekedni az országban mint, ahogy a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó körül, és a Dunakanyarban, mindkét oldalon. Bár az ő véleménye szerint is ennél nagyobb jelentősége van a kerékpározásnak a helyi közlekedésben.


De ne kalandozunk el Kaposszekcsőről. Az út középénél egy kerékpáros fedett pihenő is létesült, ahol a kerékpárokat tárolni is lehet, egy rögzített kerékpártárolóban.  Az út cirka összköltsége mintegy 55 millió forint. De a fejlesztés nem áll meg, a kaposszekcsői önkormányzat további tervvel rukkolt a nagyérdemű elé. A zöld környezet bővítéséhez a kerékpárút mentén sövénytelepítéssel és fák ültetésével kívánnak majd hozzá járulni. Egy kis „másfélmillió lépés Magyarországon” feelinget is adnak majd a pihenőnek, hisz tűzrakó hely kialakítása is szerepel a tervekben. 

Az út nővelete térség turisztikai jelentőségéti is, a most átadott szakasszal együtt tíz kilométer hosszan, Kaposszekcsőtől Gunarasfürdőig vezet kiépített kerékpárút.
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr111815328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apc 2010.03.07. 12:31:53

Aki autózott már sötétedés után a keskeny úton, ahol rémalakokként tűnnek fel a kivilágítatlan kerékpárosok,azok talán jobban tudják értékelni az új utat. Az, hogy az 55 millió sok, vagy kevés,az legyen az ellenőrző szervek dolga.Elém fényes nappal keveredett egy kerékpáros,a szembejövő autó tükre bánta, (és az Én autómon is azóta utángyártott visszapillantó van)

J_H_Mallory (törölt) 2010.03.09. 01:40:50

Ha az, amikor a 2006-os kampányban a politikusok pár km-es autópályaszakaszokat adtak át, és veregették a saját vállukat nevetsléges és szánalmas volt, akkor ez mi? Van erre egyáltalán helyes kifejezés? Talán ha valaki föltalálna egy smiley-t, ami hegyeset köp a padlóra...

Vaandor 2010.03.15. 00:36:12

De hogy jön ide a HP? Már Dombóvárra is szállítanak?

Perillustris 2010.03.16. 00:26:23

@Vaandor: a posztírói tudatlansággal jött.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.04.16. 17:46:32

Szerintem fákat ne telepítsenek mellé, mert ahogy az tapasztalható a Balaton körül, vagy bármelyik bicikli útnál, a fák gyökerei ahogy nőnek, úgy teszik tönkre az utat. És kár érte, mert lassan a balcsi körül is járhatatlanná válik, kivéve ha full teleszkópos géppel mész el túrázni.

Martian (törölt) 2010.04.17. 19:14:59

@Tepó: A legtöbb kerékpárút használhatatlan alibi-projekt, Budapesten legalábbis sokszor veszélyesebb "gettó", mint az úttesten közlekedni.
süti beállítások módosítása