Legújabb portréinterjúnkban ifj. Boross Mátyás hegedűművészt, a JudRom nevű cigány és zsidó zenei hagyományokat vegyítő és felvállaló zenekar alapítóját mutatjuk be, akit 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki. A jó kedélyű és sokoldalú -hivatalnok és művész egyszerre- „Matyi” azon kevés emberek közé tartozik, akik még Magyarországon is pozitívak és vidámak tudnak maradni. Más szempontból is kivételes adottságokkal rendelkezik: felmenői között mind cigány, mind zsidó származásúak voltak. Amellett, hogy ereje és lehetőségei szerint ápolja ősei hagyományait, magyarnak tartja magát és büszke hazájára. Ő itt van otthon és szeretné, ha a többség, népe is így tekintene rá. Azonban nemcsak ilyen komoly dolgokról van véleménye, zenél, főz, beszél és persze sokat viccelődik. Azonban érzi kettős kötődése hátrányait, a kirekesztést és megkülönböztetést is. A majdnem minden országot megjárt művésszel a cigány és zsidó sors közös pontjairól és a két nép közötti összefogás fontosságáról, valamint egy igaz és jó emberről: Zsákai Ferencről beszélgetett Szilágyi Iván Péter.

 -Az első roma-zsidó rendezvényt én bonyolítottam le 2006-ban a Zsidó Nyári Fesztivál keretében a Dohány utcai Zsinagógában 3000 ember előtt. A Roma Virtuózok Kamarazenekarával léptünk fel. Fontos volt számomra az ügy, a koncert célja, hogy együtt emlékezünk meg a XX. század mindkét népet egyaránt érintő borzalmáról, a Soáról. A cigarettaszünet végeztével igyekeztem a beszélgetést, koncertek közbeni lazítást szokás szerint kicsit elnyújtó kollégáimat összeszedni a zsinagóga előtt. Ekkor odajött hozzám egy egyébként kedves hölgy és azt mondta, hogy neki nagyon tetszik ez a koncert, de mit keresnek cigányok a zsinagógában!? „Azt amit a gázkamrában kerestek”-válaszoltam neki. Tudom, hogy kicsit különös a hasonlat, de a közös szenvedések összekötnek bennünket, zsidókat és cigányokat és éppen ezért együtt kell megtervezni, alakítani jövőnket is. A cigányságot édesapámtól kaptam, a zsidóságot nagymamámtól, aki annak idején, hogy életét mentse, kikeresztelkedett. Grósz, azaz Nagy Jolánnak hívták. Nem tagadta meg a vallását, gyökereit, csak időt akart nyerni.

 Nagyon sok túlélő elmondta, hogy zsidók és cigányok a koncentrációs táborokban hogy segítették egymást. Azonban nemcsak a borzalmak során volt együtt és egymással ez a két nép. A világ egyik legnagyobb hegedűművésze, Jehudi Mehunin mondta, hogy abban a faluban, ahonnan jött, zsidó és cigányzenészek együtt muzsikáltak, mentek lakodalmakra. A Soá (amelyet a romák Prájmosznak hívnak) után a kiirtott zsidóság zenéjéből rendkívül sok hagyományt a cigányzenészek vittek tovább. Sok a hasonló motívum. Jó példa erre az Akácos út, amelyet a hamarosan megjelenő lemezünkön a cigány és a zsidó hangszerelésben is bemutattunk. A dal oly, mint az ég és föld, de mégis ugyanaz, a dallam ugyanaz, csak más a megszólaltatási módban, stílusban.

- Mikor szembesült először származásával?

-4 éves koromban, amikor valaki azt vágta a fejemhez, hogy a „Fene egye meg a fajtádat!” Nem tudtam, hogy a cigányságra vagy a zsidóságra gondolnak e. Édesanyám azonban megnyugtatott és azt mondta, hogy ne törődjek velük, mert csak irigyek rám. Életem során tényleg sokan irigyeltek, azokért a tulajdonságokért, amelyeket származásomnak, őseimnek köszönhetek. Sokan mondták, hogy „Neked könnyű, mert hegedűvel születtél!” (édesapám id. Boros Mátyás az ország egyik leghíresebb és elismertebb prímása volt), másoknak a kitartásom nem tetszett. Én büszke vagyok mindenre, amelyet génjeimen keresztül őseimtől kaptam. Emellett nagyon fontos nekem a szolidaritás, mindig kiálltam azok mellett, akiket bántottak. Engem is nagyon sokszor közösítettek ki. Annak ellenére, hogy nem látszik rajtam a rassz jegyek tömkelege, de sosem titkoltam mivoltomat.

 Az első roma-zsidó nagy rendezvény

 -Mit szóltak ehhez az emberek?

-Van aki azt mondta, hogy „Akkor te zsidó vagy!”, mire azt válaszoltam, hogy „Nem”. „Akkor biztos cigány!” Erre is ráztam a fejemet, mert én elsősorban embernek tekintem magamat. Kevert származásom arra ösztönöz, hogy a két emberfajta közötti barátságot, kapcsolatot erősítsem. Én találtam ki és bonyolítottam le az első közös roma-zsidó nagy rendezvényt. Nagy segítséget kaptam hozzá Dr. Göncz Kinga miniszter asszonytól. Ez volt a fent említett JudRom fesztivál. A zsidóság vezetői, Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter is igen sokat segítettek. Ez egy csoda volt, több mint 3 ezren voltunk a zsinagógában, zsidók és cigányok, keresztények együtt, egymás mellett. Nem volt elkülönülés. Ki kell emelni, hogy a Közlöny Kiadó jelentős összeggel támogatta a rendezvényt, amelyen az ismert előadók mellett fiatal művészeknek is bemutatkozási lehetőséget adtam. A Fészek Művészklubban zsidó és roma képzőművészek találkoztak és nagyon jól elbeszélgettek. Odakészítettem néhány üveg bort, leültettem őket és sok közös pontot találtak művészetükben, például a színgazdaság és témaválasztás terén. Gasztronómia rendezvényt is szervezetünk a Wesselényi utcában, Deák Andival (MAZSIKE) együtt találtuk ki és összekötöttük egy kis koncerttel. A nagyon hangulatosra és meghitt este során a cigány konyha egyes jellegzetes ételeibe vezettem be zsidó barátaimat.

-Milyen ételeket kóstoltak meg és mi jellemző a cigány konyhára?

-Lecsós nokedlit, erdélyi cigány káposztát és babsalátát. A cigány konyha legfontosabb fűszere a fokhagyma. Tekintettel voltam a kóserságra és a zsidó emberek ízlésére, azért például baromfi virslit használtam. Ennek babonás és gyakorlati oka is van: a hagyományok szerint a fokhagyma szaga távolt tartja az ördögöt, cigányul a Bengát. Ezen kívül tartósít és elveszi az állottabb ételek szagát. A cigányság közel ezer éves vándorlása során nagy szükség volt erre, a tartósításra, mivel a pusztában nem volt hűtő. A cigányok táborozásaik során főként lecsós, szaftos, csípős egytál ételeket ettek, amelyeket el tudtak készíteni a természetben. Ilyen például a babos tészta. Van egy roma mondás, de ezt a zsidóknál is megtalálhatjuk: „A roma ember csak akkor eszik (húst), csirkét, ha vagy a csirke, vagy a roma beteg.” Ettől függetlenül a romák ételeink nagyon fűszeresek, csípősek és nagyon finomak. Mindig is nagyon érdekelt a főzés, a Rádió C műsorvezetőjeként külön főzős műsort vezettem „Süssünk-főzzünk” címmel.  

„A patológia óta undorodom a szárnyasoktól.” 

-A zsidó konyhával és a kósersággal hogy áll?

-Én nagyon rossz zsidó vagyok, mert „Aminek szárnya van, ugrik vagy repül, azt nem eszem meg.” A pulykára rászoktam, de abból sem fogyasztok sokat. A fent említett állatokkal kapcsolatos undoromat csak tovább fokozta, hogy amikor orvostanhallgató voltam, a proszektúrán láttam sok olyan dolgot, amelyek miatt még jobban elment az étvágyam a különböző fajta húsok nagy részétől.

-Hogy jött létre a Judrom Zenekar?

-A fent említett zsidó - cigány fesztivál során ismerkedtem meg Zsákai Ferivel, ezzel a nagy, aranyos mackós emberrel, akivel kiváló zongorista volt. Elkezdtünk muzsikálni és rögtön meg találtuk a közös hangot. „Nagyon messze”, Budafokon volt a házuk, kimentünk a többiekkel (Balogh József klarinét, Botos Tibor gitár, „Weisz” Fehér Ernő bőgő, Kuti Sándor cimbalom) és leültünk beszélgetni. Csakhamar előkerültek a hangszerek és próba nélkül úgy játszottunk, mintha hosszú évek óta együtt játszottunk volna. Éreztük, hogy folytatni kell és ekkor hoztuk létre a JudRom Zenekart.

-A nemrég elhunyt Zsákai Ferenc Önhöz hasonló vegyes gyökerekkel rendelkezett.

-Igen és ma már ott nyugszik nagymamája mellett a zsidó temetőben. Így akarta. Az hogy ezt megengedték, nagy megnyugvás lenne neki, mert mindig is kereste identitását, nyugtalanította, hogy végül is minek számít? Ezen én is sokszor eltöprengek.

-Sokan járnak hasonló cipőben, a művészvilágban?

-Nem akarok neveket mondani és őszintén szólva, biztosan nem is tudnék... Annyira titkolja mindenki a gyökereit. Ezt a témát egyfajta tabuként kezelik és a többség, nem beszél róla. Soros György mondta egyszer, hogyha valaki sikeres akar, lenni, titkolja el a származását. Sajnos igaza volt, van.

-Ez inkább a zsidó vagy a roma származású művészekre igaz?

-Mindkettőre, a mai magyar művészvilágban nem szívesen vállalják fel gyökereiket. Ez talán inkább a roma művészekre igaz, ők jobban eltitkolják gyökereiket. Vagy legalábbis megpróbálják, de úgyis kiderül. 

„Magyarországon a származásunk felvállalása hátrányt jelent.” 

-A mai Magyarországon meglátása szerint előnyt vagy hátrányt jelent az identitás felvállalása?

- Egyértelműen hátrányt és ezt a személyes életem során is számtalanszor tapasztaltam. Jó példa erre, hogy Magyarországon minden sikeres roma művész neve elé oda teszik, hogy cigány származású. Külföldön az fel sem merülhet, ott Pege Aladárt vagy Szakcsi-Lakatos Bélát a személyükről ismerik és véletlenül sem úgy mutatják be őket, hogy cigány származásúak. A jazz zenészek nagy része egyébként roma. Ennek nem tudom a pontos okát, de valahogy a jazz története során így alakult.

-Miben látja a rasszizmus, ellenzi harc tényleg hatásos eszközét?

-Több kampányt is folytattak a rasszizmus, a megkülönböztetés ellen. A cigányokat például azzal próbálták megszerettetni az emberekkel, hogy az óriásplakáton a hegedűvonóba pénz volt tűzve: „A cigányzene hungarikum. A cigányozás ne legyen az.” Az elektronikus médiában pedig többször lejátszották egy klipet, amely egy cigány és egy magyar gyerek versenyfutását, mutatta – a romagyerek messzebbről indult a rajtvonaltól. Ezek a hirdetések óriási pénzeket emésztettek fel és szerintem teljesen rossz, hatástalan irányból próbálták megközelíteni a témát. Nem ezeket kellett volna kiplakátozni, hanem inkább bemutatni azon roma művészeket, sportolókat akiket minden magyar ember szeret és becsül. Gáspár Lacit, Caramel-t, Oláh Ibolyát, Kótai Mihályt. Ennek lett volna értelme és ez tényleg hatott volna az emberekre.

 A 100 tagú cigányzenekartól a Rádió C-ig

-A zenélés mellett sok minden mással is foglalkozik.

-Debrecenben születtem, édesapám is hegedűművész volt. Hetedik osztályos koromban felvettek a rendkívüli tehetségek osztályába, ahol este hatig volt tanítás. Apukámnak kiváló érzéke volt a zenéléshez, de a szerény anyagiak miatt csak a szórakoztatóiparban tudott elhelyezkedni. Ott lehetett keresni és nagy volt a család. Zenei tanulmányaim egy részét Debrecenben végeztem a Zeneművészeti Főiskolán, itt kaptam meg első diplomámat. Hegedűművészi diplomámat már Budapesten, a Zeneakadémián szereztem. A 100 tagú cigányzenekar alapító tagja vagyok.Már diplomásként beiratkoztam a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának felsőfokú újságíró képzésére.

-Miért fordult az újságírás felé?

-Amikor az Operában dolgoztam, sokszor tapasztaltam, hogy magukat lazának képzelő, farmeros és fehér inges ún. kritikusok milyen borzalmas és alaptalan kritikákat tudnak összehordani. Ezeknek, az embereknek semmi közük a zenéhez, nem tudják, hogy mi az megalkotni valamit és megszenvedni művedért. Olyan dolgokról írnak, amelyeket sosem csináltak. Én napi szinten zenéltem és éppen ezért hitelesebb, autentikusabb kritikákat tudtam írni. Meg is jelent néhány cikkem az interneten, de ma már nincs időm rájuk, mert elhelyezkedtem a közigazgatásban.

-Hogy került a Rádió C-be?

-Újságíró diplomám megszerzése után, négy évig dolgoztam itt. Nagyon sok műsort csináltam, híres és elismert művészeket szólaltattam meg. Még egy olasz cigány delegáció is járt nálunk.Egy magyar nóta műsorral kezdtem, aztán délelőtt és éjszaka is rádióztam, jó kis beszélgetős műsorokat készítve. Sok, ma már ismert rádiós, zenei szerkesztő tanulta ki mellettem a szakmát. Kezdetben még egy nagyon fiatal, amatőr csapat alkotta a Rádió C stábját. Volt amikor még éjjel háromkor sem akartak elengedni a hallgatók. Emlékszem, hogy még karácsonykor is bementem, nem akartam cserbenhagyni közönségünket. Emellett filmzenéket is írtam: Kőszegi Edit-A börtön hercege, Oláh J. Gábor: RAP, Revü, Rómeó (mint színész is szerepeltem benne) és a D8-as Keringő. 

Szerettem ezt a munkát a Rádió C-nél, mert úgy éreztem, tehetek valamit az emberekért. Számomra mindig is ez volt a legfontosabb. Művészként, rádiósként, tanárként, újságíróként és most hivatali emberként is arra törekszem, olyan elfoglaltságokat keresek, amelyekkel segíthetek másokon.

Szilágyi Iván Péter