Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

A jobboldal belopakodik a közoktatásba?

2009.09.11. 12:12 | szocdemman | Szólj hozzá!

Címkék: mszp felsőoktatás höok societas varga lászló

Varga László, a Societas elnöke rávilágított, milyen is ma fiatalként baloldalinak lenni

Az mszp.hu online interjú vendége Varga László volt, a Societas elnöke. Olvasóik kérdésére válaszolva elmondta, hogy a magyarországi oktatási intézményekben a törvényi szabályozás szerint nem lehet politikai tevékenységet folytatni. Mégis, a fiatalokat tömörítő szervezet tagjainak körülbelül harmada lehet egyetemista.

Varga úgy vélekedett, jelentős probléma, hogy a jobb oldal falszervezeteken keresztül, a törvényi kiskapukat kihasználva, fentiek ellenére becsempészte magát a közoktatásba, a HÖOK-ba és sok helyen rátelepszik annak lehetőségeire.

A Societasnak azonban van egy javaslata, amely arról szól, hogy - osztrák mintára - a politikai ifjúsági szervezetek vegyenek részt az egyetemi közélet formálásában. Jelöltjeik képviseltethessék magukat a hallgatói érdekképviseletekben, így tiszta, átlátható és egyértelmű lenne, mit lehet és mit nem. A témakörről négypárti egyeztetés folyik jelenleg is.

A fiatal politikus teljesen egyetért azzal az olvasói véleménnyel is, hogy az egyetemek egy része túlképzést folytat, és ez bizony a közpénz pazarlása. A baloldali ifjúsági szervezet (a FIB, illetőleg a Societas) véleménye mindig egyértelmű volt a kérdésben. Ebben a tekintetben a kormány reform törekvéseit támogatták is, példának okáért az ingyenes felsőoktatás átalakításában, mely végül a népszavazáson, botor módon, megbukott.

Varga László úgy látja, hogy Magyar Bálint oktatáspolitikai elképzelései még nem pontosan, nem minden tekintetben ismertek. Ezzel kapcsolatban ma - többek között - az alábbi információ tudható: ne legyen osztályozás az alsó tagozatban. Ezzel szociáldemokrataként nem nagyon lehet azonosulni - mint mondta - így elfogadhatatlannak tartja.

További kérdésre adott válaszában a Societas elnöke kifejtette, hogy ma a politikai paletta három felé polarizálódik. A Fidesz megpróbálja egyben tartani szavazóbázisát, ezért program helyett mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, populista lózungokkal operál.

Megjelent a politikai palettán a szélsőjobboldali radikalizmus a Jobbik képében, amely törekvéseivel, cselekedeteivel demokrataként Varga mélyen nem ért egyet és nagyon károsnak tartja.

A harmadik irányt a köztársaság védelmében látja, az őszinte beszéd az ország problémáiról, a populizmus, a radikalizmus elítélése. Ma a választók többsége ilyen irányban látja az ország jövőjét.

A probléma azonban az, hogy nekik csak a kisebbik része szavazna az MSZP-re. Ahhoz, hogy ez megváltozzon valóban csak egy lépés a szocialista miniszterelnök jelölt megválasztása, ennél talán még fontosabb a hitelesség erősítése és az, hogy olyan párttá váljon az MSZP a következő hónapokban, amely képes megszerezni ezeknek az embereknek a bizalmát, képes programot hirdetni és azt az ország javára végrehajtani. Ehhez valóban szükségesek a politikai partnerek, szövetségesek. Az, hogy ezek a szervezetek pontosan kik lesznek, majd a következő hónapokban dőlhet el, vélekedett a politikus.

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr431374932

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Posztdiktatúra az oktatásban 2009.11.17. 15:14:13

Körülnézve a hazai politikai kultúra és civil szféra állapotán, a dahrendorfi jóslat eredeti vérmes reményeim ellenére –  egyre kevésbé mondható pesszimistának. Az első húsz év máris elillant a hatvanból, és a demokratikus...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása