Vannak helyek, misztikus csücskök a városban, ahol valamilyen titokzatos okból megállt az idő... Megállt és úgy maradt, biztos így jó neki, meg persze van igény rá. És most nem a TV2 örök érvényű és a műsorról méltatlanul lekevert filmsorozatáról, az Elveszett szobáról beszélek, sőt még a szittya könyvesboltok és továbbmenvén maga Thürmer Gyula irodájának légköre is kismiska ahhoz képest, amelybe múltkor a Bakáts étkezdében botlottam.

„Addig volt jó, míg Kádár élt!”-tartja a szép mondás, munkáspárti hiszekegy, és milyen igaz! Mert azért ismerjük, voltak azért jó oldalai is annak az átkos, sokat szidott rendszernek... Csak néhány pillanatkép: sörözés a Balatonnál, Animal Planetbe illő felfedező túrák a feketepiacon, dolláros bolt, olcsó kőbányai és hozzá zamatos Munkás cigaretta (vagy Fecske, ami ma már kihalt), 2 forintos zsíros kenyér és persze a kihagyhatatlan étkezdék, ahol még minden földi jó megtermett, a velős-pacaltól az igazi, zsírban tocsogó, de utánozhatatlan ízvilágú körömpörköltig. Emlékeznek még azokra a finom, masszív, kanálmegállító sűrűsségű pörköltekre...? Utána egy jó pohár bor/kevert és az ember már már az Mennyország kapujában érezhette magát. Csak Szt. Péter hiányzott, de elég jó fej volt a csapos is.

Na szóval, örömmel jelentem: a múlt nem halt még ki. Itt lapul és működik köztünk, Ferencvárosban és ontja magából a jót. Helye: a Bakáts utca, amely egy nyúlfarknyi kis köztér, a Ferenc körút bal oldalán. Ezen a mesébe illő, időt álló utcácskában csak 5 bolt van, de mind az öt megéri pénzét, 2 gyrosos (vigyázat, az egyik stikkes húst ad!), egy alter cuccokat áruló anarchista „közért”, egy székely rovás írásos zöldséges (ilyen az igazi ős-termelő) és persze a Bakáts étkezde, amely mióta az eszemet tudom ezen a szó szoros értelmében is szent (lásd Bakáts téri templom közelsége) helyen áll. Olyan ez az arcpirító módon csak IV. kategóriába sorolt kulináris fellegvár, mint Stonhenge. Szerintem mindig itt volt, vagy minimum az ősrobbanás óta, esetleg jó ízlésű UFO-k rakták le a leendő ferencvárosiak örömére. Nem tudom, de egy biztos, itt jól be lehet zabálni-a szó nemes értelmében. Mert ugye van evés, ilyet gyors éttermekben, szottyadt hamburgerek mellett szokott produkálni a jónép. Tudják, faarc és unott nyámnyogás, miközben a gumiburger és a TVK vegyi kombánát ízeit idéző mártások elöntik gyanútlan szájpadlásunkat, miközben hasunkban tőlük az Alienek új generációja fejlődik ki. Megnyugodhatnak, ilyen kapitalista és imperialista hozományok nincsenek a Bakáts étkezdében. Sem műanyag fenyőfa, riszáló télapó, angol feliratok és idegesítő fényreklámok.

Aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel, mármint a fogyókúrát illetően. Mert itt egészséges, bio, zsírszegény és hasonló rémületes csengésű és ízű dolgokat nem adnak. Salátából is csak csípős almapaprika és a régi, jó ropogós fehér káposzta van. Olyan lével, hogy simán meg lehet inni.

A tényleg retró hangulatú helyen ma már kihaltnak számító ételek sora várja a nagyevőket: itt létezik még tojásleves, marhapörkölt, borzaska, milánói szelet, pacal, sőt legutóbb még rántott békacombot is lehetett venni, de odáig azért még én sem merészkedtem... (A békák a tóba valók, brekegjenek és boldoguljanak ott. Nem vágyakozom az ő combjukra.) Viszont van resztelt máj, ilyet ma már sehol nem lehet kapni.

És az édességek... Emlékeznek még milyen az az igazi, jó, leheletvékony tésztájú nagyi-palacsinta, na és a vargabéles? Ha nem, itt megkóstolhatják. Tiszta balatonpart feeling, csak rántott hekket nem láttam, de biztos az is ott lapul valahol a konyhában.

A Bakáts étkezde az a hely, ahová Kádár János járna, ha még élne. Bár ha Elvis él, lehet hogy még a mi Jánosunkról sem kell lemondani. Tipikus „mackós helyről” van szó, ide nem kell kiöltözni, lehet hozni cókmókot, nyugdíjasoknak utánfutót és ami nem utolsó, a visszajáró vendégeket keresztnevükön szólítják!
Betértemkor, miközben egy púpozott adag milánói sültet faltam, belépett Holle anyó, 90 éves néni, kezében rozsdás, kopott bádog edény. Mert ő csak otthon szeret enni, a növényei, a férje urnája és öregedő, de rosszindulatú papagájai mellett. De őt így szeretjük. Épp Télapó (meg itt még így hívják a „szakállas bácsit”) volt, nem tudom hogy ezért e, de a néni egy képet is hozott magával, hogy megmutassa az étterem kizárólag nőkből álló gárdájának:
A pincérnő a bádogfazék feltöltése után, hosszan nézegette a portrét:
-Hát ez se most lehetett!-jegyezte meg kaján mosollyal, de a nénit nem zavarta a tréfa, bepöccentette kockás utánfutóját és ment haza enni.

És akkor még az ital felhozatalról nem is beszéltem, sörből csak a legolcsóbb van, jó drágán adva. Tudják, az az ó-német ismeretlen keverék, nagyság, amely a Tesco eldugott polcain várja a vesebajosokat. Az íze azonban, mennyei, a legjobb no name sör a városban. Aki nem issza az alkoholt, kaphat itt mást is, van például Jaffa, SZÖRP! Nem ám Fanta, meg Cherry Coke. És 20/deciért még eredeti szódát is kapni.

Aki még ennél is többet akar, vagy túl zsíros neki a menü, menjen Norbihoz. De itt jól lehet lakni és a műanyag abroszos, falambériás kis önki még egy kis nosztalgiázáshoz is kiváló. Csak egy „baj” van vele, az emberes adagok, szóval délutáni szundi nélkül nem ajánlott.

(Ha barátnőt, barátot akarna jóllakatni, viszonylag elfogadható áron, ide térjen be!)

Szilágyi Iván Péter