Egész úton hazafelé
azon gondolkodám:
Miként fogom köszönteni
rég nem látott hazám?
Mit fogok majd először is
tenni, ha már ott vagyok,
midőn, otthon lecuccoltam
s a barátokkal talizok.
"Álmodtam egy barackfáról
ami alatt mindenki csápol"...
- hülye vagyok, mit nem mondok,
elég volt S. Gabriellából!
Hiányzott már egy jó kis buli,
a romkocsmáknak züllött mélye,
s a Szigeten ott aludni,
lángost enni kint a stégen.
De mikor megérkezék,
nem lett ebből jó nagy semmi:
a réges-régi jóbarátok
rég megléptek kint dolgozni.
Ott güriznek, honnan jövök,
nem kellett a röghöz kötés.
Negyvenhét a közmunkabér,
s nem használt a megöntözés.
Nyugdíjeinstand, különadó,
Varga-csomag mind nem kellett.
Frankos hitel, drága ejró,
nem való ez kisembernek!
A mobilt a földhöz vágtam,
csak álltam ott mérgesen, bénán.
Csak csüngtem az erkélyen szótlanul,
s néztem e kurva országot némán.
