Eladható szaktudással nyugaton egyszerűen annyival normálisabbak a dolgok, hogy csak azt tudom mondani, hogy akinek elege van a magyar helyzetből, és joggal lehet elege, az emigráljon! Még ha vissza is megy majd egyszer, ha jobb lesz otthon a helyzet, akkor is nagy kaland, színesíti az életét, unokáinak is mesélni fogja. Kár kihagyni. És hát reméljük, hogy azért csak jobb lesz egyszer Magyarországon a helyzet. Vége lesz a narancsuralomnak, valami normálisabb kormány jön, és lassan csak elkezdik újraépíteni ezt az országot, amelyet így elrontott a Fidesz.

***

A mostanában oly népszerű emigrációs "útleírásokhoz" szeretném hozzátenni a magamét, miután a finnországi életemről már írtam egy ilyen kis összefoglalót.

Finnország után én úgy gondoltam, hogy ez volt életem "nagy kalandja", tudtam venni az összespórolt pénzből Budán egy jó lakást, jó helyen, hitel nélkül. El tudtam helyezkedni a SZTAKI-ban, és azt gondoltam, jól elleszek ott életem végéig, még ha nem is túl nagy egy kutató fizetése Magyarországon, de a munka érdekes, és számomra ez a lényeg.

Ami gond volt, hogy a fizetésem a bankszektortól függött, nem magyarázom el hogyan, és miért, csak annyit, hogy a válság miatt nem folytathattam a SZTAKI-ban. Gondoltam, nem nagy baj, kutatóként is el lehet menni külföldre, és még a végén az is kiderülhet, hogy így lesz ez jól: nem is baj, ha a kényelmes kis életemből kimozdít valami.

Több pozícióba is jelentkeztem külföldön, úgynevezett postdoc kutatói állásra. Ez az, amit doktori (PhD.) után csinál az ember, ez az, ami a SZTAKI-ban voltam, és ez volt a természetes folytatás: szoktak ilyet külföldön csinálni.

Végül egy Párizs melletti állás jött be, és ott töltöttem 3 és fél évet. Nem egy állásban, mert a postdoc állásokra egy évre szokták felvenni az embert, és aztán vagy hosszabbítanak, vagy nem. Ekkor ugyebár 2009 volt, a válság azért Franciaországban is éreztette hatását, és a kutatást is érintették a megszorítások, de még mindig jobb volt a helyet, mint Magyarországon, ahol akkor, és azóta tulajdonképpen szinte nincs hova mennem.

Az emigrációm tehát kicsit speciális: nem politikai okokból történt, még azt se mondhatnám, hogy nagyon kényszerből történt, mert azért az informatika iparban el tudtam volna helyezkedni. Tulajdonképpen egy természetes lépés is lehetett volna. De 2010 után már az is hozzájárult, hogy ki volt kormányon, és egyre romlott a helyzet. Pedig a válság már azért nem volt olyan súlyos.

Nyilván nem ugyanolyan kutatóként külföldre menni, mint más állásokban. Például amikor kimentem én alig tudtam franciául. Az egyetemen pár szemesztert tanultam, de mivel ez már a 3. idegen nyelv volt, és kettőből volt középfokúm, nem volt rá szükség. Azért tanultam, mert ráértem, ingyen volt, és hátha jó lesz még valamire. És mert szeretek tanulni. De annyira komolyan nem vettem, tehát tényleg nagyon gyenge alapokat kell elképzelni.

A kutatói munkámhoz a francia nyelv nem volt elengedhetetlenül szükséges. Tapasztalatom szerint a franciák egyébként nem beszélnek olyan rosszul angolul, mint amit a legrosszabb sztereotípiák mondanak. A magyar lakosságnál például jobbak. Nekem soha nem volt olyan tapasztalatom, hogy egy francia dacból nem beszélt volna velem angolul, vagy hátrányom lett volna ebből. Olyan tapasztalatom persze volt, hogy valahol tényleg nem beszéltek angolul, és sajnos még olyan is volt, hogy a titkárnők az intézetben nem beszéltek, ami azért kicsit gondot jelentett.

Általában, ha valaki nem kutató, akkor megfelelő francia tudás nélkül állást keresni szinte lehetetlen. Több külföldi kutatót ismertem, akiknek jellemzően a feleségük volt kint, próbáltak állást keresni, de nyelvtudás nélkül nem lehet, legfeljebb nagyon egyszerű munkákat. Azokat el lehet vállalni azért, hogy az ember ne unatkozzon, tanuljon nyelvet, kapjon egy kis pénzt, de ez azért elég megalázó lehet. Nekem szerencsére sose kellett, nem is szeretnék belegondolni.  Ha valaki eleve ilyen állást célozva jön ki, hát, nem tudom, érdemes-e. Minden más esetben a nyelvtudás kell, és a szakképzettség. Olyat hallottam, hogy hiányszakmából egy feleségnek képzettsége és nyelvtudása is volt, és sec pec alatt felvették.

Nagy gondot jelentett lakást is szerezni. Ez az egyetlen olyan dolog, ahol francia nyelvtudás nélkül nagy bajban vagy. Ha megvan a lakásod, és a munkahelyed, akkor már elboldogulsz valahogy francia nélkül is. Feltételezve, hogy adminisztratív dolgaid csak a munkával kapcsolatban vannak, és azt elintézik a munkahelyen.

A lakáskeresésről írtam, egy hotelszobás megoldást választottam, aztán kiderült, hogy azért a science accueil, amely egy tudósokat segítő szervezet ebben is segít, és úgy sokkal könnyebb. Franciaországban a lakáskeresés nagy problémája az, hogy a tulajdonosok bizalmatlanok, nagyon válogatnak, és feltételeket szabnak. A science accueil legnagyobb segítsége, hogy itt több a bizalom. De erről többet nem mondok, mert ez az átlag olvasónak nem egy lehetőség.

A lakásoknál szeretik, ha háromszoros a fizetésed, vagy van valaki, aki garancia számodra. A garantie egy személy, akinek jó a fizetése, és fizet helyetted, ha te nem fizetnél. Ha most emigráltál Franciaországba, akkor valószínűleg nincs ilyen rokonod, vagy nagyon bizalmas ismerősöd, aki ezt vállalná. Tehát marad az, hogy a fizetésed harmadáért keresel valamit, és hátha szerencséd van.

Származási hely: 2012.06.01.massy

Akinek nincs jó állása, vagy nem túl igényes, annak jó megoldás a collocation, amikor többen bérelnek egy lakást. Itt kicsit lazább a helyzet, de ki kell jönni a többi bérlővel. Én ezt akkor választottam, amikor a végén munkanélküli lettem, és azt gondoltam, nem engedhetek meg többet magamnak. Az ismerkedés egyik jó módja: lesznek barátaid. Végig Párizstól dérle, az RER B mellett laktam, Orsay közelében. A collocation speciel Massyban volt.

Származási hely: 2012.08.30.paris-sceaux

Sokszor szomorkodtam egy kicsit, hogy nem Párizsban lakok. Ha nagyon akartam volna, biztos lakhattam volna ott is. Így az igazi párizsi életből kimaradtam. Számomra Párizs végig egy romantikus látványosság maradt. Nagyon sokat jártam be a városba, jobban ismerem, mint bármely másik várost, de végig megőrizte ezt a hangulatát.

Ezek lennének a Maslow-piramis alján lévő dolgok. Ha van munkád és lakásod, akkor jöhetnek az egyéb dolgok. Milyenek a franciák? Párizsban igen nehéz barátságokat kötni. Ott olyan emberek élnek, akiknek van baráti körük, rohannak, nem érnek rá, ezer helyre mehetnek, és nem túl vendégszeretőek. A 3 és fél év alatt egyszer hívtak házibuliba, akkor épp elutaztam. Ez nem jelenti, hogy nagyon szemét emberek, csak azt, hogy a lét határozza meg a tudatot.:)

Az ember külföldön általában próbálkozik magyarokkal ismerkedni. Párizsban sok magyar van, a megfelelő társaságokból kiindulva lehet ismerkedni, és még válogatni is, hogy kivel barátkozz. Párizson kívül is lehet azért mindenfele magyarokkal találkozni, legfeljebb egy kisebb városban már csak páran vannak, és nincs igazán választásod. Nekem ezen kívül még sok más külföldi ismerősöm is volt, mert egy francia kurzusra jártam, ahol sok másik kutató tanult, és ez a társaság igen jó volt, de ez megint kicsit speciális dolog. De általában igaz, hogy ha az ember külföldön van, akkor hamarabb ismerkedik össze másik külföldivel, mint a helyiekkel, mert a másik külföldi jár ugyanolyan cipőben, neki nincsenek barátai, neki hasonlóak a problémái. Ő az, aki inkább nyitott a barátkozásra.

Nekem, kicsit németes alappal elég bosszantó volt a franciák pontatlansága. Különösen, ha találkozni kellett valakivel. Az a néhány randim, ami volt, általában ezen el is szállt, nem mintha az "igazival" találkoztam volna. Nem "szerelmi" jellegű találkozásoknál is eléggé hasonló azonban a helyzet. A párizsiak, ha szerdán azt mondják, találkozunk majd pénteken, hatkor, az még csak azt jelenti, hogy hat körül, és majd még telefonál, hogy 18:30, és aztán lehet, hogy csak 19 óra lesz belőle. Jó esetben.

Az érdekes dolog, hogy ahogy már írtam, a bürokrácia nagy, és az viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy nagyon rendezettek a dolgok. Inkább akadályt jelent, mint szervezettséget. Franciaországban a bürokrácia kicsit olyan, hogy eléd gördítenek egy akadályt, aztán verekedd át magad rajta, ha át tudod, akkor megkapod, amit akarsz, ha nem, hát akkor hamar leráztak, kevesebb a munka. Tapasztaltam, és olvastam, hogy sokszor az a megoldás, hogy kikelsz magadból, nagy patáliát rendezel, és akkor "keresnek egy megoldást". Mondjuk egyszer ez se jött be.

A munkával kapcsolatban az egyik legnagyobb adminisztratív gond a szociális biztosítás. Ez azért kell az élethez. És ehhez Franciaországban születési anyakönyvi kivonat kell. A legegyszerűbb megoldás Magyarországon kérni egy újat, mert azon franciául is rajta van a szöveg, azzal nem leeht gond, totál hivatalos, elfogadják.

From 2011.08.16.toulon

Amikor Franciaországba érkeztem, akkor nem szerettem különösen ezt az országot. Kissé idegen, különc, túl latinos országnak tartottam. Idővel nagyon megszerettem, mert ugyanakkor a franciák a világ legérdekesebb kultúrájával rendelkező nép. Ráadásul én a különféle érdekes kajákat is szeretem. És ezekért sok mindent megbocsátok nekik. Egyszerűen annyira gazdag a francia történelmi örökség, annyi látnivaló van az országban, annyi szépség, hogy semmi nem hasonlítható hozzá. És most nem arra gondolok, hogy a Cote d'Azure egy csendes óceáni szigethez hasonlítható, mert biztos van némi különbség, de engem nem igazán érdekel. Arra gondolok, hogy van tenger, vannak hegyek, vannak kastélyok, és vannak kultúrvárosok, az éghajlat pedig viszonylag kellemes. A kultúrvárosnál meg arra gondolok, hogy nem csak templomok vannak, az engem nem igazán érdekel. Bár láttam jó pár katedrálist, én inkább a kastélyokra gondolok. Arra gondolok, hogy például a Cote d'Azure-on a tenger mellett ott vannak a római romok, az impresszionista festők, és az Alpok. Ez így együtt ennyire sehol máshol nincs meg szerintem.

Aus 2012.05.13.milly.courances

Szívesen maradtam volna Franciaországban, meg is próbáltam, de végül eljöttem. Az utolsó hónapokban munkanélküli voltam, amit igen megéri kihasználnia az embernek, ha előtte elég sok évet dolgozott, tehát megvan a maximális jogosultsága. Franciaországban azért meg lehet élni a munkanélküli segélyből, egy jó kis állás után, egy jó kis collocationban. Sok hónapig. Az első pár hónapban még csak nem is kell sokat csinálni, nem nagyon ellenőriznek. Interneten kell bejelentkezni, de többet nem. Egy ideig bíznak az emberben, hogy keres munkát, és talál. Legalábbis az informatikusoknál ez így van. Később lehet, hogy komolyabban ránéznek az ember körmére, de én ezt már nem éltem meg.

Az informatikában, az iparban már kell a francia a munkában való elhelyezkedéshez. Ezen én is meglepődtem, de kerek perec megmondták, hogy még az se jó, ha tudok franciául, de a szakszavakat angolul mondom. El tudom képzelni, hogy ha valaki nagyon jó specialista, és nagyon kell egy cégnek, akkor persze bevállalják az angolt. Főleg Párizsban.

Én a végén már egész jól beszéltem is franciául, tehát egy viszonylag rossz interview-t meg tudtam oldani ezen a nyelven. Szerintem a határán voltam annak, hogy felvegyenek, és lehet, hogy csak azért nem sikerült, mert éppen a nyári hónapokban kerestem munkát. Végül Németországban találtam, ahol a nyelvvel sem volt nagy gond, és valahogy agilisebbek is. Németországból az álláshirdetésre a cég maga keresett meg engem, és azonnal lehetett érzékelni, hogy ez komoly dolog. Franciaországban a közvetítőnél akadoztam el folyton.

Tehát elképzelhető, hogy kihúzhattam volna, és maradhattam volna, de most már így döntöttem. Közelebb is kerültem Magyarországhoz. Ugyanakkor lehet, hogy bármikor visszamegyek, a francia tudásomat a legnagyobb komolysággal próbálom formában tartani, szinte csak franciául olvasok, nézek tévét, és hallgatok rádiót.

A mai magyar helyzetnél szerintem mindenképpen jobb külföldön lenni, legalábbis, ha elhanyagoljuk azt, hogy a rokonok és barátok Magyarországon vannak. Én nem nagyon tudok együttérezni azokkal, akiknek hiányzik a túró rudi, és hasonlók. Most komolyan, az ember mondjuk 3 évig él valahol, hát kibírja túró rudi nélkül, és inkább élvezze a helyi kajákat! Szerintem még a barátok és rokonok hiányát is el lehet viselni egy ilyen kalandért. Persze a feleség és gyerek hiánya, az húzós dolog, felettük nem ítélkezek.

Eladható szaktudással nyugaton egyszerűen annyival normálisabbak a dolgok, hogy csak azt tudom mondani, hogy akinek elege van a magyar helyzetből, és joggal lehet elege, az emigráljon! Még ha vissza is megy majd egyszer, ha jobb lesz otthon a helyzet, akkor is nagy kaland, színesíti az életét, unokáinak is mesélni fogja. Kár kihagyni. És hát reméljük, hogy azért csak jobb lesz egyszer Magyarországon a helyzet. Vége lesz a narancsuralomnak, valami normálisabb kormány jön, és lassan csak elkezdik újraépíteni ezt az országot, amelyet így elrontott a Fidesz.

Ha pedig országot kell választani, akkor szerintem, aki teheti, akinek egy kis alapja van rá, beszéli a nyelvet, és külföldre akar menni, próbálja meg Franciaországot!